Ebben az esztendőben, az enyhe télnek köszönhetően, régóta nem látott mennyiségben úszott az egér a Tiszán. Persze, a falánk ragadozók gyorsan ráálltak a potya táplálékra és rendre érkeztek a hírek szebbnél-szebb harcsa, balin és jász fogásokról. Izgatottan szemléltük, a szinte napi szinten felbukkanó fotókat a csónakok aljában pihenő böszme bajuszosokról, melyek a reggelt már sajnos nem élték meg. Próbáltam minden kapcsolatomat latba vetni, hogy ki tudjuk szakítani részünket mi is ebből a nem mindennapi lehetőségből, de mire sikerült csónakot szereznem, az egérúszás már csitulni látszott. Lelkesedésünk azonban nem lankadt, azért talán még nekünk is sikerülhet horogvégre keríteni néhány kósza rablóhalat a szőke folyón. Reményekkel telve pattantunk ki hát kocsinkból Ferenczi Csabi barátommal, a már sötétbe hajló tájban ringatódzó tiszai ladikok mellett.
Hajnali napsugarak festik aranyra a ködpaplanban úszó szőke folyót
Ladikot és csónakmotort Ratkai Miki barátunktól kaptunk kölcsön. Miki a Tisza nagy ismerője, eredményes folyóvízi horgász. Rövid eligazítást tartott, mit – hogyan – merre próbáljunk, mi pedig tanácsait megfogadva vágunk neki az ismeretlen, korom sötét tájnak. Nesztelenül csorogtunk a part mentén, wobblereinkel dobálva az enyhe áradásban víz alá került bokrok tövét. Olyan műcsalikat választottunk, melyek lassan húzva az úszó egér mozgását imitálták. Szinte már az első dobások egyikére harcsa fordult Csabi becsobbanó wobblerére, de az eseménynek sajnos nem volt folytatása. Érzékszerveink kiélesedtek, vártuk a szinte minden pillanatban beköszönhető kapást. A következő akció már nekem jutott, agresszív rántásba tartottam bele. Ám, harcsa helyet egy kiló harmincas balint ragadtam nyakon a nyirkos éjszakában.
Első tiszai balinom jointed wobbleren akadt fent
Akadt még jó néhány akciónk, harcsa ráfordulások, balin ütések, de valahogy mindegyikük elhibázta a célt. Izgatottan csorogtunk egész éjszaka, de a rablások idővel elcsendesedtek. Újabb pezsdülést már csak a hajnal hozott, mikor Csaba ütött egy szebb, kettesforma őnt a partszéli langóban. Igazán szép hal, de mi most nem rájuk pályáztunk. Lassan a kikötő felé vettük az irányt. A hajnali derengésben ködfátyolban úszó Tisza elképesztő látványa teljesen lenyűgözött minket. Mikiéknél szálltunk meg, hogy magunkat kipihenve, egy ízletes őzpörkölt elfogyasztása után, felkészüljünk a következő éjszakai bevetésre. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani a szíves vendéglátásért a Ratkai családnak. :o)
Abban reménykedtünk, hogy a hajnal meghozza még a harcsát...
... de helyette egy szép balint fogott Csabi barátom
A hétvége legszebb őnje
Természetesen, gyorsan visszanyerte szabadságát
Az alkonyat újra a vízparton talált minket. A körülmények azonban jelentősen megváltoztak. Nagyjából fél méteres áradás érkezett és a Tisza erősen bezavarosodott. Ez elvileg jó előjel, ha harcsát szeretne fogni az ember, ám a vízszint ekkor már messze belenyúlt a partszéli növényzetbe, így a bajuszosok behúzódtak a bokrok alá, ahol műcsalival már kevésbé tudtuk elérni őket. Noh, azért akciónk így is akadt, sőt két igen határozott harcsakapást tudhattunk magunkénak, ám egyiket sem sikerült halra váltani. Egyedül egy méretforma balint sikerült ütnöm sodorvonalban húzott J-11 wobbleremmel. Éjfél után a rablások elcsendesültek és a hőmérséklet is igencsak lecsökkent, így kikötöttünk egy sóderos partszakaszon, tüzet raktuk és aludtunk pár órát a szabad ég alatt.
A piros színt is kedvelik balinéknál :o)
Hajnalban még tettünk egy próbát, hátha a fényváltás behúzza a harcsát, de sajnos nem így történt. Végül hazafelé vettük az irányt. Bár most csak balinokat sikerült fognunk, így is akadt talán hét-nyolc harcsás akciónk. A két éjszaka alatt sikerült felfedeznünk az eddig számunkra ismeretlen folyószakaszt és teli voltunk tervekkel, elképzelésekkel a jövőbeli támadásokat illetően. Egy rendkívül tanulságos és élvezetes hétvégét töltöttünk el a tiszai éjszakában, minek köszönhetően legközelebb már jóval felkészültebben térünk majd vissza, hogy újra az egérzabáló harcsák, balinok és jász keszegek nyomába szegődjünk. Nem is gondoltam, hogy a következő alkalomig nem kell, csupán három hétvégét várnom, hogy a nyár talán utolsó meleg hétvégéjén, ismét visszatérjünk a tetthelyre.
