Új utakon

2013. július 24. - Bogyo_bacsi

Az elmúlt fél évben nagyon sokat gondolkodtam a pontyhorgászatot illetőleg, vajon merre, hogyan tovább… egy valamiben biztos voltam, szakítani akarok az intenzív tavakkal és nem szeretnék látni több széttépett szájú halat. Felmerült opcióként a természetes vizeken való horgászat is, de az ezzel járó, több napig kint alvós, sátorozós életmód valahogy nem illeszkedik a habitusomhoz. Őszi pergető barangolásaim során viszont felfigyeltem egy, a Vértes hegység eldugott völgyében található gyöngyszemre, a Somóhegyi horgásztóra, ami bár nem hatalmas vízterület, mégis egy békés környezetben eltöltött, nyugodt délutánt kínál a horgászember számára. Arról nem is beszélve, hogy míg én a csukákat hajkurásztam, a csipeszes sporttársak, ugyan nem kapitális, de igen szép, egészséges, életerős pontyokat parancsoltak szákba. Így esett meg, hogy faterral egy májusi családi kapcsolatokat ápoló horgászatra érkezünk ennek a gyönyörű tavacskának a partjára.

uj_utakon01.jpgZöld, zöld, zöld

A tó azon pontján foglaltunk állást, ahol a fák oltalmat biztosítottak a tűző napsütés elől és könnyen meg tudtuk horgászni a part mentén futó, több mint tizenöt méter mély árkot. Nagyméretű hallibut pelletekből és bojlikból álló etetésünket csúzlival juttattuk be, talán harminc – negyven méterre, amely távolságot természetesen dobálva is könnyedén meg tudtuk horgászni. Miután előkészítettük a terepet, összeraktuk botjainkat és belendítettük szerelékünket a kijelölt területre. Én elsősorban pelletekkel csaliztam, de apám kísérletező alkat lévén egyik horgát kukoricával és gilisztával díszítette fel. Végül elnyújtóztunk horgászfoteljainkban és csak némán csodáltuk az ébredező természetet. Az elmúlt fél év átpergetett fagyos napjai után jól esett kicsit pihenni, ücsörögni a napon és kiüríteni fejemből a hétköznapok gondjait.

uj_utakon02.jpgMinden gondosan előkészítve, jöhetnek a halak

Tétlenségre nem sok időnk maradt, mert faternak hamarosan elsült az egyik, majd nemsokára a másik botja is. Először egy öt és feles, majd kicsivel később egy tőle súlyban kevéssel elmaradó tőpontyot szákolhatott meg. Megmondom őszintén, nem számítottam ilyen hamar ennyire derekas halakra. Fel is lelkesedtem rögvest, ez a nap még akárhogy végződhet... Leápoltuk a matracon ficánkoló pikkelyeseket, majd készítettünk róluk pár frappáns képet és visszaengedtük őket a tó biztonságot jelentő hideg vízébe. Mindkét jószág páratlan gyönyörűség volt. Felüdülés ilyen erős, egészséges halakat látni az elmúlt időszak megnyomorított pontyai után.

uj_utakon03.jpgNem számítottunk rá, hogy ilyen hamar ennyire szép pontyokat sikerül majd horogra csalni

uj_utakon04.jpgFater egy hibátlan öt kilós pikkelyessel

Ahogy telt-múlt az idő, az etetés elkezdte folyamatosan adni a halakat. Nagyjából óránként húzta el valaki egyik szerelékünket. Nem voltak ugyan óriások, olyan két és fél – három kiló közöttiek, de egyszerűen duzzadtak az erőtől. Eszméletlen, hogy milyen vehemenciával küzdöttek. Szinte valamennyi megakasztott uszonyost a duplájára saccoltunk, míg meg nem láttuk őket a víz tetején. Igen kellemesen alakult a nap, folyamatosan szedtük a pontyokat, de mégsem olyan gyakran, hogy ne lett volna időnk egy kis pihenésre két kapás között. A fák nyújtotta árnyék és a vízszintes part is közrejátszott, hogy sikerült megőrizni frissességünket a nap végéig.

uj_utakon05.jpgAz ehhez hasonló kerek potykák folyamatosan húzták el a szereléket

