Májusi balin aranyat ér

2011. június 01. - Bogyo_bacsi

Az idei évben már számos alkalommal próbálkoztam halfogással az öreg Dunán, de erőfeszítéseimet ezidáig nem koronázta siker. Nem voltam biztos benne, hogy a kudarcok sorozata a vörös iszap szennyezéshez köthető, vagy egyszerűen még nem indult meg a szezon. A tavalyi év tapasztalatait szem előtt tartva már türelmetlenül vártam a májust, amikor az előző idény első ragadozóit sikerült nyakon csípnem. Rendkívül kíváncsi voltam, hogy ejtett e maradandó sebeket az ökológiai katasztrófa szeretett folyónk testén, vagy ismét egy fogásokban gazdag évnek nézhetünk elébe...

Feldíszített csatahajó várta a látogatókat a Komáromi Napokon

A töltés tetejére fellépve nem minden napi látvány tárult elém. A komáromi híd fölött egy feldíszített hadihajó állt lehorgonyozva, múzeumként fogadva a városi mulatságba látogató családokat. Mosolyogva szemléltem a világháborús harci alkalmatosságot, miközben elhaladtam a lövegtoronyból kikandikáló ágyúk mellett. Lám, mára turistalátványosság lett a rettegett fegyverzetből... Első meghorgászandó állásként a vízi rendőrség lépcsőjét választottam. Ugyan itt még soha nem fogtam halat, de tudom, hogy barátaim nagyra tartják ezt az állást. Párducként osontam le a lejtőn, hogy a lépcső legalsó fokán bedobásra emeljem pálcámat.

A vízi rendőrség alatti lépcsőt választottam horgászatom első helyszínéül

Halkan csobbant a kék hátú X-Rap a habokban. A már régóta beidegződött mozdulatokkal indítottam meg most is a csalit. A gyors bevonatásba időnként belepöccintettem a botom végével. Ilyenkor a műanyag halacska megugrik, majd megáll egy pillanatra. Rendszerint ekkor következik be a rávágás. Most mindössze az ötödik dobásig kellett várnom a hőn áhított rántásra, mikor egy ezüstvillám csillant fel a partnál, szinte a lábaim előtt.

Íme, az év első dunai fogása...

... egy gyönyörű kilóharmincas balin személyében

Egyből éreztem, hogy balin az elkövető, hiszen óriási vehemenciával indult meg az alig pár méternyi zsinóron. Kétségbeesetten tekergettem az orsó első fékét, nehogy kiszakadjon a horog vendégem szájából. Még időben sikerült oldanom a szorításból, így a hal szabadon húzhatta a zsinórt magával, az újabb és újabb kirohanások alkalmával. Nagy élvezettel fárasztottam ki az erős dunai harcost, a küzdelem minden pillanatát kiélveztem.

A közös kép horgásztárs hiányában most elmaradt

Mivel segítségem nem akadt, egyedül kellett kiemelnem a halat puszta kezemmel. Nem nagy dolog ez, mondaná más, akit pocakja nem akadályoz a mélyre hajlásban. Most hasznát vettem annak a négy-öt kilónak, amit az elmúlt hónapban sikerült leadnom. Mélyre nyúlva, nyakon ragadtam a már magát megadni készülő őnt. A horog kívülről akadt a pofájába, ami a mellévágásnak a félreismerhetetlen jele. Talán hibázott a ragadozó, vagy játszadozott prédájával? Ki tudja... Mindenesetre büszkén tartottam a magasba idei első, kilóharmincas balinomat, hogy néhány gyors fotót követően visszaengedjem a Duna zavaros vizébe.

És visszaadtam neki az életet...

... hogy gyarapodjon és sokasodjon :o)

Ekkor azt hittem, hogy a mai napon bármi megtörténhet, de sajnos ez volt minden amit az öreg folyó nekem felkínált. A víz korbácsolását a rakodó alatti kövezésen folytattam, ahol a tavalyi hajóknak, pontonoknak csak hűlt helyét találtam. Kár, pedig rendkívül jó balintanyák voltak a lehorgonyzott vízi járművek mentén megtörő örvények, langók. Rengeteg rablást tapasztaltam a kövezések mentén, de kapásig sajnos nem tudtam eljutni. Lassan beállt a sötétség és nekem indulnom kellett a vasútállomásra, hogy elérjem az utolsó induló vonatot.

A rakodón javában folyik a munka

Pergető felszerelésem és a már jól bevált kék hátú X-Rap

Bár, csak egy halat sikerült fognom, mégis elégedett voltam, mert láttam, hogy szeretett folyóm tavalyi formáját mutatva élt, mi több, nyüzsgött az élettől. Miközben hazafelé zakatolva a fényképeket nézegettem, máris türelmetlenül vártam, hogy egy hónap múlva ismét meglátogassam az öreg Dunát. Talán akkor már süllőt is sikerül fognom...

A tavaly még itt veszteglő uszályoknak idény nyomát sem találtuk

A bejegyzés trackback címe:

https://pecazas.blog.hu/api/trackback/id/tr642935492

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.06.07. 13:26:04

Mennyit nyomsz mostanság, Tom? Én úgy 120+.
Tavaly kivettem egy 7 kiló körüli süllőt kézzel. Még csizma se volt rajtam, így nem tudtam belépni a vízbe a kövön. Hát azt a szenvedést... nem akartam leejteni vagy megsérteni... majd beszartam az erőlködésben, még az alsógatyámat is leizzadtam. :)

jimmba 2011.06.07. 18:08:50

Szia! Látom már te is bevált csalinak tartod az a kék X Rapot! Szerintem ez az egyik legjobb wobbler a Rapalák közt. Még a fehér színben igen jó. Gratulálok a fogáshoz! Már csak egy igazi süllő hiányzik,de idén az is meglesz. Én fogtam balinokat szépeket,de nagy süllő sajnos nekem sem jött. Most vettem rapalákat és még tervben van pár,akkor talán többet és nagyobb süllöket sikerül fogni. Remélem hamarosan megint Komáromban leszel és akkor majd lesz ki fényképezzen helyetted. Üdv. Jimmy

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2011.06.07. 22:05:56

@Hepci: Szia Hapci! Hát most csak 115 kilót... :o) Iszonyat nehéz volt kivenni a halat a lépcsőről. Le is kellett térdelnem. Most szombaton ugyanezt meg kellett ismételnem a kövezésen is. Le is horzsoltam a térdemet. Szó szerint térdre kényszerített egy ksiebb süllő. :oP Ezek a halak nem voltak nagyok, de ha 7 kilós süllőt akasztottam volna, ruhástul vetődtem volna érte a vízbe... :o) Mindazonáltal örülök, hogy észrevetted a cikkben elrejtett humorfoszlányt... :o)

@jimmba: Most hétvégén megint voltam nálatok és sikerült fognom, egy 35 centis süllőcskét. Nagyon örültem neki. Volt még egy koppintásom. Majd töröm a fejem, mikor tudnék menni hozzátok. Sajnos, most egy hónapra biztosan el fogok tűnni, mert üdülni megyek majd. Júli 16-ára tervezek egy csukázást a neszmélyi holtágra. Ha gondolod, csatlakozz! X-Rapban tényleg nagyon ütős a kék szín. Én még az S színkóddal is fogtam, mással nem, pedig próbálgattam. Fehérrel szerintem volt egy kapásom anno, de csuka lehetett, mert el is vitte, ha még emlékszel. Mekkora balinokat fogtál? A süllőcskémről lesz majd egy külön cikk... :o)

Tom

jimmba 2011.06.07. 22:36:21

Itthon voltam hétvégén és még gondoltam is rád!
Kimentem volna én is pergetni. Miért nem szóltál hogy itt leszel?
A süllők nekem is 35 centi körüliek,talán egy 40 centis jött. A balinok nem olyan nagyok,de élménynek jók. 45-50 centi körül fogtam. Most utoljára 52 centi volt a farktőig. X Rap SB színben. Most kaptam,mert már a réginek nagyon vége volt.Majd mutatok neked még egy Rapalát. X Rap Shad SB,most vettem egy ilyet is.
A Weiller ilyennel már sok csukát fogott fehér színben.Tehát lehet,hogy tiéd is az volt csak elvitte.
Még fehér XRapot kell szereznem. Olvastam,hogy a kék szín a csukára úgy hat,mint a sárga árnyalatai vagy a piros. Örülök,hogy neked is bevált az XR SB! Gratula a süllőhöz,de kell lenni nagyobbnak is. A harcsákról már ne is beszéljünk!

Kapásjelző 2011.06.07. 23:01:24

Grat a szép balinhoz!
Bizony ilyenkor nem a legegyszerűbb halat fogni. Elméletileg most fog beindulni a dunán is a keszeg. Nekem a balinnal eddig nem volt szerencsém. Jointeddel, Originallal, és tört csőrű shadrappal próbáltam de nem érdekelte. X-rapot meg hiába rendeltem le két boltban is, azt mondták nincs a nagykerben. :(

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2011.06.07. 23:22:00

@jimmba: Jimmy! Krisztiánt hívtam, hogy jövök, de a te számodat múltkor elfelejtettem elmenteni... Nem akarsz venni egy új telefont? Gratula a szép halakhoz. Jah, az enyémek is hasonló méretűek lettek. Persze jöhetne már egy szép süllő nekem is, de azért én még ezeknek is örülök... Sikerült már fognod halat ezzel az új RAPALÁVAL? Ez nem merül olyan mélyre? Szerintem is Dunán fehérre inkább csukák jönnek... legalábbis felétek ez a tapasztalat. Hirtelen elnehezedett a szerelék, bevágtam és a zsinórt mintha elvágták volna. 17-es fonottat... és nyoma veszett a fehér X-Rapnak. Előtte csukás rablást láttam többször ott. Azért dobtam oda.

@Kapásjelző: Köszi Laci. Kíváncsi vagyok milyen keszegeket sikerül majd fognod és milyen módszerrel. Feltétlenül írd majd le! Balint mi sem fogtuk a fenti wobblerekkel. Talán én egy két kilós balint citrom SSR 7-essel, de az is éjszaka volt ám. Ne ad fel, és szerezzél egy kék X-Rapot. Látod, Jimmynek és nekem is bevált. Már jó pár cikkben fityeg a halak szájában a kék gyilkos... :oD

Tom

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.06.08. 11:27:51

@Bogyo_bacsi: cipőfűzéshez be kell igazítani a pocakom a terpeszben tartott lábaim közé... :D

jimmba 2011.06.08. 17:05:48

Hi! Ma vettem másik kártyát,majd megcsörgetlek.
Ha X Rap Shadra gondolsz,akkor még nem.
Nem is használtam,meg egy DT 4 is bevetésre vár.
Az X Rap Shad 1,8-3,3m között megy. Ez a sima Shad Rapnak a műanyag változata,csak egy kicsit felturbozva. Az X Rap meg az Originalnak a műanyag verziója,csak szerintem jobbra sikerült.
Balinra a HS szín a legjobb,csak azt tavaly tönkre tettem és,mint kapásjelző írta,nincs a nagykerben.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2011.06.08. 19:54:16

@Hepci: Hapci! Nagy hordó alatt nagy a csap is... ;o)

@jimmba: Én vettem Salmo Thrilleket is, de nem igazán működtek jól. 3 dobásból 2 x visszaakadtak a főzsinórba...
Érdemes lenne a Flat Rapot is kipróbálni:
rablohal.blog.hu/2011/05/05/balinok_a_dunakanyarban
Egyébként az X-Rapok olyan jól működnek, hogy inkább süllőre, csukára, harcsára kéne wobblert keresgélni...

Tom

oscarson 2011.06.08. 22:47:32

Csak most találtam a blogodra, hasonlókat mindig szívesen olvasok. Eddig még csak a pergetésről szóló cikkeidet tudtam végigolvasni. A jelen cikkhez hasonlóan mindegyik tetszett. Én Nagymaros és Bölcske környékén szoktam a Dunai balinokat zargatni, és a Rapala Xrap08 nekem is nagy kedvencem.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2011.06.08. 23:13:05

@oscarson: Szia Oszkár!

Üdvözöllek a blogomon. Próbálok minél több féle módszerről, stílusról írni, hogy színes legyen a felhozatal. Persze sosincs annyi időm, hogy minden halfajt, minden horgászmódszert ki tudjak próbálni... a harcsázás és a márnázás van a jövőbeli tervek között. A pergetés nekem is nagy kedvencem. A folyóvizek az igazi terepei ennek. Mesélj, mekkora balinok vannak nálatok? Milyen wobblerek váltak be arrafelé?

Tom

oscarson 2011.06.08. 23:48:34

Nagymaros környékén, főleg a melegebb hónapokban horgászom. Ilyenkor kisebb 1-2kilósak többnyire, míg Bölcske környékén a téli-hidegebb időszakban pecázok, többnyire 2-5kilós balinokat engedek vissza. Nekem illetve a balinoknak a Yo-zuri Hardcore0crank és LX Minnow, Cherwy Küsz és Cselle, NilsMasters Invicible, Rapala XRSH06 és XR08, Salmo Minnow és a tört csőrű Executor a kedvenceik. Színben többnyire én is a természeteshez hasonló, a Rapala kód alapján B, S, G, OG, testűeket választom.

oscarson

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2011.06.09. 22:11:06

@oscarson: Szia Oszkár!

Hát én szégyenlem, hogy nem használok ekkora repertoárt, de nappal balinra az X-Rapok, sötétedés után meg a citrom SSR a kedvenceim. Hétvégén kipróbáltam az ezüst SSR-t is, hátha valami bejön, de érintetlen maradt. Jimmy az aki többet kísérletezik. Hát nekem 2 kiló a legnagyobb balin idáig, de a Dunán bármikor belefuthat bármibe az ember. Mondjuk a mi részünk eléggé agyon van dobálva... Lehet új területeket kéne kipróbálni... Mindenesetre örülök a hozzászólásaidnak. Remélem rendszeresen hozzáfűzöd majd véleményedet az írásaimhoz... Szerdán fog kijönni a következő történet gyönyörű pontykavalkáddal... :o)

Tom

oscarson 2011.06.09. 22:28:34

Sose szégyeld, nekem ez a heppem. Viszont én meg az orsódhoz (twinpower)és a botodhoz (speedmaster) hasonlót szeretnék egyszer venni.
oscarson

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2011.06.09. 22:47:01

@oscarson: Hát a bot, az nem elérhetetlen azért árban, mert szerintem középkategória. Én nagyon szeretem, mert jó hosszú, 3,3 m. Így a Dunán könnyebben tudok a kövezéssel párhuzamosan húzni, illetve nem kell teljesen lemennem a kövezés aljába. Jó gerinces, általában jól akad a kapás, és fárasztásnál kellően fellágyul, így nagyon kevés halat vesztek. Márnázásra is megfelelő, idén ki is próbálom. Igen, az orsó már egy komolyabb befektetés volt, de tudod ezt a pénzt másra szántam, de az nem jött össze, így gondoltam veszek egy új pergetőorsót. Nem volt pénzem Twin Powerre, de kíváncsiságból rákerestem a Neten és egy horgászbolt weblapján 2/3-os akcióban volt. Így ezt választottam, de azért sok mindenről le kellett mondanom érte...

oscarson 2011.06.09. 22:58:13

Hasonló módon próbálom a a készleteimet és is bővíteni-pótolni. Egyébként kövezésen én is a hosszabb, 3méteres (teleszkópos Mitchell) botomat szeretem, általában a Banax Iris 3000-es orsóval használni. Szóval olcsóbb a bot-orsó párosom, mint amit havonta műcsalira költök. A teleszkópos botnak a Bölcskei nehéz terep miatt van jelentősége, nem spórolás miatt választottam.
oscarson

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2011.06.09. 23:14:01

@oscarson: Érdemes pedig egy jó pálcát és egy orsót választani, mert sok múlik rajta. Meg amúgy is, egy átlagos pergetőnek egy bot és egy orsó általában elég, szóval illik abból egy normálisat beszerezni. Majd egyszer szeretnék egy keményebb 40-80 grammos pergető botot is a keményebb módszerekhez, de egyenlőre ez a bot teljesen megfelel. Balin, süllő, csuka és akár egy közepes harival is simán elboldogulok vele. Az orsóm pedig szerintem mindenre jó. Harcsára is sokan pergetnek ezzel. Igazából nekem egy új pergető táska kéne, amiben rendezetten tudnám tartani a cuccaimat, nem úgy mint most, hogy fél óra, mire szétválogatom az összeakadt rapalákat... :o)

Tom

oscarson 2011.06.09. 23:52:03

Keményebbik botom az szinte tökéletes, 3részes Sert 20-60g.(ideális 10-30grammos műcsalikhoz)285 centis, erős és érzékeny, az erejéhez képest még könnyűnek is mondanám. Ehhez a bothoz tökéletesen passzol a Cormoran Chronos 4000-es orsó, bár ezt már nem lehet jó szível pehelynek titulálni. Viszont a kisebb dobósúly tartományban még keresem az igazit. Most a telóson kívül egy 240-es 20-55grammos (valós dobósúly kb.7-15gramm) Sema bottal dobálok, de pont a rövid hossza miatt nem végleges.
oscarson

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2011.06.13. 11:37:13

@oscarson: Nah, itt vagyok. 24 órás peca volt hétvégén... :o) Szerintem két bot elég pergetésre, ha valaki nem speciális módon horgászik. Nekem egy 20-50 grammos van a könnyebb pergetésre villantóval, wobblerrel, twisterrel. Ennél könnyebbet nem tudnék elképzelni, hogy mondjuk a süllő csontos szájába be tudnám ütni jól a horgot. Régebben volt egy lágyabb botom, mint a mostani és elég sok halam elment. A Beast Masterrel ilyen gond nem nagyon van. Azt elmúlt 2 évben talán ha 3 halam lemaradt. 2 csuka és egy süllő. De inkább a nem megfelelő bevágás miatt történtek ezek is, mert már nagyon a partnál jött a kapás...
Mint írtam tervezek még egy erősebb, 40-80 grammot DAIWA botot is beszerezni. Azt akkor venném elő, ha kifejezetten nehéz műcsalikkal pergetnék csukára, harcsára, süllőre...
Mindenesetre 3 méter alatti botot nem tudnék elképzelni magamnak. Nem is mutatnék jól vele szerintem... :o)

Tom

oscarson 2011.06.13. 18:08:01

A BeastMaster 20-50g. nekem is tetszik, (bocs, hogy le Speedmastereztem) bár én max. 270-esben venném meg. De ez csak az én dilim. Évekig egy Silstar Diaflex 360centis 10-30g.-os botot használtam csak, és nagyon szerettem. Akkoriban főleg tapogatni és twiszterezni jártam a Dunára, majd mikor wobblereket is elkezdtem dobálni már éreztem, hogy hosszú lesz ehhez a módszerhez. De még ma is használnám, ha nem privatizálták volna tőlem. Pótlására mindenképp 3méteres botot kerestem, ez lett a Shimano Ultegra. Bölcske környéke néhol elég dzsindzsás, ezért folyton bevertem ágakba és többször kellett gyűrűsort is cserélni, majd végül szét is törtem egy esésnél. Azóta ott inkább teleszkópos bottal pergetek. Persze Nagymaros környéki Duna, sokkal könnyebben járható partjain már inkább a kétrészes 240-es botomat viszem. Megkérdezhetem melyik Daiwa bot lenne a kiválasztott, mert sajnos a 2011-es szériában többnél igen apró gyűrűkkel szerelik a pergető botokat.
oscarson

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2011.06.15. 22:59:20

@oscarson: Szia Oszi!Hát egyenlőre még nem döntöttem el, csak láttam, hogy a Daiwánál vannak 30-60 , illetve 40-80 grammos pálcák. Majd ha aktuális lesz, akkor választok, de biztosan nem idén lesz még. Most jelent meg az új cikk. Olvasd el! A pontyozás is érdekel?

Tom

szllaci 2011.07.03. 18:55:35

Üdvözöllek!

Most találtam meg írásaidat. Nagyon hasznosnak találom őket. Májusban fogtam először pergető botot a kezembe és a Duna komáromi szakaszán próbálkozok azóta.
Egy májusi reggelen egy haverom társaságában indultunk pergetni a vasút állomás felől, onnan ahol a kavics átvált kövezésre. A vízmérce fölött pár centivel fogott a haverom egy kisbalint. Haladtunk lefelé, majd órákig semmi. 12 óra felé értünk a vízirendőrség alá. Egy szép balin hajtott, pár dobás után agresszív kapás pár méterre a parttól, gyönyörű akció, erős kitörést követően hamarosan partra került életem első pergetve fogott hala. Fénykép után egy másfél kiló feletti balint engedtem útjára. A csali Rapala Count Down 5 centis narancssárga wobler volt.
Délután visszamentünk, folytattuk a kövezés vallatását az úszódaru felé, de már nem volt semmi.
Másnap alig vártam, hogy végezzek a munkával és siettem le a vízhez, egy órácskám volt a barátnőm vontjának érkezéséig. Ezúttal egy kilós balint sikerült zsákmányolnom. A híd felett kikötött úszóhajón felakadt hordalékfa mellől, klasszikus Original floater szürke csalival. Ezt az estét még több eredményes májusi horgászat követte.
A következő hetekben egy másik komáromi szakaszra jártam ki, (sóderes parttal) változó eredménnyel. Volt, hogy zivatar után 4 balint is sikerült zsákmányolnom. Igaz ebből kettő kisbalin volt, egy kilós körüli és egy 1,5-2 kilós. De többször volt, hogy nem volt még kapás sem.
Két hete tértem vissza a híd környéki szakaszra, mert 250-es víznél a másik helyen már nem lehet megközelíteni a folyót.
4 alkalomból mindössze egyszer sikerült halat fognom, egyetlen kapásból. Az egy szép másfeles balin volt a kb 100 méterre a vízmércétől lefelé. Viharos szembeszélben, alig tudtam bedobni a 11 centis Originalt. A másik 3 alkalommal még kapás sem. Sokat gondolkodtam, hogy mi lehet az eredménytelenség oka a májusban oly eredményes helyeken. Arra jutottam hogy változtatni, próbálkozni kell (új csalik, új napszak, más csali vezetési technika)vagy kivárni hogy megállapodjon az időjárás.
A nagy csöndet ma végre sikerült megtörnöm, egy kisbalinal. A kis mohó benyelte a Original 7 cm-es "pisztráng mintázatú" rapalát.
Még azt az tapasztalatot szeretném megosztani veletek, hogy nekem ezen a szakaszon mindig akkor jelentkezett a kapás, mikor magam elé dobtam. (nem lefelé, se nem felfelé a sodrásban.
A jövő héten ismét tervezek horgászatot, majd beszámolok róla

Üdv Mindenkinek
Laci

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2011.07.04. 22:58:28

@szllaci: Szia Laci!

Nagyon örülök, hogy írtál, hiszen ugyanazt a vizet vallatod, amit Jimmyvel mi is. Sajnos nekem nincs lehetőségem ilyen sokat pergetni a Dunán, de azért havonta egyszer el szoktam nézni Komáromba... Úgy látom, hasonlóak a tapasztalataink balin téren. Én azt ajánlom próbáld meg az éjszakát is, mert akkor a süllők mellett betévedhet a harcsa is. Különösen ilyen június - július körül. Tök, jó, hogy ilyen kísérletező szellem vagy. Én is szoktam váltogatni a Rapalákat, de valahogy mindig azokkal fogok, amik már beváltak. Jimmy sokkal nagyobb úttörő, most éppen új wobbler márkákkal kísérletezik. Feltétlenül írd meg nekünk rendszeresen, hogy mit sikerült fognod! Hamarosan én is publikálok egy új történetet egy szép dunai süllővel...
Görbüljön! :o)

Tom

szllaci 2011.07.06. 11:30:21

Sziasztok!

Hétfőn délután másfél órát sikerült pergetnem a Dunán, erősen felhős időben, közepes északi szél mellett. A meghorgászott terület ezútall a vizirendőrség és az úszódaru közötti szakasz volt. A vízállás kedvező ehhez a részhez, pont végig lehet sétálni a padták.
Egy szép rablás volt a vizirendőrésgnél, de nem vette fel a csalit.
Majd kicsit lejebb volt egy szép kapásom. Közvetlen a szélében egy nagyobb kő mögül rontott rá egy kilósforma balin a Original rapalára. Sajnos a hal nem akadt, de így is nagyon szép akció volt és jó élmény ahogy megpróbálta elkapni a csalit.

Amint módom lesz megpróbálom tanácsod szerint sötétedés után.
Tegnap voltam a megyei horgász szövetség vezetőségi ülésén, és az az információm van, hogy a tavalyihoz hasonlóan idén is lesz haracsatelepítés a Duna komárom-esztergom megyei szakaszán. Ez jó hír nekünk dunai pergetőknek

Üdv Mindenkinek
Laci

Nagy Csaba (törölt) 2011.07.06. 11:59:09

@Bogyo_bacsi:

Pergető táska tekintetében én hátizsákot használok. A Rapalák eredeti dobozukban vannak, hogy ne szanaszét legyenek, rendszeresítettem egy orsó erősebb papír dobozát. Így a főleg 3 és 5 cm-es Originálokat könnyedén előveszem, nem akadnak össze és minimális a keveredés. A hátizsák kényelmes és nem befolyásolja az egyensúlyt, aminek a kövezéseken mászkálva nagy a jelentősége.

Jómagam egyébként a Duna győri szakaszán, a Rábán, és a Mosoni Dunán dobálok Balinra.

Üdvözlettel:

Nagy Csaba

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2011.07.06. 23:04:18

@Nagy Csaba: Szia Csaba!

Örülök, hogy egyre többen szóltok hozzá a témához. Igen, valóban fontos a jó tárolása a felszereléseknek pergetés esetén. Jómagam sajnos pont egy jó pergető táska hiányában vagyok. Van ugyan egy kis tatyóm, de nem túl praktikus. Mindig hurcolom magammal és lerakom, ha dobni szeretnék. Lassan fejlesztenem kell majd a felszerelésemet ezen a téren is.
Annak idején én is pergettem többször a Mosoni Dunán Halászi környékén apró körforgóval. Szép sügéreket és kisebb, méret fölötti csukákat fogtam. Volt sügér, ami majd fél kilós volt...
Most mi arrafelé a pálya? A Rába rendbe jött már?
Üdv.

Tom

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2011.07.06. 23:10:16

@szllaci: Szia Laci!

Nekem az a tapasztalatom, hogy balinra a sötétedés elötti egy-két óra a legjobb, süllőre, harcsára meg az az utáni két óra. Nappal csak elvétve fogtam valamit. Balin éjszaka is befuthat, de akkor mindig a nagyobb fajta. Legalábbis Jimmyvel ez a közös tapasztalatunk... A rakodó mögött csuka is szokott jönni. Tavaly elcsíptek egy párat a fiúk...

Tavaly hol volt harcsa telepítés? Július körül fogtak egy párat a szakaszon. Nekem is sikerült elcsípni egy 93 centiset. Van is róla egy cikk. Az idei harcsatelepítésről mit tudni?
Üdv.

Tom

Nagy Csaba (törölt) 2011.07.07. 15:06:00

@Bogyo_bacsi:

Éppen a mai napon van 6. hete, hogy a Rába vize úgy néz ki, mint a tejeskávé. A Mosoni Duna Szigetközi részén idén rendre fognak harcsát, a győri városi szakaszán fogható Balin kölyök mérettől 2 kg-ig. Ugyanitt beugrik jász és domolykó, de csak az 5 cm-nél kisebb műcsalikra. Domira, jászra és Balinra a Rapala színskála szerinti HS, S, B színek a legjobbak.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2011.07.07. 21:50:00

@Nagy Csaba: Szia Csaba!

A Mosoni Duna azon szakasza, ahol én horgásztam igazán vadregényes. El tudom képzelni mennyi hal lehet benne. Azt hallottam, hogy a domolykó állománya nagyon erős. Gondolom te a vége felé szoktál lógatni... Majd én is veszek kisebb Rapalát, mert jászt még életemben nem fogtam. Melyik számot ajánlanád?

Tom

szllaci 2011.07.08. 07:59:55

Sziasztok!

A jászokra reagálva, kérdezni is akartam, hogy valaki nem fogott-e jászt a komáromi szakaszon. Pedig van szép állomány belőle, mert az úsztatók-békás halra horgászók szoktak fogni.
Lehet érdemes lenne 3 cm-es rapalákkal végigdobálni a pályát
Harcsák: tavaly 5-8 kg-os gyönyőrű harcsákat telepítettek a megyei szakaszon, de akkor nem volt Komáromnál telepítés, hanem alsóbb szakaszokon.
Idén 3 nyaras, kb 1,5 kg-os harcsatelepítés várható. Pár mázsa jutna Komárom környékére, ami összsúlyát tekintve nem sok ekkora vízre, de a darabszámot nézve több száz darab.

Üdv
Laci

UI: vasárnapra békés halas féderező horgászatot tervezek a Dunára, ha lesz valami megírom

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2011.07.10. 16:20:06

@szllaci: Szia Laci!

Jimmy írta, hogy fogott egy jaszkót. Nem is tudom milyen rapalát lenne érdemes venni rájuk. A jász nappali hal, vagy inkább éjszaka szokott kapni?
Lehet, hogy az én harcsám is azok közül volt, amiket telepítettek. Na majd meglátjuk, hogy idén lesz e a valakinek harcsa zsákmánya. Tavaly ilyentájt többet akasztottunk a haverokkal Komáromnál...
Kíváncsian várom a feederes tapasztalatokat!
Üdv.

Tom

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.10. 22:01:58

@Bogyo_bacsi: a nagyobb jász leveri a nagyobb (7 cm) wobblert is, pl. CDJ-7-tel akasztottam párszor süllőzés közben.
Ezek természetesen sötétedés után történtek.

szllaci 2011.07.12. 10:25:12

Sziasztok!

A vasárnapi dunai féderezés elégy gyengére sikerült. Vödörnyi minőségi agyagos etetőanyagos etetés mellett 2 paducot sikerült fognunk és egy nagyobb halat (márna vagy ponty) akasztottunk.
Viszot tegnap este voltam pergetni, ahogy javasoltad Tom megpróbáltam a naplementét, ezúttal egy kavicsos szakaszon, Komárom felett.
Fél nyolc felé értünk ki barátnőmmel, akit letelepítettem napozni a lemenő nap kellemes sugaraiban. (pléd, polifon, párna, romantikus könyv, keresztrejtvény, stb) szóval kicsit piknikhangulatban.
Én pedig elkezdtem pergetni. Fél kilencig teljesen halott volt a pálya az original rapalákra.
Akkor feltettem egy új sügérmintázatú SSR rapalámat, és lassan vontattam a csalit hátha jön süllő a köszórások környékén.
Volt is egy szép utánanyúlás, olyan süllős de nem akadt meg.
Aztán 9:15 felé felgyorsultak az események, eddigre már majdnem sötét volt. (közben barátnőm beült az autóba és ott folytatta az olvasást lámpafénynél)
Egy kilós balin ette meg a lassan vontatottt SSR-t, szép fárasztás után visszaengedtem. Újradobtam, kb a haramdik dobás után újabb heves kapás. Ezuttal a hal is nagyobb, szép fárasztás, másfeles balin.
Fét tízig voltunk aztán elindultunk haza.
A tapasztalat: világosban semmi, sötétedéskor 45 perc alatt három szép kapás és két szép hal.

ÜDv
Laci

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2011.07.12. 21:59:18

@Hepci: Szia Hapci!

Á, sötétedés után csak a süllő és a harcsa a célhalam... :o) Bár egy szebb jász talán egy ssr 7 sfc-re is odakoppinthat. A CDJ-t egyébként már nem gyártják. Nekem van egy ősrégi még 9 centis G színben. Voltam vagy 10 éves amikor vettem... Nem is merem felkötni a zsinórra... :o)

@szllaci: Szia Laci!

Látod, mondtam, hogy sötétedés előtt indul meg a Duna. És nem csak a ragadozók, hanem a békés halak is. Érdemes lenne megpróbálnod a feederezést este. A márnák nekünk 10 után jöttek mindig. Jimmyvel ki sem megyünk este 7 előtt dobálni már... Ilyenkor érdemes kipróbálni az éjszakai színeket. Nekem a citrom vált be a legjobban, de lehet a piros és az élénkzöld is nyerő lehet. Éjszaka már lassabb bevontatásra váltok meg-megállva, mert a süllő és a harcsa azt szereti...

Tom

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2011.07.19. 22:36:16

@Nagy Csaba: Csaba!

Ma vettem egy új pergető táskát.
www.vasmacska.eu/images/prod/nagykep/berkley%204%20box%202.jpg
Nem volt 8 rugó és van hozzá 4 doboz, amik elég jó elosztásúak.
Nem olyan masszív, mint a Rapala táskám, de a célnak szerintem meg fog felelni... :o)
Nekem nagyon tetszik. :oP
Üdv.

Tom

Nagy Csaba (törölt) 2011.07.20. 08:19:48

Szia Bogyo_bacsi!

Szerintem ez a táska jó vétel volt, az ára szintén jó volt. A benne lévő dobozokban a műcsalik jól eloszthatóak. Azt érdemes mérlegelni, hogy hány dobozt raksz bele, ez leginkább a műcsalik számától függ. Ha nem rakod bele mindet, akkor elvileg marad hely más holmiknak is. A táskát lehet egyszerűen a vállra akasztva használni - így néha lecsúszik, főleg ha esőkabátban vagy kabátban horgászunk - és lehet úgy is, hogy a bebújtatod a fejed és úgy van a válladon. Nekem ez a megoldás vált be, mégpedig úgy, hogy táska a bottal ellentétes oldalon oldalt van, így egyáltalán nem akadályoz sem a dobásban, sem a tekerésben.

Remélem, hogy sikerben lesz részed vele.

Üdv.

Cs.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2011.07.20. 21:48:04

@Nagy Csaba: Csaba!

Általában szerintem egy két doboz elég. Főleg, ha az ember célzottan megy pergetni. Én általában kézben szoktam vinni a motyót és mindig leteszem a földre, ha dobok. Előnyös ilyenkor az álló táska, ami nem billen meg. Ez elég stabilnak néz ki...
Volt valakinek valami fogása mostanság?
Üdv.

Tom

szllaci 2011.07.21. 20:10:11

Sziasztok!

Vasárnap voltam a Dunán Komáromnál féderezni. Egy jó vödör minőségi etetőanyagot szórtam be. Először alapozó etetést csináltam, aztán folyamatosan ráetettem.
Estére jött pár fehér hal (keszeg, paduc,garda).
Csaba haverommal úgy értékeltük a fogásomat, hogy összességében nem sok a pár keszeg, gyenge fogás, de mégis azt mutatja hogy van a Dunán hal. Csak etetni kell, hosszabb ideig és tuti beállna a keszeg a márna meg a ponty is.
Augusztusban tervezünk folyamatos 3-4 napos dunai horgászatot, majd talán akkor.

Ami a pergetést illeti, múlt héten egyszer voltam kint. Fülledt, vihar előtti időben kifejezettem harcsára próbáltam meg este 8 és fél tíz között, de nem volt semmi.

A héten kedden kimentem, de 10 dobás után hazakergetett a vihar.

Sajnos a jelenlegi időjárás (folyamatos eső, 15 fok, erős szél) nem mondható ideálisnak és a hétvégére sem jók a kilátások.

Üdv Mindenkinek

Laci

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2011.07.21. 22:07:51

@szllaci: Szia Laci!