Szép halakkal és főleg, sok tanulsággal ajándékozott meg minket a Tisza ezen a hétvégén
Tehát, szeptember utolsó hétvégéjén sikerült beszorítanunk még a naptárba egy utolsó tiszai csorgásos támadást. Az idő rendkívül kellemes, nyáriasan meleg volt, de már látszódtak a természeten az ősz első jelei. Ezúttal időben érkeztünk, így lehetőségünk nyílt egy hosszabb egyeztetésre, műcsali vizitre a kikötőben. Miki harcsa rágta wobblereivel rémisztgetett minket. Némelyik akkora ütést kapott, hogy letört vaskos csőre, de a jobb állapotban lévők is viseltek magukon harci sérüléseket. Gondosan bepakoltunk a ladikba, kipróbáltuk a motorok működését, felszereltük a zöld lámpát a csónak oldalára, majd elrugaszkodtunk a kikötőtől, hogy rácsorogjunk az ígéretesebbnél ígéretesebb pályákra. Mire pozícióba értünk, lassan besötétedett és kirajzolódott előttünk a part körvonala a sejtelemes zöld fényben.
Harcsa rágta bomber crankbaitek
Ennek a wobblernek egy szebb bajuszos törte le a nyelvét
Ezüst joy gereben fogak által megtépázva
Ezen az éjszakán főleg Storm Subwart és Rapala Jointed wobblereket küldtünk harcba
Az első akcióra nem is kellett sokáig várni. Szilaj ütésbe tartottam bele és rögtön megéreztem a hevesen védekező hal ellenállását. Közepes forma balinnak vélt zsákmányom a csónak mellett csodaszép domolykóvá változott. :o) No, de milyen domolykóvá? Életem eddigi legnagyobb fejesét tarthattam kezeim között. Farok tőig 38 cm-t mértünk, de nem is a hossza volt érdekes, hanem a vastagsága. Majd kétszer volt vaskosabb, mint az alkarom, pedig az sem piskóta ám! :o) Hiába, az a domi, ami egérre pályázik, már nem a fiatalok közül való. Készítettünk pár fotót az éjszaka nyitóhaláról, majd útjára engedtük, hogy egyszer tán még összefussunk vele a közeljövőben. Nagyot lendített lelkesedésemen és önbizalmamon ez a kivételes fogás. Mosolyogva dobáltam tovább, miközben csónakunk lassan mozgott együtt a folyó sodrával.
Életem eddigi legnagyobb domolykója a csattogós wobblert kívánta meg
Farok tőig 38 centiméter hosszúnak bizonyult az öreg egérvadász
A következő jelentkező egy kis balin volt, de őt nem is fényképeztük. Gyors horogszabadítás után visszaadtam neki szabadságát. Hm, ez sem egy harcsás hétvége lesz – morfondíroztam magamban, mikor András wobblerje mellé akkorát durrantott egy bajuszos, mintha pisztolyt sütöttek volna el az éjszakában. Kerek szemekkel néztünk össze, bizony ebben a csorgásban benne lett volna ő is a repertoárban, ha eltalálja a lassan úszó felszíni műcsalit. A folytatás sajnos kevésbé volt izgalmas. Lassan elcsendesedtek a rablások és érzetük, most hiába dobáljuk a vizet. András el is nyújtózott a csónak aljában, hangos horkolással rontotta harcsás esélyeimet. :o)
Igazából a hal vastagsága lepett meg igazán minket
Útban hazafelé :o)
Hajnal előtt új élet költözött a vízbe. Itt is – ott is beindultak a rablások. Egy leakadt balint és egy harcsás ráfordulást tudhattam magaménak, mire barátom törölgetni kezdte a csipát szemeiből. Az ég is beborulni látszott, így jobbnak véltük, ha közelebb húzódunk a kikötőhöz. Itt újra kezdtük a csorgást, de ekkor már a derengő hajnali fényben. Andrásnak végre kapása volt, mit agresszív ficánkolás követett a víz felszínén. Legnagyobb meglepetésünkre egy gyönyörű jász keszeg feküdt fel engedelmesen a víz felszínére. Segítettem kiemelni, a nem mindennapi szaggal megáldott halat, hogy Andris néhány gyors fotó után visszaadja a Tiszának. Immáron ő is birtokba vett egy jól kiérdemelt vadvízi halat.
András élete eddigi legnagyobb jász keszegével
Lassan elkezdett szitálni az eső, ami egyre jobban erősödött. Mire a kikötőbe értünk, bőrig áztunk, de mégis elégedetten rendeztük sorainkat, mert egy csodálatos éjszakát töltöttünk el a szőke folyón. A harcsa bizony ezúttal sem jött össze, ám én megdöntöttem domolykó rekordomat, barátom pedig megfogta élete eddigi legnagyobb jász keszegét. Úgy gondolom, a csorgásos pergetés olyan kihívást jelent számunkra, amihez még bőven van hova felnőni. Azt a hangulatot, amit a lassan elsuhanó, zöld fényben megvilágított éjszakai táj jelent, a harcsarablások mély buffanó hangját, az ijedt fehérhalak szétrebbenését, elsuhanó denevérek, baglyok neszét, a megriadt hódok, vadmalacok csörtetését, a mai napig magam előtt látom - hallom, ha lehunyom a szemeimet.
Megfogyva bár, de törve nem :oD
Úgy gondolom, még számos titkot rejteget előlünk és számtalan élménnyel kecsegtet minket az öreg Tisza