Októberi villanások

2012. február 15. - Bogyo_bacsi

Lassan átlépett fölöttünk a vénasszonyok nyara, és beköszöntöttek a hűvös őszi idők, mikor már a nap gyenge sugarai nem képesek átmelegíteni a természetbe rendületlenül kijáró horgászember bőrét. A víz hőmérséklete napról napra csökkent és a felszín közelében bandázó apró halak egyszeriben kereket oldottak, alkalmas helyet keresve a jeges téli hónapok átvészelésére. Eljött hát a ragadozók hava, mikor a megritkuló táplálék utáni keresgélés kényszere kimozdítja az éhes csukákat rejtekükből. Ilyenkor érdemes felkeresni a vízi tigriseket rejtő tavakat, holtágakat és elővenni a horgászládából a jó öreg, fogak által megkoptatott vasdarabokat...


Párás hajnal a Homoküzemi tavak partján

Egy olyan horgászvízre esett a választásom, amelyen már gyerek korom óta nem tettem tiszteletemet. A Vértessomló közelében elterülő Homoküzemi tavakhoz nagyon szép emlékek fűznek. Annak idején barátaimmal sokat jártunk ide pergetni és sok szép csukát adott nekünk ez a gyönyörű víz. Gábor barátommal csak bámulva álltunk a tóparton, ahogy az éppen felkelni készülő nap bevilágította az ezer színben pompázó őszi tájat. Szinte kísérteties volt a pillanat, ahogy a meleg víz párája sűrű takaróként borította be a tó felszínét. A levegő rendkívül hűvös és friss volt, szinte mardosta a városi szmoghoz szokott ember tüdejét.


Kísérteties a táj, ahogy a sűrű párafelhő...

... beborítja a festői táj által körülölet vízterületet

Míg Gabesz a pontyozáshoz szükséges etetőanyagot keverte be magának, én felcsatoltam tekintélyes méretű DAM EFFZET körforgómat acélelőkém kapcsába és elkezdtem a víz sematikus vallatását. Méterenként araszoltam körbe  a parton, hogy minden jónak látszó, csukát ígérő helyet meghorgásszak. Miközben megkerültem a tavat, láttam, hogy horgásztársam valamilyen halat akasztott. Hm, ha körbeérek, majd megtekintem zsákmányát... – gondoltam, de elmélkedéseimet váratlan akció szakította félbe. Egy apró csuka fordult utána a pörgő vasnak közvetlenül a part mellett, de elhibázta. Sebaj, bár azért egy fényképet engedhetett volna készíteni magáról... :o)


A part mentén haladva jobbnál jobb állások kínálták magukat...

... hogy villantómat elhúzva mellettük kifürkésszem titkaikat

Csak párat dobtam a sikertelen akció után, és egy hatalmas rántás futott végig pergető pálcámon. Rögtön akasztottam és éreztem, ez egy termetesebb példány lesz, mint előző fajtársa. Óvatosan vezettem ki a fejét vadul rázó ragadozót a part sekély vízébe, ahol őrült csukatáncot lejtett a víz tükre alatt és néha fölötte is. Amikor elérkezettnek láttam a pillanatot, gyengéden magam felé húztam és ő szép engedelmesen felfeküdt a víz felszínére. Óvatosan nyúltam szája felé a halkiemelő grippel és már majdnem sikerült megragadnom, amikor hirtelen kipattant a szájából a villantó hármashorga.


Parton a nap első fogása, egy gyönyörű kiló harmincas csuka személyében

Elsápadva néztem a vízen elfekvő gyönyörű csukát, ahogy hirtelen megszakad a kettőnk közötti kapcsolat. Egy hirtelen ötlettől vezérelve a grippet a bal vállam fölött a bozótba hajítottam, majd puszta kézzel belecsaptam a vízbe és megragadtam az erejét éppen próbálgató csuka derekát. Egy hirtelen karcsapás és a zsákmány újra az enyém volt! A szám a fülemig ért. Ezt a mozdulatot bármely alaszkai grizzly medve megirigyelhette volna... :o)

Azt szeretném egyszer kifogni, aki rajta hagyta a fognyomait zsákmányomon

A partra fektetve mustrálgattam a gyönyörű negyvennyolc centis, kiló harmincas csukát. Igazi csúcsragadozó lenne, ha nem éktelenítették volna hatalmas fognyomok hátsó fertályát. Te jó ég milyen csuka lehet az, amely ilyen halat eszik? - ábrándoztam, miközben készítettem róla néhány gyors képet. Még egyszer utoljára farkasszemet néztem vele, majd óvatosan visszaengedtem a kristálytiszta vízbe, hogy lassú kígyózó mozgással ismét birtokba vegye azt. A tó vége már nem adott több kapást. Úgy döntöttem, visszaballagok Gáborhoz és szemrevételezem mit is fogott...


A gyors fotózás után visszaengedtem a mohó krokit...

... hogy lassú farokcsapásokkal visszaússzon rejtekhelyére

Büszkén mutatta barátom nekem a majd három kilós hibátlan pikkelyes pontyot. Igazi őszi különlegesség egy ilyen aranysárga potyka horogvégre kerítése. Hajnalban jött a drága, de azóta egyetlen kapás sem akadt. Felvetettem Gabesznak, hogy mi lenne, ha eljönne velem pergetni a tó végébe, hiszen ő ezidáig csukát még sosem fogott. Immáron ketten folytattuk a víz korbácsolását felváltva horgászva meg a jobbnál jobb állásokat...


Gabesz bronzos őszi pontyával

A tó végében található érintetlen kis öböl

Miután az első tavon nem volt szerencsénk, megpróbáltuk a fák mögött megbúvó másik vízterületet is. Jómagam egy hófehér, fekete bojtos körforgót csatoltam fel. Ez a szín általában meghozza a sikert és most is... mintha valami odakoppintott volna a pörgő vasnak. Újra dobásra emeltem pálcámat és valóban, másodszorra is valami odatörölt műcsalimnak, ám ezúttal hozzá is ragadt a horoghoz a negyven centit alulról közelítő csukesz. Gábor érdeklődve szemlélte az eseményeket.  Jó lett volna, ha neki is sikerül fognia egy krokit, de a halak istene ma másként döntött és be kellett érnie termetes potykájával.


A fehér csali ismét meghozta az eredményt

A nap utolsó csukája még a negyven centit sem érte el, de mégis örültünk neki

Még egy utolsó dobás, mondtam barátomnak és ezzel a mozdulattal sikerült is elveszítenem hófehér villantómat. Immáron egy víz alatti fatuskót díszít a mohó csukaszájak helyett. Hát ez benne van a pakliban, ha az ember perget... - füstölögtem, miközben összecsuktam botomat. De rossz kedvre semmi ok, hiszen egy mindkettőnk számára sikeres felejthetetlen horgászkalandon vagyunk túl. És ezek a csodálatos környezetben elterülő tavak újra mélyen a szívembe vésték magukat. Nem kérdés, van itt keresnivalóm, hiszen élnek itt jókora csukák, amikkel idáig még nem hozott össze a sors.

Spuri vissza a az őszi falevelek rejtekébe

Gyönyörű táj, csodás halak, tavasszal újra ugyanitt... :o)

A bejegyzés trackback címe:

https://pecazas.blog.hu/api/trackback/id/tr413533866

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VGabesz 2012.02.15. 12:28:16

Kár volt azért a villantóért, de az a bedőlt fa még sok élményt fog nyújtani azt hiszem! Remélem hamarosan visszatérünk oda egyet pergetni!! Azóta fejlődtem egy picit! :)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2012.02.15. 12:44:48

@VGabesz: Szia Gabesz!

Áh, a villantó pótolható. Idén próbát teszek ott más típusú csalikkal is, wobbler, gumihal, spinnerbait. Ha vége lesz a tilalomnak kinézhetünk pergetni több helyre is, pl Mocsa, Vértessomló. Majd mutatok pár trükköt.
Egyébként ez a történet a csuka trilógiám második része. Három történet, három teljesen különböző vízterület. Az első egy patakpeca, a második helyszín egy eldugott sekélyebb vizű tavacska, a harmadik pedig egy igen mély bányató lesz.
És azért a végére tartogatom a csattanót... :o)
Üdv.

Tom

VGabesz 2012.02.15. 13:46:46

@Bogyo_bacsi: Üdv.!
Kíváncsian várom a folytatást a cikkre és a pecázásra vonatkozóan! Mocsa rengeteget változott, de mindenképpen előnyére!!
A bányatóra van tippem :)! Hajrá, jöjjenek a jobbnál-jobb írások!! :)

VGabesz 2012.02.15. 13:47:20

A képek pedig szuperek!!! :)

egyatlagoshorgasz · http://egyatlaghorgaszkalandjai.wordpress.com/ 2012.02.15. 15:25:50

Grat a csukákhoz és a szépen,a felkelő nap által megbabonázott táj megörökítéséhez. Újabb példa,hogy egy bányából kialakult tó is lehet szép. Az az "érintetlen kis öböl" nagyon tetszik,rejtélyes kis résznek néz ki.
A cikkből okulva kell vennem egy fehér körforgót. :)

A jelszó: OLVADJ JÉG !!

Ádám

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2012.02.15. 15:38:16

@VGabesz: Amikor mi horgásztunk még Mocsán úgy körbe volt nőve náddal a tó, hogy csak 2-3 beugróról, volt lehetséges a horgászat. Ha ez megváltozott, az nagyon jó hír. Íme a történet:
pecazas.blog.hu/2010/05/16/a_mocsai_csukas_tavon
Egyébként sok csukát fogtunk ott úgy emlékszem pergetve és úszóval is egyaránt...
Na majd áprilisban odavágunk nekik... :oD

@egyatlagoshorgasz: Szia Ádám! Köszönöm az elismerő szavakat. Nekem is nagyon tetszenek a hajnali képek. A napfelkelte és a napnyugta mindig sokkal jobb tájképeket ad. Érdemes korán kelni, vagy kint maradni sötétedésig pár fotó erejéig...
A fehér szín szerintem a leginkább ingert kiváltó szín a csukáknál. Különösen, ha a víz nem túl tiszta, vagy az idő borongós. Sokszor más színnel nem is sikerül csukát fognom, csak a fehérrel. Érdemes pár white gumihalat és twistert, körforgót beszerezni a csukás műcsali készletbe. Sokszor ez hozza meg az eredményt, és erre majd a következő történetben is mutatok példát!!!
Üdv.

Tom

VGabesz 2012.02.15. 18:28:23

@Bogyo_bacsi:
Igen Tomi változott, a nádast az úthoz közelebbi tónál szinte teljesen levágták, így sokkal nagyobb terület nyílik a pergetésre, persze a nád visszanő idővel, de úgy néz ki, hogy törődnek vele. Egyébként a blogon lévő cikk és a nemrég ott töltött egy napom összehasonlítása alapján mondom.

jimmba 2012.02.15. 20:23:32

Hi! Szépek a halak és képek is.
Gratulálok a fogásokhoz nektek!
Bogyó! A jó körforgót meg ott hagytad emlékbe.
Van ilyen sajnos.
A képeket jól csináltad,mert ha nem írod a csuka 1,3kg,
akkor nagyobbnak hittem volna.
Összegezve jó peca volt és jól sikerült cikket könyvelhetsz el magadnak.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2012.02.15. 20:33:04

@VGabesz: Hát az még nem biztos, hogy elég, hogy levágták a nádat, mert a parthoz oda is kell lépni. A kisebb csukákat még át lehet röptetni a torzsáson, de a nagyok azok bizony lerázzák ott magukat. De tudod mit? Bízok benned. Áprilisban megnézzük majd azt a csukás tavat... ;o)

@jimmba: Hát Jimmy. Nem írtam bele a cikkbe talán, de volt még körforgó ami ott maradt a tóban. Az a baj hogy elég sok fatuskó van az alján és nem lehet látni hol. Mindenesetre nem az elvesztett műcsali lényeg, hanem hogy egy kellemes napot tudtunk eltölteni a természetben és gyönyörű halakat sikerült fognunk. Rohadtul élveztem a csukázást, mert az elmúlt év során kicsit hanyagoltam a jó öreg rozsdás vasakat. Próbálkozok jó képeket készíteni a halakról és a tájakról. Úgy érzem most összejött. A csukához szemléltetés képen oda raktam a botomat, bár lehet a fényképezés szöge miatt nagyobbnak látszik. Ahogy engedem vissza azért látszik, hogy van mit fogni rajta... :o)
Mégis valami vadállat ott hagyta a fogai nyomát a hátsóján... :oD Azt kellett volna kifogni!!!
Üdv.

Tom

Kapásjelző 2012.02.19. 08:54:16

Gratulálok a Gyönyörű csukákhoz!
A falevelekben bújó csukás kép szépségdíjas!
Jómagam inkább gumihallal pergetek csukára az akadósabb helyeken, de nekem a drótelőke túl merev, főleg ha süllő is beugorohat. Tudsz valami alkalmasabb előkét helyette?

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2012.02.19. 09:36:24

@Kapásjelző: Szia!

Igen tudok. Lehet kapni olyan drótelőkét mostanság, ami hajszál vékony. Igaz nem túl strapabíró, csak egy horgászatot bír ki aztán összekunkorodik, de ha kicsi csukára, süllőre kell számítani ki lehet próbálni. Sajnos a nevét nem tudom, de ha megnézed az előző cikket akkor láthatod, hogy Zoli és én is ilyen drótelőkét használtunk. Hajszál vékony és egyszer sem harapta el a csuka. A másik lehetőség a wolfram előke, vagy a kevlár előke. Érdemes ezekkel is próbálkozni. Szerintem bármelyiket használhatod süllőzéshez, nem fogja zavarni...
Persze lehet használni vastag flourokarbont, vagy létezik elharaphatatlan monofil zsinór is, de ezekben nem bízok. Dunán sosem használok drótelőkét, idáig csak egy wobbleremet vitte el egy csuka a sodrásban.
Ha viszont olyan helyre megyek horgászni, ahol inkább csukák vannak, akkor rendes drótelőkét használok, de abból is inkább a jobb minőségű, kecsesebb darabokat, nem azokat a bumszli tömegtermékeket, amiket általában lehet kapni a boltokban...
Remélem segíthettem...
Üdv.

Tom

Kapásjelző 2012.02.19. 17:43:08

@Bogyo_bacsi:
Köszi! Utánanéztem a monofil előkének, és szerintem kipróbálom :)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2012.02.19. 20:44:01

@Kapásjelző:

Laci! Melyikre gondolsz? Az elharaphatatlan monofil zsinórra?
Üdv.

Tom

Kapásjelző 2012.02.20. 09:00:01

@Bogyo_bacsi:
Elharaphatatlan monofilra, de szerintem ez is csak fluorcarbon zsinór :D

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2012.02.20. 11:39:46

@Kapásjelző: Egyik horgászműsorban láttam, hogy említették az elharaphatatlan monofil zsinórt. Itt a link:
www.energofish.hu/product.php/PIKE-MONO-SPECI%C3%81LIS-CSUK%C3%81Z%C3%93-EL%C5%90KE/606/
Én még sosem használtam, de nem tudom elképzelni, hogy ne tudná elharapni a csuka. Ugyanígy vagyok a fluorcarbon zsinórral is. De nincs róla tapasztalatom sajnos. Ha kipróbáltad, akkor feltétlenül oszd majd meg a tapasztalataidat velünk!
Üdv.

Tom

lovas1230 2012.02.20. 12:10:06

Gratulálok a cikkhez!Felkeltette az érdeklődésemet a víz ahova ellátogattatok tudnál kicsit bővebb infót adni róla hogy merre is van meg, miként lehet ott horgászni(napijegy, állami..)?én mint ponyt horgász , mellette kezdő pergető úgy látom tanulásra kifejezetten jó lenne ez a hely rablós állománya miatt, és persze a környezet is nagyon szép (becsben tartott).
Az előző hozzászólásokhoz még annyit , hogy én Set Pike Mono előkét használok és eddig még nem volt gondom vele mintha 1 hajszál előkét használnék erős és strapabíró azonban szinte láthatatlan:)
Még egyszer gratulálok a szép fogásokhoz és a képekhez várom a következő írást:)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2012.02.20. 12:35:05

@lovas1230: Szia Zsolti!

A cikkben említett tó, vagy tavak Vértessomlón találhatóak. A víz kezelője a Vértes Horgász Egyesület. Itt találsz róla bővebb információt:

verteshe.gportal.hu/

vagy,

www.facebook.com/pages/V%C3%A9rtes-Horg%C3%A1sz-Egyes%C3%BClet/133551096745247

Állami jegy kell mindenképpen és Tatabányán tudsz váltani napijegyet az ÁSZ horgászboltban 3500 Ft-ért. Békés halra én még nem horgásztam itt, de Gabesz a példa, hogy lehet fogni pontyot, de úgy tudom tettek bele tokokat is. Én azt ajánlom, hogy pergetéssel próbáld először felfedezni a tavakat. Amelyiken mi horgásztunk, azt teljesen körbe lehet járni. A cikkben említett módon körforgó villantóval voltam eredményes. A környezet valóban nagyon szép. Én áprilisban tervezek oda egy túrát, ha gondolod csatlakozhatsz...

Ezt a monofil zsinórt lehet én is kipróbálom majd. Könnyű pergetésnél sügérre, domolykóra hasznos lehet a 0,20-as ha beleszaladok egy csukába... :o)
Ha létezik belőle ilyen vékony méret...

Jövő szerdán fogok egyébként újabb történettel jelentkezni és annyit elárulhatok, hogy még szebb csukák lesznek benne elejtve... :o)
Üdv.

Tom

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.22. 00:23:33

Nem vagyok egy nagy csukaspecialista - most majd nyilván lesz itt is, aki lebutáz -, de nekem az aránylag vastag (40-50-es) kevlart még nem harapta el csuka, se műcsalival, se mártogatva. Igaz, nem is erőltetem őket, pl. szaltózni a zsinór végén még sose láttam csukát.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2012.02.22. 08:49:39

@Hepci: Szia Hapci!

Én is szoktam kevlár előkét használni süllőzés közben. Főleg amikor úszóval, halszelettel próbálkozok tüskés hátút fogni. Még nekem sem harapta el csuka soha a kevlár előkét, bár csak néhány alkalommal fordult elő, hogy ilyen módon csukát fogtam. Szerintem a helyszín, időpont és a módszer megválasztásával azért jól külön lehet választani a két halfajt. Amennyiben viszont olyan vízre megyünk, ahol minkét ragadozó esélyes, akkor én is a kevlárt alkalmaznám süllőzés közben, vagy a vékony wolfram előkét.
Üdv.

Tom

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.22. 10:01:28

@Bogyo_bacsi: ez a bizonyos vastag kevlar 2-3 csuka után lesz annyira "szőrös", hogy helyénvalónak érzem kidobni és egy tekercs 30 centis darabja filléres cucc ahhoz képest, amilyen spec. csukaelőkéket látok.
Szóval úgy érzem, a probléma erősen túl van dimenzionálva... főleg a gyártók oldaláról... igaz, sose akasztottam 4 kiló feletti csukát...

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2012.02.22. 10:41:12

@Hepci: Én már akasztottam négy kiló felettit, de szerdáig kell várnotok a történetre... :o)
Egyébként ha az ember kifejezetten csukázni megy, akkor nyugodtan lehet acél előkét használni. Én általában elég nagy körforgó villantóval, vagy gumihallal pergetek nappal csukára. Rendkívül ritka a betévedő süllő. Éjszaka meg általában wobblerrel dobálok süllőre, akkor meg elég ritka a betévedő csuka. Főleg sodrásban. Szóval, ha jól megválasztjuk a módszert, időpontot és helyszínt, minimálisra csökkenthetjük a nem várt vendégek számát... ha meg olyan helyre megyünk, ahol mindkettő esélyes (Pl. tavon twisterezve nappal frontos időben), akkor meg ott vannak a wolfram és kevlár előkék...
Üdv.

Tom

VGabesz 2012.11.01. 15:41:56

Érdekes volt újra elolvasni a történetet így majdnem egy év távlatából, pláne abban a tudatban, hogy a közeljövőben visszatérünk ide :). A kommentek végigolvasása meg kifejezetten hasznos volt újra és bár azóta jómagam is rengeteget tanultam a pergetésről a Tomitól (amit ezúton is köszönök neki!!) és fogtam már 3 kiló feletti csukát is pergetve, azt hiszem a fenti jó tanácsok birtokában még nagyobb eséllyel szállunk szemben a Homoküzemi tavak krokodil pofájúival! :D

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2012.11.01. 18:52:33

@VGabesz: Gabesz!

Gratula a gyönyörű csukához! Nem mindennapi fogás volt, főleg támolygó villantóval. Nemsokára ránézünk újra a Homoküzemire. Biztos vagyok benne, hogy él benne pár igen szép csuka...
Minden horgászatból tanulok én is a mai napig...
Üdv.

Tom
süti beállítások módosítása