„Temető a Tisza mikor kivirágzik” - zengi a magyar népdal. Jómagam másodszor kerültem abba a szerencsés helyzetbe, hogy pont kérészrajzáskor sikerült ellátogatnom a szőke folyó partjára. Igazi nagy rajzást azonban ezidáig még nem sikerült elcsípni, csupán pár tucat kérész kereste párját a víztükör fölött cikázva... mégis mesés hangulattal tölti el az ember fiát ez a csodás természeti jelenség. Úgy írnám ezt le, mintha karnyújtásnyi távolságról néznénk végig a megújulás és az elmúlás folyamatát. Természetesen a folyó uszonyos lakói is próbálják kivenni részüket a hirtelen feltárulkozó bőségkosárból. Egy ügyes pergetőhorgász pedig meg tudja lovagolni ezt a lehetőséget... lássuk nekünk mit sikerült fognunk ezen a rendhagyó tiszai hétvégén.
Tiszavirág a csónakdeszkán
Oly hosszú idő után újra a Tiszán :o)
Blázy Tamás barátommal késő délután érkeztünk a Tisza partjára, ahol Ratkai Miki már várt ránk. Azt terveztük, hogy délután még plasztik csalikkal kapargatjuk a medret, majd a sötétedés közeledtével nekiállunk csorogni és wobblerekkel dobálni a part szélét. Gyorsan be is pakoltunk a ladikba, majd megálltunk az első ígéretes helyen. A nyárra való tekintettel apró, vékony gumihalat tűztem a horogra, majd ütemes, pattogós tempóban kezdtem vallatni a mélységet. Az első kapás igen gyorsan megérkezett, egy gyönyörű, negyvenpár centis süllő táncolt a zsinór végén... nem egy óriás, de az idei első tiszai. :o) Néhány perccel később bődületesen ütötte meg valaki műcsalimat. Rögtön akasztottam és a váratlan vendég csak úgy tépte lefelé a zsinórt a lazára állított orsóról. Legnagyobb meglepetésünkre azonban nem nagy süllő, vagy kisebb harcsa, hanem egy farokúszóba akadt gyönyörű kecsege sziluettje törte szét a vízfelszínt. Lám, mindig meg tud lepni minket valamivel a szőke folyó. :o)
Idei első tiszai süllőm...
... és a visszaengedés pillanata
A Tisza kincse :o)
Nem gondoltam volna hogy valaha is összeakadok egy kecsegével
A sötétedés beálltával módszert váltottunk és elkezdtünk csorogni, ezúttal már Miki nélkül, a már jól ismert pályákon. A vízfelszín hemzsegett az apró, öt-hat centis küszöktől. Mindenfelé harcsarablásokat tapasztaltunk, de nyakon csípni őket szinte lehetetlen volt ekkora táplálékbőségben. Csupán néhány mellédurrantásig jutottunk. Ha harcsát nem is, balint sikerült szép számmal fognunk, ráadásul nem is az aprajából, talán negyvenöt centi volt az átlag. Sok fenekeszeget fogtunk Tamás „Mink” fantázianevet viselő kézműves wobblerével, de az igazi sikercsalinak a „Mole” típus bizonyult, amit az utóbbi hónapokban együtt álmodtunk újra. A „Blázy Mole” már korábban is egy fogós harcsás wobblernek bizonyult. Ám, most Tamás az én javaslatomra változtatott a test arányán, a súlyozásán és a fahalacska elejére egy V alakban meghajlított csőr került. Hosszas tesztelés után így tudtuk reprodukálni a tökéletes csobbanást, az azonnali bemozdulást és a billegő, csavargó mozgást, amit a harik preferálnak. Az elmúlt hónapokban jó pár harcsát, számos balint és több süllőt fogtunk vele. Beszéljenek magukért a képek!
Íme, egy szép balin mélyre törő "Mink"-re
Tamás kerítette horogvégre
Egy formás süllő az új harcsás "Mole" wobbira
A "Mole" nekem is beadott egy szép balint...
