Ősz óta a horgászataimat inkább a ragadozó halaknak szenteltem, de az április beköszöntével figyelmem újra, a már aktívan táplálkozó pontyok felé irányult. Tavaly az aggostyányi Római tavon elég tisztességes eredményeket sikerült elérnünk, ezért választottam ezt a tavat idei pontyozásaim első színhelyéül. Az időjós felhős, esős időt ígért, ami az előző napok derűs időjárásához képest némi lehűléssel járt. Szerencsére a hidegfront váratott magára egy napot, így egy kellemes, napsütötte áprilisi szombatot sikerült kifognunk.

A Római tó az áprilisi napfényben fürdőzik

Korán reggel, fél hat körül érkeztünk a vízpartra faterral. A tó szinte üres volt, így zavartalanul választhattunk magunknak horgászállást. Az L alakú stégsoron telepedtünk le, amit a tél folyamán újra ácsoltak. Nagyon időszerű volt már, hiszen a tavalyi évben többször megroppant alattam egy-egy korhadt deszka, ami nem kicsit volt balesetveszélyes. A stabil padlózaton felállítottam új bottartó állványomat, és a gyors csalizás után szerelékeim már repültek is a tó közepe felé.

A felújított stégsoron foglaltam állást. Piros pont a tógazdának :o)

Úgy döntöttem, hogy ezúttal két pontyfogó módszert fogok alkalmazni párhuzamosan. Az egyik botomra a már korábbiakban ismertetett fix ólmos, önakasztós szereléket kötöttem fel egy 90 grammos nehezékkel. Itt a horogra egy polip-tintahal-kagyló ízesítésű 16 mm-es pellet került hajszálelőkén felkínálva egy HAYABUSA P1-es horog alatt. A csalit egy hasonló aromájú dippbe tunkoltam bele, hátha ez fokozza a csalogató hatást. A másik botomon egy klasszikus etetőkosaras szereléket állítottam össze. Itt egy HAYABUSA K1-es nagyobb öblű horog biztosította, hogy a közvetlenül a horogra fűzött két szem CUKK csemegekukorica mellett is biztos legyen az akadás. Az etetőkosárba HALDORÁDÓ Pelletes Fekete etetőanyag került némi csemegekukoricával megbolondítva.

A mai napon használt csaliarzenál pelletekből, kukoricákból és dippekből állt

Az önakasztós szereléket messze bedobtam 100 méteren túl, ahol a betévedő nagyobb halakra számítottam. Etetést itt nem alkalmaztam. Tapasztalataim szerint a parttal párhuzamos etetett sávon túl, a nagyobb halak biztonságosabban táplálkoznak, viszont a veszélyes zónában csak az apróbb, frissen telepített példányokból lehet fogni. Etetni sokszor felesleges, hiszen a tóba mindenhol vödörszámra szórják a szemes takarmányt. Én inkább a megfelelően feltuningolt csalogató hatású egy, vagy két szem pelletben hiszek. Az etetőkosaras szerelékemet ellenben pont a fent említett sávba dobtam 60-80 méter távolságba, hiszen amíg a pellettel csalizott botomon várom a nagy halat, addig az etetőkosaras szerlékkel a frissen telepített potykák megtizedelésével jól szórakozhatok. Fater hasonlóan szerelt azzal a különbséggel, hogy ő az egyik horgára csemege kukorica helyett gilisztát fűzött.

A felszerelés beélesítve. Jöhetnek a halak

Az első kapásra nem kellett sokat várni. Az önakasztós botomat húzta el egy két kilós forma tükrös, ami rövid úton a szákba került, majd gyorsan vissza is nyerte a szabadságát. A következő kapás szintén pelletre jött, ám ezúttal egy valamivel nagyobb, kettő nyolcvanas tőponty volt az érdeklődő. Már ekkor látszott, hogy a dippelt pelletes csali lesz a nyerő a mai napon, de a tó még tartogatott meglepetéseket számunkra, hisz még csupán alig egy órája voltunk a vízparton.

 A nap első hala egy kettesforma tükörponty volt

A következő jelentkező egy hibátlan töves. Szintén a pelletet kívánta meg

Ekkor már lehetett tudni, hogy mozgalmas napunk lesz :o)

Reggel nyolc körül a kukoricás botomon is kiegyenesítette valaki a zsinórt. Mivel itt nem volt bekapcsolva a nyeletőfék és a szerelék sem önakasztós volt, nekem kellett a megfelelő időpontban besuhintani. Most ez tökéletesen sikerült és rögtön elkezdődött a harc a nap legnagyobb pontyával. A csata kimenetele nem lehetett kétséges. A fárasztást megnehezítette a nagyon sűrűn bedobott szerlékek sokasága, de kemény botommal könnyedén irányítani tudtam a kitörni igyekvő halat. Így nemsokára a stégen pihegett a valamivel három kiló fölötti töves.

A legnagyobb ponty aznap egy duci töves lett a maga három kilójával

Ezen a tavon nem számít nagy halnak, de azért örültem neki

Az ezt követő időszakban kapás kapást követett. Először két kisebb tükröst sikerült egy rövid ideig a partra invitálnom, majd egy újabb tőponty tette tiszteletét nálam. A favorit továbbra is a messzire behajított pellet volt, de időről időre kukoricára is érkezett kapás. Észrevettem, hogy nagyon fontos a kukorica helyes felhelyezése, mert ha a kemény mag kitölti a horog öblét, jóval kevesebb hal akad meg. Sajnos a kifogott pontyok nem mind voltak egészségesek. A tükrösök testén, kevés kivétellel, sebeket találtunk. Ezek a pontyocskák valószínűleg egy telepítésből származtak. Ellenben a tőpontyok kivétel nélkül gyönyörű, egészséges példányok voltak és a horgon is sokkal keményebben védekeztek, mint pikkelytelen társaik.

Sorban jöttek a potykák. Volt amelyiknek a pellet ízlett...

... és volt, amelyiknek kukoricára szottyant kedve

Előfordult, hogy egyszerre két botomon volt kapás, így miközben fárasztottam az egyik halat, fater tigrisként ugrott a másik botom után. Igazi örömpeca volt a javából. Lassan faternál is beindultak a halak, így most már felváltva szedegettük ki a bajuszosokat. Sajnos, késő délelőtt eléggé feltámadt a szél, ami eléggé megkeserítette a horgászatunkat.

Jól ment a hal. Nem volt ritka, hogy faterral egyszerre volt kapásunk

Később fater is felvette a ritmust. Itt egy kis tükrössel mosolyog

Mire a nap elérte csúcspontját, már alaposan elfáradtam, így minkét botomat átszereltem önakasztósra és az egyik hajszálelőkére egy szem mézes bojlit fűztem. Nem nagyon bízok a tészta golyókban, de így legalább kis pihenőidőt nyertem két kapás között. Természetesen, bojlira nem volt kapás, de pelletre továbbra is akadt érdeklődő. Bár, így kevesebb halat fogtam, mégis félórás pihenőkhöz jutottam, hisz előzőleg az etetőkosaras szereléket húsz percenként újra kellett csalizni. Késő délutánra összesen tíz pontyot segítettem partra, míg fater ennek a felével birkózott meg. Lehetett volna több halat is fogni, hisz a szomszédok kukaccal csalizva egymás után csörlőzték ki a kis tükrösöket, de én inkább nagyobb csalikkal darabosabb halakra számítottam.

A fogásra nem lehetett panaszunk aznap...

... bár igazán nagy példányt nem sikerült elcsípni

Délután négykor már készülődtünk az indulásra, ám a tó még egy meglepetést tartogatott a számunkra. Fater már hordozgatta fel a felszerelését a kocsiba, mikor arra lettem figyelmes, hogy az egyik kapásjelzője becsobban a vízbe, méghozzá azon a botján, amelyik gilisztával és egy szem hungarocell golyóval volt csalizva. Átsiettem a másik stégre és megfeszítettem a zsinórt, amire heves rángatózás volt a válasz. Rögtön be is vágtam, ám a hal elég furcsán viselkedett. Először mintha elakadtam volna, majd egyenesen felém úszott, szinte ellenállás nélkül. Amikor elém ért, össze vissza cikázott a víz alatt, nem ment oldalra, mint általában a békés halak. Hamarosan megmutatta magát a tettes. A horgon egy nyolcvan centis szürkeharcsa ficánkolt. A szákolás viszonylag könnyen megtörtént, a szomszéd stégen horgászó sporttárs segédkezett benne. Örömöm leírhatatlan volt. Megfogtam életem első harcsáját! Nem kapitális, de az enyém... :o)

Mindenre számítottunk, csak szürkeharcsára nem

A siker titka a fater által szakszerűen felfűzött giliszta volt :o)

Amikor fater visszaért, fogta is rendesen a fejét. Miért is hagytam ott a botot? - monda. Legyen ez örök tanulság minden horgásznak! Aki őrizetlenül hagyja a botját, az lemarad az élményről... :o) Érdekes, hogy az előző hetekben mindenféle elképzelhető módszerrel üldöztem a harcsákat. Próbáltam úsztatással, fenéken, stupekkal felszínen, bodorka csalival, nadállyal és semmi. Erre most egy 6-os pontyozó horgon felkínált kis kukaccal és 25-ös zsinórral megfogtam a bajuszost. Persze mondhatjátok, hogy csak a szerencsén múlt. Így is van, de a szerencse mindig jelentős tényező a horgászatban, akármilyen halra megyünk, akármilyen módszerrel. Fater szerint viszont a siker kulcsa a szakszerűen horogra fűzött giliszta volt... :o)

