Február végét írjuk. A rideg január után egy tavasziasan meleg, napos télutó köszöntött ránk. A szokatlan időjárás kissé átrajzolta a természet rendjét és így a horgászati lehetőségek is némileg változtak. A hirtelen jött felmelegedés a Rábán zavaros áradást hozott, ami a Duna vizét is kakaó barnára festette. Tavasszal, nyár elején az ilyen körülmények harcsázásra, balinozása ösztönzik az embert, de a februári jeges vízben a sáros áradás bizony pontot rakott a süllőszezon végére. Így más lehetőségek felé fordítottam tekintetemet. Eszembe jutott egy ősfákkal körülölet csendes kis patak, amely annak idején rengeteg szép süllőt adott nekem, de az emberi butaság brutálisan beavatkozott és munkagépekkel tették tönkre, kotorták végig ezt a csodás tájat. Fákat vágtak tőből, kiszedték az akadókat, a Vízmű nem bánt kesztyűs kézzel a természettel. Ám, azóta eltelt négy kerek esztendő és kíváncsian vártam, vajon miként alakult a kis patak élővilága az elmúlt időszakban.
Sokat megélt eredi patak, mely réges-régen csodás emlékkel ajándékozott meg
Csabi barátommal korán reggel értünk a vízpartra és az erdei ösvényen bandukolva azonnal előtörtek belőlem a régi emlékek. Bár időről-időre feltűntek a csonkolt fák tönkjei, azért beforrni látszottak a tájon ejtett sebek. Na de mi újság az uszonyosokkal? A választ gyorsan megkaptuk, ugyanis Csaba pár perc után szép halat akasztott. A híd korlátjának támaszkodva követtem végig az akciót, hogy rövid fárasztás után egy harminchét centis süllő ifjoncot ragadjon grabancon. A mérete elmaradt ugyan, az annak idején itt fogott, másfél-két kilós fogasoktól, de nem is ez számít. A kis patak nem meddő, újra szép halak lakják medrét! Hatalmas örömmel fényképeztem barátomat aznapi első fogásával. A meglepett ragadozó büszkén meresztette az ég felé tüskés koronáját, hogy hamarosan nagy loccsanással távozzon a mindig zavaros, erdei levelek által sötétre festett vízbe.
A nap első fogása ez a gyönyörű süllőifjonc lett
Keményen koppintott oda az előtte táncoltatott zöld gumihalnak
Nem sokat kellett várni a következő akcióra. Csabi ismét jelzett, hogy hala akadt, jöhetek fényképezni. Ezúttal egy gyönyörű, bő tenyeres csapósügért tartott a fényképezőgép lencséje elé. Hatalmas öröm, hogy ilyen csodás ragadozókra bukkantunk, ebben a sokat megélt vízben. Bizony, folyamatosan jöttek a kapások, kisebb sügérek sorozták műcsalimat. Én azonban méretükhöz képest nagyobb, hét és fél centis gumit tűztem jigemre, amivel már csak a banda nagyok boldogulnak. Ritkán horgászok sügérre, de most kifejezetten élveztem a dolgot. Tüdőmet teleszívtam a friss erdei levegővel. Süllő szezon ide - süllő szezon oda, már nagyon vártam, hogy újra tavaszias melegben horgásszak és a napsugarak simogassák arcomat.
Íme megérkezett az első csapósügér is...
... amely mélyen benyelte a méretéhez képest termetes plasztikot
A világ egyik leggyönyörűbb helye :o)
Óvatos, de határozott pöccintésekkel emelgettem gumihalamat a patak medrében és végre-valahára a szerencse rám mosolygott. Határozott sorozást éreztem botom spiccén. Bevágtam, mire pálcám vége ritmusos bólogatással jelezte, hogy egy dühös sügér tiltakozik a zsinór végén. Mosolyogva vettem kézbe a tenyeres jószágot, majd pár gyors fotót követően visszaengedtem lakhelyére. Ezt követően átmentem a híd túloldalára, hogy más szögből is megvizsgáljam a lehetőségeket és bizony második csapóm is csakhamar horog végre került. Az előző tigris mintás jószághoz képest ez most egyenletes haránt-csíkokkal tagolt mintázatú halacska volt. Szép kerek formájúnak bizonyult mindegyik, öröm volt vissza adni nekik életüket.
