A sulyomdzsungel tigrisei

2014. január 08. - Bogyo_bacsi

Ködös alföldi hajnal fogadott minket, mikor kiléptünk alkalmi szállásunk ajtaján. Bizony, a látótávolság nem volt több, csupán öt-hat méter. Nem csoda, hogy hosszan bolyongtunk Abádszalók kusza utcáin, mire megtaláltuk a Tisza-tó töltésére vezető utat. Az előző nap sikerein felbuzdulva András barátommal és Pergivel türelmetlenül vártuk a találkozást a sulyomtenger tigriseivel. Majd egy órát veszítettünk értékes időnkből a tavat körülölelő ködpaplan miatt, de végül befordultunk az Albatrosz kikötő széles kapuján. A látvány sajnos rögtön kedvünket szegte. A sikeres éjszaka után egy majd negyven kilós harcsa lógott a bódé teraszán, miközben valaki cibálta le róla a bőrt. Szegény ragadozó jobb sorsot érdemelt volna... :o( Gyorsan elintéztük a csónakbérlés formaságait, majd lassan megindultunk a kiszemelt horgászhely, egy eldugott belső öböl felé, csukát remélve.

tt01.jpgKödös, párás időjárás fogadott minket a Tisza tavon ezen a késő őszi hajnalon

Gyönyörű tájakon, őszi színbe öltözött öblítőcsatornákon siklott tova csónakunk. Először jártunk errefelé, így nem győztünk betelni a szunnyadni készülő természet ezer, meg ezer színével. A hűvös hajnali levegőt szinte harapni lehetett, olyan friss volt. Ahogy a napfény lassan áttört a ködön, kedvünk is egyszeriben felderült. Bizony, egy ilyen csodás októberi hétvége nem végződhet kudarccal, a csukák biztosan partnereink lesznek majd a mai napon. Bedőlt fák, tuskók suhantak el mellettünk. Néha olyan szűk csatornákon vágtunk át, hogy karjaimmal meg tudtam volna érinteni a két partot. Míg elértük a kiszemelt belső öblöt, alkalmam nyílt átgondolni a stratégiát. Első alkalommal a jó öreg támolygó villantók közül választottam ki egy réz színű darabot, amely természetes vizeken szinte sosem hagy cserben.

tt02.jpgAz öblítőcsatornák fölé ágaskodó fák már őszi színekbe öltöztek a tiszteletünkre

tt03.jpgA jó öreg támolygó kanál csak nagy ritkán hagy cserben vadvizeken

Hosszú, kalandos csónakázás után végre megérkeztünk a kiszemelt helyre. A vízfelszínen végigtekintve rögtön realizáltuk, hogy nemrég még teljes felületén sulyom borította az öblöt. A rothadó növényzet által kibocsátott csersav feketére színezte a vizet, kitűnő búvóhelyet nyújtva az éhes csukáknak. Kerestünk egy alkalmasnak látszó pozíciót, majd megkezdtük a mély-sötét közeg vallatását. Mindnyájan különböző stratégián voltunk. Én a hínarasok tisztásaiba, sulyomrengetegek szélébe, parti nádas és akadók tövébe ejtegettem villantómat, majd hulló falevél technikával vontattam be. Megérzéseim most sem csaltak, mert valaki leütötte az imbolygó kanalat, és rövid úton egy gyönyörű, erős színekben pompázó, másfeles krokit ragadhattunk nyakon.

tt04.jpgA nap első csukája nagy elszántsággal vetette rá magát a hulló fémdarabra

tt05.jpgA sötét, csersavas víz méregzöldre festette az öböl lakóit

Gyorsan útjára engedtük első csukánkat. András is azonnal támolygó kanálra váltott és bizony meg is lett az eredménye rugalmasságának, mert a következő hasonló forma csukát ő fáraszthatta ki. Érdekes, hogy milyen szép színre festette a fekete víz ezeket a pompás ragadozókat. A sápadt dunai és bányatavi csukák után nem győztünk betelni a Tisza tavi krokik pazar látványával. Természetesen a következő hal is visszanyerte szabadságát. Hatalmas farokcsapással spurizott vissza a védelmet nyújtó sulyomszálak közé. Mindannyian felvillanyozódtunk, mert bizony a halak a mai napon is kedvünkben jártak. Lassan csorogtunk végig a part mentén és műcsalikkal ostromoltuk az ígéretesnél ígéretesebb állásokat.

tt06.jpgA nap második ragadozója András barátom horgán akadt meg...

tt07.jpg... és szintén támolygó villantóra szottyant kedve

Egyszeriben egy vízinövényezettel gazdagon benőtt területhez értünk, melynek túloldalán apró tisztás kínálta magát óriási rablásokkal. Első látásra meghorgászhatatlannak tűnt a terep, de Pergi koma rejtett horgos jerk-gumi csalijával rádobott a pályára és hihetetlen, de egymás után négyszer bírta kapásra az ott ólálkodó ragadozót, míg végül megakadt őkelme. Rendkívül ügyes manőver volt... lám, az öreg rókáknak is tudnak újdonságot mutatni a fiatalok. Azóta ezt a trükköt beépítettem stratégiámba és bár halat még nem adott, igen nehéz terepeken hat kapást is kiprovokáltam már általa. Na de térjünk vissza a jelenbe... Pergi rutinos mozdulatokkal fárasztotta ki csukáját, majd büszkén fordította a fényképezőgép lencséje felé előző két zsákmányunkhoz hasonló méretű prédáját. Ahogy visszahelyezte barátom a vízbe halát, az hatalmas farokcsapással fröccsentet bele a kamerába, egy igen emlékezetes pillanattal ajándékozva meg minket.

tt08.jpgPergi ezt a gyönyörű csukát egy lehetetlen pályáról kaparta ki magának

tt09.jpgBevetésen a srácok

Lassan a holtág végébe értünk, ahol egy ifjonc csukát még horogvégre kerítettem, ezúttal ezüst támolygóval. Az első pár óra négy pompás ragadozóval ajándékozott meg minket, de mégis úgy döntöttünk, hogy pihenni hagyjuk ezt a pályát és elnézünk az öböl egy távolabbi szegletébe, hogy később újra visszatérjünk majd. Útközben számos csónakkal találkoztunk, de mások nem nagyon kapkodták a halakat. Hiába, a három minden hájjal megkent csukahorgásznak senki nem érhet a nyomába... :o) Itt-ott megálltunk párat dobni, de az öböl túlsó végéig nem igen akadt több akciónk.

tt10.jpgFél éve még nem mertem volna kiállni az orrcsúcsba... :oD

tt11.jpgVégeláthatatlan nádas, sulyom, hínár és akadótenger

Végül újra egy hínárral, sulyommal gazdagon benőtt részhez értünk. Itt először én akasztottam valamit, de még idő előtt távozott a horogról, majd Pergi wobblerrel járt túl egy közepes forma csuka eszén. Hiába, a jó ütemben történő stratégia váltás gyakran meghozza a sikert. :o) A holtág légvégében olyan tereppel találkoztunk, ahol a víznövényzet fölött csak pár centi szabad terület húzódott. Itt felszíni jerk csalikkal próbáltunk túljárni a csukák eszén, és bár számos kapásig jutottunk, nem tudtuk halra váltani az akciókat. Szinte hihetetlen, de a nap olyan erősen sütött, hogy teljesen neki kellett vetkőznünk, mintha nyári melegben lennék. Október végén ez igen szokatlan, vagy talán lassan ez lesz a normális?

tt12.jpgA nap egyetlen wobbleres hala...

tt13.jpg... imikicsi honaluka highlander dzsúniórra jött :oD

Egy nagy vargabetűvel visszaértünk aznapi kiinduló pontunkra, hogy a délelőtt oly szép csukákat adó szakaszra még egyszer rápróbáljunk. Lassan haladt csónakunk, miközben beszélgetéssel, tréfálkozással ütöttük el az időt. Egy óvatlan pillanatban, erős rántást éreztem botom spiccén. Bevágtam és valaki rögtön hevesen tiltakozott a túlsó végen. Ide-oda kitörve próbált szabadulni a horogtól a kis haramia, miközben szinte hallottam ahogy csikorognak fogai az ezüst fémen. Végül Pergi nyakon ragadta, hogy megszabadítva a horogtól, visszaengedjük sötét birodalmába. Igazán elégedett voltam három csukámmal és a fél tucatnyi rávágással. Nálunk a Dunán az egy nap, egy kapás, egy hal felálláshoz vagyok szokva, szerencsésebb esetben... :o)

tt14.jpgDélután már csak az ezüst szín kellett nekik

tt15.jpgNem győztünk betelni a zöld-arany leopárdmintás ragadozók látványával

Ám, a nap még nem ért itt véget, a Tisza-tó még tartogatott számunkra egy meglepetést. Apró sorozást érzetem műcsalimon. Az akcióba vágva, valami megakadt blinkeremen, de nem éreztem az eddig megszokott heves ellenállást. A felszínre húzva egy gyönyörű, huszonegy centis sügér képe rajzolódott ki előttem a vízben. Bizony volt önbizalma a komának, mert könnyedén leverte a hatalmas kanalat, amely nagyjából feleakkora volt mint ő maga. Fogtam már bizony nagyobb sügért, nem egyet, de ez mégis különleges példány volt, mert olyan szép, erős színekben pompázott, amit még eddig soha nem tapasztaltam. Csak úgy meresztette ég felé tüskés taraját, miközben visszatettem a fekete levesbe. Dühös farokcsapással távozott körünkből.

tt16.jpgÉletem legintenzívebb színű sügérje nem ijedt meg a 13-as Lutrától

Végül elérte a napkorong a fák koronáját és én távozásra szólítottam fel társaimat, mert ha ránk talál az est az úttalan útvesztőben, bizony megszenvedünk a hazajutással. Padlógázzal vettük a kikötő felé az irányt, csodálva a naplementében úszó tiszai tájat, átsuhanva az öblítőcsatornák árnyas vízi ösvényén. Egy csodálatos nap állt mögöttünk életre szóló emlékekkel, igaz barátokkal, és szebbnél szebb halakkal. Kell ennél több? Még el sem értük a kikötő biztonságát, már a visszatérésről ábrándoztam. Partra szállva újabb tíz kilós, fellógatott harcsa képe fogadott minket, keserű zárójelbe téve ezt az emlékezetes napot. Ám, gyorsan elhessegettük a borús gondolatokat, mert bizony csak a szépre szabad emlékezni... és most bőven kijutott belőle.

tt17.jpgViszlát Tisza-tó! Találkozunk áprilisban... ;o)

És végül nézzétek meg a Tisza tavi kalandunkról készült videó összeállítást:

A bejegyzés trackback címe:

https://pecazas.blog.hu/api/trackback/id/tr745661698

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Roland Nagy 2014.01.08. 11:50:32

üdv!
Festői színek!
gratulációóó

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.01.08. 13:14:33

@Roland Nagy: Szia Roli!

A természet kezében volt az ecset, én csak fényképeztem... ;o)
üdv.

Tom

Roland Nagy 2014.01.08. 14:08:22

az én horgomra is festhetne ilyen gyönyörű csukeszokat:)

Roland Nagy 2014.01.08. 14:09:24

beszélek majd ezzel a természettel..:))))

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.01.08. 14:25:45

@Roland Nagy: Roli!

Én a helyedben nem panaszkodnék... A madarak azt csiripelték, hogy fogtál egy szép csukát a hétvégén a Dunán... ;o)
Üdv.

