Lassan hozzászokhattunk már az utóbbi évek során, hogy a június a napsütéses kánikula helyett inkább viharokkal, záporokkal teli frontos időt hoz, mintha már nem is a nyár része lenne ez a hónap. Az embernek nagyon észnél kell lennie, ha több napos túrát tervez, mert az önfeledt szórakozást könnyen elsöpörheti egy hirtelen lecsapó vihar. Ha meg olyan helyen horgászunk a szabad ég alatt, ahol még menedéket sem lehet találni az égi áldás elől, akkor igazi istenkísértéssé válhat a tervezett túra. Most mi is egy ilyen helyzetbe csöppentünk faterral, mert az időjárás előrejelzés nem túl sok jóval kecsegtetett erre a hétvégére. Mégis úgy döntöttünk, hogy belevágunk, a már hónapokkal előre lekötött huszonnégy órás pontyos túránkba, hiszen aki nem kockáztat, az nem is nyer... meg persze a kikért szabadságot sem szabad hagyni elúszni.

Fater az etetést míveli a tó közepén ringó csónakban ülve...

Előtte azonban szeretnék tenni egy kis kitérőt az etető hajókkal kapcsolatos vesszőfutásomra, amin az elmúlt években keresztül mentem. Két esztendővel ezelőtt döntöttem úgy, hogy vásárolok egy használt etetőhajót, de balszerencsémre egy csaló áldozata lettem, aki nem szállította le az előre kifizetett horgászeszközt. Egy életre szóló tanulságot vontam le az esetből, hiszen kilencvenezer forintom bánta a dolgot. Az ügy azóta is rendőrségi úton halad és bár biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb lesz következménye, nagyon lassan születik meg az eredmény. Ez után a kudarc után mégis úgy döntöttem, hogy húsba vágó spórolással újra belevágok a dologba, de ezúttal már nem használt, hanem új hajót fogok rendelni. Vásároltam is egy SPRO Halabama etető hajót, ami két használat után felmondta a szolgálatot, így a tavalyi szezont végig szervizben töltötte. Késő őszre készült el, így az év utolsó pontyos horgászatán hasznát tudtuk venni, de a tavaszi első túrára már nem maradt benne élet. Az idei esztendőben ismét nélkülözni vagyunk kénytelenek ezt a nagyszerű eszközt. Nem csak az elektronika mondott csődöt, de a hőtágulástól a szegecsek mellett is szétpattant a műanyag. :o( Ergo minőségileg a béka segge alatt van az egész kreálmány. Csak remélni tudom, hogy a hosszú hónapokig tartó szervizelés alatt, sikerül olyan állapotba hozni szegény párát, hogy az év utolsó bojlis horgászatait kibírja, mielőtt újra összeomlik a rendkívül bonyolult elektronika. Mindezeket csak azért írtam, le hogy mielőtt bárki belevág egy etetőhajó vásárlásába, rendkívüli módon gondolja át a dolgot, mert én negyed millió forintos befektetés után sem kaptam semmit csak bosszúságot... :o( És nem csak magáról a hajóról van itt most szó, hanem a felborult stratégiákról, az elvesztegetett időről, szabadságról, kudarcokról...

... és már fáraszt is :o)

Visszatérve a jelenbe, az etetést csónakkal voltunk kénytelenek megoldani ezen a hétvégén is. Fater beevezett a tó közepére, majd a próbadobásom után megszórta az előttünk elterülő terepet pelletekkel és némi bojlival. Természetesen azonnal beindultak a kapások, de ezúttal csak a tó lakóinak apraja mutatott érdeklődést az általunk felkínált finomságok iránt. Fater egymás után kapkodta ki a két-két és feles potykákat, míg én két darab közel öt kilós pikkelyest segítettem partra. A gyönyörű szép, egészséges példányoknak természetesen pelletre szottyant kedvük. Életemben először próbáltam elektromos kapásjelzővel horgászni és mondhatom az első tapasztalatok nagyon kedvezőek. Nemcsak, hogy minden kapást időben észrevettem, de ezúttal kimaradt a műanyag kutyanyelvek zsinórra való feltűzése, ami egy meredek parton való horgászat esetén, több tucat emelkedőn történő felmászást iktatott ki a napirendemből.

Felszerelésem új elemekkel bővült...

... most használtam először elektromos kapásjelzőt horgászataim során

Sajnos egész nap nem tették tiszteletüket a nagy potykák körünkben. Én az aprajából csíptem el 20, míg fater több, mint 30 halacskát. Késő délutánra a frontos idő lassan fölénk terpeszkedett és egy erős szélvihar, majd egy kiadós zápor borzolta kedélyünket. A szűk negyedórás felhőszakadás teljesen átáztatta ruhánkat, besározta felszerelésünket. Az események után apám rögtön feladta a küzdelmet és csomagolt. Én azonban úgy döntöttem, hogy kint maradok egyedül éjszakára, a baljós fellegek és időnként újra és újra szemerkélni kezdő eső ellenére is. Mivel kicsit már belefáradtam a pörgős pecába, az egyik szerelékemet két hatalmas pellettel, míg a másikat, a még Csongortól kapott egy szem bojlival, illetve egy régen vásárolt tintahal és polip ízesítésű tésztagolyóval csaliztam. Felszereléseimet elrendeztem, hogy zápor esetén egy mozdulattal minden a pontymatrac alá kerüljön, majd elnyújtózkodtam horgászfotelomban és vártam az eseményeket.

Az első szebb halam egy négy és fél kilós potyka lett...

... és csakhamar megérkezett ikertesója is

Délutánra sötét fellegek takarták el az eget záport, esőt, és szelet hozva ránk

Kissé elbóbiskoltam a langyos szellőben, de álmomból kapásjelzőm vad csipogása riasztott fel. Rögtön bevágtam és éreztem, ez bizony már rendes hal lesz. A derekasabb példányok általában rögtön oldalra indulnak meg és mint a tengeralattjáró, úgy úsznak tova. Az első percekben az embernek nem sok köze van az eseményekhez. Lassan, óvatosan közelebb pumpáltam leendő áldozatomat, hogy az esetleges akadóktól kellő távolságra kerüljön, majd egyre magabiztosabban kezdtem átvenni az irányítást. Persze úgy fárasztottam, mintha tojásokon lépkednék, hiszen lehet ez lesz a túra egyetlen kapitális hala és semmi esetre sem akartam elszúrni a dolgot.

Megérkezett az év eddigi legnagyobb hala...

... egy 12,3 kilós, hatalmas tükrös személyében

Hiába sikerült a közelembe kormányozni zsákmányomat, az a zivatartól felfrissült vízben tomboló bikaként száguldozott jobbra, balra. Hihetetlen, hogy mennyivel erősebbek a halak egy ilyen időjárás változás után. A nyári melegben már rég megadta volna magát, de most újra és újra meglódulva tépte le a zsinórt orsómról. Tudtam, mivel most egyedül vagyok, ezt a halat rendesen ki kell fárasztanom, hogy segítség nélkül meg tudjam meríteni. Ezidáig mindig akadt segítőm bojlis kalandjaim során, most azonban elérkezett az idő, hogy egyedül kellett megoldanom a helyzetet. Jó húsz perc fárasztás után mutatta meg először magát vendégem. Egy hatalmas tükörponty aranyló hasa fordult meg a zavaros víz felszínén. Ejha, ez talán az idei év eddigi legnagyobb hala lesz, ha sikerül szákba terelni...

Az arányok szemléltetésére halam mellé raktam bojlis botomat 

Dupla bojli fityeg a még érintetlen húsos szájban

Fél órás küzdelem után ellenfelem végleg elkészült erejével. Óvatosan magam felé húztam, miközben a szákot gyengéden alátoltam. Egy hirtelen mozdulattal megmerítettem és végre az enyém volt! Nagy nehezen felcipeltem az emelkedőn, majd lefektettem a pontymatracra. Készítettem pár gyors fotót, de horgásztárs hiányában közös képek nem születtek ezúttal. Sajnos, ha az ember egyedül horgászik, akkor így működik ez... azonban ellőttem pár nagyszerű képet a ponty hatalmas fejéről és farkáról, szemléltetve halam arányait. Következett a zsákmány súlyának megállapítása. A mérleg nyelve 12,3 kilónál állt meg, idei legszebb potykám feküdt előttem a matracon. Miután fertőtlenítettem ellenfelem eddig sértetlen száját óvatosan útjára engedtem és búcsúzóul intettem egy 'viszlát haver' kézmozdulatot. :o)

Aranysárga lapátfarok

És végül a szabadság visszanyerésének pillanata

Elégedetten láttam hozzá botom újracsalizásának, de ebben a pillanatban másik szerelékemet is elhúzta valami. Bevágtam és megkezdtem a hétvége második óriásának fárasztását. Mivel már közeledtek a sötétség órái és rajtam nem volt fejlámpa, most nem bántam kesztyűs kézzel áldozatommal és az előzőnél keményebbre fogtam a fárasztást. Mikorra megláttam az életéért küzdő ponty pikkelyes testét már alig derengett egy kis fény a tájban, így nem restelkedtem a merítéssel, talán húsz percet sem hagytam halamnak a táncra. Felfektettem a matracra és fertőtlenítettem szerencsétlen pára száját. Már előzőleg kapott néhány tűszúrást pofájába... :o( Gyors fényképezés és már mehetett is vissza menedékébe, hogy kipihenje az esti falatozás során megtapasztalt traumát.

A hétvége utolsó hala egy egy gyönyörű pikkelyes...

...tizenkét kilós tőponty lett

Visszadobtam szerelékeimet, de már nem maradt sok idejük ázni csalijaimnak. Nem sokkal éjfél előtt telefont kaptam, hogy Tatabányán úgy esik az eső, mintha dézsából öntenék. Telefonáltam faternak, hogy ha nem alszik még, akkor induljon értem, én meg közben összecsomagolom felszerelésemet. Lám, ismét feledhetetlen élményekkel adományozott meg engem kedvenc tavam, de ezúttal keményen meg kellett küzdeni a sikerért. Ráadásul elég nagy kockázatot vállaltam, hogy kint maradtam egyedül éjszakára ebben a frontos időben, de hát ugye bátraké a szerencse...