... mint ahogy Tamásnak is
A hajnali út hazafelé
Megmondom őszintén, nem hagyott nyugodni, hogy harcsát nem sikerült csónakba emelni ezekben a napokban, ezért egy hónap múlva újra nekivágtam a Tiszának. Barátom előre jelezte, hogy döglik a kagyló, ezért pergetve sok jóra ne számítsak. Most mindenki csak kagylóval fog harcsát, letett bottal, vagy kuttyogatva. Ezúttal azonban, sajnos, nem akadt horgásztársam, ezért azt beszéltük meg Mikivel, hogy vonattal érkezek majd Abádszalókra és együtt csorgunk majd az éjszakában. Megmondom őszintén, felcsigázott a lehetőség, hiszen, ha az ember egy tapasztalt harcsapergetővel kerül egy csónakba, sok kérdésre kap választ a saját technikájával kapcsolatban is. Mivel továbbra is a felszín közelében rajzottak a küszök, ismét a „Mole” wobbi került fel a zsinór végére. Hajnal előtt kedvenc kövezésemre érkeztünk, amiről le is szedtem egy kisebb bajuszost. Odasúgtam Mikinek, hogy legalább végre jött valami, mire ő azt felelte, inkább jobban örülne egy süllőnek és paff... alig hogy kimondta ezt odadurrantott egy tüskéshátú a húzott J-11-nek. Így teljesüljön minden kívánságod! - suttogtam mosolyogva, miközben Miki birtokba vette a negyvenötös sücit. Ezután még egy valamivel kisebb fajtársát sikerült nyakon csípnie mielőtt rásütött a nap a vízre.
Tiszai harcsapergetés LEVEL 10 :oD
Az ablakból nem csak azt láttam, hogy milyen fák állnak a sínek mellett, de azt is, hogyan nőnek :oD
Mikivel a Tisza hátán szúnyogot vacsoráztunk :oD
Mondd, hogy PUSZI!!! :oD
Másnap éjszaka újra nekivágtunk a folyónak, azonban a közelgő vihar miatt sejtettük, hogy csupán egy fél horgászat áll előttünk. Ám, mivel pont egy kisebb áradás volt érkezőben és a frontbetörés előtti légnyomás változás is jótékonyan hat a harcsa táplálkozására, úgy döntöttünk, mégis kockáztatunk. Kiszámítottuk a radar alapján, hogy nagyjából éjfélre érkezik meg a vihar, így addigra kell leérnünk a legígéretesebb pályára. Nos, ez az este holt süket volt. Eltűntek a felszínről a kishalak és buffanások sem visszhangzottak az éjszakában. Ám, Miki mégis magáénak tudhatott egy mellépukkantást egy elvágó víz langójában. Ahogy teltek az órák, barátom vízszintesbe helyezkedett a ladikban sajgó háta miatt. Most egyedül dobáltam és ráadásul pont, mikor becsorogtunk az ígéretes kanyarba. Egy buffanás, két buffanás és közeleg egy befolyó patak. Nem dobálok, próbálok rákészülni a szituációra, alsó dobással beröptetem a citrom színű „Mole”-t a patakmederbe, majd betoccsanáskor hatalmas burvány keletkezik a wobbler alatt. Tavaly az ilyen kapást még elrontottam szinte minden alkalommal, ám most otthagytam a wobbit pár másodpercig, majd lassan megindítottam. Fél tekerés és DURR, ott volt a harcsa a horgomon.
Megérte újra álmodni Tamás wobblerét. Nyugodt szívvel ajánlom minden harcsapergetőnek
Az utolsó nap utolsó dobása adta be ezt a hatos tiszai harcsát
Miki gyorsan rendet rakott a csónakban, majd mikor prédám már tűrte az érintést állkapcson ragadta. Gyönyörű, hatos harcsát sikerül nyakon csípnem. Néhány gyors fénykép és már helyeztem is vissza a vízbe a meglepett bajuszost. Ahogy elúszott zsákmányom, azzal a lendülettel érkezett meg a szél is. Lám, a túra utolsó dobása hozta meg a sikert. :o) A kitartás eredménye, ugye. ;o) Sose fogom megérteni miért van, hogy amikor egymást érik a rablások, kapásig sem jutunk, amikor pedig alig van mozgás, beadja a folyó a halat...? Gyorsan sarkon fordultunk és irány a kikötő. Mire megérkeztünk, pont elkezdett szemerkélni az eső... megúsztuk. :o) Jó lett volna, ha még egy kicsit tudtunk volna csorogni, de ez most így volt megírva. A Tisza idén sem búcsúzott el egy szebbecske harcsa nélkül. :o) Nagyon szépen köszönöm önzetlen segítségét Ratkai Miki barátomnak, akivel már három éve kergetjük a halakat a szőke folyó hátán és külön köszönet a kölcsön robbanó-, és elektromos motorért Czicze Lacinak, melyek nélkül nem tudtuk volna megvalósítani ezt a túrát. Következő alkalommal a Balatonra kalauzollak el titeket egy majdnem 24 órás pörgős peca erejéig. Addig is görbüljön a bot! ;o)
Visszaadtam a Tiszának, amit nékem adott ;o)
