Június végén úgy döntöttem, hogy meglátogatom a szőnyi Bocska tavat. Elsősorban afrikai harcsát szerettem volna fogni, de kiérkezésünkkor azt az információt kaptuk, hogy a hideg víz miatt idén még nem helyeztek ki a tóba belőlük. Sebaj, gondoltam, hiszen magammal hoztam pontyozó felszerelésemet is, hátha szükség lesz rá. Ez végül helyes döntésnek bizonyult. Tehát, a tervezett afrikai harcsázásból egy nagy pontyozás kerekedett ki. Méghozzá nem is akármilyen...

 Szőny Duna felőli oldalán találhatóak az U és L alakzatú Bocska tavak

Bár, már reggel hét órára kiértünk a helyszínre, szabad helyet mégis nehéz volt találni, mert már hajnalok hajnalán is elég sokan voltak a vízparton. Végül a tó túlsó felén akadtunk két egymás mellett lévő szabad állásra. Fater a híd mellett telepedett le, én pedig tőle húsz méterre vertem tanyát. Rögtön szembetűnt, hogy a víz állása rendkívül magas az elmúlt hét esőzései és a belvíz miatt. A kiépített horgászállások egytől egyig víz alatt voltak. Tulajdonképen, a magas víz nekünk jól is jött, mert nem úszós módszerrel, hanem hagyományos fenekezéssel próbáltuk meg horogvégre keríteni a tó lakóit. Így egy kicsit bátrabban lehetett dobni, hiszen az apró U alakú tó partja most három méterrel kijjebb terült el.

A vízállás nagyon magas volt. A hídon át sem lehetett menni száraz lábbal

Ezúttal az egyik horgomra csemege kukoricát, míg a másikra két szem 12 mm-es epres – halas pelletet fűztem fel. Kíváncsi voltam, melyik lesz eredményes. Fater ezúttal is a giliszta, pellet párosítással próbálkozott két botján. Az etetőkosárba mindketten zöld színű fűszeres – halas etetőanyagot gyúrtunk. Az első jelentkező fater gilisztás botjára érkezett. A kapásba én vágtam bele, ugyanis fater elcsászkált a kempingszékéért az autóhoz. A tettes egy bő tenyeres dévérkeszeg volt, ami rövidesen vissza is került a vízbe. Közben az én pelletes botomon is többször kapást észleltem, de nem tudtam elég gyorsan odaérni. Hiába, aki már az önakasztós módszerhez szoktatta hozzá magát, nem árt ha néha a csúszó etetőkosaras szerelékkel is élezi a reflexeit. Most már készenlétben álltam a botjaim mellett, így időben be tudtam suhintani. Az első halam a part mellett leakadt, de a második, egy szép erős két és feles nyurga, már nem úszta meg az incidenst. Nagyon vastag, húsos szája volt. Biztos vagyok benne, hogy valamilyen módon a Dunából keveredhetett a tóba, hisz az ott található kecskeköröm kagylón nevelkedő pontyoknak lesz ilyen húsos szája.

Az első elkövető egy jó erőben lévő kettőfeles dunai vadponty volt

Miután visszaengedtem első áldozatomat, a következő hal egy jó félkilós ezüstkárász lett, amit fater csípett el. Aznap minden ponty és dévér, amit fogtunk, visszanyerte a szabadságát, de az ezüstkárászok nem úszták meg a találkozást. Az idő lassan borongósra fordult. Az eső elkezdett szemerkélni, a víz felszínét felborzolták a vadul becsapódó esőcseppek.

Fater aznapi legszebb ezüstkárásza. Pisti és Karcsi :o)

 A felszerelés beélesítve, jöhetnek az uszonyosok

Az időjárás változás egyszeriben meghozta a tó lakóinak étvágyát. Egymás után suhogtak a botok, bevágásra emelkedve. A halak általában hullámban jöttek. Fél órás pihenők után, szinte minden boton egyszerre volt kapás. Párosával fogtuk a szép két kiló körüli potykákat. Egyszer én fárasztottam, egyszer apám. Általában szép egészséges példányok voltak az áldozatok, ilyen dunai vadpontyok. Fogtam viszont egy kettőharmincas pikkelyest is, amelynek mindkét szeme hiányzott. Hiába, vak ponty is talál szemet. :o)

 Vak ponty is talál szemet... :o)

 Fater is buzgón termelte ki a halakat. Elszánt ábrázatán látszik az ősi halász ösztön

Ez a külső akadás úgy történt, hogy a hal előtte vagy tíz métert vitte a csalit. Hogyan? :o)

Ami ez után következett, azt lehetetlen hitelesen elmesélni. Egymás után szedtük ki a bajuszosokat, kárászokat, dévéreket a vízből. Mivel mindig egyszerre volt kapás mindkét botomon, sokszor fater besegített nekem. Alapvetően az mondható el, hogy pelletre a nagyobb kettő, és három kiló közöttiek, míg kukacra a két kiló alatti pontyok és a fehér halak jöttek. Délre annyira elfáradtam az intenzív horgászatban, hogy egyik botomat át kellett szerelnem önakasztós módszerre, hol a horog mellé két 16 mm-es hallibut pelletet fűztem fel. Így kevesebb kapást, de nagyobb egyedsúlyú halakat reméltem.

 A nyerő szerelék, a fűszeres halas etetőanyag és két szem epres pellet

 Egy szép kettőharmincas vadponty. Úgy küzdött, mint egy oroszlán

 Általában a pontyok párosával tették tiszteletüket a parton

Természetesen a módszerváltást követően megszűnt a kapkodós horgászat, de még így is gyakran fordult elő, hogy egyszerre két ponty került a terítékre. Ettől a pillanattól kedve azonban fater vette át a prímet, mert az etetésére beálló halaknak nagyon ízlett a puhatestű csali. Így gilisztával egymás után termelte ki a kisebb pontyokat, kárászokat.

A halak között nincs rasszizmus. A fehér és a fekete bajuszosok is jól megférnek a tóban

Egy újabb két kiló feletti páros. Gyönyörűek nem?

Faternak a mai napon a nyomába sem sikerült érni

Késő délután egyszer csak felsikított a fék az önakasztósra szerelt botomon is. A bevágás után rögtön érzetem, hogy bár nem kapitális, de az eddigieknél szebb uszonyos vette fel a két nagy hallibut pelletet. Mondanom sem kell, hogy ez a hal sem egyedül érkezett, így kisebb galiba kerekedett fárasztás közben, hogy melyikünk halának merítsünk először alá. A fogás egy kereken három kilós, hibátlan dunai nyurga ponty volt, vastag kagylóevő szájjal. Természetesen, végül ő is visszanyerte a szabadságát.

 Parton a nap hala...

 ... egy hibátlan három kilós nyurga

 Természetesen ő is visszakerült a vízbe. Egy pontyot sem vittünk el aznap

A nap végén még faternak volt pár szebb fogása. Bár, afrikai harcsát nem sikerült fognunk, de ketten így is közel 30 halat segítettünk partra. Az eredményesebb ezúttal apám volt, hisz a giliszta csali tarolt, de azért tegyük hozzá, hogy az ő legnagyobb hala volt akkora, mint nálam a legkisebb. A pellet, bár jól működött, kevesebb, de darabosabb halakat hozott.

 Fater legszebb hala már majdnem átlépte a két kilós lélektani határt

Elégedetten pakoltunk össze. Nagyon mozgalmas nap volt. Főleg, hogy a part egy meredek emelkedőbe végződött, így egész nap fel le rohangáltunk rajta. Idén még szeretnék ide visszatérni, amikor beáll a fagy. Ugyanis, itt a vízkeringetés miatt mindig akad meghorgászható terület és a téli időszakban gyönyörű pisztrángokat szoktak kihelyezni a tóba. Már alig várom... :o)

Legközelebb itt fogunk horgászni :o)

Általában, hogy melyik vízterületre megyünk horgászni, jelentősen befolyásolja eredményességünket, hiszen míg az intenzíven telepített tavakba sokszor heti rendszerességgel tesznek halakat, addig a kisebb horgászkezelésű vizekbe csak ősszel kerülnek új lakók. Mégis az ember sokszor vágyik a kisebb, eldugottabb tavacskákra, hiszen itt nincsen zsúfoltság, nincsen hangzavar, keresztbe dobálások, kapásjelző sípolás, csak a pőre természet, a nyugalom és a harmónia. Ez az, amit a népszerű horgászvizek nem tudnak megadni az ember számára. Még ha itt a horgászat nem is kecsegtet kiemelkedő zsákmánnyal, az a varázs, ami ezeket az eldugott vizeket körülöleli, újra és újra arra ösztönzi a vándorhorgászt, hogy ellátogasson partjaikra egy újabb felejthetetlen élmény reményében.

A kecskédi tó mellett az ember igazán közel érezheti magát a természethez

Egy ilyen horgászkezelésű víz a kecskédi tó is, ahol egyszer már pár évvel ezelőtt megfordultunk és villantóval számos gyönyörű csukát zsákmányoltunk. Nagy érdeklődéssel vártam tehát ezt a horgásztúrát, bár az meteorológia gyilkos meleget ígért. Úgy döntöttem, hogy ezúttal is a csukákat veszem célba. Egyik botommal úszós, élő kishalas szerelékkel, míg a másik pálcámmal pergetve fogom üldözőbe venni az éhes ragadozókat. Sajnos, csak a tóparton értesültünk róla, hogy emelőhálóval nem lehet csalihalat fogni a tavon. Mivel mi szabálytisztelő, becsületes horgászok vagyunk, az úszós csukázásnak így lőttek. Maradt tehát, az egy szál pergetőbotom, míg fater a békés halakat vette célba fenekező készségeivel.

Az egész tavon szinte csak mi horgásztunk. Csend, nyugalom, béke

A helyszínre érkezve csodás látvány tárult elénk. A tavacskát szinte mesebeli vadon ölelte körül. A nádasokkal tarkított partot időnként fából ácsolt kis horgászállások szakították meg, menedéket nyújtva a tűző nap és eső elől a megfáradt horgászoknak. Nagyon kulturált, rendezett környezet fogadott minket. Rajtunk kívül csupán egyetlen, idősebb sporttárs volt az egész parton. Úgy döntöttünk, hogy a tó végében verünk tanyát, ahol egy csomókra tagolt nádasnyelv nyúlt mélyen a vízbe. Nem bírtam magammal, rögtön összeállítottam pergetőfelszerelésemet. Az acélelőke kapcsába a Mocsán már kitűnően vizsgázott, piros csíkokkal övezett, ezüst színű DAM EFFZETT körforgómat tűztem. Már repült is a tó közepe felé a műcsali, nagy fémlevele propellerként túrta a vizet. Még csupán a másodikat dobtam, amikor vad rávágás szaladt végig a pálcán. Reflexből berántottam és rögtön éreztem, egy olyan csukát sikerült akasztanom, amivel idén még nem találkoztam.

A nap hala, egy gyönyörű csuka, már a második dobásra odavágott a villantónak

Fater! Hozd a merítőt! - kiáltottam hátra, de nem jött válasz. Megfordulok és látom, hogy apám még látótávolságon belül sincs. Hajaj, nem fogom tudni kivenni kézzel a halat, hiszen idén már kétszer ráfaragtam így... - morfondíroztam miközben a csuka előttem bukfencezett a vízben. Próbáltam húzni az időt és bíztam benne, hogy ezúttal jól akadt a villantó hármashorga. Hirtelen ötlettől vezérelve átkiabáltam a tőlem harminc méterre horgászó idősebb sporinak, hogy segítség kéne. Lassan bandukolt felém, majd a vízbe téve a merítőjét figyelmeztetett, hogy nekem kell belehúzni a halat, mert ő szinte teljesen vak. Remek! - gondoltam magamban és lassan beletereltem a halat a régimódi szákba. Mire partra került a hal fater is előkerült. Így hárman csodáltuk az 55 centis, másfél kilós pompás ragadozót. Szinte hihetetlen, hogy ilyen gyorsan meglett az áhított csuka, amiért jöttem.

A már mocsán is bevált, piros - ezüst csíkos DAM EFFZETT körforgó kellett neki

Idei legszebb csukám 55 centi hosszú és másfél kiló súlyú volt

Ebben a pillanatban még az gondoltam, hogy itt kaszálni fogom a csukákat, de sajnos nem így lett. Hiába dobáltam tovább, több rávágásom aznap már nem akadt. Faternak azonban folyamatosan kapása volt gilisztára, bár egyszerűen nem tudta megakasztani a tréfálkozó halakat. Két törpeharcsát is kiszedett a vízből, mire úgy döntött, hogy átvált gilisztáról kukoricára és pelletre. Unszolására én is felcsaliztam egy pontyozó botot. A hajszálelőkén felkínált kukoricafüzért a nádasnyelv csücskébe pöccintettem be, ugyanis azt az információt kaptam a halőrtől, hogy itt gyönyörű amurok szoktak tanyázni. Ezúttal fater vette kézbe a pergetőt és elég messzire eltávolodott letett botjaitól. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a bottartó állványzat felborul és fater egyik botja a víz felé kúszik. Tigrisként vetődtem az életre kelt horgászbot után. Szerencsére a vízpart legszélén sikerült még elcsípnem, de hiába vágtam be, hal már nem volt rajta. Mi lenne, ha nem kóborolnál el a botjaidtól? - tetemtettem le apámat. Az öreg megfogadta a tanácsot és meg is lett az eredménye. Csakhamar egy dundi kis tükörponty ficánkolt a parton. Így most már neki is meglett az első hala. Micsoda öröm... :o)

Fater akció közben...


Szákban a nap első pontya, egy másfeles tükrös

A nyerő csali ezúttal az édes kukorica volt

Mondtam faternak, hogy figyeljen a nád mellé dobott botomra, amíg végigdobálom körforgóval a partszakaszt. Mikor visszaértem, látom, hogy a botom a földön hever. Ezt is lerántotta valami a villákról. Bevágtam, de a hal már régen benyargalt a nádasba. Kis erőltetés után a horog csupaszon jött vissza. Kérdőre vontam fatert, hogy miért nem figyelt a botomra. A válasz az volt, hogy egyszerre háromra nem tud... :o) Nagyszerű, pedig biztos vagyok benne, hogy egy szép amur volt a tettes. Mivel a nád mellett több kapásom nem akadt, két 12 mm-es pelletet raktam a horog mellé és új helyre suhintottam be a szereléket.

Egy hatalmas tavi kagyló zárta közre a villantó nagy hármashorgát

Ahogy a nap egyre tüzesebben sütött, a halak aktivitása is csökkent. Délre beköszöntött az igazi kánikula 37 fokos meleggel és abszolút kapástalansággal. Próbáltunk behúzódni a fák árnyékába, felüdülést nyerve a tikkasztó hőségben. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a kapásjelzőm fel-le liftezik. Bevágtam és érzetem, hogy ha nem is nagy hal, de valami fickándozik a zsinór végén. Bár kis nyurga pontyom nem érte el a két kilót, mégis ádázan harcolt előttem, többször is elkerülve a rabságot jelentő merítőháló száját. Immáron nekem is meglett a napi pontyom, ráadásul idén az első nyurga. Miközben rendeztem a halat, arra lettem figyelmes, hogy fater is akcióra mozdult és egy bő tenyérnyi dévért csörlőzött ki a partra.

Egy ponty nekem is összejött aznap. Egy kis nyurga vette fel a két szem halas pelletet


Nem nagy, de azért neki is örültem

Fater egy bő tenyeres dévérrel zárta a napot

Bár tudtuk, hogy ha még maradtunk volna a tóparton, biztosan kiszedtünk volna pár halat a vízből, de a perzselő meleg és az egyre fogyó árnyék csomagolásra kényszerített minket. Igaz, a mai napon nem roskadoztunk a halaktól, de mégis nagyon jól éreztük magunkat. Egy kellemes délelőttöt töltöttünk el a csodás környezetben és még a horogra is akadt valami. A tikkasztó napot követően még szinte el sem indultunk hazafelé, máris vágyódtunk vissza erre a kedves kis tavacskára. 

Nagyon jól éreztük magunkat Kecskéden. Ide biztosan visszatérünk még

Ahogy beköszöntött a május, úgy döntöttünk faterral, hogy kinézünk az Által érre egy tavaszi patakpecázásra. Ahogy bandukoltunk a vízparton feltűnt, hogy milyen csodás zöld ruhát öltött a táj, mióta utoljára erre jártam. A fák lombja sok helyütt szinte ráborult a patak tükrére. A víz megtelt élettel. Kishalak ficánkoltak a felszínen, békák kuruttyoltak a part tövében. Igazi vadregényes rengeteggé alakult át a kis patakocska.

Tavaszra az Által ér csodás zöld ruhába öltözött

A vadregényes tájon alig voltak horgászok rajtunk kívül

Elsősorban rablóhalazásra rendezkedtem be. Két botra úszós süllőző szereléket kötöttünk fel, amin halszelet volt a csali. Ez az összeállítás kora tavasszal és ősszel jól vizsgázott, hátha most is felveszi valami a fagyasztott bodorkából hasított oldalfilét. A harmadik botot szintén úszósra szereltük, ám itt nadálycsokor került a horogra. Reméltük, hogy beszívja valami márvány testű bajuszos a tekintélyes horgot. Sajnos a ragadozó halak most nem sok érdeklődést mutattak. A süllőző szereléket egyszer behúzta valami az akadó alá, de sajnos nem lett meg a hal. A nadályokhoz pedig hozzá sem nyúltak a harcsák, pedig időnként szinte robbanásszerűen forrt fel a víz a buborékoktól, ahogy a fenéken megmozdultak.

A ragadozók a mai napon sajnos nem nagyon mozgolódtak

Egy mocsári teknős lustán sütkérezett a májusi napfényben

Mivel a ragadozókra való horgászat nem túl eseménydús, vittünk magunkkal egy match botot is, hátha az apró halak étvágyuknál lesznek. A szerelék két ponton rögzített, három grammos úszóból, hozzá illő ólomsörétből és egy tízes keszegező horogból állt. Csaliként három darab izgága csontkukacot kínáltunk fel. Pár kis gombóc etetőanyag került a vízbe és már kezdődhetett is a móka.

És akkor a bozótból előtűnt a bodorkavadász...

Legnagyobb meglepetésünkre elsőnek egy termetes bodorka vette fel a csonti csokrot. Nem is láttam még ekkora bodrit, olyan huszonpár centis volt. Őt hasonló méretű fajtársai követték, illetve egy fél kilós kárász. Néha varázsütés szerűen eltűntek az etetésről a halak, ilyenkor arrébb kellett menni néhány métert és ott próbálkozni. A kis keszegek általában vízközt vagy fenéken az akadók környékén csoportosultak. Becsapásukra itt nyílt a legnagyobb esély.

A bodrik csak úgy habzsolták a horogra tűzött csontkukacokat

Ilyen szép bodorkák élnek a patakban ahol horgásztunk

A nap végére egy tucatnyi termetes bodorka és egy szép kárász került a szákba. Érdemes lett volna kint maradni még, hiszen a ragadozókra most lett volna igazán esélyünk, de a szárnyas vérszívók visszavonásra kényszerítettek bennünket. Bár nagy halat a mai napon nem adott a patak, mégis jólesett egy derűs szombatot eltölteni a vadregényes természetben. És ugyebár, aki a kicsit nem becsüli...