A tavaly őszi balatoni vendégeskedésünk után majd egy évet kellett várni, hogy Kocikát és Misit, a két minden hájjal megkent balatoni nádi horgászt viszont lássuk a Római tavon. Tisztában voltunk vele, hogy ez egy teljesen más világ, mint a balatoni nádas. Az itteni halbőség idegen lesz, a minden zsákmányért ádáz küzdelmet folytató vadvízi pecásoknak. Ugyanakkor itt lehetőségünk nyílik majd az önfeledt szórakozásra, beszélgetésekre, és hogy a sok fárasztás mellett igazán jól érezzük magunkat egymás társaságában. Tehát a baráti horgásztalálkozó hangsúlya nem a halak fogásán volt most, hanem a közös élményszerzésen. Titkon aggódtam azonban, hogy nem vallunk e kudarcot messziről jött barátaink előtt, hiszen minden horgász valahol halat szeretne fogni, ráadásul nagy halat...

Ezúttal faházat béreltünk a tavon, hogy kényelmesen töltsük ezt a röpke két napot

Miután berendezkedtünk a bérelt stégen, rögtön beélesítettük szerelékeinket, hogy egy kapásról se maradjunk le. Szomszédaink nem vázoltak fel túl jó kilátásokat nekünk, alig volt kiemelkedő fogás a stégsoron az elmúlt napokban... én mindenesetre bíztam korábbi tapasztalatainkban. A négy bojlis bot közül az egyiket szokatlan módon szereltem. A fonott előkét lecseréltem 27-es flurokarbon zsinórra, ami állítólag láthatatlan a halak számára a vízben és a horogméretet is lecsökkentettem némileg. Úgy gondoltam, hogy míg a többi bottal várjuk a nagy fogást, ezzel lehet ritkítani az apraját. Hát az élet rácáfolt erre, mert az első komoly zsákmány ezen a boton esett be.

Nem kellett sokat várni a hétvége első kapitális halára...

Mivel én voltam legközelebb a halfogó alkalmatossághoz, én suhintottam be először és rögtön megéreztem, a termetes ellenfél erejét. Kicsit aggódtam az újdonságnak számító előke és a kis horog miatt, de így is nagy biztonsággal tereltem partközelbe zsákmányomat. A lágy bot nagyon szépen dolgozott a terhelés alatt és rövidesen sikerült megmeríteni a hétvége első kapitális halát, ami kereken tizenegy kilót nyomott a mérlegen. Nagyot lélegeztem fel, hiszen ha egyet sikerült fogni, akkor nem lesz lehetetlen becsalni a többi behemótot sem etetésünkre. Az új szerelék is jól vizsgázott, hiszen ezzel a pálcával több halat fogtunk mint az összes többi bottal együtt véve. Tehát, a flurokarbon előke valóban megnövelte a kapások számát, bár pár szakadás után visszatértünk a fonott zsinórhoz. A jövőben viszont mindenképpen kísérletezni fogok ezzel az újdonságnak számító eszközzel.

... ami kereken tizenegy kilót nyomott a mérlegen

Örültem, mert tudtam, ha egy nagyot sikerült fogni, akkor a társai is jönnek majd

Látván, hogy Kocika szinte szédült a szilárd padlózaton, megkértük, hogy üljön csónakba és szórja meg az előttünk lévő terepet pelletekkel és némi bojlival, hátha az etetésre felpezsdül a tó népe. Ugyanakkor a stég mögötti kis öbölbe éjszakára behúztunk egy stupekos harcsázó készséget bő tenyérnyi dévért felkínálva rajta, illetve egy kishallal csalizott úszós süllőző készséget. Sajnos a ragadozók ezen a hétvégén nem mutattak érdeklődést csalijaink iránt. Volt ugyan pár süllő fognyom a megnyomorgatott snecin, de nem vették fel a horgon felkínált prédát a tüskés hátúak. Az éjszaka nagyrészt eseménytelenül telt. Az apró potykák jöttek folyamatosan, de nagy halat nem hozott a sötétség. Az első termetes jelentkezőre reggelig kellett várni, mikor Misi matracra fektetett egy gyönyörű tíz kilós tükörpontyot.

Kocika, a balatoni csónakos nádi horgászat specialistája :o)

Lassan felemelkedett a nap a hátsó kis öblöt határoló fák mögött

Misi egy tíz kilós hajnali tükrössel

Délelőtt Kocika vette át a staféta botot. Ezúttal az ő botján jelentkezett előbb egy kisebb öt kilós, majd később egy hetes tőponty. Nagy rutinnal fárasztotta ki a pikkelyes jószágokat, miközben folyamatosan párhuzamot vázolt a balatoni halak és az itteniek viselkedése között. Persze, a vadvízi pontyok jóval brutálisabban védekeznek, de azért hozzá kell tenni, hogy ők csupán pár méteres fonott zsinóron akasztják meg a halakat, mi pedig majd száz méterről pumpáljuk ki őket sokszor nyolc-tíz méteres mélységből. Persze jóval nagyobb kihívás halat fogni a magyar tengeren, de az intenzíven telepített tavakon nem is ez a lényeg, hanem hogy az ember jól érezze magát, élményeket szerezzen.

 Kocika első fogását...

... csakhamar követte a második

A horogszabadítás pillanatai

Egy hibátlan hét kilós tőponty

Ezután ismét rajtam volt a sor. Kapásra emeltem pálcámat és rövid csata után egy nyurga testű pikkelyes pontyot merítettem meg. Ekkora már kezdtem érezni, hogy a fáradtság lassan erőt vesz rajtam, hiszen már több mint 36 órája talpon voltam. Egy gyors fotózás után visszaengedtem áldozatomat a hűs habokba.

Kilenc kilós tőponttyal a stégen

Lefekvéshez készülődtem, de a halak csak nem hagytak nekünk pihenőt. Kocika ismét akasztott és ezúttal már egy derekas hallal folytatott küzdelmet. Hamarosan partközelbe került egy csodaszép aranyhasú tükörponty, aminek nagy örömmel toltam alá a merítőhálót. Mérlegeléskor kilenc és felet mutatott a skála és bár a tízes számot nem sikerült átlépni, boldogan fényképeztem le barátomat újdonsült zsákmányával.

A szákolást érdemes profira bízni... :o)

Aranyló tükörponty a fekete szákban

Kis híján tíz kiló

Lassan erőt vett rajtam a fáradtság és visszavonulót fújtam. Búcsúzóul még partra segítettem egy aranyos színekben pompázó három kilós spanyol pikkelyest, majd átadtam magam az édes álomnak. Szükség is volt a pihenésre, hiszen az előttünk álló 24 óra is elég mozgalmasnak bizonyult. Ám, hogy mi történt a horgásztúra további részében, azt már csak a következő történetből fogjátok megtudni... :o)

Három kilós spanyol pikkelyes

Míg álomba szenderültem lassan beborult az ég és készülődött a zivatar

Párás, szürke hajnalon érkeztünk meg Agostyánra. A tó régi ismerősként köszöntött minket, hiszen már több, mint két éve rendszeresen, minden horgászható hónapban meglátogatjuk partjait. A nap még épphogy csak előkukucskált a szemközti dombok mögül, de már keményen éreztette erejét. Bizony beköszöntöttek a nyári hónapok, amikor a perzselő meleg igencsak próbára teszi a gáton horgászó emberek tűrőképességét, hiszen itt semmiféle menedéket nem lelni a kíméletlenül tűző napsugarak elől. Állást foglaltunk, már bejáratott helyünkön, bár a szokatlan zsúfoltságnak köszönhetően éppen hogy be tudtunk ékelődni egy falatka szabad nádnyiladékba. Szerencsére szomszédaink nagyon kedvesek és engedékenyek voltak, így nem kellett lehetetlen helyekről megpróbálni becserkészni a tó óriásait.

Nyári hajnal a Római tavon

Gyors csalizás és indulhat a a huszonnégy órás peca

Miközben behúztuk szerelékeinket az ígéretes helyekre, azon tűnődtem, hogy talán meg kéne növelni a csalik méretét, hiszen utolsó alkalommal a két darab húszas pelletet majdnem mindig elhúzták a falánk apró pontyocskák. Olyan agresszívan kaptak, hogy az így is tekintélyes méretű csalival, csak nagy nehézségek árán sikerült horogvégre keríteni a nagyobbját. Ezen elgondolásból most két darab harminc milliméteres hallibut pelletet fűztem fel a horog mellé, de optimizmusomat csakhamar lehervasztotta egy másfeles amurkölyök, melynek sikerült begyömöszölnie szájába az óriás méretű csalit. Ezeknek már semmi sem szent? - mérgelődtem, miközben kiakasztottam a horgot az apró növényevő szájából és útjára engedtem.

Az első jelentkező egy aprócska amur volt. Vissza is nyerte a szabadságát

Fél óra sem telt el még, mikor fater botja is bevágásra emelkedett. A lágy pálca meredeken görbült a tekintélyes méretű uszonyos súlya alatt. Hatalmas örvényekkel és fordulásokkal törte meg a hajnali tó víztükrét az életéért küzdő behemót. Ám, apám sem ma kezdett el horgászni, így nagy higgadtsággal terelte szákba a gyönyörű 11 kilós vadpontyot. A horogszabadítást és ápolást a kíméletes visszaengedés követte. Az álmából felzavart potyka sokáig nem találta a tó közepe felé vezető utat és a part menti nádasba próbálta befurakodni magát, ahonnan csak a szákkal való gyengéd nógatás hatására váltott irányt.

Fater kapitális halat fáraszt, alig fél óra horgászat után

Bukfencező hal töri meg a hajnali víztükröt

Egy csodálatos vad jellegű ponty buldog szerű fejjel

Kereken 11 kilót nyomott a mérlegen

Válaszom nem váratott sokáig magára. Hamarosan az én nyeletőfékem is elkezdett énekelni, így megkezdhettem a harcot a hétvége elő komolyabb halával. Rövid küzdelem után egy kilenc pluszos tükrös háta bukkant fel előttem, a napfénytől szikrázó sima vízfelületen. Gyorsan megmerítettük, majd pár fotó után visszacsúsztattam a habokba nemes ellenfelemet. Minden úgy alakult, ahogy elterveztem, és úgy látszott, hogy a nagy méretű pelletekkel sikeresen szelektálni tudjuk, az elvetemült kis pontyokat és egy élményekben rendkívül gazdag napnak fogunk elébe nézni.

