Süllő helyett amur

2015. március 18. - Bogyo_bacsi

Általában a zord téli hónapok kecsegtetnek a legszebb süllőkkel a Dunán... na de hogyan is indult ez az esztendő? Hát horgászati szempontból bizony katasztrofálisan. :o( Az év elején beköszönő erőteljes felmelegedés magával húzott egy zavaros árhullámot, ami egészen elsőfokú árvízig csúcsosodott, hosszú hetekre elvágva a gumihalas pergetés lehetőségét előlünk. Felmerül bennünk egy tiszai horgásztúra ötlete is, de ott meg a befagyott tározóról alvízre húzódó kormoránok 1500-2000-res raja szállta meg a folyót, megtizedelvén a békésen vermelő halakat. Szinte lehetetlen, de egész januárban sarokba kényszerült pergető botom, én pedig inkább más programokat szerveztem magamnak a horgászat helyett. Ám, minden nap lesegettem a vízállás előrejelzést, mikor jön végre el az idő, hogy újra próbára tehessem szerencsémet szeretett folyómon.

amur01.jpgTéli naplemente, tükör víz, havas táj

Január végére a helyzet némileg javulni látszott, hiszen a vízállás bekúszott a kritikus szint alá, mikor már partról pergetve is le lehet tenni ésszerű ólmozással a gumihalat a fenékre. Ám hiába nyugodott meg a Duna, hiába a kedvező időjárás és a tisztuló víz, sajnos ezek a próbálkozások sem jártak sikerrel. A süllők nem voltak a megszokott helyeiken, mi pedig bottal ütöttük a nyomukat és rendre kapufát lőttünk. Mások is panaszkodtak, ez a szezon valahogy nem az igazi. Mégis akadt egy emlékezetes kaland, amikor hihetetlen módon meglepett minket az öreg folyó és leckét adott számunkra, emlékeztetve rá, itt bizony bármikor, bármi megtörténhet.

amur02.jpgJobbára egész januárban bottal ütöttem a süllők nyomát

Egy kellemes január végi napon szálltunk ladikba Zoli és Laci barátaimmal. Mindketten rutinos vén dunai róka hírében állnak. Ha velük ülök egy csónakban, mindig újabb és újabb tapasztalatokkal gazdagodom kalandjaink során. A hőmérséklet valamivel fagypont fölött szambázott, viszont a szél kitartóan fújt, ami bizony jelentősen csökkentette hőérzetünket. Már végignéztünk pár, korábban szép süllőket adó törést, de rablóhalaknak se hírét, se hamvát nem találtuk. Lassan kezdtük feladni a reményt, mikor egy váratlan pillanatban Zozo műcsaliját valami erőteljesen megsorozta. Barátom keményen beletartott az akcióba, mire botja azon nyomban perecbe hajlott.

amur03.jpgLaci barátom bevetésre készülődik :o)

Iszonyat erővel tépte le a zsinórt a beköszönő idegen az orsó dobjáról. Először harcsára gyanakodtunk, de egyáltalán nem annak megfelelően viselkedett ellenfelünk. Felmerült egy nagy csuka eshetősége is, de igazából fogalmunk sem volt róla, mivel is akadtunk össze. Nem telt bele sok idő mire megjelentek az első burványok a víz tetején. Szemünket meresztgetve vizslattuk, vajon ki lehet a zsinór végén? Még pár mélybe törés, majd méltóságteljesen felfeküdt halunk a csónak mellé, mi pedig megdöbbenve tekintettünk egymásra. Egy hatalmas fehér amur nézett farkasszemet velünk a zöld habokban. Ráadásul szájkörnyéki akadással. Hát ez meg most mi?

amur04.jpgÓriási meglepetésünkre egy hatalmas amur bukkant elő a zöld mélységből

amur05.jpgZozó barátom pálcája perecbe hajlott minden egyes kirohanásnál

amur06.jpgHúszpercnyi küzdelem után prédánk végre engedelmesen felfeküdt a víz színére

Ezt volt ugye az első kérdés... utána egyből jött is a következő: És most hogyan szedjük ki? :oP A süllős merítőbe bele se fért volna a behemót növényevő, bojlis szákot meg persze nem hoztunk magunkkal, mint más normális pergető horgászok sem szoktak. A süllőt, csukát, harcsát simán kivesszük kézzel, esetleg grippel, de ezzel most mit kezdjünk? Csak bámultuk a hatalmas torpedót, ahogy ott lebegett a sodrásban. Laci megérintette a szájánál mire egyszeriben felrobbant a víz körülötte. Akárhogy nyúlt hozzá barátom, a hatalmas amur elemi erővel verte szét maga körül a habokat. Lehetetlennek tűnt a szituáció. :o( Próbáltunk alányúlni, hurkot húzni a farkára és ki tudja még mit... semmi sem jött be. Nem túlzok, ha azt mondom huszadszori próbálkozásra sem sikerült csónakba emelni szegény párát.

amur07.jpgHogy ez most miért, vagy hogyan történt, az immáron örök talány marad

amur08.jpgA hatalmas növényevő súlyát húsz kilóra saccoltuk

A fárasztás már több mint negyed órája zajlott, mikor végre Zozó zsákmánya kinyitotta kopoltyú lemezeit. Laci határozottan megragadta mindkét felén, majd egyazon lendülettel behúzta a csónakba. Tudom, nem a legjobb megoldás, de más módot nem találtunk. Eddigre már szegény Laci keze csontig fagyott a jeges vízben. Elképedve bámultuk, ahogy a hatalmas növényevő elterült a csónak aljában. Farok tőig 95 cm-t mértünk. Dereka háromszor volt vastagabb, mint a combom, Zozó alig bírta megemelni a fényképezéshez. Súlyát nagyjából húsz kilóra saccoltuk. Hihetetlen, hogy gumihallal pergetve ekkora amur került a horogra. Az, hogy külső akadás történt, vagy a hatalmas növényevő rámozdult e a plasztik csalira, már sosem tudjuk meg, ezért ebbe a vitába nem is mennék bele. Mindenesetre hatalmas harc volt, olyan, amilyet majd félmázsás Pós harcsám óta nem volt szerencsém megtapasztalni.

amur09.jpgA háta háromszor volt vastagabb, mint a combom

amur10.jpgBizony a fotózás sem volt egy egyszerű móka

Hatalmas leckét kaptunk a Dunától, hogy itt bizony tényleg fel kell készülni minden eshetőségre. Nagyon észnél kell lenni és mindig számítani a beeső kapitális halakra, vagy váratlan vendégekre is. Én úgy gondolom, hogy ez most egy olyan szituáció volt, amire igazán nem is lehet normálisan felkészülni. Nyilván süllőhorgász nem hord magánál bojlis merítőt, vagy pontymatracot. A körülményekhez képest próbáltuk a legsportszerűbben megoldani a helyzetet. Így sikerült. :oP Süllőt a továbbiakban sem fogtunk. Ám, februárra változni látszottak a körülmények. Talán a tél utolsó leheletével sikerül majd megfogni az év első süllőjét... a következő írásomban biztosan ki fog derülni. ;o)

amur11.jpgÖrök tanulság: bizony a Dunán bármikor, bármi megtörténhet :o)

És most tekintsétek meg a hatalmas amur fárasztásról és beemelésről készült videót:

A bejegyzés trackback címe:

https://pecazas.blog.hu/api/trackback/id/tr747181181

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Roland Nagy 2015.03.18. 09:53:53

A videó végén a barátod arca mindent elárul :DD Profin kiszedte gratula!
Roland

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2015.03.18. 09:56:29

@Roland Nagy: Szia Roli!

Hát szedtünk már ki sportszerűbben is halat, de ez egy kényszer helyzet volt. Egy olyan szituáció, amire nem lehet felkészülni. Te hogy szednél ki egy ekkora amurt kézzel? Ráadásul a Dunán... :o)
Üdv

Tom

Roland Nagy 2015.03.18. 10:17:36

@Bogyo_bacsi: Nem tudom. Utólag könnyű okosnak lenni. Teszkós szatyor nem volt nálatok? :D

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2015.03.18. 10:19:56

@Roland Nagy: Semmi nem volt nálunk, aminek hasznát tudtuk volna venni. Ráadásul ennek a halnak fogása sincs, nem volt könnyű megoldani a helyzetet. És azt is nézd, hogy a Duna vize kb fagypont körüli volt. Ha belerakod a kezed, olyan mintha ezer tűt szúrnának beléd...

Tom

Roland Nagy 2015.03.18. 10:25:18

@Bogyo_bacsi: Akkor egyetlen és legjobb megoldás volt.Csoda hogy nem akadt ki a horog.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2015.03.18. 10:37:36

@Roland Nagy: A horog ebben az esetben igen keményen ült a csontban. Biztosan nem akadt volna ki. Nagyobb esély volt a zsinórszakadásra, vagy a bottörésre szerintem. Bár Zozó szedett már ki ennél nagyobb halakat is ezzel a cájggal.
A küzdelem amúgy kb 20 percig tartott. Az amur erejét megsokszorozta a sodrás erőssége.

Tom

Roland Nagy 2015.03.18. 11:27:32

Kemény menet volt mi?

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2015.03.18. 11:38:17

@Roland Nagy: Roli! Remélem egyszer neked is lesz benne részed egy hasonló harcsával és akkor meglátod ;o)

ridgeback · http://akvariumipecas.wordpress.com/ 2015.03.18. 11:41:25

Gratulálok a barátodnak a szép halhoz. Neked pedig a bloghoz, ilyen ínséges, halban szegény időszakban is minőségi tartalommal töltöd meg! :)
Megértem mit érezhettetek a hal kiemelésekor. Én egy 14 kilós tőpontyot akasztottam korábban ultralight bottal, nálunk sem volt semmi, amivel ki tudtuk volna emelni, úgyhogy okozott fejtörést a kivétel. Nálatok pedig a hal is nagyobb volt, és a víz is hidegebb! :)

Roland Nagy 2015.03.18. 11:46:01

@Bogyo_bacsi: Úgy legyen!Én is egy fasza kis xzogával :)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2015.03.18. 11:49:15

@ridgeback: Szia Pisti!

Köszönjük szépen Zozó nevében is. Hát nehéz ügy volt az biztos, de legalább ilyen fontos a történet tanulsága is. Bármikor befuthat egy nagy hal, legyen akár busa, amur, vagy harcsa mondjuk. Készülni kell rá. Pár hete engem is megtépett egy iszonyat nagy harcsa. Rögtön cseréltem is zsinórt és előkét kötöttem... de késő bánat.
A te pontyod kijött végül? Szájba akadt?
Üdv.

Tom

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2015.03.18. 11:49:51

@Roland Nagy: hahaha, azért még sokat kell túlórázni ;o)

ridgeback · http://akvariumipecas.wordpress.com/ 2015.03.18. 11:57:18

@Bogyo_bacsi: Mekkora volt a harcsa? Igen szájba akadt és kijött, egy bojlis srác segített, nála volt eszköz! :)
De szerintem olvastad ezt a blogomon, legalábbis kommentelted! ;)
akvariumipecas.wordpress.com/2015/01/03/amikor-felf-stam-a-falra/

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2015.03.18. 11:59:13

@ridgeback: Pisti! Nme tudom, de szerintem 20-30 között biztos. 10 percre rá Zozó akasztott egy 23 kilósat ugyanott. Az kijött. Lesz majd írás erről is idővel. :o)

ridgeback · http://akvariumipecas.wordpress.com/ 2015.03.18. 12:09:48

Az szép, gratulálok! Az írást kíváncsian várom. Sajnálom a harcsádat, ha ő nem is lesz meg, majd az öregapja! ;)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2015.03.18. 12:13:33

@ridgeback: Sajnos, ez benne van. 3 kisebb azért kijött nekem is ;o) És idén még lesz lehetőségem jó harcsákkal találkozni... ;o)

Boo 2015.03.18. 21:59:29

Ezért nem szabad spenót ízesítésű twistert használni :-D

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2015.03.18. 22:10:31

@Boo: Csabi! Haldorádó nagy amur aroma volt a nyerő ;o)

Halfdane 2015.04.07. 10:24:44

Amúr L'amour! Gratulálok, ehhez a nem mindennapi zsákmányhoz. Még csak nem is a megakasztásig vezető út itt az igazán süvegelendő, hisz "véletlen" halról van szó, hanem hogy vékony fonott zsinórral kifárasztani és kivenni egy ilyen közismerten harcias és erős halat a sodrásban... Na ez profi munka.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2015.04.07. 11:37:32

@Halfdane: Szia András!

Köszönjük. Sajnos, bármikor befuthat egy hasonló véletlen fogás a Dunán, főleg busa. Ilyenkor próbára teszi rendesen a felszerelésed a beköszönő behemót. Nem hiszem, hogy egyedül ki tudta volna venni bármelyikünk is a halat... :oP Úgy tudom Edi is fogott egy 10 es busát. Az sem lehetett kis harc... :o)
Üdv.

Tom

Riderspinblade 2015.04.08. 21:10:07

Szép nagyon szép igen kemény lehetett csónakba tenni...
Dunán bármi megtörténhet :)

Gratulálok legközelebb ugyan ekkora süllőt kivánok! ;)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2015.04.09. 08:55:01

@Riderspinblade: Köszi Jani! Bőven elég lenne egy fele ekkora is... ;o) :oD
Üdv.

Tom

VGabesz 2015.05.04. 11:31:48

Szia Tomi!

Hát nem semmi! :) Azért annyira gondolom nem bántátok ezt a vendég halat :) én legalábbis biztosan nem bánnám! Gratulálok a sikeres fárasztáshoz és a leleményes beemeléshez. Azért arra kíváncsi lennék, hogy mi késztette ezt az amurt a kishalra :/ Csatlakozom az előttem szólóhoz és én is ekkora süllőt kívánok legközelebbre! :)

Üdv.

Gabesz

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2015.05.04. 12:05:36

@VGabesz: Köszi. Hát ezt már bizony sosem tudjuk meg. Lehet találgatni, hogy rámozdult-e a műcsalira, vagy külső akadás volt. Örök rejtély marad már. Mindenesetre készülni kell ilyen helyzetekre is. Nem tudom mit csinálnék, ha én akasztanék egy ilyen halat partról. :oP Főleg, hogy nincs semmi fogása...
Üdv.

Tom

VGabesz 2015.05.04. 12:13:52

@Bogyo_bacsi: Mindenesetre nem volt mindennapi fogás.
süti beállítások módosítása