Általában a zord téli hónapok kecsegtetnek a legszebb süllőkkel a Dunán... na de hogyan is indult ez az esztendő? Hát horgászati szempontból bizony katasztrofálisan. :o( Az év elején beköszönő erőteljes felmelegedés magával húzott egy zavaros árhullámot, ami egészen elsőfokú árvízig csúcsosodott, hosszú hetekre elvágva a gumihalas pergetés lehetőségét előlünk. Felmerül bennünk egy tiszai horgásztúra ötlete is, de ott meg a befagyott tározóról alvízre húzódó kormoránok 1500-2000-res raja szállta meg a folyót, megtizedelvén a békésen vermelő halakat. Szinte lehetetlen, de egész januárban sarokba kényszerült pergető botom, én pedig inkább más programokat szerveztem magamnak a horgászat helyett. Ám, minden nap lesegettem a vízállás előrejelzést, mikor jön végre el az idő, hogy újra próbára tehessem szerencsémet szeretett folyómon.

Téli naplemente, tükör víz, havas táj

Január végére a helyzet némileg javulni látszott, hiszen a vízállás bekúszott a kritikus szint alá, mikor már partról pergetve is le lehet tenni ésszerű ólmozással a gumihalat a fenékre. Ám hiába nyugodott meg a Duna, hiába a kedvező időjárás és a tisztuló víz, sajnos ezek a próbálkozások sem jártak sikerrel. A süllők nem voltak a megszokott helyeiken, mi pedig bottal ütöttük a nyomukat és rendre kapufát lőttünk. Mások is panaszkodtak, ez a szezon valahogy nem az igazi. Mégis akadt egy emlékezetes kaland, amikor hihetetlen módon meglepett minket az öreg folyó és leckét adott számunkra, emlékeztetve rá, itt bizony bármikor, bármi megtörténhet.

Jobbára egész januárban bottal ütöttem a süllők nyomát

Egy kellemes január végi napon szálltunk ladikba Zoli és Laci barátaimmal. Mindketten rutinos vén dunai róka hírében állnak. Ha velük ülök egy csónakban, mindig újabb és újabb tapasztalatokkal gazdagodom kalandjaink során. A hőmérséklet valamivel fagypont fölött szambázott, viszont a szél kitartóan fújt, ami bizony jelentősen csökkentette hőérzetünket. Már végignéztünk pár, korábban szép süllőket adó törést, de rablóhalaknak se hírét, se hamvát nem találtuk. Lassan kezdtük feladni a reményt, mikor egy váratlan pillanatban Zozo műcsaliját valami erőteljesen megsorozta. Barátom keményen beletartott az akcióba, mire botja azon nyomban perecbe hajlott.

Laci barátom bevetésre készülődik :o)

Iszonyat erővel tépte le a zsinórt a beköszönő idegen az orsó dobjáról. Először harcsára gyanakodtunk, de egyáltalán nem annak megfelelően viselkedett ellenfelünk. Felmerült egy nagy csuka eshetősége is, de igazából fogalmunk sem volt róla, mivel is akadtunk össze. Nem telt bele sok idő mire megjelentek az első burványok a víz tetején. Szemünket meresztgetve vizslattuk, vajon ki lehet a zsinór végén? Még pár mélybe törés, majd méltóságteljesen felfeküdt halunk a csónak mellé, mi pedig megdöbbenve tekintettünk egymásra. Egy hatalmas fehér amur nézett farkasszemet velünk a zöld habokban. Ráadásul szájkörnyéki akadással. Hát ez meg most mi?

Óriási meglepetésünkre egy hatalmas amur bukkant elő a zöld mélységből

Zozó barátom pálcája perecbe hajlott minden egyes kirohanásnál

Húszpercnyi küzdelem után prédánk végre engedelmesen felfeküdt a víz színére

Ezt volt ugye az első kérdés... utána egyből jött is a következő: És most hogyan szedjük ki? :oP A süllős merítőbe bele se fért volna a behemót növényevő, bojlis szákot meg persze nem hoztunk magunkkal, mint más normális pergető horgászok sem szoktak. A süllőt, csukát, harcsát simán kivesszük kézzel, esetleg grippel, de ezzel most mit kezdjünk? Csak bámultuk a hatalmas torpedót, ahogy ott lebegett a sodrásban. Laci megérintette a szájánál mire egyszeriben felrobbant a víz körülötte. Akárhogy nyúlt hozzá barátom, a hatalmas amur elemi erővel verte szét maga körül a habokat. Lehetetlennek tűnt a szituáció. :o( Próbáltunk alányúlni, hurkot húzni a farkára és ki tudja még mit... semmi sem jött be. Nem túlzok, ha azt mondom huszadszori próbálkozásra sem sikerült csónakba emelni szegény párát.

Hogy ez most miért, vagy hogyan történt, az immáron örök talány marad

A hatalmas növényevő súlyát húsz kilóra saccoltuk

A fárasztás már több mint negyed órája zajlott, mikor végre Zozó zsákmánya kinyitotta kopoltyú lemezeit. Laci határozottan megragadta mindkét felén, majd egyazon lendülettel behúzta a csónakba. Tudom, nem a legjobb megoldás, de más módot nem találtunk. Eddigre már szegény Laci keze csontig fagyott a jeges vízben. Elképedve bámultuk, ahogy a hatalmas növényevő elterült a csónak aljában. Farok tőig 95 cm-t mértünk. Dereka háromszor volt vastagabb, mint a combom, Zozó alig bírta megemelni a fényképezéshez. Súlyát nagyjából húsz kilóra saccoltuk. Hihetetlen, hogy gumihallal pergetve ekkora amur került a horogra. Az, hogy külső akadás történt, vagy a hatalmas növényevő rámozdult e a plasztik csalira, már sosem tudjuk meg, ezért ebbe a vitába nem is mennék bele. Mindenesetre hatalmas harc volt, olyan, amilyet majd félmázsás Pós harcsám óta nem volt szerencsém megtapasztalni.

A háta háromszor volt vastagabb, mint a combom

Bizony a fotózás sem volt egy egyszerű móka

Hatalmas leckét kaptunk a Dunától, hogy itt bizony tényleg fel kell készülni minden eshetőségre. Nagyon észnél kell lenni és mindig számítani a beeső kapitális halakra, vagy váratlan vendégekre is. Én úgy gondolom, hogy ez most egy olyan szituáció volt, amire igazán nem is lehet normálisan felkészülni. Nyilván süllőhorgász nem hord magánál bojlis merítőt, vagy pontymatracot. A körülményekhez képest próbáltuk a legsportszerűbben megoldani a helyzetet. Így sikerült. :oP Süllőt a továbbiakban sem fogtunk. Ám, februárra változni látszottak a körülmények. Talán a tél utolsó leheletével sikerül majd megfogni az év első süllőjét... a következő írásomban biztosan ki fog derülni. ;o)

Örök tanulság: bizony a Dunán bármikor, bármi megtörténhet :o)

És most tekintsétek meg a hatalmas amur fárasztásról és beemelésről készült videót: