Cserkelő csukapergetés dunai holtágakon. Immáron több, mint 22 év telt el, mióta megfogtam első dunai csukámat a lakóhelyemhez legközelebbi holtágon. Az elkövetkező években rengeteg időt töltöttem el itt szúnyogokkal hadakozva, bozótosban furakodva, sokszor szinte térdig süppedve az áradás által visszamaradt lágy iszapban. Ám, mégis megérte kitartani, hiszen esetenként tucatszámra lehetett fogni a falánk kis krokikat. Ugyan nem voltak ezek óriások, a többsége negyvenpár centisre nőtt csupán, de időről-időre beesett egy-egy másfél kilót meghaladó példány is. Nos, mindez már a múlté. Az általam látogatott holtágakon olyan szinten megritkult a csukaállomány, hogy már az is szép, ha szezononként néhány fogást sikerül behúzni. Most nem firtatnám ennek okait, a szomorú valóság azonban az, hogy legkedvesebb módszerem örömpecából vesszőfutásba torkolló betlisorozattá változott, mely során csak a hit és kitartás ajándékoz meg egy-egy szebb fogással.

Amikor a Dunán horgászom egyé válok a mesebeli tájjal, megnyugszom és elillannak a hétköznapok problémái

Egykoron igazi élménypecának számítottak a dunai holtágpergetések. Manapság már egy-egy ilyen csukesz is boldoggá tesz

Mégsem vagyok hajlandó feladni a holtág-csukázást a pergetőtavak olcsó sikeréért. Tudom, manapság rengeteg olyan zárt víz található országunkban, ahol bárki minimális energiabefektetéssel foghat magának kapitális csukát, ám ez mégsem az én utam. Ilyen vizeken a tömeg, a zsúfoltság, a zsivaj és a megnyomorított halak látványa, gyorsan kiöli belőlem az életkedvet. És most nem is firtatom annak hátterét, hogy a rablóhalak honnan és milyen módon kerültek ezekbe a vizekbe. Sok sporthorgásznak lehervadna a mosolya, ha megtudná az igazságot a pergető tavak működési gépezetéről. Kapitális halakat ugyanis ezek a kockatavak nem képesek kinevelni. Ezzel szemben a Dunán horgászva úgy érzem, otthon vagyok. Akárhányszor ringatózom ladikomban a holtág néma vízén, olyan mértékű szabadságérzet járja át a lelkemet, amit sehol máshol nem élek át. A természet közelsége, az ártéri erdő illata, a madárcsicsergés, a hódok által bedöntött fák látványa mindig teljesen feltöltenek pozitív energiákkal. Még ha a zsákmány alkalomszerű is, vagy a fogási méret messze elmarad a sporttavak eredményességétől, mindig ide vágyom vissza újra és újra.

Csónakban a zsákmány

Engedjük őket szabadon, hiszen már oly kevés van belőlük! :o(

Ami a legjobban felcsigáz a holtágpergetésben, az a folyamatosan változó körülmények törvényszerűségeinek megfejtése. Ugyanis itt nem úgy működnek a dolgok, hogy a csukák beállnak a fix helyükre a part mellett, ahogy az abnormálisan túlzsúfolt vizeken. A rablóhalak itt még megőrizték természetes, ösztönös viselkedésüket. Ami talán a legfontosabb, hogy a krokik a kishalrajokkal együtt mozognak, sokszor hasonló egyedsúlyú falkákban. Ugye, ha jön egy árhullám az betolja a táplálékhalat az öblökbe, ha pedig apad a víz, akkor kihúzza onnan őket. A csukák is ezt a mozgást követik. Ha a vízállás tartósan alacsony, a ragadozók hosszabb időre kimozdulhatnak akár az élő Dunára is. Ekkor a holtágakban sokszor bottal üthetjük a nyomukat. Ilyen volt például a tavalyi év nagy része is. Amikor azonban beszorul a fehérhal a holtágba és a csukák is étvágyuknál vannak, nekiállnak lakmározni az ideges apróhal rajból... ekkor szépen lehet fogni belőlük. Ám, a táplálkozási időszak általában nagyon rövid, ezt elcsípni nem könnyű feladat. Jókor lenni jó helyen, ez a kirakós játék legfontosabb darabja. Elcsípni a ritmust csak gyors, folyamatos helyváltoztatással és a „hotspot”-ra utaló jelek megértésével, illetve helyes döntésekkel lehet. Ez a macska egér játék teszi igazán izgalmassá számomra a dunai csukázást.

A körforgó villantó mellett a spinnerbait  a másik legjobb kereső-műcsali

Tipikus dunai csuka: halvány színek, sérülésmentes sárga uszonyok és mokány testalkat

Hogy ne csak az egy-egy halakért folyó küzdelemről szóljon a fáma, ha szerencsések vagyunk belefuthatunk hatalmas zabálásokba is. Ezek a rendkívül ritka események piros betűs ünnepnapok a dunai csukahorgászok életében. Velem nagyjából kétévente fordul elő a nagy belenyúlás és jellemzően április második felében... sokszor a dél körüli órákban. Ilyenkor, ha egy partszakaszra beszorulnak a kishalak, a termetesebb csukák egyszerre mozdulnak ki a mélyebb részekről és sorakoznak fel az adott területen, méghozzá oly módon, hogy a legjobb helyeket a legnagyobb példányok foglalják el, a kevésbé előnyöseket pedig a kisebbek. Ilyen szituációban jellemzően két kilótól indul az egyedsúly, ám akár kapitális játékos is jelentkezhet a horgon. Belenyúlni egy ilyen zabálásba hatalmas örömpeca, hiszen akár négy-öt méterenként üthetünk egy-egy termetes vadvízi csukát, melyek igazán őszintén küzdenek az életükért a horgon. Sajnos ezek a nagy áprilisi zabálások csupán nagyon rövid ideig tartanak, talán maximum egy szűk óra, vagy inkább csak fél. Az esemény végét nagy szünet, majd a kisebb fajtársak megjelenése jelzi. A nagyok ekkor már visszahúzódtak a mederbe. Következő írásomban egy ilyen óriási belenyúlás történetét fogom nektek elmesélni, melyet nemrég éltünk át Tamás barátommal egy gyönyörű dunai holtágon.

Sohasem cserélném el ezt a látványt a pergetőtavi zsibvásárra