Tükörponty valamivel tíz kiló alatt

Óvatosan csúsztattam vissza a langyon vízbe zsákmányomat...

... miközben a nap megcsillant aranysárga pocakján

A staféta bot ismét faterhoz került, aki egy nyolc kilós tövest parancsolt rövid úton partra. A nap ekkora már magasan járt az égen. A kíméletlen meleg csak úgy perzselte egyre ropogósabbra sülő bőrünket. A halak kapókedve is lassan kezdett megváltozni. Hamarosan elmaradtak a nagyobb halak és helyüket másfél – két kilós fajtársaik vették át. Nem győztük kicsörlőzni az egymásutánjában kapó apróságokat. Hiába a harminc milliméteres pelletek, addig szopogatták az ízletes csalit a mohó jószágok, míg végül csak megakasztották magukat. A sokadik nem kívánatos fogás után már kezdtem kétségbe esni, mit is tehetnék a nem várt invázió ellen.

Fater nyolc kilós tőponttyal folytatta a sort

Hibátlan példány

Egy gyors fotó és már mehetett is vissza éltető elemébe

Szerencsére, azért nem minden hal volt kis méretű. Dél körül beköszönt a 24 órás horgásztúra legtekintélyesebb vendége. Csak úgy füstölt az orsóm fékje, mikor besuhintottam a vágtázó ismeretlennek. A sikeres akasztást majd húsz perces hadakozás követte, ahogy ellenfelemmel küzdöttünk a zsinórért. Egyszer ő, egyszer pedig én húztam vissza a pillanatokra elveszített damilt. Az idő azonban nekem dolgozott, így lassacskán egyre közelebb sikerült húzni a harcos kedvű idegent. Amikor először megláttam a vízben bukfencező halat, nem győztem csodálkozni. Egy gyönyörű szép spanyol pikkelyes potyka küzdött a horog végén.

Mindig a legegyszerűbb végszereléket alkalmazom

Végül megérkezett a hétvége hala...

... egy 12,5 kilós spanyol pikkelyes szépség személyében

Fater óvatosan alátolta a szákot, majd a partra emelte a nem mindennapi zsákmányt. Büszkén tartottam a magasba a fényképezőgép előtt, hiszen ilyen mintázatú pontyot eddig még csak három kilós méretig fogtam. Mondanom sem kell rendkívül óvatosan engedtem útjára a gyönyörű halacskát. Sajnos, ez volt a hétvége utolsó említésre méltó zsákmánya, mert sem a délután, sem az éjszaka nem adott mást, csak két – három kilós potykák sokaságát. Hiába a nagy csali és a nagy horog, csak úgy falták az óriási pelleteket a telhetetlen apróságok. Akasztottunk nagy halakat is persze. Sőt, nagyon nagy halakat, de szinte kivétel nélkül lefordultak a horogról. Talán a túl nagy csali, óvatos kapás, vagy más oka lehetett az elköszönő zsákmányoknak, nem tudom, de fejenként legalább három – három termetes potykát veszítettünk ketten.

Óvatosan engedtem útjára az ebédidőben érkező vendéget...

... találkozunk pár év múlva

Ahogy jött az éjszaka, beélesítettem harcsázó botomat, akit én csak Medveölőnek hívok. A fenéken meglebegtetett nadálycsokrot egyszer iszonyatosan megrántotta valami, majd elengedte. Azonban az egész akció olyan hirtelen történt, hogy a botér még csak nyúlni sem volt időm. Több ismerősöm jelezte, hogy ők is tapasztaltak hasonló megrántós – beejtős kapást nadálycsokorra és csupaszon tekerték ki a horgot. Nem tudom, hogy mi lehet a jelenség pontos oka, de az biztos, hogy harcsát nem eredményezett a kapás.

Harcsázó felszerelésemet is beélesítettem, de nem hozott sikert

Hajnalban kimerülve csomagoltuk össze felszerelésünket és indultunk hazafelé. Bár ezúttal rekord méretű halat nem adott a tó, annál több kérdés és tanultság merült fel bennünk, amit emésztgetve készülünk majd a következő támadásra, mikorra már átgondoljuk hibáinkat és új stratégiával próbáljuk meg horogvégre keríteni a hőn áhított pontymatuzsálemeket.

Napkelte az oly sok szép halat adó víz tükre felett

Lassan, megfáradtan, a perzselő melegtől kimerülve készülődtünk a közelgő estére. Már alig vártam, hogy a nap elbújjon a horizont mögött és a perzselő kánikulát felváltsa a langyos májusi éjszaka. Éppen a sátor összeállításával bíbelődtem, amikor fájdalmasan felsírt egyik orsóm nyeletőfékje. Mire odaszaladtam felszerelésemhez és bevágtam, a termetes hal vagy tíz méter zsinórt rántott le a dobról. Soha ilyen brutális kapást nem tapasztaltam még azelőtt. Éreztem, komoly ellenfél rugdalódzik a zsinór végén, mégis erőltetnem kellett a fárasztást, a víz alatt megbúvó csök miatt. Sajnos, ennek meg is lett az eredménye. Zsinórom féltávnál megkönnyebbült és a szerelék üresen szánkázott felém a víz felszínén. Ejnye, pedig talán éppen ez volt a nap hala... - konstatáltam szomorkodva. Rögtön át is költöztettem felszerelésemet, egy nemrég felszabadult, közeli állásra, ahol előttem márt tiszta, akadómentes terep terült el. Így nagyobb játéktér nyílt a halakkal való küzdelemre. Mire besötétedett, már felkészülve vártuk az eljövendő éjszakát.

Csodás táj tárult elénk, ahogy az éjszaka leple ráborult a vízparti tájra

A fáradság hamarosan erőt vett rajtam és bebújtam a sátorba pihenni egy kicsit, miközben fater mindkettőnk botjaira felügyelt. Alig hunytam le a szememet egy negyed órácskára, már hallottam is, hogy apám besuhint egy embereset. Kábán, négykézláb másztam ki hajlékomból és látván, hogy a fárasztás az én pálcámmal folyik, nagyon mérges lettem magamra. Lám, ismét lemaradtam a nagy fogásról kitartásom hiánya miatt... Fater közben ádázul küzdött a sötétségben ellenfelével, mely ingen harcos kedvében lepett meg minket. Az éjszakai fogások varázsa össze sem hasonlítható a napközbeniekkel, hiszen, nem csak a hűvös vízben felfrissülő halak ereje sokkoló, de legfontosabb érzékszervünket is kénytelenek vagyunk nélkülözni. Egy nagy hallal vívott küzdelem igazi adrenalin fröccs a nappalhoz szokott horgászembernek.

Fater az éjszaka zsákmányolt termetes pontyával...

... és a visszaengedés pillanatai

Sokáig csak bambán lebegett a vízben, mielőtt a tó közepe felé vette az irányt

A sikeres merítés után mérlegeltünk. 12,5 kilót nyomott az éjszakai potyka. Fater szinte önkívületben kezelte le a halat és csúsztatta vissza a kakaó barna vízbe. Ezután persze nem kellett nekem sem több. Elvetettem az alvás lehetőségét és botjaim mellett töltöttem az egész éjszakát. Mondanom sem kell, pár tepsi méretű pontyot leszámítva eredménytelenül.

És lassan elérkezett a párás hajnal

Hajnalban beszélgetésbe elegyedtünk egy felvidéki sporttárssal. Izgatottan hallgatta végig az éjféli pontyfogás történetét. Csalódottan mondtam, hogy a szerencse ismét elkerült engem, de érzem a reggel meghozza majd a várva várt nagy fogást. A Szlovákiából érkezett horgász erre ezt válaszolta: Nálunk az a szólás járja, hogy akkor jön a nagy hal, amikor reggel a kakukk szól... :o) Beszarás, miket tud ez az ember. :o) Lám, minden nap tanul valami újat a horgász a vízparton... Mindazonáltal, innentől kezdve megvolt a viccelődés tárgya: Mikor szólal már meg az a ki....ott kakukk.

A felkelő nap sugarai ezt a szitakötőt is megfosztották éjszakai ruhájától

Lassan eljött a hajnal és a víztükör fölött úszó pára felszívódott az éterben. Mesés táj tárult elénk, ahogy a hűvös reggelt lassan elkezdték melengetni a felkelő nap sugarai. És ekkor megtörtént, amire egész éjszaka vártam, megszólalt egy közeli fán a kakukk. Hangosan felnevettem. Tudtam most kell jönnie a nagy halnak, hiszen a kakukk egyre vadabbul harsogta be, az idő közben benépesülő partszakaszt. És vezényszóra megtörtént a várva várt kapás. Műanyag jelzőm egy pillanat alatt belepottyant a vízbe. Lassan feltekertem a fölösleges zsinórt, de a kutyanyelv újra és újra a vizet érintette.

És ekkor megérkezett a hétvége hala...

... egy 14,3 kilós óriási tőponty személyében

Ekkor felkaptam a botomat, megfeszítettem a zsinórt és besuhintottam a felém közeledő halnak. Nem éreztem nagy ellenállást, mi több szinte semmit. A még mindig felém tartó ismeretlen szinte tolta maga előtt a zsinórt. Már csak ötven méter volt csupán a távolság, amikor először megérezte vesztét és egy nagyot rúgott. Hűha lehet, hogy a kakukkszó mégis meghozta a hétvége nagy fogását? :o) Ádáz küzdelem kezdődött, a még ereje teljében lévő kapitális tőponttyal. Majd fél óra kellett, mire egyáltalán fel tudtam hozni a felszínre a horgomba akadt tengeralattjárót. Közben egy kisebb, a küzdelem kimenetelét váró csoport gyűlt össze mögöttem. Háborgó örvények közepette vége megmutatta magát ellenfelem. Ötször is meg kellett pipáltatnom, mire fater alá tudta tolni a nagyméretű bojlis merítőt és kis segítséggel partra emelte a mérlegen 14,3 kilót mutató óriási tövest.

