Április közepét írjuk és a tavaszi csukás szezon kellős közepén járunk. Régóta nem tapasztalt, rendkívül forró nyárelő lepett meg minket idén. A természet minimum egy hónappal előrébb járt szokásos útjánál, a tavalyi esztendőnél pedig majdnem kettővel. :o) A szokatlan körülményekhez alkalmazkodva próbáltuk becserkészni vizeink tigriseit, de a dunai holtágak, az első horgászat alkalmával tapasztalt csukaeső után, némán hallgattak. Ezen a kellemes napsütéses hajnalon is egy ismerős Duna ágon kezdtük a horgászatot Edi barátommal. Végignéztük az összes számomra már korábban bizonyított állást Hencidától Boncidáig, de egy árva csuka nem keresztezte az utunkat. Javasoltam barátomnak, hogy nézzünk át egy közeli bányatóra, hátha a ritmusváltás meghozza az hőn áhított eredményt.

Kellemes tavaszi időjárás fogadott minket az öreg kavicsbányató partján

Ez az öreg Simson évtizedekig pihent a tó medrébe süppedve :o)

A tópartra érkezve rögtön leesett az állunk, ugyanis embertelen mennyiségben horgászták a tavat a békés halas sporttársak. Bár pergetésre nem sok terünk maradt, úgy döntöttünk, hogy azért a sarkokat végigpásztázzuk. Nagy csukára számítva, termetes, négy colos fehér gumihalat akasztottam harapásbiztos előkém kapcsába. Nagy buzgósággal kezdtem emelgetni műcsalimat a kristálytiszta vizű tó sóderos-töréses alján. És láss csodát, a kitartás meghozta gyümölcsét, egy határozott koppintás érkezett az egyik ütemben süllyedésbe forduló plasztik csalira. Határozottan beletartottam, az akcióba, de a várt elemi erejű ellenállás elmaradt. Valami ellenkezett ugyan a horog végén, de az itt korábban fogott négy – öt kilós csukákhoz képest elhanyagolható mértékben.

Idei első tavi süllőm gyönyörű márványos pizsamát viselt

Ledurrantotta a csukának szánt hatalmas gumihalat :oP

Sokat nem is akartam játszadozni prédámmal, gyorsan felszínre erőltetem, de legnagyobb meglepetésemre, nem egy kisebb forma csuka robbantotta fel a vízfelszínt, hanem egy ezüstös testű süllő képe rajzolódott ki előttem. Hihetetlen! Négy éve horgászok itt, de süllőt még sosem akasztottam és nem is tudtam róla, hogy fogtak volna. Ez a tó mindig is termetes csukáiról és balinjairól volt nevezetes. Ám, ha a gép most ezt dobta, akkor ennek kell örülni – gondoltam, majd óvatosan birtokba vettem idei első tavi süllőmet, amit Edivel olyan kiló harmincasra saccoltunk. Szép példány volt bizony, a dunai ezüst fajtársakhoz képest, szinte fehéres-márványos rajzolatú, világos-sóderos aljzathoz illő pizsamát viselt. Mivel még javában a süllő tilalomban jártunk, pár gyors fotó után óvatosan és kíméletesen visszahelyeztük a nemes ragadozót éltető elemébe, miközben a helyi erők kerek szemekkel, értetlenül követték nyomon a műveletet.

Óvatosan visszahelyeztem a vízbe, népesítse csak be a bányató kristálytiszta vizét

Azelőtt sohasem fogtam itt süllőt, többnyire a csukáké volt a főszerep

A tavasz egyik csodás pillanata

Még Edinek volt egy koppintása, de süllőre gyanakodva elhagytuk a helyszínt és befejeztük a horgászatot. Mindenre számítottam a mai napon, csak arra nem, hogy süllőt fogok ezzel a hatalmas gumihallal. Általában célirányosan tudom fogni azt a fajt, amire éppen horgászom... ez a tüskés hátú jószág volt idei első vendéghalam. Rá egy hétre ismét az öreg Duna partján talált minket a hajnal Jani barátommal és munkatársával. Támolygó villantókkal felszerelkezve simogattuk végig a vízből meredező tuskók, csökök rengetegét. Amikor utoljára itt jártunk szépen fogtuk a krokikat, de sajnos, Jánosomnak nem akadt horogra való. :o( Azt kívántam, hogy ezúttal mosolyogjon rá is a szerencse és fogja meg élete első dunai rablóhalát.

