A tavaly őszi balatoni vendégeskedésünk után majd egy évet kellett várni, hogy Kocikát és Misit, a két minden hájjal megkent balatoni nádi horgászt viszont lássuk a Római tavon. Tisztában voltunk vele, hogy ez egy teljesen más világ, mint a balatoni nádas. Az itteni halbőség idegen lesz, a minden zsákmányért ádáz küzdelmet folytató vadvízi pecásoknak. Ugyanakkor itt lehetőségünk nyílik majd az önfeledt szórakozásra, beszélgetésekre, és hogy a sok fárasztás mellett igazán jól érezzük magunkat egymás társaságában. Tehát a baráti horgásztalálkozó hangsúlya nem a halak fogásán volt most, hanem a közös élményszerzésen. Titkon aggódtam azonban, hogy nem vallunk e kudarcot messziről jött barátaink előtt, hiszen minden horgász valahol halat szeretne fogni, ráadásul nagy halat...

Olvasd el a teljes történetet >>>

Nagyszerű dolognak, tartom, hogy az internetes fórumok nyomán, a hasonló érdeklődésű horgászok, és blogolvasók között gyakran baráti kapcsolatok születhetnek és ennek eredménye képen közös megmozdulások, horgásztúrák is szerveződnek. Lám, ha az intelligencia felül kerekedik a világháló névtelenségén, milyen nagyszerű dolgok is kisülhetnek a végén. Régóta megfigyeltem, hogy a különböző típusú írásaimra más-más olvasói csoportok reagálnak. A dunai vadvízi írásokat figyelemmel kísérő horgászok talán a legaktívabb társaság, így nem volt kérdéses, hogy előbb utóbb össze jön egy össznépi horgászat az öreg folyó hátán.

Olvasd el a teljes történetet >>>

Ebben a nehéz, válságokkal teli világban igazán szerencsésnek mondhatom magamat, hogy sikerült az idei évben is eljutnom egy tengerparti országba. Természetesen a két hét dajdajozás kemény évközi lemondásokkal párosult, de végül sikerült eljutnom az Adriai tenger partján elterülő olasz városkába, Martinsicuroba. A régi, megviselt matchbot így újra bekerült a kocsiba a poggyászok közé, és a hűtőláda mélyére is elrejtettem egy doboz csontkukacot az ideges tekintetek elől. Sajnos, a sok érdekes program mellett csupán néhány óra jutott horgászatra, de kár lett volna kihagyni Róma, Velence, vagy San Benedetto megtekintését néhány apró halacskáért cserébe.

Olvasd el a teljes történetet >>>

Párás, szürke hajnalon érkeztünk meg Agostyánra. A tó régi ismerősként köszöntött minket, hiszen már több, mint két éve rendszeresen, minden horgászható hónapban meglátogatjuk partjait. A nap még épphogy csak előkukucskált a szemközti dombok mögül, de már keményen éreztette erejét. Bizony beköszöntöttek a nyári hónapok, amikor a perzselő meleg igencsak próbára teszi a gáton horgászó emberek tűrőképességét, hiszen itt semmiféle menedéket nem lelni a kíméletlenül tűző napsugarak elől. Állást foglaltunk, már bejáratott helyünkön, bár a szokatlan zsúfoltságnak köszönhetően éppen hogy be tudtunk ékelődni egy falatka szabad nádnyiladékba. Szerencsére szomszédaink nagyon kedvesek és engedékenyek voltak, így nem kellett lehetetlen helyekről megpróbálni becserkészni a tó óriásait.

Olvasd el a teljes történetet >>>

Aggódva ráncoltam össze homlokomat, miközben a közelgő esőfelhőket szemléltem a komáromi MAHART kikötő töltésén állva. A legutóbbi két dunai próbálkozásom alkalmával sem sikerült megúsznom szárazon a kalandot, most úgy néz ki, újra bőségesen kapok majd a nem várt égi áldásból. Sebaj, ma süllőzni jöttem, és közismert, hogy az esős, frontos idő meghozhatja a tüskés hátú ragadozók kapókedvét. Persze azért jobban örülnék neki, ha nem áznék bőrig... Lassan elértem az első állást, ahol próbálkozni szoktam, a vízi rendőrség lépcsőjét. Egymás után záporoztak dobásaim, de a múltkor sikeres hely ezúttal nem adott halat, így székhelyemet áttettem a rakodó alatti kövezésre.

