Balatoni ragadozók nyomában

2011. november 23. - Bogyo_bacsi

Bár, rengeteg termetes keszeget fogtunk a tihanyi kikötő mólóján horgászva, nem tudtam megállni, hogy ne próbálkozzak rá a Balaton ragadozóira is pár röpke óra erejéig. Persze nem számítottam óriás süllőkre és hatalmas balinokra, de reménykedtem benne, hogy dévérekből álló zsákmányunkat színesíthetjük néhány kősüllővel, vagy kisebb süllőcskével. Azt terveztem, hogy apró babahallal végigtapogatom a kikötő környékét, hátha elkapja valami falánk jószág a horgon felkínált élő csalit és mint utólag kiderült az elképzeléseim nem is álltak annyira távol a valóságtól.


Kősüllőre portyázó pergető horgászok a tihanyi mólón

Még javában aprítottuk a keszegeket amikor feltűnt egy idősebb sporttárs a mólón, aki pergetve próbált kapást kicsikarni a Balaton zöld vizéből. Szereléke az újdonságnak számító drop-shot módszerre volt kihegyezve és csakhamar akasztott egy csodaszép kősüllőt apró gumihalával. Rögtön felkeltette az érdeklődésemet a váratlan esemény, és kíváncsian szemléltem a számomra még ismeretlen horgászmódszert.

Apró gumihallal és drop-shot módszerrel lehet becsapni...

... a falánk, csíkos ragadozókat

Sok időm nem volt bámészkodni, mert valami hirtelen felcsapta a kapásjelzőmet és olyan súly nehezedett a bot végére, mintha egy vödör vizet húznék ki a part felé. Érdeklődéssel vártam, mi is akadhatott a horog végére és nem kis meglepetésemre egy kígyózó test körvonalai törték meg a hullámzó vízfelszínt. Oly sok év után ismét angolnát sikerült akasztanom, aminek sokan tán nem örülnek a horgon, én mégis ritka különlegességként tekintek rá. Sőt talán mondhatni egyre ritkább különlegesség...


Oly sok év után ismét angolnát fogtam a Balatonon

Sokan nem kedvelik az angolnát, szerintem változatossá teszi a zsákmányt

Idő közben a kősüllőre pergető horgásznak társai akadtak, akik rendületlenül korbácsolták a vizet és egymás után kapdosták ki a csíkos hátú köveseket a móló tövétől. Egyik példány szebb volt mint a másik. Nem csoda, hogy hamarosan a figyelmem elterelődött a keszegezés felől és azon törtem a fejemet, hogyan tudnék én is kősüllőt fogni.

Köves a kövön

Újabb kősüllő a horgon

A horogszabadítás pillanatai

Igazán szép példány

Elővettem öreg match botomat és összeállítottam egy mártogató – tapogató készséget és előbb halszelettel, majd gilisztával csalizva húztam meg a meder alját. Természetesen a giliszta csalira is keszegek jöttek, de az ötödik-hatodik fehérhal után végre sikerült elcsípnem egy példányt a csíkos kis ragadozók közül. Örömöm leírhatatlan volt. Fater már gondolatban grillrácsra rakta újdonsült zsákmányomat, de én visszapottyantottam a vízbe, mikor hátat fordított nekem. Nem kis vita kerekedett ebből, de amondó vagyok, hogy ha valaki halat akar enni, az fogjon magának... :o)


Végül nekem is sikerül elcsípnem egy kövest

A sikeren felbuzdulva folytattam a mártogatást és néhány keszeget követően ismét valami darabosabb példány kapta el a giliszta csokrot. A 17-es monofil zsinórhoz és az apró horoghoz mérten jelentős ellenállásba ütköztem, de gond nélkül felerőltettem zsákmányomat a felszínre és legnagyobb meglepetésemre egy ötvenegynéhány centis kölyökharcsát pillantottam meg. Örömöm leírhatatlan volt. Még sosem fogtam harcsát a Balatonon. Miután mindenki megcsodálta a kis harit, őt is visszapottyantottam a vízbe, hogy farkával nagyot csapva kereket oldjon. Bizony elkél az utánpótlás a magyar tengerben a tavaszi harcsapusztulás után... :o(



A napot egy ötven egynéhány centis harcsa fogása koronázta meg...

Az események után hirtelen feltámadt az orkán erejű szél és alig maradt egy negyed óránk, hogy összepakoljunk az érkező vihar előtt. Összességében nagyon jól éreztük magunkat Tihanyban és a jelentős keszeg zsákmány mellett sikerült horogvégre keríteni néhány nem túl nagy, de ritkaságszámba menő ragadozót. Biztos vagyok benne, hogy jövőre visszatérünk a mólóra és akkor talán a zsákmányunk kiegészül majd néhány gardával is...

... amit a közelgő vihar okozta légnyomás változás ösztönzött kapásra

A bejegyzés trackback címe:

https://pecazas.blog.hu/api/trackback/id/tr513340252

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AzHofi 2011.11.23. 16:37:01

Na bravo! A harcsázás nekem is már évek óta jár a fejemben, egyszer be kéne a mólónál pottyantani egy stupeket valami keszegfélével, hátha volna rá jelentkező.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2011.11.23. 21:39:00

@AzHofi: Szia Hofi! Én giliszta csokrot lógattam be, arra jött a harcsa. DE szerintem a siker titka az volt, hogy közelgett már a vihar és az köztudott, hogy megmozgatja a harikat... akárhogy is, nagyon örültem neki.

Tom

Kapásjelző 2011.11.23. 21:51:29

Gratulálok! Ez az eddigi kedvencem a sok közül. Hitetetlenül színes kis történet lett. :D

steveolson · steveolures.com 2011.11.24. 08:18:23

Sajnos sokan nem így gondolkodnak a kövessel kapcsolatban, ahogy te, és kilószám hordják el őket, még tilalmi idő alatt! Nem veszik figyelembe sem azt, hogy a Balatonon tovább tart a tilalmi idő, sem azt, hogy darabszámkorlátozott lett! Mondjuk legtöbbször a méret sem érdekli őket! Ha pedig szól az ember miatta, akkor nekik áll feljebb! Sajnos ilyen időket élünk!

Gratulálok a köveshez, a kis harcsához és a bánásmódhoz meg főként!

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2011.11.24. 10:02:00

@Kapásjelző: Laci! Köszönöm az elismerő szavakat. Remélem fogunk még itt horgászni együtt.

@steveolson: Üdvözöllek a blogomon. Akiket a mólón láttam horgászni, mindenki sportszerű pergetőnek tűnt, bár volt aki vitt magával néhány kövest a szabályos kereteken belül. Magam részéről természetesnek találom, hogy a kifogott kősüllőket és harcsát, és a keszegek nagy részét visszaengedjem a Balatonba. Az angolna nem kapta meg ezt a lehetőséget tájidegen hal lévén... Úgy gondolom, hogy a sportszerű horgászatot nem lehet egyik napról a másikra beverni a magyar köztudatban, de úton útfélen tapasztalom, hogy egyre több az olyan horgász aki a halak nagy részét visszaengedi. Nem azt mondom ezzel, hogy senki se vigyen haza halat, de a mértékletességet mindenképpen szem előtt kell tartani. Sosem viszek el több halat, mint amire a közvetlen családomnak szüksége van étkezési célból. Ez egy évben max 10-12 hal. Főleg ponty és néhány ragadozó. Nem szoktam a szomszédoknak, ismerősöknek sem szállítani halat, az ilyen felkéréseket mindig elutasítom. Számít az is, hogy milyen fajtájú halat viszek el és honnan. Természetes vizekről nagyon ritkán viszek haza zsákmányt. Magyarul próbálok tudatosságot vinni ebbe a dologba is...
Üdv.

Tom

steveolson · steveolures.com 2011.11.24. 10:08:35

Ti a révnél voltatok, ha jól látom, sajnos a Tihanyi hajóállomásnál más volt a helyzet. Küszíváskor (www.pecavilag.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=212:kueszivason&catid=37:pergetes&Itemid=66 ) vitték őket mint a cukrot, pedig, akkor még tilalom volt rájuk.

Egyébként régóta olvasgatom a blogodat, csak most volt először igazi balatoni rablóhalas téma, ami igazán érdekel. Az angolnáért nem kár, az nem ebbe a vízbe való!

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2011.11.24. 10:35:10

@steveolson: Szia Steveolson!

Volt már egy korábbi történetem a balatoni ragadozókról. A címe: Egy hétvége a magyar tengeren
pecazas.blog.hu/2011/01/19/egy_hetvege_a_magyar_tengeren
Ez a történet is közel áll a szívemhez.

Egyébként sajnos nagyon kevés lehetőségem van a Balatonon horgászni. Talán évente egy alkalommal sikerül eljutnom ide és mivel nincs csónakom, a lehetőségeim eléggé korlátozottak. Mondjuk egy ladik a Dunán is új lehetőségeket nyitna meg számomra...
Szóval általában mólókra szorulok, így az igazi nagy süllőzésekbe nincs lehetőségem belekóstolni...

A cikket amit belinkeltél mindjárt olvasom... :o)
Üdv.

Tom

jimmba 2011.11.24. 13:43:42

Szép fogások,jó képek. Gratulálok!
Még a Balatonon nem is horgásztam komolyabban,de
majd jövőre nyaralásnál szakítok rá időt és megpróbálok elcsípni valami ragadozót.

oscarson 2011.11.24. 18:16:43

Bogyó bácsi gratulálok a cikkhez, és a gyönyörű képekhez! Kősüllők vissza, az angolna meg haza, szerintem jól döntöttél.
üdv oscarson

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2011.11.24. 20:18:22

@jimmba: Szia Jimmy!

Szerintem mindenképpen próbáld meg!. Jó, azért nem olyan könnyű halat fogni a Balcsin, de mint a történetből is látszik nem reménytelen a helyzet.

@steveolson: Steveolson!

Elolvastam a cikkedet. Gyönyörűek ezek a balinok. Igazán irigyellek, hogy ennyit tudsz horgászni a magyar tengeren. Ráadásul nem is eredmény nélkül...

@oscarson: Oszkár!

Én is így gondolom. A kövesnek a Balatonban van a helye. Egyébként érdekességként elmondom, hogy a következő négy történettel a Duna szerelmeseinek fogok kedveskedni. Lesz köztük csukás, keszeges, márnás és sügéres, balinos sztori. Jövő év márciusáig pedig főleg pergetős írások lesznek. Szebbnél szebb vizeken szebbnél szebb csukákat fogtam. Sőt, még fekete sügér is akadt a horgomra...
Annyit ígérek, hogy nem fogtok unatkozni... ;o)

Tom
süti beállítások módosítása