Aggódva ráncoltam össze homlokomat, miközben a közelgő esőfelhőket szemléltem a komáromi MAHART kikötő töltésén állva. A legutóbbi két dunai próbálkozásom alkalmával sem sikerült megúsznom szárazon a kalandot, most úgy néz ki, újra bőségesen kapok majd a nem várt égi áldásból. Sebaj, ma süllőzni jöttem, és közismert, hogy az esős, frontos idő meghozhatja a tüskés hátú ragadozók kapókedvét. Persze azért jobban örülnék neki, ha nem áznék bőrig... Lassan elértem az első állást, ahol próbálkozni szoktam, a vízi rendőrség lépcsőjét. Egymás után záporoztak dobásaim, de a múltkor sikeres hely ezúttal nem adott halat, így székhelyemet áttettem a rakodó alatti kövezésre.

A komáromi vasúti híd komoran csimpaszkodik a Duna két partjába

Útban a rakodó felé...

Műcsaliként egy ezüst színű SSR-7-es fahalacskát kötöttem fel a zsinór végére. Bár még sosem fogtam vele semmit, a borongós időben bízva reménykedtem, hátha a mélységből feljebb jönnek a fogas útonállók már a nappali órákban is. Lassan tekerve, időnként meg-megállítva vontattam be wobbleremet, mikor megéreztem vállamon az első aláhulló, borsó nagyságú esőcseppeket. Hirtelen leszakadt az ég és én egy háromszáz méteres sprintelésbe kezdtem, hogy elérjem a pálya végében álló fát, menedéket remélve.

Nem szoktam vele próbálkozni, de néha a kísérletezés hozza meg a kapást

Akik még sosem hagytak cserben

Csupán negyed óráig esett, de így is alaposan eláztam. A zivatar távoztával újabb harcba indultam az öreg Duna ellen. Lassan besötétedett és mindenhol megindultak a tükörfelszínt szétspriccelő süllő rablások. Óvatosan osontam a rakodó mögötti partszakaszhoz és bedobásra emeltem pálcámat. A második becsévélésnél egy határozott rántást éreztem a bot spiccén. Keményen bevágtam és pálcám rögtön jelezte felém, valami rugdalódzik a zsinór végén.

Tavaly ilyenkor itt még két méteres víz állt...

... és a töltés tetejéről korbácsoltuk a vizet

Bár ellenfelem nem fejtett ki nagy ellenállást, a félreérthetetlen fejrázások rögtön jelezték számomra, hogy egy kisebb süllőt sikerült megakasztanom. Pillanatok alatt feltornáztam a mélyből és próbáltam magam felé terelni a felszínen pacsáló halacskát. A kiemelés ismét nagy kihívást jelentett számomra, hiszen a kövezésen állva olyan mélyre kellett hajolnom, mint azt még eddigi életem során sosem. Végül térdre kényszerített ellenfelem, de így sikerült nyakon csípnem őkelmét, egy virgonc 35 centi hosszú dunai süllőt. Nem egy kapitális zsákmány, de a Dunán minden halnak örülni kell...

Megjött a hőn áhított dunai süllő...

... bár nem kapitális, de mégis nagy örömet okozott

Alighogy útjára engedtem áldozatomat, az eső újra rákezdett, így újabb futás következett a kövezésen, ezúttal már a sötétben. A zivatar elvonultával visszatértem a terepre és folytattam a pergetést. Bár a rablások még mindig folyamatosak voltak, egyetlen koppintással megúsztam a hátralévő időt. Sajnos ez a kapás nem akadt, a hal szája bizonyára nem ért horgot. Lassan elérkezett az éjfél és indulnom kellett haza. A part menti úton haladva egy bagoly suhant át a fejem fölött szinte nesztelenül. Halk huhogással gratulált sikeres fogásomhoz... :o)

És szabadsága visszaadatott...