Ahogy lassan véget értek a nyár hónapjai, figyelmem újra a ragadózó halak felé irányult. Vajon hol tegyem próbára a szezonban első alkalommal szerencsémet csukákra, süllőkre pályázva? Hol ütközzön műcsalim horga a falánk ragadozók csontos szájába? Hirtelen ötlettől vezérelve eszembe jutott egy Fejér megyében található bojlis tó, ahol előző tavasszal már korábban megfordultunk. Akkor tanúja voltunk pár szép süllőfogásnak, így már régóta érlelődött bennem a gondolat, talán próbát kéne  tennem pergető bottal is ezen a vízterületen. Jani és Gabesz barátaimmal egy frontos, esőbe hajló hajnalon érkeztünk meg a kiszemelt tó partjára. Barátaim elsősorban pontyozásra rendezkedtek be, de én azon nyomban műcsalis dobozomban kezdtem kotorászni.

Hasad a hajnal a móri tóvidék fölött

Kezdeti próbálkozásaimat csupán pár apró koppintás kísérte, így a napfelkeltét követően megkerestem barátaim állását, akik már javában dagasztották a jellegzetes szagú etetőanyagokat. Szemrevételeztem Gabesz pergető botját, amin egy filléres, alsó kategóriás gumihal fityegett. Ugyan, ezzel nem fogsz semmit! – legyintett felém Gábor. Na, akkor figyelj! – válaszoltam sandán és rögtön második dobásra akasztottam egy gyönyörű, kiló tízes csukát. Barátaim kerek szemmel bámultak, miközben próbáltam profinak előadni magamat, de azért ebben a gyors fogásban volt egy nagy kalap szerencse is. Mondanom sem kell, Gábor egyből birtokba vette pergető felszerelését és elindultunk ketten felderíteni a tavat.

A nap első kifogott ragadozója ez a bő kilós csuka lett

Utunk gyönyörű részeken vezetet tova. Vízben álló fák, bokrok, melyeket a jég korábban letarolt, egytől egyig mind kiváló rablóhal tanyák. Mindegyiket alaposan körbedobáltuk, ahol mélységet tapasztaltunk, kicsit elidőztünk. Csak gyönyörködtünk a pőre természet szépségében és élveztük a forró kánikulák után érkező frissítő lehűlést. Végül egy olyan akadókkal tűzdelt szakaszhoz értünk, ahol több rablást is tapasztaltunk a víz felszínén. Gabesz fehér twistert, míg jómagam öt centis gyöngyház gumihalat kötöttem a zsinór végére.

Ahogy lassan felkél a nap, átmelengeti fagyott tagjainkat

Süllőt sejtető tartások a meder közepén

Nem tartott sokáig, míg Gábornak kapása lett. Gyönyörű fogassüllő forgolódott előtte a vízben. A kiemelés sem volt egyszerű mutatvány a rendkívül meredek partoldal miatt, de végül megoldottuk a dolgot. Nemsokára a kezünkben pihegett barátom első pergetve fogott hala, egy csodás szépségű, acélszürke, kiló huszonötös süllő. Tüskés hátát csak úgy meresztgette az ég felé. Soha rosszabb kezdést… :o) Készítettünk pár gyors képet, majd visszaengedtük a nem mindennapi zsákmányt a langyos vízbe. Az eseményeken felbuzdulva, nem kis lelkesedéssel folytattuk a víz korbácsolását.

Gábor süllője fenéken húzott fehér twisterre vágott oda

Süllő a javából :o)

Hát, én fél karomat odaadtam volna egy ilyen fogásért – morfondíroztam, nem is sejtve, hogy most az én perceim következnek majd. Az egyik távoli akadó tövében hatalmas rablásra figyeltem fel. Pálcámat azon nyomban dobásra emeltem és műcsalim hajszálpontosan a korábbi loccsanás mögött landolt. Meg is jegyeztem Gabesznek, hogy milyen pontos volt a művelet, mikor egy határozott rántást éreztem a zsinór végén. Bevágtam és rögtön megindult a fröcsögéssel kísért harc a víz felszínén. Ügyesen magam felé tereltem áldozatomat, hogy partra emeljük az előzőhöz hasonló gyönyörűséges fogassüllőt.

