Ködös alföldi hajnal fogadott minket, mikor kiléptünk alkalmi szállásunk ajtaján. Bizony, a látótávolság nem volt több, csupán öt-hat méter. Nem csoda, hogy hosszan bolyongtunk Abádszalók kusza utcáin, mire megtaláltuk a Tisza-tó töltésére vezető utat. Az előző nap sikerein felbuzdulva András barátommal és Pergivel türelmetlenül vártuk a találkozást a sulyomtenger tigriseivel. Majd egy órát veszítettünk értékes időnkből a tavat körülölelő ködpaplan miatt, de végül befordultunk az Albatrosz kikötő széles kapuján. A látvány sajnos rögtön kedvünket szegte. A sikeres éjszaka után egy majd negyven kilós harcsa lógott a bódé teraszán, miközben valaki cibálta le róla a bőrt. Szegény ragadozó jobb sorsot érdemelt volna... :o( Gyorsan elintéztük a csónakbérlés formaságait, majd lassan megindultunk a kiszemelt horgászhely, egy eldugott belső öböl felé, csukát remélve.
Ködös, párás időjárás fogadott minket a Tisza tavon ezen a késő őszi hajnalon
Gyönyörű tájakon, őszi színbe öltözött öblítőcsatornákon siklott tova csónakunk. Először jártunk errefelé, így nem győztünk betelni a szunnyadni készülő természet ezer, meg ezer színével. A hűvös hajnali levegőt szinte harapni lehetett, olyan friss volt. Ahogy a napfény lassan áttört a ködön, kedvünk is egyszeriben felderült. Bizony, egy ilyen csodás októberi hétvége nem végződhet kudarccal, a csukák biztosan partnereink lesznek majd a mai napon. Bedőlt fák, tuskók suhantak el mellettünk. Néha olyan szűk csatornákon vágtunk át, hogy karjaimmal meg tudtam volna érinteni a két partot. Míg elértük a kiszemelt belső öblöt, alkalmam nyílt átgondolni a stratégiát. Első alkalommal a jó öreg támolygó villantók közül választottam ki egy réz színű darabot, amely természetes vizeken szinte sosem hagy cserben.
Az öblítőcsatornák fölé ágaskodó fák már őszi színekbe öltöztek a tiszteletünkre
A jó öreg támolygó kanál csak nagy ritkán hagy cserben vadvizeken
Hosszú, kalandos csónakázás után végre megérkeztünk a kiszemelt helyre. A vízfelszínen végigtekintve rögtön realizáltuk, hogy nemrég még teljes felületén sulyom borította az öblöt. A rothadó növényzet által kibocsátott csersav feketére színezte a vizet, kitűnő búvóhelyet nyújtva az éhes csukáknak. Kerestünk egy alkalmasnak látszó pozíciót, majd megkezdtük a mély-sötét közeg vallatását. Mindnyájan különböző stratégián voltunk. Én a hínarasok tisztásaiba, sulyomrengetegek szélébe, parti nádas és akadók tövébe ejtegettem villantómat, majd hulló falevél technikával vontattam be. Megérzéseim most sem csaltak, mert valaki leütötte az imbolygó kanalat, és rövid úton egy gyönyörű, erős színekben pompázó, másfeles krokit ragadhattunk nyakon.
A nap első csukája nagy elszántsággal vetette rá magát a hulló fémdarabra
A sötét, csersavas víz méregzöldre festette az öböl lakóit
Gyorsan útjára engedtük első csukánkat. András is azonnal támolygó kanálra váltott és bizony meg is lett az eredménye rugalmasságának, mert a következő hasonló forma csukát ő fáraszthatta ki. Érdekes, hogy milyen szép színre festette a fekete víz ezeket a pompás ragadozókat. A sápadt dunai és bányatavi csukák után nem győztünk betelni a Tisza tavi krokik pazar látványával. Természetesen a következő hal is visszanyerte szabadságát. Hatalmas farokcsapással spurizott vissza a védelmet nyújtó sulyomszálak közé. Mindannyian felvillanyozódtunk, mert bizony a halak a mai napon is kedvünkben jártak. Lassan csorogtunk végig a part mentén és műcsalikkal ostromoltuk az ígéretesnél ígéretesebb állásokat.
A nap második ragadozója András barátom horgán akadt meg...
... és szintén támolygó villantóra szottyant kedve
Egyszeriben egy vízinövényezettel gazdagon benőtt területhez értünk, melynek túloldalán apró tisztás kínálta magát óriási rablásokkal. Első látásra meghorgászhatatlannak tűnt a terep, de Pergi koma rejtett horgos jerk-gumi csalijával rádobott a pályára és hihetetlen, de egymás után négyszer bírta kapásra az ott ólálkodó ragadozót, míg végül megakadt őkelme. Rendkívül ügyes manőver volt... lám, az öreg rókáknak is tudnak újdonságot mutatni a fiatalok. Azóta ezt a trükköt beépítettem stratégiámba és bár halat még nem adott, igen nehéz terepeken hat kapást is kiprovokáltam már általa. Na de térjünk vissza a jelenbe... Pergi rutinos mozdulatokkal fárasztotta ki csukáját, majd büszkén fordította a fényképezőgép lencséje felé előző két zsákmányunkhoz hasonló méretű prédáját. Ahogy visszahelyezte barátom a vízbe halát, az hatalmas farokcsapással fröccsentet bele a kamerába, egy igen emlékezetes pillanattal ajándékozva meg minket.
Pergi ezt a gyönyörű csukát egy lehetetlen pályáról kaparta ki magának
Bevetésen a srácok
Lassan a holtág végébe értünk, ahol egy ifjonc csukát még horogvégre kerítettem, ezúttal ezüst támolygóval. Az első pár óra négy pompás ragadozóval ajándékozott meg minket, de mégis úgy döntöttünk, hogy pihenni hagyjuk ezt a pályát és elnézünk az öböl egy távolabbi szegletébe, hogy később újra visszatérjünk majd. Útközben számos csónakkal találkoztunk, de mások nem nagyon kapkodták a halakat. Hiába, a három minden hájjal megkent csukahorgásznak senki nem érhet a nyomába... :o) Itt-ott megálltunk párat dobni, de az öböl túlsó végéig nem igen akadt több akciónk.
Fél éve még nem mertem volna kiállni az orrcsúcsba... :oD
Végeláthatatlan nádas, sulyom, hínár és akadótenger
Végül újra egy hínárral, sulyommal gazdagon benőtt részhez értünk. Itt először én akasztottam valamit, de még idő előtt távozott a horogról, majd Pergi wobblerrel járt túl egy közepes forma csuka eszén. Hiába, a jó ütemben történő stratégia váltás gyakran meghozza a sikert. :o) A holtág légvégében olyan tereppel találkoztunk, ahol a víznövényzet fölött csak pár centi szabad terület húzódott. Itt felszíni jerk csalikkal próbáltunk túljárni a csukák eszén, és bár számos kapásig jutottunk, nem tudtuk halra váltani az akciókat. Szinte hihetetlen, de a nap olyan erősen sütött, hogy teljesen neki kellett vetkőznünk, mintha nyári melegben lennék. Október végén ez igen szokatlan, vagy talán lassan ez lesz a normális?
A nap egyetlen wobbleres hala...
... imikicsi honaluka highlander dzsúniórra jött :oD
Egy nagy vargabetűvel visszaértünk aznapi kiinduló pontunkra, hogy a délelőtt oly szép csukákat adó szakaszra még egyszer rápróbáljunk. Lassan haladt csónakunk, miközben beszélgetéssel, tréfálkozással ütöttük el az időt. Egy óvatlan pillanatban, erős rántást éreztem botom spiccén. Bevágtam és valaki rögtön hevesen tiltakozott a túlsó végen. Ide-oda kitörve próbált szabadulni a horogtól a kis haramia, miközben szinte hallottam ahogy csikorognak fogai az ezüst fémen. Végül Pergi nyakon ragadta, hogy megszabadítva a horogtól, visszaengedjük sötét birodalmába. Igazán elégedett voltam három csukámmal és a fél tucatnyi rávágással. Nálunk a Dunán az egy nap, egy kapás, egy hal felálláshoz vagyok szokva, szerencsésebb esetben... :o)
Délután már csak az ezüst szín kellett nekik
Nem győztünk betelni a zöld-arany leopárdmintás ragadozók látványával
Ám, a nap még nem ért itt véget, a Tisza-tó még tartogatott számunkra egy meglepetést. Apró sorozást érzetem műcsalimon. Az akcióba vágva, valami megakadt blinkeremen, de nem éreztem az eddig megszokott heves ellenállást. A felszínre húzva egy gyönyörű, huszonegy centis sügér képe rajzolódott ki előttem a vízben. Bizony volt önbizalma a komának, mert könnyedén leverte a hatalmas kanalat, amely nagyjából feleakkora volt mint ő maga. Fogtam már bizony nagyobb sügért, nem egyet, de ez mégis különleges példány volt, mert olyan szép, erős színekben pompázott, amit még eddig soha nem tapasztaltam. Csak úgy meresztette ég felé tüskés taraját, miközben visszatettem a fekete levesbe. Dühös farokcsapással távozott körünkből.
Életem legintenzívebb színű sügérje nem ijedt meg a 13-as Lutrától
Végül elérte a napkorong a fák koronáját és én távozásra szólítottam fel társaimat, mert ha ránk talál az est az úttalan útvesztőben, bizony megszenvedünk a hazajutással. Padlógázzal vettük a kikötő felé az irányt, csodálva a naplementében úszó tiszai tájat, átsuhanva az öblítőcsatornák árnyas vízi ösvényén. Egy csodálatos nap állt mögöttünk életre szóló emlékekkel, igaz barátokkal, és szebbnél szebb halakkal. Kell ennél több? Még el sem értük a kikötő biztonságát, már a visszatérésről ábrándoztam. Partra szállva újabb tíz kilós, fellógatott harcsa képe fogadott minket, keserű zárójelbe téve ezt az emlékezetes napot. Ám, gyorsan elhessegettük a borús gondolatokat, mert bizony csak a szépre szabad emlékezni... és most bőven kijutott belőle.
Viszlát Tisza-tó! Találkozunk áprilisban... ;o)
És végül nézzétek meg a Tisza tavi kalandunkról készült videó összeállítást:
