Afrikai bevándorlók nyomában

2010. július 14. - Bogyo_bacsi

A történet címe ne tévesszen meg senkit sem! Nem arról van szó, hogy beálltam volna a határőrség kötelékébe, vagy az Afrikából érkező utazókat zargatnám. A cím arra utal, hogy legújabb horgásztúrám alkalmával megpróbáltam megfogni életem első afrikai harcsáját. Már nagyon régóta terveztem egy, e fajba tartozó, tájidegen hal becserkészését. Sajnos, ezidáig még csak meg sem fordultam olyan vízterületen, ahol telepítettek volna belőlük, hiszen ez a halfaj igényli a 17 fok feletti vízhőmérsékletet, így csak kisebb tavakba helyeznek ki állományt. Most azonban ez az ábránd kezdett valóságot ölteni, hiszen egy olyan tavacskára készültünk horgászni, ahova rendszeresen telepítenek ezekből a zord külsejű bajuszosokból.


Legújabb célpontunk a Tatabánya határában elterülő Galambász tó lett

Úgy döntöttünk, hogy ezen a július eleji, tikkasztó napsütéses szombaton meglátogatjuk a Tatabánya határában elterülő Galambász tavat. Úgy tudom a tó elnevezése a környékén tevékenykedő galambász egyesületekhez köthető. A békés környezetben található, fákkal körülvett tavacska felett időnként nagy rajban repültek el a csapatokba összeállt postagalambok. Bár nyitás előtt negyed órával érkeztünk a vízpartra, szabad állást csak nagy nehézségek árán találtunk. A tavat megkerülve egy fákkal borított, meredek partszakaszra esett a választásunk. A fák hűsítő árnyékot biztosítottak a tűző napsugarak elől, de alaposan meg is nehezítették dolgunkat, hiszen a víz fölé nyúló lombok miatt, a távoli dobások csak nagy ügyesség árán voltak megvalósíthatóak.


Mire felkelt a nap, felszereléseink már beélesítve várták az éhes halakat

Mivel elsődleges célom az afrikai harcsa állomány megritkítása volt, így a felszerelésemet is ennek a függvényében állítottam össze. Sajnos, mivel ezzel a halfajjal kapcsolatban nincsenek tapasztalataim, a megérzéseimre kellett hagyatkoznom. Így két csúszó etetőkosaras szereléket kötöttem a zsinór végére. A kosarakba erősen büdös, halas ízű etetőanyagot tömködtem, amibe beleszórtam egy zacskó apró szemű vérpelletet is. Ez az etetőanyag tavasszal odacsalta a szürkeharcsát is a csalihoz, csak nem tér el annyira a gusztusuk ezeknek a távoli rokonoknak. A horog 2-es méretű, széles öblű HAYABUSA kampó, amire az egyik boton egy szál dundi pióca, a másikon pedig egy 16 mm-es hallibut pellet került csali gyanánt. Fejben ezt az összeállítást képzeltem működőképesnek, de ha az élet esetleg mást hozna, majd menet közben módosítunk a dolgokon... Fater a szokásos pellet, giliszta párosítást választotta, békés halakat remélve.

Afrikai harcsára készülve, pióca csalit tettem a horogra

Szerelékek tehát a vízben, miután kicsit megtépáztam a felettem álló akác lombozatát, de a kapásjelzők nem nagyon akartak megmozdulni. Tőlünk balra a szomszéd srácok partra segítettek egy gyönyörű három kiló fölötti potykát, majd kicsivel később egy idősebb sporttárs egy afrikai harcsát szákolt meg. Mint kiderítettem a nyerő csalinak egy darabka virsli bizonyult. Nahát, mégiscsak vannak itt belőlük. A helyzet akkor nem reménytelen... - morfondíroztam magamban, miközben a piócával csalizott botom kapásjelzője vad rángatást jelzett. Határozott besuhintás után érzem, hogy valami igen erőteljesen küzd a zsinór végén.


Parton életem első afrikai harcsája

A hal mozgásából úgy ítéltem meg, hogy ez bizony az a fajta lesz, amiért idejöttem. Ugyanis, a megszokott oldalazós kitörések helyett egyhelyben forgott, akárcsak egy angolna. A partig viszonylag könnyen kihúztam, de itt eszeveszett rohangálásba kezdett. Muszáj volt engednem a féken, mire őkelme betört a part alámosásába és izmos testével befeszítette magát oda. Akárhogy erőltettem, nem akaródzott neki kijönni. Fater már azt mondta, hogy szakítsak, de én nem adtam fel ilyen könnyen. Belazítottam a zsinórt és elkezdtem dübörögni a lábammal, mire a hari kitört a fedezékből. Ismét fellángolt a küzdelem, de ezúttal már nem kapott több esélyt. Hamarosan a parton forgolódott életem első afrikai harcsája.

