Haltalan fagyos téli napok

2010. január 23. - Bogyo_bacsi

December második fele óta a szerencse elpártolt mellőlem. Háromszor mentem ki horgászni a fagyos időben és egyszer sem sikerült kapásig eljutnom. A téli hideg ritkán ad halat, de még mindig több esély van horogvégre csalni valamit, mintha otthon maradnék és a Fish & Hunting csatornát bámulnám a fotelból. Nemde? Idáig csak olyan írásokat publikáltam, amelyeket halakkal tudtam megfűszerezni, de most ez a cikk nem ilyen lesz. Miért készítek mégis bejegyzést? Mert gyönyörű havas tájakon jártam, ahol olyan képeket készítettem, amelyeket vétek lenne nem megmutatni. Mert, bár halat nem fogtam, mégis feledhetetlen élményekkel lettem gazdagabb. Szeretnék nektek is betekintést adni ezekbe a jeges barangolásokba.

Kedvenc patakom fehér lepelbe borult december végére

Zord téli táj, mégis szívet melengető látvány

Mínusz tizenhét fok. Ennyit mutatott a hőmérő azon a reggelen, amikor a 2009-es évben utoljára botot ragadtam. A választott víz ismét az Által ér fás rengetegben kanyargó vize lett. A célpont pedig ismét a süllők. Bár előző hétvégén még fogdosták a sütyiket, a hirtelen beköszöntő fagy elvette a kedvüket a táplálkozástól. Hiába lebegtettem ínycsiklandozóan a a bodorkából hasított szeletet az akadók körül, érdeklődő nem akadt rá. Mintegy nyolc órát töltöttem az embertelen fagyos tájban, ahol rajtam kívül volt még pár nem teljesen épeszű próbálkozó, halat nem sikerült kicsikarnom a vízből. Ragadozót más sem fogott. Az Által ér alatt a lezúduló vízben néhány horgász a halrácson állva szép bodorkákat fogdosott, de én nem ezekért a halakért jöttem. Miután ők távoztak, helyüket az összegyűlt apró halakra pályázó madarak vették át. A tatai Öreg tóból érkező hattyúk, gémek, vadkacsák vadul habzsolták az apró bodorkákat. Ha megriasztottam véletlenül őket, felhőként riadtak tovább. Délután 5-ig bírtam a horgászatot, akkor már olyan hideg volt, hogy a kezem hozzátapadt a fém orsóhoz. Hal nélkül, de masinámban gyönyörű tájképekkel távoztam a zuhogó hóban. Fater jött értem kocsival. Szerinte nem vagyok normális...

A patak végén vannak a legjobb haltartó helyek

A hídon állva el lehet látni szinte az Y kanyarig

A nap végére már a patak is kezdett befagyni. A szállíngózó hó megmaradt a jégen

Az új év első hetében kiváltottam az éves engedélyt a komáromi Duna szakaszra. Régóta vártam ezt a pillanatot, mert vagy 3 éve nem horgásztam az ős folyón. Régen sok szép élményt adott, gondoltam most is próbára teszem. Első utam egy Komárom térségében megbúvó apró sarkantyúhoz vezetett. Itt fenéken próbáltam becsapni a süllőket halszelettel. Néha, néha dobáltam egyet fehér gumihallal is. Az idő hideg, esős volt. Elvileg kell lenni a környéken sütyiknek, mert annak idején fogtunk ezen a sarkantyún. Most viszont nem így történt. A kapásjelzőm csak a mederfenéken néha továbbdöccenő ólom mozgását közvetítette. A folyón feljebb madársereg telelt, a sarkantyú alatt pedig egy hatalmas rozsdás uszály rondította a tájképet. A nyugalmat néha csak egy egy elhaladó folyami hajó által gerjesztett hullámok borzolták. Négy órán keresztül vallattam a sarkantyú mögött örvénylő vizet sikertelenül, majd újabb állást kerestem. Kicsit csalódottan hagytam el a helyet, mert nagy bizodalmam volt benne, de tudtam, hogy ha jobb idő lesz ide még visszatérek. Rejteget még meglepetéseket nekem ez a sarkantyú, csak legyen kicsit jobb idő...


Először a sarkantyú alatti langót vallattam meg

Majd a sarkantyú végén örvénylő vízben is próbálkoztam

A horgászatot csak egy néha elhaladó hajó, vagy uszály zavarta meg

Sötétedés előtt egy órával letelepedtem régi menyhalas helyünkön, ahol pár évvel ezelőtt nem tudtunk két bottal horgászni, annyi kapás volt. Csak úgy rángatták a bot spiccét a menyusok a kövezés fölött, alig hogy beejtettük a halszeletet. Hát most nem így történt. Lassan leereszkedett a sötétség a tájra és a botspiccre rögzített világító patronok csak nem mozdultak. Mi történhetett itt? Régen itt sosem betliztünk... Ahogy teljesen besötétedett a csontig ható hidegben a lélegzetem sűrű vattacukrot fújt a fejlámpám fényénél. A Dunán visszhangzott a kutyák ugatása a szlovák oldalról, és a időnként megtörte a csendet a hátam mögött elhaladó vonat morajlása. Két három órával sötétedés után feladtam. Sárosan, fáradtan, átázva bandukoltam a szőnyi vasútállomás felé...

Kíséteterdő Szőny térségében

A régebben bevállt kövezés ma nem adott menyhalat

Január második felében ismét a Duna felé vettem az irányt. Ezúttal a szőnyi holtág alsó, nyitott végét szerettem volna felfedezni, ugyanis itt még sosem jártam. Tudtam, hogy a holtág be lesz fagyva, de a végén lévő nyitott öböl talán jégmentes. Célom most nem elsősorban a halfogás volt, hanem a terep felmérése, amit a legkönnyebben apró gumihallal lehet megtenni, letapogatva a medret. Ezúttal kísérőtársam is akadt Lajoska személyében, aki zenekaromban a dobos szerepét tölti be és őshonos szőnyi lakos. A vízpartot a vasútállomástól egy laza húsz perces sétával közelítettük meg. A kiszemelt öböl nagyrészt jégmentes volt, így jó lehetőségünk volt a cserkésző, terepfelmérő dobálásokra. Az öbölben a víz áll, amit csak az elhaladó hajók mozgatnak meg néha vad hullámzást gerjesztve. Bár kapásunk itt sem volt, pedig próbálkoztam fehér és zöld gumihallal és twiszterrel, mégis ez a rész ígéretes csukázóhelynek tűnik. Talán úszóval, kishallal nagyobb esélyünk lett volna ebben a hidegben. Kimentem az élő Dunára is kicsit dobálni, de itt olyan sekély volt a víz, hogy a legnagyobb dobásaimmal is csak húsz centis mélységet értem. Hiába, itt a folyó zátonyokat épít... Lejjebb a messzeségben egy hajókikötőt fedeztem fel, amit talán februárban szintén felmérek egy pár órás pergetéssel.

A szőnyi holtág végén zátonyokkal határolt, csendes kis öböl alakult ki

Az öböl széle be volt fagyva, de azért akadt meghorgászható terület

Lajoska tüzet csihol. Ismerős valahonnan a látvány? Makk ász! :o)

Mindenesetre amíg dobáltam, Lajoska tüzet rakott a sóderes parton. Mikor elfáradtam kicsit engedtem őt is ismerkedni a horgászat rejtelmeivel, majd szalonnát, kolbászt, hagymát sütöttünk a parázson. A téli tájban a tűz mellett ücsörögve úgy nézem ki, mint a makk ász... :) Délutánra kisütött a nap is, beragyogva a fehér téli tájat. Felejthetetlen látvány volt. Kora délután fejeztük be a próbálkozást. Bár ezen a napon sem voltunk eredményesek, mégis elégedetten indultunk haza, mert a tábortűz, a szalonnasütés, a hosszú beszélgetések és a sok nevetés feledhetetlenné tették ezt a napot.

A jeges időben jól esett a sült szalonna és kolbász

Az egyetlen élőlény amivel összeakadtunk a januári tájban

A horgászat végére összetoporogtuk a szűz havat

Hát így telt a tél legjava. Persze még messze van a tavasz, de remélem nemsokára már olyan élménybeszámolót tudok mutatni nektek, amiben már halat is tartok a kezemben...

 

A bejegyzés trackback címe:

https://pecazas.blog.hu/api/trackback/id/tr781696408

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kocikafree 2010.01.25. 17:47:51

Szép képek, jó történet, beérő stílus és a természet szeretete. Minden együtt van a sikerhez egy kezdő blogíró számára.
Örülök, hogy partnereim közöttt tudhatom ezt az alakuló míves lapot. Tevékenységedet figyelemmel kísérem, további jó munkát kívánok.
kocika

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.01.25. 19:12:29

@kocikafree: Kedves István! Köszönöm az elismerő szavakat. Nagy megtiszteltetés ilyen biztatást kapni a legjobb pecás blog írójától. Igyekszem megfelelni az elvárásoknak. :o)
Remélem a következő írásom már halszagú lesz... :o)

Laci19870707 2010.02.28. 20:31:20

@Bogyo_bacsi:
Nagyon tetszik a blogod, csak gratulálni tudok! Várom a következő posztod, de addig is átnyálazom a korábbiakat...
Az idei kemény télnek hála, nagyon hiányoznak már a horgászat izgalmai. Ilyenkor csak az internetes cikkek, videók enyhítik a szomjamat. Még 2 hét az első idei horgászatomig, és ha minden ok én is indítom a saját blogomat. Én inkább vidókat akarok készíteni a horgászataimról , csak legyen aki kamerázzon...

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.02.28. 21:50:26

@Laci19870707: Szia Laci! Nagyon örülök, hogy elnyerte tetszésedet a blogom, és külön örülök neki, hogy a régebbi írásokat is végigolvasgatod. Kíváncsian várom az általad indított blogot. Merre felé szoktál horgászni? A videó is jó ötlet, de azt sajnos egyedül megoldani nagyon nehéz... :s A képekre is csak akkor kerülök rá, ha valakit meg tudok kérni. Remélem nem unalmas a sok tájkép... :o) Most, hogy jön a tavasz remélhetőleg több halban bővelkedő poszt lesz...
Nem várattalak sokáig. Pont most publikáltam az elmúlt két hétvége történetét.

Laci19870707 2010.02.28. 23:11:35

@Bogyo_bacsi:
Bajai vagyok. Horgászvíz van errefelé bőven (Duna, Dunavölgyi Főcsatorna; Ferenc-csatorna; Sugovica...), de hal az már kevésbé, de nem reménytelen a helyzet! :)
Engem igazából a Sugovica (esetleg a DVCS) érint már csak, mivel az összes együtt igen drága lenne. Plusz itt vannak a fizetős tavak ahol hatalmasakat szoktunk kaszálni haverokkal.
Pontyozás érdekel leginkább, de amúgy mindenre kapható vagyok, ha látok a módszerben lehetőséget, és eredménnyel kecsegtet.
Úgy számoltam nyáron átlagban hetente egy 10 perces videót tudok produkálni, az operatőr dolog okozhat problémát, max úgy kell időzítenem a horgászatot, hogy legyen egy kísérőm aki filmez.
Terveim:
-csukára pergetés;
-pontyozás több vízen több módszerrel
-pontyozás vízfelszínen
-sügerezés (pergetés, + élő razborával)
-Spiccbotos horgászat(még májusban)
-amúrozás
-nagyobb dévérek fenekezve
Még ami nagyon érdekel és soha nem próbáltam, az a busázás! A sugón van hogy több százat látni fekete tőlük a víz. Eddig csak azért nem próbáltam, mert mindenki azt mondta nem lehet megfogni őket, de találtam pár külföldi videót, és lelestem a módszert.
A lényeg az hogy a blogom csak egy jó ürügy arra hogy többet mehessek pecálni. XD
A héten megcsinálom a design-t, hogy egyedi legyen az oldalam és szabad a pálya.
A képeid nagyon jól feldobják a posztjaidat, egyáltalán nem unalmasak, ahogy nézem elég jólértesz a fényképezéshez.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.02.28. 23:55:06

@Laci19870707: Nekem is nagy terveim vannak az idei évre. Az Által éren szeretnék szép süllőket és harcsákat fogni. Majkon és talán a Kecskédi tavon próbálkozni fogok csukára. A tatai Római tavon Pontyra és amurra fogok menni és természetesen sokat szeretnék pergetni a Dunán. Tervben van, hogy márnára is próbálkozok majd... A lehetőségeknek csak az idő és a pénz szab határt... :o)
Igen, a videókészítés abból a szempontból bonyolultabb, hogy ott az akciót kell rögzíteni, ami sokszor pár perc csak. Könnyen elszalasztja az ember. Képekkel nagyobb a mozgástere az embernek, mert a kifogott halakról, felszerelésről és persze a tájakról is lehet szép képeket csinálni. Egyébként egyáltalán nem értek a fényképezőhöz, csak elkattintom a digitális gépet és kész. Azért ezek a fotók, amik fent vannak posztonként 30-40 képből kerülnek kiválasztásra.
Egyszer én is pecáztam alföldi csatornán Kisköre térségében. Kellemes élmény volt. Főleg Dévéreket, törpéket és sügéreket fogtunk. Ragadozókkal nem próbálkozol soha?

laci 19870707 2010.03.01. 19:10:16

@Bogyo_bacsi: Dunán nálunk a parti horgásznak nem sok van, ezért a ragadozó kilőve. Sugón meg csak csuka ( bár sok a bugyli), meg balin van. Az a mákom hogy a suli mellett mindjárt ott a vízpart, 5 perc haza a botért, 5 vissza és már támadhatok is. Még középsuli alatt sokat jártam pergetni faterral -balinok és pár kisebb harcsa az össz teljesítményem-, tehát egy kis gyakorlatom van, de nem értek a ragadozók horgászatához, a pontyozás az ami elég jól fekszik, teljesen idegen vízen is kiismerem magam.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.03.01. 19:36:35

@laci 19870707: Pedig érdemes próbálkozni, mert nem mindennapi élmény egy szép ragadozóhal kifárasztása. Egyébként a google mapsot nézve baja környékén rengeteg rugany van Dunán. Én a helyedben nyári éjszakákon vallatnám őket felszíni rapalákkal nappal meg twiszterrel, gumihallal. Nálunk a 80 kilométerre nem esik ennyi rugany, mint nálatok néhányra. Kell ott lennie süllőnek, harcsának... A csatornákon meg az úszós kishalas szerelékkel az álló részeken meg lehet próbálni a csukát. Nagyot tévedni nem lehet vele...

Laci19870707 2010.03.01. 20:02:41

Ha megnézed, a Duna-híd fölött a jobb parton van egy rugany ott próbálkoztam régebben igen sokat. A lényeg az egészben, hogy a kövezés még hosszan folytatódik a víz alatt (még a legkisebb vízállásnál is), de nem lehet meghorgászni partról, azért alig volt eredményem, de akik 50 méterre csóbakból pecáltak azok 20-30 süllőt -1,5től fölfelé- is fogtak egy nap (vitték mint a cukrot). Ezzel asszem kellően tudtam érzékeltetni mennyire reménytelen partól horgászni. Ja és az alatta levő zátonyról már tilos horgászni...

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.03.01. 20:13:01

És a lefelé lévő ruganyok? A kanyar után van sok ígéretes hely...

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.03.01. 20:49:47

@Laci19870707: Basszus véletlenül kimoderáltam a hozzászólásodat... :s Hogy egymás mellett van a válasz és a moderáló gomb... A kutya fáját... :o( Légyszi írd be újra az üzenetet! Köszi és bocs

Laci19870707 2010.03.02. 22:03:36

@Bogyo_bacsi:
:)
Huhh! elég hosszú, de a lényeg: Nem próbáltam azokat, de valószínű nem is fogom már. Inkább a békés halakra szeretek horgászni, bár a pergetés nagy előnye a kevés felszerelés és a mobilitás.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.03.02. 22:20:05

Igen, mondjuk ragadozókra horgászni teljesen más élmény. Én szeretek minden módszert kipróbálni és minél több fajta halat fogni. Sokan vannak akik mindig ugyanazzal a módszerrel horgásznak, pl bojlisok. Cső látás. Olyan mintha mindig ugyanazt a nőt döngetné az ember... :o)

Laci19870707 2010.03.03. 18:43:27

@Bogyo_bacsi:
Erős iróniát érzek... xD
Amúgy a bojlis horgászatról nekem is megvan a véleményem, de ha valaki egy horgász módszert nagyon kedvel és jól is műveli, miért kéne másként horgásznia. Hiába alkalmazod ugyanazt a módszert, minden alkalom más és más. Egyébként meg a lehetőségek szabják meg mire és miként horgászik. Én elmehetnék harcsázni, de éves szinten pár darabnál nem fognék többet.
Ráadásul mifelénk ha meglátják, hogy fogsz 1 halat, ott másnap már elfelejtheted a horgászatot. Majd bemutatom videóban a konkrét problémákat is a bajai vizekkel kapcsolatban, csak jöjjön már meg az igazi tavasz...
Amúgy ma majdnem fogtam egy pontyot: nagybátyám pont igazoltatták, de közben kapása volt, így én vágtam be. Már partközelben volt -az éppen méretes- pontyocska, de sajnos sikerült meglépnie. Év első hala lett volna...
Amúgy nagybátyám nyugdíjas, így van ideje erőltetni a halakat, több 10 fölötti pontyot kivágott tavaj, egy 20 fölötti, 8-as körüli csuka, 2,5 körüli kárász, és egy durván 40-es busa a szájában (30-140g-os hulk matchbottal)
Igazából van hal, csak jól ki kell ülni

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.03.03. 23:46:43

@Laci19870707: Ne haragudj, nem akartalak megbántani... Természetesen mindenki úgy horgászik, ahogy szeret. Azért érdemes próbálkozni mással is, mert egyszerűen másfajta élmény. Én nagyon szeretem a változatosságot. Most szombatra például egy dunai pecát tervezek, pedig ott jóval kisebb az esély a fogásra, mégis kellemes élmény. Ne bánkódj a hal miatt, majd jön a következő... Gratula nagybátyádnak. Én egyenlőre csak álmodozok ilyen fogásokról....

Laci19870707 2010.03.04. 20:04:38

@Bogyo_bacsi:
Szombatra legalább már nem mond szelet, így a hideg is elviselhető lesz. Az ívási időszak hogy befolyásolja a ragadozók kapókedvét? Én nem sűrűn hallok tavasszal süllőfogásról...

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.03.04. 21:32:27

@Laci19870707: Szia! Ragadozókra most tilalom van. Békés halakra szeretnék próbálkozni etetőkosárral, csontival. Hátha betéved valami folyami harcos...
Süllőre a legtöbb helyen most nem lehet próbálkozni, de például a Derítő tavon és néhány intenzív tavon nincs tilalom süllőre, csukára. Persze nem etikus ilyenkor zargatni őket, de az ember annyira vágyik egy kis pecára és a pontyok, amurok még nem nagyon mozognak. Az intenzív tavakon pontyra sincs tilalom legtöbb helyen. De például a Dunán sosem zargatnám ilyenkor őket. Az Által éren és a Derítőn más a helyzet, mert ott egyrészt, mint írtam nincs tilalom, másrészt oda azért telepítenek, hogy lehessen fogni...
Egyébként adok egy tippet neked a ruganyra, amire nem tudsz bemenni. Süllőre a felső lábát is érdemes megvallatni, én már fogtam ott, igaz sarkantyú volt, nem rugany... Az alsó rész langójában villantóval érdemes próbálkozni csukára. Abban az esetben, ha átbukik a víz a ruganyon süllőre végig jó esély van!!!

Laci19870707 2010.03.04. 22:24:43

@Bogyo_bacsi:
Tudom, hogy tilalom van, attól még megfogni megszabad, csak nem rakhatod el a halat. Monnyuk a fészkét védő harcsát nem is piszkálnám ilyenkor, ezért sem értem, miért nincs teljes tilalom harcsára.
Békés halra sem a legalkalmasabb a vízhőfok. 8°C körül már meglehet találni a lapátdévéreket a bukások alapján. 7-10 éve rengeteg volt a nagy dévér mifelénk. Nem is láttam tavasszal kilósnál kisebbet. Ráadásul a nagy jászok is aktívak voltak, 7-es rapalákkal fogtuk őket.
Ezekkel -ruganyos gondolatod- durván is én is tisztában vagyok, de felső láb ott soha nem adott halat, ha jött is süllő, az a spicc legvégén a ráfolyásnál. A spiccel szemben a bal parton van még egy igen jó hely, fater leszedett róla pár jó süllőt 2 éve. Egy szét is tépte a 9 centis shadrap-ot (valószínű egyik horog alulra, másik felülre akadt, és a süllő szétfeszítette).
Egyszer akasztottam egy jobb harcsát, de nem sok közöm volt hozzá: akadt, próbáltam erőltetni az 50-100-as bottal, de meg sem érezte, csak lassan beleúszott az akadóba.
Nagyobb pontyokkal is találkoztam már, de egyiket sem tudtam megfogni. DVCS-n böhömnagy kosarakat használtunk, hogy megálljon a sodrásban. Ilyenkor spiccről horgászunk. A kedves ponty (vagy amúr) bekapja a kosarat, és azt húzta. A 70-140g-os bot hajladozik az ágason, de ilyenkor nem szabad bevágni. Amikor kiköpi akkor újra be kell feszíteni, és egyszer csak egy pöccintés, a bot karika és visít a fék... Egyszer sem sikerült megállítani a halat az erős zsinór ellenére sem. Párszor eljátszottam ezt, de aztán meguntam.
A legjobb horgászatom egyébként az egyik fizetős tavon volt: az egész vízen egy rövid, 15 méteres szakaszon van nád, de a nádsáv és a part között van 2 méter szabad vízfelület. Fogtam aznap 8-10 pontyot, de amúgy az egész tavon talán ha kettőt fogtak még. Már épp mentem volna haza amikor megnéztem a nádat és őrülten verték a pontyok. Fogtam a fenekezőt, rajtahagytam a karikát és bothosszra beengedtem a kosarat a nádszálak közé, féket csutkára, és pár pöcc után már fel is vágta a kapásjelzőt, és jöhetett is a fárasztás. A legdurvább, hogy a nádban nagyobbakat fogtam, mint előtte a nyílt vízen, beugrott egy 5-ös nyurga is bothossz + 3méter zsinóron.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.03.04. 22:43:54

@Laci19870707: Huh, jó kis bejegyzést írtál... :)Nem tudom miért így van, csak tippem van. Szerintem mivel a fészket a hímek őrzik, azok általában kisebbek, azokra szól a tilalom. A nagyobb nőstények foghatók miután leívtak, vagy nem tudom... Én sem értem pontosan. :) De akik kitalálták, biztosan értenek hozzá... :)
Én nem nagyon akasztottam még ekkora dögöket, de általában amit megakasztok azt sikerül kiszednem. Nagyon sok múlik a horgon és zsinóron. Meg a felszerelés összhangján. Persze, majd ha betéved a nagy ponty, akkor kiderül...
Ragadozó halaknál sajnos gyakori a halvesztés. Süllő otthagyja a a csalit, vagy túl korán-későn vágok be. Ez mindig utólag derül ki. Régebben sok csuka is lefordult twiszterről, villantóról, de most beszereztem egy gerincesebb pergető botot. Majd meglátjuk....
A harcsával kb én is így jártam pár hete, mint te... :P

Laci19870707 2010.03.06. 08:26:37

"Nagyon sok múlik a horgon és zsinóron." Pont ezzel vagyok most bajban. Kinéztem egy jó botot, de lekéstem az akcióról és most 31ezer 23ezer helyett. :(
Hulladékot nem akarok venni. Már egy rakat webáruházat megnéztem, de nem találok normális megfizethető metchbotot, plusz azt a fránya ösztöndíjat is lehet csak áprilisban kapom meg. Na léptem pecálni, majd este beszámolok....

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.03.06. 18:56:02

@Laci19870707: Hello Laci! Írd meg, hogy pontosan milyen bot kell, nekem 10% kedvezményem van a horgasz-zona.hu -n. Ha gondolod, kérhetek rá ajánlatot...
Én ma voltam a Dunán. Folyóvízi etetőkosárral és csonti csalival. Hát csak gébeket fogtam... :s Nálad volt valami eredmény?

Laci19870707 2010.03.06. 20:23:22

@Bogyo_bacsi:
Köszi, most nézem a botokat! Msn vagy skype elérhetőséged van?
msn: laci_19870707@hotmail.com
skype: kokay.laszlo
Fizetős tavon pecáltam, jövő héten váltok engedélyt. Egyetlen kilós pontyocska jött, de nem is fogtak mások amíg kint voltam.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.03.06. 21:09:42

@Laci19870707: Felvettelek msn-re. Hát akkor neked sem volt sikeres a horgászatod. Nem baj jövőhéttől már itt a tavasz és a hosszú hétvége. Tervezem, hogy megyek a Római tóra is és a Derítőre is... Gondolom vidót nem csináltál a potyeszról... :)

Laci19870707 2010.03.06. 21:33:12

@Bogyo_bacsi:
Visszaigazoltalak , de nem látlak. Jártam már így, másnapra megoldódik asszem!
te nem véletlenül a katéter...? xD
Most fosom össze magam! ikszdé
Ilyen időben nincs aki kijönne velem: Mínusz volt és viharos szél. A könnyem is az arcomra fagyott. Ilyen hidegben még soha nem horgásztam.
Ez a bot felkeltette az érdeklődésem:
www.horgasz-zona.hu/index.php?a=4&markalista=&termekid=4326&kat1id=2&kat2id=25&markaid=
Erősebb, mint amit akartam, de nagyon tetszenek az ilyen angol típusú botok...

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.03.06. 21:50:15

@Laci19870707: Hello! Katéter a zenekarom neve... :)
Nálunk sem volt meleg, de enyhe szellő volt csak és szép napos idő. Egész kellemes volt. Az előző pecákhoz képes mindenképpen... :)
A Daiwát nagyon nem ismerem. Azt tudom, hogy nagyon jó orsókat gyárt, ilyen shimano szintű. Egyébként japán gyártó. Amit nézel, attól van kisebb dobósúlyú is úgy látom. 10-35gr Klubtagoknak 10% kedvezmény van...

Laci19870707 2010.03.06. 22:24:29

@Bogyo_bacsi:
Tudom, lehidaltam amikor leesett. :D

Nekem befagyott a zsinór a gyűrűkbe...
Azt én is néztem, de nem tudok dönteni. Tök jó lenne egy olyan webshop, ahol mindjárt láthatnánk egy akciótesztet(videóval, vagy legalább egy képpel). A fél-parabolikus akció mit jelent? Parabolával tisztában vagyok, de... xD A Daiwa nagyon jó botokat készít, ezért is érdekel. Na mindegy, majd holnap dumálunk msn-en!

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.03.06. 22:53:38

@Laci19870707: Hát olyan webshop sosem lesz, mert iszonyat nagy munka feltölteni adatokkal egy sima webshoppot is. De vannak olyan horgászportálok, ahol elég sok teszt írás van. A mai napról nem készítek bejegyzést. Pár géb miatt kár a munka. Jövő hétvégére duplapecát tervezek. Remélem lesz valami halas élmény...

Laci19870707 2010.03.07. 18:45:06

@Bogyo_bacsi:
Igazad van, de mennyivel egyszerűbb lenne nekünk horgászoknak a választás.
Csak kiváltom azt a fránya engedélyt a DVCS-re. Hétvégén én is megyek támadni pontyra és kárászra, ha minden ok. Haverok is voltak a Dunán, de ők is csupán pár gébbel büszkélkedhettek. Továbbra is a folyót fogod vallatni?

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.03.07. 20:34:55

@Laci19870707: Szia! Általában ha találok valakit, aki kivisz kocsival Tatára, akkor oda megyek, ha nincs senki, akkor vonatozok Szőnybe és a Dunán próbálkozok... :o) Jövő hétvégén dupla pecát tervezek. Faterral a Római tóra mennénk pontyozni, aztán ha lesz kedve vasárnap a Derítőt is megpróbálnánk... ha sikerül belelkesítenem, akkor még lehet vasárnap este lenéznék a patakra is pár órára. Jó lenne kipróbálni a harcsázót. DVCS az valamelyik csatorna? Én most próbálkoztam először békéshalra a Dunán. Eddig mindig csak ragadozóztam. Lehetett volna szép hal is, de legalább fogtam valamit... A géb is hal. Jól felment az adrenalin, amikor először megrázták a spiccet... :o) Mindenesetre az a hely, ahol most próbálkoztam nem bizonyult jónak. Legközelebb a hajóállomáson horgászok. Ott szerintem meg van kotorva a meder...

Laci19870707 2010.03.07. 21:12:48

@Bogyo_bacsi:
DVCS: Dunavölgyi-Főcsatorna
Ilyenkor tavasszal igen sok a kárász, ha baján nem fogok, akkor lehet jövő héten felmegyünk haverral 15-17 kilométert.
Még nagyon hideg van, a legjobb helyek is kevés halat adnak. Az igazi horgászat csak áprilisban fog, nem is várok sokat az elkövetkezendő 2 héttől.
Márnával hogy áll felétek a Duna? Én tavaly ugrani sem láttam...

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.03.07. 21:34:08

@Laci19870707: Még soha nem fogtam márnát. :oS De rajta van a listán... :oD Itt Komáromnál nem tudok róla, hogy fogtak volna. Azt tudom, hogy Dunaalmásnál vannak jó márnás helyek, meg Esztergom után, de sajnos oda nem olyan könnyű eljutnom, mint Komáromba... Én sokat várok a hétvégétől. A Római tavon tavaly márciusban is már fogdostuk a pontyokat. A Derítőbe meg ősszel 600 mázsa halat tettek. Abból néhány csak éhes lesz hétvégén... :o)

Laci19870707 2010.03.07. 22:04:33

@Bogyo_bacsi:
600 mázsa?
Horgásztam már halastavon (25 ha) abban volt durván 600 mázsa ponty! Azért ez durva! Miért érzem azt, hogy ebből poszt lesz?

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.03.07. 22:14:07

@Laci19870707: Igen, így van. meg tudod nézni a weblapjukon. Hát elég szar időt mondanak egész hétre. Remélem hétvégére jön enyhülés... Különben 0 fokban a 600 mázsa sem mozdul meg... :oP

Laci19870707 2010.03.08. 19:13:26

@Bogyo_bacsi:
Nem semmi a tó: sok hal és gyönyörű környezet! Itt elhorgásznák szívesen. Irigyellek ám rendesen!
Amúgy megrendeltem a 15-50 g-os botot. Remélem jó pálcát kapok a pénzemért. Látatlanba venni botot...
Fél-parabolikus akció elvileg B-t takar, Úszós botnak nem is kell más, de amúgy fenekezős horgászatnál szeretem a parabola akciót. Jövő hét közepén már kézbe is vehetem...
Eddig pontyra nálam is idősebb úszós bottal horgásztam(igaz még mindig jobb a mai igénytelen botoknál)
Itt megtudod nézni a régi botot akcióban: www.peca.hu/video/page_0/?id=407

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.03.08. 19:43:22

@Laci19870707: Laci! Bármikor szívesen látlak vendégül egy pecára!
Nagyon jól sikerült a video, gratulálok hozzá. Sajnos nekem nincs sok tapasztalatom az úszós pecában, de biztos nagy élmény lehet ilyen érzékeny pálcával fárasztani a halat. Én úszóval csak ragadozókra szoktam horgászni. Persze ez még változhat...
Gratulálok a bothoz. Ne felejts el venni egy nagyobb szákot is... :oD

Laci19870707 2010.03.08. 20:37:32

@Bogyo_bacsi:
Köszi, de az első videóm, tanultam a hibákból és már jobbakat tudok csinálni.
Jó messze van Tata, de ki tudja... Azért köszönöm a meghívást.
Az úszós horgászat sokkal gyorsabb, pörgősebb, mint a többi módszer. Ha közelre kell horgászni eredményesebb mint a fenekezős, de persze vannak kivételek. Szeretek túrásokra horgászni, igen izgalmas kergetni a keresgélő pontyokat. Amúgy fizetős tavakon az úszós módszer nálam mindig nagyobb halakat eredményezett. A Sugovicán viszont csak fenekező eredményes.
Idén faterom is vált engedélyt, ha minden ok akkor megyek vele a nyáron pergetni.
Jó hír: Jövő hétfőre már valamivel melegebbet mutat
Mióta horgászol amúgy?

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.03.08. 21:00:36

@Laci19870707:
Hát ez egy külön tudomány. A probléma, hogy kell hozzá + 1 ember és hát nehéz olyat csinálni, hogy izgalmas legyen a video és legyen benne elég akció...
Igazán nincs mit. Akár a patakon, akár a Rómain nyílik lehetőség az úszós pecára. Rómain a stégek mögött tavaly nyáron egy kis srác 14-es damillal 3,5-ös amurt fogott. Jó nagy harc volt.
Pergetni a Dunára mész?
Hát ja, csak az a baj, hogy nekem már szombatra kéne a jó idő... Össze vissza változik minden nap az előrejelzés. Bízok benne, hogy szombattól már elviselhető lesz az idő...
Az első snecimet 10 éves koromban fogtam kb. Azóta kisebb nagyobb megszakításokkal horgászok. Az utolsó 2 éves szünet tavaly márciusban ért véget... :o) És te mióta tolod? Hány éves vagy?

Laci19870707 2010.03.09. 08:39:40

@Bogyo_bacsi: Igen, a Dunára, de van egy olyan érzésem, hogy hamar megfogom unni. Egyre kevesebb a hal.
Derítő tavon nem szoktál látni szép túrásokat? Úszóssal hamar lelehet venni a halat a szélcsendes időben. Amúgy a legjobb, ha nagy területen (akár 10*10méter) látsz több apró, alig észrevehető gyöngyöző túrást. A nagyobb túrások általában kisebb pontyokra jellemzők. Persze a fenekező is leveszi a halat ilyenkor, de nem árt a csali mozgatása.
Én 22 vagyok, valahol általános iskola közepe fele kezdtem a horgászatot, de komolyabban csak középsuli vége óta tolom

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.03.09. 19:13:07

@Laci19870707: Hát sajnos, ez így van. Ráadásul felénk csupasz a Duna part. Nincsenek olyan jó ruganyok, mint nálatok... De mégis más érzés ott horgászni. Meg néha betalál az ember és szép folyami halakat lehet fogni, amit tavon nem. De igazából nekem pergető pálya a Duna, még ha ritkább is a hal, mint anno...
A Derítő tavon már régen nem horgásztam. Kb 5 éve. Kizárólag a patakra járok, de most hétvégén, ha jó idő lesz lehet kinézek a nagy tóra is...
A Rómain nem nagyon láttam ilyesmit. Az Ordas tavon viszont igen. Rá is dobtam és fogtam is halat. Olvasd el a cikket az Ordas tóról!

Laci19870707 2010.03.09. 21:47:41

@Bogyo_bacsi:
Hiába jók az adottságok a horgászatra a dunán, nálunk olyan magas szinten megy a halászat, orvhalászat, mint kevés helyen az országban! Nincs hal a folyóban, vagy nagyon kevés. Hidd el, jó az ottani szakasz.
Az a két koi nem semmi! Nekem a legnagyobb eddig tenyeres volt. Nagybátyám 2-3 éve fogott egy 80dkg körüli aranyhalat (koi kárász).
Ordas tóról sokat olvastam, de nem tudtam, hogy mindössze 1,5 ha az első tó. Az ilyen kis tavakon legalább haltalan időszakokban is kiszórakozhatjuk magunkat.
Lehet hétvégén kikell hagynom a pecálást: jövő héten több zh-m is lesz, hétfőn meg hazajön haver angliából egy napra, intenzív teapartit kell tartani. legjobb esetben is hétfőn délelőtt.
Te gondolom csúnyát fogsz aratni római-n vagy a derítő-tavon! Fényképezőt nehogy otthon felejtsd!

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.03.09. 22:28:48

@Laci19870707: Hát orvhorgászok itt is vannak. Lásd Neszmély. De azért van hal a Dunában, csak nehezebb megfogni. Igaz, régebben minden horgászatnál akadt valami. Ha más nem kis csuka, idén meg 3 horgászatból csak pár géb. Ezt furcsállom, de írhatjuk még egyenlőre a hideg idő számlájára...
Én is örültem a koiknak, főleg, hogy még én sem fogtam előtte soha. Mi több a sok horgászból aki ott volt egyedül én fogtam koikat.
Hát majd meglátjuk a hétvégét. Csak ne legyen szar idő...

Laci19870707 2010.03.10. 19:52:25

@Bogyo_bacsi:
Szerintem is a hideg lehet az okozója...
Kaptam e-mail-t, hogy április 20 körül jönne meg a matchbot, szóval felejtős. Pedig már letettem 10k előleget is a botra. Rendelek helyette másikat. Nem egyszerű a horgászfelszerelés beszerzése sem! Gyerekkorunkban elég volt egy bot és egy kis vödör, benne a csalival. Most már odaúton tele van a hátizsákom, ha halat akarok hazavinni, akkor már probléma van...

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.03.10. 20:03:12

@Laci19870707: Szerintem inkább várjál, ha az a bot vágyad. Türelem!
Nekem nemcsak a horgászat, de a felszerelés kiválasztása, rendezése és beélesítése a horgászatra is nagy örömet tud jelenteni. Amikor az ember kigondolja az újabb stratégiát... :o)
Én próbálom mindig úgy összeállítani a felszerelésemet, hogy a helyzetnek a legjobban megfeleljen és semmi feleslegeset ne vigyek magammal...

Laci19870707 2010.03.10. 20:33:30

@Bogyo_bacsi:
Ugyanaz a márka, hasonló bot, annyi hogy lágyabb lenne. Most levelezek valakivel akinek ugyanilyenje van. Kértem írjon le mindent a bottal kapcsolatban. Most azt várom.
De te inkább ragadozóra horgászol! Én meg pontyozáskor magammal viszek egy csomó etetőanyagot, több féle kukoricát, csalidobozokat, kéztörlő, 5 ágast. Ülőkét nem használok, általában végigállom azt a pár órát. De összességében az etetőanyag foglal nagyon sok helyest. 4 éve még alig horgásztunk a DVCS-n, minden nap beszórtunk nagybátyámmal 3-4 kiló etetőanyagot, végül úgy odaszoktak a pontyok, hogy 5 perc alatt meglehetett fogni a napi 3-as kvótát. Volt olyan nap hogy 21-et fogtam. Ez 2 hónapig ment (amúgy csak 25 pontyot vittem haza összesen abban az évben). Most pedig amit meglátják, hogy etetsz, már nem is tudsz odaülni...
Nem csak a rabsicokkal vannak problémák. Engem speciel nagyon irritál, amikor a Sugivicán horgásznak mondjuk 20-an az öbölben, berepül egy kormorán és fog magának egy tenyeres dévért, erre ez összes horgász ordít, zavarja szerencsétlen állatot. Közben ők visznek minden keszeget, méret, mennyiség nem számít

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.03.10. 21:07:17

@Laci19870707: Laci! Én is sokat horgászok pontyra, amurra, de valóban inkább a ragadozókat szeretem jobban. Pontyozáshoz én is cipelek magammal rod podot, meg minden kacatot. Csaliknál általában csak pár szem pelletet használok és egy doboz csemegekukit. Etetni nem szoktam. Messze túl dobok az etetett zónán. A halak ott már nagyobb biztonságban érzik magukat.
Hát igen, ez a horgászetika. Ebben sokat kéne fejlődnünk még. És ezek még csak a legenyhébb dolgok...
A hallopás, a méreten aluli halak elvitele, vagy a gereblyézés...

Laci19870707 2010.03.11. 22:12:34

Amúgy a sok horgász miatt alakult ki ez a mai "vigyünk el mindet, leszarjuk mennyi és mekkora hozzáállás". Régebben nem voltak cirkuszok a helyekért. Kilesik hol etetsz, mikor jársz ki, mit fogsz rajta, és ráülnek, este pedig a kocsmában árulják a halat büszkén. Lejön a marha, folyóvízen alád ül 10 méterre és átdobja szembe. Amikor mondod neki hogy bocs de lefelé horgászol, akkor gyurcsányos szófordulattal megmondja hogy "El lehet menni!" Mifelénk sok a szájba verés ez miatt, de mind jogos is. Én egy embert hordtam le eddig nagyon csúnyán, de megütni nem fogok senkit. A legjobb mégis az volt, amikor telepítés után egy héttel kilestem a pontyokat, mindjárt bedobás után kivágta az úszót, megfogtam és mások meglátták. 10 perc múlva kb 10-en lettünk egy 15 méter széles, 20 méter hosszú kis csatornaszerű szakaszon (amúgy tó). Odaültek mellém, és elkezdték magyarázni, miért vannak itt a pontyok, mivel kell horgászni. Akkor akadtam ki amikor egy egyik megmondta, hogy ne oda dobjam, mert szerinte ott nem jó. Összepakoltam, és elkezdtem ugrálni, izomból dobolni a parton és ordibáltam, hogy "Vigyázzanak, nagyon csúszik a part!". Csomó pezsgés jött fel, és eltűntek a pontyok. Mindenki kussolt, tudták miért is csinálta. Bocs de a horgászetika szóval komoly sebeket téptél fel! xD
Ilyenek vannak, lassan ez is a horgászat része. Egyedül fizetős tavon nem volt még ilyen élményem.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.03.11. 22:39:01

@Laci19870707: Hát a fizetős tavakon is van sok gond. Általában lejönnek a 'bojlisok' családostúl, bedobják a szereléket aztán elkezdenek inni, megy a hangoskodás, meg a bunkóskodás. A tógazda nem küldi el őket, mert ők hozzák a pénzt. Mire kapás lesz, már bent durmolnak a lakókocsiban, vagy sátorban, aztán a hal meg fél órát sípoltatja a jelzőt. Tavaly a szembe stégen volt vagy 15 ember és olyan hangosan szólt a zene, hogy szinte csak nem táncoltak...

