Kora tavaszi örömpeca

2010. március 22. - Bogyo_bacsi

A kemény fagyokat követően a március lassan meghozta a felmelegedést, ami szinte egyik napról a másikra köszöntött be. Mit tehet a horgász, ha a ragadozó halak szerelmese és ha a késői tavasz mélyen belenyúlt a tilalmi időszakba? Meglátogat egy intenzíven telepített vizet, ahol ragadozó halakra a tilalom alatt is lehetséges a horgászat. Persze, ez felvet bizonyos etikai kérdéseket, de hát a kígyó is megbotlik néha... Mindenesetre a legtöbb tavon megszüntették a pontytilalmat, némelyiken pedig a ragadozók tilalmát is, hiszen ezeken az intenzív vizeken már rég nem a természetes szaporulatból tevődik össze az állomány. Egy ilyen intenzíven telepített tó a tatai Derítő tó, melynek kifolyó patakja ezen időszakban is lehetőséget ad a rablóhalazóknak szenvedélyük kiélésre. Én sem tudtam ellenállni a kísértésnek. Kérlek, nézzétek el nekem!

A táj még nem zöld, de az időjárás már jóval barátságosabb mint egy hete

Az időjárás előrejelzés végre beharangozta a tavaszt amit már olyan régóta vártam. Az utolsó tíz horgászatom alkalmával szinte mindig fagyhalál közeli élménnyel és többnyire hal nélkül tértem haza. Gábor barátommal ki is használtuk a lehetőséget, hogy ismét lecsapjunk az Által érre. Úgy terveztem, hogy az egyik bottal megpróbálkozok a süllővel, a másikkal pedig a harcsázás rögös útján teszem meg a kezdő lépéseket. Gábor szüleivel az Y kanyarnál táborozott le, én pedig szokásos helyemet foglaltam el a patak végében. Egy nyolc centis bodorkát vágtam keresztbe és a farok részt tűztem a horogra. Úszós készségemet bepöccintettem azon akadó mellé, amely már többször adott halat korábban.

Az úszó oda került, ahova kell. Jöhet a kapás...

Másik botom egy teljesen új szerzemény. Mint előző cikkemben, olvashattátok februárban egy harcsa megviccelt süllőzés közben a patakon. Ezen felbuzdulva beszereztem egy 500 g-os dobósúlyú Shimano Force Master harcsázó botot és egy USA Baitrunner orsót 8000-res méretben. A dobot 70-es monofil zsinórral töltöttem meg. Ez nem bizonyult jó választásnak, mert a merev damillal nem igazán lehetett jól horgászni. Valószínűleg, hamarosan fonottra fogom cserélni. Ez az összeállítás számomra rendkívül brutális tűnt, bár a célhal és a tuskós környezet indokolja a szükségességét. El is neveztem ezt a botot 'Medveölő'-nek. Akik gyermekkorukban olvasták Karl May Winetou című regényét, bizonyára értik a tréfát. A végszerelék egy 8 grammos úszóból, 5 grammos ólomból és egy 15 centiméteres eresztékre kötött 5/0-ás Hayabusa harcsázó horogra fűzött 5 darabos nadálycsokorból állt. A taktika az volt, hogy figyeltem a patak parti alámosásokat, tuskókat és ahol gyanús hullámokat, pörsöket látok, oda belógatom, hátha...

Az újonnal vásárolt nehézfegyverzet bizonyításra vár

Egyszerű harcsázó szerelék nadálycsokorral

Miközben szorgalmasan tunkoltam a partoldalt nadálycsokrommal, fél szemem mindig a süllőző úszón pihen. Egyszer csak azt veszem észre hogy valami behúzza az akadó alá. Nesztelenül rohantam a botomhoz, amilyen nesztelen egy 117 kilós ember csak lehet. :o) Kézbe vettem, de az úszó nem sodródott tovább. Kicsit vártam, majd felvettem a kontaktus, de sajnos nem éreztem rajta ellenállást. Ellenben a halszeletet valaki elcsente a horogról. Sebaj, legalább van valami mozgás. Ez is valami... Ezúttal a kishal fejét tűztem a horogra, amin még rajta maradt egy ujjnyi darab a törzsből. Azt figyeltem meg, hogy ha a halszeleten marad némi belsőség, jóval nagyobb esély van a kapásra.

A farok rész tökéletes süllőcsali, de most mégis a fej kellett neki

Bár nem sikerült túljárnom az eszén, mégis valaki van odalent és éhes. Repült tehát vissza a szerelék az előző helyre. A dobás jól sikerült közvetlen az akadó sodrás felőli oldalához. Ezután mereven szuggeráltam az úszót, elmozdulást remélve. És lássatok csodát. Egyszer csak az úszó megindult tétován, majd egyre agresszívebben sodrással szemben kifelé a fából. Okulva a régebbi esetből, most nem adtam neki sok időt. Talán két métert engedtem úszni, majd felvettem vele a kontaktust és határozottan bevágtam. Egyből érzetem az erőt a zsinór végén, ez jobb lesz mint az őszi testvérei voltak. A vízfelszínen fröcskölt aranybarna testével, ami az itteni süllőkre annyira jellemző. Olyan barna volt, a háta, hogy először azt hittem kis harcsa. De a fejrázásokból hamarosan örömmel konstatáltam, hogy ez egy szebb süllő lesz.

Parton a mohó fogas. Választott taktikám ismét jól vizsgázott

 Hát, éppen hogy belefért a szákba a 2 kilós süllő

Apró merítőhálómat próbáltam alátolni, de sehogy sem fért bele. Kicsit megemeltem, de félig kilógott még a szákból és olyan mozdulatokkal, mintha palacsintát sütnék bebillentettem a hálóba. Örömöm leírhatatlan volt. Elsőként megszabadítottam a horogtól, a kishal feje még ott fityegett a fogaktól tüskés szájban. Megmértem a hosszát, ami a faroktőig 50 centimétert nyomot. Persze, nem kapitális süllő, de nekem idáig a legnagyobb. Rögtön telefonáltam is Gábornak, hogy jöjjön fényképezni. Az eset tanulsága, hogy ezt a merítőszák dolgot át kell újra gondolnom... :o)

Ezt hívják úgy, hogy mesés pillanat...

 ... hiszen róla álmodtam egész télen

 Nézzétek a színét! Más mint a balatoni fogas, ugye?

Fél óra múlva csörgött a telefonom és Gábor újságolta, hogy egy méret alatti csukát fogott az Y-nál. Alig, hogy visszaért tőlem a halvizitről, arra lett figyelmes, hogy élő kishallal csalizott szereléke eltűnt. A sikeres fogást megörökítette a blogom számára, majd visszaengedte halát, a csukákban amúgy sem bővelkedő patakba. Öt évvel ezelőtt faterral sok csukát fogtunk a zúgó alatti résznél, de sajnos ez már a múlté...

 Gábor retour csukája. Ritka vendég a patakon

A nap nagy része eseménytelenül telt. Vallattam a patak azon részeit is, melyeket azelőtt még nem próbáltam. A nadályos cájggal meg szorgalmasan tunkoltam a harcsagyanús akadókat, alámosásokat. Természetesen eredmény nélkül. Késő délutánra értem fel az Y elágazáshoz. Tudtam, hogy a bajuszosokra itt lesz igazán esélyem, hisz tavasszal a felmelegedő vízben feljönnek sokszor a sekély, félméter mély szakaszra. Ahogy sötétedett, egyszer csak pukkanást hallok a part mellett összegyűlt uszadékok mellől. Közelebb megyek, még egy pukkanás... harcsák lehetnek, de nem túl nagyok. Fogom a harcsázó botot és a nadálycsokrot belógattam 15 cm-es eresztékkel az uszadékok közé. Újabb pukkanások következtek, némelyik csupán 20 centire az úszómtól. Adrenalin szint az egekben. Egyre gyakrabb és sűrűbb buffanások, tolóhullámok kanyarognak a felszínen. Látszik, hogy eszik a harcsa, de a nadálycsokor nem kell nekik. Talán kishallal több esélyem lenne... Kiemelem a csalit ellenőrizni és látom, hogy a zsinóron vastagon folyik a nyálka. Hát ezek a harcsák iszonyat szemtelen halak. Még hozzá is dörgölőznek a zsinóromhoz...

Vajon lakik e bajuszos a tuskó alatt? A part mélyen alá van fürödve

Ha harcsa lennék, én itt laknék :o)

De a patak fölött átboruló fa alja most mégis üresnek bizonyult

Lassan teljesen besötétedett és indulni kellett. Persze az lett volna az igazi, ha elsikerül elcsípnem egy bajuszost is, de erre én sem számítottam életem első harcsázása alkalámával. Mindenesetre közel jártam hozzájuk. Nagyon közel... Legközelebb új módszerekkel és új taktikával eredek a nyomukba, de ez már egy másik történet...

Ismét csodás élményekkel ajándékozott meg a patak. Találkozunk hamarosan...

 
 

A bejegyzés trackback címe:

https://pecazas.blog.hu/api/trackback/id/tr271860493

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.03.22. 23:00:09

Volna egy szakmai kérdésem: el tudod képzelni a patakon a pergetést, gumifélével (van annyi szabad hely a tuskók között)?

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.03.23. 06:55:41

@Hepci: Szia Hepci! A patak végében, ahol én szoktam horgászni, ott a pergetés lehetetlen. Szoktam nézni, ahogy lejönnek a Derítőről gumihalazók, twiszterezők. 5-6 dobás után elakadnak és jól megrángatják az akadót. Beszakadnak párszor, aztán visszaballagnak.
A patak felső részén kevesebb az akadó, ott elvileg meg lehet próbálni, de ott is lépten nyomon el fogsz akadni...
A süllők bent vannak a fák alatt. Műcsalival nagyon nehéz kiszedni őket onnan. Este talán van esély felszíni wobblerekkel, de tuti, hogy a sötétben abból is ott fogsz hagyni párat.
Én az előző cikkekben ismertetett úszós szereléket javasolom.

Hapcedli · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.03.23. 10:23:11

@Bogyo_bacsi: egy elég speciális módszerre gondoltam [nem gereblézés :)], majd megmutatom, ha netán összefutunk ott (114 és 117 kilóval).
A normál pergetést terméketlennek gondolom, mert ha a fonottal beakad az ember, a rángatással szerencsétlen süllőket is kiüldözi a fákból.

Chemo 2010.03.23. 11:38:02

Szervusz Bogyó bácsi!
A legközelebbi sülőd talán a hasán is koromfekete lesz. Nem tudom, mi lenne megdöbbentőbb: ha a Balatonon fognék egy sima tokot, vagy ugyanott egy ilyen színű süllőt? A csuka viszont egész sápadt.
Igényes blog, nyomon követem!
S.Csaba

Gabesz00 2010.03.23. 13:50:49

Sziasztok!

Nagyon szép szombati nap volt! Ezúton is szeretnék gratulálni még egyszer ehhez a gyönyörű süllőhöz.. Nagyon jó lett a bejegyzés is.
Nézegettem a kommenteket és szeretnék hozzá szólni. Pár nappalt és pár éjszakát én is eltöltöttem már a patakon, de nem igazán látom értelmét a pergetésnek. Egyrészt az akadók miatt, másrészt nem igazán válik be senkinek.
Szerintem érdemesebb a tavon pergetni.
Persze, hogy sápadt szegény kis csuka, hiszen ő kb. a 40 cm.-es vízből jött. Alig van csuka a patakban, de nekem valahogy mindig összejön, bár az előző ennek valószínűleg a dédapja volt…
Nyugi előbb-utóbb összejön a hőn áhított harcsánk is……..érzem!!!!

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.03.23. 21:15:22

Először is köszönöm a sok hozzászólást! Nem számítottam ekkora érdeklődésre...
Jah, a cikkben pontosítottam a hal súlyát, mert az 1,7 kiló csak becslés volt. Fater informált, hogy a pontos súly pár deka híján 2 kiló. Mondhatjuk, hogy ha a szájában hagyom a halszeletet, meg van 2-es... :o)

@Hepci: Szerintem nagyon nehéz dolgod lenne, mert általában az akadó mellett egy-két négyzetméteres területen számíthatsz kapásra. Máshol mindenhol dzsungel. És vedd figyelembe az erős sodrást is! Úszóval sem könnyű meghorgászni... Másrészt meg pergetésnél el kell csípni a megfelelő pillanatot. Úszós módszer esetén a jó helyen lifeg a sodrásban a halszelet órákig mire felfigyel rá valami.

@S.Csaba: Örülök, hogy elnyerte a blogom a tetszésedet. Megpróbálok kitenni magamért a jövőben is... :o) Szerintem a kis süllők és csukák eleinte világosabbak és ahogy nőnek, úgy sötétednek be. Az ősszel fogott 44 centiseim valamelyest világosabbak voltak és a mostani 50-es mellé vasárnap egy sporttárs fogott egy másik 50-est és az is hasonlóan sötétzöld volt. Szerintem ezek mind egy bandából valók, csak ősz óta nőttek 6 centit.

@Gabesz00: Én tartozok köszönettel, hogy eljöttél velem horgászni és ismét meghoztad a szerencsémet. :o) Bízok benne, hogy elcsípünk majd a harcsákból is párat, csak idő és tapasztalat kérdése az egész. Legközelebb élő kishallal és stupekos módszerrel fogom megpróbálni...

Laci19870707 2010.04.07. 20:12:42

Üdvözletem! Jó sokáig nem voltam. Betegeskedett a számítógépem. Csak összejött márciusban egy jó pecálás. Gratulálok a gyönyörű, szépségdíjas süllőhöz.
Mifelénk is beindult a hal, már fogtam idén egy pár pontyot, kárászokat, hétvégén lehet pergetek is csukára. Ebben a hónapban várható új poszt?

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.04.07. 21:18:32

@Laci19870707: Nah, örülök, hogy előkerültél. Hát minden erőmmel rajta vagyok a témán. Előző hétvégén megpróbáltam a süllőt, a harcsát és a pontyot is a Derítőn, de nem sikerült elcsípnem egy halat sem. Most hétvégén a Római tóra megyek. Ott általában nem szoktam csalódni. Neked mikor indul a blogod? Van értékelhető videó már?

Laci19870707 2010.04.08. 12:52:57

@Bogyo_bacsi:
Szia! Videó még nincs, de fényképek vannak. Ma felteszek minden hiányzó programot a gépre, és valamelyik éjszaka megcsinálom a design-t és mehet a blog. Most lesz lehetőségem alkotni a hétvégén, de megint szar időt mond.
Holnap csukára megyek pergetni, remélem lesz méretes jószág.
Szombaton délelőtt letesztelem az új matchbotom, ott majd helyben derül ki, hogy videó vagy fénykép lesz-e, esetleg mindkettő. A képekkel majd nevezek itt amúgy:
www.haldorado.hu/articles.php?articleid=2519
Az idei legszebb ponty idáig:
kepfeltoltes.hu/100408/DSC00267_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.04.08. 21:21:00

@Laci19870707: Válaszolok neked abban a topicban, ahol beszélni szoktunk...

navas007 2011.05.24. 18:11:30

gratulálok a süllőhöz . Én is minap fogtam egy 2kg-st. Harcsát még nem sikerült idén sajnos:S!! gilisztacsokorral szoktam . Ponty az már jött 6 db . Volt köztük egy 5kg-ost is. Na visszatérve ide . Nagyon tetszett a bemutatód. :D Jó látni hogy vannak akik tényleg nagyon szeretnek horgászni . Sok sikert a harcsázáshoz . :D Görbüljön a bot.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2011.05.24. 22:02:48

@navas007: Szia!

Üdvözöllek a blogomban. A patakon fogtad a süllőt? Én amikor utoljára voltam ott, sajnos az átalakítások miatt teljesen tönkre volt menve az Által ér ezen szakasza. De ha lehet még süllőt fogni, akkor nincs minden veszve... Olvasd el az utolsó Által eres cikkemet! Kíváncsi vagyok a véleményedre, hogy te mit tapasztaltál...
Üdv.

Tom

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2012.02.14. 09:32:56

@Hapcedli: Szia Hapci!

Új módszer a drop shot. Amikor ezt a cikket írtam még nem hallottam róla, de adott körülmények között eredményes lehet. Főleg az a változat, amelyikben el lehet rejteni a horgot. Meg lehet táncoltatni az akadó alján anélkül, hogy elakadnál. Tavasszal mindenképpen ki fogom próbálni...
Üdv.

Tom
süti beállítások módosítása