Neszmély, ahogy én látom

2010. augusztus 09. - Bogyo_bacsi

Az elmúlt esztendő sajnálatos eseményeinek kapcsán, ha mostanság horgászberkekben elhangzik a neszmélyi Duna neve, minden horgász gereblyéző rabsicokról készült videókat, kifilézett halakat mutató fotókat lát maga előtt. Ha lehunyom a szememet, elém egész más kép tárul. Látom a neszmélyi holtág buja ősvadonnal körülölelt csillogó vizét, melynek mozdulatlan tükrét időről időre megtörik a küszöket hajtó balinok rablásai. Számos szép emlék köt ide engem, hiszen már hosszú évek óta járjuk, az egyik felén zárt öböl mesés partjait. Az esetek döntő többségében nem is maradtunk zsákmány nélkül, hisz ez a gyönyörű víz számos derék ragadozót rejt magában. Igazi horgászparadicsomként feledhetetlen élményeket nyújt a titkait ismerő horgászok számára.

 A neszmélyi holtág az egyik legcsodálatosabb táj, ahol valaha is horgásztam

Több, mint öt esztendő telt el azóta, hogy először kinéztünk a Duna partjára horgászati célzattal és valamilyen furcsa véletlen okán, pont a neszmélyi holtágra esett a választásunk. Körforgó villantóinkat dobálva keresztbe kasul végigjártuk az öböl ember által megközelíthető részeit és gyorsan nyilvánvalóvá vált, hol számíthatunk a ragadozók megjelenésére. Pompás csukákat csíptünk el másfél kilós átlagsúllyal, amely méretet a környék halastavaiban csak nagy ritkán sikerült felülmúlni. Nem túl nagy, de hevesen kapó balinok rohamozták meg apró körforgóinkat. Már alig vártam, hogy pár év kihagyás után ismét ellátogassak, az idő közben hírhedtté vált vízterületre. Vajon mennyit változott, mióta utoljára jártam itt? Vajon, még most is olyan gyönyörű ragadozók lakják vizeit?

 Az érintetlen vadon a korlátlan szabadságot jelenti a zsúfolt magántavak után

Az évek során már bevált helyünkre érkeztük meg augusztus első napján. A komor, felhős idő mellett a kedvünk is gyorsan borúsra fordult, hiszen pont a kedvenc szakaszunkon tartott horgászversenyt a helyi egyesület. Micsoda pech! Két éve nem jártam itt és pont mostanra időzítették ezt a versenyt. A bevált utat feladva, egy új horgászállást keresve lejjebb utaztunk a holtág mentén. Rá is akadtunk egy ígéretesnek tűnő partszakaszra, de a frissen levonuló Duna által hátrahagyott dagonyában valóságos túlélőtúrává változott jámbor horgászatunk. Nem csak saját autónkkal vívtunk egyszemélyes rally versenyt, de más bajba jutott horgászoknak is segédkeztünk, a laza talaj fogságába esett gépjárművük kiszabadításában. A sárral vívott harcot azonban feledtette a festői táj látványa, amelyhez hasonlatosat a komforthoz szokott városi horgászok sose látnak.

 Az áradó Duna áttörte a holtág felső gátját és zavarossá tette a csordogáló vizet

Annak idején, ha már a pergetésbe belesajdult hátunk, pihenésképpen fogtunk pár küszt, vagy ahogy a Dunán hívják böklét. Hátába méretes hármashorgot tűztünk és úszós készségünkkel ily módon kínáltuk a fel az éhes csukák számára. A hatalmas bóbitát ide oda rángatta a termetes sneci, miközben mi egy marék darát szórtunk az úszó köré. Percek alatt beállt rá az apró had és csalihalunk szépen komótosan csatlakozott a rajhoz. Az ólálkodó csukák ezt a kishalfelhőt követték és hatalmasat vágtak oda a szétrebbenő sneciknek. Az apró böklék mind kereket oldottak, egyedül a horgon fickándozó szerencsétlen halacska maradt meg a mohó ragadozók szabad prédájának. Most is ezt a taktikát próbáltuk alkalmazni. Talán még mindig működik...

A part mentén vízbe dőlt fatuskók tuti csukatanyák

Miközben fater a csalihalnak szánt küszök megfogásával foglalatoskodott, én összeszereltem három úszós csukázó botot. Ahogy a termetes küszök összegyűltek, úszóimat a legígéretesebbnek tűnő három kis öbölbe ejtettem. A nyeletőféket beélesítettem és már vártuk is a kapást. A módszer viszonylag egyszerű. Néha ellenőrizni kell, hogy a kishal elég eleven e még, vagy nem gubancolta e össze a zsinórt. Néha pedig vissza kellett téríteni az akadó felé iparkodó, vesztét érző szélhajtót.

 Fater a csalihalnak szánt küszök begyűjtésén munkálkodik

Bambán bámultam, ahogy a horgon küszködő apró halak ide – oda cibálták hatalmas úszóinkat. Fater a csalihalak fogdosásával szórakoztatta magát kissé félrevonulva. Egy óvatlan pillanatban arra lettem figyelmes, hogy a part menti akadó mellett táncoló úszóm eltűnt a víztükör alatt. Mivel nem voltam a bot közelében, hatalmas ugrásokkal közeledtem a tetthely felé. Minden léptemet mélyen magába szívta a laza sár, miközben orsóm nyelető fékje megreccsent. Megragadva botomat átváltottam a féket. Elhamarkodottságomat iszonyat rángatás büntette a bot végén. Nem volt mit tenni, bevágtam, hisz nyeletésről már szó sem lehetett.

 Szákban az erőteljes dunai ragadozó

Hibám megtorlatlanul maradt, hisz a sikeres akasztást követően óriási felfordulás indult az apró öbölben. Úszós készséggel csak nagyon ritkán vesztek csukát, nem is tudok rá példát mondani. Ennek tudatában magabiztosan bántam a hallal, nehogy eszébe jusson az akadó felé venni az irányt. Fater békésen nézte végig a jelenetet, miközben még mindig sneciket próbált fogdosni. Hangosan emlékeztettem rá, hogy a merítőháló még ki sincs nyitva... De minden jó, ha jó a vége. Pár perc elteltével a parton ficánkolt az 55 centis másfél kilós dunai csuka.

 Örömmel tölt el, hogy a Duna ág még mindig ilyen szép csukákat rejt

Nagy örömmel töltött el, hogy a régi stratégia még mindig működik, és a holtág sem szűkölködik ragadozóban. Bár, több kapásunk nem akadt a nap hátralévő részében, a holtág közepén óriási loccsanásokkal adták tudtunkra jelenlétüket a küszöket hajtó balinok. Sajnos ezek a halak elérhetetlen távolságra voltak tőlünk, de egy percig sem volt rossz kedvünk, mert a Dunán ez a másfeles csuka sem rossz eredmény. Szívesen megpróbáltuk volna az élő Dunát is pergető botjainkkal az almási kövezésen, vagy a neszmélyi harcsagödörnél, de sajnos a magas vízállás ezt most nem tette lehetővé. Így maradt a kocsi tisztára mosása és a múlt horgászatait felelevenítő öböl megvallatása.


Vajon lakik e valaki a fa vízbenyúló gyökerei között?

Ezt jelenti nekem ez a holtág. A természetet, a termetes ragadozókat, a békét és a csendet. Remélem a sok sporthorgász, akik az utóbbi időben csak rémséges híreket hallottak erről a környékről, mind ellátogatnak ide és idővel a halmészárlás helyett a csodás környezet és a sikeres fogások emléke fog megmaradni mindannyiunk emlékezetében...

 
 

A bejegyzés trackback címe:

https://pecazas.blog.hu/api/trackback/id/tr242210157

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kocikafree 2010.09.01. 22:34:44

Szia Tom!

Ugyan személyesen még nem jártam arrafelé, de képeidből ítélve, ez a neszmélyi holtág természetességével, érintetlenségével maga a béke szigete és valóban, nehéz lenne összefüggésbe hozni a téli, piszkos történetekkel. Bízom benne, hogy a közeljövőben, legalább egy látogatás erejéig, én is eljutok erre a nevezetes helyre.
Szép a kishallal fogott csukád... nem is értem, minálunk miért csak nagyon kevesen próbálkoznak az őszi csukázással? Egyáltalán nem divat, itt az őszi fogas a sláger. Tudom, a Balaton nem kifejezetten csukás víz, de néha, imitt-amott hallani szép fogott példányokról, október táján. Ráadásul az etetett pontyozó helyen, vagy közvetlen közelében. Kedvet adtál hozzá, idén én is megpróbálom!
Jó az írásod, kezdesz belejönni, élvezet olvasni.
Üdv.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.09.02. 22:03:35

@kocikafree: Kedves István!

Köszönöm az elismerő szavakat. Ha esetleg lenne kedved hozzá, a közös balatoni süllőzésünk utáni szombaton szívesen látnálak vendégül a neszmélyi holtágon egy közös csukázásra. Persze ez a víz elég távol esik tőled, de ha mégis meg tudnád oldani valahogy, annak nagyon örülnék. Mit gondolsz?

Tudom, hogy a Balatonon a fogas az igazi sláger, de tanú erre hzizi blogja, hogy csukák is gyönyörűek élnek a tóban. Biztos vagyok benne, hogy a nádasban is élnek termetes példányok. A hangos rablásaikkal könnyen elárulják tanyájukat. Annyit kell csak tenned, hogy egy lefenekezett úszós készséget (ezt nem viszi be a nádba) leteszel a csukatanya közelébe kishallal csalizva és köré szórsz kevés darát, ahogy a cikkben is leírtam. Az odavágó csuka csak a horgon ficánkoló halacskát fogja megtalálni. Bár, a csukának nincs olyan finom íze, mint a süllőnek, fárasztása mégis nagy élmény. Sokkal intenzívebben védekezik. Nem is beszélve a víz fölötti szaltókról. Sokan mondják, hogy a csuka buta hal, könnyű megfogni. Ez a kicsikre igaz is, de a nagyok szerintem olyan ravaszak, hogy túltesznek sok balinon és süllőn is. Ha az ember nézegeti a rekordlistákat, a süllők kb felét műcsalival fogják. Csukáknál már sokkal szerényebb ez az arány. Az öreg csukát nem olyan könnyű becsapni...

Bmiki81 2010.09.06. 12:27:52

Szia Tom!

Először is gratulálok az újabb színvonalas beszámolóhoz és a szépen elejtett csukához. Már régóta izgatja a fantáziámat nekem is a Duna, ott is inkább ez a neszmélyi holtág rész. Ha nem titkos a hely, megkérdezhetem esetleg, hogy melyik részen érdemes letelepedni, idén már nincs időm kísérletezgetni. Az én olvasatomban a holtág a neszmély után lévő vasúti átjárónál, a sóderbányánál kezdődik és ha jól tudom Süttő előtt az egyenes szakaszban kapcsolódik össze az élő Dunával. De közben van ugye a magántó, ahova külön engedély kell, illetve még előtte Neszmély felé is volt, hogy találkoztam MAGÁNTERÜLET! HORGÁSZNI TILOS! táblával. Hogy van akkor ez? Megköszönném ha segítenél. Konkrétan melyik útcsatlakozásnál kell megközelíteni a nagy folyót? Persze ha nem publikus, akkor sincs sértődés, megértem. Jó fogást mindenkinek, bár nagyon megváltozott az időjárás. Reméljük azért ősszel partra lehet csalni még 1-2 csukát.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.09.06. 14:36:50

@Bmiki81: Szia Miki! Nézd meg ezt a térképet!
maps.google.hu/maps?f=q&source=s_q&hl=hu&geocode=&q=Neszm%C3%A9ly+Hungary&sll=47.15984,19.500732&sspn=2.831059,7.064209&ie=UTF8&hq=&hnear=Neszm%C3%A9ly&ll=47.738833,18.363132&spn=0.010938,0.027595&t=h&z=15

Mi a holtág felső végénél szoktunk próbálkozni csukára, balinra. Most speciál ott voltunk, ahol a holtág Y ként elágazik. Ez látszik a képeken is. Szerintem csukára, balinra mindenhol van esély a sóderbányai behajtó fölötti szakaszban. A sóderbányától lefelé pedig úgy tudom süllős, harcsás a terep. A tiltott rész a Korpás Duna, ami az Y alsó ága a sóderbányai behajtótól jobbra. Remélem érthetően tudtam elmagyarázni. :o)
Én azt javaslom, hogy egy villantós pergetőbottal járd végig a partot a felső végétől a sóderos behajtóig. Meg fogod látni, hol érdemes próbálkozni legközelebb. Vagy októberben, ha jön István, ha nem, nyugodtan csatlakozhatsz hozzám egy csukázásra az öbölben. Csak menjen lejjebb a víz, mert kb a Budapest szerinti 270-es állástól jó a terep. Mit gondolsz?

Kapásjelző 2010.09.08. 21:21:17

Gratulálok a csukához, és tisztelet a pozitív látásmód, hozzáállás miatt. Én egy vízre sem tudok így ránézni ahogy neked sikerül. A gyerekkoromban kedvelt horgászvizekben alig látok fantáziát, talán pont ennek köszönhetőek az elmúlt 1 hónap sikertelen próbálkozásai. :(

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.09.08. 21:39:52

@Kapásjelző: Nézd, ha nem bízol a vízben, amin horgászol, nem is fogsz sikerrel járni! Én pont úgy vesztettem el a hitemet hétvégén a Derítő tavon, mint te most, és nem is sikerült sok mindent fognom sajnos. A természetes vizeken kifejezetten kell a hit, mert anélkül sem a Duna, sem a DVCS, sem a Sugó nem fog neked halat adni... :oP

gyulaca 2010.11.13. 10:55:07

Sziasztok!

Azt szeretném megkérdezni, hogy eme gyönyörű helyen milyen feltételekkel lehet horgászni, gondolok itt a napijegyre, vagy esetleg éves engedélyre, és hol lehet beszerezni ezeket???

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.11.13. 16:40:01

@gyulaca: Szia Gyula!

A neszmélyi holtág a Duna2 (komáromi vasúti hídtól a szobi révig terjedő rész) szakaszhoz tartozik, amire csak érvényes állami horgászjegy birtokában lehet napijegyet váltani. Az éves területi engedély 5500 Ft, a napijegy pedig 1000 Ft. Szerintem jobban megéri az éves, még ha nem is használod ki, mert a napijegy beszerzése mindig csak nyűg a horgászatot megelőzően a természetes vizeknél.
Területi engedélyt az alábbi címen tudsz vásárolni:

Komárom-Esztergom Megyei Horgász Egyesületek Szövetsége
2800 Tatabánya II., Bánhida ltp. 107
Telefon/Fax: 06 - 34 - 310-453
E-mail: kemhesz@t-online.hu

Szólj, ha esetleg segíthetek még valamiben!
Üdv.

Tom

gyulaca 2010.11.15. 16:01:41

Szia Tom!

Negyon köszönöm a gyors és pontos infót. Tényleg jobb ha megveszi az ember az évest. Ja és gratulálok a horgászsikereidhez, és mégjobban az oldalhoz. Élmény olvasni!!!!!!!!!

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.11.15. 20:16:38

@gyulaca: Szia Gyula!

Igazán nincs mit. Örülök, hogy tetszik neked az oldalam. Remélem a jövőben is számíthatok majd a hozzászólásaidra... ;o)
Üdv.

Tom

gyulaca 2010.11.23. 17:10:33

Szia Tom!

Ma a munkám során Neszmély környékén jártam, és ellátogattam a holtágra körül nézni. Én a hajóállomástól lefelé kb. 2-300 méterre voltam, ill. visszafelé a bány vonalában is körülnéztem. Szerinted ezeken a helyeken érdemes horgászni?? És ha igen akkor csak ragadozóra, vagy esetleg fogható más is??

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.11.23. 21:37:25

@gyulaca: Szia Gyula!

Bár nem vagyok a hely nagy ismerője, hiszen csak évente párszor szoktunk itt horgászni, de pár tanácsot tudok adni. Neszmély és Süttő között van a sóderbánya, ahol be lehet hajtani a belső szigetre. A bejárótól felfelé inkább csukás, balinos a pálya, lefelé pedig süllős, harcsás. Itt a víz némely helyen 9 méternél is mélyebb.
Mi felfelé szoktunk horgászni, tehát csuka, balin a célhal. A balinok általában a holtág közepén rabolnak. Nagyon nehéz megfogni őket. Apró gyöngyházfényű csillogó körforgóval sikerült néhány kisebbet becsapni. Csukára a fent leírt módon érdemes próbálkozni. A tapasztalatom, hogy általában egy helyen, egy csukát lehet fogni, így érdemes időnként pozíciót váltani. Süllőre még nem próbálkoztam, de egy régi cimborám szerint igazi tapogatós terep az alsó rész. Békés halra még nem igazán próbálkoztunk. Bizonyára vannak benne termetes pontyok és busák, már hallottam hírüket, de mégis ha pontyozni szeretnék, akkor azt nem itt próbálnám meg hanem valami jobb tavon. Pontyra etetni kell természetes vízen, és saját állást kialakítani. Viszont ha kimész az élő Dunára, ott már érdemesebb megpróbálni a békés halakat, mert szép márnák és dévérek, jókora jászok is betévedhetnek. Egyébként egy hónapja voltam lent. Hemzsegett a víz az ivadékoktól. Sűrű felhőben úsztak, akár a tengeri halak. Amennyiben ragadozózni szeretnél én a helyedben megvárnám a hűvösebb időt, mert most annyi az ivadék, hogy biztosan nagyon nehéz megfogni a krokikat. Remélem tudtam segíteni...
Üdv.

Tom
süti beállítások módosítása