Az éjszaka királynője

2010. november 10. - Bogyo_bacsi

Három napos horgásztúránk alatt számos óriási pontyot és amurt fogtunk a Római tavon, de a békés halak kapásai kizárólag a hajnaltól alkonyatig terjedő időszakra korlátozódtak. Az éjszakák folyamán egyetlen érdeklődő sem akadt a tó mélyén felkínált ínycsiklandozó falatokra. Az első éjjelen nagyon gyorsan feladtam a tétlen várakozást és új módszereken törtem a fejemet, miként csaphatnám be a tó uszonyos lakóit. Ahogy a faházakban lassan elhalkult az élet, a villanyok is leoltódtak, a stégsor mögötti kis öböl egyszeriben életre kelt. A vad rablásoktól, menekülő kishalak fröccsenésétől szinte forrt a víz felszíne a tó ezen pontján. Elhatároztam, hogy szerencsét próbálok, hátha néhány ragadozót sikerül horogvégre kerítenem a stégek mögötti öbölben.

A stégsor mögötti kis öböl vize péntek éjszaka szinte forrt a rablásoktól 

Először a Dunán már jól vizsgázott Rapalámmal szántottam meg a víz felső rétegét, de sajnos rávágás nélkül maradtam. Azt vettem észre, hogy ha a mozgásérzékelő miatt felgyulladt egy faház világítása, a rablások egyszeriben abbamaradtak. Amikor pedig újra elsötétült a táj, ismét felpezsdült a víz felszíne. Mivel a pergetés nem hozott eredményt, összeállítottam egy úszós süllőző készséget, amellyel a fenéken kínáltam fel a küszből nyesett halszeletet. Sokáig nem volt mozdításom, így visszamentem pontyozó botjaink mellé. Egy óra múlva hátrapillantva látom, hogy úszóm eltűnt a felszínről. Odaszaladtam, de a tettes már rég az akadóba vitte a horgot. Újracsaliztam és visszadobtam a szereléket az öbölbe.

Talán kicsalogatják a ragadozókat ma este is a derékig érő vízben rajzó snecik

Sajnos figyelmemet nem voltam képes a stég minkét oldalán bedobva lévő botokon tartani, így mindig lekéstem a kapást ragadozós cájgomon. Késő délelőttig mintegy öt lehetőséget szúrtam el. Kettő rabló akadóba húzta a szereléket, három érdeklődő pedig arrébb vitte az úszómat öt-tíz méterrel. Iszonyatosan bosszantott a saját hibámból elszúrt lehetőségek sorozata. Elhatároztam, hogy a következő éjszakán el sem fogok mozdulni a kis öböl partjáról és kiderítem miféle halak szórakoznak velem.

 Lassan lebukott a nap a horizonton és eljött a rablóhalak ideje

Az eseménydús nap után lassan elkövetkezett az éjszaka. Úszós botjaimat halszelettel és pióca csokorral csaliztam, nem ismervén a tettes kilétét. Lehetett akár süllő, vagy harcsa is az előző éjszaka tréfamestere, így mindkét lehetőségre felkészültem. Szombati nap lévén a csendes éjszaka nem ismétlődött meg a kis öböl partján. Itt is, ott is horgászok ültek a stégek hátsó beugróin. Mivel nagy volt a zsivaj, mászkálás és ki volt világítva több faház is, az előző napi pezsdülés nem volt tapasztalható a tó tükrén. Tudtam, meg kell várnom, míg a szomszédok elalszanak. Házunk mozgásérzékelős világítását letakartam egy törölközővel és erre kértem közvetlen szomszédjainkat is.

 Szákban hever az éjszaka királynője...

Hajnal egy óra körül járt, mire elcsendesedett az összes stég. A hőmérséklet alaposan lehűlt, így visszaszorultunk faterral saját kunyhónkba. Percenként lestem ki a hátsó ablakon, orromat az üveghez tapasztva ellenőriztem világító úszóim pozícióját. Egyik ilyen kikukkantás alkalmával döbbenten vettem észre, hogy világítópatronom fokozatosan gyorsulva oldalra mozdult el. Mivel teljesen kizárt, hogy a levágott fejű sneci életre kelt, ez mást nem jelenthet csakis kapást! Kiszaladtam a faházból, hogy minél előbb megállítsam ellenfelem kirohanását, mielőtt elérné az öböl peremén vízbe boruló bokros rengeteget.