Laci19870707 2010.03.12. 10:52:13

@Bogyo_bacsi:
Igen, ez ismerős. Egyszer haver is berúgott horgászat közben, és beleesett vizbe, össze vissza csapkodott, nekem meg égett a pofám. Többet nem is horgásztam vele. Ráadásul odafelet a kormánynál(!) az érdekelte legjobban, hogy betudja-e venni az s-kanyart 120-szal.
Eszembejutott egy pár éves történet.
Etyeken voltam kísérő egy horgászversenyen, és a szomszédos tóban pergetett egy öregebb úr. Feltűnt, hogy furán mozog a wobbler. Odamentem és megnézetm mi volt a baj: Levette a hátsó hármashorgot és a terelőlapkánál lévőre tette, a zsonórt meg a wobbler farához kötötte. Szóltam neki hogy így nem a "legeredményesebb" a csali, erre csak annyit mondott: " Nekem így jobban tetszik!"
A másik kedvenc amikor fenekeztek, és a horogra egy twistert tűztek :)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.03.13. 07:22:37

@Laci19870707: Római tavon vagyunk, éjszaka van. A stégsoron bojlisok ülnek végig. Gondoltam dobok párat rapalával a stég mögött. Egyszer csak óriási buffanás a vízen, rabolt a harcsa. Repül a wobblerem. Egyszer csak megfordul egyik sporttárs, és óriási reflektorral a rablásra világít és felkiált: Ahétszentségit, mi volt ez? Tisztán láttam, ahogy a wobbler belepottyan a vízbe a fénykör közepén. :o) Jó most már röhögök rajta, de akkor bosszantott...

Laci19870707 2010.03.13. 18:14:13

@Bogyo_bacsi: Ez sem rossz! Na eredményes lett a mai peca? Várom a posztot!

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.03.13. 21:48:43

@Laci19870707: Szia! Sajnos nem voltam eredményes. Orkánerejű jeges szél volt a Rómain. Lehetetlen volt horgászni. Délután 2 ig bírtuk. Holnap megpróbálom a patakot...

Laci19870707 2010.03.13. 22:35:49

@Bogyo_bacsi: sajnálom, hogy így alakult! Ez mindig benne van a pakliban. Én ma kimentem volna a dvcs-re, de a személyim otthon marad, így nem lett semmi végül a horgászatból. Utólag még örültem is neki hogy így alakult. A fák között sokkal kellemesebb lesz a horgászat. Az előrejelzés tavaszt ígér a hét közepétől. Végre! Jöhetett volna előbb is!

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.03.13. 23:36:14

@Laci19870707: Hát igen, de most volta hosszú hétvége. Jövőhéttől már kevesebb időm lesz horgászatra. A holnapit leszámítva még max 1 x tudok menni ebben a hónapban...

Laci19870707 2010.03.14. 22:25:23

@Bogyo_bacsi:
Én jövő héten péntek, szombat, vasárnap is megyek. Ennyi idő alatt csak kierőlködök valamit. Mai peca sikeres volt?

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.03.14. 23:33:17

@Laci19870707: Sajnos ma nem tudtam kimenni. Nem rajtam múlott... :( De talán jobb is,mert ma is hideg volt. Jövő vasárnapra tervezek pecát, reméljük akkor már szép napos idő lesz...

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.03.22. 21:48:38

@Laci19870707: Szia Laci! Mi újság? Volt valami eredmény a hétvégén? Olvasd el az új bejegyzésemet! :o)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.04.08. 21:26:14

@Laci19870707: Na, bocs hogy ide írok neked, de ha mindenhol beszélgetünk, ahhoz más nem tud hozzászólni. Azt javaslom, hogy a csevegésünk itt folytatódjon. A többi posztban meg csak az íráshoz szóljunk hozzá...
Szóval, nagyon kíváncsi vagyok már a blogodra... szerintem a ha vannak képeid, akkor azokból is összehozhatsz valamit. Nem kell csak a videóra várni ...
Lesz lehűlés a hétvégén, de nem jelentős. Lehet, hogy jót is tesz. Ha csukázni mész, nem biztos, hogy árt egy kis eső...
Szép ez a potyka. Hány kilós volt?

gyulaca 2011.01.26. 14:39:48

Halihó!

Kiváltottam az évest:-)!!! A Szőnyi holtágat hogy lehet megközelíteni??? A pálya sóderos vagy inkább iszapos?? Előre is köszi!!

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2011.01.29. 20:58:55

@gyulaca:

Szia Gyula!

Bocs a késői reagálásért, de meló hegyek voltak mostanában. Nos, a szőnyi vasútállomásnál tudsz leparkolni és ott átmenni a sínen a holtágig. 300 as Budapesti vízállás felett szerintem kár próbálkozni, mert nem fogsz odaférni a vízhez. Gumicsizmát feltétlenül vigyél! Régen kis csukát fogtam sokat, de tavaly egy termetes süllőt is sikerült akasztanom villantóval. Van is erről cikk fent a blogon.
Feltétlenül írd meg a tapasztalataidat!
Üdv.

Tom

gyulaca 2011.01.30. 10:48:11

Köszönöm az infót. Kiváncsi vagyok az idei évre a Dunán már alig várom. Most már csak az időnek kéne engednie egy kicsit.

Weiller 2011.04.07. 13:57:24

Sziasztok!

Régen jártam nálad a blog-on, gondoltam olvasgatok.
Nagyon tetszenek az írásaid Bogyó! Remélem idén is lesz okod irogatni a nagy halakról!!!
Kezdetét vette a szezon és a remek időjárás. Remélem nem lesznek akkora áradások a Dunán, mint tavaly voltak.

Akkor csapjunk bele, hajrá 2011!!!!!!!!!!!!

Üdv, Krisz

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2011.04.07. 22:45:22

@Weiller: Szia Krisztián!

Igen, már várom, hogy lejárjon a ragadozó tilalom... ;o)
Küldjél te is írásokat és felrakom egy külön rovatba...
Üdv.

Tom
süti beállítások módosítása