A hétvége legnagyobb hala végül az én horgomon akadt meg. Füstölős kapást követően vágtam be és egyből éreztem, ez bizony egy kategóriával már nagyobb préda lesz. Hosszasan fárasztottam, egyszerűen nem akarta feladni a küzdelmet a megtermett tőponty, még akkor sem, mikor már a szákban fickándozott. Egy hibátlan szépségű hat kilós tövest tarthattam végül karjaimban a fényképezőgép lencséje előtt, amely úgy küzdött, mint mást tavakon egy tíz kiló fölötti. Már jó ideje nem fogtam pontyot és bár méretben nem haladta meg ez a potyka korábbi eredményeimet, mégis igen büszkén engedtem szabadon, hiszen nem egy intenzív vízen zsákmányolt, havonta megfogott halról beszélünk.

uj_utakon06.jpgVégül nekem is horogvégre akadt egy szebb példány

uj_utakon07.jpgIlyen egészséges, életerős halakkal intenzív tavakon csak ritkán futottunk össze

uj_utakon08.jpgA horogszabadítás pillanatai

Ez lett végül a nap utolsó jelentős fogása. Elégedetten pakoltuk össze felszerelésünket és mosolyogva indultunk haza. Végre sikerült ismét egy jóízűt pontyozni. Biztos vagyok benne, hogy idén még visszatérünk erre a csodás tóra, ahol őszintén küzdő, erőtől duzzadó ellenfelekkel sikerült összeakadnunk. Bár, horgászkalandozásaim során egyértelműen egyre kisebb szerep jut a pontyoknak, mégis ezt az évi pár alkalmat szeretném ilyen környezetben, hasonló körülmények között megélni…

uj_utakon09.jpgHat kilós, de úgy küzdött, mint másutt egy tíz pluszos

uj_utakon10.jpgÉs természetesen visszanyerte szabadságát végül...

A bejegyzés trackback címe:

https://pecazas.blog.hu/api/trackback/id/tr625379373

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Halfdane 2013.07.24. 08:32:46

Gratula Tomi az új cikkhez. Ez most a jó értelemben vett (!) "semmi különös" esete: vagyis nyugis pecáról egy nyugis írás. Semmi dráma, semmi nagyívű gondolat, csak a természet és a horgászat szeretete, egy szép nyári nap krónikája. A nagy halért küzdeni kell, de néha megéri lelassítani és élvezni a pillanat varázsát. Úgy érzem, nektek ezen a pecán sikerült...

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.07.24. 09:31:31

@Halfdane: Szia András!

Igen, szerintem ilyen horgászatok is kellenek. Én szeretek pontyozni is. Kiülni a tó árnyékos partjára, pihenni, bóbiskolni. Nem mindig kell a szúnyogokkal dacolni a Duna parton, miközben folyik a forró izzadtság a hátunkon... :o)
Sajnos, a pontyhorgászat egyre inkább háttérbe szorul számomra, de azért évi 2-3 alkalmat mindenképpen szeretnék neki szentelni...
Ez a pihenésről, a feltöltődésről szól számomra.
és azért ezek azért szép halak voltak... ;o)
Üdv.

Tom

Halfdane 2013.07.24. 09:40:08

@Bogyo_bacsi: Így van, egyetértek. Mondjuk egy sóderra kiülős, bográcsozós csillagnézős márnázás még ezt is megfejeli... Persze erre sem mindig van lehetőség, a pontyos tavak meg mindig kéznél vannak egy alapvetően kiszámíthatóan kellemes pecára. És valljuk be, jó is egy szép pontyot kifárasztani....

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.07.24. 09:59:34

@Halfdane: András!

Ez így igaz, viszont a pontyozással ellenben, az augusztusi márnázásokat nem hagyom majd háttérbe szorulni. A dunai márnázás prioritában van nálam, hiszen természetes vizen, igazi vad halakat csalunk horogra. Nem használok semmiféle etetést, csupán a helyismereten és a halfaj ismeretén múlik a siker.
Már alig várom az augusztust.
Amúgy meg úgy gondolom, hogy minden módszerben meg lehet találni a szépséget. Azért túljárni egy izmos, egészséges pontynak az eszén sem könnyű és a fárasztás sem piskóta...
Üdv.

Tom

Halfdane 2013.07.24. 10:03:06

Nem bizony, éppen ezért én szívesebben féderezem pontyra is, mert sokkal izgalmasabbak a fárasztások, mint egy klasszikus pontyozó bottal. A pontyozás nekem mindent összevetve társas móka, az úgy jó, ha összejövünk páran, sütünk, főzünk, sörözünk, közben meg pecázgatunk. Ezt nem tudom olyan koncentrációval űzni, mint a pergetést, de megvan a helye az életemben. Ugyanez meg még jobb a dunaparton, teljesen kilépve a civilizációból...

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.07.24. 10:11:50

@Halfdane: András!

Szerintem a módszer kérdése az egy olyan dolog, amit az befolyásol, hogy életünk során milyen utat jártunk be. Nyilván, amikor kissrác voltam még nem voltak feeder botok, hanem csak a hagyományos teleszkópos fenekező cájg. Ebből az irányból én a bojlis technika felé léptem tovább, még a feeder-láz előtt. Pontyra a mai napig így horgászok.
Viszont márnára célszerűbbnek láttam beszerezni pár heavy feedert, mert itt ez a nyerő opció.
Szóval, hogy ki hogy horgászik, milyen módszerrel, attól is függ, hogy mit hoz magával a múltból... :)
Üdv.

Tom

VGabesz 2013.07.24. 10:19:09

Szia Tomi!

Megmondom őszintén, hogy amikor először beszéltél erről a vízről én nagyon szkeptikus voltam. De aztán amikor elmentünk oda nagyon kellemeset csalódtam annak ellenére, hogy mi "pergetők" sikertelenek voltunk csak az általad "csipeszeseknek" nevezett ( :) ) sporik fogdostak. Gyönyörű környezet, egészséges és erős halak. Azt hiszem ez a tó ragadozó hal szempontjából még "tartozik" nekünk, pláne ha felidézzük a tógazda szavait a benne található halak méretére vonatkozóan. :)

Üdv.
Gabesz

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.07.24. 10:26:46

@VGabesz: Szia Gabesz!

Én is így gondolom, ezért is tértem ide vissza újra pontyozni. Már a barátaid is gyönyörű, egészséges pontyokat fogdostak 6 kilóig. Tetszett továbbá, hogy kultúrált helyen telepedtünk le, árnyékban, visszintes talajon, illetv , hogy a táj szépsége egyedülálló. És nem kell sorban állni a halért, ami nekem nagyon fontos.
Én akasztottam egy csukát is olyan 3-4 kilós formát, de sajnos leakadt a horogról... :)
Szerintem az ősz folyamán visszanézhetünk még ide egy csukázás erejéig... megérne egy misét :o)
Üdv.

Tom

VGabesz 2013.07.24. 11:21:37

@Bogyo_bacsi:

Szia Tomi!
Igen, mindenképpen meg kellene próbálni. Kissé bővült arzenállal állok már én is elébe, úgyhogy támadás!! :)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.07.24. 11:31:17

@VGabesz: Gabesz!

Oksi mindenképpen, sőt a értessomlói tavat is megnézhetjük, illetve elmehetünk újra Mórra is...
Majd egyeztetünk a részletekről... ;)
Üdv.

Tom

asp01 2013.07.26. 16:02:18

Szia a Tomi!

Nagyon jó kis cikk lett. Szép ez a környezet tényleg elég vadregényes beütése van ahhoz képest, hogy egy tóról van szó. Jó volt olvasni egy esemény dús pontyozást itt a sok rablózás közepette ! :)

Üdv Dani

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.07.26. 16:06:58

@asp01: Szia Dani!

Jah, úgy gondolom, bár a rablós cikkekre nyilvánvalóan nagyobb az érdeklődés, azért időnként kell egy-egy pontyos, vagy márnás írás is. Gondolj csak bele, ma már szinte minden blog ragadozó halak horgászatára specializálódott... egy pontyozós történet igazi hiánypótlásnak számít... :o)
Ha szerencsém lesz augusztusban, még több békéshalas történetet olvashattok majd idén...
Üdv.

Tom

asp01 2013.07.26. 16:17:21

@Bogyo_bacsi: Na az jó engem a márnás irások(nincs hosszú i a gépen :P) kifejezetten érdekelnek várom majd, lassan nekem is kéne csapni egy békés sztorizást, de a mostani Tiszai kaland se volt piskóta ;)

Üdv
Dani

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.07.26. 16:20:48

@asp01: Dani!

Jövő szombaton elkezdődik számomra a márna szezon. Szívesen látlak vendágül majd a fővárosi Dunán.
Kíváncsian várom a Tisza tavi írásodat. Hallom nagyon szép halakat fogtál... :o)
Üdv.

Tom

asp01 2013.07.26. 16:23:10

@Bogyo_bacsi: Okés, benne vagyok, jól hangzik. Igen sikerült végre az amire nagyon régóta vártam, még egy kicsit több is :)

Üdv
Dani

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.07.26. 16:24:26

@asp01: Oksi, a részleteket majd privátban...
Jövő héten beszélünk erről. ;)
Üdv.

Tom

lovas1230 2013.07.26. 20:16:59

Szia Tomi!

Szép fogások már megint, és igen mily különös h te nem is a hírhedt "ponty" horgász mégis jobban tudsz vigyázni a halakra mint sajnos 1-2 sporttárs... Na mindegy nem is ez a lényeg azért van egy tippem milyen pelletet használtál :) Én is kacsingatok ezek a tavak felé mostanság hisz új kihívás egy ilyen tavon első pecaként akár 1 halat is fogni.
Itt mindig kiderül hogy hol is tart az ember, sokszor nagyobb öröm az előkészület mint maga a fogás hisz a tudat hogy saját összeállított szerelékem , csalikombinációm működik az felemelő érzés :)

Gratulálok még egyszer további szép fogásokat és sok sikert a továbbiakban.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.07.26. 20:32:58

@lovas1230: Szia Zsolti!

Örülök, ha néha ide tévedsz, mert elég kevés pontyos hozzászólóm van. Természetesen a csali 20 mm-es hallibut pellet. Nekem ez vált be igazán.
Nézd, tudom, hogy itt nem fogok akkorákat, mint mondjuk a Római tavon, de úgy gondolom, nem mindig a méret a lényeg. Olvasgatom rendszeresen a Pontyvilágot és egyre inkább arra megy a világ, hogy minél nagyobb pontyokat fogjunk. Persze, a minél nagyobb pontyokat tápokkal hizlaljuk minél nagyobbra. Úgy gondolom, ez egy nagy átverés.
Én szívesebben megyek ki egy szép környezetbe, normálisnak tetsző egészséges pontyokra horgászni...
Nekem ez okoz örömet... :o)
Üdv.

Tom

Dávid Berzai 2013.07.28. 09:46:42

Szia Tom! ..jó írás, szép pontyokkal, gratula!
üdv.

Berza

Riderspinblade 2013.07.28. 11:22:27

Szeva Bogyó bácsi :) szép fogások :)
szép a hely. :)
Majd egy úszós cikkedet is szívesen elolvasnám :) :D

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.07.28. 11:26:48

@Riderspinblade: Jani!

Úszózásban nem igazán vagyok otthon... :)
Egyedül ragadozókra szoktam úszózni, de azokra is egyre ritkábban. A pergetés egyszerűbb, kevesebb előkészületet igényel.
Bár, amióta pl. nem úszózok süllőre, jóval kevesebb nagy süllőt fogok...
Szerencsére csukázásnál ez fordítva van...
Egy dunai úszós horgászatot el tudnék képzelni... ki tudja talán meglesz.
Üdv.

Tom

Riderspinblade 2013.07.28. 11:31:24

@Bogyo_bacsi: nagy Dunán van egy pár jó hely úsztatni :) vízállás függő de előzetes megbeszélés alapján kinézhetnénk majd! :)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.07.28. 11:35:20

@Riderspinblade: Szia Jani!

Hát, nekem nincsen hozzá felszerelésem. Maradjunk szerintem egyenlőre egy közös pergetésnél. :o)
De köszönöm a felajánlást!
Üdv.

Tom

Dunaalmási Horgász 2013.08.02. 22:08:56

Szia
Először is gratulálok az íráshoz és a halakhoz.Én alig pár napja kezdtem el horgászni a duna neszmélyi holtágán többnyire túrakenuból. Ma kisebb felfedező útra indultam a holtág távoabbi részeire és a nyílt dunát és a holtágat elválasztó töltés után picivel kikötöttem egy vízbe dőlt fa mellett. Miután volt kapásom úszós bottal a környéken úgy döntöttem rámászok a bedőlt fára és így közelebről tudok bedobni a jó helyekre. Amikor felmásztam elképesztő látvány fogadott. Alattam, a kisebb ágak mellett 10-12 ponty sütkérezett közvetlenül a felszín közelében köztük több, 6-8 talán 10 kilós is. Érdekes volt megfigyelni hogy milyen társasági életet élnek a potykák szorosan egymás mellett lebegtek akár 3-an 4-en is. Sajnos nem volt időm meghorgászni alaposan a helyet de nagy reményeket fűzök hozzá, holnap vagy holnapután visszamegyekés remélem siker koronázza majd igyekezetemet. Ráadásul ugyanitt nagy rablások tanuja is lehettem, tehát ragadozók is ólálkodnak itt.

Üdvözlettel Bálint

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.08.03. 09:10:45

@Dunaalmási Horgász: Szia Bálint!

Üdvözöllek a blogomon!
A Neszmélyi holtág nagyon jó horgászhely, számos emlék fűz hozzá. Nagyon szép csukákat, balinokat, és sügéreket fogtam ott 16 éves korom óta. Nem mondom, hogy mindig ad a holtág, de azért bele-bele lehet nyúlni. Békéshal szempontból nem ismerem a terepet, de azt tudom, hogy időszakosan bejönnek busák és szép pontyok is horogvégre kerülnek időnként. Nem kis feladat felderíteni akár a holtágat, akár a nagy Dunát, de aki kiismeri, olyan élményekkel gazdagodhat, amelyeket kocka tavakon soha...
Kíváncsi vagyok mit sikerül majd fogni... ha van időd számolj majd be róla nekünk!
Üdv.

Tom

Dunaalmási Horgász 2013.08.03. 11:06:22

@Bogyo_bacsi: Szia Tom!
Rendben, igyekszem szép példányokat horogra akasztani! Egyébként most, hogy itt kezdtem el horgászni nem is akarok visszamenni a túltelepített horgásztavakra hiszen egy kenuból egy ilyen gyönyörű helyen olyan közel lehet kerülni a természethez hogy az ember inkább fog itt keveseb halat mintegy tavon többet.

Bálint

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.08.03. 11:13:46

@Dunaalmási Horgász: Bálint!

Tökéletesen egyetértek. A Neszmélyi holtág az egyik legszebb horgászhely, ahol valaha jártam. Ráadásul kenuval be tudsz evezni olyan részekre is, ahova gyalogosan nem. A legjobb süllős tartásokhoz... :o)
Meglátod, itt is lesznek szép élmények. A Dunán bármi megtörténhet bármikor, ez benne a gyönyörű... persze kell a kitartás is rendesen. Én már hetek óta nem fogtam semmit... :)
Én a helyedben az élő Dunát is próbálgatnám. Neszmélyen van a harcsagödör, illetve a márnákkal való küzdelem sem mindennapi móka... :)
Üdv.

Tom

Dunaalmási Horgász 2013.08.03. 11:46:55

Rendben, bár erős sodrású vizek horgászatában nem vagyok olyan jártas, és igen, kell a kitartás ez szerencsére megvan, eddig nekem is az egyetlen fogásom egy negyedkilós keszeg, bár ragadozókra még nemigen próbálkoztam.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.08.03. 12:18:20

@Dunaalmási Horgász: Bálint!

Ha gondolod, este Komáromnál márnázunk a nagy Duna partján, szívesen látlak... elleshetnél pár trükköt ;)
Üdv.

Tom

Dunaalmási Horgász 2013.08.03. 14:30:03

Hát jó lenne, de nem tudom mit szólnál egy 13 éves fiú jelenlétéhez. ;) Ugyanis igen, még csak most csöppentem bele a horgászat világába. :)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.08.03. 14:59:15

@Dunaalmási Horgász: Bálint!

Semmi gond.
Ha van kedved, akkor ír egy levelet a darabos.tamas@gammanet.hu címre!
Fél 6 ig tudom olvasni!
Üdv.

Tom
süti beállítások módosítása