Tom

Roland Nagy 2014.01.08. 14:48:58

nagyon kellet már!tényleg szép volt és tele volt a pocakja mert nagyon kerekedett,de még éhes volt.előtte egy kisebb csuka lekövette, és én igazából sügereztem úgyhogy gyorsan kötöttem a fluort:)
na mindegy ha olvasom a cikket olyan mintha egy picit én is ott lennék veletek és ez tök jó :))

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.01.08. 14:52:12

@Roland Nagy: Roli!

Mondtam neked, hogy a szívós kitartás meghozza a jutalmát. Tudom, nehéz terepekre mentünk, és elkeserítő, ha valaki mindig körbefog, de ha természetes vizeken megtanulsz halat fogni, akkor bárhol sikerülni fog!
Ez nem instant élmény...
Üdv.

Tom

Pergi94 2014.01.08. 15:23:23

Nagyon el lett találva az írás, Tom! Jólesett feleleveníteni ezeket az emlékeket így vizsgaidőszak közben:D csak horgászhatnékom lett tőle:( Itt egyébként mi voltunk, akik elkeserítettük a körülöttünk horgászókat:D

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.01.08. 15:28:37

@Pergi94: Pergi!

Nagyon jó volt együtt horgászni az internetes csevegések után. Nagyon jól éreztük magunkat, szép helyek, gyönyörű halak, jó társaság. Szerintem idén is lesz folytatása ennek a horgászatnak... ;)
Senki ne keseregjen, inkább tanuljanak meg horgászni, az gondolom... ;o)
Üdv.

Tom

Pergetni jó Blog 2014.01.08. 18:41:15

Szia Tom!
Azt kell, hogy mondjam ez a cikk az eddigi kedvencem mióta olvasom az írásaid. Nagyon tetszik benne az alapos tájleírás, na meg a fogott halak se az utolsóak.. :)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.01.08. 19:38:31

@Pergetni jó Blog: Szia Szabi!

Örülök, hogy eltaláltam az ízlésedet... idáig ez volt a legjobb Tisza tavi horgászatunk és bár nem most fogtam a legnagyobb csukákat, ilyen jól még sosem éreztem magamat ott. Egyszer neked is ki kell majd próbálni! :o)
Mi április elején nagy valószínűséggel újra támadunk...
Tudom, hogy vannak ott még jóval nagyobb krokik is... :o)
Üdv.

Tom

Pergetni jó Blog 2014.01.08. 19:45:01

@Bogyo_bacsi:

Régóta kacérkodok a gondolattal, hogy illene meglátogatni a Tisza-tavat mivel tőlem annyira távol nincs, de eddig nem nyílt rá lehetőségem, na majd talán idén.. :D Sok sikert kívánok az új támadáshoz, görbüljön! :)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.01.08. 19:47:17

@Pergetni jó Blog: Szabi!

Ha kell, adok tippeket, merre hogyan. Feltétlenül csónakos támadást tervezzetek, mert partról rengeteg nehézség adódik, ahogy a korábbi írásaimban is olvashattad... :oD
Üdv.

Tom

asp01 2014.01.08. 20:11:48

Szia Tom!

Gratula! Látom egyre jobban ismerkedsz a Tisza-tóval. Engem is magával ragadott a nyár folyamán :). Egyébként egy csónak szerintem elengedhetetlen egy ekkora vízre. Eszméletlen mekkora a különbség a fogásokat illetően. Partról küszködtünk is. Szépek a képek is, nagyon hangulatos látni, mennyire vadregényes helyeken jártatok.

Dani

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.01.08. 20:15:52

@asp01: Szia Dani!

Ebben az évben a természetes vizekre koncentráltam és a továbbiakban is így lesz. Számomra a tuti fogós vizeknek már nincs jelentősége. A Tisza-tó rendkívüli kihívásokat rejt magában, ahogy te is tapasztalhattad, és bizony egy csónakos tó. Nem azt mondom, hogy partról nem lehet fogni, de egészen más lehetőségek nyílnak meg csónakból.
A Tisza-tó ebben az évben is kiemelt állomás lesz, úgy érzem van még benne pár jobb csuka a számomra... :o)
Üdv.

Tom

asp01 2014.01.08. 20:20:23

@Bogyo_bacsi: Én is így vagyok vele, bár a Tisza-tó se teljesen természetes víz, mégis az évek alatt teljesen átformálódott és az emberi kéz nyomai jó formán nem is látszanak. Én is remélem, hogy lesz lehetőségem idén is pecázni a tavon, és környékén, vannak még elvarratlan szálak! :)

Dani

Riderspinblade 2014.01.08. 20:25:04

Grat szèpfogàsok :) csak többet!

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.01.08. 20:26:54

@asp01: Dani!

Nem természetes, ha kialakítását tekintjük, de ha úgy nézed, hogy Tisza holtágak vannak elárasztva, illetve ott az élő Tisza is, már természetesnek mondható. Ráadásul iszonyat nagy, vizinövényzettel dúsan benőtt vízterület. Csodálatos... számomra vadvíz.
Én úgy érzem, egy élet is kevés lenne kiismerni, de nem is baj. Mindig kellenek a titkok.-.. ;o)
Üdv.

Tom

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.01.08. 20:27:29

@Riderspinblade: Kösz Jani! hasonlókat kívánok neked is! ;o)

Riderspinblade 2014.01.08. 20:28:27

Grat szèpfogàsok :) csak többet!

Halfdane 2014.01.08. 22:19:50

Szia Tamás! Jó az írás és szerintem az idei őszi termésből ez a legjobb videó! Emelted a lécet rendesen!

Amúgy számomra ez volt az őszi szezon talán leghangulatosabb pecája, a csatornák labirintusa, a szinte érintetlen holtág békéje, a vadludak rikácsolása szinte most is velem van, az írás kapcsán pedig igazán jó volt újra felidézni.

Sokat tanultunk aznap és az egész hétvégén, remélem, sok ilyen peca lesz a jövőben. És egészen biztosan várnak ránk még termetesebb halak is.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.01.08. 22:27:37

@Halfdane: Szia András!

Örülök, hogy így érzed. Úgy láttam itt értetted meg, amit oly sokat fejtegettem, hogy a vadvízi horgászat mennyivel több élményt kínál. Legyen akár Duna, Tisza, Tisza-tó, vagy Balaton, holtágak... nagyszerű dolog csatangolni a természetben, ahol olyan dolgokat élhet át az ember, amit egy fizetős bértavon soha.
Szerintem ezek is nagyon szép csukák voltak és bár én is fogtam sokkal nagyobbakat, egy másfeles vadvízi csuka többet ér számomra , mint egy 4 x ekkora S2-es.
Én a jövőben is preferálom az efféle túrákat, legyen az Tisza-tó, Tisza, Deseda, vagy akár a Pó. Számomra ezek az igazi kalandok... ;o)
Üdv.

Tom

Halfdane 2014.01.08. 22:29:39

Kétségtelen! Csak legyen ilyen kalandból minél több! Idén a Tiszának szavazok bizalmat, de mellette azért pár csatangolásban benne vagyok, különösen a Deseda fogta meg a fantáziámat! Egy szép süllő már beugorhatna...;)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.01.08. 22:35:39

@Halfdane: Andris!

Hát én is fognék már egy szép süllőt... :o) talán hétvégén megadatik... :oP
Amúgy én szezonálisan alakítanám ki a programot. Pl, egy februári, illetve decemberi tiszai süllőzés, őszi tiszai kövesezés simán kell, de áprilisban és októberben inkább a Tisza tavi csukáknak adnék bizalmat. Májusban, a tilalom után a Deseda süllői lennének érdekesek, míg egy tavaszi áradásnál rá lehetne próbálni a tiszai harcsákra akár...
És persze júniusban PÓ!!!
Én valami ilyesmiben gondolkodom. :o)
Mindig akkor és ott, amikor érdemes... ;o)
Üdv.

Tom

VGabesz 2014.01.09. 07:43:23

Szia Tomi!

Gratulálok srácok, egy szép kerek történetet hoztatok össze ezzel a túrával. Gyönyörűek ezek a csukák, eszméletlen milyen fantasztikus színük van!! Remélem idén tudok majd hozzátok csapódni egy Tisza tavi mókára :). Kellenek a videók Tomi, nagyon sokat dob az egészen!! Nagyon király!!

Üdv.

Gabesz

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.01.09. 09:41:21

@VGabesz: Szia Gabesz!

Tudod, a lehetőség mindig nyitott... nem rajtunk múlik. ;o)
Tudom, hogy sokat dob az íráson a videó és ígérem meg is teszek mindent, hogy minél több klipp legyen, de vannak helyzetek, amikor egyszerűen nem kivitelezhető...
Dunai helyeinket nem szeretném közszemlére tenni. Fotózásnál még lehet trükközni a beállással, de a videó mindent elárul, sajnos. Amikor egyedül horgászok partról, szintén nem könnyű videót készíteni, hiszen egy jó videó elkészítése csapatmunka. Ráadásul itt el kell csípni a pillanatot. Nem kis kihívást jelent ez.
Ígérem, hogy folyamtosan lesznek videók auz írások mellett, de nem minden alkalommal... :oP
Üdv.

Tom

VGabesz 2014.01.09. 21:15:43

@Bogyo_bacsi: Szia Tomi!

Igen-igen tudom. El tudom képzelni, hogy nem egyszerű jó felvételt, ráadásul a jó pillanatban készíteni, de biztos összejön az is. Na az lesz aztán az igazán ütős :). Na nem mintha ha az eddigiek nem lennének azok (a zenei választáshoz külön gratulálok :D)
A Pergi a savage gumit használta a cikk elején említett helyen? Érdekelne a használt horog mérete meg, hogy az akadásokkal kapcsolatosan milyen tapasztalatai, tapasztalataitok vannak. Nekem is van néhány ilyen gumihal és bár még halat nem adtak nekem sem, sok reményt fűzök hozzájuk.

Üdv.

Gabesz

asp01 2014.01.09. 21:17:12

@Bogyo_bacsi: Igen, talán ez az egyetlen hátránya például a nagy látószögnek is, eszméletlen nagy képet ad... sajnos én is küzdök, rengeteg videót össze tudtam volna rakni, de van, hogy egyszerűen egyedül nem tudom megoldani. Na meg nem lehet egész nap bekapcsolva a fejemen, és van, hogy csak akkor jön a hal ha nincs rajtam... :D és bár az utóbbi időben jó süllős felvételek születtek volna, a helyet nem szeretném leleplezni én se, így is akár mennyire is cseleztem, sajnos pár szemfüles kitalálta a képekről... :)

Dani

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.01.09. 21:24:56

@VGabesz: Gabesz!

A videó készítés igazi csapatmunka. Igazából csónakból lehet nagyon ütős felvételeket csinálni, ahol a halhoz normálisan hozzáfértek többen. Ez víz alatti felvételekhez elengedhetetlen.
Próbálkozok majd mindenféle módon, többféle stílusban. Kis szerencse is kell, hogy ütős videó szülessen. És legalább 3 hal! :o) Ez nem könnyű természetes vízen. Szólok Perginek, hogy válaszoljon neked!

Üdv.

Tom

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.01.09. 21:28:47

@asp01: Dani!

Én is jártam úgy basszus, az egész nap a fejemen volt a kamera, hogy a fejbőröm már nem kapott vért és amikor levettem, PUFF ott volt a 3,5-ös csuka :oD
Pontosan ezért nem lesz videó a téli süllős cikkeim alatt. Különösen a parti írásoknál. Sajnos, a magyar horgászkultúra erre nem érett...
Ellepik a pergetők a helyeidet és visznek mindent. A feka, balin, meg a csuka megy vissza, de a süllőt és a harcsát nagyon kevesen engedik ám el...
üdv.

Tom

VGabesz 2014.01.09. 21:30:32

@Bogyo_bacsi: Szia Tomi!

Akkor a Duna nem igazán az ideális terep :). Mondom, lesz ettől még frankóbb is az biztos. Köszi, hogy szólsz neki!

Üdv.

Gabesz

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.01.09. 21:33:11

@VGabesz: A Dunán nem könnyű összehozni videót, de majd figyelj... ;)

Tom

VGabesz 2014.01.09. 21:34:01

@Bogyo_bacsi:
Jó! Majd filmezd, ahogy fogom a szebbnél szebb süllőket! :D

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.01.09. 21:43:20

@VGabesz: Nah, majd meglátjuk. Nem lesz mindig mákos rétes... :o)

VGabesz 2014.01.09. 21:47:21

@Bogyo_bacsi:
Nem offolom szét ezt a jó cikket! :D Ezek a szép fogások, a táj és a videó megérdemli, hogy foglalkozzanak vele! :)

Pergi94 2014.01.09. 21:55:21

Ahoi! Igenis, jelen, itt vagyok:D
Savage-et használtam, de egy már nem gyártott modellt, az "lb jerkminnow"-t ez amolyan elődje a soft4play-nek és nagyonnagy kedvencem (meg a csukáknak is), egy-két horgászboltban még van, érdemes beszerezni... Offset horognál, mint minden elakadás álló módszernél elég rossz a halak akadási aránya, de mivel ráharapva se fognak gyanút, meg lehet velük etetni egymás után többször, mint ahogy a cikkben szereplő hal is 4edszerre akadt meg... Ennek részben az volt az oka, h egy fél pillanatnyit nyeletni kell vele és azt hiszem, a negyedik kapásig sikerült ehhez kellően lehiggadnom:D Egyébként ez a közepes jerkminnow, offsetes plasztik viszonylatban remekül akad egy 4/0ás vagy 5/0ás szimpla widegap horgon hagyományosan tűzve. Viszont feltételezem, h mostanában már mindenkinek csak soft4play-je van, ezért leírom még, hogy azt viszont trükkösen kell tűzni, hogy így lehessen használni és jól akadjon, erről Dalien barátomnak van egy videója, amiből el lehet sajátítani:
www.youtube.com/watch?v=-iTQNN5cGpE
(ez így asszem egyszerűbb, mint ha elmagyaráznám)
Ezt már én is kipróbáltam így oldalbatűzött 4play-jel töklevelesbe és megfogtam vele a csukákat, szóval merem ajánlani:) Remélem tudtam segíteni, görbüljön!

Pergi

VGabesz 2014.01.09. 22:02:00

@Pergi94:
Szia!!
Köszi a kimerítő választ :). Gratulálok a fogásokhoz. Ahogy elnézem Te nagyon otthon vagy a savage cuccokban, majd biztos megtalálom a megfelelő fórumot, hogy kitárgyalhassuk a tapasztalatokat :).
Köszi mégegyszer!

Üdv.

Gabesz

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.01.09. 22:09:22

@Pergi94: Pergi! Kösz a választ. ;o)

@VGabesz: Itt a megfelelő fórum... ;o)

Halfdane 2014.01.09. 22:23:14

@Pergi94: Asszem arról nem beszéltünk, hogy a nagy jerkminnow-t használtad-e. Nekem halat még nem adott, de nagyon tetszetősen mozog. Igaz, tekintélyes méretű, súlyú, dobásnál elég nagyot toccsan, az talán már riasztó is lehet....

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.01.10. 09:32:46

@Halfdane: Én 13 centis SAVAGE SOFT PLAY-el próbáltam ezt a technikát és bár nem akadt meg egy sem, 6 kapást tudtam vele kiprovikálni Duna-Tisza holtágakon. Egyszer egymás után 4-et. Szóval az is fogós lehet...
Üdv.

Tom
süti beállítások módosítása