Bár nem érte el az öt kilót, de nagyon örültem első harcsámnak

A nap végén megesett fogás alaposan felkorbácsolta a lelkesedésünket. Jókedvűen pakoltuk össze felszerelésünket és hozzá láttunk a fényképezéshez. A Római tó ismét egy felejthetetlen élményt adott nekünk, hisz alig tíz óra alatt közel negyven kiló halat segítettünk partra ketten. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan ismét visszatérünk ide és a tó pikkelyes lakói közül sikerül majd még nagyobb példányokat is a szákba terelni...

Az aznapi zsákmány igen derekasra sikeredett

Köszönjük az élményeket! Hamarosan újra találkozunk!

Még soha életemben nem voltam horgászversenyen. Kicsit idegenkedek is is a halfogás versenyszerű űzésétől, a horgászújságokban is mindig átlapozom ezeket a rovatokat... Számomra a horgászat inkább kikapcsolódás, pihenés, természetjárás, mint gépies halkitermelés. Bizonyára a halfogás eme műfajának is megvan a maga szépsége, de engem ezidáig sosem érintett meg. Most ősszel mégis beneveztünk egy horgászversenyre, mert a cégcsoport, ahol dolgozom szervezett egy rendezvényt Sződligeten az Ordas tavon. Cégem /NETRISK, ahol a biztosítók versengenek Önért... :o)/ két darab háromfős csapatot indított, és meg is támogatott minket fejenként egy verseny szákkal, egy zacskó pellettel és egy zacskó etető kukoricával. Ezúton is köszönjük!
Tehát, az év utolsó pontyozása erre a nevezetes eseményre jutott. Nagy érdeklődéssel vártuk, hogy tudunk e bizonyítani a megmérettetésen. Mindkét csapatunkba két-két tapasztalt pecás jutott, illetve egy kamu horgász, aki el sem jött. :o)

Kora reggel érkeztünk a tóhoz. A gyönyörű napos idő szokatlan volt már így ősz derekán, de mi nagyon örültünk, neki. Sokkal jobb, mint esőben ácsorogni az őszi cidriben. A tavon végignézve ért minket az első csalódás. Hát ez az Ordas tó egy nagyon pici, keskeny, patkó alakú fóliázott tavacska. Mellette pár másik még kisebb, még keskenyebb, szintén patkó alakú tavacskával. Minket az öreg tóra sorsoltak, ami nem tudom, hogy mennyire lehet öreg. Nem hiszem, hogy a fóliát még az előző századokban fektették le. :o) Mindenesetre, rosszabbul is járhattunk volna, ha a keszeges, vagy a harcsás tóra kerülünk, mert ott aztán tényleg zsebkendőnyi lett volna a meghorgászható terület. Ezekre a kis tavacskákra jutott nem kevesebb, mint 160 horgász. Vagyis kettővel kevesebb, mert nekünk egyik csapatunk sem jelent meg teljes létszámban.

 A versenyt a sződligeti Ordas tavon rendezték meg

Általában a tavon szabály, hogy egy bottal, úszós készséggel lehet csak horgászni, de most engedélyezték a fenekező módszert is ólommal. Valahogy mégis sután érzetem magam, amikor a 70 grammos ólmomat beejtettem, nagyjából nyolc méter távolságra. Etetni csak szemes takarmánnyal lehetett. Szórtak is be a horgászok rendesen belőle. A nagyszámú horgászsereg iszonyatos nyomás alá helyezte a tavat. A verseny elején volt néhány szebb 7 és 10 kiló közötti potyka, de a halak nagyon gyorsan megérezték a veszélyt és a kapások fél óra után teljesen megszűntek. Kora délutánig nagyjából ez történt. A 160 horgász fogott talán egy tucat halat összesen. Mondanom sem kell, mi sem fogtunk semmit, mert az egyik lehető legrosszabb helyre kerültünk. A környékünkön nem nagyon kapkodták a halakat. Nagyon zavaró volt, hogy láttam, a tó melyik részén lennénk eredményesek, de ez a verseny. Ott kell próbálkoznod, ahová kerültél. További zavaró tényező volt, hogy a tavon sokan erősen italoztak és ordibáltak, duhajkodtak. Egy ilyen társaság pont mellettünk érzete jól magát. „Túl sok az eszkimó és túl kevés a fóka” A horgászok keresztbe dobáltak egymásnak és nem ritkán veszekedésbe torkollott a dolog. Mondanom sem kell, alig vártuk, hogy vége legyen a rendezvénynek. Hát ennyit a versenyről.

