Csukaországban jártunk

2011. február 23. - Bogyo_bacsi

Már sok legendás történetet hallottunk a Várpalota közelében elterülő Nagybivalyos tórendszer hatalmas csukáiról. A négy tóból álló vízterület egyikén tilos a kifogott halak elvitele, így az idők során a víz lakói igen termetesre növekedtek meg. Idén már egyszer próbálkoztunk a kifogásukkal, de sajnos az időjárás nem volt partnerünk ebben. Az egyre erősödő szitáló esőben pár óra után bőrig ázva kényszerültünk visszavonulót fújni. Balatonon eltöltött hétvégénk után azonban nem volt kérdéses, hogy megállunk e néhány órás pergetésre a pont útba eső horgásztavon. Az időjárás ezúttal a kegyeibe fogadott minket, hiszen a kezdetben borongós idő délutánra kellemes napsütésbe fordult át.

Kezdetben borongós idő fogadott minket Nagybivalyoson

Valamivel tizenegy óra után érkeztünk a helyszínre. Aggodalmunk, hogy nem fogunk találni szabad helyet, gyorsan köddé vált. Szinte az egész tavon egyedül pergethettünk faterral. A nagyhalas víz három, ősnádas által elhatárolt öbölre tagolódik. Úgy döntöttünk, hogy körbejárjuk az egész tavat, hiszen így tudunk a legkönnyebben rátalálni a jó csukákat rejtő részekre. Hozzá is láttunk rögtön a víz korbácsolásához. Mindketten nagy, ötös méretű körforgót kapcsoltunk acélelőkénk karabinerébe. Én a már sokat bizonyított DAM EFFZET villantómat állítottam hadrendbe, amit az elmúlt év során alaposan elhasználtak a falánk ragadozók hegyes fogaikkal. A ráfestett piros sávok, már igencsak megkoptak és a tengelyre is ráfért egy kis igazítás néhány tucat dobás után.

Az ősnádasok  által tagolt víz egyik öblében megfáradt villanypóznák árválkodtak

Fatert mindig is jobban szerették a csukák. Szinte minden halból én vezetem közös rekordlistánkat, de ebben a fajban egyszerűen nem tudom utolérni. Már számos két és fél kilósat zsákmányolt ezidáig, sőt egy majdnem ötös szörnyeteggel is büszkélkedhet trófeái között, míg én csupán a két kilós határt is alig bírtam átlépni ezidáig. Már régi vágyam volt egy tisztességes csuka zsákmányul ejtése. Talán ezen a hétvégén sikerülni fog... :o)

Partról nem könnyű meghorgászni ezt a vizet a sok fa és benyúló nádasok miatt

Szákban fater csukája. Egy szép kettőfeles ragadozó

Nem is telt sok időbe, apám már kiabált is, hogy halat akasztott. Gyorsan átszaladtam a szomszéd állásból, hogy megmerítsem a nap első, két és feles zsákmányát. Szinte hihetetlen, hogy milyen gyorsan sikerült megfogni az első krokit. A gyors horogszabadítás után készítettem pár fényképet, majd útjára engedtük a falánk kis haramiát. Bár egy kéttőfeles csuka nem számít rossz zsákmánynak más vizeken, itt mégiscsak az aprajából való. Reménykedve dobáltam tovább, talán sikerül elcsípni nekem is egy nagyobb példányt a törzsállományból.

Más tavon kiemelkedő zsákmánynak számít, de Nagybivalyoson...

... jóval nagyobb krokodilusokkal is összemérhetjük az erőnket

Bár egyszerűnek tűnhet megfogni álmaink csukáját Nagybivalyoson, hiszen a tó ragadozó állománya kiemelkedő, esélyeinket azonban jelentősen csökkenti, hogy a műcsali horgán a szakállat le kell nyomni egy kombinátfogóval. Ez kíméletessé teszi a horgászatot a hal szempontjából, de jóval több kapás végződik kudarccal. Tulajdonképen két dologban bízhatunk. Vagy sikerül szerencsésen megakasztani a tettest és a szakálltalan horog több ága is biztosan belekarol az éhes ragadozó szájába, vagy megpróbáljuk a meglepett csukát rövid csatában a szákba erőltetni. Persze ezt egy termetes ellenféllel egyáltalán nem könnyű megtenni, de a sok elvesztett halért cserébe, itt lehetőségünk nyílik nem mindennapi csukaóriások rabul ejtésére.

Csukaország madár távlatból

Kombinátfogóval lenyomtuk villantóink horgán a  szakállat, ahogy a helyi rend megköveteli

Pár óra alatt sematikusan körbedobáltuk az egész tavat. Sajnos a tó többi részén kapásunk nem akadt. Ahogy múlt az idő lassan előbújt a felhők közül a nap, átmelegítve a hétvége folyamán átfagyott tagjainkat. Miután körbejártuk a vízterületet, kicsit megpihentünk, elfogyasztottunk pár szendvicset és erőt gyűjtöttünk egy végső támadásra. Már nem akartunk sokáig maradni, de nem könnyű abbahagyni a dobálást tudván, mekkora csukák laknak az előttünk elterülő vízben. Egyszer csak fater mintha elakadt volna a tó alján, majd hirtelen az akadó kettőt rúgott, majd a körforgó kiszabadult a csukaszájból. Biztos vagyok benne, hogy egy kapitális ragadozó volt a tettes, de hiába, a szakáll nélküli horog most nem akadt rendesen.

Fater kitartóan vallatta a vizet...

... de én sem voltam rest :o)

Ilyen csigát még életemben nem láttam

Úgy döntöttünk, hogy még egyszer megdobáljuk azt a részt, ahol az első csukát fogtuk. Helyet foglaltunk tehát és műcsalijainkat a tó közepe felé hajítottuk. A második dobásra elemi erejű rántás szaladt végig a karomon. Bevágtam és rögtön megéreztem, a horog végén táncoló termetes csukát. Hirtelen elkezdtem aggódni csupasz helyű horgom miatt ezért hangosan kiabáltam faternak, hogy segítsen megszákolni. Azonban hiába óbégattam torkom szakadtából, apán a fülén ült. Húztam ki a halat, ahogy csak tudtam, nem könnyű feszesen tartani a zsinórt a szaltókat vető csuka szájában. Már csak fél méterre volt a parttól, mikor váratlanul lefordult a horogról. Fater csak ekkor bukkant fel a hátam mögött a merítővel. Nem siette el a dolgot. Persze, amikor ő akasztott halat, én rögtön rohantam segíteni, őkelme meg úgy gondolta, még dob párat mielőtt megmozdul. Le sem tudom írni, mennyire pipa voltam rá...

Végül azonban teljesült az álmom...

... és megfogtam a hőn áhított csukát

Elkeseredve emeltem újabb dobásra pálcámat. Már éppen kiemeltem volna villantómat a vízből, mikor az előbbi események főszereplője újra odatörölt neki egyet. Most viszont már esélye sem volt a gaznak. Fater rögtön megmerítette, így végül matracunkon landolt életem eddigi legnagyobb 3,25 kg-os csukája. Szinte hihetetlen, hogy a meglepett ragadozó, miután vagy 30 métert húztam ki a part felé és leakadt, újra odavágott a műcsalinak. Talán sokkot kapott, vagy a kapásreflex... Ki tudja? Mindenesetre óriási örömet okozott nekem, hogy másodszorra is rohamra indult villantóm ellen. Miközben a matracról visszacsúsztattam a vízbe, éreztem, mára egyen ennyi elég lesz. Hagyni kell élményeket a következő alkalomra is. Így fater is megúszta a hazáig tartó szekálást... :o)

Új csuka rekordomat állítottam be ezzel a fogással

A visszaengedés pillanatai

Lám a mai napon engem szerettek jobban a vizek tigrisei és végre sikerült egy gyönyörű ragadozót becsapnom. Igaz fater sem panaszkodhat, hiszen az ő csukája sem volt mindennapi. Tudjuk azonban, hogy ebben a tórendszerben még jóval nagyobb útonállók is élnek, így biztosra vehetitek, hogy jövő évben még többször vissza fogunk térni Nagybivalyosra.

Jövő tavasszal újra visszatérünk, hiszen egy csuka óriás még vár ránk Nagybivalyoson

Horgászat a betonteknőben

A fővárosi Duna szakaszról erősen megoszlanak a vélemények. Egyesek szerint a víz itt túlságosan szennyezett, a part teli van kétes eredetű tárgyakkal, szeméttel. Mások ellenben azt mondják, hogy ez a folyó halban leggazdagabb része. Valahol mindkét véleménynek igazat lehet adni. Tény azonban, hogy mióta a csepeli víztisztító megépült és elapadtak a szennyvízbefolyók a víz tisztasága sokat javult, bár ezzel egyetemben a halak egy része is odébb állt. A fővárosi horgászat semmi máshoz nem hasonlatos. Itt nincsenek zöld fák, bokrok, és nem gyönyörködhetünk az ártéri erdők buja rengetegében. Mégis, mikor a sötétség leereszkedik és felgyúlnak a város fényei, csodálatos látványt nyújt a díszkivilágításban pompázó hidak lába közt hömpölygő folyam. Legutóbbi horgászatom alkalmával ezen, a betonteknőbe szorult folyószakaszon tettem próbára szerencsémet.

A fővárosi Duna a Szabadsághíd alatt

Így néz ki közelről a szürke betonteknő

A Duna vízszintje szeptember végére kínkeservesen átlépte azt a bűvös határt, amikor már érdemes rajta próbálkozni. Elhatároztam, hogy egyik hétköznap, munka után próbát teszek a Szabadság híd alatt kavargó habokban. Egy szál pergetőbotot vittem csupán magammal és egy kedves kollégámat Ákost, aki még sosem látott élőben történő halfogást. Úgy döntöttem, hogy napnyugtáig a fővárosi balinokat veszem célba, sötétedés után pedig süllőző wobblereket kötök majd fel a zsinór végére. A vízpartra érkezve kellemesen be tudtuk barangolni a partot és a kövezésre állva lehetőségünk nyílt megdobálni az előttünk elterülő folyószakaszt.

A rakpart alatt pergetni különleges, semmihez nem hasonlítható élmény volt

Az első kapásra nem is kellett sokáig várni. Már a harmadik bevontatás alkalmával rárontott egy apró balingyerek kék hátú X-Rapomra. A gyorsan tekert műcsalit időnként megpöccintettem a bot végével, így a csali megugrik, majd megáll egy pillanatra. A kapás általában ilyenkor következik be. Ákos nem hitt a szemének, hogy ilyen gyorsan horogvégre akadt egy halacska. Gyorsan készítettünk pár képet és útjára engedtük a kis ragadozót. Ha ilyen gyorsan sikerült fogni valamit, talán tartogat még meglepetéseket számunkra a folyó a mai napon. A következő rávágást azonban sajnos nem sikerült megakasztani.

Hoppá, az első fővárosi balin gyerek

Portyázó őnöket keresve sematikusan végigdobáltuk a partszakaszt. Célunk nem csupán a halfogás, de a terep felderítése, megismerése is volt. Sajnos a part menti kövezés mentén haladva gyakran akadtunk nem a természetbe illő tárgyakra, haltetemekre. Ez is hozzátartozik a fővárosi látképhez. A halakat viszont a szennyeződések egy cseppet sem zavarták. Ennek jelét is adta egy újabb ráfordulás, aminek elkövetője sikeresen akadt meg műcsalim horgán.

Egy kapitális kecsege, vagy vicsege földi maradványait találtuk a parti kövek között

Horgon a második villámkeszeg

Kíváncsian vártam, hogy miféle halnak támadt gusztusa X-Rapomra. A felszínt végül egy gyönyörűen ezüstös, egészséges, fiatal balin teste törte meg. Ő már nagyobb volt, mint előző társa, de 33 centijével így is jócskán elmaradt a mérethatártól. Nem is haboztam sokáig, gyorsan nyakon csíptem a falánk kis útonállót. Ekkorra már Gabesz is megérkezett a Duna partra, így tanúja lehetett halam megörökítésének és visszaengedésének.

A kék hátú X-Rap ezúttal jó választásnak bizonyult

Gyönyörű hal, de a mérettől jócskán elmaradt

Gyorsan kézbe vettem pergető pálcámat és újból dobásra emeltem kezemet. Rögtön az első bevontatásra vadul megrázta valami a zsinór végét. Éreztem, ez a hal sem lesz kapitális, így gyorsan partra is parancsoltam az újabb érdeklődőt. Ő már csak hat centivel maradt el a hivatalos mérettől. Lehetett volna bármekkora, úgyis vissza került volna éltető elemébe. Idén egy balint nem vittem haza az öreg folyóról. Kíméletesen eresztettem vissza a habokba, hogy egy gyors sprinteléssel búcsúzzon kis társaságunktól. Ezután még egy rávágásom volt ugyan, de nem sikerült elcsípni a tettest.

Ahogy a nap lebukott a látóhatáron, narancs színben világította be a tájat

Valami harmadszor is megakadt kék hátú Rapalámon

Nem nagy halakat fogtam a mai napon, ellenben nagyon jól szórakoztam

Lassan besötétedett, így Rapalát váltottam. Egy citrom színű SSR 7-est kötöttem fel a bot végére süllőt remélve. Volt ugyan egy érintésem, de sajnos nem akadt meg. Valószínűleg egy újabb balingyerek volt a tettes. Dobálás közben felsétáltunk egészen az Erzsébet hídig, ahol a horgászok szákjában mindenütt lapult egy-két szép márna. Menyhalat is láttunk, pedig még csak szeptembert írtunk. Kétségtelen, hogy van bőven hal a fővárosi Dunában és bár nagy ragadozót most nem sikerült fognunk, rendkívül jól éreztük magunkat. Érdemes lesz a jövőben alaposabban körülnézni a betonteknő környékén...

Az éjszakai süllőzés nem volt sikeres, bár a gyönyörű kilátás kárpótolt mindenért

A Duna két arca

A Dunai horgászat rendkívül nehéz és kiszámíthatatlan. Van, mikor a folyó elhalmoz minket élményekkel, van mikor napokig egyetlen kapás nélkül töltjük el szabadidőnket köves, sóderos partján. Rendkívül nehéz, sőt szinte lehetetlen kiismerni az ős folyamot, hisz itt az eredményesség nem csupán az évszaktól, napszaktól, időjárástól, de a víz magasságától, zavarosságától is nagyban függ. Az sem mindegy, hogy éppen apad, vagy árad a folyó, mert egész más lehetőségeket tartogatnak számunkra ezek a jelenségek. Általában az ember megérzéseire kényszerül hagyatkozni, amik vagy bejönnek, vagy nem. Hosszútávon azonban ezek a megérzések a kitartó horgász számára egyre gyakrabban hozzák meg a várva várt eredményt.

Márnára és keszegre várva a Duna sóderos partján

Barátaimmal úgy döntöttünk, hogy ezen a július végi esős, borús és rendkívül szeles szombati napon a folyam békés halait próbáljuk meg horogvégre keríteni. Persze, ha esetleg nem jönnének be a számításaink, B terv gyanánt mindannyian vittünk magunkkal egy-egy pergetőbotot is. Horgászhelyül a Monostori Erőd előtti sóderos partszakaszt választottuk, ahol bár nem túl mély a víz, reméltük az etetésünkön idővel megjelennek a folyami halak. A több zacskónyi etetőanyagot, vele megegyező mennyiségű agyaggal nehezítettük meg, majd kezdődhetett a hely megszórása a partól olyan harminc méteres távolságban.

Krisztián és Jimmy agyaggal nehezített etetőanyag gombócokat hajigáltak a habokba

Jimmy egy ókori görög atlétát idéző mozdulattal röptette meg a súlyos gombócot

A célhalak ezúttal a Duna vad márnái és termetes keszegei voltak, így csalinak kockára vágott sajtot, puffasztott rizst, vagy csontkukacot tűztünk a degeszre tömött, nehéz ólmokkal kisúlyozott etetőkosarak alatt lifegő horgokra. Botjainkat villára állítottuk meredek dőlésszögben. Végüket kövekkel nehezítettük meg, nehogy egy vadul kapó márna megúsztassa felszerelésünket.


A halak nem jöttek, de a zord felhők már gyülekeztek a fejünk fölött

Az idő nem volt túl kegyes hozzánk. A szinte viharossá fokozódott szél eléggé megkeserítette horgászatunkat, de mi ennek ellenére is nagyon jól éreztük magunkat. Sokat nevettünk, viccelődtünk, miközben egy szélvédett zugban tüzet raktunk, hogy kicsit átmelegítsük átfagyott tagjainkat. Sajnos, a békés halak nem nagyon akarták megmutatni magukat nekünk. Az egész nap eredménye egy megtermett géb lett, ami Jimmy horgán végezte be pályafutását. Krisztián kedve elég bosszús volt, hogy nem sikerült halat fognunk, de hát a sikeres fogás a Dunán sosem borítékolható. A folyó ezúttal zord arcát mutatta felénk.

Tekintélyes etetésünkre egyedül ez a géb állt be

Ahogy közeledett az alkonyat, úgy döntöttünk, hogy feladjuk a sikertelen fenekezést és pergetéssel próbálunk meg revánsot venni a hömpölygő folyamon. Sajnos, csak ketten folytattuk a horgászatot mert Krisztiánnak más programja adódott. Bár, a szeles időben nem élt a víz felszíne, optimizmussal töltött el, hogy barátaim az elmúlt hetekben több nagyméretű süllőt is akasztottak, de sajnos nem tudták őket megszákolni. Krisztián egy derekas harcsával folytatott küzdelemben is alul maradt könnyű pergető szerelésével. A bajuszos szanaszét rágta a szerencsétlen Rapalát mielőtt távozott. Első helyszínként a vízi rendőrség előtti partszakaszt választottuk. A harmadik dobásnál valami odakoppantott felúszó wobbleremnek, de sajnos nem sikerül akasztanom. Mindenesetre műcsalim szerzett egy süllőfog által elkövetett harci sérülést. Önbizalmamat nagyban növelte az eset, de több rávágás ezen a részen sajnos nem érkezett.


A nap végén pergetőbotjainkat vettük elő és a már ismert Duna szakaszt vallattuk meg

Következő helyszínként a hajóállomás környékét választottuk. Jimmy kérdezte, hogy hátulról, vagy elölről kezdjük el megdobálni a kikötőt. Hátulról, mert ha nem jön be, még mindig kezdhetjük elölről – válaszoltam mókásan. :o) Lépésről lépésre vallattuk végig a kikötőt, míg nem a rakodóig értünk, ami bár nekem sosem adott még halat, barátom nagyon bízik benne. A második dobást húztam el a kövezés előtt, amikor apró koppanást éreztem műcsalimon. Rögtön bevágtam, és láss csodát, a horog végén fickándozott valami. Nem kapitális hal ugyan, csak egy méret körüli süllőgyerek, de az ínséges nap után leírhatatlan örömet okozott nekem. Kiabáltam Jimmynek, hogy halam van, de elég sokára hallotta meg, így a süllőcske egy ideig ficánkolt még előttem a vízben. A gyors horogszabadítás után visszacsúsztattam a habokba idei első dunai süllőmet, hogy egy virgonc farokcsapásával eltűnjön az éjszakában.

Megvan az idei első dunai süllőm!

Szép külső akadás. Ezt simán ki fogja heverni...

Bár a méretet nem érte el, de az eseménytelen nap után nagy örömet szerzett nekem

Hátamat kinyújtóztattam és új dobásra emeltem pálcámat. Talán több hal is jár itt a környéken? - tűnődtem. SSR 7 SFC Rapalámat lassan meg-megállítva vontattam be, hogy a sodrás éppen hogy csak egy kicsit kapjon bele csőrébe. Már csak pár méterre járt tőlem a fahalacska, amikor akkora rántást éreztem a bot végén, mint még pergető pályafutásom alatt soha. Bevágtam, és botom azon nyomban karikába hajlott. Rögtön a fék után kaptam és próbáltam engedni rajta, mielőtt a meginduló tettes kitépte volna kezemből a könnyű süllőző pálcát.


Hűha! Ez meg mi a jó ég lehet?

Itt még nem látszott, hogy ki is  a tettes...

Az orsó sikítva adagolta a zsinórt a hal brutális kirohanásaihoz. Botom keményen dolgozott, mint előtte még sosem. Mi lehet ez? Nagy fogas biztos nem, hisz fejrázást nem érzek, viszony egymást követő iszonyú rántásokkal borzolta idegeimet ellenfelem. Talán termetes balin lehet. - suttogta Jimmy, miközben újabb rántások szaladtak végig a pálcán. A lefelé törő szörnyeteget alig bírtam megállítani. Egyszer csak mintha elakadtam volna, a hal megállt a fenéken. Fölé mentem a parton és megpróbáltam kicsit erőltetni, mire zsákmányom elszakadt az aljzattól. Ekkor esett le a húsz fillér kibe is botlottam. Megérzésem egy pillanat alatt valósággá vált, mikor az előttem fröcsögő vízben megpillantottam egy hatalmas márványló testet és a víz fölé meredő két fehérlő bajusz szálat.

A könnyű süllőző bottal akasztva alaposan próbára tette ellenfelem horgásztudásomat

Harcsát akasztottam! A Dunán először!

Harcsát akasztottam! - kiáltottam fel örömömben. Barátom figyelmeztetett viszont, hogy a harcnak még nincs vége. Mivel ilyen zsákmányra nem készültünk, csak nagy nehézségek árán tudtuk partra emelni az est halát, hisz a hatalmas harcsaszájba belenyúlni magában sem veszélytelen dolog. Főleg, ha még ott fityeg benne egy Rapala két hármashorgával egyetemben. Óvatosságra intettem Jimmit, miközben megragadta a hal alsó állkapcsát és partra segítette életem eddigi legnagyobb harcsáját.

Ahogy farkával sorozatokat vert a zsinórra, alaposan összenyálkázta egy méter hosszan

Parton a csodálatos márványtestű vadvízi ragadozó

A wobbler a szája felső részébe akadt áldozatomnak, minkét horgával masszívan odavarrva magát. Így harcsámnak csak akkor lett volna esélye a menekülésre, ha eltépi zsinóromat. Gyors fényképezés után mérlegeltük első dunai bajuszosomat, ami kilencvenhárom centijével és kereken öt kilós súlyával pergetve fogott legnagyobb halamnak bizonyult. Elégedetten csaptuk össze tenyerünket Jimmyvel. Igazán szép munka volt zárószóra.

Rapalám mindkét horga biztosan fogta zsákmányom szájának felső peremét

Csupán öt kiló és 93 centi. Harcsában nem számít nagynak, de azért szép fogás

Ahogy az eseményeket végiggondolom, furcsa, hogy az óvatos harcsa pont ott vágott rá a műcsalira, ahol az imént a süllő fickándozott a horgomon. Egyáltalán nem riasztotta el a felszínen történt vircsaft. Vagy talán pont ez vonzotta oda a kíváncsi ragadozót? Bárhogy is történt az eset, egy biztos. Az alkonyat beköszöntével a Duna megmutatta nekünk másik arcát is és vastagon kárpótolt minket az egész napos sikertelen próbálkozásokért. Egyre inkább szívemhez nő ez a folyó...

Lám megérte stratégiát váltani. Gyakran a kísérletezgetés hozza meg a sikert...

 
 

Tikkasztó küzdelem az izmos nyurgákkal

Már régóta terveztünk egy újabb nagyhalas horgásztúrát, amely a májusi sikereket felidéző élményekkel ajándékozhat meg minket. Nem gondoltuk azonban, hogy ez a már annyira várt program, a nyár talán legperzselőbb hétvégéjére fog esni. A jósolt kánikula és a 38 fokos hőmérséklet ismeretében, talán balgaságnak tűnt a Római tó gáti szakaszát választani horgászhelyül, hiszen itt a közelben sem egy épített horgászállás, sem egy kóbor fa nem található, ami árnyékával menedéket nyújtana a kíméletlen napsugaraktól. Azonban, a nyári melegtől felhevült vízben, a gát előtt elterülő mélyebb részeken nagy eséllyel csíphetünk el néhány óriáspontyot a tó lakói közül. Természetesen, csak ha az általunk választott stratégia ismét működni fog...

A hajnal újra kedvenc tavunkon talált minket

Hajnalban értünk ki Ricsi barátommal a tópartra, aki bár rutinos dunai pecás, pontyozás tekintve nem sok tapasztalattal rendelkezik. De ugye, jobb későn elkezdeni, mint soha... A tó viszonylag néptelennek tűnt és az általunk választott helyen sem láttunk horgászt. Gyorsan iparkodtunk cuccainkkal megmálházva, a múltkor oly sok szép halat adó horgászállás felé. Megdöbbenve tapasztaltuk, hogy bár kedvenc helyünk szabad, de közvetlen mellette egy idősebb sporttárs hadakozik botjai mellett ülve a vérszomjas szúnyoghordákkal. Megkérdeztük tőle, hogy zavarná e, ha esetleg mellette foglalnánk helyet, de szerencsére válaszként egy nagyon kedves invitálást kaptunk. Így letáboroztunk a nagy reményekkel kecsegtető álláson.

Ezúttal a tó termetesebb lakóit szerettük volna megtizedelni

Miután beélesítettem két bojlis botomat, kérdőre fogtam a szomszédot, hogy hogyan telt az éjszaka. Panaszkodva mesélte, hogy egyáltalán nem volt kapás, csak egy két kiló körüli potykát fogott csupán. Sebaj, gondoltam, meg fognak jönni majd a halak, ha megcsináljuk az etetést. Két szerelékemet 90 grammos fix ólommal láttam el és a kettes méretű önakasztós horgok mellett az egyik boton két darab 22 mm-es hallibut pelletet, míg a másikon két szem ananászos bojlit fűztem fel a hajszálelőkére. Gondoltam kísérletezgetek kicsit, hisz bojlival még úgysem fogtam soha semmit. Az első kapásra nem is kellett sokáig várni, egy másfeles pikkelyes pontyocska szánkázott ki a víz felszínén, ami Isten tudja, hogy hogyan tuszkolta magába a két szem óriási pelletet.


Szinte hihetetlen, hogy mit gyömöszölt be a szájába az a kis pikkelyes

Idős szomszédom nagy meglepődéssel figyelte végig a jelenetet. Csodálkozott, hogy milyen gyorsan sikerült halat fogni, hiszen nála nagyon nem akarnak működni a dolgok. Mint elmesélte, ő mindig puffival és kukoricával horgászik és nem szívesen változtat ezen a stratégián. Ám, most hogy látta, milyen jól működik a pellet, kért tőlem egy szemet kipróbálni. Szilikon előkén fűztem fel a horgára egy 16 mm-es hallibut pelletet. Besuhintotta és láss csodát, egy perc sem telt el, heves kapásba vágott bele. Rövid fárasztás után alámerítettem a kereken hét kilós, gyönyörűséges tükörpontynak, amivel felavattuk újonnan beszerzett bojlis merítőnket és pontymatracunkat. Készítettem pár képet a boldog horgászról, majd visszaengedtük a halat. Hát, ilyen pelletet veszek én is! - mondta csillogó szemekkel szomszédunk.

Lám, sosem késő új dolgokat tanulni! - mondta búcsúzóul szerencsés szomszédunk

Ahogy szépen lassan bereggeledett, elkértük a halőrháztól az öreg csónakot és Ricsi barátomat beküldtem vele, csináljon nekünk egy jó kis etetést. Dunán edződött horgászként pillanatok alatt a megfelelő helyre navigálta a csónakot egy evezővel is. A próbadobásomat méregetve, megfigyelte a partról még elérhető távolságot, és megszórt egy szobányi területet két kiló hallibut pellet és fél kiló kagylós bojli keverékével. Ezt a műveletet még megismételtük este és másnap hajnalban is. A nagy területen szétszórt hallibut pelletek lassan elkezdtek dolgozni és intenzív szagukkal magukhoz édesgették (vagy inkább büdösgették) a tó bajuszos lakóit. A bojlik biztosították, hogy ha már a pelletek szétoldódtak, azért maradjon valami tartósabb étek is az aljzaton. Stratégiánk alappillére volt ez az etetés.


Ricsi barátom a kölcsön csónakból végzi az etetés műveletét. Kevés bojli és pellet a menü

Miközben vártuk, hogy beérjen az etetés, Ricsi kiváltott egy 12 órás jegyet magának. Így a harcsázó botomat is be tudtuk élesíteni. A fenekező szerelék 5/0-ás húskampójára 3 szál megtermett piócát akasztottam, amik még múlt hétről maradtak meg, majd csónakkal behúztuk a szereléket a tó közepére. Mire végeztünk a művelettel, a mellettünk horgászó sporttárs összecsomagolt, majd elköszönt. Ekkorra már csak mi voltunk a gáton. Ricsi összerakta pergetőbotomat és egy általam javasolt 5-ös DAM körforgót akasztott az acélelőke kapcsába. Azon a helyen próbálkozott, ahonnét éppen az imént távozott szomszédunk, hiszen ezen a részen vad rablásoktól forrt a víz. A második dobásra egy bődületes rávágás lett a válasz. Kiabált nekem, hogy jöjjek meríteni. Így partra került a túra egyetlen ragadozója, egy kettő harmincas gyönyörű csuka személyében. Barátom öröme leírhatatlan volt. Ugyan, ez még csak a kezdet... - mosolyogtam a bajuszom alatt.


 Ricsi első zsákmánya egy kettőharmincas csuka lett

A nagyméretű DAM körforgóra vágott oda, már a második dobásra

Ricsi sematikusan végigdobálta a partot. Mire a tó túlsó felére ért, csak egy kis fehér pontot láttam belőle, ahogy világos pólójában vallatta a vizet. Éppen azon tűnődtem, hogy mi lenne, ha most jönne egy nagyobb hal... Ebben a pillanatban a zsinórom kiegyenesedett és az orsóm felsikított. Rögtön bevágtam és megéreztem ez lesz a túra első szebb pontya. Elrikkantottam magam barátom nevét emlegetve, és mivel a víz nagyon jól veteti a hangot, ő elsőre felfigyelt jelzésemre. Intettem neki, hogy jöjjön gyorsan. Mire megkerülte a tavat, akasztott halam pont meríthető állapotba került.

A nap első termetes pontya egy pompás tíz kilós nyurga volt

A horogszabadítás pillanatai a pihe puha pontymatracon

Kis eligazítás után partra emeletem életem első tekintélyes, kereken tíz kilós nyurga pontyát. A matracon megszabadítottuk a horogtól, fertőtlenítettük a sebét, majd pár fotót követően kíméletesen visszahelyeztük a tóba. Ricsi hüledezve nézte végig, ahogy eltávolodott tőlünk a hatalmas vadponty. Nem is gondolta, hogy ekkora halat fogunk a mai napon. Én viszont tudtam, hogy ez a szép nyurga még csupán az első látogató volt friss etetésünkön.

 Hibátlan pikkelyes vad ponyt lett az első áldozatom. Sose rosszabb kezdést... :o)

Egy profilkép a sikeres fogásról mielőtt útjára engedném

Figyelmeztettem horgásztársamat, hogy a következő hal az övé lesz, de a pergető ösztön ismét elcsalogatta a közelből, így a dél körül érkező második kapásról is lemaradt. Szerencsére most nem volt olyan távol tőlem, így egy kisebb füttyel fel tudtam hívni a figyelmét a zajló eseményekre. A következő áldozat szintén egy gyönyörű nyurga ponty lett. Szinte hihetetlen, hogy megszállták az etetést ezek a nyúlánk halak, hiszen a Római tavon azelőtt még sosem fogtunk, csak kizárólag tőpontyokat a termetesebbek közül.

A második potykámnak párszor már megszúrták a száját

A hal hét kilósnak bizonyult. A hétvége további részén e súlyhatár alá nem mentem :o)

Izmost testükkel veszettül harcolnak a horgon ezek a sodrófa pontyok, de most emberükre találtak. Zsinóromat éppen az előző nap cseréltem le egy harmincas SHIMANO Tribal damilra. Így az előző horgászatokat tekintve, jóval magabiztosabban tudtam bánni ezekkel a vadul védekező uszonyosokkal. Nem kellett csak annyira megnyitnom a féket, amennyire feltétlenül szükséges volt. Gyorsan a partra is került a gyönyörű pikkelyes potyka ami hét kilójával beállította az alsó határt, ami alá a hétvége hátralevő részében nem sikerült mennem. Miután lekezeltük a halat, útjára engedtünk, hogy következő társának átadja a staféta botot.

 A sérült harmonikaszájat gondosan fertőtlenítettem. Talán így gyorsabban gyógyul

Az új pontymatracunk nagyon megkönnyítette a termetes halak visszaengedését

Csak egy mozdulat és zsupsz. Már menekül is a szép nyurga

Mondanom sem kell, mikor Ricsi barátom úgy döntött, hogy elmegy a halőrházhoz csontkukacot vásárolni, a következő kapás éppen akkor érkezett. Íme, a harmadik orsótépő nyurga és vendégem ez alkalommal sem volt a botok mellett. Magamra hárult így a szerep, hogy kifárasszam a következő ellenfelet.

Következő halam, egy tíz és feles vadponty, beállította új nyurga rekordomat

Ő is az óriási hallibut pelleteket porszívózta fel

Ez a küzdelem jóval keményebbre sikeredett, mint az előzőek. Úgy érzetem, ahogy egyre forróbb a napsütés, ezeknek a vadpontyoknak egyre nagyobb az erejük. Barátom a horgászboltból visszaérve, rögtön a merítő után nyúlt és többszöri nekifutásra sikerül alátolnia a nagyméretű szákot a vadul forgolódó tíz és feles nyurgának.


Míg én kínlódtam a perzselő napon, a halak minden kényelmet megkaptak a parton

Természetesen ő is gyorsan visszanyerte a szabadságát

Egy pillanat alatt már csusszan is vissza a tó langyos vizébe

Miután visszaengedtük ezt a kemény harcost, én úgy döntöttem, hogy pihenek egyet. Igencsak kimerített a gyors egymásutánjában jött három termetes hal. Addig innen el nem mész egy lépést sem, amíg a következő halat meg nem fogod! - adtam ki az utasítást vendégemnek. Természetesen, ő így is gondolta és az eredmény sem maradt el. Délután kettő körül újra indult a vad küzdelem, de ezúttal nem én tartottam a kezemben a bot végét. Richárd a vad dunai márnák után ízelítőt kapott, milyen is partra segíteni egy tizenkét és fél kilós tőpontyot. Leírhatatlan volt arcán a boldogság, hisz előző rekordját nyolc és fél kilóval szárnyalta túl ezzel a pompás hallal, ami végül horgásztúránk első napjának legnagyobb súlyú fogása lett. Természetesen hagytam, hogy a sikeres horgász engedje útjára a pompás halat, ami hatalmas vircsaftot csapva menekült a tó biztonságot adó mélye felé.


Ricsi élete halával egy tizenkét és feles tövessel

Előző márna rekordját most nyolc és fél kilóval javította meg :o)

A nap ekkorra már elviselhetetlenül tűzött. Két kapás között az volt az egyetlen szórakozásunk, hogy kémleltük az eget, mikor bukkan fel egy-egy bárányfelhő és imádkoztunk, nehogy elkerülje a napot. Lehet, hogy túl buzgón imádkoztunk, ugyanis délután háromra a látóhatáron sötét fellegek kezdtek gyülekezni. A közeledő vihart látva, felszereléseinket összepakoltuk egy halomba. A biztonsági intézkedéseket egy bődületes kapás zavarta meg. Besuhintottam és éreztem, ahogy vadul rugdalódzik a zsinór végén a tettes. Remélem, hogy kijön a hal, mire ideér a vihar! - rimánkodtam. Szerencsére, sikerült időben partra parancsolni és lerendezni a nyolc és feles nyurgát. Természetesen ő is, mint az összes többi társa a pellet csalit vette fel. Próbálkoztunk pedig ananászos, kagylós, fűszeres bojlikkal, de egy tisztességes kapásunk nem akadt rájuk.


A túra következő hala egy újabb szép nyurga ponty lett

Arcomra van írva a tikkasztó hőség, de a háttérben már gyülekeznek a felhők

Alighogy visszaengedtük a halat beköszöntött az orkán erejű szél. Cuccainkat bedobáltuk a sátorba, majd ledöntöttük azt és kövekkel erősítettük meg. Így, a vihar nem hordta szét felszereléseinket. A heves széllökéseket óriás cseppekben lezúduló eső követte ami nagyjából egy órán keresztül okozott felfrissülést naptól cserzett bőrünknek. Az eső elmúltával valahogy a kapások is megszűntek. A víz zavaros lett, hisz a szél felénk tolta a felkavart iszapot. Több órás tétlen szünet következett, ami alatt próbáltuk rendezni felszerelésünket, újra dobtuk botjainkat. Este hatra már minden a helyén volt és készültünk az éjszakára. Túl voltunk a túra első felén és számos gyönyörű halat sikerült matracra fektetni, de a java még csak most következett. A következő történetben megtudjátok, vajon sikerült e túlszárnyalni az első nap eredményeit, és sikerült e megdönteni a túra eddigi tizenkét és fél kilós csúcsát...

 

Körkép árvíz után

Az elmúlt hetekben a Duna megmutatta haragos arcát. Az özönvízszerű esőzéseknek köszönhetően, medréből kilépve mélyen magához ölelte az ártéri tájat. Bár, a folyó közel sem okozott akkora krízishelyzetet, mint keleti kistestvérei, a horgászat természetesen lehetetlenné vált a vad áradatban. Minden nap nézegettem az vízállásjelentést, de az ár csak nagyon lassan akart lejjebb vonulni. Meg is lepődtem Jimmy barátom hívásán, amiben újságolta, hogy neki még a rendkívül magas víz ellenére is sikerült néhány balint elcsípnie a habokban. Nyomban meg is beszéltünk egy estébe nyúló wobblerezést a komáromi szakaszon, pedig a Duna tetőzése óta egy hét sem telt el.

Normális vízállásnál a part jó hét - nyolc méterrel beljebb szokott lenni

A szőnyi vasútállomáson találkoztam barátommal. Javaslatomra egy, a környéken található apró sarkantyút kerestük fel első alkalommal. Jimmy nyitott volt az új helyre, de leszögezte, hogy nem nagyon bízik benne, hogy ott fogunk bármit is. Ahogy haladtunk a választott kövezés felé, itt is - ott is az árvíz elleni védekezéshez használt homokzsákokat pillantottam meg. A Duna rendkívül zavaros, kakaó barna vize vadul örvénylett és oly módon kihúzódott, hogy a víz alá került sarkantyú keltette örvényeket csak hosszas keresgélés után találtuk meg.

Egy hosszú dobásba bele kell adni apait, anyait... :o)

A folyónak ez a szakasza kevésbé beépített, vadregényes táj. Csupán néhány alkalmas helyet találtunk, ahonnan meg tudtuk horgászni a forgóktól borzolt vízfelszínt. Mindketten nyolc centis X-RAP-ot tettünk fel a zsinór végére. Jimmy egy kék hátút, én pedig egy sneciszínűt. Beálltunk egy egy ígéretes helyre és elkezdtük a víz vallatását. Az első rávágás barátom wobblerére érkezett, amin nem is csodálkoztam, hisz a helyes csalivezetésben neki jóval nagyobb tapasztalata van.

Az első halat Jimmy akasztotta

 A harcos balin minden erejével küzdött...

...táncolt a víz felszíne alatt és felett

Jelzett nekem, hogy hozzam a fényképezőt. A vadul küzdő másfél kilós balinra rendkívül jó pozícióból tudtam kattogtatni a kamerát. Miután a meglepett ragadozó elkészült erejével, horgásztársam óvatosan a part felé terelte, ahol én egy határozott tarkófogással nyakon csíptem. A rendkívül szép zsákmányt megszabadítottuk a horogtól, majd pár fotó elkészítését követően óvatosan visszahelyeztük a folyamba. Még párat dobtunk a környéken, de kapásra a megzavart víz miatt nem sok esélyt láttunk. Fél órával az esemény után, elégedetten távoztunk, hogy újabb alkalmas részt keressünk az alkonyati pergetéshez.

Ismét a kék hátú X-RAP volt a favorit. Ez barátom kedvenc műcsalija

 Parton a zsákmány, de úgyis hamarosan visszanyeri szabadságát

Jimmy az általa kifogott másfeles ragadozóval

Ezúttal is a hasi horgon akadt fenn a koma

Úgy döntöttünk, hogy másodiknak megpróbáljuk a komáromi rakodó környékét. A helyszínre érkezve találkoztunk Jimmy barátjával Krisztiánnal, aki szintén rutinos dunai pecás hírében áll. Dobálás közben jót beszélgettem vele, sok érdekes információt megtudva a környékbeli lehetőségekről. Míg ők ketten a rakodónál maradtak, én eltávolodtam tőlük, hogy körbedobáljam a hajóállomás környékét is. Az X-RAP gyors kitekerésébe időnként belerántottam a bot spiccével. Ilyenkor a wobbler hirtelen megugrott, majd megállt egy pillanatra. Pont egy ilyen ütemváltásba vágott bele hirtelen egy jó kilós őn, amely sikeres kifárasztása az én napomat is bearanyozta. Így most már én sem maradtam hal nélkül.

A komáromi rakodó alatti szakaszt is megvallattuk

Az én balinom egy sneci színű X-RAP-ra vágott oda. Szintén a hasi horgon akadt fenn

A múltkor megfigyelt teóriák most is igazolódni látszottak. Magyarul, mindkét balin akkor kapott, amikor egymástól eltávolodtunk és csendben maradtunk, illetve mindegyikük a RAPALÁK hasi horgán akadtak meg. Ezek és a hasonló megfigyelések a jövőben nagyban növelhetik majd eredményességünket. A halat a kíméletes lekezelés után, útjára engedtük. Nőjön nagyobbra, hogy egyszer majd ismét találkozzunk az öreg Duna partján.

Egy hibátlan kiló körüli ragadozó őn a zsákmány

Természetesen ő is mehetett vissza a zavaros habokba

Miután átfésültük a környéken a víz felszínét, Krisztián javaslatára egy új helyre, a komáromi mentőállomáshoz költöztünk át. Ő ebben az állásban nagyon bízik. Ahogy a tájra szép lassan ráborult az éjszaka, műcsalijainkat sárga, tört csőrű shadokra cseréltük süllőket remélve. A sötétedés beálltával egy hidegfront is elérte a térséget, ami szelet és szitáló esőt hozott, nem kis bosszúságot okozva éjszakai pergető brigádunknak. Krisztián többször is jelezte, hogy valami rávágott fahalacskájára, de sajnos nem sikerült akasztania. Mindenesetre egy lépést sem tett az általa ígéretesnek vélt beállótól.

Következő állomásnak a komáromi híd környékét választottuk

Krisztián a kedvenc helyében most sem csalódott. Görbül a bot

Este kilenc körül járhatott az idő, mikor a teljes sötétségben hallom, hogy kiabálnak nekem horgásztársaim. Krisztián komoly halat akasztott. Lihegve érkeztem a helyszínre, ahol részese lehettem egy derekas dunai fogas kifárasztásának. Bőszen kattogtattam fényképezőgépet a sötét éjszakában, megörökítve, ahogy kiemelik a vízből az 55 centi hosszú, két kilós süllőt. Páratlan élmény volt végignézni a harcot.

A tettes egy gyönyörű süllő volt. Az SSR-7 SFC RAPALÁT kapta el

Krisztián okkal lehetett büszke a gyönyörű dunai tüskés hátúra

Ez a hal feltette a koronát a mai napra. Gratuláltunk Krisztiánnak, majd tovább korbácsoltuk a vizet. Sajnos, az időjárás egyre rosszabbra és rosszabbra fordult. Az eső egyre intenzívebben verte a vállunkat, megkeserítve a horgászatot. Még egyszer megpróbáltuk a rakodó környékét, de hamarosan visszavonulóra kényszerültünk és meg kellett elégednünk az így sem csekély fogással. A srácok végül átdobtak engem Tatabányára autóval, amiért nagyon hálás vagyok nekik. Bár a mai horgászat lezárult, de hazafelé a kocsiban már tervezgettük a következő támadást az öreg Duna ellen.

Egy ilyen gyönyörű dunai fogast én is szeretnék egyszer fogni :o)

 Hibátlan példány. Gratulálok a sikeres horgásznak!

Kecskédi kánikula

Általában, hogy melyik vízterületre megyünk horgászni, jelentősen befolyásolja eredményességünket, hiszen míg az intenzíven telepített tavakba sokszor heti rendszerességgel tesznek halakat, addig a kisebb horgászkezelésű vizekbe csak ősszel kerülnek új lakók. Mégis az ember sokszor vágyik a kisebb, eldugottabb tavacskákra, hiszen itt nincsen zsúfoltság, nincsen hangzavar, keresztbe dobálások, kapásjelző sípolás, csak a pőre természet, a nyugalom és a harmónia. Ez az, amit a népszerű horgászvizek nem tudnak megadni az ember számára. Még ha itt a horgászat nem is kecsegtet kiemelkedő zsákmánnyal, az a varázs, ami ezeket az eldugott vizeket körülöleli, újra és újra arra ösztönzi a vándorhorgászt, hogy ellátogasson partjaikra egy újabb felejthetetlen élmény reményében.

A kecskédi tó mellett az ember igazán közel érezheti magát a természethez

Egy ilyen horgászkezelésű víz a kecskédi tó is, ahol egyszer már pár évvel ezelőtt megfordultunk és villantóval számos gyönyörű csukát zsákmányoltunk. Nagy érdeklődéssel vártam tehát ezt a horgásztúrát, bár az meteorológia gyilkos meleget ígért. Úgy döntöttem, hogy ezúttal is a csukákat veszem célba. Egyik botommal úszós, élő kishalas szerelékkel, míg a másik pálcámmal pergetve fogom üldözőbe venni az éhes ragadozókat. Sajnos, csak a tóparton értesültünk róla, hogy emelőhálóval nem lehet csalihalat fogni a tavon. Mivel mi szabálytisztelő, becsületes horgászok vagyunk, az úszós csukázásnak így lőttek. Maradt tehát, az egy szál pergetőbotom, míg fater a békés halakat vette célba fenekező készségeivel.

Az egész tavon szinte csak mi horgásztunk. Csend, nyugalom, béke

A helyszínre érkezve csodás látvány tárult elénk. A tavacskát szinte mesebeli vadon ölelte körül. A nádasokkal tarkított partot időnként fából ácsolt kis horgászállások szakították meg, menedéket nyújtva a tűző nap és eső elől a megfáradt horgászoknak. Nagyon kulturált, rendezett környezet fogadott minket. Rajtunk kívül csupán egyetlen, idősebb sporttárs volt az egész parton. Úgy döntöttünk, hogy a tó végében verünk tanyát, ahol egy csomókra tagolt nádasnyelv nyúlt mélyen a vízbe. Nem bírtam magammal, rögtön összeállítottam pergetőfelszerelésemet. Az acélelőke kapcsába a Mocsán már kitűnően vizsgázott, piros csíkokkal övezett, ezüst színű DAM EFFZETT körforgómat tűztem. Már repült is a tó közepe felé a műcsali, nagy fémlevele propellerként túrta a vizet. Még csupán a másodikat dobtam, amikor vad rávágás szaladt végig a pálcán. Reflexből berántottam és rögtön éreztem, egy olyan csukát sikerült akasztanom, amivel idén még nem találkoztam.

A nap hala, egy gyönyörű csuka, már a második dobásra odavágott a villantónak

Fater! Hozd a merítőt! - kiáltottam hátra, de nem jött válasz. Megfordulok és látom, hogy apám még látótávolságon belül sincs. Hajaj, nem fogom tudni kivenni kézzel a halat, hiszen idén már kétszer ráfaragtam így... - morfondíroztam miközben a csuka előttem bukfencezett a vízben. Próbáltam húzni az időt és bíztam benne, hogy ezúttal jól akadt a villantó hármashorga. Hirtelen ötlettől vezérelve átkiabáltam a tőlem harminc méterre horgászó idősebb sporinak, hogy segítség kéne. Lassan bandukolt felém, majd a vízbe téve a merítőjét figyelmeztetett, hogy nekem kell belehúzni a halat, mert ő szinte teljesen vak. Remek! - gondoltam magamban és lassan beletereltem a halat a régimódi szákba. Mire partra került a hal fater is előkerült. Így hárman csodáltuk az 55 centis, másfél kilós pompás ragadozót. Szinte hihetetlen, hogy ilyen gyorsan meglett az áhított csuka, amiért jöttem.


A már mocsán is bevált, piros - ezüst csíkos DAM EFFZETT körforgó kellett neki

Idei legszebb csukám 55 centi hosszú és másfél kiló súlyú volt

Ebben a pillanatban még az gondoltam, hogy itt kaszálni fogom a csukákat, de sajnos nem így lett. Hiába dobáltam tovább, több rávágásom aznap már nem akadt. Faternak azonban folyamatosan kapása volt gilisztára, bár egyszerűen nem tudta megakasztani a tréfálkozó halakat. Két törpeharcsát is kiszedett a vízből, mire úgy döntött, hogy átvált gilisztáról kukoricára és pelletre. Unszolására én is felcsaliztam egy pontyozó botot. A hajszálelőkén felkínált kukoricafüzért a nádasnyelv csücskébe pöccintettem be, ugyanis azt az információt kaptam a halőrtől, hogy itt gyönyörű amurok szoktak tanyázni. Ezúttal fater vette kézbe a pergetőt és elég messzire eltávolodott letett botjaitól. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a bottartó állványzat felborul és fater egyik botja a víz felé kúszik. Tigrisként vetődtem az életre kelt horgászbot után. Szerencsére a vízpart legszélén sikerült még elcsípnem, de hiába vágtam be, hal már nem volt rajta. Mi lenne, ha nem kóborolnál el a botjaidtól? - tetemtettem le apámat. Az öreg megfogadta a tanácsot és meg is lett az eredménye. Csakhamar egy dundi kis tükörponty ficánkolt a parton. Így most már neki is meglett az első hala. Micsoda öröm... :o)


Fater akció közben...


Szákban a nap első pontya, egy másfeles tükrös

A nyerő csali ezúttal az édes kukorica volt

Mondtam faternak, hogy figyeljen a nád mellé dobott botomra, amíg végigdobálom körforgóval a partszakaszt. Mikor visszaértem, látom, hogy a botom a földön hever. Ezt is lerántotta valami a villákról. Bevágtam, de a hal már régen benyargalt a nádasba. Kis erőltetés után a horog csupaszon jött vissza. Kérdőre vontam fatert, hogy miért nem figyelt a botomra. A válasz az volt, hogy egyszerre háromra nem tud... :o) Nagyszerű, pedig biztos vagyok benne, hogy egy szép amur volt a tettes. Mivel a nád mellett több kapásom nem akadt, két 12 mm-es pelletet raktam a horog mellé és új helyre suhintottam be a szereléket.

Egy hatalmas tavi kagyló zárta közre a villantó nagy hármashorgát

Ahogy a nap egyre tüzesebben sütött, a halak aktivitása is csökkent. Délre beköszöntött az igazi kánikula 37 fokos meleggel és abszolút kapástalansággal. Próbáltunk behúzódni a fák árnyékába, felüdülést nyerve a tikkasztó hőségben. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a kapásjelzőm fel-le liftezik. Bevágtam és érzetem, hogy ha nem is nagy hal, de valami fickándozik a zsinór végén. Bár kis nyurga pontyom nem érte el a két kilót, mégis ádázan harcolt előttem, többször is elkerülve a rabságot jelentő merítőháló száját. Immáron nekem is meglett a napi pontyom, ráadásul idén az első nyurga. Miközben rendeztem a halat, arra lettem figyelmes, hogy fater is akcióra mozdult és egy bő tenyérnyi dévért csörlőzött ki a partra.


Egy ponty nekem is összejött aznap. Egy kis nyurga vette fel a két szem halas pelletet


Nem nagy, de azért neki is örültem

Fater egy bő tenyeres dévérrel zárta a napot

Bár tudtuk, hogy ha még maradtunk volna a tóparton, biztosan kiszedtünk volna pár halat a vízből, de a perzselő meleg és az egyre fogyó árnyék csomagolásra kényszerített minket. Igaz, a mai napon nem roskadoztunk a halaktól, de mégis nagyon jól éreztük magunkat. Egy kellemes délelőttöt töltöttünk el a csodás környezetben és még a horogra is akadt valami. A tikkasztó napot követően még szinte el sem indultunk hazafelé, máris vágyódtunk vissza erre a kedves kis tavacskára. 


Nagyon jól éreztük magunkat Kecskéden. Ide biztosan visszatérünk még

Az áradó Duna balinjai

Hazánk legnagyobb folyama, a Duna kiemelt helyet foglal el a szívemben. Ez az a víz, mely szinte kiismerhetetlen rejtélyességével, csak azokat a horgászokat ajándékozza meg élményekkel, akik kellő tiszteletet gyakorolnak iránta és nem sajnálják az időt titkainak kifürkészésére. Itt sosem borítékolható előre a biztos fogás, ellenben az intenzíven telepített tavakkal, mégis időről időre visszacsábulok az ős folyam partjára, hiszen itt egyedülálló kalandokban lehet részem. Itt akár kilométereket gyalogolhatok az érintetetlen, vadregényes folyóparton anélkül, hogy emberekkel találkoznék és ha a horgász jó időben van jó helyen, olyan harcos folyami halakat keríthet horogra, amelyekről egy tavi horgász nem is álmodhat. Ez az, amit annyira szeretek a Dunában és ez az oka, amiért rendszeresen visszatérek a partjára.

A komáromi rakodó környéke a vízbe hulló magoknak köszönhetően bővelkedik halakban

Néhány hónappal ezelőtt ismerkedtem meg a szőnyi holtág partján Jimmyvel, aki egy tapasztalt dunai pecás. Sok hasznos tanáccsal és ötlettel látott el és meginvitál egy folyami horgászatra a komáromi folyószakaszra. Ahogy múltak a hetek, telefonon tartottuk a kapcsolatot és rendre értesített hatalmas balinok és derekas süllők fogásáról. Mondanom sem kell, alig vártam, hogy csatlakozzak hozzá egy késő délutáni pergetésre. Az időjárás azonban nem volt túl kegyes hozzánk. A horgászat hetén több napos özönvízszerű eső áztatta el az országot és bár az időjárás hét végére kellemesbe fordult át, a Duna vízszintje jelentősen megemelkedett. Ez nem túl előnyös a rablóhal horgászathoz, de Jimmy megnyugtatott, hogy a töltés tetejét nyaldosó, áradó folyóban sem esélytelen a horgászat.

Áradáskor az uszadékok feltorlódnak a langóban. Az első halam is innen jött...

Barátom elbeszélései alapján ezen a vízszakaszon a nyerő csalik a wobblerek, méghozzá a RAPALA X-RAP 8 centis változatai. Tapasztalt pergetőhorgásznak tartom magamat, hiszen gyerek korom óra korbácsolom a vizet, de a wobblerekben valahogy nincsen bizodalmam. Bár fogtam régebben pár csukát és süllőt ezekkel a fahalacskákkal, de az én igazi fegyverem a körforgó villantó. Általában ezekkel a műcsalikkal elég tisztességes eredményeket tudok elérni, most mégis úgy döntöttem, hogy Jimmyre hallgatva kicsit felújítom az évek során megtépázott RAPALA arzenálomat és beszerzek két X-RAP-ot és egy tört csőrű SHAD-ot.

Balra  a balinnak, jobbra a süllőnek szánt wobblerek. Most a felső kettő lett eredményes

Délután öt órára ért be a vonatom a komáromi vasútállomásra. Felszerelésem mindössze egy pergetőbotból, egy kis oldaltáskából, illetve egy kis méretű merítőhálóból állt. Ez utóbbit nem hagytam otthon, hiszen idén már egy rekord méretű süllőt és egy szép csukát veszítettem a hiánya miatt. Barátom már ott várt az állomáson és egy rövid kocsiutat követően megérkeztünk a komáromi hajóállomás rakodójához. Az itt álló hatalmas daruval gyakran pakolnak gabonát a várakozó teherhajókba. A vízbe hulló apró magvak mágnesként vonzzák a fehér halakat, őket pedig követik az éhes ragadozók. A hajók mögött megtörő víz hatalmas burványokat rajzol a vízfelszínre ígéretes terepet nyújtva a pergetéshez.


A lejjebb elterülő kikötő is ígéretes horgászterep

A műcsalikat egészen a hajók tövébe ejtettük be. Onnan kezdődött a kivontatás

Jimmy elmagyarázta, hogy hogyan kell horgászni az X-RAP-al. Azért olyan jó ez a csali, mert a balinhoz illő nagy tempójú kitekerésnél sem vereti túl magát. Nagyon gyorsan és kecsesen suhan a vízben a felszín alatt. Először a fehér színűt kötöttem fel és kíváncsian próbálgattam vele a horgászatot. Sajnos a vibrálását nem lehet olyan jól érzeni, mint más wobblereknél, ezért gyakran hozzákoccan a felcsévélt műcsali a bot spiccéhez. Egy órányi dobálás után hitelen elakadtam, majd megkönnyebbült a zsinór. Jaj, ne! - sóhajtottam. Elvesztettem az egyik új műcsalimat, ráadásul pont azt amelyikben a legjobban bíztam. :o( Valami elvághatta a zsinórt? Vagy esetleg szétcsúszott a kötés a csomónál? Bármi volt is, most már mindegy, felkötöttem egy 11 centis Originált és keserű szájízzel, azzal folytattam a horgászatot.

 
Ahogy a nap elkezdett eltűnni a látóhatáron, a halak megélénkültek

Jimmy megmutatta nekem, hol és hogyan foghatom meg a folyami ragadozókat

A partszakasz első végigdobálása nem adott halat, így pihentünk és beszélgettünk kicsit. Jimmy megnyugtatott, hogy ne aggódjak, mert a jó időszak a naplementével fog elérkezni. És csakugyan, ahogy elkezdtük újra hajigálni a műcsalijainkat barátom hamarosan jelezett nekem, hogy halat akasztott. Nagy izgalommal rohantam hozzá a merítőhálóval, hogy megszákoljam a már kifárasztott kilós balint. A gyönyörű halat a horogszabadítás után útjára eresztettük, rémítgesse még csak a küszöket. Egyszerre feltöltődtünk lelkesedéssel és bizalommal. Ha eszik a hal, akkor akár elcsíphetünk még többet is közülük... - gondoltam, miközben felkötöttem a zsinór végére másik, még megmaradt sneci színű X-RAP-omat.


Az első halat ezúttal barátom segítette partra, egy bő kilós balint


A naplementében kapó őn egy sötét színű X-Rapra vágott oda


A Duna első ajándéka ez a pompás ragadozó volt

A folyami harcos végül visszanyerte szabadságát

Lassan lebukott a nap horizonton a Komáromot Révkomárommal összekötő átjáró mögött. Aranyhidat rajzolva a Duna tükrére először vérvörösbe, majd mély lilába festette az ég alját. Milyen csodálatos tud lenni, még egy ilyen beton töltések közé szorított partszakasz is. - morfondíroztam magamban mikor egyszer csak vad rugdalódzást érzetem a zsinór végén. Bevágtam és rögtön érzetem, hogy jól akasztottam meg, a súlyából ítélve nem túl nagy halat. Szinte küzdelem nélkül tekertetem ki a partoz a 35 centis őnt, idén az elsőt. Miután megszabadítottuk a szája szélébe akadt hármashorogtól, óvatosan visszaengedtük az áradó Duna habjaiba.


A következő jelentkező az én horgomon akadt fenn


Ezúttal a sneci színű X-Rap hozta meg az eredményt

Bár nem ez életem hala, de nagy élmény volt becsapni ezt a balint az élő Dunán

Mire végeztünk a művelettel, már csaknem teljesen besötétedett. Ekkor úgy döntöttem, hogy stratégiát váltok. Ezúttal egy SSR-7 SFC citromsárga hátú felszíni RAPALÁT kötöttem fel a zsinór végére és a bevontatás sebességét is egészen lassú tempóra csökkentettem, miközben néha meg-megállítottam a fahalacskát. Az éjszaka beálltával immáron süllőben reménykedtem, bár tudtam, hogy ha el akarom érni az utolsó vonatot, már nincs sok időm a horgászatra. A sötétben sokszor csak sejtettem, hogy hol csobbant a műcsalim, majd újra és újra elkezdődött a lassú bevontatás. Úgy a tizenakárhányadik dobást kezdtem el becsévélni, amikor valami elemi erővel ütötte meg wobbleremet. A nyúlás mentes fonott zsinórnak köszönhetően szinte a csípőmben éreztem a vad rándulást, majd egy hatalmas haltest egy dupla szaltót vetett a víz fölött, óriási robajt keltve az éjszaka csendjében. Ez egy jobb balin lesz! Megismerem már a csobbanás hangjából. - súgta Gábor, miközben a hal vad kirohanásaival újra, meg újra tépte le a zsinórt orsómról. Gábor nyugtatott, hogy a balin nem fog elmenni, de én azért óvatosan állítgattam a féket, nehogy tragédia legyen a vége. Az őn nagyon jó erőben volt, nem igazán akarta megadni magát. Többször a szák felé kellett terelni, mire végül sikerült rabul ejteni. El sem hittem, hogy sikerült kifogni, ahogy végigmértem a parton pihegő 50 centis, két kilót nyomó folyami harcost.


Aranyhíd a Dunán. Háttérben a Komáromot Révkomárommal összekötő átkelőhely


A sötétben beköszönő ragadozó őn igazi meglepetést okozott

A süllőnek szánt tört csőrű Shadot kapta el

Nehezen szabadítottuk meg a műcsalitól, mivel a hármashorog összevarrta a száját szegénynek. Kicsit aggódtunk is miatta, amikor visszahelyeztük a vízbe. Először nem akart elúszni, csak a hasát mutatta felfelé. Kis noszogatásra azonban észhez tért és egy villámgyors farokcsapással távozott a meglepett éjszakai útonálló. Hihetetlenül boldog voltam. Megfogtam életem legnagyobb balinját. Nagyon nagy élmény volt. A hajókról a fényképvillogásra kijött a partra pár vízi ember. Majd belefordultak a Dunába, amikor meghallották, hogy visszaengedtük a halakat. Biztosan bolondnak néztek minket, de ez engem egy cseppet sem érdekelt.


A maga két kilójával ez életem eddigi legnagyobb balinja

Végül őt is visszaengedtem, hiszen a Dunáról csak ritkán viszek el halat

Az eseményeket követően már nem sok időnk maradt dobálni, így összecsomagoltam a felszerelésemet. Megköszöntem Jimmynek, hogy egy ilyen fantasztikus horgászattal ajándékozott meg és rohantam a vasútállomásra. Miközben zakatolt a vonat, újra átéltem a történéseket. Eszembe jutott, hogy az összes hal akkor kapott, amikor eltávolodtunk egymástól és csendben maradtunk. Az is feltűnt, hogy az összes ragadozó a műcsali hasi horgán akadt meg. Egyedül azt bántam, hogy nem tudtam tovább maradni, hiszen a tüskés hátúak csak most kezdtek éledezni, felváltva a nappali rablóhalakat. De tudtam, legközelebb éjszakára is maradok és megpróbálok közülük is elcsípni néhányat. Mindenesetre a Duna a mai napon bőkezűen megajándékozott minket élményekkel, cserébe kitartásunkért.

 

A mocsai csukás tavon

Már tavaly ősz óta nem volt részem egy jó csukás horgászatban, pedig ezek a ragadozók kedvenc horgászhalaim közé tartoznak. Imádok rájuk vadászni, akár villantóval pergetve, akár élő kishallal csalizott úszós készséggel. Sajnos, a megyében elég kevés jó csukás víz található. A legtöbb helyen csupán megtűrt útonálló ez a halfaj a ponty és az amur mellett. Fel is keltette az érdeklődésemet, amikor meghallottam, hogy a mocsai tórendszeren belül kialakítottak egy vízterületet kifejezetten a csukázni kívánók számára. Fater munkatársa volt ott pár hete pergetni és többek között egy kétkilós ragadozót csípett el wobblerrel. Így nem volt kérdés, melyik lesz a következő horgásztúránk célállomása.

Borult idő fogadott minket a mocsai csukás tavon

Az időjárás nem volt túl kegyes hozzánk, amikor kiérkeztünk. A sötét felhők teljesen eltakarták az égboltot, az idő igencsak esőre állt. Sebaj, ha már egyszer itt vagyunk, akkor az égi áldás sem fog minket megakadályozni abban, hogy elcsípjünk párat a tó éhes ragadozói közül. A vízterület nem is bizonyult annyira kicsinek. Nádasokkal körülölelt igazi vadregényes tavacska, melyen a sűrű parti növényzet miatt sajnos csak négy – öt helyen nyílt lehetőség a horgászatra, bár a halőr felvilágosított minket, hogy hamarosan új állásokat fognak nyitni a nádban.

A vizet körülölelő sűrű nádasban csak néhány horgászható állást találtunk

Mivel nem csak pergetésre készültünk, első lépés a csalihalak beszerzése volt. A tó üzemeltetői jelezték, hogy a csukás tavon esélyünk sincs kishalat fogni, mert a krokik teljesen kipusztították az állományt. Így emelőhálóval a szomszédos tóból próbáltunk meríteni horogra valót, de csak naphalakat és pár apró razbórát sikerült begyűjteni. Hát egyik sem a világ legjobb csukacsalija, de ugye szegény ember vízzel főz, két termetes napsi került a hármashorgokra. Ha annyira nincsenek kishalak a csukás tóban, akkor csak felveszik ezt a nem túl közkedvelt amerikai bevándorlót is a ragadozók. Miközben az úszós botok felcsalizásával foglalatoskodtam, fater már jelezte, hogy megvolt az első rávágása körforgó villantóra.


Nem kimondottan csuka csali a naphal, de most ezt sikerült fogni

Úszóinkat a tavat körülölelő nádaskoszorú apró nyílásaiba ejtettük be

Miután elhelyeztem a parttól 4 – 5 méterre két csukázós készségünket, csatlakoztam pergető pálcámmal faterhoz. Az acélelőke kapcsába egy 5-ös DAM EFFZETT körforgót akasztottam, ami az egyik kedvenc műcsalim csukára. Óriásit suhintottam és ahogy tekertem kifelé, jól érzetem a nagy méretű pörgő acélszerkezet veretését. Úgy a harmadik dobásnál érkezett az első rávágás, amit sikeresen akasztottam. Hamarosan a parton ficánkolt egy 37 centis kis csuka. Miután megszabadítottuk a szája szélébe fúródott hármashorogtól, útjára engedtük a nap első halát.

Az első csukát körforgó villantóval sikerült becsapni

Nem telt el tíz perc és fater is halat akasztott. Az ezüst színű körforgóra vágott oda egy 47-es útonálló. Táncolt a horgon a víz alatt és a víz felett egyaránt, de ez sem mentette meg attól, hogy alámerítsek és partra emeljem. Gyors fényképezés után ő is mehetett vissza életető elemébe.

Fater aznapi első csukája hét centivel haladta meg a méretet

Átballagtam egy másik horgászálláshoz, ahol a nádnyiladékba volt egyik úszóm bedobva. Itt oldalra dobva próbáltam meghorgászni a sűrű vízi növényzet szélét. Hamarosan egy újabb rávágást éreztem a karomban és bár jól bevágtam, szebb halam egy hatalmas víz feletti bukfencet követően távozott. Sebaj, gondoltam, ha itt vagy és éhes vagy, úgyis megfoglak. És csakugyan, tíz perc múlva dobálás közben arra lettem figyelmes, hogy a naphallal csalizott úszóm eltűnt a víz színéről. Óvatosan felvettem a kontaktust a hallal, és amikor megéreztem a súlyát, bevágtam egy határozottat. Miközben a vízben pacsált a megakasztott ragadozó, készítettem pár fényképet, majd merítőhálóval a partra segítettük, a fateréval centire megegyező csukát.


A csukákat nem zavarta, hogy napsit tűztünk a horogra...

...vadul raboltak rá, majd kezdődhetett a tánc a víz felszínén

Idei első méretes csukám 47 centis kis krokodil volt

Nem éppen kapitális, de én nagyon örültem neki

Minden hal amit fogtunk végül kíméletesen visszakerült a tóba

Ezután egy félórás szünet következett, majd fater újra halat veszített. Én ismét pozíciót váltottam és ezt egy újabb kapás jutalmazta. Éreztem, nem ez lesz életem hala. Néhány pillanat múlva a parton ficánkolt a méretet el sem elérő kis csukesz. Ő is a piros ferde vonalakkal díszített EFFZETT körforgót kívánta meg. Csak úgy túrta a víz felszínét farkával, ahogy szabadon engedtem.

Újonnan beszerzett pergető orsóm kitűnően debütált a mai napon

Ez a kis csuka is a piros - ezüst körforgóra rabolt rá

Még egy picikét nőnie kell, hogy elérje a méretet. Persze a halnak... :o)

A következő jelentkező ismét apám műcsaliját kapta el. Fater kiabált nekem, hogy jobb halat akasztott, így szákkal a kézben rohantam hozzá, hogy megmerítsem a nap legnagyobb csukáját. Itt már fárasztani is kellet, mert igencsak jó erőben volt a koma. Úgy döntöttünk, hogy ezt a halat már érdemes megmérnünk is. A mérlegen másfél kilót nyomó, 50 centis rablóhalat fater helyezte vissza a vízbe. Gratuláltam neki, majd folytattam a horgászatot. Nem sokára ismét kiabált, hogy eltűnt az úszó, ami nála volt bedobva. Még sosem vágott be úszós csukázó szereléknek, így az akció nem volt megfelelő. A part mellett lefordult a horogról a harmincas forma bugylicsuka.

A nap halát ezúttal fater kerítette horogra. Egy gyönyörű másfeles csukát...

... ami néhány perc után vissza is nyerte a szabadságát

Ahogy delet ütött az óra, az eső elkezdett enyhén szitálni és a kapások is abbamaradtak. Azt gondoltam, hogy talán az az oka, hogy kicsit megbolygattuk előttünk a vizet, ezért úgy döntöttem, hogy körbejárom a tavat, hátha találok még egy két állást, ahonnan tudok párat dobni. A tó túlsó felén rábukkantam egy helyre, ahol nem borította nád a part szélét. A harmadik dobást követően éppen, hogy emeltem ki a vízből a villantót, megcsípte egy 45-ös körüli csuka. Esélyem sem volt bevágni neki, olyan rövid volt a zsinór, mégis megakasztotta magát. Sajnos azonban, mielőtt elérhető távolságba került, lefordult a horogról. Mivel több rávágásom nem volt a túloldalon, visszabandukoltam faterhoz, akinél szintén nem történt semmi említésre méltó ez idő alatt.

Ahogy múlt az idő, az eső lassan elkezdett szitálni

Délután háromra az eső komolyan elkezdett szakadni, ezért úgy döntöttünk, hogy csomagolunk és indulunk. Már csak egy úszós bot volt bevetve. Fater indult, hogy kiszedje, de nem látta sehol sem az úszót. Most nem hibázhatott, hiszen én diktáltam neki mit tegyen. Felvette a kapcsolatot a hallal, és amikor megérezte a súlyát besuhintott a nap utolsó vendégének. A tó egy méretet el sem érő csukával búcsúzott tőlünk.

A tó végül egy picurka csukával búcsúztatott minket

Mire elpakoltunk egyszeriben leszakadt az ég. Nagy szerencsénk volt, hogy a délelőttöt megúsztuk jelentősebb eső nélkül. Összességében fejenként három – három csukát fogtunk és nagyjából ugyanennyi halunk ment el. A kifogott ragadozók között volt egy igen szép másfél kilós példány is, amely ezúttal fater horgán akasztotta fenn magát. Az összes halunk a part menti zónában jött. Annyit mondhatok zárószóként, hogy nagyon jól szórakoztunk ezen a kis tavon és bár nagyon nagy csukát ezúttal nem sikerült fogni, biztos vagyok benne, hogy nem utoljára horgásztunk itt.

A majdnem meglett dunai fogas

A horgászat néha nagy sikerekkel, néha nagy kudarcokkal lepi meg a kitartó próbálkozókat. A sikerek magukért beszélnek, de a kudarcokat is érdemes utólag végiggondolni, hiszen olyan tanulságokkal szolgálhatnak, amiket legközelebbi próbálkozásainkon a javunkra fordíthatunk. A megszerzett tapasztalat midig növeli következő horgászatunk esélyeit. Most én is egy ilyen történetet fogok elmesélni, mely végül kudarccal végződött, de mégis vannak leszűrendő tanulságai.


 A szőnyi holtág felső része kis erdővel határolt vadvíz

Az elmúlt időszakban figyelmem inkább a zárt tavak és őket tápláló patakok felé fordult. Azonban, a csuka tilalom végével úgy döntöttem, hogy meglátogatom a vén Dunának hozzánk legközelebb eső holtágát a szőnyi Duna ágat. Régen voltam itt párszor horgászni és körforgó villantóval rengeteg bugyli csukát fogtam. Volt, hogy egy nap 20 csukeszt is kiszedtem a  vízből, de méretes egy sem akadt köztük. Most is erre számítottam. Lehet, hogy nagy halat most sem fogok, de egy mozgalmas, pergetéssel eltöltött vadvízi pecázással nagyon jól fogok szórakozni...

Állítólag telepítenek is néha, de a Duna áradása után is sok hal ragad bent

Ha magasan áll a Duna a felső kövezésen átbukik a víz és gyenge áramlást okoz

A szőnyi holtág töltéssel elválasztott két részből álló vadregényes vízszakasz. A felső rész mindkét végén zárt, míg az alsó rész alulról nyitott a Duna felé. A két víz találkozásánál egy intenzíven áramló forgó alakult ki. Úgy döntöttem, hogy először a felső szakaszt fogom megvallatni, azt követően pedig az alsó ágat dobálom végig. Pálcám a tavalyi évben vásárolt 330-as Shimano Beast Master pergető bot, amivel kapcsolatban a hosszú nyéltag miatt kételyeim vannak. Nem igazán tudok kényelmesen dobni oldalra vele. Mivel pergetőorsóm nemrégiben megadta magát, fater kölcsönorsójával vágtam neki a horgászatnak, amire 25-ös monofil zsinór volt felcsévélve. Elsőként az acélelőkére egy 4-es méretű Mepps Long körforgót akasztottam fel. Fater a pénztárcájára gondosan ügyelve választotta a fonott zsinórral szemben a monofilt. Ez most két Mepps villantómba került egy óra alatt. A békés halra horgászó sporttársakat gondosan kikerülve haladtam felfelé a holtágon, míg a végére nem értem a vízterületnek. Itt a mélység valamivel sekélyebb, mint a holtág többi részén.


Pergető botom a kölcsön orsóval és a sikeres műcsalival

Miután másodszor is beszakadtam, egy 5-ös méretű DAM Effzett körforgót kapcsoltam fel a karabinerre. Csukázásra ez a villantó vállt be a legjobban. Most sem hagyott cserben. Azt ötödik - hatodik dobás után egy brutális rántást érzetem a karomban. Rögtön bevágtam és megreccsent az orsó fékje. Huh, talán egy nagyobb csukába futottam bele? De nem csukásan mozgott... Csak húzta le a zsinórt, ficánkolt és megérkeztek az első fejrázások. Te jó ég, egy termetes süllőt akasztottam! Próbáltam felpumpálni a felszínre, ekkor megjelent előttem egy bő három kilósra saccolt dunai fogas. Süllő egy 5-ös méretű körforgóra, ami ráadásul acélelőkén volt felkínálva! Ilyet még nem láttam. Nagyon jó erőben volt a hal, agresszíven harcolt. Nem olyan volt, mint állóvízi rokonai.  Az orsó recsegve adagolja a zsinórt. Próbáltam magam felé húzni, hogy elérjem a kezemmel, de a villantó hirtelen kipattant a szájából, majd egy elegáns farokcsapással távozott ellenfelem.


Nálam csukára ezek a körforgók bizonyultak eredményesnek

Megdöbbentve álltam a vízparton. Mi lehetett a hiba? Az elképzelés jó volt, hiszen sikerült becsapnom az öreg ragadozót, de mégis valami hiba csúszott a gépezetbe. Arra a következésre jutottam, hogy a fonott zsinórhoz szokott pergetési stílusommal nem sikerült elég erőset bevágnom kapáskor és a horog nem hatolt elég mélyre a süllő csontos szájában. Sebaj, úgyis visszaengedtem volna, hisz tilalom van süllőre és a Dunáról egyébként sem szívesen viszek haza halat. Azért egy közös fényképet megengedhetett volna magáról. Felemás érzéssekkel dobáltam tovább. Alul maradtam a harcban, de mégis örömmel töltött el az eset, hogy sikerült becsapnom egy ekkora ragadozót.

A holtág alsó vége nyitott a Dunára. Itt most komoly áramlat alakult ki

A későbbiekben ellátogattam a holtág alsó szakaszára is, de kapásig nem sikerült eljutnom. Kicsit csalódottan ballagtam a szőnyi vasútállomás felé. Tudom, hogy hol laksz és legközelebb nem fogod megúszni! - jártak fejemben a gondolatok. Mindenesetre azért szeretek a Dunán pergetni, mert sosem tudja az ember, hogy mi akad a horgára. Akár csukázás közben is becsúszhat egy termetes süllő, balin vagy nagyobb domolykó, esetleg sügér. Eszembe jutottak egy másik, pár évvel ezelőtt történt élő dunai horgászat emlékei, amikor legalább ekkora meglepetést nyújtott, mikor a csukának szánt villantómat egy bő fél kilós sügér vette fel. Ennek a termetes sügérnek jobban örültem akkor, mintha egy méretes csukát fogtam volna. Hát ilyen a Duna. Szeszélyes és kiismerhetetlen. Csak azoknak ad élményt, akik kellő időt és energiát fordítanak kiismerésére, megfelelő alázatot gyakorolva az ős folyam iránt.

Ezt a félkilós csapó sügért egy langóban fogtam az élő Dunán pár évvel ezelőtt

Szintén a csukának szánt nagyméretű körforgót kívánta meg

Haltalan fagyos téli napok

December második fele óta a szerencse elpártolt mellőlem. Háromszor mentem ki horgászni a fagyos időben és egyszer sem sikerült kapásig eljutnom. A téli hideg ritkán ad halat, de még mindig több esély van horogvégre csalni valamit, mintha otthon maradnék és a Fish & Hunting csatornát bámulnám a fotelból. Nemde? Idáig csak olyan írásokat publikáltam, amelyeket halakkal tudtam megfűszerezni, de most ez a cikk nem ilyen lesz. Miért készítek mégis bejegyzést? Mert gyönyörű havas tájakon jártam, ahol olyan képeket készítettem, amelyeket vétek lenne nem megmutatni. Mert, bár halat nem fogtam, mégis feledhetetlen élményekkel lettem gazdagabb. Szeretnék nektek is betekintést adni ezekbe a jeges barangolásokba.

Kedvenc patakom fehér lepelbe borult december végére

Zord téli táj, mégis szívet melengető látvány

Mínusz tizenhét fok. Ennyit mutatott a hőmérő azon a reggelen, amikor a 2009-es évben utoljára botot ragadtam. A választott víz ismét az Által ér fás rengetegben kanyargó vize lett. A célpont pedig ismét a süllők. Bár előző hétvégén még fogdosták a sütyiket, a hirtelen beköszöntő fagy elvette a kedvüket a táplálkozástól. Hiába lebegtettem ínycsiklandozóan a a bodorkából hasított szeletet az akadók körül, érdeklődő nem akadt rá. Mintegy nyolc órát töltöttem az embertelen fagyos tájban, ahol rajtam kívül volt még pár nem teljesen épeszű próbálkozó, halat nem sikerült kicsikarnom a vízből. Ragadozót más sem fogott. Az Által ér alatt a lezúduló vízben néhány horgász a halrácson állva szép bodorkákat fogdosott, de én nem ezekért a halakért jöttem. Miután ők távoztak, helyüket az összegyűlt apró halakra pályázó madarak vették át. A tatai Öreg tóból érkező hattyúk, gémek, vadkacsák vadul habzsolták az apró bodorkákat. Ha megriasztottam véletlenül őket, felhőként riadtak tovább. Délután 5-ig bírtam a horgászatot, akkor már olyan hideg volt, hogy a kezem hozzátapadt a fém orsóhoz. Hal nélkül, de masinámban gyönyörű tájképekkel távoztam a zuhogó hóban. Fater jött értem kocsival. Szerinte nem vagyok normális...

A patak végén vannak a legjobb haltartó helyek

A hídon állva el lehet látni szinte az Y kanyarig

A nap végére már a patak is kezdett befagyni. A szállíngózó hó megmaradt a jégen

Az új év első hetében kiváltottam az éves engedélyt a komáromi Duna szakaszra. Régóta vártam ezt a pillanatot, mert vagy 3 éve nem horgásztam az ős folyón. Régen sok szép élményt adott, gondoltam most is próbára teszem. Első utam egy Komárom térségében megbúvó apró sarkantyúhoz vezetett. Itt fenéken próbáltam becsapni a süllőket halszelettel. Néha, néha dobáltam egyet fehér gumihallal is. Az idő hideg, esős volt. Elvileg kell lenni a környéken sütyiknek, mert annak idején fogtunk ezen a sarkantyún. Most viszont nem így történt. A kapásjelzőm csak a mederfenéken néha továbbdöccenő ólom mozgását közvetítette. A folyón feljebb madársereg telelt, a sarkantyú alatt pedig egy hatalmas rozsdás uszály rondította a tájképet. A nyugalmat néha csak egy egy elhaladó folyami hajó által gerjesztett hullámok borzolták. Négy órán keresztül vallattam a sarkantyú mögött örvénylő vizet sikertelenül, majd újabb állást kerestem. Kicsit csalódottan hagytam el a helyet, mert nagy bizodalmam volt benne, de tudtam, hogy ha jobb idő lesz ide még visszatérek. Rejteget még meglepetéseket nekem ez a sarkantyú, csak legyen kicsit jobb idő...


Először a sarkantyú alatti langót vallattam meg

Majd a sarkantyú végén örvénylő vízben is próbálkoztam

A horgászatot csak egy néha elhaladó hajó, vagy uszály zavarta meg

Sötétedés előtt egy órával letelepedtem régi menyhalas helyünkön, ahol pár évvel ezelőtt nem tudtunk két bottal horgászni, annyi kapás volt. Csak úgy rángatták a bot spiccét a menyusok a kövezés fölött, alig hogy beejtettük a halszeletet. Hát most nem így történt. Lassan leereszkedett a sötétség a tájra és a botspiccre rögzített világító patronok csak nem mozdultak. Mi történhetett itt? Régen itt sosem betliztünk... Ahogy teljesen besötétedett a csontig ható hidegben a lélegzetem sűrű vattacukrot fújt a fejlámpám fényénél. A Dunán visszhangzott a kutyák ugatása a szlovák oldalról, és a időnként megtörte a csendet a hátam mögött elhaladó vonat morajlása. Két három órával sötétedés után feladtam. Sárosan, fáradtan, átázva bandukoltam a szőnyi vasútállomás felé...

Kíséteterdő Szőny térségében

A régebben bevállt kövezés ma nem adott menyhalat

Január második felében ismét a Duna felé vettem az irányt. Ezúttal a szőnyi holtág alsó, nyitott végét szerettem volna felfedezni, ugyanis itt még sosem jártam. Tudtam, hogy a holtág be lesz fagyva, de a végén lévő nyitott öböl talán jégmentes. Célom most nem elsősorban a halfogás volt, hanem a terep felmérése, amit a legkönnyebben apró gumihallal lehet megtenni, letapogatva a medret. Ezúttal kísérőtársam is akadt Lajoska személyében, aki zenekaromban a dobos szerepét tölti be és őshonos szőnyi lakos. A vízpartot a vasútállomástól egy laza húsz perces sétával közelítettük meg. A kiszemelt öböl nagyrészt jégmentes volt, így jó lehetőségünk volt a cserkésző, terepfelmérő dobálásokra. Az öbölben a víz áll, amit csak az elhaladó hajók mozgatnak meg néha vad hullámzást gerjesztve. Bár kapásunk itt sem volt, pedig próbálkoztam fehér és zöld gumihallal és twiszterrel, mégis ez a rész ígéretes csukázóhelynek tűnik. Talán úszóval, kishallal nagyobb esélyünk lett volna ebben a hidegben. Kimentem az élő Dunára is kicsit dobálni, de itt olyan sekély volt a víz, hogy a legnagyobb dobásaimmal is csak húsz centis mélységet értem. Hiába, itt a folyó zátonyokat épít... Lejjebb a messzeségben egy hajókikötőt fedeztem fel, amit talán februárban szintén felmérek egy pár órás pergetéssel.

A szőnyi holtág végén zátonyokkal határolt, csendes kis öböl alakult ki

Az öböl széle be volt fagyva, de azért akadt meghorgászható terület

Lajoska tüzet csihol. Ismerős valahonnan a látvány? Makk ász! :o)

Mindenesetre amíg dobáltam, Lajoska tüzet rakott a sóderes parton. Mikor elfáradtam kicsit engedtem őt is ismerkedni a horgászat rejtelmeivel, majd szalonnát, kolbászt, hagymát sütöttünk a parázson. A téli tájban a tűz mellett ücsörögve úgy nézem ki, mint a makk ász... :) Délutánra kisütött a nap is, beragyogva a fehér téli tájat. Felejthetetlen látvány volt. Kora délután fejeztük be a próbálkozást. Bár ezen a napon sem voltunk eredményesek, mégis elégedetten indultunk haza, mert a tábortűz, a szalonnasütés, a hosszú beszélgetések és a sok nevetés feledhetetlenné tették ezt a napot.

A jeges időben jól esett a sült szalonna és kolbász

Az egyetlen élőlény amivel összeakadtunk a januári tájban

A horgászat végére összetoporogtuk a szűz havat

Hát így telt a tél legjava. Persze még messze van a tavasz, de remélem nemsokára már olyan élménybeszámolót tudok mutatni nektek, amiben már halat is tartok a kezemben...

 

süti beállítások módosítása