Ez az év iszonyú nehezen indult a horgászat szempontjából. A zord, csapadékos időjárás nemcsak az egész márciust, de az április nagy részét is elvette tőlünk. Már bőven benne jártunk a hónap második felében és ezidáig egyetlen csuka került csupán horogvégre, hiába a számos makacs próbálkozás. Ilyenkor az ember már el-elbizonytalanodik és magában kezdi keresni a kudarcok okát, de a hirtelen beköszöntő tavaszias időt látva gyorsan elhessegettem az ostoba gondolatokat és célba vettem egy mély vizű kavicsbánya tavat, amely az utóbbi években sok szép hallal ajándékozott már meg. Mivel a héten ünnepeltem 34. születésnapomat, biztos voltam benne, hogy a tó szelleme tartogat számomra némi meglepetést ezen a jeles napon.
Születésnapi peca kedvenc kavicsbánya tavamon
Csaba barátommal együtt érkeztünk a vízpartra és miután élesítettük felszereléseinket, elkezdtük állásról állásra végigdobálni a tó medertöréseit csukát remélve. A nagy csali – nagy hal elvből most sem engedtem, egy 13 centis SAVAGE gumihalat akasztottam a zsinór végére. Kígyózó mozgását meg-megállítottam, hogy kitörjön ritmusából sérült, vergődő kishalat imitálva. Csaba inkább wobblerekkel és jig-fejre húzott gumihalakkal próbálkozott. A tavon horgászversenyt tartottak, ami nem kis zajjal járt, ezért az átellenes oldalt választottuk, ahol a zavaró hatások némileg kevésbé voltak érezhetőek.
Csabi casting felszereléssel, én a dunai spinning botommal cserkésztem be a csukákat
Éppen elkalandoztam gondolatban, mikor az egyik nádas nyiladékában, valami elmarta műcsalimat. Rögtön bevágtam és akasztottam, mire egy két kilós csuka kezdett élethalál harcba a zsinór másik végén. Polár szemüvegemmel végigkövettem az egész akciót, hihetetlen élmény volt ez számomra. Ezidáig többnyire a botspicc rándulásán érzékeltem csak a kapásokat, de most, hogy mélyen beleláttam a vízbe, egy eddig ismeretlen világ tárult fel előttem. De térjünk csak vissza a jelenbe... halamat rutinos mozdulatokkal fárasztottam ki, hogy Csaba egy ügyes mozdulattal megragadva, partra emelje grippjével.
Karjaimban idei első bánya tavi korkim...
... ami a maga két kilójával már szép zsákmánynak mondható
Miután útjára engedtünk a falánk ragadozót, pozíciót váltottunk. Ahogy elhaladtunk a tó csücskében elterülő kis öböl mellett, arra lettünk figyelmesek, hogy a kiöntött füves területen a pontyok nagy tömegben ívtak. Szinte forrt a víz a tülekedő sötét hátú, két-három kilós békéshalak nászától. Barátommal sokáig szemléltük az eseményt és nesztelenül készítettünk pár felvételt róluk, nehogy megzavarjuk őket. Örvendetes esemény, hogy a halak otthon érzik magukat a tóban, bár hangot is adtam gondolatomnak, hogy ezek valószínűleg nem tenyészetből vásárolt, impotens potykák voltak, hanem egy dunai keszeg telepítéssel kerülhettek a tóba. Mindenesetre, mivel nem pontyokat jöttünk bámulni, célba vettük a következő ígéretes helyet. Biztos voltam benne, hogy valami még történni fog a mai napon...
A szokatlanul magas vízállás miatt elöntött füves területek keletkeztek a tó sarkában...
... amire a békéshalak le is ívtak ebben a nyárias melegben
És végül bekövetkezett, amire már annyira vártam... egyik medertörés mögül egy hatalmas csuka tátott szájjal fordult rá gumihalamra és akkorát rántott rajta, hogy majdnem kitépte kezemből a botot. Bevágtam, de pálcám karikában maradt, mire a dühös óriás egész testének erejét latba vetve próbálta megszakítani a köztünk lévő kapcsolatot, felrobbantva az addig oly békés víztükröt. Szinte alig tudtam megállítani... ha nincs rendesen beállítva orsóm fékje, biztosan elveszítettem volna, hiszen a már sok mindent megélt szerkezet fájdalmasan nyekkent bele a fárasztásba. Barátomért kiáltottam, de Csabi csak nagy sokára érkezett meg. Nem késett le azonban semmiről, még jó pár percbe beletelt mire meg tudtam szelídíteni a tomboló szörnyeteget.
Végül partra került a hatalmas, 5,78 kilós csuka, ami miatt idén már...
... negyedszerre tértem vissza ide. Eddig nem sok sikerrel
Végül partra került áldozatom és mondanom sem kell, a közeli kocsma minden vendége körénk gyűlt a parton. Nagyfröccsöktől bebódulva osztották a tanácsokat, közben bele-belelépve készülő fényképeink hátterébe. Nem kicsit voltam dühös, a kéretlen vendégek megkeserítették nagy pillanatomat. Úgy néztem rájuk, mint gyújtogató a vizes szalmára... :o) Mérlegeltük zsákmányomat, a súlya pontosan 5,78 kg volt, mellyel egy tavalyi fogással holtversenyben, a második-harmadik helyre szorult valaha fogott csukáim ranglistáján. Elégedetten, de mégis reszkető térdekkel eresztettem vissza a pompás ragadozót a langyos vízbe. Kissé sokkot kaphatott, hisz sokáig csak állt mozdulatlanul, majd egy kis nógatásra lassú, méltóságteljes mozdulatokkal újra birtokba vette búvóhelyét.
Nem lennék ott kishal, ahol ekkora ragadozók élnek...
Hihetetlenül boldog voltam, ennél szebb születésnapi ajándékot el sem tudtam volna képzelni magamnak. Lám, a nehéz évkezdet után elég egy pillanat és hirtelen fordul a kocka. Lám, ilyen a horgásztat, jókor kell lenni jó helyen, ennyi a titok. Nem mindig sikerül eltalálni ugyan az ideális körülményeket, de a szívós kitartás, a tapasztalat, a jól megválasztott stratégia és helyzetfelismerés végül mindig meghozzák az eredményt. De ezért szeretjük annyira a horgászatot, nem csak mert mindig új élményekkel ajándékoz meg minket, de mert mindig új reményekkel is kecsegtet...
Egy percnyi pihenő a rozsdabarna sóderon és irány a rejtekhely