Az idei legszebb süllőm apró gumihalra csábult el

Fogas portré

Zsákmányom kiló harmincötöt mutatott a mérlegen. Rendkívül örültem neki, hiszen idén ez idáig valahogy elkerültek a süllők. Készítettünk pár fotót, majd visszaengedtük lakhelyére áldozatomat. Hihetetlen lelkesedéssel töltött el minket, hogy ilyen csodálatos ragadozók élnek ebben a pontyozó horgászoknak kialakított tórendszerben. Tovább vallattuk a sikeres helyet, de mivel nem volt már újabb jelentkező, úgy döntöttünk, hogy visszatérünk Janihoz és pihenünk kicsit.

Bár csak gyakrabban akadna horgom végre ilyen szép rablóhal

Egy utolsó kép a visszaengedés előtt

Kicsomagoltuk elemózsiánkat, majd tüzet rakunk, hogy szalonnát süssünk magunknak. Amíg a parázs érlelődött, barátaim dobáltak párat a pontyozó állásunk körüli apró öblökben. Nem is eredménytelenül... Gabesz hamarosan egy kiló tízes forma, Jani pedig egy kisebb csukát pattintott ki a vízből. Mindketten életük első pergetve fogott csukájukat csípték nyakon az imént. Én is örültem, hiszen így már mindnyájunknak halszagú volt a keze. Jöhetett a jól megérdemelt lakoma.

Nem csak halból, gombából sem volt hiány :o)

Gabesz élete első pergetve fogott csukájával

Hibátlan szépségű vízi útonálló

Miközben a parázs fölött sütögettük a finomabbnál finomabb falatokat, elmeséltük egymásnak az átélt élményeket, megvitattuk tapasztalatainkat. Miután jóllaktunk, pihentünk egy szusszanásnyit. Bizony szükség is van rá, ha az ember egész napot átívelő pergető túrát vállal be. A dobálás közbeni hátnyújtóztatás gyakran nem elég. A pillanatnyi szünet után célba vettük a híd körüli részt, hisz reggel itt is volt néhány bizonytalan koppintásom.

Barátaim parázson sütögetik szalonnájukat

Ilyen kosztot otthon nem eszel a négy fal között :o)

A stégre érve sematikusan kezdtük el vallatni a vizet, mígnem egy váratlan pillanatban műcsalim elakadt a mederfenéken. Az akadó fölé álltam és próbáltam kicsit erőltetni a dolgot, hátha enged a csök, de horogszabadítás helyett valami olyan erővel indult meg odalent, hogy orsóm szinte füstölt a terhelés alatt. Az 5-25 gramm dobósúlyú, 2,4 méteres pálcám karikába hajlott, nem ekkora igénybevételre tervezték. Próbáltam a száguldozó szörnyeteget megfékezni, mire az befordult a stég alá. Két kézzel tartottam botomat, miközben az csuklómból hajlott be a deszka pallók alá, spicce majd fél méterrel hátam mögé nyúlt. Azt hittem szétroppan a sügérezésre gyártott pálca, de nem! Hihetetlen, de bírta a terhelést. Végül sikerült visszafordítanom halamat, ami bő negyedórás küzdelem után adta meg magát. Ekkorra már egy kisebb tömeg ácsorgott mellettem a stégen, szemlélve a nem mindennapi küzdelmet. És ekkor egy hatalmas cápa formájú farok törte át a víz felszínét, többen felkiáltottak: lénai tok.

Egy kereken nyolc kilós léna tok űzött velem tréfát a stégen

Életem első tokhala igen keményen megdolgoztatta felszerelésemet...

Egyik sporttárs segített megszákolni a kabátba akasztott halat. Mai napig nem értem, hogy akadhatott egy felső állású horog a hal derekába. Bár nem szabályosan akasztott fogásról volt szó, mégis életem fárasztásán voltam túl, hiszen nem kis teljesítmény ilyen érzékeny szerszámmal partra parancsolni egy nyolc kilós lénai tokot. Miután visszaengedtem a feldühödött torpedót, lefeküdtem a stégre, szükségem volt pár percre, mire magamhoz tértem. Ez volt a nap utolsó akciója. A kifelé vezető úton szóba elegyedtünk a tógazdával. Megdicsértem a ragadozó állományt, mire közölte velünk, hogy még az ősszel lehalásszák a tavat és túladnak a süllők java részén. Ez a hír némileg megkeserítette a tökéletes nap végét. Csak most találtuk rá erre a fantasztikus horgászhelyre, és lám, már be is zárult a kapu... Remélem azonban, hogy marad még a tóban a lehalászás után is pár szép süllő, melyek a jövő évben is fantasztikus fogási élményekhez juttathatnak majd minket.

... de végül ő is a dicsőség falra került :o)

Megfogyva bár, de törve nem... :o)