Csak másfél kilós, de szokatlan viselkedésével alaposan megdolgoztatott

Nagy buzgón újracsaliztam és vártam a következő kapást. Hamarosan azt vettem észre, hogy tőlem balra a harmadik állásban egy sporttárs vadul küzd valami szörnyeteggel. Odakíváncsiskodtam és tanúja lehettem egy gyönyörűséges négy és fél kilós afrikai harcsa kifárasztásának. A csali mint megtudtam, giliszta volt. A horgász engedélyével készítettem pár képet és gratuláltam a sikeres fogáshoz.

Egy szerencsés sporttárs egy gyönyörű négy és fél kilós afrikaival

Sajnos az eseménydús reggel után hosszú szünet következett. Immáron mindkét horgomon egy egy pióca tekergett, de komoly jelentkező nem akadt rájuk, csak apróbb pöcizések. Mivel ilyet harcsa nem csinál, még az afrikai sem, így a békés halaknak tulajdonítottam a próbálkozásokat. Faternak egész nap egy árva kapása nem akadt. Teljesen elvesztette a hitét az öreg. Én is kezdtem belefáradni a kapástalanságba, ezért egy rövid kitérőt tettem a szomszédnál, akinek időnként összejött egy-egy ponty. Megmutatta, hogy epres lebegtetéses csalit használ és adott is nekem pár szamócás ízesítésű mini lebegő bojlit.

Fater azért ilyen eredményes horgász, mert figyelme sosem lankad :o)

Egyik botomat tehát átszereltem pontyozóra. A horogra egy szilikon előkén fűztem fel egy 12 mm-es epres-halas pelletet, illetve egy darabot a szomszéd által adott lebegő bojliból. A kapás nem is váratott sokáig magára, de a hal mozgása nagyon furcsa volt. Mint kiderült egy vízalatti bokrot sikerült kifognom, amire valakinek a beszakadt szereléke volt rágubancolódva, az idegen szerlék végén pedig egy kis ponty körözött. Mókás pillanat volt. Partra emelés közben a kis potyka leakadt a horogról. Sebaj, legalább megszabadítottuk terhétől.


A magas part alaposan megnehezítette a horgászatot. Fel, le rohangáltunk egész nap

A következő kapás azonban már közvetlenül a hal szájába akadt meg. Szóltam faternak, hogy készüljön, mert ez most komolyabb példány lesz. Éreztem, nagyobb, mint amit az utóbbi horgászatok alkalmával sikerült partra segítenem. Öt perces küzdelem után sikerült megmeríteni a gyönyörűséges három és félkilós tőpontyot. Hibátlan példány volt, még talán nem is fogtam ilyen szépet. Színezete aranyosan csillogott a délutáni napsütésben. Nem is gondoltam volna, hogy ezen a kis tavon ilyen derék halat lehet akasztani. Egyébként az első zsákmányom, amit bojlival fogtam, bár volt még egy pellet is a bojli mellett.

 A következő zsákmány egy gyönyörű, egészséges aranyhasú tőponty volt

Bár csak három és fél kilós, de mégis fenséges

Teltek múltak a percek és faternál még mindig semmi. Már délután négy körül járhatott, amikor megjött az első kapása, de bevágáskor kihajlott az apró horga. Hiába, a gyenge felszerelést mindig egy jobb hal teszteli le. Nagyon elálmosodtam és leheveredtem a fűbe botjaim mellé. Ahogy bambán bámultam a kapásjelzőimet, azt vettem észre, hogy a piócás boton eszeveszettül el kezd liftezni a kutyanyelv, majd a bot spicce elkezd a víz felé hajolni. Egy pillanat alatt felpattantam és bevágtam. Újabb hari tekergődzött a horgon. Ezúttal nem hagytam, hogy bemeneküljön a part alá. Így hamarosan megmerítettük, az előzővel méretre teljesen megegyező másfél kilós afrikait. Lám, a pióca csali nagyon jól működik ezen a tavon.


 A pióca végül meghozta a nap második harcsáját is


A hal végbélnyílásából egy beszakadt szerelék zsinórja lógott ki forgókapoccsal a végén


A nyerő szerelék halas etetőanyaggal és piócával a horgon

Lassan közeledtünk a nap végéhez. Én elégedetten ücsörögtem székemen, hiszen fogtam két harcsát és egy gyönyörű tőpontyot. Fater viszont folyamatosan kesergett, hogy az előtte elterülő részen nincs egy nyomorult hal sem. És akkor megtörtén a csoda. Egy akkora suhintást halottam, hogy azt hittem ostorral csattintottak mellettem. Fater felvette a fárasztós pózt és pumpálta kifelé a két kilós aranyhasút a partra. Sikeresen megmerítettem, ne rajtam múljon az öreg aznapi egyetlen hala.


