Sűrű, vastag ködfüggöny borult az októberi szürke tájra, olyan áthatolhatatlan közeget képezve, hogy alaposan meg kellett gondolnom minden lépésemet, miközben az öreg vasút rozsda lepte sínpárjai mellett bandukoltam. Hihetetlennek tűnt, hogy szinte az orrom hegyéig nem láttam a csípős hajnali párában. Ahogy a mai napra kiszemelt, mély vizű bányató felé közeledtem, az áthatolhatatlannak tűnő fehér fal egyre masszívabb lett, hogy a halőrbódét is csak a közvetlen közelébe érve pillanthattam meg. Nagyon ritkán horgászok ilyen körülmények közt, de kíváncsian vártam, a szokatlan időjárási jelenség talán vajmi meglepetéssel szolgál a nap folyamán. Első dobásaim a nagy semmibe röppentek, csak a víz csobbanásából hallottam, hogy a megfelelő helyen landolt termetes műcsalim. Mosolyogva gondoltam bele, ha netán most akasztanék egy szép halat, a partra emeléshez ki kéne tapogatnom, merre úszkál zsákmányom a vízben...

A köd határán. Az oszlop mögött már harapni lehetett :)

Mikor a nap beragyogta a tájat, a színek egyszeriben megélénkültek...

Időközben András és Peti is megérkeztek a színhelyre, de természetesen csak telefonon tartottuk a kapcsolatot, hiszen a bolyhos vattacukorban gázolva lehetetlenség volt rátalálnom barátaimra. Zsinórom csak úgy szelte a fehér közeget minden egyes dobással. Egy óra is eltelt tán, mire körvonalazódni kezdett a túlsó part sziluettje. A napsütés végül bevilágította a tájat, és a szürkeség hitelen ezernyi színbe váltott át. Ekkor láttam csak meg, amit a hangokból már rég sejtettem, horgászversenyt rendeztek a tavon. A két helyi kocsma harcosai mérték össze erejüket a túlsó parton. Természetesen a behorgászható terület így jelentősen csökkent, de mégis bíztam a sikerben, hiszen a legjobb részek még mindig rendelkezésemre álltak.

... és lassan kirajzolódott a túloldal vonala a látóhatáron

Erdei ösvény az októberi tájban

Lassan egy ígéretes öböl partjára értem, ahol egyetlen magányos pontyhorgász árválkodott csupán. Megkérdeztem, akad e hely számomra is a közelében, majd a barátságos választ követően a medertörés szélét dobtam meg, mivel ott sejtettem ólálkodni az éhes csukákat. Talán harmadszorra vontattam be termetes vízközt járó gumihalamat, mikor határozott ütést tapasztaltam a bot végén. Bele is vágtam az akcióba, azonnal megérezve a horog végén vadul védekező rablóhalat. Nagyon megörültem a nap első kapásának, bár zsákmányom nem tűnt túl nagynak. Védekezéséből ítélve, talán olyan kettes forma csukának saccoltam. Ezen a tavon az ekkora préda messze elmarad az átlagtól.

Kezeim közt életem eddigi legnagyobb csapó sügérje

Épphogy csak egy vékony bőrdarabka tartotta, de a szerencse ezúttal mellettem állt :o)

Magabiztosan fárasztottam ellenfelemet, de valahogy nem olyan csukásan mozgott, mint kellene. Mi a csuda lehet ez? Egyszeriben egy nagy világos villanás láttam a vízben és mintha egy tüskés hát is felsejlett volna. Hm, ez süllő lesz, méghozzá nem is rossz, futott át az agyamon. Így persze a tét már jóval nagyobb lett. Mondanom sem kell, egyből csomóba ugrott a gyomrom. Talán idei legszebb süllőmmel küzdök? - morfondíroztam. És ekkor megláttam megakasztott halamat a maga teljes valójában. Hasi és farok úszói tűz pirosan világítottak a napfényben. Igen, ez csapó sügér, de mekkora! Hirtelen! Egész testemet átjárta az adrenalin, a lábaim remegtek, hiszen egy kapitális sügérrel akadtam össze. Idegeimet tovább borzolta, mikor megláttam, horgomat csak egy vékonyka bőrdarab tartja csupán. Csak most ne hagyjon el a szerencse!

Tűzpiros úszói élénken szikráztak az őszi napfényben

Hatalmas szájával pillanatok alatt el tudta volna tüntetni a 13 centis gumihalat

Zsákmányom tíz perces harc után lassan megadta magát. Óvatosan a szájába nyúltam és partra emeltem. Bődületesen méretű csapó sügért fogtam. Már korábban nyakon csíptem két termetes, fél kilót meghaladó példányt a Dunán, de ezek szinte babahalaknak tűntek a mostani fogásom mellett. Remegő kézzel mérlegeltük, 1,16 kg! A nemjóját, a hosszára is kínácsi vagyok, faroktőig 38 centiméter. Ez már pontyban is bőven méretes lenne... :o) Ebben a pillanatban találtak rám barátaim. András elképedve gusztálja sügéremet. Van önbizalma, hogy levert egy 13 centis gumihalat... - mondta. Igen? Nézd mekkora szája van! Szerintem meg ilyenekkel táplálkozik - feleseltem. Valóban elgondolkodtató, hogy ekkora csapó sügérekre apró gumikkal, „ultra light” felszereléssel érdemes e próbálkozni, vagy emberesebb műcsalikkal. Én az utóbbira szavazok, hiszen két nagyobb dunai csapómat is jelentős méretű körforgó villantóval csaltam horogra.

Nem volt kérdéses, hogy visszanyeri e szabadságát

A sügérkirály útban ágas-bogas palotája felé :)

Mindenesetre ez a példány megérdemelte a szabadságot. Útjára engedtem, élje csak az életét! Igazi veterán túlélő lehet ebben a vízben, ahol a négy-öt kilós csukák átlagosnak mondhatóak. Még egy órát dobáltunk a tavacskán, majd úgy döntöttünk, hogy egy szomszédos vízen is szerencsét próbálunk. Erre nem is fecsérelném a szót, hiszen kapás nélkül úsztuk meg az átruccanást. A lényeg, hogy sötétedés előtt egy órával ismét visszatérünk hajnali sikerem színhelyére. Éreztem, valamit még tartogat számunkra a mai nap...

Hajnali páracseppekkel gyöngyözött keresztespók háló

Leányhal! Igen ritka vendég a horgon. Egy ügyes horgász kifogta, én lefényképeztem :o)

Végül újra a kis öböl partján kötöttem ki, talán még ha fél órám volt napnyugtáig. Ha itt nem fogok halat, akkor sehol. És valóban, valami nagyot rántott műcsalimon. Bevágtam és felvettem a kontaktust a beköszönő idegennel. Igen, ez már csuka lesz! Fékemet lazára engedve játszottam zsákmányommal, kiélvezve a fárasztás minden pillanatát. Halam a vízből magát kivetve, szaltókat dobott, bukfenceket vetett a víz tükrén. Végül kiemeltük a kereken három kilót nyomó vízi tigrist. Már csak néhány fotóra maradt csupán idő, hiszen közeledett az alkonyat.

És végül sikerült elcsípnem azt amiért jöttem, egy gyönyörű csukát

Szintén víz közti gumihal lett a veszte...

Elégedett voltam a mai fogással, bár jobban örültem volna, ha barátaimnak is jutott volna valami fényképezni való. Hiába, ez most az én napom volt... :o) Sajnos, pont lekéstem a vonatomat, így majd egy órát kellett várnom a következő járatra, a már jobb időket is megélt vasútállomáson. Máskor madarat lehetne velem fogatni, ha egy ilyen szép csukát fogok, de most eszembe se jutott a nap záróhala. Csak a hatalmas csapó sügér képe lebegett előttem. Igen, a sügérkirály képe ahogy a nap felé mereszti tüskés koronáját... remegő kezeim között.

... de némi ijedtség után, végül ő is hazatalált :)