Ahogy szép lassan átléptünk késő nyárból az őszbe, figyelmem újra a fővárosi Duna szakasz felé irányult, ahol a tavalyi évben a vörös iszap szennyezés félbe szakította a márnaszezont. Szándékomban állt kicsit jobban megismerkedni a budai rakpart lehetőségeivel, mivel hallomásból tudtam, igen derekas halakat rejt a szennyvízbefolyókkal terhelt víz. Ez volt az oka is, ami mindig visszariasztott a budapesti horgászattól. Amióta viszont megépült a csepeli szennyvíztisztító, a befolyások elapadtak és a víz minősége nagyon sokat javult. Érdeklődéssel vártam, hogy vajon milyen halakat sikerül majd horogvégre keríteni az Erzsébet híd alatt, és hogy a megváltozott körülmények ellenére lehet e továbbra is fogni bőségesen a Duna kincseiből.

Haragos felhők gyülekeznek Budapest felett

Hűvös, borús, igazi őszre jellemző szeles időben bandukoltam át a Dunát átívelő fehér hídóriás derekán. Miközben készítettem pár röpke képet masinámmal, érdeklődve szemléltem az alattam örvénylő víztömeget. Ebben az évben végig alacsony volt a vízállás a Dunán és bár horgászatilag kényelmesebb kis vízen horgászni, idén mégis szűkebb zsákmányt adott az öreg folyó, mint az előző évben. Kevesebb fogás, kisebb halak akadtak, de lelkesedésem és elszántságom mégis az eget karcolta. Nem voltam hajlandó feladni a küzdelmet, hiszen szememben minden folyóvízen megakasztott hal százszor többet ér, mint bármely kockatavi ponty óriás...

Idén végig rendkívül alacsony volt a vízállás kedvenc folyómon

Csak egyetlen botot hoztam magammal, hiszen ha megy a hal a Dunán, akkor a két pálca úgyis zavaró, ha pedig nem, akkor bent lehet akár több tucat végszerelék, senki sem fog semmit a partszakaszon. Klasszikus folyóvízi összeállítást készítettem. Egy nagy végfület kétharmadában kettévágtam, a rövidebb ágra egy 60 grammos ólmot, a hosszabbra pedig egy kisebb pontyozó horgot kötöttem. Csalinak érlelt sajtkockát tűztem fel. Nem is kellett sokáig várnom, negyed óra sem telt bele, valami vadul megrázta a bot spiccét. Bevágással nyugtáztam az eseményt és keserű szájjal figyeltem, ahogy egy termetes gép közeledik pörögve felém. Valahogy begyömöszölte a szájába azt a hatalmas sajtkockát.

Klasszikus dunai végszerelék sajtkocka csalival

Mi más lehetett volna az első érdeklődő, mint egy jókora géb?

Telt múlt az idő és a sokadik géb után úgy döntöttem, hogy tábort bontok és a Rudas Fürdő alatti befolyó fölött fogok letelepedni. Készségemet behajítottam a sodorvonal mögé, majd türelmesen vártam, hogy a sötétség ráboruljon a tájra. Lassan kigyúltak az a város fényei, és tündöklő pompába öltöztették a nappal oly sivárnak tűnő betonpartot. Éppen ilyesmin és ezer más dolgon ábrándoztam, amikor a botom spicce hitelen megremegett. Bevágtam és éreztem valami ficánkol a zsinór végén. Valami, ami gébnek nagy, de márnának túl kicsi. Nem kis meglepetésemre egy dundi fél kilós dévér körvonala törte meg a folyó sötét habjait.

Egy ügyes horgász kihasználja a terep sajátosságait

Az első idei dunai dévérem a maga fél kilójával

Ilyen köpcös fehérhallal még sosem találkoztam azelőtt. Látszott, hogy a Balatoni papírdévérekhez képest itt sokkal zömökebb, erőteljesebb testalkatú a keszegnép. Gyors horogszabadítás és fotózás után már úszhatott is vissza a vízbe a meglepett vendég. Alig suhintottam be végszerelékemet a folyóba, hamarosan újabb jelentkező akadt a sajtkocka csalira. Ezúttal az előbbi zsákmánynak egy kisebb fajtestvére került horogvégre.

Jóval köpcösebbek a dunai keszegek, mint balatoni rokonaik

Az Erzsébet híd bevilágította a partot körülöttem. Lámpára nem is volt szükségem

És ekkor beindult a keszegparádé... Egymás után fogtam a szebbnél szebb dunai halakat, melyek a sötétben szikrázó ezüst villanásaikkal elkápráztatták szememet. A legnagyobb keszeg túl volt a 80 dekán, ami itt nem számít kiemelkedő méretűnek, hiszen mellettem a sporttársak másfél – két kilós lapát dévéreket is partra segítettek. Sajnos nekem ez a szerencse nem adatott meg, de így is elégedett voltam a fogásokkal. Igazán jól éreztem magamat az éjféli sötétségben történő püfölős peca alatt.

A következő jelentkező egy kisebb keszeg lett...

... majd egy 80 dekát meghaladó fajtársa került partra

A nap zsákmánya

Egymás után jöttek a szebbnél szebb dévérek

Ahogy közeledett az indulás időpontja, jókedvűen csomagoltam össze felszerelésemet. A Duna ma este feltárta titkait előttem és bár márnát nem sikerült fognom, olyan keszeghorgászatot éltem át, amiben már nagyon régen nem volt részem. Miközben hazafelé sétáltam az Erzsébet hídon, máris a visszatérésen járt az eszem. Biztos voltam benne, hogy csak napok kérdése és újra itt fognak találni engem a lemenő nap utolsó sugarai.

Az átlagméret olyan fél kiló körül mozgott

Az Erzsébet híd éjszakai díszkivilágításban csodálatos látványt nyújt

Szeretnél részese lenni a fővárosi horgászatnak? Klikk ide >>>