Párás, szürke hajnalon érkeztünk meg Agostyánra. A tó régi ismerősként köszöntött minket, hiszen már több, mint két éve rendszeresen, minden horgászható hónapban meglátogatjuk partjait. A nap még épphogy csak előkukucskált a szemközti dombok mögül, de már keményen éreztette erejét. Bizony beköszöntöttek a nyári hónapok, amikor a perzselő meleg igencsak próbára teszi a gáton horgászó emberek tűrőképességét, hiszen itt semmiféle menedéket nem lelni a kíméletlenül tűző napsugarak elől. Állást foglaltunk, már bejáratott helyünkön, bár a szokatlan zsúfoltságnak köszönhetően éppen hogy be tudtunk ékelődni egy falatka szabad nádnyiladékba. Szerencsére szomszédaink nagyon kedvesek és engedékenyek voltak, így nem kellett lehetetlen helyekről megpróbálni becserkészni a tó óriásait.

Nyári hajnal a Római tavon

Gyors csalizás és indulhat a a huszonnégy órás peca

Miközben behúztuk szerelékeinket az ígéretes helyekre, azon tűnődtem, hogy talán meg kéne növelni a csalik méretét, hiszen utolsó alkalommal a két darab húszas pelletet majdnem mindig elhúzták a falánk apró pontyocskák. Olyan agresszívan kaptak, hogy az így is tekintélyes méretű csalival, csak nagy nehézségek árán sikerült horogvégre keríteni a nagyobbját. Ezen elgondolásból most két darab harminc milliméteres hallibut pelletet fűztem fel a horog mellé, de optimizmusomat csakhamar lehervasztotta egy másfeles amurkölyök, melynek sikerült begyömöszölnie szájába az óriás méretű csalit. Ezeknek már semmi sem szent? - mérgelődtem, miközben kiakasztottam a horgot az apró növényevő szájából és útjára engedtem.

Az első jelentkező egy aprócska amur volt. Vissza is nyerte a szabadságát

Fél óra sem telt el még, mikor fater botja is bevágásra emelkedett. A lágy pálca meredeken görbült a tekintélyes méretű uszonyos súlya alatt. Hatalmas örvényekkel és fordulásokkal törte meg a hajnali tó víztükrét az életéért küzdő behemót. Ám, apám sem ma kezdett el horgászni, így nagy higgadtsággal terelte szákba a gyönyörű 11 kilós vadpontyot. A horogszabadítást és ápolást a kíméletes visszaengedés követte. Az álmából felzavart potyka sokáig nem találta a tó közepe felé vezető utat és a part menti nádasba próbálta befurakodni magát, ahonnan csak a szákkal való gyengéd nógatás hatására váltott irányt.

Fater kapitális halat fáraszt, alig fél óra horgászat után

Bukfencező hal töri meg a hajnali víztükröt

Egy csodálatos vad jellegű ponty buldog szerű fejjel

Kereken 11 kilót nyomott a mérlegen

Válaszom nem váratott sokáig magára. Hamarosan az én nyeletőfékem is elkezdett énekelni, így megkezdhettem a harcot a hétvége elő komolyabb halával. Rövid küzdelem után egy kilenc pluszos tükrös háta bukkant fel előttem, a napfénytől szikrázó sima vízfelületen. Gyorsan megmerítettük, majd pár fotó után visszacsúsztattam a habokba nemes ellenfelemet. Minden úgy alakult, ahogy elterveztem, és úgy látszott, hogy a nagy méretű pelletekkel sikeresen szelektálni tudjuk, az elvetemült kis pontyokat és egy élményekben rendkívül gazdag napnak fogunk elébe nézni.

Tükörponty valamivel tíz kiló alatt

Óvatosan csúsztattam vissza a langyon vízbe zsákmányomat...

... miközben a nap megcsillant aranysárga pocakján

A staféta bot ismét faterhoz került, aki egy nyolc kilós tövest parancsolt rövid úton partra. A nap ekkora már magasan járt az égen. A kíméletlen meleg csak úgy perzselte egyre ropogósabbra sülő bőrünket. A halak kapókedve is lassan kezdett megváltozni. Hamarosan elmaradtak a nagyobb halak és helyüket másfél – két kilós fajtársaik vették át. Nem győztük kicsörlőzni az egymásutánjában kapó apróságokat. Hiába a harminc milliméteres pelletek, addig szopogatták az ízletes csalit a mohó jószágok, míg végül csak megakasztották magukat. A sokadik nem kívánatos fogás után már kezdtem kétségbe esni, mit is tehetnék a nem várt invázió ellen.

Fater nyolc kilós tőponttyal folytatta a sort

Hibátlan példány

Egy gyors fotó és már mehetett is vissza éltető elemébe

Szerencsére, azért nem minden hal volt kis méretű. Dél körül beköszönt a 24 órás horgásztúra legtekintélyesebb vendége. Csak úgy füstölt az orsóm fékje, mikor besuhintottam a vágtázó ismeretlennek. A sikeres akasztást majd húsz perces hadakozás követte, ahogy ellenfelemmel küzdöttünk a zsinórért. Egyszer ő, egyszer pedig én húztam vissza a pillanatokra elveszített damilt. Az idő azonban nekem dolgozott, így lassacskán egyre közelebb sikerült húzni a harcos kedvű idegent. Amikor először megláttam a vízben bukfencező halat, nem győztem csodálkozni. Egy gyönyörű szép spanyol pikkelyes potyka küzdött a horog végén.

Mindig a legegyszerűbb végszereléket alkalmazom

Végül megérkezett a hétvége hala...

... egy 12,5 kilós spanyol pikkelyes szépség személyében

Fater óvatosan alátolta a szákot, majd a partra emelte a nem mindennapi zsákmányt. Büszkén tartottam a magasba a fényképezőgép előtt, hiszen ilyen mintázatú pontyot eddig még csak három kilós méretig fogtam. Mondanom sem kell rendkívül óvatosan engedtem útjára a gyönyörű halacskát. Sajnos, ez volt a hétvége utolsó említésre méltó zsákmánya, mert sem a délután, sem az éjszaka nem adott mást, csak két – három kilós potykák sokaságát. Hiába a nagy csali és a nagy horog, csak úgy falták az óriási pelleteket a telhetetlen apróságok. Akasztottunk nagy halakat is persze. Sőt, nagyon nagy halakat, de szinte kivétel nélkül lefordultak a horogról. Talán a túl nagy csali, óvatos kapás, vagy más oka lehetett az elköszönő zsákmányoknak, nem tudom, de fejenként legalább három – három termetes potykát veszítettünk ketten.

Óvatosan engedtem útjára az ebédidőben érkező vendéget...

... találkozunk pár év múlva

Ahogy jött az éjszaka, beélesítettem harcsázó botomat, akit én csak Medveölőnek hívok. A fenéken meglebegtetett nadálycsokrot egyszer iszonyatosan megrántotta valami, majd elengedte. Azonban az egész akció olyan hirtelen történt, hogy a botér még csak nyúlni sem volt időm. Több ismerősöm jelezte, hogy ők is tapasztaltak hasonló megrántós – beejtős kapást nadálycsokorra és csupaszon tekerték ki a horgot. Nem tudom, hogy mi lehet a jelenség pontos oka, de az biztos, hogy harcsát nem eredményezett a kapás.

Harcsázó felszerelésemet is beélesítettem, de nem hozott sikert

Hajnalban kimerülve csomagoltuk össze felszerelésünket és indultunk hazafelé. Bár ezúttal rekord méretű halat nem adott a tó, annál több kérdés és tanultság merült fel bennünk, amit emésztgetve készülünk majd a következő támadásra, mikorra már átgondoljuk hibáinkat és új stratégiával próbáljuk meg horogvégre keríteni a hőn áhított pontymatuzsálemeket.

Napkelte az oly sok szép halat adó víz tükre felett

Idén utolsó alkalommal látogattam el barátaimmal kedvenc vizemre, a tatai Római tóra, mely ebben az esztendőben már oly sok termetes hallal ajándékozott meg minket. Év végéig rengeteg terv áll még előttem. Szeretnék eljutni sok általam már ismert és még felfedezésre váró tóra, folyószakaszra. Bár Agostyánban mindig kiemelkedő eredményeket sikerült elérnem, szeretném próbára tenni horgásztudásomat más vízterületeken is. Ezen a hétvégén azonban még figyelmemet a pikkelyes óriásokat rejtő tatai mélység meghorgászásának szenteltem, hátha sikerül elcsípnem egy olyan halat, amivel eddig még nem találkoztam.

