A tavaly őszi balatoni vendégeskedésünk után majd egy évet kellett várni, hogy Kocikát és Misit, a két minden hájjal megkent balatoni nádi horgászt viszont lássuk a Római tavon. Tisztában voltunk vele, hogy ez egy teljesen más világ, mint a balatoni nádas. Az itteni halbőség idegen lesz, a minden zsákmányért ádáz küzdelmet folytató vadvízi pecásoknak. Ugyanakkor itt lehetőségünk nyílik majd az önfeledt szórakozásra, beszélgetésekre, és hogy a sok fárasztás mellett igazán jól érezzük magunkat egymás társaságában. Tehát a baráti horgásztalálkozó hangsúlya nem a halak fogásán volt most, hanem a közös élményszerzésen. Titkon aggódtam azonban, hogy nem vallunk e kudarcot messziről jött barátaink előtt, hiszen minden horgász valahol halat szeretne fogni, ráadásul nagy halat...

Ezúttal faházat béreltünk a tavon, hogy kényelmesen töltsük ezt a röpke két napot

Miután berendezkedtünk a bérelt stégen, rögtön beélesítettük szerelékeinket, hogy egy kapásról se maradjunk le. Szomszédaink nem vázoltak fel túl jó kilátásokat nekünk, alig volt kiemelkedő fogás a stégsoron az elmúlt napokban... én mindenesetre bíztam korábbi tapasztalatainkban. A négy bojlis bot közül az egyiket szokatlan módon szereltem. A fonott előkét lecseréltem 27-es flurokarbon zsinórra, ami állítólag láthatatlan a halak számára a vízben és a horogméretet is lecsökkentettem némileg. Úgy gondoltam, hogy míg a többi bottal várjuk a nagy fogást, ezzel lehet ritkítani az apraját. Hát az élet rácáfolt erre, mert az első komoly zsákmány ezen a boton esett be.

Nem kellett sokat várni a hétvége első kapitális halára...

Mivel én voltam legközelebb a halfogó alkalmatossághoz, én suhintottam be először és rögtön megéreztem, a termetes ellenfél erejét. Kicsit aggódtam az újdonságnak számító előke és a kis horog miatt, de így is nagy biztonsággal tereltem partközelbe zsákmányomat. A lágy bot nagyon szépen dolgozott a terhelés alatt és rövidesen sikerült megmeríteni a hétvége első kapitális halát, ami kereken tizenegy kilót nyomott a mérlegen. Nagyot lélegeztem fel, hiszen ha egyet sikerült fogni, akkor nem lesz lehetetlen becsalni a többi behemótot sem etetésünkre. Az új szerelék is jól vizsgázott, hiszen ezzel a pálcával több halat fogtunk mint az összes többi bottal együtt véve. Tehát, a flurokarbon előke valóban megnövelte a kapások számát, bár pár szakadás után visszatértünk a fonott zsinórhoz. A jövőben viszont mindenképpen kísérletezni fogok ezzel az újdonságnak számító eszközzel.

... ami kereken tizenegy kilót nyomott a mérlegen

Örültem, mert tudtam, ha egy nagyot sikerült fogni, akkor a társai is jönnek majd

Látván, hogy Kocika szinte szédült a szilárd padlózaton, megkértük, hogy üljön csónakba és szórja meg az előttünk lévő terepet pelletekkel és némi bojlival, hátha az etetésre felpezsdül a tó népe. Ugyanakkor a stég mögötti kis öbölbe éjszakára behúztunk egy stupekos harcsázó készséget bő tenyérnyi dévért felkínálva rajta, illetve egy kishallal csalizott úszós süllőző készséget. Sajnos a ragadozók ezen a hétvégén nem mutattak érdeklődést csalijaink iránt. Volt ugyan pár süllő fognyom a megnyomorgatott snecin, de nem vették fel a horgon felkínált prédát a tüskés hátúak. Az éjszaka nagyrészt eseménytelenül telt. Az apró potykák jöttek folyamatosan, de nagy halat nem hozott a sötétség. Az első termetes jelentkezőre reggelig kellett várni, mikor Misi matracra fektetett egy gyönyörű tíz kilós tükörpontyot.

Kocika, a balatoni csónakos nádi horgászat specialistája :o)

Lassan felemelkedett a nap a hátsó kis öblöt határoló fák mögött

Misi egy tíz kilós hajnali tükrössel

Délelőtt Kocika vette át a staféta botot. Ezúttal az ő botján jelentkezett előbb egy kisebb öt kilós, majd később egy hetes tőponty. Nagy rutinnal fárasztotta ki a pikkelyes jószágokat, miközben folyamatosan párhuzamot vázolt a balatoni halak és az itteniek viselkedése között. Persze, a vadvízi pontyok jóval brutálisabban védekeznek, de azért hozzá kell tenni, hogy ők csupán pár méteres fonott zsinóron akasztják meg a halakat, mi pedig majd száz méterről pumpáljuk ki őket sokszor nyolc-tíz méteres mélységből. Persze jóval nagyobb kihívás halat fogni a magyar tengeren, de az intenzíven telepített tavakon nem is ez a lényeg, hanem hogy az ember jól érezze magát, élményeket szerezzen.

 Kocika első fogását...

... csakhamar követte a második

A horogszabadítás pillanatai

Egy hibátlan hét kilós tőponty

Ezután ismét rajtam volt a sor. Kapásra emeltem pálcámat és rövid csata után egy nyurga testű pikkelyes pontyot merítettem meg. Ekkora már kezdtem érezni, hogy a fáradtság lassan erőt vesz rajtam, hiszen már több mint 36 órája talpon voltam. Egy gyors fotózás után visszaengedtem áldozatomat a hűs habokba.

Kilenc kilós tőponttyal a stégen

Lefekvéshez készülődtem, de a halak csak nem hagytak nekünk pihenőt. Kocika ismét akasztott és ezúttal már egy derekas hallal folytatott küzdelmet. Hamarosan partközelbe került egy csodaszép aranyhasú tükörponty, aminek nagy örömmel toltam alá a merítőhálót. Mérlegeléskor kilenc és felet mutatott a skála és bár a tízes számot nem sikerült átlépni, boldogan fényképeztem le barátomat újdonsült zsákmányával.

A szákolást érdemes profira bízni... :o)

Aranyló tükörponty a fekete szákban

Kis híján tíz kiló

Lassan erőt vett rajtam a fáradtság és visszavonulót fújtam. Búcsúzóul még partra segítettem egy aranyos színekben pompázó három kilós spanyol pikkelyest, majd átadtam magam az édes álomnak. Szükség is volt a pihenésre, hiszen az előttünk álló 24 óra is elég mozgalmasnak bizonyult. Ám, hogy mi történt a horgásztúra további részében, azt már csak a következő történetből fogjátok megtudni... :o)

Három kilós spanyol pikkelyes

Míg álomba szenderültem lassan beborult az ég és készülődött a zivatar

Párás, szürke hajnalon érkeztünk meg Agostyánra. A tó régi ismerősként köszöntött minket, hiszen már több, mint két éve rendszeresen, minden horgászható hónapban meglátogatjuk partjait. A nap még épphogy csak előkukucskált a szemközti dombok mögül, de már keményen éreztette erejét. Bizony beköszöntöttek a nyári hónapok, amikor a perzselő meleg igencsak próbára teszi a gáton horgászó emberek tűrőképességét, hiszen itt semmiféle menedéket nem lelni a kíméletlenül tűző napsugarak elől. Állást foglaltunk, már bejáratott helyünkön, bár a szokatlan zsúfoltságnak köszönhetően éppen hogy be tudtunk ékelődni egy falatka szabad nádnyiladékba. Szerencsére szomszédaink nagyon kedvesek és engedékenyek voltak, így nem kellett lehetetlen helyekről megpróbálni becserkészni a tó óriásait.

Nyári hajnal a Római tavon

Gyors csalizás és indulhat a a huszonnégy órás peca

Miközben behúztuk szerelékeinket az ígéretes helyekre, azon tűnődtem, hogy talán meg kéne növelni a csalik méretét, hiszen utolsó alkalommal a két darab húszas pelletet majdnem mindig elhúzták a falánk apró pontyocskák. Olyan agresszívan kaptak, hogy az így is tekintélyes méretű csalival, csak nagy nehézségek árán sikerült horogvégre keríteni a nagyobbját. Ezen elgondolásból most két darab harminc milliméteres hallibut pelletet fűztem fel a horog mellé, de optimizmusomat csakhamar lehervasztotta egy másfeles amurkölyök, melynek sikerült begyömöszölnie szájába az óriás méretű csalit. Ezeknek már semmi sem szent? - mérgelődtem, miközben kiakasztottam a horgot az apró növényevő szájából és útjára engedtem.

Az első jelentkező egy aprócska amur volt. Vissza is nyerte a szabadságát

Fél óra sem telt el még, mikor fater botja is bevágásra emelkedett. A lágy pálca meredeken görbült a tekintélyes méretű uszonyos súlya alatt. Hatalmas örvényekkel és fordulásokkal törte meg a hajnali tó víztükrét az életéért küzdő behemót. Ám, apám sem ma kezdett el horgászni, így nagy higgadtsággal terelte szákba a gyönyörű 11 kilós vadpontyot. A horogszabadítást és ápolást a kíméletes visszaengedés követte. Az álmából felzavart potyka sokáig nem találta a tó közepe felé vezető utat és a part menti nádasba próbálta befurakodni magát, ahonnan csak a szákkal való gyengéd nógatás hatására váltott irányt.

Fater kapitális halat fáraszt, alig fél óra horgászat után

Bukfencező hal töri meg a hajnali víztükröt

Egy csodálatos vad jellegű ponty buldog szerű fejjel

Kereken 11 kilót nyomott a mérlegen

Válaszom nem váratott sokáig magára. Hamarosan az én nyeletőfékem is elkezdett énekelni, így megkezdhettem a harcot a hétvége elő komolyabb halával. Rövid küzdelem után egy kilenc pluszos tükrös háta bukkant fel előttem, a napfénytől szikrázó sima vízfelületen. Gyorsan megmerítettük, majd pár fotó után visszacsúsztattam a habokba nemes ellenfelemet. Minden úgy alakult, ahogy elterveztem, és úgy látszott, hogy a nagy méretű pelletekkel sikeresen szelektálni tudjuk, az elvetemült kis pontyokat és egy élményekben rendkívül gazdag napnak fogunk elébe nézni.

Tükörponty valamivel tíz kiló alatt

Óvatosan csúsztattam vissza a langyon vízbe zsákmányomat...

... miközben a nap megcsillant aranysárga pocakján

A staféta bot ismét faterhoz került, aki egy nyolc kilós tövest parancsolt rövid úton partra. A nap ekkora már magasan járt az égen. A kíméletlen meleg csak úgy perzselte egyre ropogósabbra sülő bőrünket. A halak kapókedve is lassan kezdett megváltozni. Hamarosan elmaradtak a nagyobb halak és helyüket másfél – két kilós fajtársaik vették át. Nem győztük kicsörlőzni az egymásutánjában kapó apróságokat. Hiába a harminc milliméteres pelletek, addig szopogatták az ízletes csalit a mohó jószágok, míg végül csak megakasztották magukat. A sokadik nem kívánatos fogás után már kezdtem kétségbe esni, mit is tehetnék a nem várt invázió ellen.

Fater nyolc kilós tőponttyal folytatta a sort

Hibátlan példány

Egy gyors fotó és már mehetett is vissza éltető elemébe

Szerencsére, azért nem minden hal volt kis méretű. Dél körül beköszönt a 24 órás horgásztúra legtekintélyesebb vendége. Csak úgy füstölt az orsóm fékje, mikor besuhintottam a vágtázó ismeretlennek. A sikeres akasztást majd húsz perces hadakozás követte, ahogy ellenfelemmel küzdöttünk a zsinórért. Egyszer ő, egyszer pedig én húztam vissza a pillanatokra elveszített damilt. Az idő azonban nekem dolgozott, így lassacskán egyre közelebb sikerült húzni a harcos kedvű idegent. Amikor először megláttam a vízben bukfencező halat, nem győztem csodálkozni. Egy gyönyörű szép spanyol pikkelyes potyka küzdött a horog végén.

Mindig a legegyszerűbb végszereléket alkalmazom

Végül megérkezett a hétvége hala...

... egy 12,5 kilós spanyol pikkelyes szépség személyében

Fater óvatosan alátolta a szákot, majd a partra emelte a nem mindennapi zsákmányt. Büszkén tartottam a magasba a fényképezőgép előtt, hiszen ilyen mintázatú pontyot eddig még csak három kilós méretig fogtam. Mondanom sem kell rendkívül óvatosan engedtem útjára a gyönyörű halacskát. Sajnos, ez volt a hétvége utolsó említésre méltó zsákmánya, mert sem a délután, sem az éjszaka nem adott mást, csak két – három kilós potykák sokaságát. Hiába a nagy csali és a nagy horog, csak úgy falták az óriási pelleteket a telhetetlen apróságok. Akasztottunk nagy halakat is persze. Sőt, nagyon nagy halakat, de szinte kivétel nélkül lefordultak a horogról. Talán a túl nagy csali, óvatos kapás, vagy más oka lehetett az elköszönő zsákmányoknak, nem tudom, de fejenként legalább három – három termetes potykát veszítettünk ketten.

Óvatosan engedtem útjára az ebédidőben érkező vendéget...

... találkozunk pár év múlva

Ahogy jött az éjszaka, beélesítettem harcsázó botomat, akit én csak Medveölőnek hívok. A fenéken meglebegtetett nadálycsokrot egyszer iszonyatosan megrántotta valami, majd elengedte. Azonban az egész akció olyan hirtelen történt, hogy a botér még csak nyúlni sem volt időm. Több ismerősöm jelezte, hogy ők is tapasztaltak hasonló megrántós – beejtős kapást nadálycsokorra és csupaszon tekerték ki a horgot. Nem tudom, hogy mi lehet a jelenség pontos oka, de az biztos, hogy harcsát nem eredményezett a kapás.

Harcsázó felszerelésemet is beélesítettem, de nem hozott sikert

Hajnalban kimerülve csomagoltuk össze felszerelésünket és indultunk hazafelé. Bár ezúttal rekord méretű halat nem adott a tó, annál több kérdés és tanultság merült fel bennünk, amit emésztgetve készülünk majd a következő támadásra, mikorra már átgondoljuk hibáinkat és új stratégiával próbáljuk meg horogvégre keríteni a hőn áhított pontymatuzsálemeket.

Napkelte az oly sok szép halat adó víz tükre felett