Kísérletezés pelletekkel

2009. október 31. - Bogyo_bacsi

Kedvenc horgászportálomon a Haldorádón olvastam először a pelletekről, mint csaliújdonságokról. Számomra azelőtt csupán a különböző módon előkészített kukoricák, puffik, földigiliszták jelentették a lehetséges alternatívákat csaliként, ha pontyot szerettem volna fogni. Úgy döntöttem, hogy most valami újat próbálok ki, hátha kellemes meglepetés fog érni... Utolsó horgászatom alkalmával több szép halat sikerült becsapnom a Haldorádó Feeder Master Red Tuning Vörös Démon pellettel, de akkor még csak néhány csalizás erejéig tettem próbát vele. Az interneten gyorsan rendeltem is még két dobozzal a „Nagy Ponty”, illetve a „Tenger gyümölcse” ízesítésű 12, illetve 16 mm-es pelletekből. Mellé beszereztem még egy Haldorádó Vörös Démon etetőanyag aromát is. Így az új csalik birtokában, teljesen felfegyverkezve vágtam neki a következő horgásztúrának.
 

A helyszínként kedvenc pontyos vizemet, a tatai Római tavat választottam. Egy párás augusztusi hajnalon érkeztünk a vízpartra édesapámmal. Itt muszáj időben kelni, mert a jó pozíciókat gyorsan elfoglalják a horgászok. A szokásos helyzet fogadott minket, a kedvenc helyünkön valaki otthagyta a felszerelését. Persze a környéken látótávolságon belül egy horgász sem volt. „Aki nem horgászik, ne foglaljon helyet sem”- gondoltam és a felszerelést lelkiismeretfurdalás nélkül arrébb tettem egy stéggel. Így a megfelelő hely birtokába neki is tudtunk állni a szerelék összeállításának.




A Római tó festői környezetben terül el Tata és Aggostyán között

Felszerelésem két 3,6 méter hosszú, 3,5 librás SHIMANO Vengeance Specimen bojlis botból és hozzá illő két SHIMANO Super Baitrunner Aero XTE-A 5000-es nyeletőfékes orsóból állt, melyekre szintén SHIMANO 0,28-as terepszínű monofil zsinórt csévéltem fel. Úgy föntöttem, hogy az egyik szereléket a hagyományos etetőkosaras módszerrel fogom szerelni, ami már sokszor bizonyított. Az etetőkosárba piros Maros Mix etető anyag került, amit természetesen a Haldorádó epres aromával és egy doboz csemegekukoricával bolondítottam meg. Itt a horogra is csemegekukorica került. A másik damilomon egy fixen rögzített 70 g-os ólommal nehezített önakasztós szerelék volt, melyen egy 16 mm-es „Tenger Kincse” halibut pelletet kínáltam fel szilikon előkén. Tehát két bot, két módszer. Érdeklődéssel vártam, hogy melyik lesz az eredményesebb... A csemegekukorica már sokszor bizonyított a közelmúltban, de a pelletekben is nagy bizodalmam volt. Fater hasonlóan csalizott. Az önakasztós szerelékére egy szem „Nagy Ponyt” ízesítésű pellet került. Az etetőkosaras szereléke horgára pedig giliszta. Azt tudni kell, hogy fater megrögzött giliszta hívő. Olyannyira, hogy bármikor megállítod az utcán, biztos van az egyik zsebében egy doboz vékony, a másikban egy doboz vastag kukac :) Szóval ez a pelletes csali nála is forradalmi előrelépésnek számított...




Ha hiba van a felszerelés összhangjában, az mindig a legnagyobb halnál fog kiderülni...

Az első jelentkezőre nem sokáig kellett várni. Fater „Nagy Pontyos” pelletel csalizott botján egy másfél kiló körüli kis pontyocska ficánkolt. A körülmények olyan szerencsétlenül alakultak, hogy fárasztás közben a másik botján is pont kapás volt, amire reflexből be is vágtam. Igen ám, de a másik szerelék pont keresztben volt a hallal, így elvágtam a zsinórt. Fater szentségelt is rendesen, hogy elszúrtam a halát, de válaszként felróttam neki, hogy mit kell órákig fárasztani egy másfél kilós pontyot. :) A öröm az ürömben, hogy mivel olyan ólmot használok, amiben a forgókapocs megszorul, így a hal könnyen meg tud szabadulni a nemkívánatos kolonctól.

Önakasztós szerelékemet két darab Haldorádó Vörös Démon pellettel csaliztam fel



Néha a kísérletezés hozza meg az eredményt

A pára lassan feloszlott a tó felett és az ég kitisztult. Látszott szép, napos időt fogtunk ki. Egyszer csak kapást észleltem a „Tenger Kincse” pelletes botomon. A sikeres akasztást rövid, egyoldalú küzdelem követte. Pár perc múlva a parton pihegett aznapi első, valamivel 2 kiló feletti pontyom. Őt hamarosan egy szebb forma kárász és egy tenyérnyi dévér követte. Nekik csemegekukoricára támadt gusztusuk....



A nap első jelentkezőjének a Tenger Kincse Haldorádó pelletre támadt gusztusa

Dél körül előkerült a félrerakott felszerelés gazdája. Olyan másnapos volt, hogy szerintem nem is emlékezett rá, melyik stégen volt előző nap. Talán még azt sem tudta, melyik tavon... :) Mindenesetre ahogy a nap elérte fordulópontját, elkezdtek mozogni a halak is. A tavon egyre gyakrabban láttuk a bevágásra emelkedő botokat, itt-ott szebbnél-szebb halakat akasztva. A szerencse ismét faterra mosolygott rá, mert megszákolt egy gyönyörű 3,2 kilós tükörpontyot. Sajnos a hallal együtt a hangja is megjött az öregnek, így muszáj volt már nekem is valami szebbet felmutatnom.




Fater 3,2-es tükörpontya

Úgy döntöttem újra csalizom az önakasztós botomat, méghozzá oly módon, hogy a szilikon előkén ezúttal két darab 12 mm-es „Vörös démon” pelletet kínáltam fel. A változtatást egy gyönyörű elszaladós kapás díjazta. Amikor besuhintottam éreztem, hogy nem mindennapi hal küzd a horgon, a fék recsegve adagolta a damilt a hirtelen kirohanásokhoz. Mivel kevés hely állt rendelkezésre a stégszomszédok között, nem kis kihívás volt kiegyensúlyozni a jobbra balra történő megindulásokat. Újonnan vásárolt felszerelésem összhangja gyorsan eldöntötte a küzdelem kimenetelét. A gyönyörű pikkelyes tőponty végül megfáradtan felfeküdt a vízre, jelezve itt a szákolás ideje. Kíméletesen kiemeltük és megszabadítottuk a horogtól. Sajnos megtépett száján látszott, nem először találkozott horgásszal. A mérleg kereken 8 kilót mutatott beállítva idei új rekordomat. Gyors fotózás után a potykát visszaengedtük lakhelyére, hogy a jövőben ismét lehetőségünk legyen találkozni vele...

A nap hala kereken 8 kilót mutatott a mérlegen



Fater! Nehogy sérvet kapj! :o)

Még fel sem csaliztam a botomat újra, amikor a másik szerelékemmel is elszáguldott valami. Megfordultam és azon nyomban bevágtam neki. Ez azonban nem volt olyan derék hal, mint az előző, még a két és felet sem érte el. Gyorsan meg is találta a kifelé vezető utat... Ekkor már nagyon jól érzetem magam és a bizalmam egyre nőtt az újonnan kipróbált csalikban.

Ezután több órás szünet következett. Megfordult a szélirány és megállt a tó. Máshol sem láttuk, hogy kapkodnának a botok után. Nekem volt csemegekukoricára több kapásom is, ami nem akadt rendesen. Pedig volt köztük olyan is, melynél rendesen éreztem a hal súlyát, de mégis néhány másodperc után megkönnyebbült a bot és üresen jött ki a szerelék. Érzetem, hogy az általam használt horoggal van valami gond. Gyanúm szerint amurok lehettek a tettesek és az általam használt kis méretű, vékony húsú horog nem tudta átütni a csontos szájúkat. A szomszéd horgász kölcsönadott egy HAYABUSA P1-es horgot kipróbálásra. Hát ez szenzációsan bevált. Azóta ezt használom és nemhogy halam nem ment el, de szinte minden kapásom meg is akadt azóta .Hihetetlenül hegyes, ragadós, és nagyon masszívan tartja magát a hal szájában. Nem is hagyott cserben, amikor a horgászat utolsó perceiben egy brutális kapással vagy négy méter zsinórral szaladt el a megriadt ponty. A nap utolsó fárasztása viszonylag könnyen és gyorsan megtörtént. A tettes egy 2,6 kilós gyönyörű, egészséges tőponty volt, amely a „Tenger kincse” halibut pelletet kívánta meg.



Búcsúzóul a tó egy szép egészséges tőpontyot adott



Kettőnk zsákmánya

A nap végén nem maradt más hátra, mint a csomagolás, fényképezés és a tapasztalatok leszűrése. Nos, pelletekkel három szép ponytot sikerült fognom közel 13 kiló összsúlyban, míg csemegekukoricára egy ponty egy kárász és egy dévér tartott érdeklődést. Utóbbiaknak az összsúlya a 3 kilót sem érte el. Tehát nem csak az derült ki, hogy a Haldorádó „Vörös Démon” és „Tenger kincse” pelletek kiváló horogcsalik, de szelektáló hatásuk is jól megmutatkozott, hiszen kizárólag pontyokat adtak, jóval nagyobb egyedsúllyal. Fater szintén eredményes volt a „Nagy Ponty” pellettel, de nála még több idő kell, míg a gilisztába vetett hitet sikerül majd megrendítenem. Egy javaslatom lenne a csali fejlesztőinek. El tudnám képzelni a Feeder Master pelleteket 16 mm-es, illetve a Carp Master pelleteket 18-20 mm-es méretben is. Talán a nagyobb csalival tovább lehetne növelni a fogott halak egyedsúlyát. Mindenesetre nagy megelégedéssel zártam a horgászatot és biztos vagyok benne, hogy az újonnan kipróbált pelletek a csalis dobozomban ezentúl kiemelt helyet fognak kapni...

A tesztelt Haldorádó pellettek és etetőanyag aroma

A bejegyzés trackback címe:

https://pecazas.blog.hu/api/trackback/id/tr991489688

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása