Idén a tél nagyon nehezen adta meg magát. A zord januárt egy havas február követte és hiába merészkedtünk ki többször a Duna partjára halfogás reményében, a húsunkba maró jeges szél pár óra alatt felőrölte ellenálló képességünket és zsákmány nélküli megfutamodásra késztetett minket. Nem lévén eszkimó ez a jeges időjárás közém és legkedvesebb időtöltésem közé állt. Türelmetlenül vártam az első tavaszi napsugarakat, melyek áthatolnak a vastag téli ruházaton és hamis hőérzetet keltve kicsalogatják az embert a vizek partjára. Még javában a tél utolsó havát mutatta a naptár, amikor úgy döntöttem, hogy megragadom a lehetőséget és még a süllő tilalom kezdete előtt meglátogatom az előző idényben még oly sok fogas ragadozót rejtő Által eret.

A kis patak az átalakítások ellenére semmit sem veszített szépségéből

A „még” szót nem véletlenül hangsúlyoztam ki, hiszen a nyár derekán jelentős munkálatok folytak ezen, a festői környezetben csordogáló kis patakon. Az víz utánpótlást már javarészt nem a Derítő tóból kapja, hanem a tavat elkerülő újonnan kialakított csatornából táplálkozik. Történt egy gátszakadás is a folyam végét jelző halrács szélén, mely által a víz lakói szabad utat nyertek egészen a tatai Öreg tóig. Kíváncsian vártam a fejleményeket, hogy mennyiben befolyásolták ezek a változások a patak horgászati lehetőségeit.

Kedvenc helyem is érintetlen maradt a folyam alsó végében

A víz a szokásosnál sokkal tisztább és áttetszőbbnek tűnt. A mindig élettől nyüzsgő vízfelület alatt most csak az élettelen iszapos talaj sötétlett. Keserűen konstatáltam, hogy valami nincs itt rendjén. Halszelettel csalizott úszós készségemet a süllős fákra úsztattam rá. Tavaly ilyenkor több kilós ragadozók rontottak rá a tavaszi potyafalatra, de mostani próbálkozásaim eredménytelenek maradtak.

A halrács mellett sajnos átszakadt a gát, így a patak lakói javarészt kereket oldottak

Egy fiatal halőrrel régi ismerősként köszöntöttük egymást. Sajnos, biztató szavakkal ő sem tudott szolgálni. Elmesélte, hogy míg az előző szezonban alkalmanként akár egy tucat süllőt is adott a patak egy-egy nap leforgása alatt a rajta horgászó sporttársaknak, addig az átalakítási munkálatok óta nem igen fogtak a tüskés hátú pataklakók közül. Azt is elmesélte, hogy a folyam felső megnyitásával a harcsák felvonultak sodrásirányba, minek következtében előző évben számos példányt fogtak közülük a városban, ahol ezidáig sosem látott vendégnek számítottak a bajuszosok.

A vízállás rendkívül alacsony volt, a víz tisztasága meg kifogástalannak tűnt

Tovább keserített Laci bácsi a víz őrzője, aki elmesélte, hogy a gátszakadással a halak nagy része meglépett az Öreg tó felé. Szomorúan mondta el a történetét, hogyan fogták meg a patak öreg lakóját a majd kétméteres harcsát, melynek mozgására mi is oly sokszor figyeltünk fel, hiszen szobányi pörsöt hagyott maga után, mikor valami megriasztotta nappali álmában. Az öreg harcsát téli szezonban fogták ki külső akasztással és mivel ezen a vízterületen húsz kiló fölötti bajuszost nem szabad elvinni, olyan tizenkilencre saccolták szemmértékkel. Immáron ő sem a patakocska lakója többé.

Sajnos, a horgászati lehetőségek jelentősen csökkentek az átalakítások után

A szomorú hírek teljesen lesújtottak. Éreztem lezárult egy fejezet. Többé már nem ad zsákmányt ez a vadregényes tájon csordogáló folyam. Az amúgy is elhanyagolt erdei patakocska megszűnt jó horgászhelynek lenni. Lakói szétszéledtek, vize teljesen kiürült. Talán egyszer majd valamikor a távoli jövőben ismét benépesül, megtelik élettel és újra érdemes lesz horgászbottal csatangolni a partjain, de ahhoz nekünk embereknek is többet kéne tenni érte, gondozni, ápolni, nem pedig csak ész nélkül kizsákmányolni...

Nem hinném, hogy egyhamar visszatérnek a nemrégiben itt átélt élmények

A fővárosi Duna szakaszról erősen megoszlanak a vélemények. Egyesek szerint a víz itt túlságosan szennyezett, a part teli van kétes eredetű tárgyakkal, szeméttel. Mások ellenben azt mondják, hogy ez a folyó halban leggazdagabb része. Valahol mindkét véleménynek igazat lehet adni. Tény azonban, hogy mióta a csepeli víztisztító megépült és elapadtak a szennyvízbefolyók a víz tisztasága sokat javult, bár ezzel egyetemben a halak egy része is odébb állt. A fővárosi horgászat semmi máshoz nem hasonlatos. Itt nincsenek zöld fák, bokrok, és nem gyönyörködhetünk az ártéri erdők buja rengetegében. Mégis, mikor a sötétség leereszkedik és felgyúlnak a város fényei, csodálatos látványt nyújt a díszkivilágításban pompázó hidak lába közt hömpölygő folyam. Legutóbbi horgászatom alkalmával ezen, a betonteknőbe szorult folyószakaszon tettem próbára szerencsémet.

A fővárosi Duna a Szabadsághíd alatt

Így néz ki közelről a szürke betonteknő

A Duna vízszintje szeptember végére kínkeservesen átlépte azt a bűvös határt, amikor már érdemes rajta próbálkozni. Elhatároztam, hogy egyik hétköznap, munka után próbát teszek a Szabadság híd alatt kavargó habokban. Egy szál pergetőbotot vittem csupán magammal és egy kedves kollégámat Ákost, aki még sosem látott élőben történő halfogást. Úgy döntöttem, hogy napnyugtáig a fővárosi balinokat veszem célba, sötétedés után pedig süllőző wobblereket kötök majd fel a zsinór végére. A vízpartra érkezve kellemesen be tudtuk barangolni a partot és a kövezésre állva lehetőségünk nyílt megdobálni az előttünk elterülő folyószakaszt.

A rakpart alatt pergetni különleges, semmihez nem hasonlítható élmény volt

Az első kapásra nem is kellett sokáig várni. Már a harmadik bevontatás alkalmával rárontott egy apró balingyerek kék hátú X-Rapomra. A gyorsan tekert műcsalit időnként megpöccintettem a bot végével, így a csali megugrik, majd megáll egy pillanatra. A kapás általában ilyenkor következik be. Ákos nem hitt a szemének, hogy ilyen gyorsan horogvégre akadt egy halacska. Gyorsan készítettünk pár képet és útjára engedtük a kis ragadozót. Ha ilyen gyorsan sikerült fogni valamit, talán tartogat még meglepetéseket számunkra a folyó a mai napon. A következő rávágást azonban sajnos nem sikerült megakasztani.

Hoppá, az első fővárosi balin gyerek

Portyázó őnöket keresve sematikusan végigdobáltuk a partszakaszt. Célunk nem csupán a halfogás, de a terep felderítése, megismerése is volt. Sajnos a part menti kövezés mentén haladva gyakran akadtunk nem a természetbe illő tárgyakra, haltetemekre. Ez is hozzátartozik a fővárosi látképhez. A halakat viszont a szennyeződések egy cseppet sem zavarták. Ennek jelét is adta egy újabb ráfordulás, aminek elkövetője sikeresen akadt meg műcsalim horgán.

Egy kapitális kecsege, vagy vicsege földi maradványait találtuk a parti kövek között

Horgon a második villámkeszeg

Kíváncsian vártam, hogy miféle halnak támadt gusztusa X-Rapomra. A felszínt végül egy gyönyörűen ezüstös, egészséges, fiatal balin teste törte meg. Ő már nagyobb volt, mint előző társa, de 33 centijével így is jócskán elmaradt a mérethatártól. Nem is haboztam sokáig, gyorsan nyakon csíptem a falánk kis útonállót. Ekkorra már Gabesz is megérkezett a Duna partra, így tanúja lehetett halam megörökítésének és visszaengedésének.

A kék hátú X-Rap ezúttal jó választásnak bizonyult

Gyönyörű hal, de a mérettől jócskán elmaradt

Gyorsan kézbe vettem pergető pálcámat és újból dobásra emeltem kezemet. Rögtön az első bevontatásra vadul megrázta valami a zsinór végét. Éreztem, ez a hal sem lesz kapitális, így gyorsan partra is parancsoltam az újabb érdeklődőt. Ő már csak hat centivel maradt el a hivatalos mérettől. Lehetett volna bármekkora, úgyis vissza került volna éltető elemébe. Idén egy balint nem vittem haza az öreg folyóról. Kíméletesen eresztettem vissza a habokba, hogy egy gyors sprinteléssel búcsúzzon kis társaságunktól. Ezután még egy rávágásom volt ugyan, de nem sikerült elcsípni a tettest.

Ahogy a nap lebukott a látóhatáron, narancs színben világította be a tájat

Valami harmadszor is megakadt kék hátú Rapalámon

Nem nagy halakat fogtam a mai napon, ellenben nagyon jól szórakoztam

Lassan besötétedett, így Rapalát váltottam. Egy citrom színű SSR 7-est kötöttem fel a bot végére süllőt remélve. Volt ugyan egy érintésem, de sajnos nem akadt meg. Valószínűleg egy újabb balingyerek volt a tettes. Dobálás közben felsétáltunk egészen az Erzsébet hídig, ahol a horgászok szákjában mindenütt lapult egy-két szép márna. Menyhalat is láttunk, pedig még csak szeptembert írtunk. Kétségtelen, hogy van bőven hal a fővárosi Dunában és bár nagy ragadozót most nem sikerült fognunk, rendkívül jól éreztük magunkat. Érdemes lesz a jövőben alaposabban körülnézni a betonteknő környékén...

Az éjszakai süllőzés nem volt sikeres, bár a gyönyörű kilátás kárpótolt mindenért

Már többször megkaptam azt a kritikát, hogy keszegezős történetet sosem közlök le. Sajnos ez igaz. Tőlem valahogy távol állnak a finomszerelékes módszerek és horgászatra szánt szabadidőmben inkább a nagyhalas taktikákat alkalmazom. Van egy vízterület azonban, ahol a keszegezés új értelmet nyer, ez a víz pedig a Duna. Aki ismeri a módszerét a vad sodrásban történő horgászatnak és vállalja a körülményes etetés kialakítását, az nem ritkán két – három kilós lapátdévéreket, termetes jászokat, harcos márnákat és különleges folyami halak sorát kerítheti horogvégre. Persze a víz ereje miatt itt nem lehet könnyű szereléket használni, hiszen a sodrás tovagörgeti a feeder etetőkosarat, elmossa az etetőanyagot. A dunai horgászat megköveteli az erős felszerelést és a bőséges, agyaggal nehezített etetést. Nevezetnénk ezt a horgászmódszert  akár folyami nehézkeszegezésnek is... :o)

 Ezúttal a komáromi vasútállomás mögötti sóderos részen foglaltunk állást

Idén szeptemberben szinte az összes horgászatunkat tönkretette a mindig hétvégére beköszöntő esős, frontos idő. Az mellett, hogy többször bőrig áztunk, a halak sem úgy jöttek, mint azt a nyár folyamán megszoktuk. Alig vártam, hogy végre kifogjunk egy csapadékmentes száraz napot, hogy végre kellemes körülmények között tudjunk pecázni egy jót. A hónap közepén egy pénteki és egy vasárnapi esős nap között felcsillant a remény, ugyanis a meteorológia egy esőmentes szombat délutánt ígért, amit nem hagyhattunk veszendőbe menni. Így Komárom felé vettük az irányt, ahol a vasútállomás alatti sóderos szakaszon készültünk elcsípni pár példányt a Duna békés halai közül. Sajnos csak négy-öt óra állt rendelkezésünkre a horgászatra, mert faternak másnap reggelre egyéb fontos programja akadt.

 Jimmy agyaggal dolgozza össze az etetésre szánt sajtos tápot

Fater fazekasmester ügyességével formázza a hatalmas gombócokat

Mielőtt megkezdtük volna a horgászatot, meglátogattuk titkos agyaglelő helyünket, ahol Jimmyvel 10 kilónyi ragadós kötőanyagot fejtettünk ki. Az agyag nagyon fontos a dunai etetésnél. Egyrészt nehezíti a darát, hogy a gombócok minél előbb a fenékre érjenek és egy helyben maradjanak, másrészt lassan adagolja ki magából az illatokat ahogy mossa a hatalmas gombócokat a sodrás. Összekevertünk három kiló sajtos etetőanyagot és öt kiló beáztatott búzát hasonló mennyiségű agyaggal. Talán soknak tűnik ez a mennyiség, de folyóvízen igenis indokolt az ilyen nagy mennyiségű etetés. A hatalmas gombócokat lapos formára egyengettük, hogy jobban ellenálljon a sodrásnak. Az etetőkosárba szintén sajtos kaja került, amit etetőanyag ragasztóval varázsoltunk masszívabbá.

A lapított gombócok jobban ellenállnak a sodrás erejének

Kietlen dunai partszakasz. Itt nem kell harcolni az állásokért

Felszerelésünkről is írnék pár mondatot. Bizonyára sokan feeder botokat alkalmaznak a Dunán, de nekünk megfelelnek az év közben használt bojlis pálcák is. Még a gébek is jól megrázzák merev spiccüket, a kapást el sem lehet téveszteni. Persze, aki csak folyóvízen horgászik, annak célszerű specializálódni, de szükségképpen tökéletesen megfelelnek ezek a botok is. Főzsinórnak 27-es monofil damilt használtunk, a csúszóra szerelt 70 grammos etetőkosár alá pedig 20-as fluocarbon előkére kötött 6-os Owner horgon kínáltunk fel 7-8 eleven csontit. A keszegezésben jártas horgászok talán most elborzadnak a durva felszerelést látva, de a húzós dunai vízben így lehet keszeget, márnát fogni. Pontosabban így is lehet... :o)

Fater akció közben

Miután a nehezített gombócokat behajigáltuk 40 méter távolságba, besuhintottuk botjainkat és vártuk a kapást. Természetesen elsőként a gébek érkeztek meg a helyszínre, egymás után kapkodtuk ki a tüskés kis gonosztevőket a habokból, de ahogy a nap lassan eltűnt a látóhatáron, a gébsereg, ha nem is teljesen, de eltűnt az előttünk lévő területről. Reménykedtünk, hogy etetésünk ekkorra már kilométeres szagcsíkot húzott a Duna mentén és lassan behozza elénk a nemesebb folyami halakat. Az éjszaka csendjét időnként egy, a Monostori erődben elsütött ágyú dörrenése szakította csak félbe nem kis robajt okozva a part menti sötétségben.

Botjaink beélesítve várják a jelentkező folyami halakat

Az első tisztességes hal fater botján jelentkezett. Egy kisebb, húsz dekás dévért sikerült fognia az öregnek. Bár nem egy óriási hal, de egyértelműen jelezte, hogy megtalálták az etetésünket a folyó lakói. Nekem természetesen továbbra is csak gébek vették fel a csalimat.

Az első áldozat ez az apró dévér lett

Éjfél körül egymás után minden boton jelentkezett egy-egy gyors kapás, de olyan hirtelen történtek az események, hogy szinte lehetetlen volt megfogni a tetteseket. Faternak sikerült időben belevágnia az egyik spicc rezegtetésbe. Szerintem tekés múltjának köszönhetően tud ilyen villám gyorsan lehajolni. :o) Jutalma egy szép kilós dévér lett, ami dunai mércével nem számít túl nagynak, de a tavi keszegekhez szokott horgásznak mégis ritka szép zsákmány. Sajnos ez volt az utolsó fogásunk, mivel lassan csomagolni kellett. Nagy kár, pedig biztos voltam benne, hogy ekkorra már számos szép hal keverget etetésünk fölött.

Ez már egy tisztességesebb, kilót ütő dunai dévér

A Duna lakóhelye számos lapát dévérnek, melyek mellett ez a kilós példány eltörpülne

Ahogy elindultunk hazafelé, az eső is elkezdett csöpörögni. Nem fogtunk ugyan sok halat, de azért ez a kilós dévér is igencsak szép zsákmánynak számít. Persze a fogott halakat mind visszaengedtük a folyóba. Rendkívül elégedettek voltunk, hiszen egy nagyon kellemes napot sikerült eltölteni az élő Dunán és még néhány halat is sikerült nyakon csípni. A zsúfolt tavi horgászatok után igazi felüdülés volt ez a langyos szeptemberi éjszaka a néptelen, csendes folyószakaszon.

Ricsi barátomat nyár elején láttam vendégül egy tavi pontyozás alkalmával. Dunai horgász lévén, ismeretlen volt számára a terep és a módszer, mégis sikerült elcsípnie egy tizenkét és feles tőpontyot, ami élete eddigi legnagyobb fogásának bizonyult. Hatalmas élményekkel tért haza, és ígéretet tett, hogy még ebben az esztendőben visszahív engem egy hosszú hétvégére az Esztergom alatti Duna szakaszra. Már többször vendégeskedtem náluk és rendkívül különleges halakat fogtunk együtt azon a részen. Termetes sügérek és domolykók kapták el apró műcsalijainkat. Ezen a hétvégén sem vártam kevesebbet az öreg Dunától, így bizakodva szálltam le a buszról a Búbánat völgy helyközi megállójában. Sajnos a körülmények nem úgy jöttek össze, ahogy reméltük. Terveztünk sok-sok kuttyogatást, pergetést, ám az időjárás zordsága és egyéb körülmények áthúzták a számításainkat.

  Ricsiék csónakháza a Törpe szigettel szemközti oldalon

Pár szót írnék erről a vízterületről. A Búbánat völgy Esztergom és Pilismarót között elterülő mesés szépségű erdős táj. Véleményem szerint a megye egyik legszebb, érintetlen vadonja található itt. A folyópartot végig kísérik a Dunakanyarra oly jellemző hegygerincek, zátonyok, apró szigetek. A folyó vize először két mélyen a sodrásba nyúló ruganyon törik meg, majd a Hemba sziget mellett hömpölyög el, hogy lejjebb óriási homokzátonyokat építsen a folyam közepén. Ricsiék nyaralója a Törpe szigettel szemben található, ahol a folyó egy kisebb ágra szakad le. Még lejjebb haladva a Dunán a Pilismaróti öböl bejáratához jutunk, ami országosan elismert horgászparadicsom. Tehát ez a változatos folyószakasz állt rendelkezésünkre, hogy megfogjuk álmaink halát ezen a hétvégén. :o)

 Egy úszó stég lett a horgászatunk színhelye

Zuhogó esőben indultam el barátomék nyaralója felé. Ricsiék már készültek a fogadásomra és a nem várt égi áldás ellenére kiültek úszó stégjükre márnázni. A vadul fújó szél lehetetlenné tett minden más horgászmódszert, pergetésről, kuttyogatásról szó sem lehetett. Először csalódottságot éreztem emiatt, de a hétvége elteltével, az év egyik legnagyobb horgászélményével hagytam el ezt a csodálatos tájat.

 A látóhatáron összeér a kis sziget a Duna partjával

Nos, nézzük, hogyan is épült fel a stratégiánk. Ricsi egy hatalmas, nagy lyukú dróthálót megtömött kenyérrel és folyóvízi sajtos etetőanyaggal, majd beletett két termetes követ, hogy a sodrás ne mozgassa el a megtermett kenyérszákot. Az így elkészített csalogató bombát a stég alsó felén belógattuk a vízbe, hogy egészen a feneket érintette az alja. Az így előkészített etetésünkre egy óra alatt beálltak a fehér halak. Botjainkat oly módon szereltük fel, hogy egy negyven grammos ólmot egy apró forgókapoccsal megütköztettük, majd egy harminc centis, 16-os Tuberitni előkére egy apró 12-es Owner horgot kötöttünk fel. A csali hat-hét szem csontkukac volt, amit a kenyérszák mellé lógattunk be szinte függőleges zsinórral. Minél közelebb sikerült tenni a csalit a kenyérszákhoz, annál előbb jött meg a várt kapás. A csali felvételét a botspicc rezgése, vagy bebólintása jelezte halfajtól függően.

 Egy klasszikus dunai Rod-Pod :o)

Természetesen először az apró halak jelentek meg az etetésen. Termetes küszök és bodorkák, apró jászok játszadoztak a számukra túl nagy csalival. Időnként egynek-egynek sikerült megakasztania magát, hogy egy hatalmas levegővétel után újra a vízbe pottyantsuk őkelmét. Nappal a legderekasabb hal egy harmincöt centis paduc személyében öltött testet. A hosszú, vékony testű keszegféle óvatosan rázta meg a bot spiccét. A horgászember figyelmének egy percre sem szabad lankadnia, ha folyami keszeget szeretne fogni.

 Eleinte csak apró keszegek vették fel a csalit

Egy 35 centis paduc a stég alól

Ahogy közeledett a szürkület, Ricsi újratömte a kenyérszákot. Az est beálltával már számíthattunk márnákra. Ezek a számomra még ismeretlen legendás folyóvízi harcosok állítólag eszméletlenül küzdenek a horgon. Már alig vártam, hogy találkozzak velük... Nem is kellet sokáig tétlenkednem. Este tíz körül Ricsivel folytatott beszélgetésünket egy agresszív rántás szakította félbe az éjszaka csendjében. A hal iszonyat agresszívan indult meg, alig bírtam kioldani kölcsön kapott rissz-rossz orsóm fékjét. Életem első márnája úgy küzdött, mint egy tíz kilós ponty állóvízen.

 Ricsi újratömi a kenyérszákot

Szákban életem első márnája...

... két és fél kilójával hibátlan folyami harcos

Azonban én sem ma estem le a falvédőről. Hamarosan sikerül megszelídítenem ezt a vadul küzdő folyóvízi torpedót. Nem kis örömömre sikerült szákba terelnem életem első márnáját. Lelkesedésem egy pillanat alatt szárnyra kapott. Sajnos, az első este több fajtársával már nem találkoztam, viszont miután Ricsiék lefeküdtek és én egyedül maradtam a stégen, az éjszaka csentjében sikerült szákba terelnem egy fenséges negyven centis paducot. Nem rossz elsőre, de még egy nap előttem állt, és érzetem nem ez volt az utolsó folyami hal, ami felvette a horgomat.

 Már régóta szerettem volna kezeimben tartani egy ilyen csodás halat

Ez a padró túl volt a negyven centin. Végül visszanyerte szabadságát

Következő este ismét a stégen találtak minket a lemenő nap sugarai. Ezúttal egy szál bottal egyedül horgásztam. Ha a száknál van a hal, az egyetlen csalit is megtalálja, ha nem akkor két boton sincs kapás. Miután felfrissítettük etető hálónk tartalmát, más dolgunk nem akadt, csak várni az éjszakai látogatókat. Először a keszegnép állt be az etetésünkre. Apró spiccrezegtetéseikbe hiába vágtam be, az akadás egyszer sem bizonyult sikeresnek. Ricsi fel is adta a várakozást, és kikötött hajójába húzódott vissza és hálózsákba tekeredve elszenderült. Este tíz körül járhatott, mikor megérkeztek a márnák a stég lábához. Az első határozott bólintásba rögtön bevágtam és érzetem ahogy a hal a meder felé tört, majd egy pillanat múlva megkönnyebbült a bot. Első halam sajnos nem akadt rendesen ezen az éjszakán.

  Kapásra várva a nyirkos augusztusi éjszakában

Újracsaliztam a horgomat és visszapöccintettem a kenyérszák mellé a csonti csokrot. Ami ezután következett, az egyszerűen sokkoló volt számomra. Ahogy belevágtam a következő kapásba, valami ki akarta tépni a botot a kezemből. Ellenfelem olyan erővel indult meg a meder felé, hogy szaladnom kellett vele együtt a stég végéig, mire sikerült megnyitnom a féket orsómon. A folyóvízi torpedó egy kirohanással lehúzott vagy hatvan méter zsinórt keresztbe a Duna sodrásán. Sikerült visszatérítenem, de újból letépett ugyanennyi damilt immáron a szomszéd stég felé száguldva. Ne engedd el odáig, mert bóják vannak kikötve! - kiáltott rám Ricsi, aki ekkor már mellettem állt. Próbáltam, próbáltam, de közöm nem volt az eseményekhez. Találkoztam már néhány óriási hallal, de ekkora erőt még egyszer sem tapasztaltam. Fél óra küzdelem után szakadt ki kapitális márnám szájából az apró horog. Ricsi szerint halam akár a négy kilót is verhette. Adrenalintól remegő kezekkel csaliztam újra apró horgomat.

 Kapitális márna a horgon

Érzetem, így nem lehet vége... Itt kell még lenniük a Marciknak. Óriási reményekkel bámultam a kis fejlámpa által megvilágított érzékeny botspiccet. És megtörtént a várva várt bólintás. Bevágtam, akasztottam, és ismét futottam a stég végéig, hogy lépést tartsak a meder felé torpedóként száguldó hallal. Messze nincs akkora mint előző társa, de mégis úgy küzd, mint egy tizenöt kilós ponty. Elképesztő mekkora erejük van ezeknek a folyami harcosoknak. Kölcsön kapott botom remekül dolgozott, de orsóm nem tudta a dolgát. Ha egyet tekertem balra, már satufék, ha egyet tekertem jobbra, már egy helyben kurbliztam az orsó karját zsinór bevontatás nélkül. Húsz perces küzdelem után sikerül stégre kényszeríteni életem eddigi legnagyobb, három kilós márnáját. Ha ez a hal ezt a küzdelmet produkálta, akkor vajon mekkora lehetett elődje? Egy jobb orsóval talán mindkettőt ki tudtam volna fárasztani.

 A hétvége hala egy bő három kilós Marci

Alaposan megdolgoztatott. Keményebben küzdött, mint egy 15-ös potyka

Természetesen miután megszabadítottuk a horogtól, útjára engedtük a pompás dunai harcost. Megérdemelte a szabadságot. Az éjszaka folyamán sikerül még egy halat akasztanom, de sajnos egy pillanat alatt elment, így megbecsülni sem tudom mekkora lehetett a súlya. Éjjel egy körül elhagyták az etetésünket a márnák. A botspiccet újra az apró keszeges rángatások tornáztatták. Jobbnak láttuk eltenni magunkat következő napra. Legyen ennyi elég a jóból mára.

 Minden elismerésem ezeké a harcos dunai topredóké 

Megérdemelte a szabadságot

Tulajdonképen a tervezett kuttyogatásból és pergetésekből semmi sem valósult meg, de cserébe olyan élményekben volt részem, amelyek egy hét távlatából is fel-fel bukkan éjszakai álmaimban. Köszönöm Ricsinek a lehetőséget, hogy belekóstolhattam ebbe a fantasztikus élménybe és köszönöm az öreg Dunának, hogy ismét ilyen bőkezűen ajándékozott meg élő kincseivel.

Naplemente az Esztergom alatti Duna szakaszon

A Dunai horgászat rendkívül nehéz és kiszámíthatatlan. Van, mikor a folyó elhalmoz minket élményekkel, van mikor napokig egyetlen kapás nélkül töltjük el szabadidőnket köves, sóderos partján. Rendkívül nehéz, sőt szinte lehetetlen kiismerni az ős folyamot, hisz itt az eredményesség nem csupán az évszaktól, napszaktól, időjárástól, de a víz magasságától, zavarosságától is nagyban függ. Az sem mindegy, hogy éppen apad, vagy árad a folyó, mert egész más lehetőségeket tartogatnak számunkra ezek a jelenségek. Általában az ember megérzéseire kényszerül hagyatkozni, amik vagy bejönnek, vagy nem. Hosszútávon azonban ezek a megérzések a kitartó horgász számára egyre gyakrabban hozzák meg a várva várt eredményt.

Márnára és keszegre várva a Duna sóderos partján

Barátaimmal úgy döntöttünk, hogy ezen a július végi esős, borús és rendkívül szeles szombati napon a folyam békés halait próbáljuk meg horogvégre keríteni. Persze, ha esetleg nem jönnének be a számításaink, B terv gyanánt mindannyian vittünk magunkkal egy-egy pergetőbotot is. Horgászhelyül a Monostori Erőd előtti sóderos partszakaszt választottuk, ahol bár nem túl mély a víz, reméltük az etetésünkön idővel megjelennek a folyami halak. A több zacskónyi etetőanyagot, vele megegyező mennyiségű agyaggal nehezítettük meg, majd kezdődhetett a hely megszórása a partól olyan harminc méteres távolságban.

Krisztián és Jimmy agyaggal nehezített etetőanyag gombócokat hajigáltak a habokba

Jimmy egy ókori görög atlétát idéző mozdulattal röptette meg a súlyos gombócot

A célhalak ezúttal a Duna vad márnái és termetes keszegei voltak, így csalinak kockára vágott sajtot, puffasztott rizst, vagy csontkukacot tűztünk a degeszre tömött, nehéz ólmokkal kisúlyozott etetőkosarak alatt lifegő horgokra. Botjainkat villára állítottuk meredek dőlésszögben. Végüket kövekkel nehezítettük meg, nehogy egy vadul kapó márna megúsztassa felszerelésünket.

A halak nem jöttek, de a zord felhők már gyülekeztek a fejünk fölött

Az idő nem volt túl kegyes hozzánk. A szinte viharossá fokozódott szél eléggé megkeserítette horgászatunkat, de mi ennek ellenére is nagyon jól éreztük magunkat. Sokat nevettünk, viccelődtünk, miközben egy szélvédett zugban tüzet raktunk, hogy kicsit átmelegítsük átfagyott tagjainkat. Sajnos, a békés halak nem nagyon akarták megmutatni magukat nekünk. Az egész nap eredménye egy megtermett géb lett, ami Jimmy horgán végezte be pályafutását. Krisztián kedve elég bosszús volt, hogy nem sikerült halat fognunk, de hát a sikeres fogás a Dunán sosem borítékolható. A folyó ezúttal zord arcát mutatta felénk.

Tekintélyes etetésünkre egyedül ez a géb állt be

Ahogy közeledett az alkonyat, úgy döntöttünk, hogy feladjuk a sikertelen fenekezést és pergetéssel próbálunk meg revánsot venni a hömpölygő folyamon. Sajnos, csak ketten folytattuk a horgászatot mert Krisztiánnak más programja adódott. Bár, a szeles időben nem élt a víz felszíne, optimizmussal töltött el, hogy barátaim az elmúlt hetekben több nagyméretű süllőt is akasztottak, de sajnos nem tudták őket megszákolni. Krisztián egy derekas harcsával folytatott küzdelemben is alul maradt könnyű pergető szerelésével. A bajuszos szanaszét rágta a szerencsétlen Rapalát mielőtt távozott. Első helyszínként a vízi rendőrség előtti partszakaszt választottuk. A harmadik dobásnál valami odakoppantott felúszó wobbleremnek, de sajnos nem sikerül akasztanom. Mindenesetre műcsalim szerzett egy süllőfog által elkövetett harci sérülést. Önbizalmamat nagyban növelte az eset, de több rávágás ezen a részen sajnos nem érkezett.

A nap végén pergetőbotjainkat vettük elő és a már ismert Duna szakaszt vallattuk meg

Következő helyszínként a hajóállomás környékét választottuk. Jimmy kérdezte, hogy hátulról, vagy elölről kezdjük el megdobálni a kikötőt. Hátulról, mert ha nem jön be, még mindig kezdhetjük elölről – válaszoltam mókásan. :o) Lépésről lépésre vallattuk végig a kikötőt, míg nem a rakodóig értünk, ami bár nekem sosem adott még halat, barátom nagyon bízik benne. A második dobást húztam el a kövezés előtt, amikor apró koppanást éreztem műcsalimon. Rögtön bevágtam, és láss csodát, a horog végén fickándozott valami. Nem kapitális hal ugyan, csak egy méret körüli süllőgyerek, de az ínséges nap után leírhatatlan örömet okozott nekem. Kiabáltam Jimmynek, hogy halam van, de elég sokára hallotta meg, így a süllőcske egy ideig ficánkolt még előttem a vízben. A gyors horogszabadítás után visszacsúsztattam a habokba idei első dunai süllőmet, hogy egy virgonc farokcsapásával eltűnjön az éjszakában.

Megvan az idei első dunai süllőm!

Szép külső akadás. Ezt simán ki fogja heverni...

Bár a méretet nem érte el, de az eseménytelen nap után nagy örömet szerzett nekem

Hátamat kinyújtóztattam és új dobásra emeltem pálcámat. Talán több hal is jár itt a környéken? - tűnődtem. SSR 7 SFC Rapalámat lassan meg-megállítva vontattam be, hogy a sodrás éppen hogy csak egy kicsit kapjon bele csőrébe. Már csak pár méterre járt tőlem a fahalacska, amikor akkora rántást éreztem a bot végén, mint még pergető pályafutásom alatt soha. Bevágtam, és botom azon nyomban karikába hajlott. Rögtön a fék után kaptam és próbáltam engedni rajta, mielőtt a meginduló tettes kitépte volna kezemből a könnyű süllőző pálcát.

Hűha! Ez meg mi a jó ég lehet?

Itt még nem látszott, hogy ki is  a tettes...

Az orsó sikítva adagolta a zsinórt a hal brutális kirohanásaihoz. Botom keményen dolgozott, mint előtte még sosem. Mi lehet ez? Nagy fogas biztos nem, hisz fejrázást nem érzek, viszony egymást követő iszonyú rántásokkal borzolta idegeimet ellenfelem. Talán termetes balin lehet. - suttogta Jimmy, miközben újabb rántások szaladtak végig a pálcán. A lefelé törő szörnyeteget alig bírtam megállítani. Egyszer csak mintha elakadtam volna, a hal megállt a fenéken. Fölé mentem a parton és megpróbáltam kicsit erőltetni, mire zsákmányom elszakadt az aljzattól. Ekkor esett le a húsz fillér kibe is botlottam. Megérzésem egy pillanat alatt valósággá vált, mikor az előttem fröcsögő vízben megpillantottam egy hatalmas márványló testet és a víz fölé meredő két fehérlő bajusz szálat.

A könnyű süllőző bottal akasztva alaposan próbára tette ellenfelem horgásztudásomat

Harcsát akasztottam! A Dunán először!

Harcsát akasztottam! - kiáltottam fel örömömben. Barátom figyelmeztetett viszont, hogy a harcnak még nincs vége. Mivel ilyen zsákmányra nem készültünk, csak nagy nehézségek árán tudtuk partra emelni az est halát, hisz a hatalmas harcsaszájba belenyúlni magában sem veszélytelen dolog. Főleg, ha még ott fityeg benne egy Rapala két hármashorgával egyetemben. Óvatosságra intettem Jimmit, miközben megragadta a hal alsó állkapcsát és partra segítette életem eddigi legnagyobb harcsáját.

Ahogy farkával sorozatokat vert a zsinórra, alaposan összenyálkázta egy méter hosszan

Parton a csodálatos márványtestű vadvízi ragadozó

A wobbler a szája felső részébe akadt áldozatomnak, minkét horgával masszívan odavarrva magát. Így harcsámnak csak akkor lett volna esélye a menekülésre, ha eltépi zsinóromat. Gyors fényképezés után mérlegeltük első dunai bajuszosomat, ami kilencvenhárom centijével és kereken öt kilós súlyával pergetve fogott legnagyobb halamnak bizonyult. Elégedetten csaptuk össze tenyerünket Jimmyvel. Igazán szép munka volt zárószóra.

Rapalám mindkét horga biztosan fogta zsákmányom szájának felső peremét

Csupán öt kiló és 93 centi. Harcsában nem számít nagynak, de azért szép fogás

Ahogy az eseményeket végiggondolom, furcsa, hogy az óvatos harcsa pont ott vágott rá a műcsalira, ahol az imént a süllő fickándozott a horgomon. Egyáltalán nem riasztotta el a felszínen történt vircsaft. Vagy talán pont ez vonzotta oda a kíváncsi ragadozót? Bárhogy is történt az eset, egy biztos. Az alkonyat beköszöntével a Duna megmutatta nekünk másik arcát is és vastagon kárpótolt minket az egész napos sikertelen próbálkozásokért. Egyre inkább szívemhez nő ez a folyó...

Lám megérte stratégiát váltani. Gyakran a kísérletezgetés hozza meg a sikert...

Az elmúlt hetekben a Duna megmutatta haragos arcát. Az özönvízszerű esőzéseknek köszönhetően, medréből kilépve mélyen magához ölelte az ártéri tájat. Bár, a folyó közel sem okozott akkora krízishelyzetet, mint keleti kistestvérei, a horgászat természetesen lehetetlenné vált a vad áradatban. Minden nap nézegettem az vízállásjelentést, de az ár csak nagyon lassan akart lejjebb vonulni. Meg is lepődtem Jimmy barátom hívásán, amiben újságolta, hogy neki még a rendkívül magas víz ellenére is sikerült néhány balint elcsípnie a habokban. Nyomban meg is beszéltünk egy estébe nyúló wobblerezést a komáromi szakaszon, pedig a Duna tetőzése óta egy hét sem telt el.

Normális vízállásnál a part jó hét - nyolc méterrel beljebb szokott lenni

A szőnyi vasútállomáson találkoztam barátommal. Javaslatomra egy, a környéken található apró sarkantyút kerestük fel első alkalommal. Jimmy nyitott volt az új helyre, de leszögezte, hogy nem nagyon bízik benne, hogy ott fogunk bármit is. Ahogy haladtunk a választott kövezés felé, itt is - ott is az árvíz elleni védekezéshez használt homokzsákokat pillantottam meg. A Duna rendkívül zavaros, kakaó barna vize vadul örvénylett és oly módon kihúzódott, hogy a víz alá került sarkantyú keltette örvényeket csak hosszas keresgélés után találtuk meg.

Egy hosszú dobásba bele kell adni apait, anyait... :o)

A folyónak ez a szakasza kevésbé beépített, vadregényes táj. Csupán néhány alkalmas helyet találtunk, ahonnan meg tudtuk horgászni a forgóktól borzolt vízfelszínt. Mindketten nyolc centis X-RAP-ot tettünk fel a zsinór végére. Jimmy egy kék hátút, én pedig egy sneciszínűt. Beálltunk egy egy ígéretes helyre és elkezdtük a víz vallatását. Az első rávágás barátom wobblerére érkezett, amin nem is csodálkoztam, hisz a helyes csalivezetésben neki jóval nagyobb tapasztalata van.

Az első halat Jimmy akasztotta

 A harcos balin minden erejével küzdött...

...táncolt a víz felszíne alatt és felett

Jelzett nekem, hogy hozzam a fényképezőt. A vadul küzdő másfél kilós balinra rendkívül jó pozícióból tudtam kattogtatni a kamerát. Miután a meglepett ragadozó elkészült erejével, horgásztársam óvatosan a part felé terelte, ahol én egy határozott tarkófogással nyakon csíptem. A rendkívül szép zsákmányt megszabadítottuk a horogtól, majd pár fotó elkészítését követően óvatosan visszahelyeztük a folyamba. Még párat dobtunk a környéken, de kapásra a megzavart víz miatt nem sok esélyt láttunk. Fél órával az esemény után, elégedetten távoztunk, hogy újabb alkalmas részt keressünk az alkonyati pergetéshez.

Ismét a kék hátú X-RAP volt a favorit. Ez barátom kedvenc műcsalija

 Parton a zsákmány, de úgyis hamarosan visszanyeri szabadságát

Jimmy az általa kifogott másfeles ragadozóval

Ezúttal is a hasi horgon akadt fenn a koma

Úgy döntöttünk, hogy másodiknak megpróbáljuk a komáromi rakodó környékét. A helyszínre érkezve találkoztunk Jimmy barátjával Krisztiánnal, aki szintén rutinos dunai pecás hírében áll. Dobálás közben jót beszélgettem vele, sok érdekes információt megtudva a környékbeli lehetőségekről. Míg ők ketten a rakodónál maradtak, én eltávolodtam tőlük, hogy körbedobáljam a hajóállomás környékét is. Az X-RAP gyors kitekerésébe időnként belerántottam a bot spiccével. Ilyenkor a wobbler hirtelen megugrott, majd megállt egy pillanatra. Pont egy ilyen ütemváltásba vágott bele hirtelen egy jó kilós őn, amely sikeres kifárasztása az én napomat is bearanyozta. Így most már én sem maradtam hal nélkül.

A komáromi rakodó alatti szakaszt is megvallattuk

Az én balinom egy sneci színű X-RAP-ra vágott oda. Szintén a hasi horgon akadt fenn

A múltkor megfigyelt teóriák most is igazolódni látszottak. Magyarul, mindkét balin akkor kapott, amikor egymástól eltávolodtunk és csendben maradtunk, illetve mindegyikük a RAPALÁK hasi horgán akadtak meg. Ezek és a hasonló megfigyelések a jövőben nagyban növelhetik majd eredményességünket. A halat a kíméletes lekezelés után, útjára engedtük. Nőjön nagyobbra, hogy egyszer majd ismét találkozzunk az öreg Duna partján.

Egy hibátlan kiló körüli ragadozó őn a zsákmány

Természetesen ő is mehetett vissza a zavaros habokba

Miután átfésültük a környéken a víz felszínét, Krisztián javaslatára egy új helyre, a komáromi mentőállomáshoz költöztünk át. Ő ebben az állásban nagyon bízik. Ahogy a tájra szép lassan ráborult az éjszaka, műcsalijainkat sárga, tört csőrű shadokra cseréltük süllőket remélve. A sötétedés beálltával egy hidegfront is elérte a térséget, ami szelet és szitáló esőt hozott, nem kis bosszúságot okozva éjszakai pergető brigádunknak. Krisztián többször is jelezte, hogy valami rávágott fahalacskájára, de sajnos nem sikerült akasztania. Mindenesetre egy lépést sem tett az általa ígéretesnek vélt beállótól.

Következő állomásnak a komáromi híd környékét választottuk

Krisztián a kedvenc helyében most sem csalódott. Görbül a bot

Este kilenc körül járhatott az idő, mikor a teljes sötétségben hallom, hogy kiabálnak nekem horgásztársaim. Krisztián komoly halat akasztott. Lihegve érkeztem a helyszínre, ahol részese lehettem egy derekas dunai fogas kifárasztásának. Bőszen kattogtattam fényképezőgépet a sötét éjszakában, megörökítve, ahogy kiemelik a vízből az 55 centi hosszú, két kilós süllőt. Páratlan élmény volt végignézni a harcot.

A tettes egy gyönyörű süllő volt. Az SSR-7 SFC RAPALÁT kapta el

Krisztián okkal lehetett büszke a gyönyörű dunai tüskés hátúra

Ez a hal feltette a koronát a mai napra. Gratuláltunk Krisztiánnak, majd tovább korbácsoltuk a vizet. Sajnos, az időjárás egyre rosszabbra és rosszabbra fordult. Az eső egyre intenzívebben verte a vállunkat, megkeserítve a horgászatot. Még egyszer megpróbáltuk a rakodó környékét, de hamarosan visszavonulóra kényszerültünk és meg kellett elégednünk az így sem csekély fogással. A srácok végül átdobtak engem Tatabányára autóval, amiért nagyon hálás vagyok nekik. Bár a mai horgászat lezárult, de hazafelé a kocsiban már tervezgettük a következő támadást az öreg Duna ellen.

Egy ilyen gyönyörű dunai fogast én is szeretnék egyszer fogni :o)

 Hibátlan példány. Gratulálok a sikeres horgásznak!

Hazánk legnagyobb folyama, a Duna kiemelt helyet foglal el a szívemben. Ez az a víz, mely szinte kiismerhetetlen rejtélyességével, csak azokat a horgászokat ajándékozza meg élményekkel, akik kellő tiszteletet gyakorolnak iránta és nem sajnálják az időt titkainak kifürkészésére. Itt sosem borítékolható előre a biztos fogás, ellenben az intenzíven telepített tavakkal, mégis időről időre visszacsábulok az ős folyam partjára, hiszen itt egyedülálló kalandokban lehet részem. Itt akár kilométereket gyalogolhatok az érintetetlen, vadregényes folyóparton anélkül, hogy emberekkel találkoznék és ha a horgász jó időben van jó helyen, olyan harcos folyami halakat keríthet horogra, amelyekről egy tavi horgász nem is álmodhat. Ez az, amit annyira szeretek a Dunában és ez az oka, amiért rendszeresen visszatérek a partjára.

A komáromi rakodó környéke a vízbe hulló magoknak köszönhetően bővelkedik halakban

Néhány hónappal ezelőtt ismerkedtem meg a szőnyi holtág partján Jimmyvel, aki egy tapasztalt dunai pecás. Sok hasznos tanáccsal és ötlettel látott el és meginvitál egy folyami horgászatra a komáromi folyószakaszra. Ahogy múltak a hetek, telefonon tartottuk a kapcsolatot és rendre értesített hatalmas balinok és derekas süllők fogásáról. Mondanom sem kell, alig vártam, hogy csatlakozzak hozzá egy késő délutáni pergetésre. Az időjárás azonban nem volt túl kegyes hozzánk. A horgászat hetén több napos özönvízszerű eső áztatta el az országot és bár az időjárás hét végére kellemesbe fordult át, a Duna vízszintje jelentősen megemelkedett. Ez nem túl előnyös a rablóhal horgászathoz, de Jimmy megnyugtatott, hogy a töltés tetejét nyaldosó, áradó folyóban sem esélytelen a horgászat.

Áradáskor az uszadékok feltorlódnak a langóban. Az első halam is innen jött...

Barátom elbeszélései alapján ezen a vízszakaszon a nyerő csalik a wobblerek, méghozzá a RAPALA X-RAP 8 centis változatai. Tapasztalt pergetőhorgásznak tartom magamat, hiszen gyerek korom óra korbácsolom a vizet, de a wobblerekben valahogy nincsen bizodalmam. Bár fogtam régebben pár csukát és süllőt ezekkel a fahalacskákkal, de az én igazi fegyverem a körforgó villantó. Általában ezekkel a műcsalikkal elég tisztességes eredményeket tudok elérni, most mégis úgy döntöttem, hogy Jimmyre hallgatva kicsit felújítom az évek során megtépázott RAPALA arzenálomat és beszerzek két X-RAP-ot és egy tört csőrű SHAD-ot.

Balra  a balinnak, jobbra a süllőnek szánt wobblerek. Most a felső kettő lett eredményes

Délután öt órára ért be a vonatom a komáromi vasútállomásra. Felszerelésem mindössze egy pergetőbotból, egy kis oldaltáskából, illetve egy kis méretű merítőhálóból állt. Ez utóbbit nem hagytam otthon, hiszen idén már egy rekord méretű süllőt és egy szép csukát veszítettem a hiánya miatt. Barátom már ott várt az állomáson és egy rövid kocsiutat követően megérkeztünk a komáromi hajóállomás rakodójához. Az itt álló hatalmas daruval gyakran pakolnak gabonát a várakozó teherhajókba. A vízbe hulló apró magvak mágnesként vonzzák a fehér halakat, őket pedig követik az éhes ragadozók. A hajók mögött megtörő víz hatalmas burványokat rajzol a vízfelszínre ígéretes terepet nyújtva a pergetéshez.

A lejjebb elterülő kikötő is ígéretes horgászterep

A műcsalikat egészen a hajók tövébe ejtettük be. Onnan kezdődött a kivontatás

Jimmy elmagyarázta, hogy hogyan kell horgászni az X-RAP-al. Azért olyan jó ez a csali, mert a balinhoz illő nagy tempójú kitekerésnél sem vereti túl magát. Nagyon gyorsan és kecsesen suhan a vízben a felszín alatt. Először a fehér színűt kötöttem fel és kíváncsian próbálgattam vele a horgászatot. Sajnos a vibrálását nem lehet olyan jól érzeni, mint más wobblereknél, ezért gyakran hozzákoccan a felcsévélt műcsali a bot spiccéhez. Egy órányi dobálás után hitelen elakadtam, majd megkönnyebbült a zsinór. Jaj, ne! - sóhajtottam. Elvesztettem az egyik új műcsalimat, ráadásul pont azt amelyikben a legjobban bíztam. :o( Valami elvághatta a zsinórt? Vagy esetleg szétcsúszott a kötés a csomónál? Bármi volt is, most már mindegy, felkötöttem egy 11 centis Originált és keserű szájízzel, azzal folytattam a horgászatot.

 
Ahogy a nap elkezdett eltűnni a látóhatáron, a halak megélénkültek

Jimmy megmutatta nekem, hol és hogyan foghatom meg a folyami ragadozókat

A partszakasz első végigdobálása nem adott halat, így pihentünk és beszélgettünk kicsit. Jimmy megnyugtatott, hogy ne aggódjak, mert a jó időszak a naplementével fog elérkezni. És csakugyan, ahogy elkezdtük újra hajigálni a műcsalijainkat barátom hamarosan jelezett nekem, hogy halat akasztott. Nagy izgalommal rohantam hozzá a merítőhálóval, hogy megszákoljam a már kifárasztott kilós balint. A gyönyörű halat a horogszabadítás után útjára eresztettük, rémítgesse még csak a küszöket. Egyszerre feltöltődtünk lelkesedéssel és bizalommal. Ha eszik a hal, akkor akár elcsíphetünk még többet is közülük... - gondoltam, miközben felkötöttem a zsinór végére másik, még megmaradt sneci színű X-RAP-omat.

Az első halat ezúttal barátom segítette partra, egy bő kilós balint

A naplementében kapó őn egy sötét színű X-Rapra vágott oda


A Duna első ajándéka ez a pompás ragadozó volt

A folyami harcos végül visszanyerte szabadságát

Lassan lebukott a nap horizonton a Komáromot Révkomárommal összekötő átjáró mögött. Aranyhidat rajzolva a Duna tükrére először vérvörösbe, majd mély lilába festette az ég alját. Milyen csodálatos tud lenni, még egy ilyen beton töltések közé szorított partszakasz is. - morfondíroztam magamban mikor egyszer csak vad rugdalódzást érzetem a zsinór végén. Bevágtam és rögtön érzetem, hogy jól akasztottam meg, a súlyából ítélve nem túl nagy halat. Szinte küzdelem nélkül tekertetem ki a partoz a 35 centis őnt, idén az elsőt. Miután megszabadítottuk a szája szélébe akadt hármashorogtól, óvatosan visszaengedtük az áradó Duna habjaiba.

A következő jelentkező az én horgomon akadt fenn


Ezúttal a sneci színű X-Rap hozta meg az eredményt

Bár nem ez életem hala, de nagy élmény volt becsapni ezt a balint az élő Dunán

Mire végeztünk a művelettel, már csaknem teljesen besötétedett. Ekkor úgy döntöttem, hogy stratégiát váltok. Ezúttal egy SSR-7 SFC citromsárga hátú felszíni RAPALÁT kötöttem fel a zsinór végére és a bevontatás sebességét is egészen lassú tempóra csökkentettem, miközben néha meg-megállítottam a fahalacskát. Az éjszaka beálltával immáron süllőben reménykedtem, bár tudtam, hogy ha el akarom érni az utolsó vonatot, már nincs sok időm a horgászatra. A sötétben sokszor csak sejtettem, hogy hol csobbant a műcsalim, majd újra és újra elkezdődött a lassú bevontatás. Úgy a tizenakárhányadik dobást kezdtem el becsévélni, amikor valami elemi erővel ütötte meg wobbleremet. A nyúlás mentes fonott zsinórnak köszönhetően szinte a csípőmben éreztem a vad rándulást, majd egy hatalmas haltest egy dupla szaltót vetett a víz fölött, óriási robajt keltve az éjszaka csendjében. Ez egy jobb balin lesz! Megismerem már a csobbanás hangjából. - súgta Gábor, miközben a hal vad kirohanásaival újra, meg újra tépte le a zsinórt orsómról. Gábor nyugtatott, hogy a balin nem fog elmenni, de én azért óvatosan állítgattam a féket, nehogy tragédia legyen a vége. Az őn nagyon jó erőben volt, nem igazán akarta megadni magát. Többször a szák felé kellett terelni, mire végül sikerült rabul ejteni. El sem hittem, hogy sikerült kifogni, ahogy végigmértem a parton pihegő 50 centis, két kilót nyomó folyami harcost.

Aranyhíd a Dunán. Háttérben a Komáromot Révkomárommal összekötő átkelőhely


A sötétben beköszönő ragadozó őn igazi meglepetést okozott

A süllőnek szánt tört csőrű Shadot kapta el

Nehezen szabadítottuk meg a műcsalitól, mivel a hármashorog összevarrta a száját szegénynek. Kicsit aggódtunk is miatta, amikor visszahelyeztük a vízbe. Először nem akart elúszni, csak a hasát mutatta felfelé. Kis noszogatásra azonban észhez tért és egy villámgyors farokcsapással távozott a meglepett éjszakai útonálló. Hihetetlenül boldog voltam. Megfogtam életem legnagyobb balinját. Nagyon nagy élmény volt. A hajókról a fényképvillogásra kijött a partra pár vízi ember. Majd belefordultak a Dunába, amikor meghallották, hogy visszaengedtük a halakat. Biztosan bolondnak néztek minket, de ez engem egy cseppet sem érdekelt.

A maga két kilójával ez életem eddigi legnagyobb balinja

Végül őt is visszaengedtem, hiszen a Dunáról csak ritkán viszek el halat

Az eseményeket követően már nem sok időnk maradt dobálni, így összecsomagoltam a felszerelésemet. Megköszöntem Jimmynek, hogy egy ilyen fantasztikus horgászattal ajándékozott meg és rohantam a vasútállomásra. Miközben zakatolt a vonat, újra átéltem a történéseket. Eszembe jutott, hogy az összes hal akkor kapott, amikor eltávolodtunk egymástól és csendben maradtunk. Az is feltűnt, hogy az összes ragadozó a műcsali hasi horgán akadt meg. Egyedül azt bántam, hogy nem tudtam tovább maradni, hiszen a tüskés hátúak csak most kezdtek éledezni, felváltva a nappali rablóhalakat. De tudtam, legközelebb éjszakára is maradok és megpróbálok közülük is elcsípni néhányat. Mindenesetre a Duna a mai napon bőkezűen megajándékozott minket élményekkel, cserébe kitartásunkért.

Ahogy beköszöntött a május, úgy döntöttünk faterral, hogy kinézünk az Által érre egy tavaszi patakpecázásra. Ahogy bandukoltunk a vízparton feltűnt, hogy milyen csodás zöld ruhát öltött a táj, mióta utoljára erre jártam. A fák lombja sok helyütt szinte ráborult a patak tükrére. A víz megtelt élettel. Kishalak ficánkoltak a felszínen, békák kuruttyoltak a part tövében. Igazi vadregényes rengeteggé alakult át a kis patakocska.

Tavaszra az Által ér csodás zöld ruhába öltözött

A vadregényes tájon alig voltak horgászok rajtunk kívül

Elsősorban rablóhalazásra rendezkedtem be. Két botra úszós süllőző szereléket kötöttünk fel, amin halszelet volt a csali. Ez az összeállítás kora tavasszal és ősszel jól vizsgázott, hátha most is felveszi valami a fagyasztott bodorkából hasított oldalfilét. A harmadik botot szintén úszósra szereltük, ám itt nadálycsokor került a horogra. Reméltük, hogy beszívja valami márvány testű bajuszos a tekintélyes horgot. Sajnos a ragadozó halak most nem sok érdeklődést mutattak. A süllőző szereléket egyszer behúzta valami az akadó alá, de sajnos nem lett meg a hal. A nadályokhoz pedig hozzá sem nyúltak a harcsák, pedig időnként szinte robbanásszerűen forrt fel a víz a buborékoktól, ahogy a fenéken megmozdultak.

A ragadozók a mai napon sajnos nem nagyon mozgolódtak

Egy mocsári teknős lustán sütkérezett a májusi napfényben

Mivel a ragadozókra való horgászat nem túl eseménydús, vittünk magunkkal egy match botot is, hátha az apró halak étvágyuknál lesznek. A szerelék két ponton rögzített, három grammos úszóból, hozzá illő ólomsörétből és egy tízes keszegező horogból állt. Csaliként három darab izgága csontkukacot kínáltunk fel. Pár kis gombóc etetőanyag került a vízbe és már kezdődhetett is a móka.

És akkor a bozótból előtűnt a bodorkavadász...

Legnagyobb meglepetésünkre elsőnek egy termetes bodorka vette fel a csonti csokrot. Nem is láttam még ekkora bodrit, olyan huszonpár centis volt. Őt hasonló méretű fajtársai követték, illetve egy fél kilós kárász. Néha varázsütés szerűen eltűntek az etetésről a halak, ilyenkor arrébb kellett menni néhány métert és ott próbálkozni. A kis keszegek általában vízközt vagy fenéken az akadók környékén csoportosultak. Becsapásukra itt nyílt a legnagyobb esély.

A bodrik csak úgy habzsolták a horogra tűzött csontkukacokat

Ilyen szép bodorkák élnek a patakban ahol horgásztunk

A nap végére egy tucatnyi termetes bodorka és egy szép kárász került a szákba. Érdemes lett volna kint maradni még, hiszen a ragadozókra most lett volna igazán esélyünk, de a szárnyas vérszívók visszavonásra kényszerítettek bennünket. Bár nagy halat a mai napon nem adott a patak, mégis jólesett egy derűs szombatot eltölteni a vadregényes természetben. És ugyebár, aki a kicsit nem becsüli...

A horgászat néha nagy sikerekkel, néha nagy kudarcokkal lepi meg a kitartó próbálkozókat. A sikerek magukért beszélnek, de a kudarcokat is érdemes utólag végiggondolni, hiszen olyan tanulságokkal szolgálhatnak, amiket legközelebbi próbálkozásainkon a javunkra fordíthatunk. A megszerzett tapasztalat midig növeli következő horgászatunk esélyeit. Most én is egy ilyen történetet fogok elmesélni, mely végül kudarccal végződött, de mégis vannak leszűrendő tanulságai.

 A szőnyi holtág felső része kis erdővel határolt vadvíz

Az elmúlt időszakban figyelmem inkább a zárt tavak és őket tápláló patakok felé fordult. Azonban, a csuka tilalom végével úgy döntöttem, hogy meglátogatom a vén Dunának hozzánk legközelebb eső holtágát a szőnyi Duna ágat. Régen voltam itt párszor horgászni és körforgó villantóval rengeteg bugyli csukát fogtam. Volt, hogy egy nap 20 csukeszt is kiszedtem a  vízből, de méretes egy sem akadt köztük. Most is erre számítottam. Lehet, hogy nagy halat most sem fogok, de egy mozgalmas, pergetéssel eltöltött vadvízi pecázással nagyon jól fogok szórakozni...

Állítólag telepítenek is néha, de a Duna áradása után is sok hal ragad bent

Ha magasan áll a Duna a felső kövezésen átbukik a víz és gyenge áramlást okoz

A szőnyi holtág töltéssel elválasztott két részből álló vadregényes vízszakasz. A felső rész mindkét végén zárt, míg az alsó rész alulról nyitott a Duna felé. A két víz találkozásánál egy intenzíven áramló forgó alakult ki. Úgy döntöttem, hogy először a felső szakaszt fogom megvallatni, azt követően pedig az alsó ágat dobálom végig. Pálcám a tavalyi évben vásárolt 330-as Shimano Beast Master pergető bot, amivel kapcsolatban a hosszú nyéltag miatt kételyeim vannak. Nem igazán tudok kényelmesen dobni oldalra vele. Mivel pergetőorsóm nemrégiben megadta magát, fater kölcsönorsójával vágtam neki a horgászatnak, amire 25-ös monofil zsinór volt felcsévélve. Elsőként az acélelőkére egy 4-es méretű Mepps Long körforgót akasztottam fel. Fater a pénztárcájára gondosan ügyelve választotta a fonott zsinórral szemben a monofilt. Ez most két Mepps villantómba került egy óra alatt. A békés halra horgászó sporttársakat gondosan kikerülve haladtam felfelé a holtágon, míg a végére nem értem a vízterületnek. Itt a mélység valamivel sekélyebb, mint a holtág többi részén.

Pergető botom a kölcsön orsóval és a sikeres műcsalival

Miután másodszor is beszakadtam, egy 5-ös méretű DAM Effzett körforgót kapcsoltam fel a karabinerre. Csukázásra ez a villantó vállt be a legjobban. Most sem hagyott cserben. Azt ötödik - hatodik dobás után egy brutális rántást érzetem a karomban. Rögtön bevágtam és megreccsent az orsó fékje. Huh, talán egy nagyobb csukába futottam bele? De nem csukásan mozgott... Csak húzta le a zsinórt, ficánkolt és megérkeztek az első fejrázások. Te jó ég, egy termetes süllőt akasztottam! Próbáltam felpumpálni a felszínre, ekkor megjelent előttem egy bő három kilósra saccolt dunai fogas. Süllő egy 5-ös méretű körforgóra, ami ráadásul acélelőkén volt felkínálva! Ilyet még nem láttam. Nagyon jó erőben volt a hal, agresszíven harcolt. Nem olyan volt, mint állóvízi rokonai.  Az orsó recsegve adagolja a zsinórt. Próbáltam magam felé húzni, hogy elérjem a kezemmel, de a villantó hirtelen kipattant a szájából, majd egy elegáns farokcsapással távozott ellenfelem.

Nálam csukára ezek a körforgók bizonyultak eredményesnek

Megdöbbentve álltam a vízparton. Mi lehetett a hiba? Az elképzelés jó volt, hiszen sikerült becsapnom az öreg ragadozót, de mégis valami hiba csúszott a gépezetbe. Arra a következésre jutottam, hogy a fonott zsinórhoz szokott pergetési stílusommal nem sikerült elég erőset bevágnom kapáskor és a horog nem hatolt elég mélyre a süllő csontos szájában. Sebaj, úgyis visszaengedtem volna, hisz tilalom van süllőre és a Dunáról egyébként sem szívesen viszek haza halat. Azért egy közös fényképet megengedhetett volna magáról. Felemás érzéssekkel dobáltam tovább. Alul maradtam a harcban, de mégis örömmel töltött el az eset, hogy sikerült becsapnom egy ekkora ragadozót.

A holtág alsó vége nyitott a Dunára. Itt most komoly áramlat alakult ki

A későbbiekben ellátogattam a holtág alsó szakaszára is, de kapásig nem sikerült eljutnom. Kicsit csalódottan ballagtam a szőnyi vasútállomás felé. Tudom, hogy hol laksz és legközelebb nem fogod megúszni! - jártak fejemben a gondolatok. Mindenesetre azért szeretek a Dunán pergetni, mert sosem tudja az ember, hogy mi akad a horgára. Akár csukázás közben is becsúszhat egy termetes süllő, balin vagy nagyobb domolykó, esetleg sügér. Eszembe jutottak egy másik, pár évvel ezelőtt történt élő dunai horgászat emlékei, amikor legalább ekkora meglepetést nyújtott, mikor a csukának szánt villantómat egy bő fél kilós sügér vette fel. Ennek a termetes sügérnek jobban örültem akkor, mintha egy méretes csukát fogtam volna. Hát ilyen a Duna. Szeszélyes és kiismerhetetlen. Csak azoknak ad élményt, akik kellő időt és energiát fordítanak kiismerésére, megfelelő alázatot gyakorolva az ős folyam iránt.

Ezt a félkilós csapó sügért egy langóban fogtam az élő Dunán pár évvel ezelőtt

Szintén a csukának szánt nagyméretű körforgót kívánta meg

A táj még nem zöld, de az időjárás már jóval barátságosabb mint egy hete

Az időjárás előrejelzés végre beharangozta a tavaszt amit már olyan régóta vártam. Az utolsó tíz horgászatom alkalmával szinte mindig fagyhalál közeli élménnyel és többnyire hal nélkül tértem haza. Gábor barátommal ki is használtuk a lehetőséget, hogy ismét lecsapjunk az Által érre. Úgy terveztem, hogy az egyik bottal megpróbálkozok a süllővel, a másikkal pedig a harcsázás rögös útján teszem meg a kezdő lépéseket. Gábor szüleivel az Y kanyarnál táborozott le, én pedig szokásos helyemet foglaltam el a patak végében. Egy nyolc centis bodorkát vágtam keresztbe és a farok részt tűztem a horogra. Úszós készségemet bepöccintettem azon akadó mellé, amely már többször adott halat korábban.

Az úszó oda került, ahova kell. Jöhet a kapás...

Másik botom egy teljesen új szerzemény. Mint előző cikkemben, olvashattátok februárban egy harcsa megviccelt süllőzés közben a patakon. Ezen felbuzdulva beszereztem egy 500 g-os dobósúlyú Shimano Force Master harcsázó botot és egy USA Baitrunner orsót 8000-res méretben. A dobot 70-es monofil zsinórral töltöttem meg. Ez nem bizonyult jó választásnak, mert a merev damillal nem igazán lehetett jól horgászni. Valószínűleg, hamarosan fonottra fogom cserélni. Ez az összeállítás számomra rendkívül brutális tűnt, bár a célhal és a tuskós környezet indokolja a szükségességét. El is neveztem ezt a botot 'Medveölő'-nek. Akik gyermekkorukban olvasták Karl May Winetou című regényét, bizonyára értik a tréfát. A végszerelék egy 8 grammos úszóból, 5 grammos ólomból és egy 15 centiméteres eresztékre kötött 5/0-ás Hayabusa harcsázó horogra fűzött 5 darabos nadálycsokorból állt. A taktika az volt, hogy figyeltem a patak parti alámosásokat, tuskókat és ahol gyanús hullámokat, pörsöket látok, oda belógatom, hátha...

Az újonnal vásárolt nehézfegyverzet bizonyításra vár

Egyszerű harcsázó szerelék nadálycsokorral

Miközben szorgalmasan tunkoltam a partoldalt nadálycsokrommal, fél szemem mindig a süllőző úszón pihen. Egyszer csak azt veszem észre hogy valami behúzza az akadó alá. Nesztelenül rohantam a botomhoz, amilyen nesztelen egy 117 kilós ember csak lehet. :o) Kézbe vettem, de az úszó nem sodródott tovább. Kicsit vártam, majd felvettem a kontaktus, de sajnos nem éreztem rajta ellenállást. Ellenben a halszeletet valaki elcsente a horogról. Sebaj, legalább van valami mozgás. Ez is valami... Ezúttal a kishal fejét tűztem a horogra, amin még rajta maradt egy ujjnyi darab a törzsből. Azt figyeltem meg, hogy ha a halszeleten marad némi belsőség, jóval nagyobb esély van a kapásra.

A farok rész tökéletes süllőcsali, de most mégis a fej kellett neki

Bár nem sikerült túljárnom az eszén, mégis valaki van odalent és éhes. Repült tehát vissza a szerelék az előző helyre. A dobás jól sikerült közvetlen az akadó sodrás felőli oldalához. Ezután mereven szuggeráltam az úszót, elmozdulást remélve. És lássatok csodát. Egyszer csak az úszó megindult tétován, majd egyre agresszívebben sodrással szemben kifelé a fából. Okulva a régebbi esetből, most nem adtam neki sok időt. Talán két métert engedtem úszni, majd felvettem vele a kontaktust és határozottan bevágtam. Egyből érzetem az erőt a zsinór végén, ez jobb lesz mint az őszi testvérei voltak. A vízfelszínen fröcskölt aranybarna testével, ami az itteni süllőkre annyira jellemző. Olyan barna volt, a háta, hogy először azt hittem kis harcsa. De a fejrázásokból hamarosan örömmel konstatáltam, hogy ez egy szebb süllő lesz.

Parton a mohó fogas. Választott taktikám ismét jól vizsgázott

 Hát, éppen hogy belefért a szákba a 2 kilós süllő

Apró merítőhálómat próbáltam alátolni, de sehogy sem fért bele. Kicsit megemeltem, de félig kilógott még a szákból és olyan mozdulatokkal, mintha palacsintát sütnék bebillentettem a hálóba. Örömöm leírhatatlan volt. Elsőként megszabadítottam a horogtól, a kishal feje még ott fityegett a fogaktól tüskés szájban. Megmértem a hosszát, ami a faroktőig 50 centimétert nyomot. Persze, nem kapitális süllő, de nekem idáig a legnagyobb. Rögtön telefonáltam is Gábornak, hogy jöjjön fényképezni. Az eset tanulsága, hogy ezt a merítőszák dolgot át kell újra gondolnom... :o)

Ezt hívják úgy, hogy mesés pillanat...

 ... hiszen róla álmodtam egész télen

 Nézzétek a színét! Más mint a balatoni fogas, ugye?

Fél óra múlva csörgött a telefonom és Gábor újságolta, hogy egy méret alatti csukát fogott az Y-nál. Alig, hogy visszaért tőlem a halvizitről, arra lett figyelmes, hogy élő kishallal csalizott szereléke eltűnt. A sikeres fogást megörökítette a blogom számára, majd visszaengedte halát, a csukákban amúgy sem bővelkedő patakba. Öt évvel ezelőtt faterral sok csukát fogtunk a zúgó alatti résznél, de sajnos ez már a múlté...

 Gábor retour csukája. Ritka vendég a patakon

A nap nagy része eseménytelenül telt. Vallattam a patak azon részeit is, melyeket azelőtt még nem próbáltam. A nadályos cájggal meg szorgalmasan tunkoltam a harcsagyanús akadókat, alámosásokat. Természetesen eredmény nélkül. Késő délutánra értem fel az Y elágazáshoz. Tudtam, hogy a bajuszosokra itt lesz igazán esélyem, hisz tavasszal a felmelegedő vízben feljönnek sokszor a sekély, félméter mély szakaszra. Ahogy sötétedett, egyszer csak pukkanást hallok a part mellett összegyűlt uszadékok mellől. Közelebb megyek, még egy pukkanás... harcsák lehetnek, de nem túl nagyok. Fogom a harcsázó botot és a nadálycsokrot belógattam 15 cm-es eresztékkel az uszadékok közé. Újabb pukkanások következtek, némelyik csupán 20 centire az úszómtól. Adrenalin szint az egekben. Egyre gyakrabb és sűrűbb buffanások, tolóhullámok kanyarognak a felszínen. Látszik, hogy eszik a harcsa, de a nadálycsokor nem kell nekik. Talán kishallal több esélyem lenne... Kiemelem a csalit ellenőrizni és látom, hogy a zsinóron vastagon folyik a nyálka. Hát ezek a harcsák iszonyat szemtelen halak. Még hozzá is dörgölőznek a zsinóromhoz...

Vajon lakik e bajuszos a tuskó alatt? A part mélyen alá van fürödve

Ha harcsa lennék, én itt laknék :o)

De a patak fölött átboruló fa alja most mégis üresnek bizonyult

Lassan teljesen besötétedett és indulni kellett. Persze az lett volna az igazi, ha elsikerül elcsípnem egy bajuszost is, de erre én sem számítottam életem első harcsázása alkalámával. Mindenesetre közel jártam hozzájuk. Nagyon közel... Legközelebb új módszerekkel és új taktikával eredek a nyomukba, de ez már egy másik történet...

Ismét csodás élményekkel ajándékozott meg a patak. Találkozunk hamarosan...