Lassan beborította a tájat a sötétség, ahogy botjaink mellett ülve csodáltuk a lemenő nap utolsó sugarai által beragyogott aranyhidat a Római tó víztükrén. A mögöttünk álló nehéz nap egy életre szóló élményekkel ajándékozott meg minket. Elégedetten pihentettük szemeinket a kapásjelzőkön tudva, hogy a történetnek itt még nincs vége, hisz a beköszönő éjszaka még tartogathat számunkra meglepetéseket. Az aranyszínű táj lassan elsötétült és a környéket beborította a fekete éjszaka. A csendet csak a szúnyogok zümmögése törte meg néha, ahogy elröppentek az ember füle mellett.

Fegyverzetünk a víz felé irányítva. Célkeresztben a nagytestű pontyok

Felszereléseink mozdulatlanul várták az újabb betévedő érdeklődőket. Tudtuk, hogy az előttünk lévő területen szétszórt nagy méretű pelletekből és bojlikból álló etetés lassan, de biztosan dolgozik. Bármelyik pillanatban kifeszülhet a zsinór és megszólalhat a fék kerregő hangja. Egyelőre azonban erőtlen rángatásoktól táncolt a kutyanyelv, ahogy a kisebb két - háromkilós potykák próbálták felvenni a hajszálelőkén felkínált egy, vagy két darab óriás hallibut pelletet. Nem tehettünk fel apróbb csalit, hiszen akkor a falánk apróságok felhabzsolták volna a nagy pontyoknak szánt falatokat.

 Nagyméretű egy, vagy két szem hallibut pellet került a 2-es méretű horog alá

A polip - tintahal - kagyló ízesítési dippet használva előbb megjött a várt kapás

A két pontyozó bot mellett beengedtünk egy nadály és egy harmatgiliszta csokorral csalizott úszós készséget a part menti nádasok elé harcsát remélve. Itt is, ott is hallatszódnak a rablások, buffanások, de puhatestű csalijaink végül is érintetlenek maradtak. Így kis csapatunknak meg kellett elégednie a fater által délután fogott egyetlen harcsával.

A nádnyiladékba eresztett nadálycsokor ezen az éjszakán érintetlen maradt

Este tizenegy óra körül a csillagos eget baljós felhők kezdték eltakarni. Éppen az égboltot kémleltem, amikor fájdalmasan felsírt az egyik orsóm fékje. Egy határozott mozdulattal beemeltem a húzásba és éreztem, ismét valami kolosszussal hozott össze a szerencse. A korábbi harcokban elhasználódott 27-es zsinegem pattanásig feszült, ahogy a nagy lomha test megindult jobbra a gátőrház felé. Óvatosan állítottam a féket, hogy a zsinór nyúlása ne vezessen tragédiához. Próbáltam irányítani a halat, próbáltam felfedezni, hogy merre lehet a sötétben. Gábor egy kézi reflektorral világította meg az előttünk lévő vízterületet, de sokáig csak az UV sárga zsinórom törése mutatta, hogy merre mozoghat ellenfelem. A nagy reflektorozásra összegyűltek a szomszéd állások horgászai és hangos biztatásokkal próbáltak segítségemre lenni a küzdelemben. Volt aki amurt jósolt, volt aki harcsát, de én érzetem, hogy ez a hal nagyon hasonlóan viselkedik, mint elődjei. A sors végül engem igazolt, amikor az előttünk lévő vízben felbukkan egy óriási ponty teste. Gábor ügyesen merítette meg a hatalmas pikkelyest. A horogszabadítás és a seb fertőtlenítés művelete után lemázsáltuk az éjszakai betyárt, ami kereken 14 kilót nyomott a mérlegen. A sporttársak sűrű gratulációja közepette engedtem útjára legújabb áldozatomat, hogy lassú farokcsapásokkal eltűnjön a kávébarna vízben.

A 14 kilós óriás ponty életem mások legnagyobb fogása lett

Az öröm az arcomra van írva, ahogy ficánkol a kezemben a hatalmas haltest

A nagy harc közepette fel sem figyeltünk a hirtelen beköszönő viharra, ami beparancsolt minket a sátrunkba. Szerencsére az égi áldás java elkerült bennünket, így egy bő fél óra múlva ismét a botok mellett tudtunk ücsörögni. A fáradtság lassan erőt vett rajtunk és úgy döntöttünk reggelig megpihenünk, hogy hajnalban újult erővel álljunk a kihívások elé.

A rövid parti látogatót követően halam menekülhetett vissza búvóhelyére

Nagyon hideg volt a sátorban, és a fekhely sem volt kényelmes a göröngyös földön, így hajnal három óra körül úgy döntöttem, hogy kimegyek sétálni egyet. Ahogy kint sétáltam, úgy gondoltam, hogy akár be is dobhatnék. Amikor pedig behajítottam a szerelékeket úgy gondoltam, hogy akár halat is foghatnék... :o) Nem is kellet sokáig várnom, mert 10 perc után egy rángatós kapásba vágtam bele, így ismét megkezdődött a cirkusz a sötétben. Szegény Gábort felóbégattam álmából, hiszen az ilyen forma halakkal nem tudok egyedül elbírni. Pláne sötétben. Az éjszaka utolsó hala rendkívül harcias volt. Vagy tízszer szaladt ki, esetenként 40 méter zsinórt is letépve a dobról. Most én is azt hittem, hogy amurral állok szemben, de végül a zsinór végén ismét egy nagyobb tőponty ficánkolt. Nagy rutinnal kezeltük le a 11 kilós bajuszost, majd őt is szabadon engedtük az éjszakában.

Az éjszaka utolsó hala egy egészséges 11-es töves volt

Ennél szebb ébresztőt egy horgász sem kívánhat magának

Természetesen ő is visszakerült éltető elemébe, hogy egyszer újra találkozzunk

Úgy döntöttünk, hogy már nem fekszünk vissza. Újracsaliztam, de többször is beszakadtam. A horgászállásunk előtt húsz méterrel egy akadót fedeztünk fel, amiről idáig nem is volt tudomásunk. Eddig nem jelentett problémát, mert a nagy halak mindig oldalra indultak meg. Ha meg kis pontyok vették fel a csalit, azok egyenesen jöttek ki és megtalálták az akadót. Előfordult az is, hogy egy másfeles ponty vette fel a két brutális pelletet. Ezt elkerülve mindkét szereléket két pellettel csaliztam. Nem is maradt el a hatás. Újabb kapás, újabb brutális erő. El is pattant a megfáradt zsinór. Éreztem, hogy a harcokban elmacskásodott damiljaim, már nem alkalmasak a küzdelemre, így Gábor bojlis botjait csaliztuk fel az én botjaim helyet. Az etetőhajó akkumulátora az éjszaka során feltöltődött, így újra esélyünk volt becsalogatni a nagy halakat az reggelre kipucolt etetésre.

Az etetőhajó nem nélkülözhetetlen, de nagyban növeli az eredményességet

A következő jelentkező a horgomon egy 9 kilós potyka lett. A 35-ös zsinór végén szinte vízisízett kifelé az előző halakhoz képest. Ezzel a felszereléssel ellentmondást nem tűrően parancsoltam partra horgásztúrám utolsó halát. Úgy érzetem, alaposan kihorgásztam magam és itt az ideje, hogy átengedjem a terepet a frissen kiérkező faternak.

Horgászatom utolsó hala eltörpül elődjei előtt a maga 9 kilójával...

... de ne becsüljük le, hiszen máskor egy ekkora hal bearanyozná a napunkat!

A horog ütötte seb fertőtlenítése neki is kijár, hogy megelőzzük az elfertőződést

Első pontyát kora délután akasztotta az öreg. Még ő sem találkozott ekkora halakkal, így jócskán rászorult tanácsainkra. Gábor felszerelésével azonban sokkal könnyebben boldogult, így egy húsz perces küzdelem után partra segítette új 14 kilós rekordpontyát. Először szinte sokkolták az események, majd ahogy megnyugodott, elkezdett minket oktatni horgászatból.

Fater is gyorsan megfogta a maga rekord pontyát

Csak úgy feszült a büszkeségtől az öreg :o)

A hal a maga 14 kilójával majdnem két és félszerese eddig fogott legnagyobb pontyának

Fater nagyon sportszerű! Mindig óvatosan bánik a halakkal

Egy órán belül sikerült dupláznia. Még nagyobb harcban sikerült megküzdenie egy, az előzőtől alig fél kilóval elmaradó pikkelyessel. Érdekes módon a nagy pontyok egytől egyig tövesek voltak, bár Gábor mondta, hogy a hét elején ugyanitt fogott 21 kilós rekordja egy pocakos tükrös volt. Késő délután már nem akadt több kapás, de így is elégedettek voltunk, hiszen olyan élményben volt részünk, melyek egy életre belevésődtek az emlékezetünkbe. Megköszöntük Gábornak az önzetlen segítségét, majd összepakoltunk és hátrahagytuk a tavat, mely ezen a hétvégén olyan bőkezűen ajándékozott meg minket.

Csakhamar megjött a párja az első halának. Csak fél kilóval maradt el tőle

 A sapkámban már majdnem úgy néz ki, mint egy horgász... :o)

A táj még nem zöld, de az időjárás már jóval barátságosabb mint egy hete

Az időjárás előrejelzés végre beharangozta a tavaszt amit már olyan régóta vártam. Az utolsó tíz horgászatom alkalmával szinte mindig fagyhalál közeli élménnyel és többnyire hal nélkül tértem haza. Gábor barátommal ki is használtuk a lehetőséget, hogy ismét lecsapjunk az Által érre. Úgy terveztem, hogy az egyik bottal megpróbálkozok a süllővel, a másikkal pedig a harcsázás rögös útján teszem meg a kezdő lépéseket. Gábor szüleivel az Y kanyarnál táborozott le, én pedig szokásos helyemet foglaltam el a patak végében. Egy nyolc centis bodorkát vágtam keresztbe és a farok részt tűztem a horogra. Úszós készségemet bepöccintettem azon akadó mellé, amely már többször adott halat korábban.

Az úszó oda került, ahova kell. Jöhet a kapás...

Másik botom egy teljesen új szerzemény. Mint előző cikkemben, olvashattátok februárban egy harcsa megviccelt süllőzés közben a patakon. Ezen felbuzdulva beszereztem egy 500 g-os dobósúlyú Shimano Force Master harcsázó botot és egy USA Baitrunner orsót 8000-res méretben. A dobot 70-es monofil zsinórral töltöttem meg. Ez nem bizonyult jó választásnak, mert a merev damillal nem igazán lehetett jól horgászni. Valószínűleg, hamarosan fonottra fogom cserélni. Ez az összeállítás számomra rendkívül brutális tűnt, bár a célhal és a tuskós környezet indokolja a szükségességét. El is neveztem ezt a botot 'Medveölő'-nek. Akik gyermekkorukban olvasták Karl May Winetou című regényét, bizonyára értik a tréfát. A végszerelék egy 8 grammos úszóból, 5 grammos ólomból és egy 15 centiméteres eresztékre kötött 5/0-ás Hayabusa harcsázó horogra fűzött 5 darabos nadálycsokorból állt. A taktika az volt, hogy figyeltem a patak parti alámosásokat, tuskókat és ahol gyanús hullámokat, pörsöket látok, oda belógatom, hátha...

Az újonnal vásárolt nehézfegyverzet bizonyításra vár

Egyszerű harcsázó szerelék nadálycsokorral

Miközben szorgalmasan tunkoltam a partoldalt nadálycsokrommal, fél szemem mindig a süllőző úszón pihen. Egyszer csak azt veszem észre hogy valami behúzza az akadó alá. Nesztelenül rohantam a botomhoz, amilyen nesztelen egy 117 kilós ember csak lehet. :o) Kézbe vettem, de az úszó nem sodródott tovább. Kicsit vártam, majd felvettem a kontaktus, de sajnos nem éreztem rajta ellenállást. Ellenben a halszeletet valaki elcsente a horogról. Sebaj, legalább van valami mozgás. Ez is valami... Ezúttal a kishal fejét tűztem a horogra, amin még rajta maradt egy ujjnyi darab a törzsből. Azt figyeltem meg, hogy ha a halszeleten marad némi belsőség, jóval nagyobb esély van a kapásra.

A farok rész tökéletes süllőcsali, de most mégis a fej kellett neki

Bár nem sikerült túljárnom az eszén, mégis valaki van odalent és éhes. Repült tehát vissza a szerelék az előző helyre. A dobás jól sikerült közvetlen az akadó sodrás felőli oldalához. Ezután mereven szuggeráltam az úszót, elmozdulást remélve. És lássatok csodát. Egyszer csak az úszó megindult tétován, majd egyre agresszívebben sodrással szemben kifelé a fából. Okulva a régebbi esetből, most nem adtam neki sok időt. Talán két métert engedtem úszni, majd felvettem vele a kontaktust és határozottan bevágtam. Egyből érzetem az erőt a zsinór végén, ez jobb lesz mint az őszi testvérei voltak. A vízfelszínen fröcskölt aranybarna testével, ami az itteni süllőkre annyira jellemző. Olyan barna volt, a háta, hogy először azt hittem kis harcsa. De a fejrázásokból hamarosan örömmel konstatáltam, hogy ez egy szebb süllő lesz.

Parton a mohó fogas. Választott taktikám ismét jól vizsgázott

 Hát, éppen hogy belefért a szákba a 2 kilós süllő

Apró merítőhálómat próbáltam alátolni, de sehogy sem fért bele. Kicsit megemeltem, de félig kilógott még a szákból és olyan mozdulatokkal, mintha palacsintát sütnék bebillentettem a hálóba. Örömöm leírhatatlan volt. Elsőként megszabadítottam a horogtól, a kishal feje még ott fityegett a fogaktól tüskés szájban. Megmértem a hosszát, ami a faroktőig 50 centimétert nyomot. Persze, nem kapitális süllő, de nekem idáig a legnagyobb. Rögtön telefonáltam is Gábornak, hogy jöjjön fényképezni. Az eset tanulsága, hogy ezt a merítőszák dolgot át kell újra gondolnom... :o)

Ezt hívják úgy, hogy mesés pillanat...

 ... hiszen róla álmodtam egész télen

 Nézzétek a színét! Más mint a balatoni fogas, ugye?

Fél óra múlva csörgött a telefonom és Gábor újságolta, hogy egy méret alatti csukát fogott az Y-nál. Alig, hogy visszaért tőlem a halvizitről, arra lett figyelmes, hogy élő kishallal csalizott szereléke eltűnt. A sikeres fogást megörökítette a blogom számára, majd visszaengedte halát, a csukákban amúgy sem bővelkedő patakba. Öt évvel ezelőtt faterral sok csukát fogtunk a zúgó alatti résznél, de sajnos ez már a múlté...

 Gábor retour csukája. Ritka vendég a patakon

A nap nagy része eseménytelenül telt. Vallattam a patak azon részeit is, melyeket azelőtt még nem próbáltam. A nadályos cájggal meg szorgalmasan tunkoltam a harcsagyanús akadókat, alámosásokat. Természetesen eredmény nélkül. Késő délutánra értem fel az Y elágazáshoz. Tudtam, hogy a bajuszosokra itt lesz igazán esélyem, hisz tavasszal a felmelegedő vízben feljönnek sokszor a sekély, félméter mély szakaszra. Ahogy sötétedett, egyszer csak pukkanást hallok a part mellett összegyűlt uszadékok mellől. Közelebb megyek, még egy pukkanás... harcsák lehetnek, de nem túl nagyok. Fogom a harcsázó botot és a nadálycsokrot belógattam 15 cm-es eresztékkel az uszadékok közé. Újabb pukkanások következtek, némelyik csupán 20 centire az úszómtól. Adrenalin szint az egekben. Egyre gyakrabb és sűrűbb buffanások, tolóhullámok kanyarognak a felszínen. Látszik, hogy eszik a harcsa, de a nadálycsokor nem kell nekik. Talán kishallal több esélyem lenne... Kiemelem a csalit ellenőrizni és látom, hogy a zsinóron vastagon folyik a nyálka. Hát ezek a harcsák iszonyat szemtelen halak. Még hozzá is dörgölőznek a zsinóromhoz...

Vajon lakik e bajuszos a tuskó alatt? A part mélyen alá van fürödve

Ha harcsa lennék, én itt laknék :o)

De a patak fölött átboruló fa alja most mégis üresnek bizonyult

Lassan teljesen besötétedett és indulni kellett. Persze az lett volna az igazi, ha elsikerül elcsípnem egy bajuszost is, de erre én sem számítottam életem első harcsázása alkalámával. Mindenesetre közel jártam hozzájuk. Nagyon közel... Legközelebb új módszerekkel és új taktikával eredek a nyomukba, de ez már egy másik történet...

Ismét csodás élményekkel ajándékozott meg a patak. Találkozunk hamarosan...