Lassan elkezdődött horgásztúránk második napja, ahogy a napkorong felbukkant a mögöttünk terebélyesedő fák koronái fölött. Az előző napon is fogtunk pár tekintélyes méretű halat, de érzetük, a tó még tartogatja számunkra titkai legjavát. Az eseménytelen éjszakába belefásulva az újracsalizás műveletét csigalassúsággal végeztük el, hogy a derűs hajnalban ébredező halak ne az est szétázott csaliját találják meg. Etetésünkre ráfért volna a frissítés, de úgy gondoltuk, hogy stratégiát váltunk és szerelékeinket a tó közepére húzzuk be Gábor etetőhajójával, a horog mellé pedig egy marék pelletet és búzát szórunk csalogatás gyanánt.

 A nappal együtt ébredeztek a tétlen éjszaka után a tó horgászai

Orsóim némán tűrték, hogy a felkelő nap sugarai megsimogassák acélos testüket. A kapásban már nem is bízva, bambán bámultam a hajnali szellő által billegtetett kapásjelzőim táncát. Bár, a többiek kialudták magukat, én egy szemernyit sem szundítottam az éjszaka folyamán. Tudtam, kibírom alvás nélkül is a két napot, de ez egy hétre nyomot hagy majd frissességemben. Éppen ilyen gondolatok jártak az eszemben, mikor baloldali orsóm fékje fájdalmasan felsírt. Erre vártam már vagy tizenkét órája! Egy pillanat alatt akasztottam és elkezdtem fárasztani a nap első halát. Közben Csanád elektromos kapásjelzője is vad csipogással adta tudtunkra az újabb érdeklődő jelenlétét. Két nagy halat fárasztani nem könnyű egy ilyen kis stégen, főleg ha a hajnalban frissen felélénkült pikkelyesekkel hadakozik az ember. Így próbáltunk mindketten gyorsan pontot tenni a kaland végére.

 Két Baitrunnerem tettre készen várta a hajnali kapásokat

Miután Gabesz megszákolta kilenc kilós hajnali tövesemet, még ki sem emeltük a vízből, mikor másik, még bent lévő botom orsója is recsegve adta tudtomra a dupla kapást. Rögtön ott termettem és bevágtam, pedig imént fogott halam még a matracon pihent. Újra ketten fárasztottunk a stégen egymás zsinórja alatt - fölött átbukva, vicces Laokon csoportot alkotva szórakoztattuk ébredező szomszédainkat. Nem szeretem szárazon hagyni az általam fogott halakat, így a másodikat vendéget is keményen fogva fárasztottam ki, hogy minél előbb szabadon engedhessem mindkettejüket. Csanád pontya közben beleúszott a szomszéd stég szerelékébe és letépte magát. Nekem viszont sikerült tíz percen belül a második bajuszost is megszákolni, így lehetőséget kapva a dupla fogással való fotózásra. A második tükrös sem érte el a tíz kilót, bár csak ötven dekán múlott a határ elérése. A halak lerendezése után egyszerre engedtem őket vissza a matraccal. Az egyik jobbra, a másik balra úszott el, akár csak egy vízi balett előadáson. :o)

 Hajnali dupla fogás. Sajnos egyik hal sem ütötte a tízet

Két gyönyörű potyka a terítéken

Örömmel töltött el, hogy az előző nap kudarcot vallott dupla hallibut pellet, most ismét működni látszott, hiszen mindkét botom ezzel a csalival sült el egyszerre. Válaszként Csanád ismét javította a bojlival fogott pontyaink statisztikáját, hiszen sikerült elcsípnie egy kis híján öt kilós pikkelyest. Úgy gondolom, érdemes ezt a madáreledeles bojlit egy kicsit alaposabban górcső alá venni a jövőben. A halfogással járó sorozatos zajokra közben Sándor is felébredt éjszakai mámoros álmából és csalijait ő is felfrissítette a tó mélyén.

Újonnan szerzett bojlis merítőnk ezúttal is hibátlanul dolgozott

Csanád egy öt kilós tövest kerített horogvégre elsőként

Sándor is ébredezett mámoros álmából

A kapás sorozat szerencsére tovább folytatódott. A következő tíz kiló feletti töves ismét Csanád horgán veszített rajta. Sajnos nem tudom megmondani, hogy a csali itt mi volt, mert a sok fogás között az emlékeim elhalványultak már, de ami ez után következett, arra kristálytisztán emlékszem.

A nap előrehaladtával egyre nagyobb pikkelyesek vették fel csalijainkat

Egy brutális kapásba vágtam bele éppen, amikor érzetem, nem mindennapi hal akadt a horgomra. Ellenfelem a tíz kiló felettiek lomhaságával indult meg oldalra. Minden horgásztudásomat latba kellett vetnem, hogy ki tudjam fárasztani a zsebkendőnyi területen hatalmas ellenfelemet. Amikor először megláttuk a behemót tükrös hátát, Gabesz gyomra egyből összerándult, hogy talán megdöntöm 21 kilós helyi rekordját, de a szákolás után ezt el is vetettük, ugyanis halamnak nem volt mély, csüngő hasa és a mérlegen mindössze 14 kilósnak bizonyult. Ám, ez sem rossz eredmény. Sőt, a reggeli jövevény beállította új tükörponty rekordomat.

És megjött a hal, amiben reménykedtem

A 14 kilós óriás beállította új tükörponty rekordomat

Egyáltalán nem számítottunk ilyen brutális kezdetre az első nap ritka fogásai után. A halak sorban adták át egymásnak a helyet matracunkon. Először Csanád szákolt egy tízplusszos pikkelyest, majd ugyancsak ő egy kis háromkilóst, ami nem kevesebb, mint három bojlit vett fel egyszerre. Tőlünk jobbra egy szlovákiai magyar család horgászott. Mikor az ő szerelésüket is behúztuk, sikerrel akasztottak ők is egy nyolcas forma potykát. Azért megjegyezném, hogy ilyen termetes halakat nem igen láttuk, hogy máshol fogtak volna a tavon, csak a mi és a velünk szomszédos stégeken volt ilyen izgalmas a délelőtt.

A következő töves is jócskán meghaladta a tíz kilót

Ez a kis hármas egy tripla bojli füzért vett fel

Jobboldali szomszédunk is sikerrel járt végül

Egy nyolc kilós tükrös került vissza a vízbe

Közben kiérkezett fater is a tópartra. Átadtam neki pontyozó botjaimat és áttelepedtem a stég mögötti kis öbölbe ragadozó halakat fogni. Nagy élmény ekkora pontyokat nyakon csípni, de gyorsan bele lehet fáradni a módszer monotonságába. Így két úszós szereléket pöccintetem be az öböl vizébe. Az egyiket pióca csokorral, míg a másikat halszelettel csaliztam. Meglepetésemre a piócás horgomra volt először kapás és egy 43 centis kis csukát sikerült megszákolnom. Természetesen rögtön vissza is engedtem a vízbe, nőjön még pár kilót.

Piócára jött a csuka ifjonc

Miközben én a ragadozó halak cserkészésével foglalatoskodtam, a srácok sem maradtak tétlenek. Először Csanád csapott be egy újabb szép pikkelyes potykát, majd Sándor szákolt meg egy gyönyörű dundi 12 kilós tövest. Bár, a délután jóval kevesebb halat adott, mint a reggel, azért senkinek sem volt oka panaszra.

Sándor is fogott egy gyönyörű 12 kilós tövest

Amilyen gyenge volt az előző nap, most olyan jól evett a hal

Már azt hittük, hogy nem lehet ezt tovább fokozni, de ekkor érkezett meg a nap hala. A kapás fater botján, vagyis pontosabban az enyémen következett be. A húzásba pedig Csanád vágott bele, mert fater a környéken sem volt. Persze ahogy odarohant, át is vette tőle a botot. Nem is tudom, kinek a nevéhez lehetne behúzni a gigászi küzdelemben legyőzött 16,5 kilós óriás tükörpontyot. Természetesen mindenki faternak gratulált, hisz ő fárasztotta ki az új rekordját, de azért ebben vastagon benne volt Csanád ébersége és az én taktikám szerint felcsalizott botom eredményessége is. Mivel azonban mindnyájan úriemberek vagyunk, mi is gratuláltunk faternak új rekordfogásához.

Matracon fater új rekord hala...

... egy 16 és feles pikkelytelen behemót

Míg a nagy hallal bíbelődtek horgásztársaim, azt vettem észre, hogy leheletnyit megmozdult a kapásjelző a másik pontyos botomon is. Közelebb álltam, ha esetleg szükség lenne a gyors reagálásra. És mit ad Isten, így is lett. Csak úgy süvített le a zsinór a dobról. Fater egyből ajánlkozott, hogy ezt is átveszi, de intettem neki, hogy foglalkozzon a frissen kifogott pontyával. Így míg mindenki fatert ünnepelte, csendben partra segítettem új nyurga rekordomat, ami 11,5 kilójával csupán éppen hogy meghaladta előző túrám legnagyobb vadpontyának súlyát.

Végül én zártam a napot új nyurga rekordommal, egy 11,5 kilós vadpontyal

Ezek a kapitális halak voltak túránk második napjának utolsó fogásai. Az éjszaka ismét csendet és megnyugvást hozott a napközben kifáradt pontyhorgászoknak. Ám volt egy rendkívül kitartó ember, aki nem nyugszik bele csak úgy a tétlenségbe, és az éjszakát a tó ragadozóinak becserkészésével töltötte, nem is eredménytelenül. A trilógia befejező részében megtudjátok, mit adott nekem az éjszakai virrasztás, illetve kipihent társaimnak a következő reggel, mielőtt elhagytuk volna a tavat.

Idén utolsó alkalommal látogattam el barátaimmal kedvenc vizemre, a tatai Római tóra, mely ebben az esztendőben már oly sok termetes hallal ajándékozott meg minket. Év végéig rengeteg terv áll még előttem. Szeretnék eljutni sok általam már ismert és még felfedezésre váró tóra, folyószakaszra. Bár Agostyánban mindig kiemelkedő eredményeket sikerült elérnem, szeretném próbára tenni horgásztudásomat más vízterületeken is. Ezen a hétvégén azonban még figyelmemet a pikkelyes óriásokat rejtő tatai mélység meghorgászásának szenteltem, hátha sikerül elcsípnem egy olyan halat, amivel eddig még nem találkoztam.

 Ebben az esztendőben utolsó alkalommal látogattunk el pontyozni a Római tóra

A kenyér ünnepének reggelén érkeztünk a vízpartra Gábor barátommal és Csanáddal, aki az ő ismerőse. Gábor faházat bérelt a tó hátsó részén, és nagyon kedves módon meginvitált engem egy közös horgászatra. Mivel ezen a részen még sosem horgásztam, egyértelmű volt, hogy élek a lehetőséggel, még ha a gáti szakasz mély vizétől távol kellett is próbálkoznom. Tizenegy órára elfoglaltuk a faházat. Míg a többiek az etetést készítették elő, én összeraktam botjaimat a próbadobásokhoz. Meglepődve tapasztaltam, hogy a tőlünk jobbra lévő stégen régi ismerősünk, Sándor vallatta a vizet, akivel tavaly már horgásztunk egy közöset a szemközti L alakú stégeken.

 A hatos számú faház lett a miénk. Még soha sem horgásztunk a tó ezen részén

Gábor és Csanád összeállította tehát az etetést, ami hallibut pelletekből, némi bojliból és kevés száraz búzából állt. Kölcsönkérték a halőrháznál kikötött csónakot, majd beeveztek az előttünk elterülő, még megdobható területre. Én a stégről indítottam próbadobásokat, hogy lássák, mely részre kell szórni a halaknak szánt finomságokat. Beélesítettem felszerelésemet, majd rendet raktam magam után és előkészítettem a nagyméretű bojlis merítőt és pontymatracot. Miután a többiek visszaértek az etetésről, ők is besuhintottak két szereléket, majd kezdődhetett a várakozás.

 Gábor és Csanád az etetést végzi az előttünk fekvő területen

Botjaimmal a stég bal oldalát foglaltam el. Jöhetnek a halak...

Jómagam a már bevált hallibut pelletes csalizással próbálkoztam, míg Gabeszék madáreledeles bojlit fűztek a horog alá. Csanád nagy álma volt egy tíz kilón felüli pikkelyes megszákolása és nem is kellett rá sokat várnia. Miután én visszaengedtem a hétvége első, csupán két kilós bajuszosát, füstölő kapásba vágott bele. Az erős, ellentmondást nem tűrő bojlis felszereléssel rövid küzdelem után sikerült partra parancsolnia a hőn áhított tízplusszos halat, amely az álomhatárt még meg is haladta két és fél kilóval. Hihetetlen, hogy milyen gyorsan teljesült a vágya. A hatalmas tőpontyot gyorsan lerendeztük, majd Csanád visszaengedte a vízbe, hogy átadja helyét következő társának a matracon.

 Az első tizenkét és feles tőponty Csanád madáreledeles bojliját vette fel

Én még soha életemben nem fogtam bojlival halat, így nem is nagyon bízok ebben a csaliban, de látva, hogy hallibut pellettel csalizott horgom érintetlen maradt, miközben Csanád madáreledeles bojlival fogott egy pontyot, úgy döntöttem próbát tesztek, és az egyik botomat én is a csodagolyókkal csalizom fel. A váltás meghozta a sikert. Hamarosan az orsóm dobja süvítve köpte ki magából a zsinórt, mire pálcámat bevágásra emeltem. Éreztem megvan az első jobb halam a mai napon.

 Matracon életem első bojlival fogott hala

Be kell ismernem, a mai napon nem az én stratégiám működött jól

Mivel a stégen négy bot volt bedobva és a szomszédok sem voltak túl messze, sok lehetőségünk nem volt játszani a halakkal. Így én is keményebbre fogtam a gyeplőt és csakhamar a paplanon pihegett egy kilenc és feles szépséges tőponty. Be kellett ismernem, hogy a mai napon a madáreledel ízesítésű bojli fogósabbnak tűnt a már oly sokat bizonyított hallibut pelletnél. Lám, mindig tanul újat az ember. Mindenesetre megvan életem első bojlis hala, amely két darab 15 mm-es tészta golyócskára csábult el. Minkét fogott halunk csak úgy ontotta magából az etetéshez használt, félig megemésztett búzaszemeket.

 Az első halam kilenc és fél kilót nyomott

 Hibátlan pikkelyes. A Rómain a legtöbb hal ilyen szép egészséges töves

Egy mozdulat és már csusszant is vissza a langyos vízbe

A harmadik szebb halat Sándor akasztotta a szomszédunkban, nem kis galibát okozva nekünk, hiszen tíz és feles tőpontya átúszott mind a négy szerelékünk fölött. Hiába, a szűk helyen roppant nehéz kiszedni a termetes halakat. Óriási bravúr folytán sikerül úgy megszákolni a bivalyerős pikkelyest, hogy egyik botunkat sem kellett kivenni és újra behúzni.

Régi ismerősünk, Sándor is remekelt

A zsákmány egy tíz kilót ütő tőponty

Ekkor azt hittük, hogy kaszálni fogjuk a halakat ezen a tavon, de sajnos nem így történt. A gyors egymásutánjában érkezett három tízes körüli potyka után több órás néma szünet következett. A továbbiakban a többszöri újracsalizás és a naptól való elrejtőzés töltötte ki időnket. Gábor többször is tudtunkra adta, hogy ő bizony egy szép amurt szeretne fogni. Horgásztúránk ezen pontján én bárminek örültem volna, ha meghúzná a zsinór végét, még egy nagyobb kárásznak is. Mindenesetre a kapástalan időszak lehetőséget adott a szomszédjainkkal való ismerkedésre.

 A kapástalan időszakban volt időnk gyönyörködni a természet szépségében

Mikor az egyik ilyen vendéglátogatásból visszatértem, látom, hogy az egyik kapásjelzőm a vízbe pottyant. Mondom Gábornak, hogy nem vették észre a kapást. A válasz elég különös volt. Nem, mert nem csipogott! - felelte. Hát, mivel az én kapásaimat egy kutyanyelv jelzi, az nem is fog neked csipogni soha. - válaszoltam. Mindenesetre megfeszítettem a zsinórt, de a jelző ismét a vízbe pottyant. Ismételt feszítésere, a körte alakú műanyag darab vad táncba kezdett. Rögtön bevágtam és elkezdtem magam felé tekerni az erőtlen halat.

 Szákban életem legnagyobb amurja...

Hát ez ha ponty, akkor nagyon kicsi... - mondtam hangosan. Zsákmányom egyenesen úszott felém minden ellenállás nélkül. Mikor megpillantottam, meghűlt bennem a vér. Egy hatalmas amur nézett farkasszemet velem a horog végén. Mondanom sem kell, ekkor kezdődött el az igazi harc. Az erőteljes kirohanásokat alig tudtam megfékezni a két szélső bot közötti pár méteres területen. Minden fortélyomat be kellett vetnem, mire a hatalmas növényevő megadta magát és hasát felfelé mutatva felsimult a víz felszínére. Sikerült megszákolnom életem eddigi legnagyobb, hat és fél kilós torpedóját, amit fater a túra végén egy akrobata mutatványt bemutatva visszaejtett a vízbe. Érdekes, hogy míg a pontyok, a madáreledeles bojlit részesítették előnyben, amurom a dupla hallibutos pelletet vette fel. Gáboréknak megvolt a lehetőségük a szép amur megfogására, de nem éltek vele. Ő pedig nyugodtan a fenéken ülve megvárta, míg visszaérek botjaimhoz. :o)

 ...ami a két hatalmas hallibut pelletet vette fel

Óriási örömmel töltött el új amur rekordom megfogása, de sajnos ez volt a nap utolsó hala. Egészen reggelig egyetlen mozdításunk sem akadt. Tudom, nem kéne elégedetlenkednünk, de a harminc perc alatt érkezett három nagy ponty és a délután betévedt amuron kívül egész nap és egész éjszaka egy érintésünk sem volt. Egyértelműen intenzívebb horgászra számítottunk, de nem csüggedtünk, mert előttünk állt még az egész hétvége és bár minden kezdet nehéz, előbb utóbb be kell, hogy induljanak a fogások. És így is lett. A következő napon jó néhányunk egyéni rekordja megdőlt, de ezt már csak a következő történetben fogom elmesélni... :o)

 Napnyugta a tó fölött. A következő nap hatalmas élményeket tartogatott a számunkra

Még alig múltam 14 éves, mikor sikeres horgászvizsgát tettem és a tagdíj befizetését követően tagjává váltam a tatabányai Jószerencsét horgászegyesületnek. Már alig fértem a bőrömbe, úgy vártam, hogy életemben először egy engedélyes tavon tegyem próbára horgásztudásomat. Ahogy márciusban felolvadtak az egyesület hideg vizes tavai, az első lehetséges időpontban buszra pattantam, hogy meglátogassam a Síkvölgyi tavak egyikét. A partra érkezve besuhintottam dióverő HOKÉV botomat és rögzítettem kapást jelző ruhacsipeszemet megviselt TEKNŐC damilomon. Ám hibába az etetőanyagnak használt pirospaprikás búzadara és horgon lebegő puffasztott rizs, az első potykámat csak a sokadik alkalomra sikerül megfognom. Jól emlékszem az első évben összesen négy halat sikerült csupán elcsípnem és ezekből mindössze három volt ponty, de az eddigi engedély nélküli tavakon fogott törpeharcsákhoz, naphalakhoz képest ez is tekintélyes zsákmánynak számított.

 Vadregényes táj övezi a Tatabánya közelében elterülő Síkvölgyi tavakat

Látóhatárban a Vértes buja rengeteggel borított hegyvonulata domborodik

Már egy ideje furdalta az oldalamat a kíváncsiság. Vajon mennyit változhatott ez a tó az idők során? Végül úgy döntöttem, hogy meglátogatom a Síkvölgyi tavakat, vagy ahogy mi hívtuk annak idején Sikit, hogy egy múlt idők előtt tisztelgő nosztalgiapecát kövessek el rajta. A helyszínre érkezve az első dolog ami feltűnt, hogy a vízszint jelentősen alacsonyabban állt, mint az emlékeimben rémlik. A partvonal teljesen átrajzolódott a hátsó, kettes számú tó bizonyos részein. Úgy döntöttem, hogy egy pergetőbottal körbejárom a tavat, hátha sikerül elcsípnem egy-két ragadozót a kristálytiszta karsztvízben. Sajnos a csukák aznap nem mutattak érdeklődést körforgó villantómra, bár mégis felüdítő élmény volt bebarangolni a páratlan szépségű tó buja növényzettel határolt partjait. Egyes részeken sűrű erdőben taposott ösvényeken vezetett az utam, ahogy megkerültem gyermekkorom tavát.

 A hátsó tó végében található sekélyesben hemcsegnek az apróhalak

A tavat megkerülve erdei ösvényeken át vezet a horgász útja

Miután nyilvánvalóvá vált számomra, hogy pergetve nem tudok eredményt elérni, csatlakoztam Faterhoz, aki pontyozó felszerelése mellett ücsörgött kapásra várva. Hát, ha csukát nem is sikerült fognom, egy két potyka csak összejön. - gondoltam. Besuhintottam két fenekező készségemet. Az egyik egy önakasztós szerelék volt. Itt a horogra halas pellet került. A másik botomat hagyományos etetőkosárral szereltem és a horogra két szem apró master pelletet fűztem szilikon hajszálelőke segítségével. Utóbbi cájgomra jöttek a kapások, de csalódásomra az elkövetők csupán alig tizenöt centis kis kárászok voltak. Nem is lett volna semmi gond velük, ha megnőttek volna már olyan húsz – harminc dekásra, de ezek a csukázó méretű kárászok eléggé elkeserítettek. Egyértelműen nem erre számítottam.

 A füves domboldalon kellemesen állást tudtunk foglalni

Szinte megpróbálkoztam mindennel. Kukoricát, pelleteket, mini bojlit és még kitudja hány féle nyalánkságot tűztem a horogra, de egyszerűen csak apró kárászokat sikerült fognom. A végén már eléggé belefáradtam ebbe a szélmalom harcba és olyan csalikat tettem a horog mellé, melyeket biztosan nem tudnak felvenni a karcsik. Így viszont a horgászat eseménytelen várakozásba csapott át. Még az sem vigasztalt, hogy fater szemmel láthatólag jól szórakozott az aprónép tizedelésével. Több mint harminc karcsit csalt horogvégre horgászatunk folyamán.

A zsákmány java részét az apró kárászok tették ki. Ez még egy szebb példány

Így telt el az egész nap különösebb események nélkül. A botom mellett a fűben heverve azon tűnődtem, hogy annak idején ez az évi három ponty nem is számított rossz eredménynek ezen a tavon. Időközben arra lettem figyelmes, hogy a mellettem horgászó sporttárs egy másfeles potykát akasztott. Szóval mégis csak van belőlük a vízben! - döbbentem meg. A sikeres horgászhoz hasonlóan készségemet egészen közel, a parttól harminc méterre suhintottam be és láss csodát egyértelmű pontyos kapást mutatott eddig tétlenkedő kutyanyelvem.

 Kárászokat szelektáló csalit feltéve az órák kapás nélkül teltek

Bevágást követően a kárászokhoz képes szokatlanul erőteljes ellenállást érzetem a zsinór végén. Hamarosan a part mellett forgolódott másfél kilós áldozatom. Rendkívül óvatosan bántam vele, nehogy meglépjen a nap hala. :o) Mivel fater elcsámborgott az autóhoz, ismét külső segítséget kellett igénybe vennem a szákoláshoz és a fotózáshoz. A három szem kagyló ízesítésű csemegekukorica meghozta 16 év után az első síkvölgyi pontyomat. Általában hal fogásakor örömet szoktam érezni, de ez most csalódás volt a javából.

Oly sok év után ismét pontyot szákoltam Síkvölgyön

Jobban megküzdöttem érte, mint másutt egy tíz felettiért

Este hét körül kezdtünk csomagolni. Az összes halat visszaengedtük, amit fogtunk. A nosztalgia peca kicsit keserűen fejeződött be. A táj csodálatos, a víz tisztasága kivételes és az idő is kellemesen hűsnek bizonyult. Mindezek azonban nem kompenzáltak minket a haltalan napért. Ha legalább tisztességes méretű kárászok lettek volna a vízben, akkor talán a pontyok hiányát is elnéztük volna. Azonban a borsos napijegy áráért ennél eseménydúsabb napra számítottunk. Bár rengeteg horgász ücsörgött a tó partján, másfél-kétkilósnál nagyobb halat senki sem fogott. Talán tizenhat év múlva ellátogatok ide egy újabb nosztalgia horgászatra. Talán...

Talán 16 év múlva újra találkozunk...

Lassan a végéhez közeledett a kíméletlenül tűző napon töltött vesszőfutásunk, ahogy a narancs színű labda lomhán közelített a horizont felé. A tikkasztó meleg, bár csodás halakkal ajándékozott meg minket, erősen próbára tette kitartásunkat. A késő délutáni órákat az elvonuló vihar által helybenhagyott felszerelésünk rendezésével, újracsalizással és etetésünk felfrissítésével töltöttük. Jómagam elballagtam a halőrházhoz zuhanyozni, így szinte újjászületve tértem vissza horgászállásunkhoz. Fater is megérkezett a tópartra, hogy a napközbeni telefonváltásokon felcsigázva, kivegye részét a termetes halak megtizedeléséből a Tata és Agostyán között elterülő Római tavon.

Lassan nyugovóra tér a napkorong a tatai horizonton

Most már három pár bottal vártuk a kapásokat, de az elvonuló front kissé elvette a békés halak étvágyát. Elsőnek a harcsázó botom fékje reccsent meg. Mire odaértem a kapásjelző be volt esve a vízbe. Megfeszítettem a zsinórt, de nem éreztem ellenállást, így a helyén hagytam a három szál piócával csalizott 5/0-ás húskampót. Egy óra múlva ismét valami megszaggatta az orsó fékjét, de most sem sikerült akasztanom, pedig igen agresszív húzás volt. Lehet, hogy hiba volt, de ekkor lemondtam a harcsázásról, hisz Ricsi barátom 12 órás jegye pont lejárt. Így már csak négy bojlis botot hagytunk bent, a horgok mellé fűzött nagyméretű hallibut pelletekkel. Az első halat faternak sikerült megszákolnia. Egy szép két kiló fölötti pikkelyes küzdött meg a nagyméretű csalival. Persze nem ekkora pontyokra készültünk, de hiszen a reggel is hasonlóan kezdődött...

Fater még ki sem érkezett a tópartra, máris halat akasztott

Lassan elsötétült a táj. Izgalmat csak az időnként megugró, kapásjelzőbe rögzített világítópatronok fénye okozott, ahogy megemelkedtek, majd visszaestek a helyükre. Persze erre nem lehetett bevágni, hisz csupán a kisebb pontyok próbálkoztak a számukra túlságosan nagy csalival. Sajnos, az éjszaka nem volt békésnek mondható, mert a felhőkben érkező vérszívó rovarok mellett, a közeli horgászstégeken kibontakozó táncos – zenés mulatság is alaposan megborzolta idegszálainkat. Kis reményt adott a kínlódásba, hogy este tizenegy körül a gáti szakaszon egy kilenc kilós tőpontyot szákolt meg egy másik társaság. Ez a röpke remény azonban lassan tovaszállt, ahogy a fáradtság erőt vett rajtam. Botjaim mellett ülve fejem előrebicsaklott, majd álomba szenderültem. Igazi mély, fáradtsággal átitatott álom volt ez, amibe gyorsvonatként süvített bele felsíró orsóm vad recsegése. Egy szempillantás alatt talpra ugrottam és besuhintottam, a már nem várt látogatónak.

Az eseménydús nap egy gyönyörű tükrössel búcsúzott tőlünk

A kerek bajuszos a maga tíz kilójával beállította új tükörponty rekordomat

Éreztem, jól akadt a horog. Böszme vendégem elődjeitől eltérő módon, nem vad kirohanásokkal, hanem egyhelyben történő súlyos forgásokkal, kavargásokkal adta fel a leckét számomra. Álmomból felriadva, kábán irányítottam, a magát megadni nem nagyon akaródzó éjszakai betyárt. Tíz perces küzdelmet követően, sikerült matracra fektetnem életem eddigi legnagyobb, kereken tíz kilós tükörpontyát. Valahogy a tükrösök ezidáig elkerültek engem, de most és itt, revánsot vettem ezért. A horog ütötte seb fertőtlenítése és a fényképezés után óvatosan útjára engedtem ezt a gyönyörű pikkelytelen rekordhalat.

 Új pontymatracunk sokat segített a halak mozgatásában és visszaengedésében

Egy utolsó fotó a búcsú előtt...

Miután újracsaliztam, ismét elfoglaltam kényelmesnek cseppet sem mondható helyemet a nekem jutott vasszéken. Fél órát sem kellett várni az újabb akcióig. Ezúttal fater botja emelkedett bevágásra. Egyből segítségére is siettem a merítővel, bár a vihar által felkavart kakaó barna vízben csak nagy sokára pillantottam meg apám termetes zsákmányát. Többszöri próbálkozásra sikerült csak megmeríteni a tizenegy kilós tőpontyot. Fater tiszta extázisban volt, miközben rendbe tette élete harmadik legnagyobb halát. Arcán szokatlan révült lelkiállapot tükröződött, miközben a fényképezőt kattintgattam róla. Erre a halra most nagyon büszke volt. Bár, nem ez volt az eddigi legnagyobb, de ezt ezúttal a saját felszerelésével, a saját elképzelései szerint csalta horogra. A gratuláció után a hal mehetett vissza a vízbe, én pedig a sátorba aludni. Ricsit kértem meg, hogy figyeljen botjaimra, amíg megpróbálok pár órát szunyálni.

Fater szinte extázisban fárasztotta ki az est sötétjében 11 kilós ellenfelét

Félelmetes amikor így néz... :o)

Nanana!!!

A hűvös éjszaka a sátorban nagyon kellemes klímát teremtett. Olyan jót aludtam, mint az elmúlt hét kánikulája alatta egyszer sem a négy fal között. Észre sem vettem, úgy elröppent a hajnalig tartó négy óra, mikor fater kiabálására riadtam fel. Tudtam hala van, így kitápászkodtam a sátorból, hogy megszemléljem a már parton fickándozó hét kilós tövest. Természetesen készítettem róla is pár fényképet. Az éjszaka izgalmai után, a hajnal megnyugvást hozott apám ábrázatára. A hal visszaengedése után, újracsaliztam botjaimat és megkértem, a már indulni készülő Ricsit, hogy evezzen be nekünk még egy utolsó etetésre, hogy az előttünk lévő terület a továbbiakban se veszítsen varázsából.

A felkelő nap sugarai egy gyönyörű tőpontyot találtak matracunkon

A hajnal végre békét és nyugalmat hozott apró csapatunkra

Miután megbeszéltük barátommal, hogy legközelebb a Búbánat völgy környéki Duna szakaszt fogjuk együtt megvallatni, elbúcsúztunk egymástól. Mint előző nap, most is az első kapásra délelőtt tíz óráig kellett várni. A kilenc kilós nyurga ezúttal az én horgomat vette fel. A hétvége alatt egyetlen halat sem veszítettem még, így magabiztosságom is jelentősen megnőtt ekkorra. Minden teketóriázás nélkül fárasztottam ki a tíz kiló alatti vadpontyot. Az új harmincas SIMANO zsinórom eszméletlenül jó tűrte az igénybevételt és kettes méretű HAYABUSA horgom sem akadt rosszul egy alkalommal sem. Ezen a hétvégén, minden úgy ment, ahogy elterveztem. Már csak egy nagyobb hal hiányzott, ami ténylegesen próbára teszi felszerelésemet.

Az esti tükrös után folytattam a nyurgák kitermelését...

... bár a szilva aszaló melegben ez nem volt könnyű munka

A halak végül csobbantak egyet a tóban, bár ezt mi is szívesen megtettük volna

Közben a nap tikkasztó sugarai folyamatosan szívták ki belőlünk az életerőt. Egyszerűen nem volt hova menekülni. Szerencsére fater hozott magával egy napernyőt, ami alá behúzódtunk a forró napsütés elől. Csak akkor rohantunk ki, ha valamelyikünk botján kapást észleltünk. Kora délután nekem volt egy akasztásom, ami rögtön akadóba is menekült. Minden trükköt bevetettem, de végül mégiscsak szakítani kellett. :o( Közben fater egyik botját amurozóra szerelte, egy 16 mm hínár-sás ízesítésű pelletet felkínálva a szilikon előkén. Éppen mellettem szunyált, mikor észrevettem, hogy kapásjelzője felemelkedik, majd megreccsen az orsó fékje. Akkorát ordítottam rá, hogy majdnem felborult a székkel. :o) Sikeres akasztás után a partra kurblizta hét és feles nyurga pontyát, mellyel a kezében bemutatott pár zsonglőrmutatványt a fényképezőgép előtt. :o)

A vadul tűző nap elől csak egy kis ernyő nyújtott fedezéket

Egy nyurga faternak is összejött. Egy hibátlan hét és feles vadponty

Késő délutánra tudatosult bennünk, hogy nem fogjuk kibírni reggelig a küzdelmet. Pirosra sült bőrünk valósággal égett testünkön. Kiszáradt ajkunknak, a már rég felmelegedett vizünk sem adott felfrissülést. Úgy döntöttünk hát, hogy összecsomagolunk, hiszen már nem vágytunk másra, mint egy hideg zuhanyra és pihenésre a szoba hűvös árnyékában. A sors viszont nem így írta meg a forgatókönyvet. Szépen lassan elkezdtük bontani felszerelésünket. Először a sátrat, hálózsákot pakoltuk össze, majd az elemózsiás, csalis szatyrokat, pontymatracot. Végül már csak a két beélesített botom maradt a parton, mikor süvítő kapás szakította meg a monoton munkát. Ahogy bevágtam, karikába hajlott a három és fél librás bojlis botom. Hűha, talán most jön majd a hétvége hala? - eszméltem fel. Az óriás ponty, mint egy tengeralattjáró indult meg újra és újra. A hétvége alatt, most érzetem először, hogy nem én vagyok az ura a helyzetnek.

Ha tíz perccel előbb jött volna, neki is jutott volna matrac :o(

Ez volt az, amire már tényleg nem számítottunk indulás előtt pár perccel

A tizennégy és fél kilós behemót életem eddigi második legnagyobb hala

A féktelen behemót többször is átúszott másik damilomon, így akrobata mutatványokkal kellett átbújnom, még bent lévő botom zsinórja alatt, hogy egy pillanatra se szakadjon meg a kapcsolat köztünk. Miután fater kitekerte másik szerlékemet is, nyílt igazi terem a fárasztásra. Kellett is, mert a harc még csak most kezdődött. Lassú, méltóságteljes, a tíz kiló felettiekre oly jellemző, lomha mozgással próbált megszabadulni ellenfelem terhétől. Mikor először megláttam fordulni az óriási haltestet, teljesen elképedtem. Ebből még akár rekord is lehet... Vagy ötször meg kellett pipáltatnom, mire sikerült megmeríteni zsákmányomat. Éppen hogy belefért új bojlis szákunkba, a mérlegen tizennégy és fél kilót nyomó behemót tőponty. Örömöm leírhatatlan volt. Sajnos, a pontymatracot már elpakoltuk, így a puha fűre fektettük le az termetes hústömeget. Össze is gyűltek a gát horgászai megcsodálni a nem mindennapi fogást.

A hibátlan pikkelyes bearanyozta a napunkat

Bár a kíméletesség eszközeit elcsomagoltuk már, azért vele is óvatosan bántunk

És végül ő is visszanyerte a szabadságát... :o)

Miután visszaengedtük a hétvége legnagyobb halát, kitörő örömmel csomagoltuk el még szanaszét lévő felszelésünket. Kedvenc tavunk ismét nem mindennapi élménnyel ajándékozott meg minket. Ki tudja, ha maradtunk volna éjszakára, lehet még lett volna részünk néhány páratlan élményben, de úgy érzetük ennyi elég volt mára. Kell hagyni legközelebbre is valamit... :o)

 Augusztusban újra kifoglak! Addig szedj fel még pár kilót!

Már régóta terveztünk egy újabb nagyhalas horgásztúrát, amely a májusi sikereket felidéző élményekkel ajándékozhat meg minket. Nem gondoltuk azonban, hogy ez a már annyira várt program, a nyár talán legperzselőbb hétvégéjére fog esni. A jósolt kánikula és a 38 fokos hőmérséklet ismeretében, talán balgaságnak tűnt a Római tó gáti szakaszát választani horgászhelyül, hiszen itt a közelben sem egy épített horgászállás, sem egy kóbor fa nem található, ami árnyékával menedéket nyújtana a kíméletlen napsugaraktól. Azonban, a nyári melegtől felhevült vízben, a gát előtt elterülő mélyebb részeken nagy eséllyel csíphetünk el néhány óriáspontyot a tó lakói közül. Természetesen, csak ha az általunk választott stratégia ismét működni fog...

A hajnal újra kedvenc tavunkon talált minket

Hajnalban értünk ki Ricsi barátommal a tópartra, aki bár rutinos dunai pecás, pontyozás tekintve nem sok tapasztalattal rendelkezik. De ugye, jobb későn elkezdeni, mint soha... A tó viszonylag néptelennek tűnt és az általunk választott helyen sem láttunk horgászt. Gyorsan iparkodtunk cuccainkkal megmálházva, a múltkor oly sok szép halat adó horgászállás felé. Megdöbbenve tapasztaltuk, hogy bár kedvenc helyünk szabad, de közvetlen mellette egy idősebb sporttárs hadakozik botjai mellett ülve a vérszomjas szúnyoghordákkal. Megkérdeztük tőle, hogy zavarná e, ha esetleg mellette foglalnánk helyet, de szerencsére válaszként egy nagyon kedves invitálást kaptunk. Így letáboroztunk a nagy reményekkel kecsegtető álláson.

Ezúttal a tó termetesebb lakóit szerettük volna megtizedelni

Miután beélesítettem két bojlis botomat, kérdőre fogtam a szomszédot, hogy hogyan telt az éjszaka. Panaszkodva mesélte, hogy egyáltalán nem volt kapás, csak egy két kiló körüli potykát fogott csupán. Sebaj, gondoltam, meg fognak jönni majd a halak, ha megcsináljuk az etetést. Két szerelékemet 90 grammos fix ólommal láttam el és a kettes méretű önakasztós horgok mellett az egyik boton két darab 22 mm-es hallibut pelletet, míg a másikon két szem ananászos bojlit fűztem fel a hajszálelőkére. Gondoltam kísérletezgetek kicsit, hisz bojlival még úgysem fogtam soha semmit. Az első kapásra nem is kellett sokáig várni, egy másfeles pikkelyes pontyocska szánkázott ki a víz felszínén, ami Isten tudja, hogy hogyan tuszkolta magába a két szem óriási pelletet.

Szinte hihetetlen, hogy mit gyömöszölt be a szájába az a kis pikkelyes

Idős szomszédom nagy meglepődéssel figyelte végig a jelenetet. Csodálkozott, hogy milyen gyorsan sikerült halat fogni, hiszen nála nagyon nem akarnak működni a dolgok. Mint elmesélte, ő mindig puffival és kukoricával horgászik és nem szívesen változtat ezen a stratégián. Ám, most hogy látta, milyen jól működik a pellet, kért tőlem egy szemet kipróbálni. Szilikon előkén fűztem fel a horgára egy 16 mm-es hallibut pelletet. Besuhintotta és láss csodát, egy perc sem telt el, heves kapásba vágott bele. Rövid fárasztás után alámerítettem a kereken hét kilós, gyönyörűséges tükörpontynak, amivel felavattuk újonnan beszerzett bojlis merítőnket és pontymatracunkat. Készítettem pár képet a boldog horgászról, majd visszaengedtük a halat. Hát, ilyen pelletet veszek én is! - mondta csillogó szemekkel szomszédunk.

Lám, sosem késő új dolgokat tanulni! - mondta búcsúzóul szerencsés szomszédunk

Ahogy szépen lassan bereggeledett, elkértük a halőrháztól az öreg csónakot és Ricsi barátomat beküldtem vele, csináljon nekünk egy jó kis etetést. Dunán edződött horgászként pillanatok alatt a megfelelő helyre navigálta a csónakot egy evezővel is. A próbadobásomat méregetve, megfigyelte a partról még elérhető távolságot, és megszórt egy szobányi területet két kiló hallibut pellet és fél kiló kagylós bojli keverékével. Ezt a műveletet még megismételtük este és másnap hajnalban is. A nagy területen szétszórt hallibut pelletek lassan elkezdtek dolgozni és intenzív szagukkal magukhoz édesgették (vagy inkább büdösgették) a tó bajuszos lakóit. A bojlik biztosították, hogy ha már a pelletek szétoldódtak, azért maradjon valami tartósabb étek is az aljzaton. Stratégiánk alappillére volt ez az etetés.

Ricsi barátom a kölcsön csónakból végzi az etetés műveletét. Kevés bojli és pellet a menü

Miközben vártuk, hogy beérjen az etetés, Ricsi kiváltott egy 12 órás jegyet magának. Így a harcsázó botomat is be tudtuk élesíteni. A fenekező szerelék 5/0-ás húskampójára 3 szál megtermett piócát akasztottam, amik még múlt hétről maradtak meg, majd csónakkal behúztuk a szereléket a tó közepére. Mire végeztünk a művelettel, a mellettünk horgászó sporttárs összecsomagolt, majd elköszönt. Ekkorra már csak mi voltunk a gáton. Ricsi összerakta pergetőbotomat és egy általam javasolt 5-ös DAM körforgót akasztott az acélelőke kapcsába. Azon a helyen próbálkozott, ahonnét éppen az imént távozott szomszédunk, hiszen ezen a részen vad rablásoktól forrt a víz. A második dobásra egy bődületes rávágás lett a válasz. Kiabált nekem, hogy jöjjek meríteni. Így partra került a túra egyetlen ragadozója, egy kettő harmincas gyönyörű csuka személyében. Barátom öröme leírhatatlan volt. Ugyan, ez még csak a kezdet... - mosolyogtam a bajuszom alatt.

 Ricsi első zsákmánya egy kettőharmincas csuka lett

A nagyméretű DAM körforgóra vágott oda, már a második dobásra

Ricsi sematikusan végigdobálta a partot. Mire a tó túlsó felére ért, csak egy kis fehér pontot láttam belőle, ahogy világos pólójában vallatta a vizet. Éppen azon tűnődtem, hogy mi lenne, ha most jönne egy nagyobb hal... Ebben a pillanatban a zsinórom kiegyenesedett és az orsóm felsikított. Rögtön bevágtam és megéreztem ez lesz a túra első szebb pontya. Elrikkantottam magam barátom nevét emlegetve, és mivel a víz nagyon jól veteti a hangot, ő elsőre felfigyelt jelzésemre. Intettem neki, hogy jöjjön gyorsan. Mire megkerülte a tavat, akasztott halam pont meríthető állapotba került.

A nap első termetes pontya egy pompás tíz kilós nyurga volt

A horogszabadítás pillanatai a pihe puha pontymatracon

Kis eligazítás után partra emeletem életem első tekintélyes, kereken tíz kilós nyurga pontyát. A matracon megszabadítottuk a horogtól, fertőtlenítettük a sebét, majd pár fotót követően kíméletesen visszahelyeztük a tóba. Ricsi hüledezve nézte végig, ahogy eltávolodott tőlünk a hatalmas vadponty. Nem is gondolta, hogy ekkora halat fogunk a mai napon. Én viszont tudtam, hogy ez a szép nyurga még csupán az első látogató volt friss etetésünkön.

 Hibátlan pikkelyes vad ponyt lett az első áldozatom. Sose rosszabb kezdést... :o)

Egy profilkép a sikeres fogásról mielőtt útjára engedném

Figyelmeztettem horgásztársamat, hogy a következő hal az övé lesz, de a pergető ösztön ismét elcsalogatta a közelből, így a dél körül érkező második kapásról is lemaradt. Szerencsére most nem volt olyan távol tőlem, így egy kisebb füttyel fel tudtam hívni a figyelmét a zajló eseményekre. A következő áldozat szintén egy gyönyörű nyurga ponty lett. Szinte hihetetlen, hogy megszállták az etetést ezek a nyúlánk halak, hiszen a Római tavon azelőtt még sosem fogtunk, csak kizárólag tőpontyokat a termetesebbek közül.

A második potykámnak párszor már megszúrták a száját

A hal hét kilósnak bizonyult. A hétvége további részén e súlyhatár alá nem mentem :o)

Izmost testükkel veszettül harcolnak a horgon ezek a sodrófa pontyok, de most emberükre találtak. Zsinóromat éppen az előző nap cseréltem le egy harmincas SHIMANO Tribal damilra. Így az előző horgászatokat tekintve, jóval magabiztosabban tudtam bánni ezekkel a vadul védekező uszonyosokkal. Nem kellett csak annyira megnyitnom a féket, amennyire feltétlenül szükséges volt. Gyorsan a partra is került a gyönyörű pikkelyes potyka ami hét kilójával beállította az alsó határt, ami alá a hétvége hátralevő részében nem sikerült mennem. Miután lekezeltük a halat, útjára engedtünk, hogy következő társának átadja a staféta botot.

 A sérült harmonikaszájat gondosan fertőtlenítettem. Talán így gyorsabban gyógyul

Az új pontymatracunk nagyon megkönnyítette a termetes halak visszaengedését

Csak egy mozdulat és zsupsz. Már menekül is a szép nyurga

Mondanom sem kell, mikor Ricsi barátom úgy döntött, hogy elmegy a halőrházhoz csontkukacot vásárolni, a következő kapás éppen akkor érkezett. Íme, a harmadik orsótépő nyurga és vendégem ez alkalommal sem volt a botok mellett. Magamra hárult így a szerep, hogy kifárasszam a következő ellenfelet.

Következő halam, egy tíz és feles vadponty, beállította új nyurga rekordomat

Ő is az óriási hallibut pelleteket porszívózta fel

Ez a küzdelem jóval keményebbre sikeredett, mint az előzőek. Úgy érzetem, ahogy egyre forróbb a napsütés, ezeknek a vadpontyoknak egyre nagyobb az erejük. Barátom a horgászboltból visszaérve, rögtön a merítő után nyúlt és többszöri nekifutásra sikerül alátolnia a nagyméretű szákot a vadul forgolódó tíz és feles nyurgának.

Míg én kínlódtam a perzselő napon, a halak minden kényelmet megkaptak a parton

Természetesen ő is gyorsan visszanyerte a szabadságát

Egy pillanat alatt már csusszan is vissza a tó langyos vizébe

Miután visszaengedtük ezt a kemény harcost, én úgy döntöttem, hogy pihenek egyet. Igencsak kimerített a gyors egymásutánjában jött három termetes hal. Addig innen el nem mész egy lépést sem, amíg a következő halat meg nem fogod! - adtam ki az utasítást vendégemnek. Természetesen, ő így is gondolta és az eredmény sem maradt el. Délután kettő körül újra indult a vad küzdelem, de ezúttal nem én tartottam a kezemben a bot végét. Richárd a vad dunai márnák után ízelítőt kapott, milyen is partra segíteni egy tizenkét és fél kilós tőpontyot. Leírhatatlan volt arcán a boldogság, hisz előző rekordját nyolc és fél kilóval szárnyalta túl ezzel a pompás hallal, ami végül horgásztúránk első napjának legnagyobb súlyú fogása lett. Természetesen hagytam, hogy a sikeres horgász engedje útjára a pompás halat, ami hatalmas vircsaftot csapva menekült a tó biztonságot adó mélye felé.

Ricsi élete halával egy tizenkét és feles tövessel

Előző márna rekordját most nyolc és fél kilóval javította meg :o)

A nap ekkorra már elviselhetetlenül tűzött. Két kapás között az volt az egyetlen szórakozásunk, hogy kémleltük az eget, mikor bukkan fel egy-egy bárányfelhő és imádkoztunk, nehogy elkerülje a napot. Lehet, hogy túl buzgón imádkoztunk, ugyanis délután háromra a látóhatáron sötét fellegek kezdtek gyülekezni. A közeledő vihart látva, felszereléseinket összepakoltuk egy halomba. A biztonsági intézkedéseket egy bődületes kapás zavarta meg. Besuhintottam és éreztem, ahogy vadul rugdalódzik a zsinór végén a tettes. Remélem, hogy kijön a hal, mire ideér a vihar! - rimánkodtam. Szerencsére, sikerült időben partra parancsolni és lerendezni a nyolc és feles nyurgát. Természetesen ő is, mint az összes többi társa a pellet csalit vette fel. Próbálkoztunk pedig ananászos, kagylós, fűszeres bojlikkal, de egy tisztességes kapásunk nem akadt rájuk.

A túra következő hala egy újabb szép nyurga ponty lett

Arcomra van írva a tikkasztó hőség, de a háttérben már gyülekeznek a felhők

Alighogy visszaengedtük a halat beköszöntött az orkán erejű szél. Cuccainkat bedobáltuk a sátorba, majd ledöntöttük azt és kövekkel erősítettük meg. Így, a vihar nem hordta szét felszereléseinket. A heves széllökéseket óriás cseppekben lezúduló eső követte ami nagyjából egy órán keresztül okozott felfrissülést naptól cserzett bőrünknek. Az eső elmúltával valahogy a kapások is megszűntek. A víz zavaros lett, hisz a szél felénk tolta a felkavart iszapot. Több órás tétlen szünet következett, ami alatt próbáltuk rendezni felszerelésünket, újra dobtuk botjainkat. Este hatra már minden a helyén volt és készültünk az éjszakára. Túl voltunk a túra első felén és számos gyönyörű halat sikerült matracra fektetni, de a java még csak most következett. A következő történetben megtudjátok, vajon sikerült e túlszárnyalni az első nap eredményeit, és sikerült e megdönteni a túra eddigi tizenkét és fél kilós csúcsát...

Június végén úgy döntöttem, hogy meglátogatom a szőnyi Bocska tavat. Elsősorban afrikai harcsát szerettem volna fogni, de kiérkezésünkkor azt az információt kaptuk, hogy a hideg víz miatt idén még nem helyeztek ki a tóba belőlük. Sebaj, gondoltam, hiszen magammal hoztam pontyozó felszerelésemet is, hátha szükség lesz rá. Ez végül helyes döntésnek bizonyult. Tehát, a tervezett afrikai harcsázásból egy nagy pontyozás kerekedett ki. Méghozzá nem is akármilyen...

 Szőny Duna felőli oldalán találhatóak az U és L alakzatú Bocska tavak

Bár, már reggel hét órára kiértünk a helyszínre, szabad helyet mégis nehéz volt találni, mert már hajnalok hajnalán is elég sokan voltak a vízparton. Végül a tó túlsó felén akadtunk két egymás mellett lévő szabad állásra. Fater a híd mellett telepedett le, én pedig tőle húsz méterre vertem tanyát. Rögtön szembetűnt, hogy a víz állása rendkívül magas az elmúlt hét esőzései és a belvíz miatt. A kiépített horgászállások egytől egyig víz alatt voltak. Tulajdonképen, a magas víz nekünk jól is jött, mert nem úszós módszerrel, hanem hagyományos fenekezéssel próbáltuk meg horogvégre keríteni a tó lakóit. Így egy kicsit bátrabban lehetett dobni, hiszen az apró U alakú tó partja most három méterrel kijjebb terült el.

A vízállás nagyon magas volt. A hídon át sem lehetett menni száraz lábbal

Ezúttal az egyik horgomra csemege kukoricát, míg a másikra két szem 12 mm-es epres – halas pelletet fűztem fel. Kíváncsi voltam, melyik lesz eredményes. Fater ezúttal is a giliszta, pellet párosítással próbálkozott két botján. Az etetőkosárba mindketten zöld színű fűszeres – halas etetőanyagot gyúrtunk. Az első jelentkező fater gilisztás botjára érkezett. A kapásba én vágtam bele, ugyanis fater elcsászkált a kempingszékéért az autóhoz. A tettes egy bő tenyeres dévérkeszeg volt, ami rövidesen vissza is került a vízbe. Közben az én pelletes botomon is többször kapást észleltem, de nem tudtam elég gyorsan odaérni. Hiába, aki már az önakasztós módszerhez szoktatta hozzá magát, nem árt ha néha a csúszó etetőkosaras szerelékkel is élezi a reflexeit. Most már készenlétben álltam a botjaim mellett, így időben be tudtam suhintani. Az első halam a part mellett leakadt, de a második, egy szép erős két és feles nyurga, már nem úszta meg az incidenst. Nagyon vastag, húsos szája volt. Biztos vagyok benne, hogy valamilyen módon a Dunából keveredhetett a tóba, hisz az ott található kecskeköröm kagylón nevelkedő pontyoknak lesz ilyen húsos szája.

Az első elkövető egy jó erőben lévő kettőfeles dunai vadponty volt

Miután visszaengedtem első áldozatomat, a következő hal egy jó félkilós ezüstkárász lett, amit fater csípett el. Aznap minden ponty és dévér, amit fogtunk, visszanyerte a szabadságát, de az ezüstkárászok nem úszták meg a találkozást. Az idő lassan borongósra fordult. Az eső elkezdett szemerkélni, a víz felszínét felborzolták a vadul becsapódó esőcseppek.

Fater aznapi legszebb ezüstkárásza. Pisti és Karcsi :o)

 A felszerelés beélesítve, jöhetnek az uszonyosok

Az időjárás változás egyszeriben meghozta a tó lakóinak étvágyát. Egymás után suhogtak a botok, bevágásra emelkedve. A halak általában hullámban jöttek. Fél órás pihenők után, szinte minden boton egyszerre volt kapás. Párosával fogtuk a szép két kiló körüli potykákat. Egyszer én fárasztottam, egyszer apám. Általában szép egészséges példányok voltak az áldozatok, ilyen dunai vadpontyok. Fogtam viszont egy kettőharmincas pikkelyest is, amelynek mindkét szeme hiányzott. Hiába, vak ponty is talál szemet. :o)

 Vak ponty is talál szemet... :o)

 Fater is buzgón termelte ki a halakat. Elszánt ábrázatán látszik az ősi halász ösztön

Ez a külső akadás úgy történt, hogy a hal előtte vagy tíz métert vitte a csalit. Hogyan? :o)

Ami ez után következett, azt lehetetlen hitelesen elmesélni. Egymás után szedtük ki a bajuszosokat, kárászokat, dévéreket a vízből. Mivel mindig egyszerre volt kapás mindkét botomon, sokszor fater besegített nekem. Alapvetően az mondható el, hogy pelletre a nagyobb kettő, és három kiló közöttiek, míg kukacra a két kiló alatti pontyok és a fehér halak jöttek. Délre annyira elfáradtam az intenzív horgászatban, hogy egyik botomat át kellett szerelnem önakasztós módszerre, hol a horog mellé két 16 mm-es hallibut pelletet fűztem fel. Így kevesebb kapást, de nagyobb egyedsúlyú halakat reméltem.

 A nyerő szerelék, a fűszeres halas etetőanyag és két szem epres pellet

 Egy szép kettőharmincas vadponty. Úgy küzdött, mint egy oroszlán

 Általában a pontyok párosával tették tiszteletüket a parton

Természetesen a módszerváltást követően megszűnt a kapkodós horgászat, de még így is gyakran fordult elő, hogy egyszerre két ponty került a terítékre. Ettől a pillanattól kedve azonban fater vette át a prímet, mert az etetésére beálló halaknak nagyon ízlett a puhatestű csali. Így gilisztával egymás után termelte ki a kisebb pontyokat, kárászokat.

A halak között nincs rasszizmus. A fehér és a fekete bajuszosok is jól megférnek a tóban

Egy újabb két kiló feletti páros. Gyönyörűek nem?

Faternak a mai napon a nyomába sem sikerült érni

Késő délután egyszer csak felsikított a fék az önakasztósra szerelt botomon is. A bevágás után rögtön érzetem, hogy bár nem kapitális, de az eddigieknél szebb uszonyos vette fel a két nagy hallibut pelletet. Mondanom sem kell, hogy ez a hal sem egyedül érkezett, így kisebb galiba kerekedett fárasztás közben, hogy melyikünk halának merítsünk először alá. A fogás egy kereken három kilós, hibátlan dunai nyurga ponty volt, vastag kagylóevő szájjal. Természetesen, végül ő is visszanyerte a szabadságát.

 Parton a nap hala...

 ... egy hibátlan három kilós nyurga

 Természetesen ő is visszakerült a vízbe. Egy pontyot sem vittünk el aznap

A nap végén még faternak volt pár szebb fogása. Bár, afrikai harcsát nem sikerült fognunk, de ketten így is közel 30 halat segítettünk partra. Az eredményesebb ezúttal apám volt, hisz a giliszta csali tarolt, de azért tegyük hozzá, hogy az ő legnagyobb hala volt akkora, mint nálam a legkisebb. A pellet, bár jól működött, kevesebb, de darabosabb halakat hozott.

 Fater legszebb hala már majdnem átlépte a két kilós lélektani határt

Elégedetten pakoltunk össze. Nagyon mozgalmas nap volt. Főleg, hogy a part egy meredek emelkedőbe végződött, így egész nap fel le rohangáltunk rajta. Idén még szeretnék ide visszatérni, amikor beáll a fagy. Ugyanis, itt a vízkeringetés miatt mindig akad meghorgászható terület és a téli időszakban gyönyörű pisztrángokat szoktak kihelyezni a tóba. Már alig várom... :o)

Legközelebb itt fogunk horgászni :o)

Június közepén Nagybivalyosra terveztünk egy háromnapos horgásztúrát, de sajnos a viharos szelekkel beköszöntő hidegfront meghiúsította terveinket. Mivel azonban szabadságainkat már kikértük, úgy döntöttünk, hogy ha nem is három napig, éjjel nappal, de azért kimegyünk horgászni ezen a hétvégén is. Amikor rögtönözni kellett, nem is eshetett más vízterületre a választásunk, mint az agostyáni Római tóra, ahol egy hónappal ezelőtt felejthetetlen élményekben volt részünk. Úgy döntöttünk, megkockáztatjuk a horgászatot kedvenc tavunkon, a kiszámíthatatlan, viharokkal baljós időjárás ellenére is. Mint utólag kiderült, jól döntöttünk.

Rossz időt jósoltak, de mégis mégis kellemes meleg fogadott minket Agostányban

Ezúttal nem keltünk olyan korán. Biztosak voltunk benne, hogy az előző napi felhőszakadás miatt a tó bővelkedni fog a szabad állásokban. A szerencse minket igazolt. A stégsor nagy része csupasznak bizonyult és a gáti szakaszon is akadtak még üres helyek. Most az utóbbi mellett döntöttünk. A gátról derekas dobásokkal elérhetőek a jó haltartó helyek és általában a széltől is védelmet nyújt a hosszú földsánc. Reggel hétkor már a szerelékek a helyükön pihentek a tó mélyebb részein.

Júniusra már szépen megerősödtek a partot szegélyező nádszigetek

Fater minkét botjával pontyra próbálkozott giliszta, kukorica csalival. Én ezúttal fenekezőre szereltem harcsázó botomat és a méretes horogra három szál piócát tűztem fel. A szereléket a gátőrház elé dobtam be, ahol a víz mélysége jelentős. Másik pálcámmal a már megszokott önakasztós szerelékkel a pontyokat, vettem célkeresztbe a horog mellé felfűzött két szem polip – tintahal – kagyló ízesítésű 16 mm-es hallibut pellettel. Természetesen a csalit a már jól bevált 'tenger kincse' ízesítésű dippbe mártottam. Az így aromásított csali mindig előbb meghozza a várt kapást, mint a natúr.

Célbavettem a tó közepét, de felbukkanni láttam egy szörny fejét

A halak a mai napon nagyon nehezen indultak be. Fater többször is luftot ütött, amit annak tudtunk be, hogy a halak nagyon finnyásan kapnak. Az elsőt nekem sikerült megakasztanom egy kétkilós tükrös személyében. Nem gatyáztam sokáig, percek alatt a parton pihegett a meglepett bajuszos. Miután én is többször sikertelenül suhintottam be néhány orsótépő kapásnak, egyszer csak megállt a kezemben a pálca. Éreztem, hogy most valami nagy halat akasztottam. Átkoztam az eget, hogy bár megvettem az új jó minőségű zsinórjaimat, mégsem csévéltem még fel a dobra. Így most is nagyon óvatosan kellett fárasztanom a megvadult behemótot, ami az utolsó pillanatban a part mellett akadt le a horogról. Ekkorra már egy kisebb tábor gyűlt össze mögöttem, de sajnálatos módon csalódást kellett okoznom nekik. Ekkor kivettem a harcsázómat és helyette belegyintettem egy másik pontyozót is, hallibut pellettel csalizva. Hát ha van még több hasonló pikkelyes is a környéken...

Egy gyönyörű két kilós tükrös volt az első jelentkező aznap

A következő hal ismét az én horgomon jelentkezett. Egy érdekes mintázatú kettőharmincas pikkelyes ponty volt az elkövető. Örültem a fogásnak, de a nagy hal elvesztése kis keserűséget csalt a horgászatomba. Közben faternak vágta fel valami a kapásjelzőjét a gilisztás botján, de hiába akasztott, pár perc után neki is elment a nap hala. Tanakodtunk, hogy miért lehet az, hogy vagy nem sikerül megakasztani az elhúzós kapásokat, vagy egy pillanatra akasztunk és elmegy az elkövető, vagy pedig ha nagyobb hal kerül a horogra, azt nem tudjuk megtartani, pedig a felszerelés ugyanaz, mint a múltkori volt. Úgy ítéltük meg, hogy az első két problémáért amurok lehetnek a felelősek, hiszen körülöttünk itt is – ott is fogtak kisebb példányokat közülük. Az amur csontos szájában nehezebben akad a horog és a bevágással is tovább kell várni, mert nem felszippantja a csalit, hanem a szájával fogva szalad el vele. A harmadik probléma pedig abból fakadhatott, hogy a pontyok nagyon finnyásan kaptak aznap és a horog csak a szájuk sarkát csíphette el.

A halas pellet ismét bizonyított. Én az összes halat ezzel a csalival fogtam

Na, ez a kettőharmincas vajon milyen mintázatú?

A délelőtti eseményeket hosszú kapástalan időszak követte. A hátunk mögött többször elhaladt egy sporttárs, aki sörért igyekezett a büfébe. Minden egyes alkalommal egyre ziláltabban festett, de sosem felejtette el megjegyezni nekünk, hogy ő bizony ma amurra megy. Délután kettő körül fater is meglátogatta a büfét. Ahogy látóhatáron kívül ért, egyből szép kapásom kerekedet. A hal könnyen jött kifelé, éreztem, hogy nem pontyosan mozog. Segítséget kértem az amurozó sporttárstól, aki éppen megint sörért iparkodott a büfé felé, hogy segítsen már megmeríteni. A partnál láttam fordulni a halat és felkiáltottam: Ez egy amur! Segítségem erre azt válaszolta, hogy ő is látta és ez bizony ponty... Mondom, hogy amur! - feleseltem. A sporttárs megmerítette a kettőfeles növényevőt és büszkén magasra emelte: Na látod, hogy ponty. Szép nyurga! Én erre csak ennyit válaszoltam: Hány sört ittál ma? Akkor mélyen belenézett a szákba és arcát kezeibe temette. Túl sokat... - válaszolta. :o) Tehát, csakugyan amurok voltak a tettesek a sikertelen akasztások alkalmával.

A zsiványkodó növényevők közül az egyik fennakadt a horgomon

Miután megszabadítottam az ezüst torpedót koloncától, gyorsan beraktam a szákba és beírtam a naplóba. Fater már közeledett, mikor újracsaliztam. Gondoltam, megtréfálom az öreget. Mikor megkérdezte, hogy volt e valami, csak annyit válaszoltam, hogy egy mozdítás sem. A gyűrűs szákban az amur még nem tért magához, fejjel lefelé kapkodott levegő után. Átkiabáltam faternak: Az egyik hal kezdi feldobni a pacskert. Igazgasd már meg őket! Lebukdácsolt az emelkedőn és elkezdte igazgatni a szákot. Te, mi a fene ez? Mi van van benne? Mi ez itt? Egy amur? Mikor fogtad? - csodálkozott. Én nem fogtam semmit, biztosan beleúszott a szákba... - feleltem nevetve. :o)

Végül faternak is bejött a hal és megtörni látszott az átok...

Délután a halak ismét kezdtek megélénkülni. Itt is, ott is fogtak kisebb pontyokat. Fater egyik, majd másik botján is egy – egy két kiló alatti bajuszos jelentkezett. Már ideje volt, hogy ő is eredményt produkáljon. Mivel már neki is sikerült megfognia a kvótát, úgy döntöttünk, hogy lassan indulunk hazafelé. Megegyeztünk, hogy többet már nem fogunk dobni aznap.

Egy hetyke horgász és egy hetyke potyka

Fater elindult a kocsi felé a cucc egy részével, amikor gyors egymásutánban mindkét bent lévő botommal kifárasztottam egy egy kisebb pontyot. Már vagy két órája be voltak dobva, de csak most jött rájuk jelentkező. Mikor apám visszajött, leesett a húsz fillér: Az összes hal szinte akkor kapott, amikor fater nem volt a közelben. Ergo, ő a kapástalanság igazi oka!!! Most, hogy végig gondolom, Kecskéden is így történt az eset... :o)

Utolsó bedobásra egy hibátlan pikkelyes...

...és egy gerinc problémákkal küszködő kisebb társa kapott

Miután visszaengedtünk az utolsó két vendéget, összecsomagoltunk és indultunk haza. Bár ma is sikerült mindkettőnknek nagy halat akasztani, most mégsem jártunk sikerrel. De hiszen ilyen a horgászat. Sikerek és kudarcok kusza kavalkádja. Mindenesetre, a mai napon sem csalódtunk a tóban, hiszen mindketten fogtunk kisebb halakat és azért megvolt az esélye a nagy fogásnak is...

 Ugyan a mai napon nem fogtuk halálra magunkat, de mégis jól szórakoztunk

Általában, hogy melyik vízterületre megyünk horgászni, jelentősen befolyásolja eredményességünket, hiszen míg az intenzíven telepített tavakba sokszor heti rendszerességgel tesznek halakat, addig a kisebb horgászkezelésű vizekbe csak ősszel kerülnek új lakók. Mégis az ember sokszor vágyik a kisebb, eldugottabb tavacskákra, hiszen itt nincsen zsúfoltság, nincsen hangzavar, keresztbe dobálások, kapásjelző sípolás, csak a pőre természet, a nyugalom és a harmónia. Ez az, amit a népszerű horgászvizek nem tudnak megadni az ember számára. Még ha itt a horgászat nem is kecsegtet kiemelkedő zsákmánnyal, az a varázs, ami ezeket az eldugott vizeket körülöleli, újra és újra arra ösztönzi a vándorhorgászt, hogy ellátogasson partjaikra egy újabb felejthetetlen élmény reményében.

A kecskédi tó mellett az ember igazán közel érezheti magát a természethez

Egy ilyen horgászkezelésű víz a kecskédi tó is, ahol egyszer már pár évvel ezelőtt megfordultunk és villantóval számos gyönyörű csukát zsákmányoltunk. Nagy érdeklődéssel vártam tehát ezt a horgásztúrát, bár az meteorológia gyilkos meleget ígért. Úgy döntöttem, hogy ezúttal is a csukákat veszem célba. Egyik botommal úszós, élő kishalas szerelékkel, míg a másik pálcámmal pergetve fogom üldözőbe venni az éhes ragadozókat. Sajnos, csak a tóparton értesültünk róla, hogy emelőhálóval nem lehet csalihalat fogni a tavon. Mivel mi szabálytisztelő, becsületes horgászok vagyunk, az úszós csukázásnak így lőttek. Maradt tehát, az egy szál pergetőbotom, míg fater a békés halakat vette célba fenekező készségeivel.

Az egész tavon szinte csak mi horgásztunk. Csend, nyugalom, béke

A helyszínre érkezve csodás látvány tárult elénk. A tavacskát szinte mesebeli vadon ölelte körül. A nádasokkal tarkított partot időnként fából ácsolt kis horgászállások szakították meg, menedéket nyújtva a tűző nap és eső elől a megfáradt horgászoknak. Nagyon kulturált, rendezett környezet fogadott minket. Rajtunk kívül csupán egyetlen, idősebb sporttárs volt az egész parton. Úgy döntöttünk, hogy a tó végében verünk tanyát, ahol egy csomókra tagolt nádasnyelv nyúlt mélyen a vízbe. Nem bírtam magammal, rögtön összeállítottam pergetőfelszerelésemet. Az acélelőke kapcsába a Mocsán már kitűnően vizsgázott, piros csíkokkal övezett, ezüst színű DAM EFFZETT körforgómat tűztem. Már repült is a tó közepe felé a műcsali, nagy fémlevele propellerként túrta a vizet. Még csupán a másodikat dobtam, amikor vad rávágás szaladt végig a pálcán. Reflexből berántottam és rögtön éreztem, egy olyan csukát sikerült akasztanom, amivel idén még nem találkoztam.

A nap hala, egy gyönyörű csuka, már a második dobásra odavágott a villantónak

Fater! Hozd a merítőt! - kiáltottam hátra, de nem jött válasz. Megfordulok és látom, hogy apám még látótávolságon belül sincs. Hajaj, nem fogom tudni kivenni kézzel a halat, hiszen idén már kétszer ráfaragtam így... - morfondíroztam miközben a csuka előttem bukfencezett a vízben. Próbáltam húzni az időt és bíztam benne, hogy ezúttal jól akadt a villantó hármashorga. Hirtelen ötlettől vezérelve átkiabáltam a tőlem harminc méterre horgászó idősebb sporinak, hogy segítség kéne. Lassan bandukolt felém, majd a vízbe téve a merítőjét figyelmeztetett, hogy nekem kell belehúzni a halat, mert ő szinte teljesen vak. Remek! - gondoltam magamban és lassan beletereltem a halat a régimódi szákba. Mire partra került a hal fater is előkerült. Így hárman csodáltuk az 55 centis, másfél kilós pompás ragadozót. Szinte hihetetlen, hogy ilyen gyorsan meglett az áhított csuka, amiért jöttem.

A már mocsán is bevált, piros - ezüst csíkos DAM EFFZETT körforgó kellett neki

Idei legszebb csukám 55 centi hosszú és másfél kiló súlyú volt

Ebben a pillanatban még az gondoltam, hogy itt kaszálni fogom a csukákat, de sajnos nem így lett. Hiába dobáltam tovább, több rávágásom aznap már nem akadt. Faternak azonban folyamatosan kapása volt gilisztára, bár egyszerűen nem tudta megakasztani a tréfálkozó halakat. Két törpeharcsát is kiszedett a vízből, mire úgy döntött, hogy átvált gilisztáról kukoricára és pelletre. Unszolására én is felcsaliztam egy pontyozó botot. A hajszálelőkén felkínált kukoricafüzért a nádasnyelv csücskébe pöccintettem be, ugyanis azt az információt kaptam a halőrtől, hogy itt gyönyörű amurok szoktak tanyázni. Ezúttal fater vette kézbe a pergetőt és elég messzire eltávolodott letett botjaitól. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a bottartó állványzat felborul és fater egyik botja a víz felé kúszik. Tigrisként vetődtem az életre kelt horgászbot után. Szerencsére a vízpart legszélén sikerült még elcsípnem, de hiába vágtam be, hal már nem volt rajta. Mi lenne, ha nem kóborolnál el a botjaidtól? - tetemtettem le apámat. Az öreg megfogadta a tanácsot és meg is lett az eredménye. Csakhamar egy dundi kis tükörponty ficánkolt a parton. Így most már neki is meglett az első hala. Micsoda öröm... :o)

Fater akció közben...


Szákban a nap első pontya, egy másfeles tükrös

A nyerő csali ezúttal az édes kukorica volt

Mondtam faternak, hogy figyeljen a nád mellé dobott botomra, amíg végigdobálom körforgóval a partszakaszt. Mikor visszaértem, látom, hogy a botom a földön hever. Ezt is lerántotta valami a villákról. Bevágtam, de a hal már régen benyargalt a nádasba. Kis erőltetés után a horog csupaszon jött vissza. Kérdőre vontam fatert, hogy miért nem figyelt a botomra. A válasz az volt, hogy egyszerre háromra nem tud... :o) Nagyszerű, pedig biztos vagyok benne, hogy egy szép amur volt a tettes. Mivel a nád mellett több kapásom nem akadt, két 12 mm-es pelletet raktam a horog mellé és új helyre suhintottam be a szereléket.

Egy hatalmas tavi kagyló zárta közre a villantó nagy hármashorgát

Ahogy a nap egyre tüzesebben sütött, a halak aktivitása is csökkent. Délre beköszöntött az igazi kánikula 37 fokos meleggel és abszolút kapástalansággal. Próbáltunk behúzódni a fák árnyékába, felüdülést nyerve a tikkasztó hőségben. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a kapásjelzőm fel-le liftezik. Bevágtam és érzetem, hogy ha nem is nagy hal, de valami fickándozik a zsinór végén. Bár kis nyurga pontyom nem érte el a két kilót, mégis ádázan harcolt előttem, többször is elkerülve a rabságot jelentő merítőháló száját. Immáron nekem is meglett a napi pontyom, ráadásul idén az első nyurga. Miközben rendeztem a halat, arra lettem figyelmes, hogy fater is akcióra mozdult és egy bő tenyérnyi dévért csörlőzött ki a partra.

Egy ponty nekem is összejött aznap. Egy kis nyurga vette fel a két szem halas pelletet


Nem nagy, de azért neki is örültem

Fater egy bő tenyeres dévérrel zárta a napot

Bár tudtuk, hogy ha még maradtunk volna a tóparton, biztosan kiszedtünk volna pár halat a vízből, de a perzselő meleg és az egyre fogyó árnyék csomagolásra kényszerített minket. Igaz, a mai napon nem roskadoztunk a halaktól, de mégis nagyon jól éreztük magunkat. Egy kellemes délelőttöt töltöttünk el a csodás környezetben és még a horogra is akadt valami. A tikkasztó napot követően még szinte el sem indultunk hazafelé, máris vágyódtunk vissza erre a kedves kis tavacskára. 

Nagyon jól éreztük magunkat Kecskéden. Ide biztosan visszatérünk még

Lassan beborította a tájat a sötétség, ahogy botjaink mellett ülve csodáltuk a lemenő nap utolsó sugarai által beragyogott aranyhidat a Római tó víztükrén. A mögöttünk álló nehéz nap egy életre szóló élményekkel ajándékozott meg minket. Elégedetten pihentettük szemeinket a kapásjelzőkön tudva, hogy a történetnek itt még nincs vége, hisz a beköszönő éjszaka még tartogathat számunkra meglepetéseket. Az aranyszínű táj lassan elsötétült és a környéket beborította a fekete éjszaka. A csendet csak a szúnyogok zümmögése törte meg néha, ahogy elröppentek az ember füle mellett.

Fegyverzetünk a víz felé irányítva. Célkeresztben a nagytestű pontyok

Felszereléseink mozdulatlanul várták az újabb betévedő érdeklődőket. Tudtuk, hogy az előttünk lévő területen szétszórt nagy méretű pelletekből és bojlikból álló etetés lassan, de biztosan dolgozik. Bármelyik pillanatban kifeszülhet a zsinór és megszólalhat a fék kerregő hangja. Egyelőre azonban erőtlen rángatásoktól táncolt a kutyanyelv, ahogy a kisebb két - háromkilós potykák próbálták felvenni a hajszálelőkén felkínált egy, vagy két darab óriás hallibut pelletet. Nem tehettünk fel apróbb csalit, hiszen akkor a falánk apróságok felhabzsolták volna a nagy pontyoknak szánt falatokat.

 Nagyméretű egy, vagy két szem hallibut pellet került a 2-es méretű horog alá

A polip - tintahal - kagyló ízesítési dippet használva előbb megjött a várt kapás

A két pontyozó bot mellett beengedtünk egy nadály és egy harmatgiliszta csokorral csalizott úszós készséget a part menti nádasok elé harcsát remélve. Itt is, ott is hallatszódnak a rablások, buffanások, de puhatestű csalijaink végül is érintetlenek maradtak. Így kis csapatunknak meg kellett elégednie a fater által délután fogott egyetlen harcsával.

A nádnyiladékba eresztett nadálycsokor ezen az éjszakán érintetlen maradt

Este tizenegy óra körül a csillagos eget baljós felhők kezdték eltakarni. Éppen az égboltot kémleltem, amikor fájdalmasan felsírt az egyik orsóm fékje. Egy határozott mozdulattal beemeltem a húzásba és éreztem, ismét valami kolosszussal hozott össze a szerencse. A korábbi harcokban elhasználódott 27-es zsinegem pattanásig feszült, ahogy a nagy lomha test megindult jobbra a gátőrház felé. Óvatosan állítottam a féket, hogy a zsinór nyúlása ne vezessen tragédiához. Próbáltam irányítani a halat, próbáltam felfedezni, hogy merre lehet a sötétben. Gábor egy kézi reflektorral világította meg az előttünk lévő vízterületet, de sokáig csak az UV sárga zsinórom törése mutatta, hogy merre mozoghat ellenfelem. A nagy reflektorozásra összegyűltek a szomszéd állások horgászai és hangos biztatásokkal próbáltak segítségemre lenni a küzdelemben. Volt aki amurt jósolt, volt aki harcsát, de én érzetem, hogy ez a hal nagyon hasonlóan viselkedik, mint elődjei. A sors végül engem igazolt, amikor az előttünk lévő vízben felbukkan egy óriási ponty teste. Gábor ügyesen merítette meg a hatalmas pikkelyest. A horogszabadítás és a seb fertőtlenítés művelete után lemázsáltuk az éjszakai betyárt, ami kereken 14 kilót nyomott a mérlegen. A sporttársak sűrű gratulációja közepette engedtem útjára legújabb áldozatomat, hogy lassú farokcsapásokkal eltűnjön a kávébarna vízben.

A 14 kilós óriás ponty életem mások legnagyobb fogása lett

Az öröm az arcomra van írva, ahogy ficánkol a kezemben a hatalmas haltest

A nagy harc közepette fel sem figyeltünk a hirtelen beköszönő viharra, ami beparancsolt minket a sátrunkba. Szerencsére az égi áldás java elkerült bennünket, így egy bő fél óra múlva ismét a botok mellett tudtunk ücsörögni. A fáradtság lassan erőt vett rajtunk és úgy döntöttünk reggelig megpihenünk, hogy hajnalban újult erővel álljunk a kihívások elé.

A rövid parti látogatót követően halam menekülhetett vissza búvóhelyére

Nagyon hideg volt a sátorban, és a fekhely sem volt kényelmes a göröngyös földön, így hajnal három óra körül úgy döntöttem, hogy kimegyek sétálni egyet. Ahogy kint sétáltam, úgy gondoltam, hogy akár be is dobhatnék. Amikor pedig behajítottam a szerelékeket úgy gondoltam, hogy akár halat is foghatnék... :o) Nem is kellet sokáig várnom, mert 10 perc után egy rángatós kapásba vágtam bele, így ismét megkezdődött a cirkusz a sötétben. Szegény Gábort felóbégattam álmából, hiszen az ilyen forma halakkal nem tudok egyedül elbírni. Pláne sötétben. Az éjszaka utolsó hala rendkívül harcias volt. Vagy tízszer szaladt ki, esetenként 40 méter zsinórt is letépve a dobról. Most én is azt hittem, hogy amurral állok szemben, de végül a zsinór végén ismét egy nagyobb tőponty ficánkolt. Nagy rutinnal kezeltük le a 11 kilós bajuszost, majd őt is szabadon engedtük az éjszakában.

Az éjszaka utolsó hala egy egészséges 11-es töves volt

Ennél szebb ébresztőt egy horgász sem kívánhat magának

Természetesen ő is visszakerült éltető elemébe, hogy egyszer újra találkozzunk

Úgy döntöttünk, hogy már nem fekszünk vissza. Újracsaliztam, de többször is beszakadtam. A horgászállásunk előtt húsz méterrel egy akadót fedeztünk fel, amiről idáig nem is volt tudomásunk. Eddig nem jelentett problémát, mert a nagy halak mindig oldalra indultak meg. Ha meg kis pontyok vették fel a csalit, azok egyenesen jöttek ki és megtalálták az akadót. Előfordult az is, hogy egy másfeles ponty vette fel a két brutális pelletet. Ezt elkerülve mindkét szereléket két pellettel csaliztam. Nem is maradt el a hatás. Újabb kapás, újabb brutális erő. El is pattant a megfáradt zsinór. Éreztem, hogy a harcokban elmacskásodott damiljaim, már nem alkalmasak a küzdelemre, így Gábor bojlis botjait csaliztuk fel az én botjaim helyet. Az etetőhajó akkumulátora az éjszaka során feltöltődött, így újra esélyünk volt becsalogatni a nagy halakat az reggelre kipucolt etetésre.

Az etetőhajó nem nélkülözhetetlen, de nagyban növeli az eredményességet

A következő jelentkező a horgomon egy 9 kilós potyka lett. A 35-ös zsinór végén szinte vízisízett kifelé az előző halakhoz képest. Ezzel a felszereléssel ellentmondást nem tűrően parancsoltam partra horgásztúrám utolsó halát. Úgy érzetem, alaposan kihorgásztam magam és itt az ideje, hogy átengedjem a terepet a frissen kiérkező faternak.

Horgászatom utolsó hala eltörpül elődjei előtt a maga 9 kilójával...

... de ne becsüljük le, hiszen máskor egy ekkora hal bearanyozná a napunkat!

A horog ütötte seb fertőtlenítése neki is kijár, hogy megelőzzük az elfertőződést

Első pontyát kora délután akasztotta az öreg. Még ő sem találkozott ekkora halakkal, így jócskán rászorult tanácsainkra. Gábor felszerelésével azonban sokkal könnyebben boldogult, így egy húsz perces küzdelem után partra segítette új 14 kilós rekordpontyát. Először szinte sokkolták az események, majd ahogy megnyugodott, elkezdett minket oktatni horgászatból.

Fater is gyorsan megfogta a maga rekord pontyát

Csak úgy feszült a büszkeségtől az öreg :o)

A hal a maga 14 kilójával majdnem két és félszerese eddig fogott legnagyobb pontyának

Fater nagyon sportszerű! Mindig óvatosan bánik a halakkal

Egy órán belül sikerült dupláznia. Még nagyobb harcban sikerült megküzdenie egy, az előzőtől alig fél kilóval elmaradó pikkelyessel. Érdekes módon a nagy pontyok egytől egyig tövesek voltak, bár Gábor mondta, hogy a hét elején ugyanitt fogott 21 kilós rekordja egy pocakos tükrös volt. Késő délután már nem akadt több kapás, de így is elégedettek voltunk, hiszen olyan élményben volt részünk, melyek egy életre belevésődtek az emlékezetünkbe. Megköszöntük Gábornak az önzetlen segítségét, majd összepakoltunk és hátrahagytuk a tavat, mely ezen a hétvégén olyan bőkezűen ajándékozott meg minket.

Csakhamar megjött a párja az első halának. Csak fél kilóval maradt el tőle

 A sapkámban már majdnem úgy néz ki, mint egy horgász... :o)

Magyarországon a horgászok többségének a kedvenc hala a ponty, így a legtöbben ezt a halfajt próbálják horogvégre keríteni. A legtöbbünknek egy betévedő tíz kiló feletti potyka élete halát jelentheti. Így voltam idáig én is, hiszen bár sokat horgászok pontyra, tízpluszost ezidáig nem sikerült elcsípnem. Ezért is izgatott fel Gábor telefonhívása, aki egy teljes hétig sátorozott a Római tó partján, amiben újságolta, hogy egy 21 kilós tükröst és több 15 kiló körüli pikkelyest segített partra már az első napon. Egész héten tartottuk a kapcsolatot telefonon, értesülve az egyre másra akasztott gyönyörű halakról. Péntek hajnalban jött el az én időm, amikor már a napkeltét követően robogtunk faterral a rekordfogással kecsegtető vízterület felé.

Kivételesen nem a stégsoron, hanem a gáton foglaltunk állást

Mikorra megérkeztünk Gábor már alaposan kipecázta magát, így igen önzetlen módon nekünk segédkezett, hogy a sikerélmények minket se kerüljenek el. Az ő eredményességének a kulcsa az volt, hogy a szerelékét két maréknyi pellet társaságában, egy etetőhajó segítségével húzta be a jónak vélt helyre. Sajnos erről a luxusról most le kellett mondanunk, mert a kishajó akkumulátora pont érkezésünkre merült le. Úgy döntöttünk, hogy csónakkal beevezünk és megszórjuk az előttünk lévő területet pelletekkel, bojlikkal. Ezt a műveletet Gábor végezte el, miközben én a partról navigáltam őt a megfelelő helyre. Amíg az etetés beért, kisebb halakkal próbálkoztunk. Én apróbb pelletet, fater pedig kukoricát és gilisztát tűzött a horgára.

A táj itt sokkal vadregényesebb. A partszakaszt nádas foltok szegélyezik

Az etetést halibut és ponty master pelletekből, illetve mézes bojlikból készítettük

A kisebb pontyok nem sokáig várattak magukra. Fater egymás után segítette partra a két kilós forma tükrösöket és én is hármat fogtam ki zsinórban. Bosszantott viszont, hogy a nagyokat nem tudtuk elérni, hiszen azok jóval beljebb tanyáztak, mely távolságot már dobással nem tudtunk elérni. Bíztam benne, hogy a beszórt nagy szemű pelletek és bojlik kicsalják őket a már partról is elérhető zónába. Kis idő elteltével átváltottam a nagyhalas horgászatra. Hajszálelőkémre az egyik boton egy szem 22 millis hallibut pelletet fűztem fel, míg a másik horog mellé ugyanebből két darab került. Még sosem használtam ekkora brutális csalit. Az első kapásra nem kellett sokáig várni. Egy hatalmas húzást követően megkezdődött a harc egy nagyobb ponttyal, amire már olyan régóta vártam, de sajnos alul maradtam küzdelemben, ugyanis a part közelében kipattant a szájából a horog. Izgatottan dobtam újat és a következő kapás sem váratott sokat magára. Ezúttal a két pellettel csalizott szereléket vette fel valami brutális dög. A bot karikába hajlott, és a zsinór elpattant a kötésnél. Jaj, éreztem, hogy nagyot hibáztam. A 27-es zsinór ide kevés lesz. Ezzel a damillal az ekkora halakat nem fogom tudni kifogni. Elkeseredve, vesztesként vártam az következő összecsapást miközben fater nagyon jól szórakozott a kisebb bajuszosok aprításával.

Amíg beért az etetés, kisebb halakkal múlattuk az időt

Lassan átléptünk a délutánba. Kicsit el voltam keseredve. Úgy érzetem, hogy a szerencsém elhagyott, hiszen ott volt kétszer is a nagy lehetőség, de egyszer sem sikerült élnem vele. Ráadásul, ha további nagy halak jönnének, akkor sem lenne könnyű dolgom, hiszen a 27-es zsinórom nem fogja bírni ezt a strapát. Ezen gondolkodtam éppen, amikor hitelen az orsómról valami recsegve kezdte letépni a zsinórt. Rögtön bevágtam és akasztottam. Éreztem, jó halat sikerült megcsípnem, iszonyatos erővel rohant ki újra és újra. Nem bízva a damilomban az orsó fékjét nagyon lazára állítottam és folyamatosan engedtem húztam rajta, így próbálva kimeríteni a halat. Olyan óvatosan bántam vele, mint a hímes tojással. Több mint fél órán keresztül küzdöttem vele így, mire Faternak sikerült alá tolnia a szákot. El sem hittem, hogy sikerült kifognom ezt a 10,6 kilós harcias tövest, amivel beállítottam az új egyéni rekordomat. A gyors horogszabadítás és száj fertőtlenítés után csináltunk pár közös képet és útjára engedtük a hétvége legagresszívebb pikkelyesét. Örömöm leírhatatlan volt, de nem sejtettem, hogy az események csak most fognak felgyorsulni...

Nagy méretű bojlis szákban a hal, amire oly sokáig vártam


Első tízpluszosom hatvan dekával haladta meg a tíz kilót


Ő volt a nap legharciasabb ellenfele


Óvatosan engedtem útjára a megfáradt vendéget

Közel egy órát kellett várni a következő vendégre. Ezúttal, a dupla pelletes horgot vette fel valami szörnyeteg, iszonyatos orsótépést produkálva. A fárasztás sokkal könnyebben ment mint azt az előző halnál tapasztaltam. Ez a töves jóval lomhábban és nyugodtabban viselkedett a horgon, így nem kényszerültem annyit játszani a fékkel. Óvatosan, de határozottabban tereltem a szák felé, ahol Gábor hamar rabul is ejtette őkelmét. Hihetetlen, de a rekordomat egy órán belül ismét megdöntöttem ezzel  a 12 kilós tőponttyal. Nagy gonddal megszabadítottuk terhétől, majd óvatosan visszahelyeztük a vízbe. A nagy méretű merítőszákkal és a szájfertőtlenítéssel próbáltuk kímélni a halakat, de sajnos a pontymatrac hiánya megtanított minket a leckére. Nagyon nehéz ekkora halakat, megfelelő matrac nélkül kezelni a parton és szabadon engedni. Muszáj lesz a jövőben beszerezni ezt a horgászfelszerelést is, ha kifejezetten nagyhalakra akarunk horgászni.

Remélni sem mertem, hogy ilyen hamar megdől az új egyéni rekordom


A gyönyörű töves kereken 12 kilót nyomott a mérlegen


Sajnos még nincs pontymatracunk. Így elég körülményes volt a halak kezelése

Közben fater gilisztával aprította a bajuszosokat. Főleg tükrösök, jöttek másfél és három kiló között, de látszott, hogy az öreg nagyon élvezi a helyzetet. Egymás után szedte ki a pontyokat. Gábornak és nekem gyakran kellet átszaladnunk hozzá meríteni, mert minden egyes kifogott hal után a szákot a háta mögött felejtette a domb tetején.

Gábor és fater akcióban. A kisebb pontyoknál a giliszta volt a favorit


Egy átlagos pecázáson egy ilyen hármas tükrös is nagy örömöt okoz

Ismét egy órát kellett várni a  következő kapásra, amikor az újabb jelentkező megrángatta a kutyanyelv alakú jelzőt. Sikeres bevágás és akasztás után meghűlt az ereimben a vér. Olyan erőt érzetem, amit még soha. Lassú méltóságteljes mozgással indult meg a tengeralattjáró a zsinór másik végén. Jaj, csak ezt bírd ki még, el ne pattanj a terhelés alatt! - fohászkodtam az éghez. Imám most meghallgatásra talált és sikerült a behemótot elterelnem a veszélyes, akadós zónából a vékony zsinór ellenére is. Lassan forgott előttem a vízben jókora örvényeket keltve, miközben olyan élményekkel ajándékozott meg, amelyekről ezidáig csak álmodoztam. Az egyik kezem folyamatosan a féken volt, tolerálva a hal ellentmondást nem tűrő kirohanásait. Lassan, lomhán, de megállíthatatlanul úszkált balra, jobbra előttem, miközben minden idegszálammal az eseményekre koncentráltam. Amikor megfordult előttünk és megláttuk méteres pikkelyes testét másodszor hűlt meg bennem a vér. A szákolás után alig bírtam kiemelni a vízből a mérlegen 16,5 kilót nyomó óriási tőpontyot. Három órán belül három újabb egyéni ponty rekord. Szinte hihetetlen. Végigsimítottam a hatalmas testet és fertőtlenítettem a horog által ütött sebet. A fényképezéshez alig tudtam megemelni a termetes tövest. Komoly erő kellet, hogy visszasegítsem a vízbe és búcsút inthessek neki, miközben egy méltóságteljes farokcsapással eltűnt a szemem elől. Egy álom vált valóra...

Soha életemben nem láttam még ekkora pontyot


A 16 és fél kilós behemótot alig bírtam megemelni a kamerának


Életem egyik legszebb horgászélménye volt ez a pillanat


Köszönöm, hogy megtiszteltél a jelenléteddel. Bocs, a horog miatt... :)


Találkozunk majd újra ha elérted a húsz kilót

A késő délután már nem hozott nagy halat, de fater továbbra is sikeresen bűvölte a kisebb pontyokat. Több három kiló fölöttit is sikerült megfognia, de természetesen az enyémekhez hasonló bajuszosokra nem volt esélye. Összesen 14 pikkelyest segített partra és látszott, hogy ura a helyzetnek. Késő délután a szakszerűen horogra fűzött giliszta ismét bizonyított, mikor a csalit egy hetvenöt centis harcsa vette fel. Leírhatatlan volt az öröme, hiszen legutóbb én fogtam meg a harit, amely az általa szakszerűen horogra fűzött gilisztát kívánta meg.

A kisebb pontyok között is akadtak gyönyörű példányok


Hát igen. A szakszerűen felhelyezett gilisztára ismét bejött a harcsa

Lassan elérkezett a csodás élményeket adó nap vége. Fater összecsomagolt és hazaindult, de én kint maradtam éjszakára Gáborral, hogy továbbra is a nagyobb testű pontyokat vegyük célba. Az eseményeknek még koránt sem volt vége, hiszen a tó még tartogatott számunkra néhány meglepetést, de ezt már a következő történetben fogom elmesélni...