Fater becsülethala a nap végén érkezett

Most már egyikünk sem maradt haltalan a Galambász tavon. Így elégedetten pakoltuk össze felszerelésünket. Bár, más vizeken többet fogtunk és több kapásunk volt, de úgy érzem mégsem panaszkodhatunk, hisz nagyon szép halakat adott a tavacska. Ha a jövőben ismét kedvem szottyan afrikai harcsát fogni, biztos vagyok benne, hogy ismét ide fogok jönni és a táskámban mindig lesz pár szál pióca. Esetleg egy pár virsli... :o)

Kevés, de gyönyörű halakat adott ezúttal a Galambász tó

A bejegyzés trackback címe:

https://pecazas.blog.hu/api/trackback/id/tr902152237

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bmiki81 2010.07.24. 20:40:08

Gratulálok a harcsákhoz, szép fogások! Nem is tudtam, hogy a galambász tóba is telepítenek belőlük. Tavaly voltam egyszer én is ezen a tavon, de nincsenek jó emlékeim róla. Egész nap egy éppen méretes pontyot fogtam. Viszont egy kósza kitekerésél véletlenül beleakadt a horgom egy 11 kilós busa hátába. Az idős halőr rohant oda hozzám és visszadobatta velem, mondván ez marha nagy, biztos fogas süllő. :) Amúgy múlt vasárnap a korai eső után kinéztünk a Bocskára, haveromék megint szépen fogdosták az afrikai bajuszosokat (30 cm-es eresztékkel a part mellett 1-2 méterre), nekem csak pontyok jöttek, illetve egy szép 4,10-es amur, idén az első, nagyon örültem neki. Gratulálok a cikkhez, ismét a megszokott, olvasmányos történet!

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.07.25. 08:51:28

@Bmiki81: Szia Miki! Köszi a gratulációt! Próbálom megszolgálni... :o) Annyit ígérhetek, hogy az elkövetkező három szerdán fantasztikus halakkal átszőtt cikket fogok publikálni. Tegnap a Dunán pergettem Komáromnál. Este 11 körül 93 cm-es szürkeharcsát segítettem partra. Persze erre a történetre még várni kell, mert addig még van két pontyos cikkem. Mi nagyon jól érzetük magunkat a Galambászon, meg a Bocskán is. Érdekes módon a Galambászon kevés halat fogtunk, de azok mind szépek voltak. A Bocskán meg rommá horgásztuk magunkat. Persze ott afrikait nem sikerült fogni. Mekkora harcsákat sikerült kiszedni belőle? Milyen csalira jöttek? Gratulálok a szép amurhoz, én még nem is fogtam akkorát. A rekordom 3,5 kiló jelenleg. Idén meg úgy emlékszem talán 2,5-ös volt az egyetlen amurom...

Bmiki81 2010.07.25. 09:21:50

2-5 kg között voltak a harcsák. A két tó között voltunk a második horgászállásnál és a vízben lévő pad mellett úszós szerelékkel jöttek gilisztacsokorra. Nekem nem sikerült fognom, a szeles időben összevissza hánykolódott az úszóm, nem lehetett rendesen látni mikor van kapás. Amúgy július elején tettek bele 5 mázsa afrikait és ahogy szedegetik ki belőle majd még hoznak bele amíg tart a jó idő, lehet érdemes lenne meglátogatnod még a tavat, ha harcsát akarsz fogni. Gratulálok a dunai bajuszoshoz, nem semmi! Idén váltottam engedélyt én is a Dunára, de még sosem horgásztam ott, ha van egy kis időm általában a Bocskán kötünk ki. Jó tudom, az agyon van telepítve, volt hogy 10-20 halat szedtünk ki belőle fél nap alatt, a Dunán meg lehet egész nap mozdításunk se lenne, de mégis szívesen olvasom a cikkeidet a nagy folyóról. Igazából azt sem tudom, hol érdemes a Dunán horgászni, én fenekezni szoktam, sosem pergettem még. Az Által-ér befolyót emlegetik meg 1-2 helyet Dunaalmás-Neszmély térségében.

Gabesz00 2010.07.26. 11:19:58

Hello Mindenkinek!
Megint izgalmasra sikeredett a cikk! Nekem a legnagyobb afrikai harcsám 12 kg-os, de jócskán akadtak már 8-10 kg-os példányok is a horgomra. Van egy csali, aminek egyszerűen nem tudnak ellenállni. A szerelék bedobása után szinte rögtön kapásod van.
Amúgy tényleg elég jól küzdő hal, bár engem nem igazán fogott meg a horgászata. Sok helyen olyan kis tavakba telepítik, hogy olyan érzése van az embernek mintha akváriumból szedegetné kifelé őket.
Az Által ér nagy kedvencünk volt. Bogyóval is nem egy alkalmat horgásztunk itt, de az utóbbi alkalmak már nem sok sikerrel kecsegtettek, sajnos……
Eléggé agyon lett horgászva, pedig tavaly még jó pár szép süllőt és csukát is sikerült partra segíteni, sőt nekem volt olyan, hogy egy harcsa után be is kellett mennem. Sajnos nem lett meg.
Most azt mondják inkább a befolyóra érdemes jobban odafigyelni. Viszont azt hiszem egy vadvízi horgászatnál, mint mondjuk a Duna, vagy a Tisza semmi sem lehet izgalmasabb….

