Az elveszett paradicsom

2011. március 29. - Bogyo_bacsi

Idén a tél nagyon nehezen adta meg magát. A zord januárt egy havas február követte és hiába merészkedtünk ki többször a Duna partjára halfogás reményében, a húsunkba maró jeges szél pár óra alatt felőrölte ellenálló képességünket és zsákmány nélküli megfutamodásra késztetett minket. Nem lévén eszkimó ez a jeges időjárás közém és legkedvesebb időtöltésem közé állt. Türelmetlenül vártam az első tavaszi napsugarakat, melyek áthatolnak a vastag téli ruházaton és hamis hőérzetet keltve kicsalogatják az embert a vizek partjára. Még javában a tél utolsó havát mutatta a naptár, amikor úgy döntöttem, hogy megragadom a lehetőséget és még a süllő tilalom kezdete előtt meglátogatom az előző idényben még oly sok fogas ragadozót rejtő Által eret.

A kis patak az átalakítások ellenére semmit sem veszített szépségéből

A „még” szót nem véletlenül hangsúlyoztam ki, hiszen a nyár derekán jelentős munkálatok folytak ezen, a festői környezetben csordogáló kis patakon. Az víz utánpótlást már javarészt nem a Derítő tóból kapja, hanem a tavat elkerülő újonnan kialakított csatornából táplálkozik. Történt egy gátszakadás is a folyam végét jelző halrács szélén, mely által a víz lakói szabad utat nyertek egészen a tatai Öreg tóig. Kíváncsian vártam a fejleményeket, hogy mennyiben befolyásolták ezek a változások a patak horgászati lehetőségeit.

Kedvenc helyem is érintetlen maradt a folyam alsó végében

A víz a szokásosnál sokkal tisztább és áttetszőbbnek tűnt. A mindig élettől nyüzsgő vízfelület alatt most csak az élettelen iszapos talaj sötétlett. Keserűen konstatáltam, hogy valami nincs itt rendjén. Halszelettel csalizott úszós készségemet a süllős fákra úsztattam rá. Tavaly ilyenkor több kilós ragadozók rontottak rá a tavaszi potyafalatra, de mostani próbálkozásaim eredménytelenek maradtak.

A halrács mellett sajnos átszakadt a gát, így a patak lakói javarészt kereket oldottak

Egy fiatal halőrrel régi ismerősként köszöntöttük egymást. Sajnos, biztató szavakkal ő sem tudott szolgálni. Elmesélte, hogy míg az előző szezonban alkalmanként akár egy tucat süllőt is adott a patak egy-egy nap leforgása alatt a rajta horgászó sporttársaknak, addig az átalakítási munkálatok óta nem igen fogtak a tüskés hátú pataklakók közül. Azt is elmesélte, hogy a folyam felső megnyitásával a harcsák felvonultak sodrásirányba, minek következtében előző évben számos példányt fogtak közülük a városban, ahol ezidáig sosem látott vendégnek számítottak a bajuszosok.

A vízállás rendkívül alacsony volt, a víz tisztasága meg kifogástalannak tűnt

Tovább keserített Laci bácsi a víz őrzője, aki elmesélte, hogy a gátszakadással a halak nagy része meglépett az Öreg tó felé. Szomorúan mondta el a történetét, hogyan fogták meg a patak öreg lakóját a majd kétméteres harcsát, melynek mozgására mi is oly sokszor figyeltünk fel, hiszen szobányi pörsöt hagyott maga után, mikor valami megriasztotta nappali álmában. Az öreg harcsát téli szezonban fogták ki külső akasztással és mivel ezen a vízterületen húsz kiló fölötti bajuszost nem szabad elvinni, olyan tizenkilencre saccolták szemmértékkel. Immáron ő sem a patakocska lakója többé.

Sajnos, a horgászati lehetőségek jelentősen csökkentek az átalakítások után

A szomorú hírek teljesen lesújtottak. Éreztem lezárult egy fejezet. Többé már nem ad zsákmányt ez a vadregényes tájon csordogáló folyam. Az amúgy is elhanyagolt erdei patakocska megszűnt jó horgászhelynek lenni. Lakói szétszéledtek, vize teljesen kiürült. Talán egyszer majd valamikor a távoli jövőben ismét benépesül, megtelik élettel és újra érdemes lesz horgászbottal csatangolni a partjain, de ahhoz nekünk embereknek is többet kéne tenni érte, gondozni, ápolni, nem pedig csak ész nélkül kizsákmányolni...

Nem hinném, hogy egyhamar visszatérnek a nemrégiben itt átélt élmények

A bejegyzés trackback címe:

https://pecazas.blog.hu/api/trackback/id/tr632726195

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2011.03.29. 20:44:02

Kedves olvadók!

Nem szándékozom ilyen depis történeteket írni a jövőben, de ez még kikívánkozott belőlem. A következő cikkek ígérem már jó kedélyűbbek lesznek és ahogy jön a tavasz egyre halszagúbbak... :o)

Tom

Kapásjelző 2011.03.30. 22:47:18

Sajnos minden természetes vízen ugyanez a folyamat játszódik le csak lassabban, és nem elúsznak a halak, hanem elfogynak. A tavalyi időjárás nem kímélt minket horgászokat sem, de mi bajaiak kivételesen jól jártunk: egy vagy több halastó is átszakadt és tavi pontyokkal és 10-15 centis süllőkkel árasztotta el a dunát.
Remélem helyre áll a patak... :(

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2011.03.30. 22:52:11

@Kapásjelző: Azt hallottam, hogy volt valamilyen oxigénhiányos halpusztulás is nálatok. Arról tudnál mesélni?
Üdv.

Tom

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.01. 13:13:18

Így baszódik el minden. Ha a 30 évvel ezelőtti balatoni helyzetben hibernáltak volna és most ébrednék, biztos elsírnám magam.
Fokozatosan minden megszokható. Alig van már pár dunai hely Pest környékén, ahová legalább süllőszezonban késztetést érzek elindulni és nem az jut eszembe, hogy már megint baszom elfelé a rengeteg pénzt értelmetlenül.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2011.04.03. 15:16:16

@Hepci: Szia!

Így van sajnos. A természetes vizek mennek először tönkre, mert ugye aminek az állam a gazdája, annak nincs is gazdája... Az elmúlt tíz évben szinte az összes nagy folyónkat érte valamiféle ökológiai katasztrófa és persze a Balaton és a Velencei tó sem hemzseg a halaktól. Csoda, ha a nép rászokik a kockatavakra? Mindenesetre a következő történeteim már valós horgászkalandokról fognak szólni, de a jövőben is leírom a véleményemet majd, ha valami böki a szememet...
Üdv.

Tom

bazuka1 2011.04.04. 22:07:30

Minden relatív! Én már azon is csodálkozom, hogy a tavalyi évet jónak említed az Által-éren. Én 2003-ban hagytam ott a folyót, mert addigra annyira csalódtam a viszonyok romlásában, hogy nem volt erőm lemenni és látni, hogyan megy tönkre a kis erdei folyó. 2002-ig még fel volt duzzasztva a szakasz és voltak 1,2-1,5m-es gödrök is. 10-15-ös harcsák nem voltak ritkák! Volt olyan nyári éjszaka, hogy 6 harit is akasztottam. De fogtam benne 6-os süllőt, 5kg-os csukát, 4kg-os márnát, kilós domit, 40-50 dekás sügereket. 2001-ben novemberében este még menyust is fogott benne a szemem láttára egy tag. Gyerekeimet ott tanítottam keszegezni, és szinte mindig megtépte a spiccbotokat valami potyka vagy amur.Világra szóló víz volt!!! És lám, most te azt írod, hogy 2010-ben még milyen jó volt. Ezek szerint még feltámadt a folyó. Reménykedjünk, hogy most is így lesz.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2011.04.04. 22:55:48

@bazuka1: Szia Bazuka!

Sajnos a régmúlthoz nem tudok viszonyítani, mert kb akkor kezdtem el horgászni a patakon amikor ez a blog is indult. Kb 10 évvel ezelőtt horgásztunk rajta Faterral és szép csukákat és kis harcsákat fogtunk közvetlenül a zúgó alatt. Akkor ott még jóval mélyebb volt a víz. Sajnos tovább akkoriban nem mentünk. Szóval kb másfél éve a híd és a kifolyó rács között még elég mély volt a víz és azért süllőket lehetett fogni rendesen. Szép másfél - két kilósakat. Időnként még harcsa is betévedt olykor. Igaz, hogy boldog boldogtalan hordta el a süllőket és elég sok gereblyéző is volt ott. A gödrökbe belógatták az úszós készséget és amikor beleúszott egy hal bevágtak. Egy gödör úgy nézett ki, hogy alul feküdt 2-3 harcsa fölöttük meg szép 6-8 kilós vadpontyok. Teljesen kirabolták a patakot. Aztán amikor a Derítő megtudta, hogy a vízügy átalakítja majd, már nem is raktak bele több halat. Szépen elkallódott az Által ér ezen szakasza és tavaly megkapta a kegyelem döfést.

Képzeld kb 10 éve nagyon nagy szaporulat volt süllőből. Apró süllőket tömegével lehetett fogni babahallal. Ekkor az akkori tógazda tilalmi területnek jelölte ki a patakot és kipecázták a süllőket mázsaszámra. Következő évben a Derítő tóról szóló cikkben ez állt: 3000 előnevelt süllőt helyeztek ki a tóba. Minket meg elzavartak, mert ott akartunk horgászni...

Üdv.

Tom

Kapásjelző 2011.04.09. 18:49:09

@Bogyo_bacsi:
Bizony a DVCS teljes hosszában, valamit több kisebb csatornán is halpusztulás volt oxigénhiány miatt. A lényeg, hogy a DVCS a ráckeveiből kapja a vizet, de annyi víz volt a földeken, hogy a beviszattyúzott, oxigénhiányos belvízen kívűl már a Ráckeveiből nem tudtak vizet engedni. Így kb 3 heten keresztül pusztult alig volt oxigény a vízben, hatalmas harcsák, amúrok,süllők lettek oda... :(

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2011.04.10. 17:00:34

@Kapásjelző: Szia Laci!

Hát ez sajnálatos dolog nagyon. Olvastam az egyik horgászújságban, hogy a helyi rabsicok vasvillával kergették, az életükért küzdő halakat...
Reméljük ilyen eset többet nem fordul majd elő...
Szerdán jön az új cikk... :o)
Üdv.

Tom

Bocsa 2017.03.09. 21:44:36

Hello!

Az Által-ér melyik szakaszát ajánlanád spiccbotos vagy bolognais keszegezésre? Illetve hol lehet napijegyet vásárolni az ajánlott szakaszon?
Előre is köszönöm. Bocsa

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2017.03.10. 09:04:48

@Bocsa: Szia!

Szerintem az Által ér nem igazán bolos terep. Keskeny, rendkívül sekély és teli van növényzettel, vagy akadóval. Szerintem a keszeg állomány sem jelentős. Inkább sügér, bodorka, domolykó a jellemző. Ahol én horgászok, a Derítő környékén, akadótenger az egész. A tatai részt nem ismerem, az a Cseke tóhoz tartozik, szerintem ott lehet napijegyet venni rá. A tatabányai rész meg azt hiszem a TB erőmű tóhoz. Utóbbi rész rendkívül sekély 30-50 cm. Bolózásra az esztergomi kis Dunát ajánlanám. De megkérdezem Gabesz barátomat, hátha többet tud mondani.
üdv,

Tom

Bocsa 2017.03.10. 22:15:29

Hello!

A Derítő-tó környéki rész érdekelne. Sügér, bodorka jöhet :-)
Az Öreg tó torkolatánál is lehet horgászni? Ha nem, akkor a torkolattól milyen távolságra?
Kösz az infot.
Üdv.: Bocsa

VGabesz 2017.03.11. 08:02:58

@Bocsa: Szia!

A tatabányai Erőműi tó és a Derítő-tó közötti Által-Ér szakaszra csak éves jegy váltható (ne kérdezd miért!! Szerintem is nonsense), ami tavaly valami 9 ezer forint volt. Ez a Derítő tavi horgászházban váltható. A Derítő kifolyó szakaszára váltható külön jegy (szintén tavalyi árán 2500 forint) és ez az Öreg-tó előtti rácsig érvényes. Ez az érdekesebb szakasz talán, pláne ha Ultra Light pergetésben gondolkozol. Itt ha kitartó és ügyes vagy, akkor szép darabos sügérállománnyal futhatsz össze illetve ifjonc süllőkkel is akár. Az Öreg-tó utáni rész a Május 1 útig nem horgászható, utána pedig csak egy kicsi szakasz van, ami a Cseke-tó kezelésében van, egészen az Új úti vas zsilipig.
Én csak pergetek ott, így a békés hal állományával nem igazán vagyok tisztában.

Remélem tudtam segíteni!
Görbüljön és C&R!!!
Üdv.
Gabesz

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2017.03.11. 08:46:36

@Bocsa: A Derítő befolyójára és a tóra Derítős jegyet kell venni, ami érvényes a kifolyóra is, de drágább. A kifolyóra lehet olcsóbb, folyóvízi jegyet kapni, ami csak ide jó. A Derítő tó weblapján van pontos infó az árakról. A torkolat nem horgászható, mert egy zúgó van ott sekély vízzel, Igen, bodorka, kárász, sügér a fő halak, amik jöhetnek. Pergetve kisebb süllők. Nagy mélységekre ne számíts, max 1 méter és elképesztően sok akadó, vízbe dőlt fa, mint ahogy a képeken is látszik. :)

Bocsa 2017.03.11. 14:06:11

Hello!

Köszönöm a válaszokat!
Ha eljutok oda, beszámolok az eredményről.

VGabesz 2017.03.11. 17:52:31

@Bocsa: Szia!

Ma voltam kint a kifolyón! Víz per pillanat nem sok van benne, mivel éppen töltik fel az Öreg-tavat, szóval én azt mondanám, hogy kb 1 hónap (de lehet több), mire újra normális vízmélységek lesznek. A pálya amúgy zseniálisan néz ki, rengeteg új haltartó hely van, ellenben egy helyi azt mondta, hogy a nagy téli hidegek miatt a kormorán és kócsag "hordák" a nem befagyott folyóvizeken tizedelték az állományt, ennek megfelelően az erdős részt madárürülék borítja. Remélem azért maradt valami az igen szép sügér és süllő állományból! A mai napon semmi mozgást nem tapasztaltam!

Üdv.

Gabesz
süti beállítások módosítása