Olvasd el a teljes történetet >>>

Biztos vagyok benne, hogy olvastatok már megannyi cikket a szakújságok lapjain, hogyan versenyeznek a profi horgászok speciális módszerek, technikák és felszerelések arzenálját felsorakoztatva, hogyan folyik a harc a kifogott halak grammjaiért. Nos én egy teljesen más világot mutatok meg nektek. Éspedig, hogy milyen módon mérettetik meg magukat a teljesen laikusok, akiknek egy hal megfogása is óriási sikert jelent. Mert, ugye olyan horgászok is léteznek, akik bár rendszeres halfogási eredményeket tudnak produkálni a hétköznapok során, a versenyek alkalmával mindig betliznek. Nos, jómagam is ezek közé a lúzerek közé tartozom. Olvassátok hát történetét életem második horgászversenyének, ahol ezúttal sem lett halszagú a kezem...

Olvasd el a teljes történetet >>>

Lassan, megfáradtan, a perzselő melegtől kimerülve készülődtünk a közelgő estére. Már alig vártam, hogy a nap elbújjon a horizont mögött és a perzselő kánikulát felváltsa a langyos májusi éjszaka. Éppen a sátor összeállításával bíbelődtem, amikor fájdalmasan felsírt egyik orsóm nyeletőfékje. Mire odaszaladtam felszerelésemhez és bevágtam, a termetes hal vagy tíz méter zsinórt rántott le a dobról. Soha ilyen brutális kapást nem tapasztaltam még azelőtt. Éreztem, komoly ellenfél rugdalódzik a zsinór végén, mégis erőltetnem kellett a fárasztást, a víz alatt megbúvó csök miatt. Sajnos, ennek meg is lett az eredménye. Zsinórom féltávnál megkönnyebbült és a szerelék üresen szánkázott felém a víz felszínén. Ejnye, pedig talán éppen ez volt a nap hala... - konstatáltam szomorkodva. Rögtön át is költöztettem felszerelésemet, egy nemrég felszabadult, közeli állásra, ahol előttem márt tiszta, akadómentes terep terült el. Így nagyobb játéktér nyílt a halakkal való küzdelemre. Mire besötétedett, már felkészülve vártuk az eljövendő éjszakát.

Olvasd el a teljes történetet >>>

Már türelmetlenül vártuk május közepét. Ekkorra terveztük ugyanis idei első, több napon átívelő horgásztúránkat. A célkeresztbe ezúttal a Római tó termetesebb halai kerültek. A tavaszi horgászatok alkalmával sikerült megvámolni a tó lakóinak apraját. Most itt volt az idő, hogy néhány termetesebb pontyot is horogvégre kerítsünk. Egy pénteki reggelen érkeztünk ki a partra és bár szűkösen, de sikerült a megszokott helyünket elfoglalni. Az időjós felhősödést, zivatarokat ígért, de a borongós idő helyett a pusztító hőség köszöntött ránk. A kíméletlenül sütő nap lassan felemésztette tűrőképességünket, felperzselte bőrünket, de ne menjünk ennyire a dolgok elejébe...

Olvasd el a teljes történetet >>>

Az idei évben már számos alkalommal próbálkoztam halfogással az öreg Dunán, de erőfeszítéseimet ezidáig nem koronázta siker. Nem voltam biztos benne, hogy a kudarcok sorozata a vörös iszap szennyezéshez köthető, vagy egyszerűen még nem indult meg a szezon. A tavalyi év tapasztalatait szem előtt tartva már türelmetlenül vártam a májust, amikor az előző idény első ragadozóit sikerült nyakon csípnem. Rendkívül kíváncsi voltam, hogy ejtett e maradandó sebeket az ökológiai katasztrófa szeretett folyónk testén, vagy ismét egy fogásokban gazdag évnek nézhetünk elébe...

Olvasd el a teljes történetet >>>