A következő támadás újra, a már jól ismert Duna holtágon esett meg

Hamarosan jelzett is barátom, hogy akasztott valamit. Siettem hozzá, nehogy segítség hiányában lelépjen zsákmánya. Ám, mire odaértem, már kezei között tartotta egészséges, kilós forma balinját, mely egy arany Ottó bácsi féle „Lutra” támolygót vert le. Készítettünk róla pár gyors fotót, majd sietve útjára engedtük, hiszen balinra is még tilalom vagyon. Nagy volt az öröm, lám most Janinak jött össze a fogás, még ha nem is csuka marta el a billegő vasat. Több halat már nem adott ez a szakasz, pedig még egyszer végig dobáltuk az akadósort, hátha tartogat még számunkra meglepetéseket. Azt Javasoltam barátaimnak, hogy nézzünk át a szőnyi holtágra, hátha ott nagyobb szerencsével járunk majd.

Jani első pergetett dunai hala egy kilós forma balin...

... az Ottó bácsi féle Lutra támolygót  vélte tápláléknak

Természetesen visszahelyeztük a vízbe, ma nem ő volt a célhal

Már türelmetlenül vártam, hogy megérkezzünk, a rég nem látott szőnyi Duna ág mesés partjára, de a látvány, ami fogadott minket, sokkoló hatású volt. A buja ártéri erdőnek nyomát sem leltük, a fák kupacokba pakolva, gyökereik kiforgatva, a talaj szétdózerolva. Ilyen brutális természetpusztítást még életemben nem tapasztaltam ezen a környéken. Nyilván épül az új gát, az emberek védelme prioritást élvez, de nem értem, hogy ilyen helyzetben miért mindig a természet húzza a rövidebbet... :o( Nem akarok több szót pazarolni a látottakra, beszéljenek helyettem a képek. Mindenesetre a keserűség, amit éreztem, leírhatatlan volt.

Elképesztő látvány fogadott minket a szőnyi holtág partjára érve

Az emberi ostobaság ismét diadalmaskodott a természet fölött 

A láncfűrész  bizony nem pihent :o(

Az ártéri fák gyökerei a talajból kiforgatva fetrengtek szanaszét a kiégett földön

Valaki kihasított egy hatalmas darabot az érintetlen természetből 

Annak idején ilyen táj fogadott minket a vízpartra érve :o(

Szerencsére nem az egész holtágat dúlták szét, így a rejtettebb részek továbbra is rendelkezésünkre álltak. A végtelen akadótenger zegzugait vallattuk barátaimmal és próbálkozásunk nem is maradt hiábavaló, hiszen Jani újabb halat akasztott, de ezúttal végre csuka táncolt a horog végén. Partra emeltük a negyvenhárom centis kis ragadozót, majd készítettünk róla és kifogójáról pár frappáns képet. Lám, Jani most revánsot vett rajtam, de cseppet sem bántam... a barátaim sikerének legalább annyira tudok örülni, mint a sajátoménak. Kifelé menet újabb barbárságot vettem észre. Egy karóra tűzött, kiszáradt fehérhalat találtam, amit megörökítettem, szobrot állítva a mérhetetlen emberi butaságnak. Felemás érzésekkel hagytuk el a holtágat. Ám, nincs idő sopánkodásra, hiszen a csukás április még javában tart és már csak hetet kell aludni a következő, Tisza tavi támadásig... :o)

Jani kipiszkált egy negyvenhármas csukát a holtág tuskós rengetegéből

Ez már bizony horgász kéz műve... :o(