Süllő rágta gumihalak

2013. április 17. - Bogyo_bacsi

Számos könyvet és újságcikket olvastam már a téli csónakos, nagy gumihalas süllőzés világáról és bár, régóta járom a tavak, folyók partját, ez idáig még nem adatott meg a lehetőség, hogy megtapasztaljam ezt a horgászmódszert a gyakorlatban. Így, egy álom vált valóra, mikor Soma barátom meginvitált egy közös horgászatra az öreg Duna hátára a legzordabb téli napokban. Már türelmetlenül vártam, hogy elérkezzen a kitűzött időpont. Alig fértem a bőrömbe, a majd kétórás úton, míg végül a rozzant volánbusz begördült a célállomás pályaudvarára. Barátom már ott várt reám. Egy gyors kanyarral elugrottunk a csónakért és egy röpke óra után már ringatóztunk is a fagyos habokon. Csak úgy pattogott úszó alkalmatosságunk, ahogy teljes gázzal közeledtünk az ígéretes árkok, gödrök felé. Az ébredező hajnali táj csodás bíbor színekben pompázott. Egyszerűen nem tudtam betelni a természet varázslatos látvánnyal.

orias_sullo01.jpgNem győztem csodálni az elsuhanó hajnali tájat

orias_sullo02.jpgAki korán kell, ehhez hasonló csodás pillanatoknak lehet részese

A sors úgy hozta, hogy délelőtt Zozo papával, délután pedig Somával horgásztam együtt. Zoli nagyon jó tanítómester. Gondosan magyarázta el nekem merre, mikor, hány grammos ólomfejjel, hogy vezessem és még sok egyéb hasznos tanácsot adott. Fél óra sem telt bele, már megfelelően éreztem a gumi fellebbenését és újbóli aljzatra érését a sodrásban. A hasznos leckék nem is maradtak eredmény nélkül, koppanós kapás jelezte, jó helyen kapizsgálunk. A hal ugyan nem lett meg, de mégis sikerélményként könyveltem el a dolgot, főleg hogy újabb két kapás követte a nemvárt eseményt. Sajnos, nem akadt meg egyik sem, pedig a finnyás süllők jól összeharapdálták puha plasztik gumihalaimat. Zozo is többször jutott kapásig, sőt, egy másfeles forma süllőt felszínre is parancsolt, de a fránya dög meglépett még a fotózás előtt... :o)

orias_sullo03.jpgZozó papa egy átlagos méretű tüskéshátúval

orias_sullo04.jpgSoma öt kilós süllőjét bearanyozza a felkelő nap fénye

Délután Somával kerültem csónakba és rögtön, a már korábban kapást adó területre kormányoztuk csónakunkat és elkezdődött a gumihalak emelgetése a fenéken. Jómagam maximum 10 centis csalikat használok, de Somáék a 15 centis darabokat sem találják túl nagynak. :o) Az élet őt igazolta, ugyanis bődületes kapás dördült el a mélyben, mire barátom tekintélyes halat akasztott. A küzdelem csupán pár percig folyt, majd a bot vége megkönnyebbült. Soma csalódottan tekerte fel a zsinór, a vége másfél méteren volt nyálkás. Bizony egy szép harcsát akasztott, véleménye szerint biztosan tíz pluszos volt. Érdekes, hogy a harcsák a téli hónapokban sem restek odavágni az orruk előtt elhúzott műcsaliknak... A sötétség beálltával már nem láttuk értelmét a maradásnak, így hazafelé vettük az irányt. Bár, nem adott halat ez a nap, mégis olyan tapasztalatokra tettem szert, melyek egyszer talán elvezetnek életem süllőjéhez... :o)

orias_sullo05.jpgFényképezés után irány a meder

orias_sullo06.jpgDunai pergetésre összeállított gumihal és twister arzenálom

Egy téli délelőttön, éppen begurult vonatom a tatabányai állomásra, mikor csöngött telefonom. Soma hívott: Most gyere, óriási süllőket fogunk! A legnagyobb egy 11 kilós gyönyörűség volt. Nekem sem kellett több, gyorsan megebédeltem, összeszedtem felszerelésemet és egy órán belül már a buszon ültem. :o) Loholtam át a városon, hogy bepattanjak a csónakba a Duna köves szélén, ahol barátaim már vártak rám. Nagy elszántsággal vallattuk a medret, de csupán egy-egy kapásig jutottunk, sötétedésig nem adott halat a folyam. Sebaj, másnap reggel újra megpróbáljuk majd. Kellemes beszélgetéssel töltöttük az éjszakát, majd végül eltettünk magunkat a további kihívásokra.

orias_sullo07.jpgÚj nap, új remények :o)

orias_sullo08.jpgHatalmas süllő, hatalmas öröm :o)

orias_sullo09.jpgAz idei év legszebb hala volt ez a 11 kilós óriási fogas

A hajnal már ismét a Duna hátán talált hármunkat, de a feltételek némileg megváltoztak. Megérkezett az áradás, a vízszint feljebb ment nagyjából egy méternyit és bezavarosodott. Sajnos, ez meghiúsította elképzeléseinket, de pont ennek az áradásnak köszönhették barátaim a szép süllőiket az elmúlt napokban, hiszen a téli ár mozdította ki a nagyokat búvóhelyükről. Sokáig korbácsoltuk a vizet, míg a hideg végül csontig nem járta át húsunkat, így végül a távozás mellett döntöttünk. Ez a nap sem adott végül süllőt, de a Duna igen nehéz terep és csak a legkitartóbbakat jutalmazza...

orias_sullo11.jpgZoli vaskos, kilenc kilós dunai zsákmányával

orias_sullo12.jpgA hal visszaengedése természetes

Végül hal nélkül zárult ez a két horgásznap, mégis úgy gondolom, írnom kellett róla, mert olyan élményekkel és tapasztalatokkal lettem gazdagabb, melyek meghatározóak lesznek a jövőbeli horgászataim során. Bár, most nem jártam sikerrel, tudom hogy valahol, valamelyik gödörben ott pihen most egy hatalmas süllő és csak rám vár. Üzenem neki, jövök! :o) Kárpótlásul pedig tekintsetek meg pár képet barátaim páratlan fogásairól, az idei szezon legszebb süllő óriásairól. Remélem, sokszor lesz még alkalmam Zozó papával és Somával egy csónakban ringatózni az öreg Duna habjain... :o)

orias_sullo10.jpgA jövő szezonban ide még biztosan visszatérünk majd :o)

A bejegyzés trackback címe:

https://pecazas.blog.hu/api/trackback/id/tr755109071

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szigetközi Pecás · http://szigetkozpeca.blogspot.com 2013.04.17. 10:42:53

Gyönyörű halak ezek a süllők :) Nekem is rá kéne szánnom ősszel pár horgászatot....

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.04.17. 10:48:34

@Szigetközi Csónakos Pecás: Szia Ervin!

Ekkora süllőt fogni még nekem is csak álom, de az idei gumihalas szezonban keményen rajta leszek a témán... ;o)
Üdv.

Tom

jimmba 2013.04.17. 12:45:14

Sziasztok! Gratulálok a srácoknak,hogy ilyen szép süllőket tudtak fogni! Ritka,hogy ekkora süciket fognak folyamatosan,de biztos sokat járnak ki és jól kiismerik magukat az adott területen. Plusz még tudják,mikor, mit és hogyan kell húzni. Ettől lesznek profik az adott területen. Egy hétvégi pecás erre nem igazán képes.
Tényleg komoly halak! Nagyon szépek!

Bogyó! Te meg ne álmodozz a giga süllőkről,mert már ha nehezen is,de az én terepmunkámnak hála, sikerült fognod egy szép sücit. Utána meg ahogy az majd kiderül a szerencsére sem panaszkodhatsz. A sok szenvedés után megajándékozott egy ritka szép fogással a Duna.
Amúgy jó kis cikk,beszédes képekkel. Még egyszer nagy gratuláció a fiúknak!

Üdv. Jimmy

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.04.17. 12:50:00

@jimmba: Szia Jimmy!

Igen, az ekkora halak csak a legkitartóbbaknak adatnak meg...
Álmodozni szabad, egyszer talán csak valóra válik... :o)
Igen, volt idén egy rendkívüli fogásom nekem is, de azért, te tudod, nagyon sok kudarcal végződő próbálkozáson vagyok túl és rám is rám mosolyoghat néha a szerencse... :o)
Üdv.

Tom

asp01 2013.04.17. 15:24:56

Szia Tom! Nagyon tetszett! Bitang szépek ezek a süllők... szerintem sokan vannak így vele, hogy életük hala lenne, de a Duna tényleg a nehéz vizek királya és nagy tudás, és szerencse kell hozzá, hogy ilyen szép, nagy jószágokat foghasson az ember! Innen is gratulálok!

Üdv Dani

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.04.17. 15:31:49

@asp01: Szia Dani!

Örülök, hogy tetszenek a barátaim fogásai. A nevükben is köszönöm szépen. Igen, a Duna nagyon nehéz terep, cserébe viszont befuthat bármi, akár életed hala is bármelyik pillanatban... ;)

@jimmba: Ezt a hétvégi pecás kifejezést nehezen tudom értelmezni... Sajnos, ebben az országban igen kevesen vannak, akik a hobbijukat a megélhetésért folytatott harc elé tudják sorolni a prioritási sorrendben. Ez kb a horgászok 0,1 %-a. Hétközben én is dolgozok, így hétvégre marad csupán a horgászat. Mindenesetre az évi 70-80 horgászt megvan és ha ezáltal hétvégi pecás vagyok, akkor ezt vállalom. Nem kötekedni akarok, de ezt fontosnak tartottam leírni... ;o)
Üdv.

Tom

jimmba 2013.04.17. 19:15:57

@Bogyo_bacsi: Mivel ők egy környéken, sokat pecáznak és ahogy tudom,nem csak hétvégén,ezért lettek profik az adott pályán. Ezt mindenkire értem és nem csak rád.
Aki sokat jár ki egy helyre,az évek folyamán,olyannyira kiismeri az adott szakaszt,hogy neked mind a 70-80 pecád lenne elég ahhoz,hogy annyira tapasztalt légy,mint ők.
Sok horgászt ismerek,akik rengetek pecáznak a meló mellett egy szakaszon. Bőven száz alkalom felett. Na hát ők azok,akik profik az adott pályán. Ez a nagy különbség a kettő között. Mint ahogy írtad is a cikkben. Nem ők tanulnak tőled,hanem te, ő tőlük.
Vagy eljössz hozzánk,akkor én is megmutatom, mikor,hol kell lenni és mit érdemes húzni. Ez azért van,mert én egész évben a Dunán vagyok és próbálgatok,tapasztalok.
Neked nem kell keresgélni,én oda viszlek. Egy hétvégi pecás ezekre nem igazán képes.
Ezek azok a különbségek,amiről beszéltem.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.04.17. 19:42:09

@jimmba: Jimmy!

Az érem másik oldala, hogy vannak olyan horgászok, akik nem egy pályát ismernek jól, hanem szinte minden hétvégén újabb és újabb helyekre mennek és új kihívásoknak próbálnak megfelelni. Én is ilyen vagyok. Szerintem folyamatosan kiismerni az ismeretlent és kihozni belőle az eredményt legalább akkora kihívás, mint ha valaki tökéletesen tisztában van egy otthoni tereppel. Elismerem a helyi szakik tudását és fejet is hajtok előttük, de sajnos én nem vagyok abban a helyzetben, hogy csak délutánonként leugorjak a Dunára. Nekem egy dunai pecázáshoz 35 km-t kell vonatoznom. Ilyen feltételek mellett hétköznaponként csak hetente egyszer-kétszer tudok kijutni a vízpartra. Másrészt, ha mondjuk te eljössz velem oda, ahol én már eredményesen megfordultam, biztos vagyok benne, hogy én is tudok neked sok új dolgokat mutatni...
Ez egy olyan vita, amiben mindenkinek igaza van. Azért mert másfélék vagyunk, másféle lehetőségekkel és másfajta gondolkodásmóddal. Ez így jó. Szívesen tanulok tőled is és Somáéktól is, de ha én látnálak vendégül titeket (ahogy Soma mondjuk hamarosan jön is velem fekázni), én is minél többet próbálok majd viszonozni a tapasztalataimból...
Üdv.

Tom

VGabesz 2013.04.17. 20:54:56

Szia Tomi!
Hát nem semmi süllők!!! Csak álmodni merek arról, hogy valaha ilyet fogjak, de sajnos - hogy a fenti "vitába" becsatlakozzak - én is a keveset vízparton lévő horgászok közé tartozok. Érdekes az ellentét az "egy helyet jól ismerő" és "az újabb helyek, újabb kihívások" horgászok között. :) Az mindenképpen igaz, hogy mindkettőhöz rengeteg elszántság és idő kell! :) Mi "hétvégi horgászok" meg élvezzük az ilyen jó cikkeket meg képeket, illetve néha becsatlakozunk. :)

Üdv.
Gabesz
Ja és a tájképekért külön gratulálok, háttérnek is tökéletes! :)

jimmba 2013.04.17. 21:34:26

Ebből az egészből azt akartam kihozni,hogy a srácok folyamatosan tudnak érvényesülni egy adott szakaszon.
Szép eredményt tudnak felmutatni. Szóval nem a véletlenül beugró nagy halak közül vannak ezek a fogások.
Én sajnálom is az olyan embereket,akiknek nincs lehetőségük vagy csak nehezen elérhető számukra a folyóvízi peca.
Persze kihívás az új terep,de számomra még a Dunán van bőven terep,amit kiismerhetek és próbálok is.
A tavi pecát én megutáltam,erről már beszéltem neked.
Majd,ha én megyek vendéghorgászatra hozzád,akkor el is várom a segítséget!
Üdv. Jimmy

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.04.17. 21:43:16

@VGabesz: Szia Gabesz!

Hát ezzel sokan vagyunk így. Bízom benne, hogy egyszer csak összejön nekem is egy szép dunai süllő, a lehetőségeimhez képest a legtöbbet próbálok tenni érte. Amúgy nincs semmi baj a hétvégi horgászokkal sem. Mindenki azon a szinten élvezi a horgászatot, ahogy lehetősége nyílik rá...
A tájképeket én csináltam, köszönöm a dicséretet. A halakat még meg kell tanulni fotózni a srácoknak... ;o)

@jimmba: Mindenben meg lehet találni a szépséget. Minden tóban, folyóvízben. Abban egyetértünk, hogy a Duna egy külön világ, nekem is a legkedvesebb...
Bízom benne, hogy hamarosan eljön az alkalom, hogy együtt dobálhatunk majd más terepeken is, ahol én is viszonozni tudom majd a sok tapasztalatot, amit neked köszönhetek... ;o)
Üdv.

Tom

Szabadi Lantos Álmos (TotalFish) 2013.04.17. 22:20:59

WÁÁÁ szép süllők, jó cikk ! Grat :D

Dávid Berzai 2013.04.18. 13:43:00

Szia Tom!
Nagyon jó írás, gyönyörű halakkal, jó képekkel..;)

Üdv: Berza

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.04.18. 14:06:10

@Dávid Berzai: Szia Dávid!

Köszönöm, bár a képekből szerintem többet is ki lehetett volna hozni, ha én készítem mindegyiket... ;o)
Üdv.

Tom

Largemouth 2013.04.18. 21:52:50

Szia Tomi!

Nagyon jó lett a cikk, rengeteg gyönyörű, nem mindennapi fogással, és persze hasznos információkkal! Barátaid, olyan halakat fogtak, amikről sokan, még álmodni sem mernének...
Bár, én eléggé melegkedvelő állatfaj vagyok, de ilyen halakért megjárnám a fagyok "poklát" is!

Máté
largemouth.blog.hu

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.04.18. 22:01:36

@Largemouth: Szia Máté!

A legszebb halak a legelszántabb horgászoknak jutnak mindig. Jómagam is minden téli hétvégén mentem ki a fagyos időben korbácsolni a vizet, hogy befagyott a zsinór a spiccbe és életem egyik legszebb halát ilyen körülmények között csaltam horogvégre. Két hét múlva meglátjátok... ;o)
Reméljük, idén egy szép süllővel is gazdagodik majd a trófea gyűjteményem... ;o)
Üdv.

Tom

Kapásjelző 2013.04.21. 22:55:35

Nagyon jó történet lett! Érdemes lesz még összefutnod a fiúkkal. Biztos vagyok benne, hogy sok szép halhoz fognak még hozzásegíteni. Egy ilyen gumihalas oktatásra nekem is szükségem lenne xD

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.04.21. 23:00:45

@Kapásjelző: Laci!

Igen, lesz még folytatás, és remélem nem csak gumihalas süllőzés, de éjszakai csurgós harcsázás, kuttyogatás és még talán más egyéb kalandok is... ;o)
Senki nem úgy születik, hogy rendelkezik minden tudással. A horgászat a folyamatos tanulásról, tapasztalat szerzésről szól. Minden egyes kaland ad tanulságot, még a betlisek is... ;o)
Azonban a folyamatos csiszolódás végül meghozza a szép halakat...
Üdv.

Tom

Kapásjelző 2013.04.21. 23:10:07

@Bogyo_bacsi:
Bizony! Én is mindig csak pontyoztam, és a gumihalasdit hanyagoltam. Viszont a wobbleres pergetéssel nincs problémám, azt gyerekoromban nyomtam napi szinten. A harcsázás nagyon hiányzik már. Azok a pergetések voltak a legjobbak

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.04.21. 23:19:50

@Kapásjelző: Laci!

Idén már van egy pergetett harcsám. Júniusban megyünk majd a Póra 5 napra. Remélem valami összejön majd ott is. Sajnos, célzottan harcsát még nem pergettem. Süllőzés közben esett be a Dunán egy 5 és egy 10 kilós eddig...
Üdv.

Tom

Halfdane 2013.04.22. 23:59:35

Szia Tamás!

Végre eljutottam odáig, hogy kommenteljek.

De csodás lenne ilyen süllőket fogni. Gyerekkoromban fogtam jó párat, de azért nem ekkorákat és nem pergetve. A Dunán még a fenekező süllőzés sem könnyű, sokszor voltak több hetes betlik, hogy aztán belenyúljunk egy-egy nagy fogásba, ráadásul akkoriban még a szigetközi szakaszon sokkal több volt a hal. Nagyon szeretnék egyszer én is eredményesen pergetni süllőre. Sajnos egyelőre az időt szűken méri a sors, de remélhetőleg később könnyebb lesz megoldani, hogy egy-egy süllős pecára ki tudjak én is ugrani. Azt is remélem, hogy Bp. környékén is adódik majd erre lehetőség.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.04.23. 07:01:20

@Halfdane: Szia András!

Az ekkora fogások csak a legkitartóbb sporiknak adatnak meg és sajnos, még én sem tartozok közéjük... A legtöbben el sem tudják képzelni hány kapástalan napot, éjszakát kell végigülni a csónakban a zord, fagyos téli időszakban egy-egy ilyen halért. Az egésznek a titka, hogy jókor kell lenni jó helyen, tehát nem akkor mész horgászni, amikor éppenséggel ráérsz, hanem amikor a legnagyobb esély van a kapitális fogásra. Az igazi nagyok nem egész évben foghatóak, hanem csak ha valami jelenség (pl. hirtelen áradás) megmozdítja őket.
Budapest környékén is vannak jó helyek. A sződligeti szakasz is jó süllős pálya, de ott sem jönnek könnyen az ekkora halak és ott is kell a csónak...
Üdv.

Tom

Halfdane 2013.04.23. 10:15:30

Tomi ismersz (vagy majd erről az oldalamról is megismersz), hogy szemrebbenés nélkül viselem a legkeményebb körülményeket is, ha egy cél lebeg a szemem előtt. Bár már ott tarthatnék, hogy a 10+os süllőt kergetem fagyos téli éjszakákon át. Az eltökéltség megvan, a többi körülményt meg majd idővel összerakja az élet... ;)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.04.23. 10:24:18

@Halfdane: András!

Én azt mondom, hogy ne tűzz ki ilyen hatalmas célt magad elé, hogy 10+ os süllő. Legyen ennyi: egyáltalán süllőt fogni a Dunán! Hidd el, hogy ez sem egyszerű.
Én sűrűn járok ki, de minden 3. 4. próbálkozás ad csak süllőt. Persze, helyismerettel és több rutinnal lehet javítani ezen az eredményen, de hidd el, ehhez nagyon sokat kell kijárni.
Úgy csak, hogy tessék-lássék módjára lemész és megfogod a kapitálisat, arra szinte 0 az esélyed. Különösen állóvizen esélytelen, hogy kapitális süllőt fogjál... folyóvizen meg rengeteg időt és enegiát kell bele ölni!
Üdv.

Tom

Halfdane 2013.04.23. 10:44:57

Széchenyi szerint merjünk nagyok lenni! A célt kitűzöm, de az elérés időkerete hosszú években mérhető. Sajnos az idő a legszűkebb keresztmetszet, egyelőre valóban annak is örülnék, ha egyáltalán tudnék 1-1 süsüt elcsípni, majd eljönnek azok az idők is amikor erre több időm, esélyem lesz. Addig meg csiszolgatom a technikám, van még mit...;)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.04.23. 10:52:11

@Halfdane: András!

Értem én, de csupán az elméleti felkészülés az nem sokat ér ebben az esetben. Hiába olvasod ki az összes szakkönyvet, ha kimész az élő vízre, bajban leszel. Nemhogy 10+ os süllőkkel, de még a fél kilósakkal is! Mindegy, remélem hogy ha megyünk a Póra majd meglátod, milyen egy héten keresztül a vízen lenni folyamatosan és még így is mennyire csekély az esély a sikerre...
A tapasztalatok, a megérzések, az alkalmazkodás, a kreativítás és a szívós kitartás. Ezek olyan dolgok, amik nincsenek benne a horgászújságokban és a szakkönyvekben. És ezeknek köszönheted majd a halat, nem pedig a csili-vili műcsaliknak...
Üdv.

Tom

Halfdane 2013.04.23. 16:45:45

Az elméleti felkészülés is sokat adhat. Gyerekkoromban egyfolytában a vízen voltam, de nem volt kitől tanulni, csak a magam tapasztalatára támaszkodhattam. Most hogy sokat horgászom együtt nálam tapasztaltabb pecásokkal, látom, hogy mennyi fehér folt van a tudásomban, amit részben elméleti, részben gyakorlati tudással lehet besatírozni. Az, hogy mit csinálok a parton, az elméleti felkészültségből táplálkozik. Hogy még egyszer csinálom-e ugyanazt, az meg a gyakorlati tapasztalatból. Tehát én inkább úgy fogalmaznám meg, hogy nincs egyik a másik nélkül...

Boo 2013.04.23. 18:52:39

Sokat kell kint lenni és egyszer bejön (remélem nekem is). Az is igaz, hogy Dunán egy csónak +40%-ot ad az esélyhez. ősszel majd kirángatunk pár sücit :-D

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.04.23. 20:26:12

@Halfdane: András! Nagy megelégedéssel tölt el, hogy nyilvánosan is elismered, hogy a közös horgászataink mekkora plusszot adnak neked... :oD

@Boo: Csabi! Az a baj, hogy a nagyok esetén a csónak inkább + 80-90%. Kisebb süllőknél valóban megáll a 40%. ;o)
Ősszel majd ránézünk a körmükre, de remélem addig is még sok hasonló közös horgászatunk lesz...
Üdv.

Tom

Riderspinblade 2013.04.23. 21:43:53

Gratulálok jó cikk lett :) szé süciket fogtak a barátaid én nekem talán még a legkisebb is álom marad mert mindig csuka vagy bálint fogok :D egyik gödörbe ott vár rád a nagy süllő :) majd privibe elárulhatnád amit tanultál mikor mekkora fejét kell használni lehet azzal vagyok bajba?! Na de remélem kisdunán minnél hamarabb fogjuk kergetni a tüskés hátuakat :)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.04.23. 21:52:18

@Riderspinblade: Szia Jani!

A fej mérete a sodrástól függ. Akkor jó, ha fellibbented a gumihalat és legalább 3-4 másodperc mire újra feneket fog. Persze ehhez nagyon jó bot is kell, amivel érezni lehet a műcsali pozícióját és a fenékre érést.
A fej mérete 10 grammtól akár 40 grammig változhat. Én 18-25 grammos fejeket használtam kb.
Üdv.

Tom

Halfdane 2013.04.23. 22:18:23

@Bogyo_bacsi: Tomi, te inkább az elrettentő példa lehetnél, csak sajnos egy büdös nagy mázlista vagy...;)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.04.24. 09:01:36

@Halfdane: András!

Csupán a kényelmes szobából nézve tűnik mázlinak. Valójában, aki tesz érte az tud fogni. Másrészról, ismered a véleményemet: A szerencse faktort tapasztalattal, megfelelő stratégiával és kellő helyzetfelismeréssel a minimumra lehet szorítani...
:o)
Üdv.

Tom
süti beállítások módosítása