A kimerültségtől alig bírtam megemelni a termetes halat

Örömöm szinte leírhatatlan volt. A sok kudarc után végül sikerült megfognom életem harmadik legnagyobb uszonyosát. Gyors fényképezés, és szájfertőtlenítés után, óvatosan útjára engedtem a bronzérmes halat. Lám, mégiscsak van valami igazság ebben a kakukkos szóbeszédben? :o)

Kakukk szóra érkezett...

A délelőtt még faternak hozott egy nagy kapást, de sajnos úgy végződött az eset, ahogy a történet elején velem esett meg. Akadótól való félelem, erőltetés, elköszönő hal. Nem bántuk, néha a kudarcokon át vezet az út a sikerig. Persze apámat ez ott és akkor nem vigasztalta. Az erejére ébredő nap azonban lassan visszavonulásra kényszerített minket. Kimerülve bár, de élményekkel gazdagon hagytuk el ezt a rendkívüli tavat és termetes lakóit. Nemsokára ismét találkozunk...

Már türelmetlenül vártuk május közepét. Ekkorra terveztük ugyanis idei első, több napon átívelő horgásztúránkat. A célkeresztbe ezúttal a Római tó termetesebb halai kerültek. A tavaszi horgászatok alkalmával sikerült megvámolni a tó lakóinak apraját. Most itt volt az idő, hogy néhány termetesebb pontyot is horogvégre kerítsünk. Egy pénteki reggelen érkeztünk ki a partra és bár szűkösen, de sikerült a megszokott helyünket elfoglalni. Az időjós felhősödést, zivatarokat ígért, de a borongós idő helyett a pusztító hőség köszöntött ránk. A kíméletlenül sütő nap lassan felemésztette tűrőképességünket, felperzselte bőrünket, de ne menjünk ennyire a dolgok elejébe...

Ismerős táj fogadott minket a már rég bejáratott helyünkön

Botjaim már kiéhezve várták az ádáz küzdelmet a termetes potykákkal

Mellettünk két ügyes horgász foglalt állást, akikkel sikerül nagyon jól összebarátkozni. Az első sikereket ők tudták felmutatni, hiszen már kora hajnalban partra parancsoltak egy 13 és feles tövest és több valamivel kisebb fajtársát. Eközben mi újonnan megvásárolt etetőhajónkkal bíbelődtünk, próbáltuk elsajátítani működtetését, kitapasztalni irányításának apró trükkjeit. Mire nagy bénázások közepette, sikerült a megfelelő helyre bejuttatni szerelékeinket, már javában benne jártunk a délelőttben. A nap végére már minden gördülékenyen ment, de ugye a tanulópénzt meg kellett fizetni.

Az első behemótokat ezúttal a szomszédunkban fogták

Egy gyönyörű nyurga a mestertől :o)

Az első komolyabb halat Faternak sikerül megakasztania egy nyolc és fél kilós tőpont személyében. A nyerő csali ezúttal is a hallibut pellet volt, amiből két 20 mm-eset rögzítettünk a horog mellé. Sajnos ez az összeállítás túl kicsinek bizonyult, hiszen rendre felvették horgainkat az apróbb fajtársak. Én már a harmadik három kilós potykámat tekertem ki. Éreztem, ha nagy halat akarunk fogni, akkor ez így nem lesz jó... Szomszédaink eközben megszákoltak egy kettesforma amurt és egy apró szürke harcsát. Én meg csak törtem a fejemet, hogy mit lehetne tenni a halak szelektálása érdekében. Zoliék jelezték, hogy van egy zacskó 23 mm-es hallibut pelletük, minek a nagy részét a rendelkezésünkre bocsájtották. Ezúton is szeretnénk megköszönni az adományt, hiszen a sikerhez vezető utat végül ez segített megtalálni.

Szákban fater első termetes pikkelyese...

... egy nyolc és fél kilós tőponty személyében

Bár, a kapások megritkultak, a tekintélyes csali mégis meghozta a várt eredményt. Hamarosan az én kapásjelzőm is táncolni kezdett a zsinór végén. Besuhintottam, és rögtön éreztem, hogy bár nem kapitális, de mégis rendes hal küzd a zsinór végén. Ahol ültem, nem volt terem játszani a víz alatt lévő akadók miatt, így keményre fogtam a fárasztást. Néhány perc múlva már a parton pihent egy gyönyörű, egészséges nyurga ponty, ami ütötte a kilenc kilót. A kíméletes horogszabadítás és fényképezés után óvatosan visszacsúsztattam a habokba pontymatracom segítségével.

Hibátlan sodrófa ponty

Lassan, de kezdtek beindulni a dolgok...

Az idő lassan délutánba hajlott át. A perzselő meleg rendkívül megviselte a szervezetünket. Rengeteg folyadékot ittunk, de így is mindig szomjasak maradtunk. A kapások is megritkultak. Időnként felvette a brutális csalit egy kisebb három kiló körüli potyka, de a nagyok mintha még várattak volna magukra. Már teljesen feladtam a reményt, mikor egyszeriben megszólalt az egyik orsóm fékje. Megjött idén az első halam, ami emberesen megrecsegtette orsóm nyelető fékjét.

Még egy fotó az idei első nyurgáról visszaengedés előtt

Egy talán egy spanyol pikkelyes lenne, vagy egy fura tükrös?

Ezzel a ponttyal sem bántam kesztyűs kézzel. A távoli akadó miatt erőltettem, hogy a víz alatti csöknek csupán az elsuhanó képét láthatta. Mire felpumpáltam a felszínre, már el is készült erejével. Ő volt az első 10 kiló feletti halam aznap, egy szép tükrös személyében. A hirtelen fogás olyan sokként érte szegényt, hogy sokáig csak billegett bambán a vízben, mire a szákkal való noszogatás eredménye képen, célba vette a mélyebb vizet.

És megérkezett a nap legnagyobb bajuszosa...

... egy tíz és fél kilós, páratlan szépségű tükörponty

Késő délutánig nem történt további fejlemény. Kicsit csalódottak voltunk, mert több halra számítottunk az első napon, de tudtuk, hogy a kaland még csak most kezdődik. Felfrissítettük csalijainkat, újrahúztuk szerelékeinket és vártuk mit hoz a sejtelmes éjszaka. És mint utólag kiderült, nem vártunk hiába, hiszen az igazán nagy fogások csak ezután jöttek. Persze, ezt már csak a következő történetben fogom nektek elmesélni... :o)

Viszlát szépségem!

Türelmetlenül vártuk a sejtelmes éjszakát és a nagyobbnál nagyobb halakat... :o)

Ahogy átléptünk március második felébe, csak nem hagyott nyugodni a lelkiismeret, hogy idén még nem sikerül egy halakban bővelkedő kalandot sem papírra vetni. Bár Bokodon már megfogtuk Faterral az év első uszonyosait, de a néhány kárászból álló karcsú zsákmányt mégsem tűzhettük ki büszkén a dicsőség falra. Úgy döntöttünk, hogy ezúttal tutira megyünk és már bevált terepen, az agostyányi Római tavon elégítjük ki, a tél során mértéktelenné duzzadt halfogási iránti vágyunkat. Tavaly ilyen tájt egy fogásokban rendkívül gazdag napot éltünk át ezen a tavon. Talán idén a sors megismétli önmagát... vagy akár még túl is szárnyalhatjuk az előző évben megtapasztalt kalandokat?

Aki bevállalja a korán kelés áldozatát, megtapasztalhatja...

... a hajnali táj gyönyörű látványát. A természet ilyenkor a legcsodálatosabb

Mivel kora márciusban a tó termetes lakói még javában téli álmukat alusszák, úgy gondoltam érdemesebb lenne a frissen telepített állományt megcélozni. Az egyik botomat egy fixen rögzített ólmos készséggel szereltem és egy 16 mm-es hallibut pellettel csaliztam fel, míg a másik pálcámon a hagyományos önetetős módszerrel próbálkoztam. A kosárba halliszttel kevert büdös etetőanyagot tömködtem, a tekintélyes méretű horogra pedig 5 vastag kukacot tűztem fel. Mivel erre az összeállításra a tavalyi évben két harcsa is befutott, reménykedtem, hogy a pontyok mellett most is betévedhet egy kósza ragadozó. Még alig dobtam be a két szereléket, az egyiken máris tornázni kezdett a kapásjelző. Rövid fárasztás után a parton ficánkolt az év első potykája egy szép három kilós tükrös személyében.

 Íme az év első pontya, egy csodás három kilós tükrös személyében

A mohó halacska a termetes giliszta csokrot kívánta meg. Gyönyörű szép, egészséges tükörponty volt a tettes. Még alig rendeztem el őkelmét, a másik botomon is kapásra emelkedett a kutyanyelv. Hát ha egyszer egy üzlet beindul... - gondoltam. Nagy élvezettel fárasztottam ki aznapi második halamat is, ami az előző fogásom ikertesója lehetett, leszámítva azt a húsz dekát, amivel könnyebbnek bizonyult elődjénél a mérlegen. A sikeres szákolás után fel is tettem a kérdést Faternak – Kettő, nulla? :o)

Következő zsákmányom sem sokkal maradt el súlyban elődjétől

Mint utólag kiderült ez nagy hiba volt, mert az öreg ekkor vérszemet kapott. A versenyszellemtől áthevülve egymás után csévélte ki a halakat a partra. Két szál gilisztával csalizott apró horgát előbb felvették a kisebb pontyok, mint az én hatalmas csalijaimat. Így keserű revánsot véve rajtam fokozatosan elszakadtam tőle a kifogott halak darabszámát tekintve. Igaz az ő pontyai termetre kisebbnek bizonyultak, de ugye nem ez számított, hanem a 4-2, 6-2, 8-3 részeredmények. Időközben nekem is sikerült egy kisebb pikkelyes potykába belefutnom ami két kilójával az általam aznap fogott legapróbb fogásnak bizonyult. Ám, fater eszeveszett iramával így sem tudtam tartani a lépést...

Fater és idei első pontya csodálkozva néztek egymás szemébe

Legkisebb aznapi zsákmányom is ütötte a két kilót...

... bár fater fékevesztett tempójával nem tudtam tartani a lépést

Ahogy a reggel délelőttbe ment át, lassan a kapások is megritkultak. A következő halamra már több mint egy órát kellett várni. Ismét a pelletes szereléket húzta el valami. Érdekes módon a giliszta és a pellet hasonlóan eredményes volt számomra aznap. Fater viszont kizárólag kukaccal fogott halat, pedig ő is próbálkozott más összeállításokkal. Soron következő áldozatom ismét egy testes három kilós tükörponty lett. Aranysárga színével beragyogta az egész partot. Örömmel konstatáltam, hogy idén nagyon szép halakat helyeztek ki a Római tóba.

Egy aranysárga szépség túl a három kilón

Faternak a kisebb termetű potykák vették fel a csaliját

Felszerelés beélesítve, jöhetnek a kapások

Délutánra faternak is bejött az első három kilós vendég. Persze neki ez már a tízen akárhányadik hala volt. Valóságos halkitermelő és visszaengedő gépezetté vált az öreg. Ekkorra már esélyem sem volt felzárkózni mellé, csupán szépíteni tudtam az eredményt egy újabb három kilós potykával, ami ezúttal pikkelyesnek bizonyult. Ez volt az ötödik és egyben utolsó fogásom aznap. Bár a harcsa nem jött be, mint tavaly márciusban, mégsem voltam csalódott, hiszen sikerült szelektálnom az ősz folyamán telepített példányok közül a termetesebbeket. Igazán szép, erős, egészséges halacskákat sikerül becsapnom ezen a kellemes tavaszi napon. Fater összesen 14 potykát fogott ki, messze túlszárnyalva engem. Már előre hallottam a panaszkodást másnap az izomlázról és a kimerültségről...

Végül fater is elcsípett egy három kilós tólakót...

... amire rögtön rá is kontráztam egyet

Apám legtöbb zsákmánya másfél és két kiló közé esett

Délutánra sajnos feltámadt az északi szél, és elfújta a halakat a víz felszínén lévő melegebb vízzel együtt a tó túlsó felére. A kapások szórványossá váltak, már nem volt értelme tovább maradni. Úgy gondolom, így is alaposan kihorgásztuk magunkat mára. A Római tó ezúttal sem okozott csalódást és a halakban bővelkedő írással sem vagyok már adós nektek. Már alig várom a következő látogatást Agostyánra. Talán, akkorra már a víz öregebb lakói is megmozdulnak majd...

Fater munka közben

Három napos horgásztúránk alatt számos óriási pontyot és amurt fogtunk a Római tavon, de a békés halak kapásai kizárólag a hajnaltól alkonyatig terjedő időszakra korlátozódtak. Az éjszakák folyamán egyetlen érdeklődő sem akadt a tó mélyén felkínált ínycsiklandozó falatokra. Az első éjjelen nagyon gyorsan feladtam a tétlen várakozást és új módszereken törtem a fejemet, miként csaphatnám be a tó uszonyos lakóit. Ahogy a faházakban lassan elhalkult az élet, a villanyok is leoltódtak, a stégsor mögötti kis öböl egyszeriben életre kelt. A vad rablásoktól, menekülő kishalak fröccsenésétől szinte forrt a víz felszíne a tó ezen pontján. Elhatároztam, hogy szerencsét próbálok, hátha néhány ragadozót sikerül horogvégre kerítenem a stégek mögötti öbölben.

A stégsor mögötti kis öböl vize péntek éjszaka szinte forrt a rablásoktól 

Először a Dunán már jól vizsgázott Rapalámmal szántottam meg a víz felső rétegét, de sajnos rávágás nélkül maradtam. Azt vettem észre, hogy ha a mozgásérzékelő miatt felgyulladt egy faház világítása, a rablások egyszeriben abbamaradtak. Amikor pedig újra elsötétült a táj, ismét felpezsdült a víz felszíne. Mivel a pergetés nem hozott eredményt, összeállítottam egy úszós süllőző készséget, amellyel a fenéken kínáltam fel a küszből nyesett halszeletet. Sokáig nem volt mozdításom, így visszamentem pontyozó botjaink mellé. Egy óra múlva hátrapillantva látom, hogy úszóm eltűnt a felszínről. Odaszaladtam, de a tettes már rég az akadóba vitte a horgot. Újracsaliztam és visszadobtam a szereléket az öbölbe.

Talán kicsalogatják a ragadozókat ma este is a derékig érő vízben rajzó snecik

Sajnos figyelmemet nem voltam képes a stég minkét oldalán bedobva lévő botokon tartani, így mindig lekéstem a kapást ragadozós cájgomon. Késő délelőttig mintegy öt lehetőséget szúrtam el. Kettő rabló akadóba húzta a szereléket, három érdeklődő pedig arrébb vitte az úszómat öt-tíz méterrel. Iszonyatosan bosszantott a saját hibámból elszúrt lehetőségek sorozata. Elhatároztam, hogy a következő éjszakán el sem fogok mozdulni a kis öböl partjáról és kiderítem miféle halak szórakoznak velem.

 Lassan lebukott a nap a horizonton és eljött a rablóhalak ideje

Az eseménydús nap után lassan elkövetkezett az éjszaka. Úszós botjaimat halszelettel és pióca csokorral csaliztam, nem ismervén a tettes kilétét. Lehetett akár süllő, vagy harcsa is az előző éjszaka tréfamestere, így mindkét lehetőségre felkészültem. Szombati nap lévén a csendes éjszaka nem ismétlődött meg a kis öböl partján. Itt is, ott is horgászok ültek a stégek hátsó beugróin. Mivel nagy volt a zsivaj, mászkálás és ki volt világítva több faház is, az előző napi pezsdülés nem volt tapasztalható a tó tükrén. Tudtam, meg kell várnom, míg a szomszédok elalszanak. Házunk mozgásérzékelős világítását letakartam egy törölközővel és erre kértem közvetlen szomszédjainkat is.

 Szákban hever az éjszaka királynője...

Hajnal egy óra körül járt, mire elcsendesedett az összes stég. A hőmérséklet alaposan lehűlt, így visszaszorultunk faterral saját kunyhónkba. Percenként lestem ki a hátsó ablakon, orromat az üveghez tapasztva ellenőriztem világító úszóim pozícióját. Egyik ilyen kikukkantás alkalmával döbbenten vettem észre, hogy világítópatronom fokozatosan gyorsulva oldalra mozdult el. Mivel teljesen kizárt, hogy a levágott fejű sneci életre kelt, ez mást nem jelenthet csakis kapást! Kiszaladtam a faházból, hogy minél előbb megállítsam ellenfelem kirohanását, mielőtt elérné az öböl peremén vízbe boruló bokros rengeteget.

... egy gyönyörű ötven centis süllő

Felkaptam a botomat és bevágtam, de nem éreztem súlyt a zsinór végén. Ellenben az úszóm még mindig mozgott oldalra. A kutya fáját, megcserélte a hal az úszók pozícióját, így rossz botnak suhintottam be. Átszaladtam a szomszéd stégre és megismételtem a műveletet ezúttal a másik pálcámmal. Most viszont éreztem ellenállást és a bevágás után vad fejrázás és ficánkolás törte meg az éjszakai víztükör sima felszínét. Fater rögtön szaladt a merítőért, majd partra segítette az éjszaka királynőjét, egy gyönyörűséges 50 centis süllőt, amely karcsú testével és 1,3 kilójával messze alatta maradt az Által éren ez év tavaszán zsákmányolt fogasomnak.

Számomra ő volt a hétvége legemlékezetesebb fogása

Örömöm leírhatatlan volt. Gyorsan újracsaliztam botomat, hátha újra megismétlődik a történet, de a sors ezúttal másként írta meg a forgatókönyvet. Az előző napi kapássorozat sajnos most elmaradt. Tanulsága a történetnek, hogy ha az ember egy lehetőséget elszalaszt, nem biztos, hogy az élet újra tálcán fogja felkínálni azt. Lassan elérkezett a hajnal és a stégszomszédok kitelepültek az öböl vizére. Így már esélyem sem volt elcsípni egyet a ravasz süllők közül, de azért bánatos sem voltam, hiszen egy pompás példányt sikerült horogvégre kerítenem.

Hajnalban a stégsor mögötti beugrók lassan benépesültek

Én befejeztem a horgászatot és időmet felszereléseim rendezésével és elpakolásával múlattam. Természetesen frissen kelt horgásztársaim még támadásba lendültek egy utolsó roham erejéig, így mindhárom stégen sikerült elkönyvelni még egy – egy gyönyörű fogást. Csanádnak egy termetes pikkelyes, Sándornak pedig egy négy és feles amur akadt a horgára.

 Az utolsó nap első pontya

Sándor egy négyésfeles amurral kezdte a napot

Szlovákiából érkezett szomszédaink szákja sem maradt száraz

Lassan elérkezett a három napot átölelő horgásztúra vége. Teljesen kimerülve hordtuk felszereléseinket a kocsi felé. Idén talán utoljára jártunk ezen a tavon, de most is vastagon elhalmozott minket feledhetetlen élményekkel. Nemcsak nekem sikerült itt hatalmas halakat foglyul ejtenem, de ismerőseim, barátaim is sorra döntögették meg saját rekordjaikat. Nem tudom, hogy tavasz előtt lesz e időm újra horgászni itt, de már nagyon várom a következő találkozást kedvenc vizünkkel, a Tata és Agostyán között elterülő Római tóval...

Köszönjük a csodás kalandokat. Tavasszal találkozunk!