Nagyszerű dolognak, tartom, hogy az internetes fórumok nyomán, a hasonló érdeklődésű horgászok, és blogolvasók között gyakran baráti kapcsolatok születhetnek és ennek eredménye képen közös megmozdulások, horgásztúrák is szerveződnek. Lám, ha az intelligencia felül kerekedik a világháló névtelenségén, milyen nagyszerű dolgok is kisülhetnek a végén. Régóta megfigyeltem, hogy a különböző típusú írásaimra más-más olvasói csoportok reagálnak. A dunai vadvízi írásokat figyelemmel kísérő horgászok talán a legaktívabb társaság, így nem volt kérdéses, hogy előbb utóbb össze jön egy össznépi horgászat az öreg folyó hátán.

A nap lebukik a komáromi Duna híd mögött

Új pergetőtáskámnak köszönhetően már rendezetten tárolom felszerelésemet

Hapci barátommal hat óra körül érkeztünk meg a komáromi híd lábához, ahol Jimmy már éppen felszerelését élesítette. Rövid ismerkedés után, mindenki a saját stílusának megfelelően kezdte el vallatni a vizet. Hapci jó messzire elcsatangolt, Jimmy kísérletező jelleggel itt-ott dobál a környéken, én pedig beálltam a már megszokott, korábbiakban bevált helyekre. Sematikusan átfésültük az egész pályát ragadozó halak után kutakodva. Bár, barátaimtól kedvező visszajelzések jöttek az elmúlt hetek fogásairól, most úgy nézett ki, hogy a hirtelen jött vízszint emelkedés elvitte a halak kapókedvét.

Jimmy vallatja a rakodó alatti terepet

Hopp, egy apró balin kapta el barátom körforgóját

A folyó korbácsolását a vízi rendőrség környékén kezdtük meg, majd idővel áttettük székhelyünket a rakodó daru alatti kövezésre. Hibába a már sokszor bizonyított csalik garmadája, a halak nem mutattak számottevő érdeklődést az általunk vontatott fahalacskák irányába. A becsületünket Jimmy mentette meg, aki apró körforgóval végül horogvégre kerített egy húszon pár centis balinkölyköt. A meglepett kis őn igazi rivaldafénybe került, ahogy csattogtak a fényképezőgépek körülötte. A nem várt ismeretség után szabadon eresztettük szegénykét. Ez volt talán számára az a bizonyos tizenöt perc hírnév, ami mindenkinek jár egyszer életében... :o)

A hétvége egyetlen hala lett ez az apró balin

Mohón, kapta el a vasat...

... de végül visszakapta szabadságát

Az est leszálltával Laci is csatlakozott hozzánk barátnőjével. Ő is jó fogási eredményekről számolt be az elmúlt hétről, hiszen több apró süllőt, kilós balint és egy termetes jászt is sikerült elcsípnie. Azonban a mai éjszaka számára sem hozott eredményt. Legtöbbünknek meg kellett elégednie a baráti társasággal és a naplemente csodás látványával.

Naplemente a komáromi Dunán

Blogolvasók csoportképe

Egy közös kép elkészítése után elbúcsúztunk egymástól. Néhányan még átutaztunk Szőnybe, hogy megpróbáljunk egy ígéretes sarkantyút, de a magas vízállás miatt erre nem volt lehetőségünk. Mindazonáltal nagyon jól érzetem magamat újdonsült barátaim körében, és bár kiemelkedő fogásokról most nem tudok beszámolni, biztos vagyok benne, hogy lesz még folytatása ennek a dunai pergető partinak....

Jimmy pár napja szép csukát fogott a vasúti híd alatt

A langókban nem ritka vendég mostanság a sodrást kerülő rablóhal

Laci egy négy kiló körüli harcsát akasztott a pályán a történet után pár nappal

Aggódva ráncoltam össze homlokomat, miközben a közelgő esőfelhőket szemléltem a komáromi MAHART kikötő töltésén állva. A legutóbbi két dunai próbálkozásom alkalmával sem sikerült megúsznom szárazon a kalandot, most úgy néz ki, újra bőségesen kapok majd a nem várt égi áldásból. Sebaj, ma süllőzni jöttem, és közismert, hogy az esős, frontos idő meghozhatja a tüskés hátú ragadozók kapókedvét. Persze azért jobban örülnék neki, ha nem áznék bőrig... Lassan elértem az első állást, ahol próbálkozni szoktam, a vízi rendőrség lépcsőjét. Egymás után záporoztak dobásaim, de a múltkor sikeres hely ezúttal nem adott halat, így székhelyemet áttettem a rakodó alatti kövezésre.

A komáromi vasúti híd komoran csimpaszkodik a Duna két partjába

Útban a rakodó felé...

Műcsaliként egy ezüst színű SSR-7-es fahalacskát kötöttem fel a zsinór végére. Bár még sosem fogtam vele semmit, a borongós időben bízva reménykedtem, hátha a mélységből feljebb jönnek a fogas útonállók már a nappali órákban is. Lassan tekerve, időnként meg-megállítva vontattam be wobbleremet, mikor megéreztem vállamon az első aláhulló, borsó nagyságú esőcseppeket. Hirtelen leszakadt az ég és én egy háromszáz méteres sprintelésbe kezdtem, hogy elérjem a pálya végében álló fát, menedéket remélve.

Nem szoktam vele próbálkozni, de néha a kísérletezés hozza meg a kapást

Akik még sosem hagytak cserben

Csupán negyed óráig esett, de így is alaposan eláztam. A zivatar távoztával újabb harcba indultam az öreg Duna ellen. Lassan besötétedett és mindenhol megindultak a tükörfelszínt szétspriccelő süllő rablások. Óvatosan osontam a rakodó mögötti partszakaszhoz és bedobásra emeltem pálcámat. A második becsévélésnél egy határozott rántást éreztem a bot spiccén. Keményen bevágtam és pálcám rögtön jelezte felém, valami rugdalódzik a zsinór végén.

Tavaly ilyenkor itt még két méteres víz állt...

... és a töltés tetejéről korbácsoltuk a vizet

Bár ellenfelem nem fejtett ki nagy ellenállást, a félreérthetetlen fejrázások rögtön jelezték számomra, hogy egy kisebb süllőt sikerült megakasztanom. Pillanatok alatt feltornáztam a mélyből és próbáltam magam felé terelni a felszínen pacsáló halacskát. A kiemelés ismét nagy kihívást jelentett számomra, hiszen a kövezésen állva olyan mélyre kellett hajolnom, mint azt még eddigi életem során sosem. Végül térdre kényszerített ellenfelem, de így sikerült nyakon csípnem őkelmét, egy virgonc 35 centi hosszú dunai süllőt. Nem egy kapitális zsákmány, de a Dunán minden halnak örülni kell...

Megjött a hőn áhított dunai süllő...

... bár nem kapitális, de mégis nagy örömet okozott

Alighogy útjára engedtem áldozatomat, az eső újra rákezdett, így újabb futás következett a kövezésen, ezúttal már a sötétben. A zivatar elvonultával visszatértem a terepre és folytattam a pergetést. Bár a rablások még mindig folyamatosak voltak, egyetlen koppintással megúsztam a hátralévő időt. Sajnos ez a kapás nem akadt, a hal szája bizonyára nem ért horgot. Lassan elérkezett az éjfél és indulnom kellett haza. A part menti úton haladva egy bagoly suhant át a fejem fölött szinte nesztelenül. Halk huhogással gratulált sikeres fogásomhoz... :o)

És szabadsága visszaadatott...
 

Az idei évben már számos alkalommal próbálkoztam halfogással az öreg Dunán, de erőfeszítéseimet ezidáig nem koronázta siker. Nem voltam biztos benne, hogy a kudarcok sorozata a vörös iszap szennyezéshez köthető, vagy egyszerűen még nem indult meg a szezon. A tavalyi év tapasztalatait szem előtt tartva már türelmetlenül vártam a májust, amikor az előző idény első ragadozóit sikerült nyakon csípnem. Rendkívül kíváncsi voltam, hogy ejtett e maradandó sebeket az ökológiai katasztrófa szeretett folyónk testén, vagy ismét egy fogásokban gazdag évnek nézhetünk elébe...

Feldíszített csatahajó várta a látogatókat a Komáromi Napokon

A töltés tetejére fellépve nem minden napi látvány tárult elém. A komáromi híd fölött egy feldíszített hadihajó állt lehorgonyozva, múzeumként fogadva a városi mulatságba látogató családokat. Mosolyogva szemléltem a világháborús harci alkalmatosságot, miközben elhaladtam a lövegtoronyból kikandikáló ágyúk mellett. Lám, mára turistalátványosság lett a rettegett fegyverzetből... Első meghorgászandó állásként a vízi rendőrség lépcsőjét választottam. Ugyan itt még soha nem fogtam halat, de tudom, hogy barátaim nagyra tartják ezt az állást. Párducként osontam le a lejtőn, hogy a lépcső legalsó fokán bedobásra emeljem pálcámat.

A vízi rendőrség alatti lépcsőt választottam horgászatom első helyszínéül

Halkan csobbant a kék hátú X-Rap a habokban. A már régóta beidegződött mozdulatokkal indítottam meg most is a csalit. A gyors bevonatásba időnként belepöccintettem a botom végével. Ilyenkor a műanyag halacska megugrik, majd megáll egy pillanatra. Rendszerint ekkor következik be a rávágás. Most mindössze az ötödik dobásig kellett várnom a hőn áhított rántásra, mikor egy ezüstvillám csillant fel a partnál, szinte a lábaim előtt.

Íme, az év első dunai fogása...

... egy gyönyörű kilóharmincas balin személyében

Egyből éreztem, hogy balin az elkövető, hiszen óriási vehemenciával indult meg az alig pár méternyi zsinóron. Kétségbeesetten tekergettem az orsó első fékét, nehogy kiszakadjon a horog vendégem szájából. Még időben sikerült oldanom a szorításból, így a hal szabadon húzhatta a zsinórt magával, az újabb és újabb kirohanások alkalmával. Nagy élvezettel fárasztottam ki az erős dunai harcost, a küzdelem minden pillanatát kiélveztem.

A közös kép horgásztárs hiányában most elmaradt

Mivel segítségem nem akadt, egyedül kellett kiemelnem a halat puszta kezemmel. Nem nagy dolog ez, mondaná más, akit pocakja nem akadályoz a mélyre hajlásban. Most hasznát vettem annak a négy-öt kilónak, amit az elmúlt hónapban sikerült leadnom. Mélyre nyúlva, nyakon ragadtam a már magát megadni készülő őnt. A horog kívülről akadt a pofájába, ami a mellévágásnak a félreismerhetetlen jele. Talán hibázott a ragadozó, vagy játszadozott prédájával? Ki tudja... Mindenesetre büszkén tartottam a magasba idei első, kilóharmincas balinomat, hogy néhány gyors fotót követően visszaengedjem a Duna zavaros vizébe.

És visszaadtam neki az életet...

... hogy gyarapodjon és sokasodjon :o)

Ekkor azt hittem, hogy a mai napon bármi megtörténhet, de sajnos ez volt minden amit az öreg folyó nekem felkínált. A víz korbácsolását a rakodó alatti kövezésen folytattam, ahol a tavalyi hajóknak, pontonoknak csak hűlt helyét találtam. Kár, pedig rendkívül jó balintanyák voltak a lehorgonyzott vízi járművek mentén megtörő örvények, langók. Rengeteg rablást tapasztaltam a kövezések mentén, de kapásig sajnos nem tudtam eljutni. Lassan beállt a sötétség és nekem indulnom kellett a vasútállomásra, hogy elérjem az utolsó induló vonatot.

A rakodón javában folyik a munka

Pergető felszerelésem és a már jól bevált kék hátú X-Rap

Bár, csak egy halat sikerült fognom, mégis elégedett voltam, mert láttam, hogy szeretett folyóm tavalyi formáját mutatva élt, mi több, nyüzsgött az élettől. Miközben hazafelé zakatolva a fényképeket nézegettem, máris türelmetlenül vártam, hogy egy hónap múlva ismét meglátogassam az öreg Dunát. Talán akkor már süllőt is sikerül fognom...

A tavaly még itt veszteglő uszályoknak idény nyomát sem találtuk