... egy gyönyörű ötven centis süllő

Felkaptam a botomat és bevágtam, de nem éreztem súlyt a zsinór végén. Ellenben az úszóm még mindig mozgott oldalra. A kutya fáját, megcserélte a hal az úszók pozícióját, így rossz botnak suhintottam be. Átszaladtam a szomszéd stégre és megismételtem a műveletet ezúttal a másik pálcámmal. Most viszont éreztem ellenállást és a bevágás után vad fejrázás és ficánkolás törte meg az éjszakai víztükör sima felszínét. Fater rögtön szaladt a merítőért, majd partra segítette az éjszaka királynőjét, egy gyönyörűséges 50 centis süllőt, amely karcsú testével és 1,3 kilójával messze alatta maradt az Által éren ez év tavaszán zsákmányolt fogasomnak.


Számomra ő volt a hétvége legemlékezetesebb fogása

Örömöm leírhatatlan volt. Gyorsan újracsaliztam botomat, hátha újra megismétlődik a történet, de a sors ezúttal másként írta meg a forgatókönyvet. Az előző napi kapássorozat sajnos most elmaradt. Tanulsága a történetnek, hogy ha az ember egy lehetőséget elszalaszt, nem biztos, hogy az élet újra tálcán fogja felkínálni azt. Lassan elérkezett a hajnal és a stégszomszédok kitelepültek az öböl vizére. Így már esélyem sem volt elcsípni egyet a ravasz süllők közül, de azért bánatos sem voltam, hiszen egy pompás példányt sikerült horogvégre kerítenem.

Hajnalban a stégsor mögötti beugrók lassan benépesültek

Én befejeztem a horgászatot és időmet felszereléseim rendezésével és elpakolásával múlattam. Természetesen frissen kelt horgásztársaim még támadásba lendültek egy utolsó roham erejéig, így mindhárom stégen sikerült elkönyvelni még egy – egy gyönyörű fogást. Csanádnak egy termetes pikkelyes, Sándornak pedig egy négy és feles amur akadt a horgára.

 Az utolsó nap első pontya


Sándor egy négyésfeles amurral kezdte a napot

Szlovákiából érkezett szomszédaink szákja sem maradt száraz

Lassan elérkezett a három napot átölelő horgásztúra vége. Teljesen kimerülve hordtuk felszereléseinket a kocsi felé. Idén talán utoljára jártunk ezen a tavon, de most is vastagon elhalmozott minket feledhetetlen élményekkel. Nemcsak nekem sikerült itt hatalmas halakat foglyul ejtenem, de ismerőseim, barátaim is sorra döntögették meg saját rekordjaikat. Nem tudom, hogy tavasz előtt lesz e időm újra horgászni itt, de már nagyon várom a következő találkozást kedvenc vizünkkel, a Tata és Agostyán között elterülő Római tóval...

Köszönjük a csodás kalandokat. Tavasszal találkozunk!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://pecazas.blog.hu/api/trackback/id/tr252267808

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gabesz00 2010.11.13. 07:59:53

Számomra ez a hátsó rész a tó legkedveltebb része. Ha tehetem inkább itt horgászom. Nem is gondolná az ember, hogy mekkora amurok élnek itt, csak nehéz megfogni őket.Éjjel, ha szerencséje van az embernek és tényleg nincs zaj, hanem teljes sötétség borul a tájra, nagyon sok süllős illetve harcsás élményben lehet része az embernek. Tényleg, szinte forr a víz a rablásoktól. Nem mellesleg én este 11-kor már fogtam itt egy majdnem 5 kilós csukát is, úgyhogy abban sincs hiány!!!!Szerintem a tó legjobb ragadozó tartó helye. Egy évvel ezelőtt még nagyon szép kiló körüli kárászokat is lehetett fogni, de ezek az idén valamilyen rejtélyes oknál fogva eltűntek. Panaszkodott is mindenki, hogy még véletlenül sem lehet egyet sem horogra csalni.
Gratulálok a cikkhez, újra nagyon jól sikerült. Kár, hogy a Faterodnak nem jött össze egy süllő, majd legközelebb......
Üdv.: Gábor

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.11.13. 16:47:57

@Gabesz00: Hali!

Szerintem is kiváló ragadozós pálya a hátsó öböl. Ma először lementem az Által érre, de szét van túrva az egész. A vízügy tönkretette ezt a csodálatos, érintetlen területet, amikor úgy döntött, hogy kikotortatja. Lesz majd vagy 6 év mire újra benépesül... Átmentem így a Rómaira, de nem sikerült sem csukát, sem süllőt fognom. Nem nagyon ment ma a hal. Egy kapásom volt csupán, valami arrébb húzta 2 méterrel az egyik úszómat, de nem lett meg. A gáti részen próbálkoztam. Idén a Rómaiból teljesen eltűntek a kárászok és a dévérek. Tavaly még minden horgászat alkalmával sikerült fogni belőlük, de idény egyetlen egy példány sem akadt horogra. Ennek ok szerintem a harcsa, ami iszonyatosan elszaporodott a tóban. Elég sokat fogtak a pontyhorgászok is olyan 80 centis átlaggal. Nekünk is összejött 2 db.
Üdv.

Tom

Sszuri (törölt) 2010.11.16. 09:12:54

Örülök, hogy olvastam az augusztusi élményeidet, és nagy örömmel gondoltam rá vissza, hisz valamilyen szinten én is részese voltam (1-es faházban). Ott voltam akkor amikor egy potyka pihent a matracon várva a mérlegelést és a fotót, egyet pedig pont fárasztottál! Jó érzés visszagondolni most az őszi "haltalan" időszakban azokra a napokra, ezekből töltődöm és várom a jövő nyarat, hogy újra elmehessek a Rómaira. Gratulálok az élménybeszámolódhoz, nagyon jól sikerült, remélem találsz még az emlékeidben hasonló témát és akkor azt is megosztod velünk!
Görbüljön! Sszuri

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.11.16. 21:33:23

@Sszuri: Szia Sszuri!

Nagy boldogsággal tölt el, hogy ekkora örömet okoz neked a közösen átélt élmények visszaolvasása. Biztosíthatlak róla, hogy ha nem is a Rómairól, de tavaszig két hetente olvashattok friss cikket az oldalamon. A további történetekben inkább a természetes vizek kapnak majd hangsúlyt, mint a Duna és a Balaton, és biztosíthatlak téged, hogy lesznek nem mindennapi halacskák a szákban... ;o)
Üdv.

Tom

greenfishing 2010.11.19. 13:10:44

Hali!

Tavasszal mi is meglátogatjuk ezt a tavat. Nagyon szép süllőt fogtál, ezt mondhatom jóleső irigységgel:) Szomorúan olvasom, hogy az Által ér károkat szenvedett, pedig az eddigi fotóid alapján csodálatos és romantikus pálya lehetett egy horgásznak. Hajrá Tom, görbüljön a botod lefelé, a szád meg felfelé.

Szákos Frodó

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.11.19. 22:55:43

@greenfishing: Szia Frodó!

Ha esetleg a Rómaira jöttök, majd, szívesen csatlakoznék hozzátok én is. Úgy sem pecáztunk még együtt ezidáig...
Én is nagyon örültem a szép süllőnek. Ez a kedvenc halfajom... :o) gyerekkorom óta, amikor az első tüskés hátút elcsíptem a Vértesszőlősi tavon.
Hát igen, elvileg kikotorták a patakot. Talán pár év múlva újra magához fog térni... :oS

Tom

zozimozi 2011.01.19. 20:15:31

Helo!

Gratulálok a szép eredményekhez. Kiváló tónak igérkezik, tavasszal meg szeretnénk mi is látogatni. Olyan kérdésem lenne, hogy itt is működik-e az a dolog mint a Deritő tón, hogy a méretkorláton felüli halak után ajándék 12 órás jegy a jutalom?
Tavaly próbálkoztunk a Deritő tóval,nem nagy sikerrel. Egy kissé érdekesnek találtam azt a vizet,furcsán zöld és nyálkás volt :/

Üdv.: Zsolti

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2011.01.20. 22:15:40

@zozimozi: Hello Zozi!

Köszönöm a gratulációt. Sajnos itt nem jár napijegy a visszaengedett halakért, de cserébe sokkal nagyobb az esélyed, hogy kifogjál pár szép termetes potykát. Én idén kb 6 x, 7 x voltam a Rómain horgászni és több tucat 10 kiló fölötti, vagy a körüli potykát segítettem partra. Volt még két harcsánk, 6.5 ös amurunk, a fent látott süllő és egy másfeles csuka is. A Derítőn ezzel szemben betliztem 2 x is. Sajnos tényleg nem túl tiszta a víz ott Különösen nyáron.
A Rómain ilyen probléma nincs. A hal is nagyon jó ízű. Ha bármilyen kérdésed lenne, tedd, fel és segítek. A tó melyik részére szeretnél jönni?
Üdv.

Tom

zozimozi 2011.01.23. 17:29:18

Hát mindenképp a parti részre,ahol az az épületecske álldogál magányosan,a stégeken túl nagy volna a csörgés-zörgés.
Üdv.:Zsolti

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2011.01.23. 21:25:02

@zozimozi: Hello Zoli!

A gáti rész jó hely. Mi is azt szeretjük a legjobban, de a parttól 30 méterre akadók vannak letéve süllőfészek gyanánt. Elég kellemetlen tud lenni. Csalinak a hallibut pelletet mindenképpen próbáljátok ki! Nagy hal általában 100 méteren túl jön.
Üdv.

Tom
süti beállítások módosítása