Ricsi barátomat nyár elején láttam vendégül egy tavi pontyozás alkalmával. Dunai horgász lévén, ismeretlen volt számára a terep és a módszer, mégis sikerült elcsípnie egy tizenkét és feles tőpontyot, ami élete eddigi legnagyobb fogásának bizonyult. Hatalmas élményekkel tért haza, és ígéretet tett, hogy még ebben az esztendőben visszahív engem egy hosszú hétvégére az Esztergom alatti Duna szakaszra. Már többször vendégeskedtem náluk és rendkívül különleges halakat fogtunk együtt azon a részen. Termetes sügérek és domolykók kapták el apró műcsalijainkat. Ezen a hétvégén sem vártam kevesebbet az öreg Dunától, így bizakodva szálltam le a buszról a Búbánat völgy helyközi megállójában. Sajnos a körülmények nem úgy jöttek össze, ahogy reméltük. Terveztünk sok-sok kuttyogatást, pergetést, ám az időjárás zordsága és egyéb körülmények áthúzták a számításainkat.

  Ricsiék csónakháza a Törpe szigettel szemközti oldalon

Pár szót írnék erről a vízterületről. A Búbánat völgy Esztergom és Pilismarót között elterülő mesés szépségű erdős táj. Véleményem szerint a megye egyik legszebb, érintetlen vadonja található itt. A folyópartot végig kísérik a Dunakanyarra oly jellemző hegygerincek, zátonyok, apró szigetek. A folyó vize először két mélyen a sodrásba nyúló ruganyon törik meg, majd a Hemba sziget mellett hömpölyög el, hogy lejjebb óriási homokzátonyokat építsen a folyam közepén. Ricsiék nyaralója a Törpe szigettel szemben található, ahol a folyó egy kisebb ágra szakad le. Még lejjebb haladva a Dunán a Pilismaróti öböl bejáratához jutunk, ami országosan elismert horgászparadicsom. Tehát ez a változatos folyószakasz állt rendelkezésünkre, hogy megfogjuk álmaink halát ezen a hétvégén. :o)

 Egy úszó stég lett a horgászatunk színhelye

Zuhogó esőben indultam el barátomék nyaralója felé. Ricsiék már készültek a fogadásomra és a nem várt égi áldás ellenére kiültek úszó stégjükre márnázni. A vadul fújó szél lehetetlenné tett minden más horgászmódszert, pergetésről, kuttyogatásról szó sem lehetett. Először csalódottságot éreztem emiatt, de a hétvége elteltével, az év egyik legnagyobb horgászélményével hagytam el ezt a csodálatos tájat.

 A látóhatáron összeér a kis sziget a Duna partjával

Nos, nézzük, hogyan is épült fel a stratégiánk. Ricsi egy hatalmas, nagy lyukú dróthálót megtömött kenyérrel és folyóvízi sajtos etetőanyaggal, majd beletett két termetes követ, hogy a sodrás ne mozgassa el a megtermett kenyérszákot. Az így elkészített csalogató bombát a stég alsó felén belógattuk a vízbe, hogy egészen a feneket érintette az alja. Az így előkészített etetésünkre egy óra alatt beálltak a fehér halak. Botjainkat oly módon szereltük fel, hogy egy negyven grammos ólmot egy apró forgókapoccsal megütköztettük, majd egy harminc centis, 16-os Tuberitni előkére egy apró 12-es Owner horgot kötöttünk fel. A csali hat-hét szem csontkukac volt, amit a kenyérszák mellé lógattunk be szinte függőleges zsinórral. Minél közelebb sikerült tenni a csalit a kenyérszákhoz, annál előbb jött meg a várt kapás. A csali felvételét a botspicc rezgése, vagy bebólintása jelezte halfajtól függően.

 Egy klasszikus dunai Rod-Pod :o)

Természetesen először az apró halak jelentek meg az etetésen. Termetes küszök és bodorkák, apró jászok játszadoztak a számukra túl nagy csalival. Időnként egynek-egynek sikerült megakasztania magát, hogy egy hatalmas levegővétel után újra a vízbe pottyantsuk őkelmét. Nappal a legderekasabb hal egy harmincöt centis paduc személyében öltött testet. A hosszú, vékony testű keszegféle óvatosan rázta meg a bot spiccét. A horgászember figyelmének egy percre sem szabad lankadnia, ha folyami keszeget szeretne fogni.

 Eleinte csak apró keszegek vették fel a csalit

Egy 35 centis paduc a stég alól

Ahogy közeledett a szürkület, Ricsi újratömte a kenyérszákot. Az est beálltával már számíthattunk márnákra. Ezek a számomra még ismeretlen legendás folyóvízi harcosok állítólag eszméletlenül küzdenek a horgon. Már alig vártam, hogy találkozzak velük... Nem is kellet sokáig tétlenkednem. Este tíz körül Ricsivel folytatott beszélgetésünket egy agresszív rántás szakította félbe az éjszaka csendjében. A hal iszonyat agresszívan indult meg, alig bírtam kioldani kölcsön kapott rissz-rossz orsóm fékjét. Életem első márnája úgy küzdött, mint egy tíz kilós ponty állóvízen.

 Ricsi újratömi a kenyérszákot

Szákban életem első márnája...

... két és fél kilójával hibátlan folyami harcos

Azonban én sem ma estem le a falvédőről. Hamarosan sikerül megszelídítenem ezt a vadul küzdő folyóvízi torpedót. Nem kis örömömre sikerült szákba terelnem életem első márnáját. Lelkesedésem egy pillanat alatt szárnyra kapott. Sajnos, az első este több fajtársával már nem találkoztam, viszont miután Ricsiék lefeküdtek és én egyedül maradtam a stégen, az éjszaka csentjében sikerült szákba terelnem egy fenséges negyven centis paducot. Nem rossz elsőre, de még egy nap előttem állt, és érzetem nem ez volt az utolsó folyami hal, ami felvette a horgomat.

 Már régóta szerettem volna kezeimben tartani egy ilyen csodás halat

Ez a padró túl volt a negyven centin. Végül visszanyerte szabadságát

Következő este ismét a stégen találtak minket a lemenő nap sugarai. Ezúttal egy szál bottal egyedül horgásztam. Ha a száknál van a hal, az egyetlen csalit is megtalálja, ha nem akkor két boton sincs kapás. Miután felfrissítettük etető hálónk tartalmát, más dolgunk nem akadt, csak várni az éjszakai látogatókat. Először a keszegnép állt be az etetésünkre. Apró spiccrezegtetéseikbe hiába vágtam be, az akadás egyszer sem bizonyult sikeresnek. Ricsi fel is adta a várakozást, és kikötött hajójába húzódott vissza és hálózsákba tekeredve elszenderült. Este tíz körül járhatott, mikor megérkeztek a márnák a stég lábához. Az első határozott bólintásba rögtön bevágtam és érzetem ahogy a hal a meder felé tört, majd egy pillanat múlva megkönnyebbült a bot. Első halam sajnos nem akadt rendesen ezen az éjszakán.

  Kapásra várva a nyirkos augusztusi éjszakában

Újracsaliztam a horgomat és visszapöccintettem a kenyérszák mellé a csonti csokrot. Ami ezután következett, az egyszerűen sokkoló volt számomra. Ahogy belevágtam a következő kapásba, valami ki akarta tépni a botot a kezemből. Ellenfelem olyan erővel indult meg a meder felé, hogy szaladnom kellett vele együtt a stég végéig, mire sikerült megnyitnom a féket orsómon. A folyóvízi torpedó egy kirohanással lehúzott vagy hatvan méter zsinórt keresztbe a Duna sodrásán. Sikerült visszatérítenem, de újból letépett ugyanennyi damilt immáron a szomszéd stég felé száguldva. Ne engedd el odáig, mert bóják vannak kikötve! - kiáltott rám Ricsi, aki ekkor már mellettem állt. Próbáltam, próbáltam, de közöm nem volt az eseményekhez. Találkoztam már néhány óriási hallal, de ekkora erőt még egyszer sem tapasztaltam. Fél óra küzdelem után szakadt ki kapitális márnám szájából az apró horog. Ricsi szerint halam akár a négy kilót is verhette. Adrenalintól remegő kezekkel csaliztam újra apró horgomat.

 Kapitális márna a horgon

Érzetem, így nem lehet vége... Itt kell még lenniük a Marciknak. Óriási reményekkel bámultam a kis fejlámpa által megvilágított érzékeny botspiccet. És megtörtént a várva várt bólintás. Bevágtam, akasztottam, és ismét futottam a stég végéig, hogy lépést tartsak a meder felé torpedóként száguldó hallal. Messze nincs akkora mint előző társa, de mégis úgy küzd, mint egy tizenöt kilós ponty. Elképesztő mekkora erejük van ezeknek a folyami harcosoknak. Kölcsön kapott botom remekül dolgozott, de orsóm nem tudta a dolgát. Ha egyet tekertem balra, már satufék, ha egyet tekertem jobbra, már egy helyben kurbliztam az orsó karját zsinór bevontatás nélkül. Húsz perces küzdelem után sikerül stégre kényszeríteni életem eddigi legnagyobb, három kilós márnáját. Ha ez a hal ezt a küzdelmet produkálta, akkor vajon mekkora lehetett elődje? Egy jobb orsóval talán mindkettőt ki tudtam volna fárasztani.

 A hétvége hala egy bő három kilós Marci

Alaposan megdolgoztatott. Keményebben küzdött, mint egy 15-ös potyka

Természetesen miután megszabadítottuk a horogtól, útjára engedtük a pompás dunai harcost. Megérdemelte a szabadságot. Az éjszaka folyamán sikerül még egy halat akasztanom, de sajnos egy pillanat alatt elment, így megbecsülni sem tudom mekkora lehetett a súlya. Éjjel egy körül elhagyták az etetésünket a márnák. A botspiccet újra az apró keszeges rángatások tornáztatták. Jobbnak láttuk eltenni magunkat következő napra. Legyen ennyi elég a jóból mára.

 Minden elismerésem ezeké a harcos dunai topredóké 

Megérdemelte a szabadságot

Tulajdonképen a tervezett kuttyogatásból és pergetésekből semmi sem valósult meg, de cserébe olyan élményekben volt részem, amelyek egy hét távlatából is fel-fel bukkan éjszakai álmaimban. Köszönöm Ricsinek a lehetőséget, hogy belekóstolhattam ebbe a fantasztikus élménybe és köszönöm az öreg Dunának, hogy ismét ilyen bőkezűen ajándékozott meg élő kincseivel.

Naplemente az Esztergom alatti Duna szakaszon