A tó méretei nem indokolták az erős felszerelést, amivel készültünk

Miután lefújták a horgászversenyt, mindenki összecsomagolt és a sörsátorhoz igyekezett, ahol zajlott már a pörkölt főző verseny. Mi nem vagyunk azok a fajták, akik ilyen könnyen belenyugszanak a kudarcba, ezért átköltöztünk egy másik állásra, ami sokkal több sikerrel kecsegtetett. Tehát, két csapatunk egyesült. Zoltán, a másik csapat legtapasztaltabb tagja már nagyon jól érzete magát az elfogyott söröknek köszönhetően. Egyszer csak arra lett figyelmes, hogy szép elrohanós kapása van. A sikeres akasztás után rövid idő alatt partra segített egy gyönyörű, aranyhasú tükörpontyot. A hal csodálatosan szép, egészséges volt és kereken négy kilót nyomott. Kis közösségünket rögtön elkapta a lelkesedés. Bár versenyen kívül, de mégis halat fogtunk! A pontyok valahogy megérezték, hogy vége a versenynek, mert elkezdtek táplálkozni. A kitartóbb horgászok jutalma itt is, ott is egy-egy szép fogás lett.

Zoli csodaszép négykilós tükröse volt a csapat első hala

Ahogy kémleltem a víztükröt a tavacska legszélesebb pontján pontytúrást vettem észre. Ide hajítottam be 12 mm-es epres pellettel csalizott horgomat. Volt érdeklődés rögtön, de nagyon finom pöcögtetések csupán. A halak nagyon óvatosan kaptak, nem úgy, mint a Római tavon szoktak. Ezért úgy döntöttem, hogy a szilikon előkét kicserélem egy rövidebb 1 centisre, így a csali közvetlenül a horog öbléhez tapad. Ez meg is hozta a várt eredményt, egy rezegtetős, ejtős kapás jelezte, odalenn valaki megakadt a horgon. A fárasztást nem siettem el, kiélveztem minden pillanatát. Legnagyobb meglepetésemre egy narancssárga koi ponty kőrözött előttem a vízben. A tó túlsó felén közben tartott az eredményhirdetés, amit egy pillanatra meg is zavartunk, mert a horgásztömeg figyelme hirtelen rám irányult, ahogy narancs színű, három kilós kínai pontyomat szákoltam meg. Egyszeriben megjött a kedvünk a horgászathoz. A kíméletes bánásmód és a gyors fényképezés után a halat visszaengedtük a vízbe.

Kifogtam az aranyhalat! :o) Az első halam egy narancs koi volt

Közben fater úszós készséggel próbálkozott giliszta csalival és akasztott valami szörnyeteget. Sajnos, rövid küzdelem után a hal helyben hagyta tépett zsinórral. „Látod Fater! Az elhanyagolt felszerelés ilyenkor bosszulja meg magát!” Sajnos ebből a tanulságot le kell vonni... Nem szabad esélyt adni a halnak a tavalyi zsinórral.
A túloldalon közben a halőr kiült egy székbe és mindenkinek beszólt, aki fogott valamit. Egy srác rakós bottal kifárasztott egy 10 kiló fölötti pontyot, amit még végignézni is élmény volt. Erre az öreg elkezdett pörölni vele, hogy úgy látta, a kopoltyúja alá nyúlt a halnak. A srác végigsértődött és természetesen csomagolt és el is hagyta a helyszínt. Többet szerintem nem jön ide horgászni...

És most jön a három kívánság, nemde? :o)

Már készülődtünk mi is hazafelé amikor hirtelen olyan orsórecsegtető kapásom volt, amilyen meg van írva a nagykönyvben. Mivel nem voltam közvetlenül a bot mellett szaladtam a botomhoz. Látván, hogy fater is célba veszi, rákiáltottam, hogy eszébe se jusson... :o) A nap utolsó hala szintén epres pelletre jött és igencsak megdolgoztatott. Nagyon jó erőben volt, de velem nem lehet kukoricázni, az év utolsó pontyának nem fogok esélyt adni. :o) Nagy meglepetésemre ez a hal is koi ponty volt, ám ezúttal citromsárga színben. Soha életemben nem fogtam kínai pontyot, most meg egymásután kettőt is. Még az is érdekes, hogy csupán egyedül én fogtam koit aznap. Úgy látszik, az epres Haldorádó pellet igencsak a kedvükre volt távol keleti kollégáinknak aznap. A horog nagyon jól ült. A partra segítés utána a hal 3,5 kilót nyomott a mérlegen. Kimondhatatlan örömünket beárnyékolta, hogy az öreg nekünk is beszólt, hogy ne fényképezgessük a halat, hanem engedjük vissza. Hát nagyon szép dolog mások örömét elrontani. Mindenesetre, azért is lefotóztuk és óvatosan visszaengedtük a citrom színű pikkelyest.

Az év utolsó pontya egy citromsárga színben pompázó koi lett

Összegzés képen megállapíthatjuk, hogy a versenyhorgászat és az azzal járó nyüzsgés, ricsaj és korlátok nekem nem jöttek be. Nem valószínű, hogy további versenyekre benevezek. Inkább marad a csendes örömpeca a természet lágy ölén. Az Ordas tóról sem alakult ki jó véleményem. Pici mesterséges, fóliázott műtó, ahol az ember a használható módszereket tekintve is korlátok közé van szorítva. Ráadásul a halőr rosszindulatú, unszimpatikus viselkedése is nyomatékosította bennem. Többet ide horgászni nem jövünk...

A szeptembert kényszerűségből horgászat nélkül kellett lezárnom, de már türelmetlenül vártam október első hétvégéjét, ugyanis ebben az évben utolsó alkalommal látogattunk el a tatai Római tóra pontyfogás reményében. A vénasszonyok nyara kissé eltolta a rablószezont, hisz a kellemes, szinte nyári melegben még hemzsegtek a vízben a kishalak. Így a zord idő beköszöntéig még lehetőség nyílt egy két békés halakra irányuló horgászatra, mielőtt a csukákat és süllőket vettük volna célba.

Ezúttal négyen vágtunk neki az útnak faterral és két kollégájával, Zsoltiékkal. Az indulás egyből bosszankodással kezdődött, ugyanis ősöm elaludt, így majd egy órát kellett várnom rá a hideg időben. Még így is elsőként, pirkadat előtt értünk a tóhoz, melyet vastag tejszerű köd borított. A sötétben raktuk össze a botjainkat. Ezúttal mindkét szerelékemet önakasztósra készítettem, a már megszokott fix 70 g-os ólommal. Mindkét horogra pellet került, felbuzdulva előző horgászatunk sikerén. A szakirodalom szerint ősszel, a lehűlő vízben inkább az édes ízek a nyerők a büdös jellegűekkel szemben. Nos, végül is erre az élet rácáfolt aznap, de ne szaladjunk a dolgok elejébe... Mindenesetre egyik szerelékre epres ízű, míg a másikra polip-tintahal-kagyló ízesítésű Haldorádó pellet kerül. Győzzön a jobbik!

Életem idáig fogott legynagyobb ezüstkárásza 1,1 kilót nyomott 

A hőmérséklet nagyon lassan akart emelkedni, és a köd is nehézkesen szakadozott fel. Délelőtt 10 órára tisztult ki a táj a szemünk előtt és ezt az időpontot a halak is megvárták. Az első kapásom a „Tenger kincse” pelletre jött, ilyen rángatós, ejtős jellegű. Bevágtam, de éreztem, hogy nem túl nagy az ellenfél a damil túlsó végén. Hát, ha ponty lett volna, nem is lett volna jelentős, de ez bizony életem eddigi legnagyobb 1,1 kilós kárásza volt. Olyan kerek volt, mint egy leveses tányér. Nagyon örültem neki. Az én szememben az „egyéb halak” is ugyanolyan értéket képviselnek, mint nemes fajtársaik, de azért a viccelődést nem tudtam kihagyni és odaszóltam Zsoltiéknak, hogy már majdnem megvan az apró hal kvóta, jöhetnek a pontyok... A választ kikerekedő szemek kísérték. Milyen apró hal? Mi is örülnénk, ha ekkora apró halat fognánk... :o) Ám hamarosan és és fater is kicsévéltek a partra egy-egy félkilós forma karcsit.

 A nap hala egy ötésfeles pikkelyes a hideg víz ellenére a halibut pelletet vette fel

Lassan előbújt a nap is, de addigra úgy átfagytunk, hogy a horgászat végéig már nem tudtunk átmelegedni. Próbáltuk minél nagyobb felületünket a nap felé fordítani és minél több hőt magunkba szívni. Miközben a napsugarak befogására koncentráltam, egyszer csak elfüstölt az egyik botom. Életem legbrutálisabb kapását éltem át, ahogy a megriadt hal pár másodperc alatt vagy 5 méter zsinórt tépett le az orsómról. A botomat megragadva, átváltottam a nyeletőféket és belevágtam a száguldó kapásba. Egyből érzetem, hogy derekas hal van a zsinór túlsó végén, de viszonylag könnyen boldogultam vele. Amikor már félúton volt, megindult bal felé, ezért Zsoltiék egyik botját ki kellett venni. Hiába, a stégek között maximum 2 méter a távolság. Végül megmutatta magát a gyönyörű pikkelyes tőponty, amit fater nagy rutinnal szákolt meg. Még a szákban tartva kivittük a stégről, hogy ne a deszkán verje össze magát. Lefektettem a puha fűre, megszabadítottam a horogtól és a gyors fényképez után kíméletesen visszaengedtük a tóba, ami minden öreg harcosnak kijár...

Mélyebbre fater! Mélyebbre! :o)

Nem sokkal késöbb, olyan dél körül, a másik boton is szép orsórecsegtető kapásom volt. Azt figyeltem, meg, hogy mióta ezt a Deáky Flat Pear ólmot használom, iszonyatos kapásokkal szembesülök. Nem kétséges, a saját magát megakasztott hal megérezve a horgot megiramodik, de talán ilyenkor a forgókapocs kiszabadul az ólom szorításából és a hal szabadon tud száguldozni. Nem tudom még, mi lehet az erőszakos kapásoknak az oka, de nagyon tetszik. Az újabb áldozat egy valamivel két kiló feletti potyka volt, ami az epres pelletet kívánta meg. Sikeres szákolás után rá is kérdeztem faterékra, hogy hol tartanak, mert én már 8 kilón felül járok az összfogást tekintve. A válasz csak hümmögés volt... :o)

Ponty és kárász csokor a nap végén

A délután már végig kapás nélkül telt. Senki sem fogott halat az egész tavon. Mondjuk, délelőtt is csak nekem volt kiemelkedő szerencsém. Nem nagyon nyúlkáltak sehol sem a botok után. Állítólag, a haltalanság oka az volt, hogy egész nyáron vödörszámra szórták a száraz kukoricát a vízbe és őszre a halak eltelítődtek. Én a tógazda helyében erősen korlátoznám a beszórható etetőanyag mennyiségét. Nem engedném, sem a csónakos behordást, sem a kishajóval történő etetést, mert mindkét módszerrel iszonyatos mennyiségű szemes takarmány kerül a tóba. Persze lehet, annak a horgásznak működik a dolog aki ezt alkalmazza, de egy bizonyos szint után, az ész nélküli etetés kártékony hatással van a tóra és a halak kapókedvére egyaránt. Mindenesetre, én nem nyugodtam bele a tétlenségbe és elővettem pergetőbotomat, hogy megvallassam a vizet ragadozók után kutatva. Az acélelőke végére egy ezüst színű DAM EFFZETT körforgó került 4-es méretben. Nyáron gyakran dobáltam a stégről mikor meguntam az egy helyben ülést, de a tó csak méreten aluli csukákat adott. Így volt ez most is. Egy méret közeli csukesz kapta el a műcsalit, ami a horogszabadítás után csobbant is vissza a vízbe.

Bár horgásztársaim nem voltak eredményesek én mégis elégedett voltam két szép pontyommal , kárászommal. Mindezek fejébe még egy pergetett csukát is sikerült kiszednem a tóból, pedig csak negyed órát dobáltam. Mondtam is a srácoknak, hogy most már csak egy jó harcsázás kéne. Jelezték, ha megpróbálom beledobnak a vízbe... :o) Hát, nem próbáltam meg, bár nem lett volna könnyű dolguk, mert jómagam 118 kilót nyomok... Ez a csuka volt a nap utolsó hala, lassan befejeztük a horgászatot. Hazafelé zötykölődve megbeszéltük a következő hétvégét. Akkor ugyanis a sződligeti Ordas tavakat vettük célpontba. De ez már egy másik történet...

Kedvenc horgászportálomon a Haldorádón olvastam először a pelletekről, mint csaliújdonságokról. Számomra azelőtt csupán a különböző módon előkészített kukoricák, puffik, földigiliszták jelentették a lehetséges alternatívákat csaliként, ha pontyot szerettem volna fogni. Úgy döntöttem, hogy most valami újat próbálok ki, hátha kellemes meglepetés fog érni... Utolsó horgászatom alkalmával több szép halat sikerült becsapnom a Haldorádó Feeder Master Red Tuning Vörös Démon pellettel, de akkor még csak néhány csalizás erejéig tettem próbát vele. Az interneten gyorsan rendeltem is még két dobozzal a „Nagy Ponty”, illetve a „Tenger gyümölcse” ízesítésű 12, illetve 16 mm-es pelletekből. Mellé beszereztem még egy Haldorádó Vörös Démon etetőanyag aromát is. Így az új csalik birtokában, teljesen felfegyverkezve vágtam neki a következő horgásztúrának.
 

A helyszínként kedvenc pontyos vizemet, a tatai Római tavat választottam. Egy párás augusztusi hajnalon érkeztünk a vízpartra édesapámmal. Itt muszáj időben kelni, mert a jó pozíciókat gyorsan elfoglalják a horgászok. A szokásos helyzet fogadott minket, a kedvenc helyünkön valaki otthagyta a felszerelését. Persze a környéken látótávolságon belül egy horgász sem volt. „Aki nem horgászik, ne foglaljon helyet sem”- gondoltam és a felszerelést lelkiismeretfurdalás nélkül arrébb tettem egy stéggel. Így a megfelelő hely birtokába neki is tudtunk állni a szerelék összeállításának.

A Római tó festői környezetben terül el Tata és Aggostyán között

Felszerelésem két 3,6 méter hosszú, 3,5 librás SHIMANO Vengeance Specimen bojlis botból és hozzá illő két SHIMANO Super Baitrunner Aero XTE-A 5000-es nyeletőfékes orsóból állt, melyekre szintén SHIMANO 0,28-as terepszínű monofil zsinórt csévéltem fel. Úgy föntöttem, hogy az egyik szereléket a hagyományos etetőkosaras módszerrel fogom szerelni, ami már sokszor bizonyított. Az etetőkosárba piros Maros Mix etető anyag került, amit természetesen a Haldorádó epres aromával és egy doboz csemegekukoricával bolondítottam meg. Itt a horogra is csemegekukorica került. A másik damilomon egy fixen rögzített 70 g-os ólommal nehezített önakasztós szerelék volt, melyen egy 16 mm-es „Tenger Kincse” halibut pelletet kínáltam fel szilikon előkén. Tehát két bot, két módszer. Érdeklődéssel vártam, hogy melyik lesz az eredményesebb... A csemegekukorica már sokszor bizonyított a közelmúltban, de a pelletekben is nagy bizodalmam volt. Fater hasonlóan csalizott. Az önakasztós szerelékére egy szem „Nagy Ponyt” ízesítésű pellet került. Az etetőkosaras szereléke horgára pedig giliszta. Azt tudni kell, hogy fater megrögzött giliszta hívő. Olyannyira, hogy bármikor megállítod az utcán, biztos van az egyik zsebében egy doboz vékony, a másikban egy doboz vastag kukac :) Szóval ez a pelletes csali nála is forradalmi előrelépésnek számított...

Ha hiba van a felszerelés összhangjában, az mindig a legnagyobb halnál fog kiderülni...

Az első jelentkezőre nem sokáig kellett várni. Fater „Nagy Pontyos” pelletel csalizott botján egy másfél kiló körüli kis pontyocska ficánkolt. A körülmények olyan szerencsétlenül alakultak, hogy fárasztás közben a másik botján is pont kapás volt, amire reflexből be is vágtam. Igen ám, de a másik szerelék pont keresztben volt a hallal, így elvágtam a zsinórt. Fater szentségelt is rendesen, hogy elszúrtam a halát, de válaszként felróttam neki, hogy mit kell órákig fárasztani egy másfél kilós pontyot. :) A öröm az ürömben, hogy mivel olyan ólmot használok, amiben a forgókapocs megszorul, így a hal könnyen meg tud szabadulni a nemkívánatos kolonctól.

Önakasztós szerelékemet két darab Haldorádó Vörös Démon pellettel csaliztam fel



Néha a kísérletezés hozza meg az eredményt

A pára lassan feloszlott a tó felett és az ég kitisztult. Látszott szép, napos időt fogtunk ki. Egyszer csak kapást észleltem a „Tenger Kincse” pelletes botomon. A sikeres akasztást rövid, egyoldalú küzdelem követte. Pár perc múlva a parton pihegett aznapi első, valamivel 2 kiló feletti pontyom. Őt hamarosan egy szebb forma kárász és egy tenyérnyi dévér követte. Nekik csemegekukoricára támadt gusztusuk....

A nap első jelentkezőjének a Tenger Kincse Haldorádó pelletre támadt gusztusa

Dél körül előkerült a félrerakott felszerelés gazdája. Olyan másnapos volt, hogy szerintem nem is emlékezett rá, melyik stégen volt előző nap. Talán még azt sem tudta, melyik tavon... :) Mindenesetre ahogy a nap elérte fordulópontját, elkezdtek mozogni a halak is. A tavon egyre gyakrabban láttuk a bevágásra emelkedő botokat, itt-ott szebbnél-szebb halakat akasztva. A szerencse ismét faterra mosolygott rá, mert megszákolt egy gyönyörű 3,2 kilós tükörpontyot. Sajnos a hallal együtt a hangja is megjött az öregnek, így muszáj volt már nekem is valami szebbet felmutatnom.

Fater 3,2-es tükörpontya

Úgy döntöttem újra csalizom az önakasztós botomat, méghozzá oly módon, hogy a szilikon előkén ezúttal két darab 12 mm-es „Vörös démon” pelletet kínáltam fel. A változtatást egy gyönyörű elszaladós kapás díjazta. Amikor besuhintottam éreztem, hogy nem mindennapi hal küzd a horgon, a fék recsegve adagolta a damilt a hirtelen kirohanásokhoz. Mivel kevés hely állt rendelkezésre a stégszomszédok között, nem kis kihívás volt kiegyensúlyozni a jobbra balra történő megindulásokat. Újonnan vásárolt felszerelésem összhangja gyorsan eldöntötte a küzdelem kimenetelét. A gyönyörű pikkelyes tőponty végül megfáradtan felfeküdt a vízre, jelezve itt a szákolás ideje. Kíméletesen kiemeltük és megszabadítottuk a horogtól. Sajnos megtépett száján látszott, nem először találkozott horgásszal. A mérleg kereken 8 kilót mutatott beállítva idei új rekordomat. Gyors fotózás után a potykát visszaengedtük lakhelyére, hogy a jövőben ismét lehetőségünk legyen találkozni vele...

A nap hala kereken 8 kilót mutatott a mérlegen



Fater! Nehogy sérvet kapj! :o)

Még fel sem csaliztam a botomat újra, amikor a másik szerelékemmel is elszáguldott valami. Megfordultam és azon nyomban bevágtam neki. Ez azonban nem volt olyan derék hal, mint az előző, még a két és felet sem érte el. Gyorsan meg is találta a kifelé vezető utat... Ekkor már nagyon jól érzetem magam és a bizalmam egyre nőtt az újonnan kipróbált csalikban.

Ezután több órás szünet következett. Megfordult a szélirány és megállt a tó. Máshol sem láttuk, hogy kapkodnának a botok után. Nekem volt csemegekukoricára több kapásom is, ami nem akadt rendesen. Pedig volt köztük olyan is, melynél rendesen éreztem a hal súlyát, de mégis néhány másodperc után megkönnyebbült a bot és üresen jött ki a szerelék. Érzetem, hogy az általam használt horoggal van valami gond. Gyanúm szerint amurok lehettek a tettesek és az általam használt kis méretű, vékony húsú horog nem tudta átütni a csontos szájúkat. A szomszéd horgász kölcsönadott egy HAYABUSA P1-es horgot kipróbálásra. Hát ez szenzációsan bevált. Azóta ezt használom és nemhogy halam nem ment el, de szinte minden kapásom meg is akadt azóta .Hihetetlenül hegyes, ragadós, és nagyon masszívan tartja magát a hal szájában. Nem is hagyott cserben, amikor a horgászat utolsó perceiben egy brutális kapással vagy négy méter zsinórral szaladt el a megriadt ponty. A nap utolsó fárasztása viszonylag könnyen és gyorsan megtörtént. A tettes egy 2,6 kilós gyönyörű, egészséges tőponty volt, amely a „Tenger kincse” halibut pelletet kívánta meg.

Búcsúzóul a tó egy szép egészséges tőpontyot adott



Kettőnk zsákmánya

A nap végén nem maradt más hátra, mint a csomagolás, fényképezés és a tapasztalatok leszűrése. Nos, pelletekkel három szép ponytot sikerült fognom közel 13 kiló összsúlyban, míg csemegekukoricára egy ponty egy kárász és egy dévér tartott érdeklődést. Utóbbiaknak az összsúlya a 3 kilót sem érte el. Tehát nem csak az derült ki, hogy a Haldorádó „Vörös Démon” és „Tenger kincse” pelletek kiváló horogcsalik, de szelektáló hatásuk is jól megmutatkozott, hiszen kizárólag pontyokat adtak, jóval nagyobb egyedsúllyal. Fater szintén eredményes volt a „Nagy Ponty” pellettel, de nála még több idő kell, míg a gilisztába vetett hitet sikerül majd megrendítenem. Egy javaslatom lenne a csali fejlesztőinek. El tudnám képzelni a Feeder Master pelleteket 16 mm-es, illetve a Carp Master pelleteket 18-20 mm-es méretben is. Talán a nagyobb csalival tovább lehetne növelni a fogott halak egyedsúlyát. Mindenesetre nagy megelégedéssel zártam a horgászatot és biztos vagyok benne, hogy az újonnan kipróbált pelletek a csalis dobozomban ezentúl kiemelt helyet fognak kapni...

A tesztelt Haldorádó pellettek és etetőanyag aroma