A tavaly őszi balatoni vendégeskedésünk után majd egy évet kellett várni, hogy Kocikát és Misit, a két minden hájjal megkent balatoni nádi horgászt viszont lássuk a Római tavon. Tisztában voltunk vele, hogy ez egy teljesen más világ, mint a balatoni nádas. Az itteni halbőség idegen lesz, a minden zsákmányért ádáz küzdelmet folytató vadvízi pecásoknak. Ugyanakkor itt lehetőségünk nyílik majd az önfeledt szórakozásra, beszélgetésekre, és hogy a sok fárasztás mellett igazán jól érezzük magunkat egymás társaságában. Tehát a baráti horgásztalálkozó hangsúlya nem a halak fogásán volt most, hanem a közös élményszerzésen. Titkon aggódtam azonban, hogy nem vallunk e kudarcot messziről jött barátaink előtt, hiszen minden horgász valahol halat szeretne fogni, ráadásul nagy halat...

Ezúttal faházat béreltünk a tavon, hogy kényelmesen töltsük ezt a röpke két napot

Miután berendezkedtünk a bérelt stégen, rögtön beélesítettük szerelékeinket, hogy egy kapásról se maradjunk le. Szomszédaink nem vázoltak fel túl jó kilátásokat nekünk, alig volt kiemelkedő fogás a stégsoron az elmúlt napokban... én mindenesetre bíztam korábbi tapasztalatainkban. A négy bojlis bot közül az egyiket szokatlan módon szereltem. A fonott előkét lecseréltem 27-es flurokarbon zsinórra, ami állítólag láthatatlan a halak számára a vízben és a horogméretet is lecsökkentettem némileg. Úgy gondoltam, hogy míg a többi bottal várjuk a nagy fogást, ezzel lehet ritkítani az apraját. Hát az élet rácáfolt erre, mert az első komoly zsákmány ezen a boton esett be.

Nem kellett sokat várni a hétvége első kapitális halára...

Mivel én voltam legközelebb a halfogó alkalmatossághoz, én suhintottam be először és rögtön megéreztem, a termetes ellenfél erejét. Kicsit aggódtam az újdonságnak számító előke és a kis horog miatt, de így is nagy biztonsággal tereltem partközelbe zsákmányomat. A lágy bot nagyon szépen dolgozott a terhelés alatt és rövidesen sikerült megmeríteni a hétvége első kapitális halát, ami kereken tizenegy kilót nyomott a mérlegen. Nagyot lélegeztem fel, hiszen ha egyet sikerült fogni, akkor nem lesz lehetetlen becsalni a többi behemótot sem etetésünkre. Az új szerelék is jól vizsgázott, hiszen ezzel a pálcával több halat fogtunk mint az összes többi bottal együtt véve. Tehát, a flurokarbon előke valóban megnövelte a kapások számát, bár pár szakadás után visszatértünk a fonott zsinórhoz. A jövőben viszont mindenképpen kísérletezni fogok ezzel az újdonságnak számító eszközzel.

... ami kereken tizenegy kilót nyomott a mérlegen

Örültem, mert tudtam, ha egy nagyot sikerült fogni, akkor a társai is jönnek majd

Látván, hogy Kocika szinte szédült a szilárd padlózaton, megkértük, hogy üljön csónakba és szórja meg az előttünk lévő terepet pelletekkel és némi bojlival, hátha az etetésre felpezsdül a tó népe. Ugyanakkor a stég mögötti kis öbölbe éjszakára behúztunk egy stupekos harcsázó készséget bő tenyérnyi dévért felkínálva rajta, illetve egy kishallal csalizott úszós süllőző készséget. Sajnos a ragadozók ezen a hétvégén nem mutattak érdeklődést csalijaink iránt. Volt ugyan pár süllő fognyom a megnyomorgatott snecin, de nem vették fel a horgon felkínált prédát a tüskés hátúak. Az éjszaka nagyrészt eseménytelenül telt. Az apró potykák jöttek folyamatosan, de nagy halat nem hozott a sötétség. Az első termetes jelentkezőre reggelig kellett várni, mikor Misi matracra fektetett egy gyönyörű tíz kilós tükörpontyot.

Kocika, a balatoni csónakos nádi horgászat specialistája :o)

Lassan felemelkedett a nap a hátsó kis öblöt határoló fák mögött

Misi egy tíz kilós hajnali tükrössel

Délelőtt Kocika vette át a staféta botot. Ezúttal az ő botján jelentkezett előbb egy kisebb öt kilós, majd később egy hetes tőponty. Nagy rutinnal fárasztotta ki a pikkelyes jószágokat, miközben folyamatosan párhuzamot vázolt a balatoni halak és az itteniek viselkedése között. Persze, a vadvízi pontyok jóval brutálisabban védekeznek, de azért hozzá kell tenni, hogy ők csupán pár méteres fonott zsinóron akasztják meg a halakat, mi pedig majd száz méterről pumpáljuk ki őket sokszor nyolc-tíz méteres mélységből. Persze jóval nagyobb kihívás halat fogni a magyar tengeren, de az intenzíven telepített tavakon nem is ez a lényeg, hanem hogy az ember jól érezze magát, élményeket szerezzen.

 Kocika első fogását...

... csakhamar követte a második

A horogszabadítás pillanatai

Egy hibátlan hét kilós tőponty

Ezután ismét rajtam volt a sor. Kapásra emeltem pálcámat és rövid csata után egy nyurga testű pikkelyes pontyot merítettem meg. Ekkora már kezdtem érezni, hogy a fáradtság lassan erőt vesz rajtam, hiszen már több mint 36 órája talpon voltam. Egy gyors fotózás után visszaengedtem áldozatomat a hűs habokba.

Kilenc kilós tőponttyal a stégen

Lefekvéshez készülődtem, de a halak csak nem hagytak nekünk pihenőt. Kocika ismét akasztott és ezúttal már egy derekas hallal folytatott küzdelmet. Hamarosan partközelbe került egy csodaszép aranyhasú tükörponty, aminek nagy örömmel toltam alá a merítőhálót. Mérlegeléskor kilenc és felet mutatott a skála és bár a tízes számot nem sikerült átlépni, boldogan fényképeztem le barátomat újdonsült zsákmányával.

A szákolást érdemes profira bízni... :o)

Aranyló tükörponty a fekete szákban

Kis híján tíz kiló

Lassan erőt vett rajtam a fáradtság és visszavonulót fújtam. Búcsúzóul még partra segítettem egy aranyos színekben pompázó három kilós spanyol pikkelyest, majd átadtam magam az édes álomnak. Szükség is volt a pihenésre, hiszen az előttünk álló 24 óra is elég mozgalmasnak bizonyult. Ám, hogy mi történt a horgásztúra további részében, azt már csak a következő történetből fogjátok megtudni... :o)

Három kilós spanyol pikkelyes

Míg álomba szenderültem lassan beborult az ég és készülődött a zivatar