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.07.26. 19:32:25

@Bmiki81: Hát szívesen mennék még a Bocskára, de annyi horgászterv van még októberig, hogy így is alig fog beleférni a hétvégékbe. Szerintem afrikai harcsákból idén ennyi elég volt, majd télen megpróbálom a Bocskán a pisztrángot. Igazából, ami igazán kezd a szerelmem lenni, az a Duna. Komáromnál is nagyon sok lehetőség van. Három horgászat alatt három balint egy süllőt és egy harit fogtam. Pazar élmény volt. Inkább a Dunára próbálok több időt fordítani még a nyáron, igazi ragadozóhal paradicsom annak, aki kiismeri. Egyszer voltam az Által ér befolyójánál. Hát ott a kövezésnél olyan erős a Duna, hogy a twister le se ment az aljára. De szerintem a Neszmélyi rész nagyon jó. Mi sokat jártunk oda faterral anno. Most hétvégén is oda készülünk a holtágra. Te komáromi vagy?

@Gabesz00: Gábor! Megosztod velünk azt a csalit, vagy titok? Hát nekem most másfeles a rekordom, de nincs kizárva, hogy jövőre ismét horgászok célzottam az afrikaiakra. Gondolom egy 10 kiló feletti veszettül tud küzdeni... Ami viszont jobban érdekel és idén még szeretnék rá próbálkozni, az a magyar rokon. :o)
Szerintem az Által érnek nem ugyanarról a szakaszáról beszéltek. Gábor a Derítő kifolyóját említi, MIki meg azt a helyet, ahol már a Dunába ömlik. Szerintem vannak abban még szép süllők jócskán. Majd ha eljön a november vége és más vizeken már elvermel a ponty, harcsa, stb... ismét megvallatjuk ezt a szakaszt is. A Derítő tó befolyójánál fogták most a harcsákat, de nem a patakon, hanem a nagy nádasban. Azért mert oda mentek a harik ívni. Fészekből fogják őket csónakkal olyan helyeken, ahol a partról nem éred el őket... szerintem mostanra már az ívás befejeződött és a harcsák szanaszét úsztak a tóban.

Gabesz00 2010.07.27. 08:26:57

Nem szeretném közzé tenni nyilvánosan a csalit és nem azért mert titok, hanem mert etikátlan. Velem is egyszer fordult elő, hogy ezt használtuk, véletlenül jöttem rá. Azt hiszem azóta sem horgásztam afrikai harcsára.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.07.27. 10:12:40

@Gabesz00: Aha, gondolom ez a csali brekeg...

Nah, szóval. Holnap este publikálom a következő cikkemet. Tessék jönni és elolvasni! :oD

Kapásjelző 2010.07.27. 21:59:10

Szép! :)
Szegény afrikai! Átment rajta a szerelék :(
Tudtad, hogy ezek az afrikaiak még egy évesek sincsenek?

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.07.27. 22:07:16

@Kapásjelző: Lacikám! Előkeveredtél? :oD Nem semmi, hogy mit kibír egy ilyen hal... Ott volt a belében a horog és meg sem kottyant neki. Nem tudtam, de gondolom, nem ezek a legnagyobb létező példányok, amiket fogtam... ;o)
Inkább arról szól ez a cikk, hogy a megérzésre választott stratégia meghozta az eredményt.

Kapásjelző 2010.07.29. 10:26:11

@Bogyo_bacsi:
Legközelebb ha ilyen vízre mész, a sekélyben forgonak az afrikaik, dugd a kezed könyökig a vízbe, és mozgasd az újjaid! Megfogsz lepődni! :D

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.07.29. 19:41:32

@Kapásjelző: Persze, miért nem mindjárt egy másik testrészemet??? :oD

Riderspinblade 2012.07.28. 21:27:18

Szuper kis peca grat hozzá :) nekem eddig 1 afrikait sikerült fognom :)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2012.07.28. 21:47:00

@Riderspinblade: Szia!

Köszönöm. Hát nem sokkal vagy lemaradva tőlem, ugyanis én csupán ezt a két afrikait fogtam idáig életemben.
DE lehet jövő szombaton lenézek majd a Galambász tóra, hátha... :o)
Üdv.

Tom
süti beállítások módosítása