Júliusi haldömping a Római tavon

2009. október 24. - Bogyo_bacsi

Az előző horgászat sikerén felbuzdulva, a következő túra sem váratott sokat magára a Római tavon. Egy szép júliusi szombati napra esett a választásunk, amikor végre egy gyönyörű napos időt sikerült kifognunk. Sajnos az utóbbi néhány pecázást esőkabátban kellett átvészelnünk, de most ilyesmiről szó sem volt. Egy átlagos nyári hétvégén általában a tó teljesen megtelik, így korán kell kelni, hogy az ember megfelelő helyet találjon magának. Így hajnali 4 órakor indultunk, hogy biztos pozíciót tudjunk foglalni.

A tóhoz érve messziről úgy látszott, hogy a szokásos helyünk szabad, de amikor közelebb értünk, azt vettük észre, hogy a kedvenc stégjeinken, hat bot be van dobva, de horgász 200 méteres körzetben sehol. Kérdem én, aki este a sok ital miatt megunja a horgászatot és helyette a mámoros alvást választja, miért hagyja bedobva a felszerelését? Hiszen ha ekkor jön hal, biztosan az akadóba vonszolja a szereléket, és megtépi a száját. Ez a sporthorgászat, amikor nem is foglalkozunk beélesített felszerelésünkkel? És milyen jogon foglaljuk a horgászlest, ha nem használjuk? Miért engedi ezt a tógazda? Teszem azt, ha egy héttel előbb én odahelyezem a kukacos dobozomat, akkor enyém a hely? Ilyen kérdések morfondíroztak a fejemben, de mivel ez először fordult elő velünk, azt hittük egyedi eset és a stégsor másik részén rendezkedtünk be. Mint majd meglátjátok, legközelebbi alkalommal, már lelkiismeret-furdalás nélkül, dobtam arrébb a gazdátlan felszerelést.



Párás hajnal a tatai Római tavon

Szóval elfoglaltuk nem szokásos helyünket és hozzáláttam új felszerelésem összeszereléséhez. Ezúttal már teljesen új botok, orsók és zsinórok álltak rendelkezésemre, amikért nem kis anyagi áldozatot hoztam, de biztos vagyok benne, hogy hosszú távon jó döntésnek fog bizonyulni. Tehát két új 3,6 méteres 3,5 librás SHIMANO Vengeance Specimen botomra két SHIMANO Super Baitrunner Aero XTE-A 5000-es nyeletőfékes orsó került 0,28-as szintén SHIMANO márkájú terepszínű monofil zsinórral. Az erős botra az akadók, a távoli dobások, az esetleges nagyobb halak, illetve a kis fárasztási tér miatt volt szükség, hiszen a Rómain a stégek nagyon közel állnak egymáshoz és ha nem akarjuk megkeseríteni a szomszédos sporttársak életét, akkor keményen kell tartani a halat. Két bottal két módszerrel próbáltam meg becsapni a pontyokat. Az első botot hagyományos etetőkosaras szerelékkel szereltem, itt a horogra a már jól bevált csemegekukorica került, a kosárba pedig a szokásos piros etetőanyag. A másik boton pedig egy számomra új dolgot próbáltam ki. Egy 70 g-os ólmot fixen rögzítettem a zsinóron és egy szem Haldorádó epres pelletet szilikon hajszálelőkén kínáltam fel és a nyelető féket is bekapcsoltam. Persze, ezt hívják önakasztós módszernek, de én ezelőtt még sohasem próbáltam, bizodalmam sem volt benne.



Bevetésre készen az új felszerelés

A kezdeti mérgelődés nagyon gyorsan jókedvbe csapott át, hisz a csemegekukoricás szereléken kapás kapást ért. Minden egyes csalizás után maximum 30 percet kellett várni a következő jelentkezőre és egymás után szánkáztak ki a két kiló forma pontyocskák és szebb kárászok, dévérek a part felé. Délutánra már a kifogott halak száma 10 fölé ért, és ez többeknek feltűnt a parton is, így néhány horgász megpróbált körém rendeződni. De hiába volt jobboldalt és baloldalt is tőlem 3 méterre egy egy sporttárs, valamilyen okból csak én fogtam. Pedig faternak ugyanaz volt a szereléke, a csali, az etető anyag, minden... Már mondogatták, hogy az előttem lévő párméteres sávban mozognak a halak. No, de keseregjen más, most én szórakozok. Hehe...



A bandanagy 2,5 kilót nyomott

Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy az önakasztós szereléken is elkezd recsegni az orsó fékje. Nosza, átváltottam a nyeletőfékről és kíméletesen beemeltem a botnak, ahogy a nagykönyvben meg van írva és meglepetésemre egy kis amur fickándozott a horog végén. Tehát a módszer működik, gondoltam. Az első ilyen módszerrel becsapott halam. Vissza is engedtem rögtön és ezért a tó megjutalmazott még egy potykával is ugyanezen a boton. Az új módszer sikeressége nagyon felvillanyozott engem, pedig ekkor még a másik bottal jóval többet fogtam.


 A zsákmány kiterítve a fűbe

Késődélutánra már 16 szákolt halam volt, melyeknek nagy része retúr jegyet váltott. Két szép dévér, egy kis amur, egy termetes ezüstkárász és egy tucatnyi pikkelyes ponty. A pontyok nem voltak nagyok, olyan 2 és 2,5 kiló közöttiek, de kit érdekel, amikor az ember ilyen jól szórakozik... Sajnos fater mellettem még mindig haltalanul méltatlankodott, így átengedtem a helyemre és az én felszerelésemmel ő is fogott egy bajuszost. Most, hogy már mindenkinek megvolt a sikerélménye, kezdtünk is pakolászni és indulni haza. Szomszédjaink alig várták, az indulásunkat, még ki sem értünk a stégről már az imént elhagyott helyünkön fárasztottak. De ez már nem foglalkoztatott, legyen nekik is szerencséjük. Hazafelé úton inkább ezen az önakasztós módszeren töprengtem, hogy talán mégis van benne fantázia, érdemes lenne vele kísérletezni. De ez már egy következő történet...

 

A bejegyzés trackback címe:

https://pecazas.blog.hu/api/trackback/id/tr711472625

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása