Nagyszerű dolognak, tartom, hogy az internetes fórumok nyomán, a hasonló érdeklődésű horgászok, és blogolvasók között gyakran baráti kapcsolatok születhetnek és ennek eredménye képen közös megmozdulások, horgásztúrák is szerveződnek. Lám, ha az intelligencia felül kerekedik a világháló névtelenségén, milyen nagyszerű dolgok is kisülhetnek a végén. Régóta megfigyeltem, hogy a különböző típusú írásaimra más-más olvasói csoportok reagálnak. A dunai vadvízi írásokat figyelemmel kísérő horgászok talán a legaktívabb társaság, így nem volt kérdéses, hogy előbb utóbb össze jön egy össznépi horgászat az öreg folyó hátán.

A nap lebukik a komáromi Duna híd mögött

Új pergetőtáskámnak köszönhetően már rendezetten tárolom felszerelésemet

Hapci barátommal hat óra körül érkeztünk meg a komáromi híd lábához, ahol Jimmy már éppen felszerelését élesítette. Rövid ismerkedés után, mindenki a saját stílusának megfelelően kezdte el vallatni a vizet. Hapci jó messzire elcsatangolt, Jimmy kísérletező jelleggel itt-ott dobál a környéken, én pedig beálltam a már megszokott, korábbiakban bevált helyekre. Sematikusan átfésültük az egész pályát ragadozó halak után kutakodva. Bár, barátaimtól kedvező visszajelzések jöttek az elmúlt hetek fogásairól, most úgy nézett ki, hogy a hirtelen jött vízszint emelkedés elvitte a halak kapókedvét.

Jimmy vallatja a rakodó alatti terepet

Hopp, egy apró balin kapta el barátom körforgóját

A folyó korbácsolását a vízi rendőrség környékén kezdtük meg, majd idővel áttettük székhelyünket a rakodó daru alatti kövezésre. Hibába a már sokszor bizonyított csalik garmadája, a halak nem mutattak számottevő érdeklődést az általunk vontatott fahalacskák irányába. A becsületünket Jimmy mentette meg, aki apró körforgóval végül horogvégre kerített egy húszon pár centis balinkölyköt. A meglepett kis őn igazi rivaldafénybe került, ahogy csattogtak a fényképezőgépek körülötte. A nem várt ismeretség után szabadon eresztettük szegénykét. Ez volt talán számára az a bizonyos tizenöt perc hírnév, ami mindenkinek jár egyszer életében... :o)

A hétvége egyetlen hala lett ez az apró balin

Mohón, kapta el a vasat...

... de végül visszakapta szabadságát

Az est leszálltával Laci is csatlakozott hozzánk barátnőjével. Ő is jó fogási eredményekről számolt be az elmúlt hétről, hiszen több apró süllőt, kilós balint és egy termetes jászt is sikerült elcsípnie. Azonban a mai éjszaka számára sem hozott eredményt. Legtöbbünknek meg kellett elégednie a baráti társasággal és a naplemente csodás látványával.

Naplemente a komáromi Dunán

Blogolvasók csoportképe

Egy közös kép elkészítése után elbúcsúztunk egymástól. Néhányan még átutaztunk Szőnybe, hogy megpróbáljunk egy ígéretes sarkantyút, de a magas vízállás miatt erre nem volt lehetőségünk. Mindazonáltal nagyon jól érzetem magamat újdonsült barátaim körében, és bár kiemelkedő fogásokról most nem tudok beszámolni, biztos vagyok benne, hogy lesz még folytatása ennek a dunai pergető partinak....

Jimmy pár napja szép csukát fogott a vasúti híd alatt

A langókban nem ritka vendég mostanság a sodrást kerülő rablóhal

Laci egy négy kiló körüli harcsát akasztott a pályán a történet után pár nappal

Már sok legendás történetet hallottunk a Várpalota közelében elterülő Nagybivalyos tórendszer hatalmas csukáiról. A négy tóból álló vízterület egyikén tilos a kifogott halak elvitele, így az idők során a víz lakói igen termetesre növekedtek meg. Idén már egyszer próbálkoztunk a kifogásukkal, de sajnos az időjárás nem volt partnerünk ebben. Az egyre erősödő szitáló esőben pár óra után bőrig ázva kényszerültünk visszavonulót fújni. Balatonon eltöltött hétvégénk után azonban nem volt kérdéses, hogy megállunk e néhány órás pergetésre a pont útba eső horgásztavon. Az időjárás ezúttal a kegyeibe fogadott minket, hiszen a kezdetben borongós idő délutánra kellemes napsütésbe fordult át.

Kezdetben borongós idő fogadott minket Nagybivalyoson

Valamivel tizenegy óra után érkeztünk a helyszínre. Aggodalmunk, hogy nem fogunk találni szabad helyet, gyorsan köddé vált. Szinte az egész tavon egyedül pergethettünk faterral. A nagyhalas víz három, ősnádas által elhatárolt öbölre tagolódik. Úgy döntöttünk, hogy körbejárjuk az egész tavat, hiszen így tudunk a legkönnyebben rátalálni a jó csukákat rejtő részekre. Hozzá is láttunk rögtön a víz korbácsolásához. Mindketten nagy, ötös méretű körforgót kapcsoltunk acélelőkénk karabinerébe. Én a már sokat bizonyított DAM EFFZET villantómat állítottam hadrendbe, amit az elmúlt év során alaposan elhasználtak a falánk ragadozók hegyes fogaikkal. A ráfestett piros sávok, már igencsak megkoptak és a tengelyre is ráfért egy kis igazítás néhány tucat dobás után.

Az ősnádasok  által tagolt víz egyik öblében megfáradt villanypóznák árválkodtak

Fatert mindig is jobban szerették a csukák. Szinte minden halból én vezetem közös rekordlistánkat, de ebben a fajban egyszerűen nem tudom utolérni. Már számos két és fél kilósat zsákmányolt ezidáig, sőt egy majdnem ötös szörnyeteggel is büszkélkedhet trófeái között, míg én csupán a két kilós határt is alig bírtam átlépni ezidáig. Már régi vágyam volt egy tisztességes csuka zsákmányul ejtése. Talán ezen a hétvégén sikerülni fog... :o)

Partról nem könnyű meghorgászni ezt a vizet a sok fa és benyúló nádasok miatt

Szákban fater csukája. Egy szép kettőfeles ragadozó

Nem is telt sok időbe, apám már kiabált is, hogy halat akasztott. Gyorsan átszaladtam a szomszéd állásból, hogy megmerítsem a nap első, két és feles zsákmányát. Szinte hihetetlen, hogy milyen gyorsan sikerült megfogni az első krokit. A gyors horogszabadítás után készítettem pár fényképet, majd útjára engedtük a falánk kis haramiát. Bár egy kéttőfeles csuka nem számít rossz zsákmánynak más vizeken, itt mégiscsak az aprajából való. Reménykedve dobáltam tovább, talán sikerül elcsípni nekem is egy nagyobb példányt a törzsállományból.

Más tavon kiemelkedő zsákmánynak számít, de Nagybivalyoson...

... jóval nagyobb krokodilusokkal is összemérhetjük az erőnket

Bár egyszerűnek tűnhet megfogni álmaink csukáját Nagybivalyoson, hiszen a tó ragadozó állománya kiemelkedő, esélyeinket azonban jelentősen csökkenti, hogy a műcsali horgán a szakállat le kell nyomni egy kombinátfogóval. Ez kíméletessé teszi a horgászatot a hal szempontjából, de jóval több kapás végződik kudarccal. Tulajdonképen két dologban bízhatunk. Vagy sikerül szerencsésen megakasztani a tettest és a szakálltalan horog több ága is biztosan belekarol az éhes ragadozó szájába, vagy megpróbáljuk a meglepett csukát rövid csatában a szákba erőltetni. Persze ezt egy termetes ellenféllel egyáltalán nem könnyű megtenni, de a sok elvesztett halért cserébe, itt lehetőségünk nyílik nem mindennapi csukaóriások rabul ejtésére.

Csukaország madár távlatból

Kombinátfogóval lenyomtuk villantóink horgán a  szakállat, ahogy a helyi rend megköveteli

Pár óra alatt sematikusan körbedobáltuk az egész tavat. Sajnos a tó többi részén kapásunk nem akadt. Ahogy múlt az idő lassan előbújt a felhők közül a nap, átmelegítve a hétvége folyamán átfagyott tagjainkat. Miután körbejártuk a vízterületet, kicsit megpihentünk, elfogyasztottunk pár szendvicset és erőt gyűjtöttünk egy végső támadásra. Már nem akartunk sokáig maradni, de nem könnyű abbahagyni a dobálást tudván, mekkora csukák laknak az előttünk elterülő vízben. Egyszer csak fater mintha elakadt volna a tó alján, majd hirtelen az akadó kettőt rúgott, majd a körforgó kiszabadult a csukaszájból. Biztos vagyok benne, hogy egy kapitális ragadozó volt a tettes, de hiába, a szakáll nélküli horog most nem akadt rendesen.

Fater kitartóan vallatta a vizet...

... de én sem voltam rest :o)

Ilyen csigát még életemben nem láttam

Úgy döntöttünk, hogy még egyszer megdobáljuk azt a részt, ahol az első csukát fogtuk. Helyet foglaltunk tehát és műcsalijainkat a tó közepe felé hajítottuk. A második dobásra elemi erejű rántás szaladt végig a karomon. Bevágtam és rögtön megéreztem, a horog végén táncoló termetes csukát. Hirtelen elkezdtem aggódni csupasz helyű horgom miatt ezért hangosan kiabáltam faternak, hogy segítsen megszákolni. Azonban hiába óbégattam torkom szakadtából, apán a fülén ült. Húztam ki a halat, ahogy csak tudtam, nem könnyű feszesen tartani a zsinórt a szaltókat vető csuka szájában. Már csak fél méterre volt a parttól, mikor váratlanul lefordult a horogról. Fater csak ekkor bukkant fel a hátam mögött a merítővel. Nem siette el a dolgot. Persze, amikor ő akasztott halat, én rögtön rohantam segíteni, őkelme meg úgy gondolta, még dob párat mielőtt megmozdul. Le sem tudom írni, mennyire pipa voltam rá...

Végül azonban teljesült az álmom...

... és megfogtam a hőn áhított csukát

Elkeseredve emeltem újabb dobásra pálcámat. Már éppen kiemeltem volna villantómat a vízből, mikor az előbbi események főszereplője újra odatörölt neki egyet. Most viszont már esélye sem volt a gaznak. Fater rögtön megmerítette, így végül matracunkon landolt életem eddigi legnagyobb 3,25 kg-os csukája. Szinte hihetetlen, hogy a meglepett ragadozó, miután vagy 30 métert húztam ki a part felé és leakadt, újra odavágott a műcsalinak. Talán sokkot kapott, vagy a kapásreflex... Ki tudja? Mindenesetre óriási örömet okozott nekem, hogy másodszorra is rohamra indult villantóm ellen. Miközben a matracról visszacsúsztattam a vízbe, éreztem, mára egyen ennyi elég lesz. Hagyni kell élményeket a következő alkalomra is. Így fater is megúszta a hazáig tartó szekálást... :o)

Új csuka rekordomat állítottam be ezzel a fogással

A visszaengedés pillanatai

Lám a mai napon engem szerettek jobban a vizek tigrisei és végre sikerült egy gyönyörű ragadozót becsapnom. Igaz fater sem panaszkodhat, hiszen az ő csukája sem volt mindennapi. Tudjuk azonban, hogy ebben a tórendszerben még jóval nagyobb útonállók is élnek, így biztosra vehetitek, hogy jövő évben még többször vissza fogunk térni Nagybivalyosra.

Jövő tavasszal újra visszatérünk, hiszen egy csuka óriás még vár ránk Nagybivalyoson

Lassan elkezdődött horgásztúránk második napja, ahogy a napkorong felbukkant a mögöttünk terebélyesedő fák koronái fölött. Az előző napon is fogtunk pár tekintélyes méretű halat, de érzetük, a tó még tartogatja számunkra titkai legjavát. Az eseménytelen éjszakába belefásulva az újracsalizás műveletét csigalassúsággal végeztük el, hogy a derűs hajnalban ébredező halak ne az est szétázott csaliját találják meg. Etetésünkre ráfért volna a frissítés, de úgy gondoltuk, hogy stratégiát váltunk és szerelékeinket a tó közepére húzzuk be Gábor etetőhajójával, a horog mellé pedig egy marék pelletet és búzát szórunk csalogatás gyanánt.

 A nappal együtt ébredeztek a tétlen éjszaka után a tó horgászai

Orsóim némán tűrték, hogy a felkelő nap sugarai megsimogassák acélos testüket. A kapásban már nem is bízva, bambán bámultam a hajnali szellő által billegtetett kapásjelzőim táncát. Bár, a többiek kialudták magukat, én egy szemernyit sem szundítottam az éjszaka folyamán. Tudtam, kibírom alvás nélkül is a két napot, de ez egy hétre nyomot hagy majd frissességemben. Éppen ilyen gondolatok jártak az eszemben, mikor baloldali orsóm fékje fájdalmasan felsírt. Erre vártam már vagy tizenkét órája! Egy pillanat alatt akasztottam és elkezdtem fárasztani a nap első halát. Közben Csanád elektromos kapásjelzője is vad csipogással adta tudtunkra az újabb érdeklődő jelenlétét. Két nagy halat fárasztani nem könnyű egy ilyen kis stégen, főleg ha a hajnalban frissen felélénkült pikkelyesekkel hadakozik az ember. Így próbáltunk mindketten gyorsan pontot tenni a kaland végére.

 Két Baitrunnerem tettre készen várta a hajnali kapásokat

Miután Gabesz megszákolta kilenc kilós hajnali tövesemet, még ki sem emeltük a vízből, mikor másik, még bent lévő botom orsója is recsegve adta tudtomra a dupla kapást. Rögtön ott termettem és bevágtam, pedig imént fogott halam még a matracon pihent. Újra ketten fárasztottunk a stégen egymás zsinórja alatt - fölött átbukva, vicces Laokon csoportot alkotva szórakoztattuk ébredező szomszédainkat. Nem szeretem szárazon hagyni az általam fogott halakat, így a másodikat vendéget is keményen fogva fárasztottam ki, hogy minél előbb szabadon engedhessem mindkettejüket. Csanád pontya közben beleúszott a szomszéd stég szerelékébe és letépte magát. Nekem viszont sikerült tíz percen belül a második bajuszost is megszákolni, így lehetőséget kapva a dupla fogással való fotózásra. A második tükrös sem érte el a tíz kilót, bár csak ötven dekán múlott a határ elérése. A halak lerendezése után egyszerre engedtem őket vissza a matraccal. Az egyik jobbra, a másik balra úszott el, akár csak egy vízi balett előadáson. :o)

 Hajnali dupla fogás. Sajnos egyik hal sem ütötte a tízet

Két gyönyörű potyka a terítéken

Örömmel töltött el, hogy az előző nap kudarcot vallott dupla hallibut pellet, most ismét működni látszott, hiszen mindkét botom ezzel a csalival sült el egyszerre. Válaszként Csanád ismét javította a bojlival fogott pontyaink statisztikáját, hiszen sikerült elcsípnie egy kis híján öt kilós pikkelyest. Úgy gondolom, érdemes ezt a madáreledeles bojlit egy kicsit alaposabban górcső alá venni a jövőben. A halfogással járó sorozatos zajokra közben Sándor is felébredt éjszakai mámoros álmából és csalijait ő is felfrissítette a tó mélyén.

Újonnan szerzett bojlis merítőnk ezúttal is hibátlanul dolgozott

Csanád egy öt kilós tövest kerített horogvégre elsőként

Sándor is ébredezett mámoros álmából

A kapás sorozat szerencsére tovább folytatódott. A következő tíz kiló feletti töves ismét Csanád horgán veszített rajta. Sajnos nem tudom megmondani, hogy a csali itt mi volt, mert a sok fogás között az emlékeim elhalványultak már, de ami ez után következett, arra kristálytisztán emlékszem.

A nap előrehaladtával egyre nagyobb pikkelyesek vették fel csalijainkat

Egy brutális kapásba vágtam bele éppen, amikor érzetem, nem mindennapi hal akadt a horgomra. Ellenfelem a tíz kiló felettiek lomhaságával indult meg oldalra. Minden horgásztudásomat latba kellett vetnem, hogy ki tudjam fárasztani a zsebkendőnyi területen hatalmas ellenfelemet. Amikor először megláttuk a behemót tükrös hátát, Gabesz gyomra egyből összerándult, hogy talán megdöntöm 21 kilós helyi rekordját, de a szákolás után ezt el is vetettük, ugyanis halamnak nem volt mély, csüngő hasa és a mérlegen mindössze 14 kilósnak bizonyult. Ám, ez sem rossz eredmény. Sőt, a reggeli jövevény beállította új tükörponty rekordomat.

És megjött a hal, amiben reménykedtem

A 14 kilós óriás beállította új tükörponty rekordomat

Egyáltalán nem számítottunk ilyen brutális kezdetre az első nap ritka fogásai után. A halak sorban adták át egymásnak a helyet matracunkon. Először Csanád szákolt egy tízplusszos pikkelyest, majd ugyancsak ő egy kis háromkilóst, ami nem kevesebb, mint három bojlit vett fel egyszerre. Tőlünk jobbra egy szlovákiai magyar család horgászott. Mikor az ő szerelésüket is behúztuk, sikerrel akasztottak ők is egy nyolcas forma potykát. Azért megjegyezném, hogy ilyen termetes halakat nem igen láttuk, hogy máshol fogtak volna a tavon, csak a mi és a velünk szomszédos stégeken volt ilyen izgalmas a délelőtt.

A következő töves is jócskán meghaladta a tíz kilót

Ez a kis hármas egy tripla bojli füzért vett fel

Jobboldali szomszédunk is sikerrel járt végül

Egy nyolc kilós tükrös került vissza a vízbe

Közben kiérkezett fater is a tópartra. Átadtam neki pontyozó botjaimat és áttelepedtem a stég mögötti kis öbölbe ragadozó halakat fogni. Nagy élmény ekkora pontyokat nyakon csípni, de gyorsan bele lehet fáradni a módszer monotonságába. Így két úszós szereléket pöccintetem be az öböl vizébe. Az egyiket pióca csokorral, míg a másikat halszelettel csaliztam. Meglepetésemre a piócás horgomra volt először kapás és egy 43 centis kis csukát sikerült megszákolnom. Természetesen rögtön vissza is engedtem a vízbe, nőjön még pár kilót.

Piócára jött a csuka ifjonc

Miközben én a ragadozó halak cserkészésével foglalatoskodtam, a srácok sem maradtak tétlenek. Először Csanád csapott be egy újabb szép pikkelyes potykát, majd Sándor szákolt meg egy gyönyörű dundi 12 kilós tövest. Bár, a délután jóval kevesebb halat adott, mint a reggel, azért senkinek sem volt oka panaszra.

Sándor is fogott egy gyönyörű 12 kilós tövest

Amilyen gyenge volt az előző nap, most olyan jól evett a hal

Már azt hittük, hogy nem lehet ezt tovább fokozni, de ekkor érkezett meg a nap hala. A kapás fater botján, vagyis pontosabban az enyémen következett be. A húzásba pedig Csanád vágott bele, mert fater a környéken sem volt. Persze ahogy odarohant, át is vette tőle a botot. Nem is tudom, kinek a nevéhez lehetne behúzni a gigászi küzdelemben legyőzött 16,5 kilós óriás tükörpontyot. Természetesen mindenki faternak gratulált, hisz ő fárasztotta ki az új rekordját, de azért ebben vastagon benne volt Csanád ébersége és az én taktikám szerint felcsalizott botom eredményessége is. Mivel azonban mindnyájan úriemberek vagyunk, mi is gratuláltunk faternak új rekordfogásához.

Matracon fater új rekord hala...

... egy 16 és feles pikkelytelen behemót

Míg a nagy hallal bíbelődtek horgásztársaim, azt vettem észre, hogy leheletnyit megmozdult a kapásjelző a másik pontyos botomon is. Közelebb álltam, ha esetleg szükség lenne a gyors reagálásra. És mit ad Isten, így is lett. Csak úgy süvített le a zsinór a dobról. Fater egyből ajánlkozott, hogy ezt is átveszi, de intettem neki, hogy foglalkozzon a frissen kifogott pontyával. Így míg mindenki fatert ünnepelte, csendben partra segítettem új nyurga rekordomat, ami 11,5 kilójával csupán éppen hogy meghaladta előző túrám legnagyobb vadpontyának súlyát.

Végül én zártam a napot új nyurga rekordommal, egy 11,5 kilós vadpontyal

Ezek a kapitális halak voltak túránk második napjának utolsó fogásai. Az éjszaka ismét csendet és megnyugvást hozott a napközben kifáradt pontyhorgászoknak. Ám volt egy rendkívül kitartó ember, aki nem nyugszik bele csak úgy a tétlenségbe, és az éjszakát a tó ragadozóinak becserkészésével töltötte, nem is eredménytelenül. A trilógia befejező részében megtudjátok, mit adott nekem az éjszakai virrasztás, illetve kipihent társaimnak a következő reggel, mielőtt elhagytuk volna a tavat.

Az elmúlt esztendő sajnálatos eseményeinek kapcsán, ha mostanság horgászberkekben elhangzik a neszmélyi Duna neve, minden horgász gereblyéző rabsicokról készült videókat, kifilézett halakat mutató fotókat lát maga előtt. Ha lehunyom a szememet, elém egész más kép tárul. Látom a neszmélyi holtág buja ősvadonnal körülölelt csillogó vizét, melynek mozdulatlan tükrét időről időre megtörik a küszöket hajtó balinok rablásai. Számos szép emlék köt ide engem, hiszen már hosszú évek óta járjuk, az egyik felén zárt öböl mesés partjait. Az esetek döntő többségében nem is maradtunk zsákmány nélkül, hisz ez a gyönyörű víz számos derék ragadozót rejt magában. Igazi horgászparadicsomként feledhetetlen élményeket nyújt a titkait ismerő horgászok számára.

 A neszmélyi holtág az egyik legcsodálatosabb táj, ahol valaha is horgásztam

Több, mint öt esztendő telt el azóta, hogy először kinéztünk a Duna partjára horgászati célzattal és valamilyen furcsa véletlen okán, pont a neszmélyi holtágra esett a választásunk. Körforgó villantóinkat dobálva keresztbe kasul végigjártuk az öböl ember által megközelíthető részeit és gyorsan nyilvánvalóvá vált, hol számíthatunk a ragadozók megjelenésére. Pompás csukákat csíptünk el másfél kilós átlagsúllyal, amely méretet a környék halastavaiban csak nagy ritkán sikerült felülmúlni. Nem túl nagy, de hevesen kapó balinok rohamozták meg apró körforgóinkat. Már alig vártam, hogy pár év kihagyás után ismét ellátogassak, az idő közben hírhedtté vált vízterületre. Vajon mennyit változott, mióta utoljára jártam itt? Vajon, még most is olyan gyönyörű ragadozók lakják vizeit?

 Az érintetlen vadon a korlátlan szabadságot jelenti a zsúfolt magántavak után

Az évek során már bevált helyünkre érkeztük meg augusztus első napján. A komor, felhős idő mellett a kedvünk is gyorsan borúsra fordult, hiszen pont a kedvenc szakaszunkon tartott horgászversenyt a helyi egyesület. Micsoda pech! Két éve nem jártam itt és pont mostanra időzítették ezt a versenyt. A bevált utat feladva, egy új horgászállást keresve lejjebb utaztunk a holtág mentén. Rá is akadtunk egy ígéretesnek tűnő partszakaszra, de a frissen levonuló Duna által hátrahagyott dagonyában valóságos túlélőtúrává változott jámbor horgászatunk. Nem csak saját autónkkal vívtunk egyszemélyes rally versenyt, de más bajba jutott horgászoknak is segédkeztünk, a laza talaj fogságába esett gépjárművük kiszabadításában. A sárral vívott harcot azonban feledtette a festői táj látványa, amelyhez hasonlatosat a komforthoz szokott városi horgászok sose látnak.

 Az áradó Duna áttörte a holtág felső gátját és zavarossá tette a csordogáló vizet

Annak idején, ha már a pergetésbe belesajdult hátunk, pihenésképpen fogtunk pár küszt, vagy ahogy a Dunán hívják böklét. Hátába méretes hármashorgot tűztünk és úszós készségünkkel ily módon kínáltuk a fel az éhes csukák számára. A hatalmas bóbitát ide oda rángatta a termetes sneci, miközben mi egy marék darát szórtunk az úszó köré. Percek alatt beállt rá az apró had és csalihalunk szépen komótosan csatlakozott a rajhoz. Az ólálkodó csukák ezt a kishalfelhőt követték és hatalmasat vágtak oda a szétrebbenő sneciknek. Az apró böklék mind kereket oldottak, egyedül a horgon fickándozó szerencsétlen halacska maradt meg a mohó ragadozók szabad prédájának. Most is ezt a taktikát próbáltuk alkalmazni. Talán még mindig működik...

A part mentén vízbe dőlt fatuskók tuti csukatanyák

Miközben fater a csalihalnak szánt küszök megfogásával foglalatoskodott, én összeszereltem három úszós csukázó botot. Ahogy a termetes küszök összegyűltek, úszóimat a legígéretesebbnek tűnő három kis öbölbe ejtettem. A nyeletőféket beélesítettem és már vártuk is a kapást. A módszer viszonylag egyszerű. Néha ellenőrizni kell, hogy a kishal elég eleven e még, vagy nem gubancolta e össze a zsinórt. Néha pedig vissza kellett téríteni az akadó felé iparkodó, vesztét érző szélhajtót.

 Fater a csalihalnak szánt küszök begyűjtésén munkálkodik

Bambán bámultam, ahogy a horgon küszködő apró halak ide – oda cibálták hatalmas úszóinkat. Fater a csalihalak fogdosásával szórakoztatta magát kissé félrevonulva. Egy óvatlan pillanatban arra lettem figyelmes, hogy a part menti akadó mellett táncoló úszóm eltűnt a víztükör alatt. Mivel nem voltam a bot közelében, hatalmas ugrásokkal közeledtem a tetthely felé. Minden léptemet mélyen magába szívta a laza sár, miközben orsóm nyelető fékje megreccsent. Megragadva botomat átváltottam a féket. Elhamarkodottságomat iszonyat rángatás büntette a bot végén. Nem volt mit tenni, bevágtam, hisz nyeletésről már szó sem lehetett.

 Szákban az erőteljes dunai ragadozó

Hibám megtorlatlanul maradt, hisz a sikeres akasztást követően óriási felfordulás indult az apró öbölben. Úszós készséggel csak nagyon ritkán vesztek csukát, nem is tudok rá példát mondani. Ennek tudatában magabiztosan bántam a hallal, nehogy eszébe jusson az akadó felé venni az irányt. Fater békésen nézte végig a jelenetet, miközben még mindig sneciket próbált fogdosni. Hangosan emlékeztettem rá, hogy a merítőháló még ki sincs nyitva... De minden jó, ha jó a vége. Pár perc elteltével a parton ficánkolt az 55 centis másfél kilós dunai csuka.

 Örömmel tölt el, hogy a Duna ág még mindig ilyen szép csukákat rejt

Nagy örömmel töltött el, hogy a régi stratégia még mindig működik, és a holtág sem szűkölködik ragadozóban. Bár, több kapásunk nem akadt a nap hátralévő részében, a holtág közepén óriási loccsanásokkal adták tudtunkra jelenlétüket a küszöket hajtó balinok. Sajnos ezek a halak elérhetetlen távolságra voltak tőlünk, de egy percig sem volt rossz kedvünk, mert a Dunán ez a másfeles csuka sem rossz eredmény. Szívesen megpróbáltuk volna az élő Dunát is pergető botjainkkal az almási kövezésen, vagy a neszmélyi harcsagödörnél, de sajnos a magas vízállás ezt most nem tette lehetővé. Így maradt a kocsi tisztára mosása és a múlt horgászatait felelevenítő öböl megvallatása.

Vajon lakik e valaki a fa vízbenyúló gyökerei között?

Ezt jelenti nekem ez a holtág. A természetet, a termetes ragadozókat, a békét és a csendet. Remélem a sok sporthorgász, akik az utóbbi időben csak rémséges híreket hallottak erről a környékről, mind ellátogatnak ide és idővel a halmészárlás helyett a csodás környezet és a sikeres fogások emléke fog megmaradni mindannyiunk emlékezetében...

Általában, hogy melyik vízterületre megyünk horgászni, jelentősen befolyásolja eredményességünket, hiszen míg az intenzíven telepített tavakba sokszor heti rendszerességgel tesznek halakat, addig a kisebb horgászkezelésű vizekbe csak ősszel kerülnek új lakók. Mégis az ember sokszor vágyik a kisebb, eldugottabb tavacskákra, hiszen itt nincsen zsúfoltság, nincsen hangzavar, keresztbe dobálások, kapásjelző sípolás, csak a pőre természet, a nyugalom és a harmónia. Ez az, amit a népszerű horgászvizek nem tudnak megadni az ember számára. Még ha itt a horgászat nem is kecsegtet kiemelkedő zsákmánnyal, az a varázs, ami ezeket az eldugott vizeket körülöleli, újra és újra arra ösztönzi a vándorhorgászt, hogy ellátogasson partjaikra egy újabb felejthetetlen élmény reményében.

A kecskédi tó mellett az ember igazán közel érezheti magát a természethez

Egy ilyen horgászkezelésű víz a kecskédi tó is, ahol egyszer már pár évvel ezelőtt megfordultunk és villantóval számos gyönyörű csukát zsákmányoltunk. Nagy érdeklődéssel vártam tehát ezt a horgásztúrát, bár az meteorológia gyilkos meleget ígért. Úgy döntöttem, hogy ezúttal is a csukákat veszem célba. Egyik botommal úszós, élő kishalas szerelékkel, míg a másik pálcámmal pergetve fogom üldözőbe venni az éhes ragadozókat. Sajnos, csak a tóparton értesültünk róla, hogy emelőhálóval nem lehet csalihalat fogni a tavon. Mivel mi szabálytisztelő, becsületes horgászok vagyunk, az úszós csukázásnak így lőttek. Maradt tehát, az egy szál pergetőbotom, míg fater a békés halakat vette célba fenekező készségeivel.

Az egész tavon szinte csak mi horgásztunk. Csend, nyugalom, béke

A helyszínre érkezve csodás látvány tárult elénk. A tavacskát szinte mesebeli vadon ölelte körül. A nádasokkal tarkított partot időnként fából ácsolt kis horgászállások szakították meg, menedéket nyújtva a tűző nap és eső elől a megfáradt horgászoknak. Nagyon kulturált, rendezett környezet fogadott minket. Rajtunk kívül csupán egyetlen, idősebb sporttárs volt az egész parton. Úgy döntöttünk, hogy a tó végében verünk tanyát, ahol egy csomókra tagolt nádasnyelv nyúlt mélyen a vízbe. Nem bírtam magammal, rögtön összeállítottam pergetőfelszerelésemet. Az acélelőke kapcsába a Mocsán már kitűnően vizsgázott, piros csíkokkal övezett, ezüst színű DAM EFFZETT körforgómat tűztem. Már repült is a tó közepe felé a műcsali, nagy fémlevele propellerként túrta a vizet. Még csupán a másodikat dobtam, amikor vad rávágás szaladt végig a pálcán. Reflexből berántottam és rögtön éreztem, egy olyan csukát sikerült akasztanom, amivel idén még nem találkoztam.

A nap hala, egy gyönyörű csuka, már a második dobásra odavágott a villantónak

Fater! Hozd a merítőt! - kiáltottam hátra, de nem jött válasz. Megfordulok és látom, hogy apám még látótávolságon belül sincs. Hajaj, nem fogom tudni kivenni kézzel a halat, hiszen idén már kétszer ráfaragtam így... - morfondíroztam miközben a csuka előttem bukfencezett a vízben. Próbáltam húzni az időt és bíztam benne, hogy ezúttal jól akadt a villantó hármashorga. Hirtelen ötlettől vezérelve átkiabáltam a tőlem harminc méterre horgászó idősebb sporinak, hogy segítség kéne. Lassan bandukolt felém, majd a vízbe téve a merítőjét figyelmeztetett, hogy nekem kell belehúzni a halat, mert ő szinte teljesen vak. Remek! - gondoltam magamban és lassan beletereltem a halat a régimódi szákba. Mire partra került a hal fater is előkerült. Így hárman csodáltuk az 55 centis, másfél kilós pompás ragadozót. Szinte hihetetlen, hogy ilyen gyorsan meglett az áhított csuka, amiért jöttem.

A már mocsán is bevált, piros - ezüst csíkos DAM EFFZETT körforgó kellett neki

Idei legszebb csukám 55 centi hosszú és másfél kiló súlyú volt

Ebben a pillanatban még az gondoltam, hogy itt kaszálni fogom a csukákat, de sajnos nem így lett. Hiába dobáltam tovább, több rávágásom aznap már nem akadt. Faternak azonban folyamatosan kapása volt gilisztára, bár egyszerűen nem tudta megakasztani a tréfálkozó halakat. Két törpeharcsát is kiszedett a vízből, mire úgy döntött, hogy átvált gilisztáról kukoricára és pelletre. Unszolására én is felcsaliztam egy pontyozó botot. A hajszálelőkén felkínált kukoricafüzért a nádasnyelv csücskébe pöccintettem be, ugyanis azt az információt kaptam a halőrtől, hogy itt gyönyörű amurok szoktak tanyázni. Ezúttal fater vette kézbe a pergetőt és elég messzire eltávolodott letett botjaitól. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a bottartó állványzat felborul és fater egyik botja a víz felé kúszik. Tigrisként vetődtem az életre kelt horgászbot után. Szerencsére a vízpart legszélén sikerült még elcsípnem, de hiába vágtam be, hal már nem volt rajta. Mi lenne, ha nem kóborolnál el a botjaidtól? - tetemtettem le apámat. Az öreg megfogadta a tanácsot és meg is lett az eredménye. Csakhamar egy dundi kis tükörponty ficánkolt a parton. Így most már neki is meglett az első hala. Micsoda öröm... :o)

Fater akció közben...


Szákban a nap első pontya, egy másfeles tükrös

A nyerő csali ezúttal az édes kukorica volt

Mondtam faternak, hogy figyeljen a nád mellé dobott botomra, amíg végigdobálom körforgóval a partszakaszt. Mikor visszaértem, látom, hogy a botom a földön hever. Ezt is lerántotta valami a villákról. Bevágtam, de a hal már régen benyargalt a nádasba. Kis erőltetés után a horog csupaszon jött vissza. Kérdőre vontam fatert, hogy miért nem figyelt a botomra. A válasz az volt, hogy egyszerre háromra nem tud... :o) Nagyszerű, pedig biztos vagyok benne, hogy egy szép amur volt a tettes. Mivel a nád mellett több kapásom nem akadt, két 12 mm-es pelletet raktam a horog mellé és új helyre suhintottam be a szereléket.

Egy hatalmas tavi kagyló zárta közre a villantó nagy hármashorgát

Ahogy a nap egyre tüzesebben sütött, a halak aktivitása is csökkent. Délre beköszöntött az igazi kánikula 37 fokos meleggel és abszolút kapástalansággal. Próbáltunk behúzódni a fák árnyékába, felüdülést nyerve a tikkasztó hőségben. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a kapásjelzőm fel-le liftezik. Bevágtam és érzetem, hogy ha nem is nagy hal, de valami fickándozik a zsinór végén. Bár kis nyurga pontyom nem érte el a két kilót, mégis ádázan harcolt előttem, többször is elkerülve a rabságot jelentő merítőháló száját. Immáron nekem is meglett a napi pontyom, ráadásul idén az első nyurga. Miközben rendeztem a halat, arra lettem figyelmes, hogy fater is akcióra mozdult és egy bő tenyérnyi dévért csörlőzött ki a partra.

Egy ponty nekem is összejött aznap. Egy kis nyurga vette fel a két szem halas pelletet


Nem nagy, de azért neki is örültem

Fater egy bő tenyeres dévérrel zárta a napot

Bár tudtuk, hogy ha még maradtunk volna a tóparton, biztosan kiszedtünk volna pár halat a vízből, de a perzselő meleg és az egyre fogyó árnyék csomagolásra kényszerített minket. Igaz, a mai napon nem roskadoztunk a halaktól, de mégis nagyon jól éreztük magunkat. Egy kellemes délelőttöt töltöttünk el a csodás környezetben és még a horogra is akadt valami. A tikkasztó napot követően még szinte el sem indultunk hazafelé, máris vágyódtunk vissza erre a kedves kis tavacskára. 

Nagyon jól éreztük magunkat Kecskéden. Ide biztosan visszatérünk még

Már tavaly ősz óta nem volt részem egy jó csukás horgászatban, pedig ezek a ragadozók kedvenc horgászhalaim közé tartoznak. Imádok rájuk vadászni, akár villantóval pergetve, akár élő kishallal csalizott úszós készséggel. Sajnos, a megyében elég kevés jó csukás víz található. A legtöbb helyen csupán megtűrt útonálló ez a halfaj a ponty és az amur mellett. Fel is keltette az érdeklődésemet, amikor meghallottam, hogy a mocsai tórendszeren belül kialakítottak egy vízterületet kifejezetten a csukázni kívánók számára. Fater munkatársa volt ott pár hete pergetni és többek között egy kétkilós ragadozót csípett el wobblerrel. Így nem volt kérdés, melyik lesz a következő horgásztúránk célállomása.

Borult idő fogadott minket a mocsai csukás tavon

Az időjárás nem volt túl kegyes hozzánk, amikor kiérkeztünk. A sötét felhők teljesen eltakarták az égboltot, az idő igencsak esőre állt. Sebaj, ha már egyszer itt vagyunk, akkor az égi áldás sem fog minket megakadályozni abban, hogy elcsípjünk párat a tó éhes ragadozói közül. A vízterület nem is bizonyult annyira kicsinek. Nádasokkal körülölelt igazi vadregényes tavacska, melyen a sűrű parti növényzet miatt sajnos csak négy – öt helyen nyílt lehetőség a horgászatra, bár a halőr felvilágosított minket, hogy hamarosan új állásokat fognak nyitni a nádban.

A vizet körülölelő sűrű nádasban csak néhány horgászható állást találtunk

Mivel nem csak pergetésre készültünk, első lépés a csalihalak beszerzése volt. A tó üzemeltetői jelezték, hogy a csukás tavon esélyünk sincs kishalat fogni, mert a krokik teljesen kipusztították az állományt. Így emelőhálóval a szomszédos tóból próbáltunk meríteni horogra valót, de csak naphalakat és pár apró razbórát sikerült begyűjteni. Hát egyik sem a világ legjobb csukacsalija, de ugye szegény ember vízzel főz, két termetes napsi került a hármashorgokra. Ha annyira nincsenek kishalak a csukás tóban, akkor csak felveszik ezt a nem túl közkedvelt amerikai bevándorlót is a ragadozók. Miközben az úszós botok felcsalizásával foglalatoskodtam, fater már jelezte, hogy megvolt az első rávágása körforgó villantóra.

Nem kimondottan csuka csali a naphal, de most ezt sikerült fogni

Úszóinkat a tavat körülölelő nádaskoszorú apró nyílásaiba ejtettük be

Miután elhelyeztem a parttól 4 – 5 méterre két csukázós készségünket, csatlakoztam pergető pálcámmal faterhoz. Az acélelőke kapcsába egy 5-ös DAM EFFZETT körforgót akasztottam, ami az egyik kedvenc műcsalim csukára. Óriásit suhintottam és ahogy tekertem kifelé, jól érzetem a nagy méretű pörgő acélszerkezet veretését. Úgy a harmadik dobásnál érkezett az első rávágás, amit sikeresen akasztottam. Hamarosan a parton ficánkolt egy 37 centis kis csuka. Miután megszabadítottuk a szája szélébe fúródott hármashorogtól, útjára engedtük a nap első halát.

Az első csukát körforgó villantóval sikerült becsapni

Nem telt el tíz perc és fater is halat akasztott. Az ezüst színű körforgóra vágott oda egy 47-es útonálló. Táncolt a horgon a víz alatt és a víz felett egyaránt, de ez sem mentette meg attól, hogy alámerítsek és partra emeljem. Gyors fényképezés után ő is mehetett vissza életető elemébe.

Fater aznapi első csukája hét centivel haladta meg a méretet

Átballagtam egy másik horgászálláshoz, ahol a nádnyiladékba volt egyik úszóm bedobva. Itt oldalra dobva próbáltam meghorgászni a sűrű vízi növényzet szélét. Hamarosan egy újabb rávágást éreztem a karomban és bár jól bevágtam, szebb halam egy hatalmas víz feletti bukfencet követően távozott. Sebaj, gondoltam, ha itt vagy és éhes vagy, úgyis megfoglak. És csakugyan, tíz perc múlva dobálás közben arra lettem figyelmes, hogy a naphallal csalizott úszóm eltűnt a víz színéről. Óvatosan felvettem a kontaktust a hallal, és amikor megéreztem a súlyát, bevágtam egy határozottat. Miközben a vízben pacsált a megakasztott ragadozó, készítettem pár fényképet, majd merítőhálóval a partra segítettük, a fateréval centire megegyező csukát.

A csukákat nem zavarta, hogy napsit tűztünk a horogra...

...vadul raboltak rá, majd kezdődhetett a tánc a víz felszínén

Idei első méretes csukám 47 centis kis krokodil volt

Nem éppen kapitális, de én nagyon örültem neki

Minden hal amit fogtunk végül kíméletesen visszakerült a tóba

Ezután egy félórás szünet következett, majd fater újra halat veszített. Én ismét pozíciót váltottam és ezt egy újabb kapás jutalmazta. Éreztem, nem ez lesz életem hala. Néhány pillanat múlva a parton ficánkolt a méretet el sem elérő kis csukesz. Ő is a piros ferde vonalakkal díszített EFFZETT körforgót kívánta meg. Csak úgy túrta a víz felszínét farkával, ahogy szabadon engedtem.

Újonnan beszerzett pergető orsóm kitűnően debütált a mai napon

Ez a kis csuka is a piros - ezüst körforgóra rabolt rá

Még egy picikét nőnie kell, hogy elérje a méretet. Persze a halnak... :o)

A következő jelentkező ismét apám műcsaliját kapta el. Fater kiabált nekem, hogy jobb halat akasztott, így szákkal a kézben rohantam hozzá, hogy megmerítsem a nap legnagyobb csukáját. Itt már fárasztani is kellet, mert igencsak jó erőben volt a koma. Úgy döntöttünk, hogy ezt a halat már érdemes megmérnünk is. A mérlegen másfél kilót nyomó, 50 centis rablóhalat fater helyezte vissza a vízbe. Gratuláltam neki, majd folytattam a horgászatot. Nem sokára ismét kiabált, hogy eltűnt az úszó, ami nála volt bedobva. Még sosem vágott be úszós csukázó szereléknek, így az akció nem volt megfelelő. A part mellett lefordult a horogról a harmincas forma bugylicsuka.

A nap halát ezúttal fater kerítette horogra. Egy gyönyörű másfeles csukát...

... ami néhány perc után vissza is nyerte a szabadságát

Ahogy delet ütött az óra, az eső elkezdett enyhén szitálni és a kapások is abbamaradtak. Azt gondoltam, hogy talán az az oka, hogy kicsit megbolygattuk előttünk a vizet, ezért úgy döntöttem, hogy körbejárom a tavat, hátha találok még egy két állást, ahonnan tudok párat dobni. A tó túlsó felén rábukkantam egy helyre, ahol nem borította nád a part szélét. A harmadik dobást követően éppen, hogy emeltem ki a vízből a villantót, megcsípte egy 45-ös körüli csuka. Esélyem sem volt bevágni neki, olyan rövid volt a zsinór, mégis megakasztotta magát. Sajnos azonban, mielőtt elérhető távolságba került, lefordult a horogról. Mivel több rávágásom nem volt a túloldalon, visszabandukoltam faterhoz, akinél szintén nem történt semmi említésre méltó ez idő alatt.

Ahogy múlt az idő, az eső lassan elkezdett szitálni

Délután háromra az eső komolyan elkezdett szakadni, ezért úgy döntöttünk, hogy csomagolunk és indulunk. Már csak egy úszós bot volt bevetve. Fater indult, hogy kiszedje, de nem látta sehol sem az úszót. Most nem hibázhatott, hiszen én diktáltam neki mit tegyen. Felvette a kapcsolatot a hallal, és amikor megérezte a súlyát besuhintott a nap utolsó vendégének. A tó egy méretet el sem érő csukával búcsúzott tőlünk.

A tó végül egy picurka csukával búcsúztatott minket

Mire elpakoltunk egyszeriben leszakadt az ég. Nagy szerencsénk volt, hogy a délelőttöt megúsztuk jelentősebb eső nélkül. Összességében fejenként három – három csukát fogtunk és nagyjából ugyanennyi halunk ment el. A kifogott ragadozók között volt egy igen szép másfél kilós példány is, amely ezúttal fater horgán akasztotta fenn magát. Az összes halunk a part menti zónában jött. Annyit mondhatok zárószóként, hogy nagyon jól szórakoztunk ezen a kis tavon és bár nagyon nagy csukát ezúttal nem sikerült fogni, biztos vagyok benne, hogy nem utoljára horgásztunk itt.

A ragadozóhalak becserkészésének különböző módjait mindig a legizgalmasabb horgászmódszereknek tartottam, hiszen egész más élmény becsapni a vizek ravasz farkasait, mint a nagy tömegben telepített békés halakat. Ők nem jönnek be az etetésre, utánuk kell járni. Ki kell tapasztalni búvóhelyeiket, és ki kell várni a megfelelő időszakot. Lehetőségünk van felvonultatni a legeredményesebb horgászmódszereket, hogy felpiszkáljuk a beléjük kódolt vadász ösztönt, kapást kiváltva. Sajnos ezek a halak indokolatlanul kevés megbecsülést kapnak hazánkban. A korszerű horgászkezelésű vizeken a nagy pontyokat, amurokat felső súlyhatár védi. Ugyanez a védelem a ragadozó halaknak miért nem jár ki soha? Hiszen egy öt kiló feletti csuka, vagy süllő legalább annyira megérdemelné az örökké tartó biztonságot, mint a fent említett falfajok. Így talán többünknek lenne lehetősége termetesebb ragadozókat is fogni, hiszen például csukából, szinte az utolsó darabobot is ki lehet fogni egy kisebb tóból...

Efféle gondolatok morfondíroztak fejemben, miközben a kisbuszunk Majk felé tartott. Az a megtiszteltetés ért minket, hogy egy horgászoktól védett, magánkézben lévő vízre, a Dimitrov tóra nyílt lehetőségünk bejutni, ami egy eldugott pusztán fekszik Oroszlány térségében. November közepén már a békés halak vermelésre készülődnek, így most nem őket vettük célba. Kis csapatunk csukákra fente a horgait, hisz a november a ragadozók igazi szezonális időszaka. Megtudtunk, hogy a tóban szép ragadozó halak élnek. Öt évvel ezelőtt, a tulajdonos 50 darab csukát és süllőt helyezett a tóba, amelyek azóta akár hatkilósra is megnőhettek. Kis szerencsével el is csíphetünk közülük néhányat. Jómagam idén még nem horgásztam kifejezetten csukára, csak néha a pontyozást megunva dobáltam villantóval és bár fogtam 3-4 csukeszt, a méretet egyik sem érte el. Talán most jött el az idő?

Novemberi hajnal a majki Dimitrov tavon

Úszóimmal a parthoz közeli nádast vettem célba

Nyolc fős csapatunk reggel 9 órára ért a helyszínre. A tavat nem volt könnyű megközelíteni, mert egy egész falka kutya védte. Tudtunk van köztük egy nagy kaukázusi juhászkutya is, így addig nem merészkedtünk be a területre, amíg nem bizonyosodtunk meg róla, hogy ki van kötve a véreb. Egyébként a tó villanypásztorral volt körülkerítve, és egy kisebb birkanyáj legelészett a zöldebb foltokon. Maga a víz nem volt egy nagy tó, de nagyobb, mint amire számítottam. Kényelmesen körbe lehetett dobálni. Hosszába 180, keresztbe pedig talán 80 méter lehetett. Az utánpótlást egy kis patakocska biztosította, mely torkolatánál egy terebélyes nádas alakult ki.

 Volt nézőközönségünk is...

Nemis egy, hanem egy egész csapatnyi...

Én ennek a nádasnak a szélénél foglaltam állást és két 3,6 méteres 3,5 librás botomat úszós csukázó módszerre szereltem fel. Maga az úszó egy 15 grammos Kamasaki csukázó úszó volt, melyet egy gumigolyócskával ütköztettem meg. A szereléket egy 12 grammos ólommal egyensúlyoztam ki, ami fölé közvetlenül a zsinórra szintén egy gumi ütköző került. Így az ólmot fixen rögzítve meg tudom akadályozni a kishal felszínre törését. Az ólom és a közepes méretű hármashorog közé jó minőségű acélelőke került. Ez a csukázás nélkülözhetetlen kelléke. Csaliként 8 centiméteres kis kárászokat tűztem a horogra a hátuszonyuk mögött megbökve. Így sokáig életben maradnak, és általában az akadás is biztos. Bár a boltokban többnyire nagy méretű 30 vagy több grammos csukázó úszókat lehet kapni, én ezeket túlzásnak tartom, hacsak a csalihal mérete nem indokolja. Én jobban szeretem, ha a kishal tudja vándoroltatni az úszót, maga keresve meg a ragadozót.

A horogra egy 8 centis, virgonc kis kárász került

Két úszómat közvetlenül a nádas elé pöccintettem be egymástól jó 10 méter távolságra. Az egyiket a sekélyebb részre méteres eresztékkel, a másikat másfeles előkehosszal a beljebb lévő nádcsomók elé helyeztem. Társaim közül hatan horgásztak. Elsősorban pergető felszereléssel készültek, illetve több botot bevetettek fenékre pontyokat remélve. Én arra gondoltam, hogy ezt kihagynám most. Több fantáziát láttam a csukázásban, hiszen szép pontyokat már fogtam idén eleget... Egy harmadik bottal pedig, körbejártam a tavat, villantóval keresve a csukákat. Persze máshol nem lehet három botot használni, de itt a Dimitrov tavon semmi erre vonatkozó korlátozást nem kaptunk.

Az időjárás kedvezett nekünk, ugyanis szép derűs őszi délelőttöt sikerült kifognunk. Többen is dobáltuk a vasat a tó közepe felé, de valahogy a halak nem akartak jelentkezni. Egymás után cserélgettem kedvenc körforgóimat az ötös DAM Effzetteket, illetve Mepps Longokat, de még egy rávágásom sem volt. Ez eléggé meglepett, mivel villantóval általában mindig szoktam fogni valamit. A többieknek sem volt érdeklődés a műcsalijaikra. Próbálták támolygóval, körforgóval, gumihallal fenéken, de semmi. Az öregebb sporttársak gyorsan feladták a próbálkozást és inkább az italozásra fordították az energiájukat, illetve valami bográcsos étel elkészítésén serénykedtek. Mi fiatalok lelkesen dobáltunk, de mindenféle eredmény nélkül. Délre már többször körbedobáltam a tavat, így kisebb pihenőkre kényszerültem.

A pergetés ezen a napon, sajnos nem hozott eredményt

Délutánra kicsit beborult az idő. Nem lett hideg, de felhők takarták el a napot. Ekkorra már csak páran próbálkoztunk a tavon, a legtöbben, nem a horgászattal foglalatoskodtak. Én tudtam, hogy most kell résen lenni. Tapasztalatom szerint, a legtöbb csukát szinte menterendszerűen a dél és két óra közötti időszakban fogtuk. Ezért úgy döntöttem, hogy közelebb húzódok úszós botjaimhoz. Zsolti közben jelezte, hogy a villantójának többször is utána fordult valami. Nah, lassan akkor be kell indulniuk, gondoltam. Ezért újracsaliztam mind két botomat egy-egy virgonc kis kárásszal és vártam mi lesz.

Többször az úszóm elkezdett bukdácsolni és a kishal megiramodott vele. Tudtam, hogy a menekülő kishal körül valami ólálkodik, ezért mindig visszadobtam a szereléket a helyre, de a kapás még váratott magára. Közben Zsolti mellettem pihen meg és beszélgetés közben ketten figyeltül az úszókat. Délután fél három körül a segélyvízbe helyezett úszóm elkezdett támolyogni, majd egy pillanatra elmerült. Zsoltira néztem és mondtam neki, hogy készítse a merítőt, mert valami készülődik. Az úszó remegve szédelgett ide-oda a nyelés pillanatait közvetítve, majd határozottan megindul oldalirányba. Nyeletőfékem ekkor már recsegve adagolta a zsinórt. Botomat felvettem, átkapcsoltam a féket, majd pár fordulattal felvettem a kontaktust a hallal, amíg meg nem éreztem a súlyát. Ekkor határozottan bevágtam és megkezdődött a ramazúri. Éreztem, hogy szép csukával van dolgom. Nagyobbal, mint amikkel idén találkoztam. A hal oldalazva, fröcsögve próbált megszabadulni a horogtól. Néhány szaltót is bemutatott, de a hármashorog masszívan ült a szájában. Mivel a bevágás mozdulatával elhúztam a nádas közeléből, a fárasztásnál nyugodtan végezhettem el.

 A halat egy speciális kiemelő bilinccsel segítettük partra. Így sokkal kíméletesebb

A horogszabadítás pillanatai

Végül megadta magát és felfeküdt a vízfelszínre. Egyik sporttárs rendelkezett ragadozóhalak kiemeléséhez szükséges kiemelővel, így a merítőhálóra nem lett végül szükség. Nagyon praktikus kis szerkezet. Pergetéskor különösen jól jön, amikor nem kell a merítőt magunkkal cipelni. A csuka tehát immáron a parton ugrándozott. Igyekeztem minél gyorsabban és kíméletesebben kiszedni a szájából a hármashorgot. Ekkorra körénk gyűlt a csapat minden tagja és örömmel konstatálták, mégis csak van hal a tóban. :o) A horgászat sikerét nagy örömkitörés kísérte és természetesen, miután a halat bilincsre fűztem, egy feles házi pálinkával meg is kellett ünnepeli a fogást. A tulajdonos elmondta, hogy ez a csuka már valószínűleg itt született és ne merészeljük visszaengedni, mert ritkítani akarja az állományt. Egyébként a hal a mérlegen 2,1 kg-ot nyomot. Nem kapitális zsákmány, de azért tisztességes méretnek számít az én szememben.

Idei legszebb csukám 2,1 kilót nyomott

A nap hala megmentette a csapat becsületét

A zsákmányra inni kell :o) Én és a tógazda

Az események végeztével az úszós botokat visszadobtam a helyükre, de már nem adtak halat aznap. A többiek még próbálkoztak villantóval, de szerintem a hideg vízben a csukák már nem fordultak olyan lendülettel a műcsalik után, mint kora ősszel, vagy nyáron. Mindenesetre több fogás már nem esett aznap. Lassan elkészült azonban a késői ebéd, amit az öregek italozás közben főztek. A menü szarvas pörkölt volt, amibe került némi csülök és marhahús is. A nap végére kiéhezve nagyon jól esett az igen ízletesre sikerült vadpöri. Mire jóllaktunk már be is sötétedett. Így nem maradt más, mint a csomagolás és a hazafelé vezető út.

Az öregek közben az ebédet készítették elő

A szarvaspörkölt nagyon ízletesre sikeredett

Én is kérek... :o)

Összegzés képen nagyon jól éreztük magunkat a Dimitrov tavon és bár csak egy halat sikerült fogni, biztosak vagyunk benne, hogy ez a tó még rejteget meglepetésünket számunkra. Főleg, hogy a tulajdonos újrainvitált minket, amit talán jég beállta után meg is fogunk ejteni, hisz az éhes csukák akkor is horogra csalhatók. Talán, akkor sikerül elcsípni majd egyet a törzsállományból is...