 Ebben az esztendőben utolsó alkalommal látogattunk el pontyozni a Római tóra

A kenyér ünnepének reggelén érkeztünk a vízpartra Gábor barátommal és Csanáddal, aki az ő ismerőse. Gábor faházat bérelt a tó hátsó részén, és nagyon kedves módon meginvitált engem egy közös horgászatra. Mivel ezen a részen még sosem horgásztam, egyértelmű volt, hogy élek a lehetőséggel, még ha a gáti szakasz mély vizétől távol kellett is próbálkoznom. Tizenegy órára elfoglaltuk a faházat. Míg a többiek az etetést készítették elő, én összeraktam botjaimat a próbadobásokhoz. Meglepődve tapasztaltam, hogy a tőlünk jobbra lévő stégen régi ismerősünk, Sándor vallatta a vizet, akivel tavaly már horgásztunk egy közöset a szemközti L alakú stégeken.

 A hatos számú faház lett a miénk. Még soha sem horgásztunk a tó ezen részén

Gábor és Csanád összeállította tehát az etetést, ami hallibut pelletekből, némi bojliból és kevés száraz búzából állt. Kölcsönkérték a halőrháznál kikötött csónakot, majd beeveztek az előttünk elterülő, még megdobható területre. Én a stégről indítottam próbadobásokat, hogy lássák, mely részre kell szórni a halaknak szánt finomságokat. Beélesítettem felszerelésemet, majd rendet raktam magam után és előkészítettem a nagyméretű bojlis merítőt és pontymatracot. Miután a többiek visszaértek az etetésről, ők is besuhintottak két szereléket, majd kezdődhetett a várakozás.

 Gábor és Csanád az etetést végzi az előttünk fekvő területen

Botjaimmal a stég bal oldalát foglaltam el. Jöhetnek a halak...

Jómagam a már bevált hallibut pelletes csalizással próbálkoztam, míg Gabeszék madáreledeles bojlit fűztek a horog alá. Csanád nagy álma volt egy tíz kilón felüli pikkelyes megszákolása és nem is kellett rá sokat várnia. Miután én visszaengedtem a hétvége első, csupán két kilós bajuszosát, füstölő kapásba vágott bele. Az erős, ellentmondást nem tűrő bojlis felszereléssel rövid küzdelem után sikerült partra parancsolnia a hőn áhított tízplusszos halat, amely az álomhatárt még meg is haladta két és fél kilóval. Hihetetlen, hogy milyen gyorsan teljesült a vágya. A hatalmas tőpontyot gyorsan lerendeztük, majd Csanád visszaengedte a vízbe, hogy átadja helyét következő társának a matracon.

 Az első tizenkét és feles tőponty Csanád madáreledeles bojliját vette fel

Én még soha életemben nem fogtam bojlival halat, így nem is nagyon bízok ebben a csaliban, de látva, hogy hallibut pellettel csalizott horgom érintetlen maradt, miközben Csanád madáreledeles bojlival fogott egy pontyot, úgy döntöttem próbát tesztek, és az egyik botomat én is a csodagolyókkal csalizom fel. A váltás meghozta a sikert. Hamarosan az orsóm dobja süvítve köpte ki magából a zsinórt, mire pálcámat bevágásra emeltem. Éreztem megvan az első jobb halam a mai napon.

 Matracon életem első bojlival fogott hala

Be kell ismernem, a mai napon nem az én stratégiám működött jól

Mivel a stégen négy bot volt bedobva és a szomszédok sem voltak túl messze, sok lehetőségünk nem volt játszani a halakkal. Így én is keményebbre fogtam a gyeplőt és csakhamar a paplanon pihegett egy kilenc és feles szépséges tőponty. Be kellett ismernem, hogy a mai napon a madáreledel ízesítésű bojli fogósabbnak tűnt a már oly sokat bizonyított hallibut pelletnél. Lám, mindig tanul újat az ember. Mindenesetre megvan életem első bojlis hala, amely két darab 15 mm-es tészta golyócskára csábult el. Minkét fogott halunk csak úgy ontotta magából az etetéshez használt, félig megemésztett búzaszemeket.

 Az első halam kilenc és fél kilót nyomott

 Hibátlan pikkelyes. A Rómain a legtöbb hal ilyen szép egészséges töves

Egy mozdulat és már csusszant is vissza a langyos vízbe

A harmadik szebb halat Sándor akasztotta a szomszédunkban, nem kis galibát okozva nekünk, hiszen tíz és feles tőpontya átúszott mind a négy szerelékünk fölött. Hiába, a szűk helyen roppant nehéz kiszedni a termetes halakat. Óriási bravúr folytán sikerül úgy megszákolni a bivalyerős pikkelyest, hogy egyik botunkat sem kellett kivenni és újra behúzni.

Régi ismerősünk, Sándor is remekelt

A zsákmány egy tíz kilót ütő tőponty

Ekkor azt hittük, hogy kaszálni fogjuk a halakat ezen a tavon, de sajnos nem így történt. A gyors egymásutánjában érkezett három tízes körüli potyka után több órás néma szünet következett. A továbbiakban a többszöri újracsalizás és a naptól való elrejtőzés töltötte ki időnket. Gábor többször is tudtunkra adta, hogy ő bizony egy szép amurt szeretne fogni. Horgásztúránk ezen pontján én bárminek örültem volna, ha meghúzná a zsinór végét, még egy nagyobb kárásznak is. Mindenesetre a kapástalan időszak lehetőséget adott a szomszédjainkkal való ismerkedésre.

 A kapástalan időszakban volt időnk gyönyörködni a természet szépségében

Mikor az egyik ilyen vendéglátogatásból visszatértem, látom, hogy az egyik kapásjelzőm a vízbe pottyant. Mondom Gábornak, hogy nem vették észre a kapást. A válasz elég különös volt. Nem, mert nem csipogott! - felelte. Hát, mivel az én kapásaimat egy kutyanyelv jelzi, az nem is fog neked csipogni soha. - válaszoltam. Mindenesetre megfeszítettem a zsinórt, de a jelző ismét a vízbe pottyant. Ismételt feszítésere, a körte alakú műanyag darab vad táncba kezdett. Rögtön bevágtam és elkezdtem magam felé tekerni az erőtlen halat.

 Szákban életem legnagyobb amurja...

Hát ez ha ponty, akkor nagyon kicsi... - mondtam hangosan. Zsákmányom egyenesen úszott felém minden ellenállás nélkül. Mikor megpillantottam, meghűlt bennem a vér. Egy hatalmas amur nézett farkasszemet velem a horog végén. Mondanom sem kell, ekkor kezdődött el az igazi harc. Az erőteljes kirohanásokat alig tudtam megfékezni a két szélső bot közötti pár méteres területen. Minden fortélyomat be kellett vetnem, mire a hatalmas növényevő megadta magát és hasát felfelé mutatva felsimult a víz felszínére. Sikerült megszákolnom életem eddigi legnagyobb, hat és fél kilós torpedóját, amit fater a túra végén egy akrobata mutatványt bemutatva visszaejtett a vízbe. Érdekes, hogy míg a pontyok, a madáreledeles bojlit részesítették előnyben, amurom a dupla hallibutos pelletet vette fel. Gáboréknak megvolt a lehetőségük a szép amur megfogására, de nem éltek vele. Ő pedig nyugodtan a fenéken ülve megvárta, míg visszaérek botjaimhoz. :o)

 ...ami a két hatalmas hallibut pelletet vette fel

Óriási örömmel töltött el új amur rekordom megfogása, de sajnos ez volt a nap utolsó hala. Egészen reggelig egyetlen mozdításunk sem akadt. Tudom, nem kéne elégedetlenkednünk, de a harminc perc alatt érkezett három nagy ponty és a délután betévedt amuron kívül egész nap és egész éjszaka egy érintésünk sem volt. Egyértelműen intenzívebb horgászra számítottunk, de nem csüggedtünk, mert előttünk állt még az egész hétvége és bár minden kezdet nehéz, előbb utóbb be kell, hogy induljanak a fogások. És így is lett. A következő napon jó néhányunk egyéni rekordja megdőlt, de ezt már csak a következő történetben fogom elmesélni... :o)

 Napnyugta a tó fölött. A következő nap hatalmas élményeket tartogatott a számunkra

Június közepén Nagybivalyosra terveztünk egy háromnapos horgásztúrát, de sajnos a viharos szelekkel beköszöntő hidegfront meghiúsította terveinket. Mivel azonban szabadságainkat már kikértük, úgy döntöttünk, hogy ha nem is három napig, éjjel nappal, de azért kimegyünk horgászni ezen a hétvégén is. Amikor rögtönözni kellett, nem is eshetett más vízterületre a választásunk, mint az agostyáni Római tóra, ahol egy hónappal ezelőtt felejthetetlen élményekben volt részünk. Úgy döntöttünk, megkockáztatjuk a horgászatot kedvenc tavunkon, a kiszámíthatatlan, viharokkal baljós időjárás ellenére is. Mint utólag kiderült, jól döntöttünk.

Rossz időt jósoltak, de mégis mégis kellemes meleg fogadott minket Agostányban

Ezúttal nem keltünk olyan korán. Biztosak voltunk benne, hogy az előző napi felhőszakadás miatt a tó bővelkedni fog a szabad állásokban. A szerencse minket igazolt. A stégsor nagy része csupasznak bizonyult és a gáti szakaszon is akadtak még üres helyek. Most az utóbbi mellett döntöttünk. A gátról derekas dobásokkal elérhetőek a jó haltartó helyek és általában a széltől is védelmet nyújt a hosszú földsánc. Reggel hétkor már a szerelékek a helyükön pihentek a tó mélyebb részein.

Júniusra már szépen megerősödtek a partot szegélyező nádszigetek

Fater minkét botjával pontyra próbálkozott giliszta, kukorica csalival. Én ezúttal fenekezőre szereltem harcsázó botomat és a méretes horogra három szál piócát tűztem fel. A szereléket a gátőrház elé dobtam be, ahol a víz mélysége jelentős. Másik pálcámmal a már megszokott önakasztós szerelékkel a pontyokat, vettem célkeresztbe a horog mellé felfűzött két szem polip – tintahal – kagyló ízesítésű 16 mm-es hallibut pellettel. Természetesen a csalit a már jól bevált 'tenger kincse' ízesítésű dippbe mártottam. Az így aromásított csali mindig előbb meghozza a várt kapást, mint a natúr.

Célbavettem a tó közepét, de felbukkanni láttam egy szörny fejét

A halak a mai napon nagyon nehezen indultak be. Fater többször is luftot ütött, amit annak tudtunk be, hogy a halak nagyon finnyásan kapnak. Az elsőt nekem sikerült megakasztanom egy kétkilós tükrös személyében. Nem gatyáztam sokáig, percek alatt a parton pihegett a meglepett bajuszos. Miután én is többször sikertelenül suhintottam be néhány orsótépő kapásnak, egyszer csak megállt a kezemben a pálca. Éreztem, hogy most valami nagy halat akasztottam. Átkoztam az eget, hogy bár megvettem az új jó minőségű zsinórjaimat, mégsem csévéltem még fel a dobra. Így most is nagyon óvatosan kellett fárasztanom a megvadult behemótot, ami az utolsó pillanatban a part mellett akadt le a horogról. Ekkorra már egy kisebb tábor gyűlt össze mögöttem, de sajnálatos módon csalódást kellett okoznom nekik. Ekkor kivettem a harcsázómat és helyette belegyintettem egy másik pontyozót is, hallibut pellettel csalizva. Hát ha van még több hasonló pikkelyes is a környéken...

Egy gyönyörű két kilós tükrös volt az első jelentkező aznap

A következő hal ismét az én horgomon jelentkezett. Egy érdekes mintázatú kettőharmincas pikkelyes ponty volt az elkövető. Örültem a fogásnak, de a nagy hal elvesztése kis keserűséget csalt a horgászatomba. Közben faternak vágta fel valami a kapásjelzőjét a gilisztás botján, de hiába akasztott, pár perc után neki is elment a nap hala. Tanakodtunk, hogy miért lehet az, hogy vagy nem sikerül megakasztani az elhúzós kapásokat, vagy egy pillanatra akasztunk és elmegy az elkövető, vagy pedig ha nagyobb hal kerül a horogra, azt nem tudjuk megtartani, pedig a felszerelés ugyanaz, mint a múltkori volt. Úgy ítéltük meg, hogy az első két problémáért amurok lehetnek a felelősek, hiszen körülöttünk itt is – ott is fogtak kisebb példányokat közülük. Az amur csontos szájában nehezebben akad a horog és a bevágással is tovább kell várni, mert nem felszippantja a csalit, hanem a szájával fogva szalad el vele. A harmadik probléma pedig abból fakadhatott, hogy a pontyok nagyon finnyásan kaptak aznap és a horog csak a szájuk sarkát csíphette el.

A halas pellet ismét bizonyított. Én az összes halat ezzel a csalival fogtam

Na, ez a kettőharmincas vajon milyen mintázatú?

A délelőtti eseményeket hosszú kapástalan időszak követte. A hátunk mögött többször elhaladt egy sporttárs, aki sörért igyekezett a büfébe. Minden egyes alkalommal egyre ziláltabban festett, de sosem felejtette el megjegyezni nekünk, hogy ő bizony ma amurra megy. Délután kettő körül fater is meglátogatta a büfét. Ahogy látóhatáron kívül ért, egyből szép kapásom kerekedet. A hal könnyen jött kifelé, éreztem, hogy nem pontyosan mozog. Segítséget kértem az amurozó sporttárstól, aki éppen megint sörért iparkodott a büfé felé, hogy segítsen már megmeríteni. A partnál láttam fordulni a halat és felkiáltottam: Ez egy amur! Segítségem erre azt válaszolta, hogy ő is látta és ez bizony ponty... Mondom, hogy amur! - feleseltem. A sporttárs megmerítette a kettőfeles növényevőt és büszkén magasra emelte: Na látod, hogy ponty. Szép nyurga! Én erre csak ennyit válaszoltam: Hány sört ittál ma? Akkor mélyen belenézett a szákba és arcát kezeibe temette. Túl sokat... - válaszolta. :o) Tehát, csakugyan amurok voltak a tettesek a sikertelen akasztások alkalmával.

A zsiványkodó növényevők közül az egyik fennakadt a horgomon

Miután megszabadítottam az ezüst torpedót koloncától, gyorsan beraktam a szákba és beírtam a naplóba. Fater már közeledett, mikor újracsaliztam. Gondoltam, megtréfálom az öreget. Mikor megkérdezte, hogy volt e valami, csak annyit válaszoltam, hogy egy mozdítás sem. A gyűrűs szákban az amur még nem tért magához, fejjel lefelé kapkodott levegő után. Átkiabáltam faternak: Az egyik hal kezdi feldobni a pacskert. Igazgasd már meg őket! Lebukdácsolt az emelkedőn és elkezdte igazgatni a szákot. Te, mi a fene ez? Mi van van benne? Mi ez itt? Egy amur? Mikor fogtad? - csodálkozott. Én nem fogtam semmit, biztosan beleúszott a szákba... - feleltem nevetve. :o)

Végül faternak is bejött a hal és megtörni látszott az átok...

Délután a halak ismét kezdtek megélénkülni. Itt is, ott is fogtak kisebb pontyokat. Fater egyik, majd másik botján is egy – egy két kiló alatti bajuszos jelentkezett. Már ideje volt, hogy ő is eredményt produkáljon. Mivel már neki is sikerült megfognia a kvótát, úgy döntöttünk, hogy lassan indulunk hazafelé. Megegyeztünk, hogy többet már nem fogunk dobni aznap.

Egy hetyke horgász és egy hetyke potyka

Fater elindult a kocsi felé a cucc egy részével, amikor gyors egymásutánban mindkét bent lévő botommal kifárasztottam egy egy kisebb pontyot. Már vagy két órája be voltak dobva, de csak most jött rájuk jelentkező. Mikor apám visszajött, leesett a húsz fillér: Az összes hal szinte akkor kapott, amikor fater nem volt a közelben. Ergo, ő a kapástalanság igazi oka!!! Most, hogy végig gondolom, Kecskéden is így történt az eset... :o)

Utolsó bedobásra egy hibátlan pikkelyes...

...és egy gerinc problémákkal küszködő kisebb társa kapott

Miután visszaengedtünk az utolsó két vendéget, összecsomagoltunk és indultunk haza. Bár ma is sikerült mindkettőnknek nagy halat akasztani, most mégsem jártunk sikerrel. De hiszen ilyen a horgászat. Sikerek és kudarcok kusza kavalkádja. Mindenesetre, a mai napon sem csalódtunk a tóban, hiszen mindketten fogtunk kisebb halakat és azért megvolt az esélye a nagy fogásnak is...

 Ugyan a mai napon nem fogtuk halálra magunkat, de mégis jól szórakoztunk

Az idei évben legtöbbet kedvenc tavunkra a tatai Római tóra jártunk horgászni főleg pontyokra, termetesebb kárászokra, dévérekre. A tó legtöbbször bőkezű volt velünk, mindig akadt valami a horogra. Amurokkal ezidáig viszont nem ajándékozott meg a bennünket, bár láttuk hogy egyik, másik szomszédunk időnként megszákol egy ezüst torpedót. Mi kénytelenek voltunk azzal vigasztalni magunkat, hogy előbb-utóbb minket is megtisztel ez a sokak által annyira magasztalt harcos halfaj. Reményeink egy kora nyári estén váltak valósággá...

Június 18-at írunk. Már hetek óta terveztük faterral a kiruccanást a Rómaira, de az időjárás kis híján keresztül húzta a számításainkat, ugyanis dél körül orkán erejű vihar söpört végig a régión. A szél vadul tépte a fákat az eső pedig, mint ha dézsából öntötték volna úgy zúdult alá. Mi azonban bátran szembeszálltunk az elemekkel. Már úton voltunk Tata felé, mikor az eső kezdett alább hagyni. Nem baj, lesz legalább helyünk, gondoltuk. És valóban. A helyszínre érkezve szinte üresen találtuk a tavat. A szemerkélő esőben szereltük össze felszerelésünket.

Mivel nemrégiben az utolsó horogig ellopták a horgászfelszerelésemet, éppen bevásárlás előtt álltam. Úgy gondoltam két darab ősrégi teleszkópos botom elnyűtt gyerekkoromból megmaradt orsókkal, rajta több éves zsinegekkel még ezt a horgászatot kibírják és legközelebb, már érdemesebb felszereléssel szaladok neki a küzdelemnek. Következő héten le is cseréltem a cájgot, de erről majd később írok, most még ezzel kellett halat fognom. Mindkét boton hagyományos etetőkosaras szereléket használtam, a 25-ös damilon egy forgókapoccsal megütköztetve. Előkének pedig 17-es SUFIX fonott zsinóron 4-es számú Gamakatsu G-Carp Method horgot használtam. Az etetőanyag piros Maros MIX pontyos kaja volt, amibe egy doboz csemege kukorica is került. A horgon szintén csemegekukoricát kínáltam fel. Tapasztalatom szerint ezt igen szeretik a halak itt.

Vihar hozta amur

Az első kapásra nagyjából egy órát kellett várni. A szép emelésbe jókor bele is vágtam, egyből éreztem, hogy az idén fogott halakhoz képest jóval nagyobb az ellenállás. Bevágás után a hal hirtelen feltört a felszínre, majd visszafordult a mélybe. Viszonylag könnyen, engedelmesen engedte magát kitekerni, ám amikor a parthoz ért megindult a cirkusz. Amur volt őkelme. Tudtam, hogy kiszőrösödött damilom nem biztos, hogy meg tudja tartani, ezért engedtem a féken, de a régi orsó fékje nem igazán szuperált már megfelelően. Vagy teljesen elzáródott, vagy szabadon engedte lehúzni a zsinórt. Végül is az utóbbit választottam és az ujjammal fékeztem a dobot. A sokadik kitörés után éreztem a hal fárad így elzártam a féket és keményebbre fogtam a gyeplőt. A merítés ekkor már gond nélkül történt. A mérlegelésnél derült ki 3,5 kilót nyom idei első amúrom és csak a gyenge felszerelésnek tudható be a több mint negyedórás fárasztás.

A nap hala és kistesója

Sok időm nem volt pihenni. Bő fél óra és jött a következő kapás. Ez is jól akadt, bár az ellenállás kisebbnek mutatkozott. A friss tapasztalatok felhasználva gond nélkül elboldogultam vele, bár éreztem, ha valami nagyobb hal beköszönne, azzal már nem boldogulnék el ezzel a cájggal. Végül is megjött az előbbi hal kistestvére egy 2 kilós amur személyében, amit sikeresen szákoltunk meg. Ekkor már kezdett sötétedni, és mivel világító eszközöket nem hoztunk magunkkal, lassan fontolgatnunk kellett az indulást. De azért annyira nem siettünk, hogy az utolsó kapást ne vártuk volna ki. A harmadik halat is sikerült horogra csalni. Ez már nem annyira kiszámíthatatlanul viselkedett, így rutinosan fárasztottam ki a kereken 2 kilós potykát.

Sötétedés elött egy potyka is betévedt

Így végül a pár órás horgászatot 7,5 kilós összfogással zártam. Fényképezés után indultunk is hazafelé nagyszerű élményekkel gazdagodva. És persze a tapasztalatokat leszűrve. Legközelebb már nem fogok esélyt adni a halaknak, legalábbis, ami a gyenge, elhasználódott felszerelést illeti...