Agyagot kevertél az etetőanyaghoz? 2/3-ad rész agyag kell, mert különben elviszi a sodrás. Egyébként most szombaton délután megyünk Komáromba márnázni mi is.
Csinálunk etetést a sóderos részen, aztán meglátjuk mi lesz. Ha gondolod nézzél majd le!
A következő cikk szerdán fog megjelenni, ami egy Dunai pergetős kaland lesz...
Üdv.

Tom

szllaci 2011.07.22. 08:30:57

Szia Tom!

Persze szoktam bele teni átrostált agyagot.
Majd kinézek hozzátok szombaton. Merre lesztek? Ott ahol a bástya van meg a kiállított tank?
A vízállást figyeljétek mert nagyon jön fel a víz és szeritnem csak néhány helyen lehet már most is csak lemenni.
Itt óránként közlik a vízállást:
www.edukovizig.hu/map/layout.html

Itt meg 3 napos előrejelzés van:
www.hydroinfo.hu/Html/hidelo/duna.html

ÜDv
Laci

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2011.07.22. 22:44:40

@szllaci: Laci!

Igen, látom. Sajnos nagyon sokat ment fel a víz. 350-en áll és holnap fog tetőzni. Mindenképpen megyek, de lehet nem márnázás lesz belőle, hanem pergetés, úgyhogy gyere azért le. Amint megtudom, hogy mihez kezdünk holnap, megírom...
Üdv.

Tom

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2011.07.23. 13:15:40

@szllaci: Úgy néz ki mégsem megyünk. Krisztián mondta, hogy 2 métert ment fel a Duna és vastagon úszik a törmelék a tetején...
Nem alkalmas horgászatra. :o(
Üdv.

Tom

szllaci 2011.07.23. 15:19:54

Szia!

Tegnap kisétáltam csak úgy körülnézni, már akkor is nagyon sok uszadék volt, tényleg alkalmatlan horgászásra. Majd legközelebb
Üdv
Laci

szllaci 2011.07.24. 18:23:29

Sziasztok!

Szombaton csak nem tudtam nyugodni. 7 óra a felé kisétáltunk barátnőmmel a Dunára. Már kevesebb volt a hordalék és láttam, hogy a balinok a padkán lévő kb 1 méteres vízben hajtják a kishalakat.
Nekem se kellett több, fél óra múlva már kint voltam a pergetőbottal. (Szerencsés helyzetben vagyok 5 percre lakunk a víztől)
Vittem egy 3 méteres szákot (hogy elérjem az esetleges akasztott halat) és fönti útról próbáltam dobálni, de így nem igazán lehetett szépen elvezetni a csalit.
Így maradtak azok a helyek ahol lépcsőn lehet lemenni.
8 óra után a vízírendőrségnél volt egy szép balin ráfordulás, de nem ette meg a csalit. Feltettem egy kisebb rapalát a második dobásra meg is akadt egy kiló forma szép balin. De a fárasztás közben elvesztetem a halat.
Majd kicsit lejjebb próbálkoztam a pontomkikötötő alatt, itt semmi.
Már sötét volt mikor visszatértem a rendőrség alá még pár dobásra (barátnőm már beült az autóba).
Szép lassan vezettem az SSR rapalát, kifejezetten süllőre várva, mikor meg is érkezett a szép kapás, kb 2-3 méterre a parttól. Egy 25-30 centis szép egészséges süllőt sikerült fognom, életem első pergetve fogott dunai süllője. Nagyon boldog voltam. (Sajnos a telefonom lemerült így nem tudtam lefotózni, a párom telefonján pedig nincs vaku, így alig látszik valami a halból)
Örömömet tetézte, hogy 5 dobás után megismétlődött az iménti jelenet, ugyanonnan ugyanakkora süllőt sikerült ismét megszákolnom.
Utána még párat dobtam és 3/4 tíz felé hazaindultunk.
Összegezve 4 szép kapásból, két nem nagy, de gyönyörű egészséges süllő és egy csodálatos esete

Üdv Mindenkinek
Laci

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2011.07.25. 21:52:06

@szllaci: Szia Laci!

Gratulálok az első dunai süllődhöz. Nekem is ki kellett volna menni... :o( Á, mindegy, jövő hét szombaton most már tényleg kimegyek pergetni...
Az SSR milyen színű volt?

Szerdán este jön ki az új cikk. Annyit elárulok előzetesben, hogy a tiédhez hasonló történet lesz... :o)
Görbüljön

Tom

szllaci 2011.07.26. 10:37:35

Szia Tom!

A rapala pontos típusa: SSR07 YP
Teljesen élethű sügér mintázatú

Üdv
Laci

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2011.07.26. 22:50:17

@szllaci: Szia Laci!

Ha lesz kis fölös pénzem, ki fogom próbálni... ;o)
Holnap este új cikk:
Égszakadás, földindulás, süllőfogás

Tom

szllaci 2011.07.27. 19:51:36

Sziasztok!

Tegnap ismét egy szép 25-30 centis süllő volt az említett SSR-re, ezúttal már a telefon is működött így jó képek készültek róla.

Üdv
Laci

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2011.07.27. 20:44:52

@szllaci: Szia Laci!

Vannak ott nagyobbak is.
Tavaly Jimmyék fogtak 2,5 és 3,75 kilósakat is.
Megjelent az új süllős cikk...
Üdv.

Tom
süti beállítások módosítása