Végül én is megfogtam az első sügéremet
A patak zavaros vize régen is sötétre festette lakói színét
Némelyik tigris mintás, némelyik pedig haránt-csíkos pizsamát viselt :o)
Ezt követően, egy sügér mértékkel számolva, óriási kapásom érkezett. Éreztem botomon, ez a hal bizony már a jobbik fajtából való lesz. Ide-oda cikázott a víz alatt, mire sikerül kezembe táncoltatni a formás ragadozót. Ezt a példányt már le is mértem, 22 centiméter volt faroktőig. Nem kapitális, de már szép sügérnek mondható. Számomra ő volt a nap fogása, hatalmas tüskés vitorlát növesztett hátára. :o) Természetesen, őt sem kerülte el a pár perc hírnév, majd gyorsan úszhatott is tova riadt társai mellé. Bár ezek a halak nem óriások, de mégis boldog elégedettséget éreztem és teljes harmóniát. Csodás környezet, rengeteg kapás és gyönyörű sügérek, süllők tették teljessé ezt a napot. Szinte észre sem vettük a folyamatosan erősödő szél baljós jelét.
Ez bizony már sügér a javából :o)
A zöld szín ezúttal is vitte a prímet
Ekkora csapót egy évben csak párszor fogok csukázás közben
Nekem ő volt a nap fogása :o) Örültem is neki, mint majom a farkának
Ezután ismét Csabi barátom percei következtek. Mogorva, termetes csuka ragadta el a sügérnek szánt gumit és hatalmas vircsaftot csapva próbált megszabadulni a horogtól. Nem kötöttünk harapásbiztos előkét, így nem volt időnk cicózni. Amint felém úszott a dühös kroki, rögtön meggrippeztem, mielőtt elharapná a vékony fonott zsinórt. Meglepett a fogás, mert annak idején nem nagyon találkoztunk csukával a patakban, inkább süllős-harcsás helynek számított. Gyorsan lemértük a hosszát, amely 57 centi volt faroktőig, majd készítettünk pár gyors képet. Mivel tilalmas halról beszélünk, gyorsan vissza akartunk helyezni elemébe, de az események nem várt fordulatot vettek. Lassan engedd vissza, hogy le tudjam filmezni a víz alatt! - kértem Csabát, ám hala óriásit csapott és egy tripla szaltóval távozott barátom kezéből, emlékül hagyva pár mély sebet, amiből csak úgy spriccelt a vér. A bámészkodó kirándulóktól kaptunk sebtapaszt, amiért nagyon hálásak vagyunk a mai napig. Bizony, felszerelésünknek is része kéne, hogy legyen egy kis elsősegély csomag... :oP
Meglepetés halként beugrott egy gyönyörű csuka is
Ezen a képen jól látszik, hogy az ívás már gyakorlatilag véget ért
Itt még megvolt Csabi össze ujja :o)
Ekkor már erősen tombolt a szél, a fölöttünk tornyosuló fák koronája vadul bólogatott. Megfogtam utolsó tenyeres sügéremet, de tudtam, ez volt a nap utolsó hala. Hamarosan recsegve ropogva hullani kezdtek a karomnyi kiszáradt ágak, megérkezett a vihar. Az azonnali távozás mellett döntöttünk. Szapora léptekkel siettünk az ösvényen a távoli parkoló irányába, miközben hideg eső csapatott arcunkba. Idő előtt ért véget ez a horgászat, de nem bánom. Nem mindennapi halakat fogtunk és a természet sebei is beforrni látszanak. Hiába a balga emberi pusztítás, az élet végül mindig utat tör magának...
Az élet végül mindig utat tör magának...
Tekintsétek meg a nap videós élménybeszámolóját is:
