Ki a kicsit nem becsüli...

2010. május 13. - Bogyo_bacsi

Ahogy beköszöntött a május, úgy döntöttünk faterral, hogy kinézünk az Által érre egy tavaszi patakpecázásra. Ahogy bandukoltunk a vízparton feltűnt, hogy milyen csodás zöld ruhát öltött a táj, mióta utoljára erre jártam. A fák lombja sok helyütt szinte ráborult a patak tükrére. A víz megtelt élettel. Kishalak ficánkoltak a felszínen, békák kuruttyoltak a part tövében. Igazi vadregényes rengeteggé alakult át a kis patakocska.

Tavaszra az Által ér csodás zöld ruhába öltözött

A vadregényes tájon alig voltak horgászok rajtunk kívül

Elsősorban rablóhalazásra rendezkedtem be. Két botra úszós süllőző szereléket kötöttünk fel, amin halszelet volt a csali. Ez az összeállítás kora tavasszal és ősszel jól vizsgázott, hátha most is felveszi valami a fagyasztott bodorkából hasított oldalfilét. A harmadik botot szintén úszósra szereltük, ám itt nadálycsokor került a horogra. Reméltük, hogy beszívja valami márvány testű bajuszos a tekintélyes horgot. Sajnos a ragadozó halak most nem sok érdeklődést mutattak. A süllőző szereléket egyszer behúzta valami az akadó alá, de sajnos nem lett meg a hal. A nadályokhoz pedig hozzá sem nyúltak a harcsák, pedig időnként szinte robbanásszerűen forrt fel a víz a buborékoktól, ahogy a fenéken megmozdultak.

A ragadozók a mai napon sajnos nem nagyon mozgolódtak

Egy mocsári teknős lustán sütkérezett a májusi napfényben

Mivel a ragadozókra való horgászat nem túl eseménydús, vittünk magunkkal egy match botot is, hátha az apró halak étvágyuknál lesznek. A szerelék két ponton rögzített, három grammos úszóból, hozzá illő ólomsörétből és egy tízes keszegező horogból állt. Csaliként három darab izgága csontkukacot kínáltunk fel. Pár kis gombóc etetőanyag került a vízbe és már kezdődhetett is a móka.

És akkor a bozótból előtűnt a bodorkavadász...

Legnagyobb meglepetésünkre elsőnek egy termetes bodorka vette fel a csonti csokrot. Nem is láttam még ekkora bodrit, olyan huszonpár centis volt. Őt hasonló méretű fajtársai követték, illetve egy fél kilós kárász. Néha varázsütés szerűen eltűntek az etetésről a halak, ilyenkor arrébb kellett menni néhány métert és ott próbálkozni. A kis keszegek általában vízközt vagy fenéken az akadók környékén csoportosultak. Becsapásukra itt nyílt a legnagyobb esély.


A bodrik csak úgy habzsolták a horogra tűzött csontkukacokat

Ilyen szép bodorkák élnek a patakban ahol horgásztunk

A nap végére egy tucatnyi termetes bodorka és egy szép kárász került a szákba. Érdemes lett volna kint maradni még, hiszen a ragadozókra most lett volna igazán esélyünk, de a szárnyas vérszívók visszavonásra kényszerítettek bennünket. Bár nagy halat a mai napon nem adott a patak, mégis jólesett egy derűs szombatot eltölteni a vadregényes természetben. És ugyebár, aki a kicsit nem becsüli...

A bejegyzés trackback címe:

https://pecazas.blog.hu/api/trackback/id/tr192001379

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kapásjelző 2010.05.21. 21:36:38

Vadregényes vízen az kishal is nagy örömöt okozhat. Én gyerekkoromban szinte csak spiccbottal horgásztam, és néha nagyon hiányzik a kishalazás. Ekkora bodorka egy finom boton komoly ellenfél lehet. Gyönyörű víz az Átal-ér, szerencsés lehetsz, hogy ilyen vízen horgászhatsz!

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.05.24. 08:01:02

@Kapásjelző: Én is szeretek itt horgászni, de sajnos elég sokszor fut betlibe az ember. Jó lenne, ha a patakot is megfelelően kezelnék, mint a nagy tavat. Ide telepített hal nem is kerül...

Gábor! Lehet ekkora bodorkákat kéne felkínálni stupekon, nem?

Gabesz00 2010.05.24. 17:58:54

@Bogyo_bacsi: ÁÁ, egy kilós kárász alatt már fel sem teszek csalihalat a stupekre...:-))
Egy ilyen bodorka az egyik legjobb csali lenne, néha ölni tudna érte az ember. A múltkor a rómain, ha lett volna nálam vagy öt ilyen valószínű nem csak egy harcsa jött volna.......

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.05.24. 22:58:21

@Gabesz00: Hát, most már tudjuk, hogy hol és hogyan kell fogni ilyen szép bodrikat. Mondjuk az igazi specialista fater... :o)
Szerintem még nyáron, ha a program engedi lenézhetnénk még egyszer a Derítőre. Én a kifolyó mellett a befolyóra is kíváncsi lennék...
De akár a magaspartot is meg lehetne dobálni rapalával, csak az hétvégén nem kivitelezhető...

@Kapásjelző: Laci! Holnap indul a saját blogod? Írd ide be, ha már olvashatunk ott is kalandokat!

Egyébként szerdán fogok publikálni egy csukás sztorit, utána való héten meg egy igazi dunai balinos történetet.
Pénteken megyek nyaralni Görögországba 10 napra. Előfordulhat, hogy ott is fog születni pár bejegyzés, mert viszek horgászbotot... :oP

Gabesz00 2010.05.25. 13:53:33

@Bogyo_bacsi: A Faterod a kifolyón is a szakszerűen felfűzött gilisztával nyomja????:-)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.05.25. 22:07:22

@Gabesz00: Nem, most szakszerűen felhelyezett csontival tarolt... :oD
süti beállítások módosítása