Június közepén Nagybivalyosra terveztünk egy háromnapos horgásztúrát, de sajnos a viharos szelekkel beköszöntő hidegfront meghiúsította terveinket. Mivel azonban szabadságainkat már kikértük, úgy döntöttünk, hogy ha nem is három napig, éjjel nappal, de azért kimegyünk horgászni ezen a hétvégén is. Amikor rögtönözni kellett, nem is eshetett más vízterületre a választásunk, mint az agostyáni Római tóra, ahol egy hónappal ezelőtt felejthetetlen élményekben volt részünk. Úgy döntöttünk, megkockáztatjuk a horgászatot kedvenc tavunkon, a kiszámíthatatlan, viharokkal baljós időjárás ellenére is. Mint utólag kiderült, jól döntöttünk.

Rossz időt jósoltak, de mégis mégis kellemes meleg fogadott minket Agostányban

Ezúttal nem keltünk olyan korán. Biztosak voltunk benne, hogy az előző napi felhőszakadás miatt a tó bővelkedni fog a szabad állásokban. A szerencse minket igazolt. A stégsor nagy része csupasznak bizonyult és a gáti szakaszon is akadtak még üres helyek. Most az utóbbi mellett döntöttünk. A gátról derekas dobásokkal elérhetőek a jó haltartó helyek és általában a széltől is védelmet nyújt a hosszú földsánc. Reggel hétkor már a szerelékek a helyükön pihentek a tó mélyebb részein.

Júniusra már szépen megerősödtek a partot szegélyező nádszigetek

Fater minkét botjával pontyra próbálkozott giliszta, kukorica csalival. Én ezúttal fenekezőre szereltem harcsázó botomat és a méretes horogra három szál piócát tűztem fel. A szereléket a gátőrház elé dobtam be, ahol a víz mélysége jelentős. Másik pálcámmal a már megszokott önakasztós szerelékkel a pontyokat, vettem célkeresztbe a horog mellé felfűzött két szem polip – tintahal – kagyló ízesítésű 16 mm-es hallibut pellettel. Természetesen a csalit a már jól bevált 'tenger kincse' ízesítésű dippbe mártottam. Az így aromásított csali mindig előbb meghozza a várt kapást, mint a natúr.

Célbavettem a tó közepét, de felbukkanni láttam egy szörny fejét

A halak a mai napon nagyon nehezen indultak be. Fater többször is luftot ütött, amit annak tudtunk be, hogy a halak nagyon finnyásan kapnak. Az elsőt nekem sikerült megakasztanom egy kétkilós tükrös személyében. Nem gatyáztam sokáig, percek alatt a parton pihegett a meglepett bajuszos. Miután én is többször sikertelenül suhintottam be néhány orsótépő kapásnak, egyszer csak megállt a kezemben a pálca. Éreztem, hogy most valami nagy halat akasztottam. Átkoztam az eget, hogy bár megvettem az új jó minőségű zsinórjaimat, mégsem csévéltem még fel a dobra. Így most is nagyon óvatosan kellett fárasztanom a megvadult behemótot, ami az utolsó pillanatban a part mellett akadt le a horogról. Ekkorra már egy kisebb tábor gyűlt össze mögöttem, de sajnálatos módon csalódást kellett okoznom nekik. Ekkor kivettem a harcsázómat és helyette belegyintettem egy másik pontyozót is, hallibut pellettel csalizva. Hát ha van még több hasonló pikkelyes is a környéken...

Egy gyönyörű két kilós tükrös volt az első jelentkező aznap

A következő hal ismét az én horgomon jelentkezett. Egy érdekes mintázatú kettőharmincas pikkelyes ponty volt az elkövető. Örültem a fogásnak, de a nagy hal elvesztése kis keserűséget csalt a horgászatomba. Közben faternak vágta fel valami a kapásjelzőjét a gilisztás botján, de hiába akasztott, pár perc után neki is elment a nap hala. Tanakodtunk, hogy miért lehet az, hogy vagy nem sikerül megakasztani az elhúzós kapásokat, vagy egy pillanatra akasztunk és elmegy az elkövető, vagy pedig ha nagyobb hal kerül a horogra, azt nem tudjuk megtartani, pedig a felszerelés ugyanaz, mint a múltkori volt. Úgy ítéltük meg, hogy az első két problémáért amurok lehetnek a felelősek, hiszen körülöttünk itt is – ott is fogtak kisebb példányokat közülük. Az amur csontos szájában nehezebben akad a horog és a bevágással is tovább kell várni, mert nem felszippantja a csalit, hanem a szájával fogva szalad el vele. A harmadik probléma pedig abból fakadhatott, hogy a pontyok nagyon finnyásan kaptak aznap és a horog csak a szájuk sarkát csíphette el.

A halas pellet ismét bizonyított. Én az összes halat ezzel a csalival fogtam

Na, ez a kettőharmincas vajon milyen mintázatú?

A délelőtti eseményeket hosszú kapástalan időszak követte. A hátunk mögött többször elhaladt egy sporttárs, aki sörért igyekezett a büfébe. Minden egyes alkalommal egyre ziláltabban festett, de sosem felejtette el megjegyezni nekünk, hogy ő bizony ma amurra megy. Délután kettő körül fater is meglátogatta a büfét. Ahogy látóhatáron kívül ért, egyből szép kapásom kerekedet. A hal könnyen jött kifelé, éreztem, hogy nem pontyosan mozog. Segítséget kértem az amurozó sporttárstól, aki éppen megint sörért iparkodott a büfé felé, hogy segítsen már megmeríteni. A partnál láttam fordulni a halat és felkiáltottam: Ez egy amur! Segítségem erre azt válaszolta, hogy ő is látta és ez bizony ponty... Mondom, hogy amur! - feleseltem. A sporttárs megmerítette a kettőfeles növényevőt és büszkén magasra emelte: Na látod, hogy ponty. Szép nyurga! Én erre csak ennyit válaszoltam: Hány sört ittál ma? Akkor mélyen belenézett a szákba és arcát kezeibe temette. Túl sokat... - válaszolta. :o) Tehát, csakugyan amurok voltak a tettesek a sikertelen akasztások alkalmával.

A zsiványkodó növényevők közül az egyik fennakadt a horgomon

Miután megszabadítottam az ezüst torpedót koloncától, gyorsan beraktam a szákba és beírtam a naplóba. Fater már közeledett, mikor újracsaliztam. Gondoltam, megtréfálom az öreget. Mikor megkérdezte, hogy volt e valami, csak annyit válaszoltam, hogy egy mozdítás sem. A gyűrűs szákban az amur még nem tért magához, fejjel lefelé kapkodott levegő után. Átkiabáltam faternak: Az egyik hal kezdi feldobni a pacskert. Igazgasd már meg őket! Lebukdácsolt az emelkedőn és elkezdte igazgatni a szákot. Te, mi a fene ez? Mi van van benne? Mi ez itt? Egy amur? Mikor fogtad? - csodálkozott. Én nem fogtam semmit, biztosan beleúszott a szákba... - feleltem nevetve. :o)

Végül faternak is bejött a hal és megtörni látszott az átok...

Délután a halak ismét kezdtek megélénkülni. Itt is, ott is fogtak kisebb pontyokat. Fater egyik, majd másik botján is egy – egy két kiló alatti bajuszos jelentkezett. Már ideje volt, hogy ő is eredményt produkáljon. Mivel már neki is sikerült megfognia a kvótát, úgy döntöttünk, hogy lassan indulunk hazafelé. Megegyeztünk, hogy többet már nem fogunk dobni aznap.

Egy hetyke horgász és egy hetyke potyka

Fater elindult a kocsi felé a cucc egy részével, amikor gyors egymásutánban mindkét bent lévő botommal kifárasztottam egy egy kisebb pontyot. Már vagy két órája be voltak dobva, de csak most jött rájuk jelentkező. Mikor apám visszajött, leesett a húsz fillér: Az összes hal szinte akkor kapott, amikor fater nem volt a közelben. Ergo, ő a kapástalanság igazi oka!!! Most, hogy végig gondolom, Kecskéden is így történt az eset... :o)

Utolsó bedobásra egy hibátlan pikkelyes...

...és egy gerinc problémákkal küszködő kisebb társa kapott

Miután visszaengedtünk az utolsó két vendéget, összecsomagoltunk és indultunk haza. Bár ma is sikerült mindkettőnknek nagy halat akasztani, most mégsem jártunk sikerrel. De hiszen ilyen a horgászat. Sikerek és kudarcok kusza kavalkádja. Mindenesetre, a mai napon sem csalódtunk a tóban, hiszen mindketten fogtunk kisebb halakat és azért megvolt az esélye a nagy fogásnak is...

 Ugyan a mai napon nem fogtuk halálra magunkat, de mégis jól szórakoztunk

Általában, hogy melyik vízterületre megyünk horgászni, jelentősen befolyásolja eredményességünket, hiszen míg az intenzíven telepített tavakba sokszor heti rendszerességgel tesznek halakat, addig a kisebb horgászkezelésű vizekbe csak ősszel kerülnek új lakók. Mégis az ember sokszor vágyik a kisebb, eldugottabb tavacskákra, hiszen itt nincsen zsúfoltság, nincsen hangzavar, keresztbe dobálások, kapásjelző sípolás, csak a pőre természet, a nyugalom és a harmónia. Ez az, amit a népszerű horgászvizek nem tudnak megadni az ember számára. Még ha itt a horgászat nem is kecsegtet kiemelkedő zsákmánnyal, az a varázs, ami ezeket az eldugott vizeket körülöleli, újra és újra arra ösztönzi a vándorhorgászt, hogy ellátogasson partjaikra egy újabb felejthetetlen élmény reményében.

A kecskédi tó mellett az ember igazán közel érezheti magát a természethez

Egy ilyen horgászkezelésű víz a kecskédi tó is, ahol egyszer már pár évvel ezelőtt megfordultunk és villantóval számos gyönyörű csukát zsákmányoltunk. Nagy érdeklődéssel vártam tehát ezt a horgásztúrát, bár az meteorológia gyilkos meleget ígért. Úgy döntöttem, hogy ezúttal is a csukákat veszem célba. Egyik botommal úszós, élő kishalas szerelékkel, míg a másik pálcámmal pergetve fogom üldözőbe venni az éhes ragadozókat. Sajnos, csak a tóparton értesültünk róla, hogy emelőhálóval nem lehet csalihalat fogni a tavon. Mivel mi szabálytisztelő, becsületes horgászok vagyunk, az úszós csukázásnak így lőttek. Maradt tehát, az egy szál pergetőbotom, míg fater a békés halakat vette célba fenekező készségeivel.

Az egész tavon szinte csak mi horgásztunk. Csend, nyugalom, béke

A helyszínre érkezve csodás látvány tárult elénk. A tavacskát szinte mesebeli vadon ölelte körül. A nádasokkal tarkított partot időnként fából ácsolt kis horgászállások szakították meg, menedéket nyújtva a tűző nap és eső elől a megfáradt horgászoknak. Nagyon kulturált, rendezett környezet fogadott minket. Rajtunk kívül csupán egyetlen, idősebb sporttárs volt az egész parton. Úgy döntöttünk, hogy a tó végében verünk tanyát, ahol egy csomókra tagolt nádasnyelv nyúlt mélyen a vízbe. Nem bírtam magammal, rögtön összeállítottam pergetőfelszerelésemet. Az acélelőke kapcsába a Mocsán már kitűnően vizsgázott, piros csíkokkal övezett, ezüst színű DAM EFFZETT körforgómat tűztem. Már repült is a tó közepe felé a műcsali, nagy fémlevele propellerként túrta a vizet. Még csupán a másodikat dobtam, amikor vad rávágás szaladt végig a pálcán. Reflexből berántottam és rögtön éreztem, egy olyan csukát sikerült akasztanom, amivel idén még nem találkoztam.

A nap hala, egy gyönyörű csuka, már a második dobásra odavágott a villantónak

Fater! Hozd a merítőt! - kiáltottam hátra, de nem jött válasz. Megfordulok és látom, hogy apám még látótávolságon belül sincs. Hajaj, nem fogom tudni kivenni kézzel a halat, hiszen idén már kétszer ráfaragtam így... - morfondíroztam miközben a csuka előttem bukfencezett a vízben. Próbáltam húzni az időt és bíztam benne, hogy ezúttal jól akadt a villantó hármashorga. Hirtelen ötlettől vezérelve átkiabáltam a tőlem harminc méterre horgászó idősebb sporinak, hogy segítség kéne. Lassan bandukolt felém, majd a vízbe téve a merítőjét figyelmeztetett, hogy nekem kell belehúzni a halat, mert ő szinte teljesen vak. Remek! - gondoltam magamban és lassan beletereltem a halat a régimódi szákba. Mire partra került a hal fater is előkerült. Így hárman csodáltuk az 55 centis, másfél kilós pompás ragadozót. Szinte hihetetlen, hogy ilyen gyorsan meglett az áhított csuka, amiért jöttem.

A már mocsán is bevált, piros - ezüst csíkos DAM EFFZETT körforgó kellett neki

Idei legszebb csukám 55 centi hosszú és másfél kiló súlyú volt

Ebben a pillanatban még az gondoltam, hogy itt kaszálni fogom a csukákat, de sajnos nem így lett. Hiába dobáltam tovább, több rávágásom aznap már nem akadt. Faternak azonban folyamatosan kapása volt gilisztára, bár egyszerűen nem tudta megakasztani a tréfálkozó halakat. Két törpeharcsát is kiszedett a vízből, mire úgy döntött, hogy átvált gilisztáról kukoricára és pelletre. Unszolására én is felcsaliztam egy pontyozó botot. A hajszálelőkén felkínált kukoricafüzért a nádasnyelv csücskébe pöccintettem be, ugyanis azt az információt kaptam a halőrtől, hogy itt gyönyörű amurok szoktak tanyázni. Ezúttal fater vette kézbe a pergetőt és elég messzire eltávolodott letett botjaitól. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a bottartó állványzat felborul és fater egyik botja a víz felé kúszik. Tigrisként vetődtem az életre kelt horgászbot után. Szerencsére a vízpart legszélén sikerült még elcsípnem, de hiába vágtam be, hal már nem volt rajta. Mi lenne, ha nem kóborolnál el a botjaidtól? - tetemtettem le apámat. Az öreg megfogadta a tanácsot és meg is lett az eredménye. Csakhamar egy dundi kis tükörponty ficánkolt a parton. Így most már neki is meglett az első hala. Micsoda öröm... :o)

Fater akció közben...


Szákban a nap első pontya, egy másfeles tükrös

A nyerő csali ezúttal az édes kukorica volt

Mondtam faternak, hogy figyeljen a nád mellé dobott botomra, amíg végigdobálom körforgóval a partszakaszt. Mikor visszaértem, látom, hogy a botom a földön hever. Ezt is lerántotta valami a villákról. Bevágtam, de a hal már régen benyargalt a nádasba. Kis erőltetés után a horog csupaszon jött vissza. Kérdőre vontam fatert, hogy miért nem figyelt a botomra. A válasz az volt, hogy egyszerre háromra nem tud... :o) Nagyszerű, pedig biztos vagyok benne, hogy egy szép amur volt a tettes. Mivel a nád mellett több kapásom nem akadt, két 12 mm-es pelletet raktam a horog mellé és új helyre suhintottam be a szereléket.

Egy hatalmas tavi kagyló zárta közre a villantó nagy hármashorgát

Ahogy a nap egyre tüzesebben sütött, a halak aktivitása is csökkent. Délre beköszöntött az igazi kánikula 37 fokos meleggel és abszolút kapástalansággal. Próbáltunk behúzódni a fák árnyékába, felüdülést nyerve a tikkasztó hőségben. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a kapásjelzőm fel-le liftezik. Bevágtam és érzetem, hogy ha nem is nagy hal, de valami fickándozik a zsinór végén. Bár kis nyurga pontyom nem érte el a két kilót, mégis ádázan harcolt előttem, többször is elkerülve a rabságot jelentő merítőháló száját. Immáron nekem is meglett a napi pontyom, ráadásul idén az első nyurga. Miközben rendeztem a halat, arra lettem figyelmes, hogy fater is akcióra mozdult és egy bő tenyérnyi dévért csörlőzött ki a partra.

Egy ponty nekem is összejött aznap. Egy kis nyurga vette fel a két szem halas pelletet


Nem nagy, de azért neki is örültem

Fater egy bő tenyeres dévérrel zárta a napot

Bár tudtuk, hogy ha még maradtunk volna a tóparton, biztosan kiszedtünk volna pár halat a vízből, de a perzselő meleg és az egyre fogyó árnyék csomagolásra kényszerített minket. Igaz, a mai napon nem roskadoztunk a halaktól, de mégis nagyon jól éreztük magunkat. Egy kellemes délelőttöt töltöttünk el a csodás környezetben és még a horogra is akadt valami. A tikkasztó napot követően még szinte el sem indultunk hazafelé, máris vágyódtunk vissza erre a kedves kis tavacskára. 

Nagyon jól éreztük magunkat Kecskéden. Ide biztosan visszatérünk még

Lassan beborította a tájat a sötétség, ahogy botjaink mellett ülve csodáltuk a lemenő nap utolsó sugarai által beragyogott aranyhidat a Római tó víztükrén. A mögöttünk álló nehéz nap egy életre szóló élményekkel ajándékozott meg minket. Elégedetten pihentettük szemeinket a kapásjelzőkön tudva, hogy a történetnek itt még nincs vége, hisz a beköszönő éjszaka még tartogathat számunkra meglepetéseket. Az aranyszínű táj lassan elsötétült és a környéket beborította a fekete éjszaka. A csendet csak a szúnyogok zümmögése törte meg néha, ahogy elröppentek az ember füle mellett.

Fegyverzetünk a víz felé irányítva. Célkeresztben a nagytestű pontyok

Felszereléseink mozdulatlanul várták az újabb betévedő érdeklődőket. Tudtuk, hogy az előttünk lévő területen szétszórt nagy méretű pelletekből és bojlikból álló etetés lassan, de biztosan dolgozik. Bármelyik pillanatban kifeszülhet a zsinór és megszólalhat a fék kerregő hangja. Egyelőre azonban erőtlen rángatásoktól táncolt a kutyanyelv, ahogy a kisebb két - háromkilós potykák próbálták felvenni a hajszálelőkén felkínált egy, vagy két darab óriás hallibut pelletet. Nem tehettünk fel apróbb csalit, hiszen akkor a falánk apróságok felhabzsolták volna a nagy pontyoknak szánt falatokat.

 Nagyméretű egy, vagy két szem hallibut pellet került a 2-es méretű horog alá

A polip - tintahal - kagyló ízesítési dippet használva előbb megjött a várt kapás

A két pontyozó bot mellett beengedtünk egy nadály és egy harmatgiliszta csokorral csalizott úszós készséget a part menti nádasok elé harcsát remélve. Itt is, ott is hallatszódnak a rablások, buffanások, de puhatestű csalijaink végül is érintetlenek maradtak. Így kis csapatunknak meg kellett elégednie a fater által délután fogott egyetlen harcsával.

A nádnyiladékba eresztett nadálycsokor ezen az éjszakán érintetlen maradt

Este tizenegy óra körül a csillagos eget baljós felhők kezdték eltakarni. Éppen az égboltot kémleltem, amikor fájdalmasan felsírt az egyik orsóm fékje. Egy határozott mozdulattal beemeltem a húzásba és éreztem, ismét valami kolosszussal hozott össze a szerencse. A korábbi harcokban elhasználódott 27-es zsinegem pattanásig feszült, ahogy a nagy lomha test megindult jobbra a gátőrház felé. Óvatosan állítottam a féket, hogy a zsinór nyúlása ne vezessen tragédiához. Próbáltam irányítani a halat, próbáltam felfedezni, hogy merre lehet a sötétben. Gábor egy kézi reflektorral világította meg az előttünk lévő vízterületet, de sokáig csak az UV sárga zsinórom törése mutatta, hogy merre mozoghat ellenfelem. A nagy reflektorozásra összegyűltek a szomszéd állások horgászai és hangos biztatásokkal próbáltak segítségemre lenni a küzdelemben. Volt aki amurt jósolt, volt aki harcsát, de én érzetem, hogy ez a hal nagyon hasonlóan viselkedik, mint elődjei. A sors végül engem igazolt, amikor az előttünk lévő vízben felbukkan egy óriási ponty teste. Gábor ügyesen merítette meg a hatalmas pikkelyest. A horogszabadítás és a seb fertőtlenítés művelete után lemázsáltuk az éjszakai betyárt, ami kereken 14 kilót nyomott a mérlegen. A sporttársak sűrű gratulációja közepette engedtem útjára legújabb áldozatomat, hogy lassú farokcsapásokkal eltűnjön a kávébarna vízben.

A 14 kilós óriás ponty életem mások legnagyobb fogása lett

Az öröm az arcomra van írva, ahogy ficánkol a kezemben a hatalmas haltest

A nagy harc közepette fel sem figyeltünk a hirtelen beköszönő viharra, ami beparancsolt minket a sátrunkba. Szerencsére az égi áldás java elkerült bennünket, így egy bő fél óra múlva ismét a botok mellett tudtunk ücsörögni. A fáradtság lassan erőt vett rajtunk és úgy döntöttünk reggelig megpihenünk, hogy hajnalban újult erővel álljunk a kihívások elé.

A rövid parti látogatót követően halam menekülhetett vissza búvóhelyére

Nagyon hideg volt a sátorban, és a fekhely sem volt kényelmes a göröngyös földön, így hajnal három óra körül úgy döntöttem, hogy kimegyek sétálni egyet. Ahogy kint sétáltam, úgy gondoltam, hogy akár be is dobhatnék. Amikor pedig behajítottam a szerelékeket úgy gondoltam, hogy akár halat is foghatnék... :o) Nem is kellet sokáig várnom, mert 10 perc után egy rángatós kapásba vágtam bele, így ismét megkezdődött a cirkusz a sötétben. Szegény Gábort felóbégattam álmából, hiszen az ilyen forma halakkal nem tudok egyedül elbírni. Pláne sötétben. Az éjszaka utolsó hala rendkívül harcias volt. Vagy tízszer szaladt ki, esetenként 40 méter zsinórt is letépve a dobról. Most én is azt hittem, hogy amurral állok szemben, de végül a zsinór végén ismét egy nagyobb tőponty ficánkolt. Nagy rutinnal kezeltük le a 11 kilós bajuszost, majd őt is szabadon engedtük az éjszakában.

Az éjszaka utolsó hala egy egészséges 11-es töves volt

Ennél szebb ébresztőt egy horgász sem kívánhat magának

Természetesen ő is visszakerült éltető elemébe, hogy egyszer újra találkozzunk

Úgy döntöttünk, hogy már nem fekszünk vissza. Újracsaliztam, de többször is beszakadtam. A horgászállásunk előtt húsz méterrel egy akadót fedeztünk fel, amiről idáig nem is volt tudomásunk. Eddig nem jelentett problémát, mert a nagy halak mindig oldalra indultak meg. Ha meg kis pontyok vették fel a csalit, azok egyenesen jöttek ki és megtalálták az akadót. Előfordult az is, hogy egy másfeles ponty vette fel a két brutális pelletet. Ezt elkerülve mindkét szereléket két pellettel csaliztam. Nem is maradt el a hatás. Újabb kapás, újabb brutális erő. El is pattant a megfáradt zsinór. Éreztem, hogy a harcokban elmacskásodott damiljaim, már nem alkalmasak a küzdelemre, így Gábor bojlis botjait csaliztuk fel az én botjaim helyet. Az etetőhajó akkumulátora az éjszaka során feltöltődött, így újra esélyünk volt becsalogatni a nagy halakat az reggelre kipucolt etetésre.

Az etetőhajó nem nélkülözhetetlen, de nagyban növeli az eredményességet

A következő jelentkező a horgomon egy 9 kilós potyka lett. A 35-ös zsinór végén szinte vízisízett kifelé az előző halakhoz képest. Ezzel a felszereléssel ellentmondást nem tűrően parancsoltam partra horgásztúrám utolsó halát. Úgy érzetem, alaposan kihorgásztam magam és itt az ideje, hogy átengedjem a terepet a frissen kiérkező faternak.

Horgászatom utolsó hala eltörpül elődjei előtt a maga 9 kilójával...

... de ne becsüljük le, hiszen máskor egy ekkora hal bearanyozná a napunkat!

A horog ütötte seb fertőtlenítése neki is kijár, hogy megelőzzük az elfertőződést

Első pontyát kora délután akasztotta az öreg. Még ő sem találkozott ekkora halakkal, így jócskán rászorult tanácsainkra. Gábor felszerelésével azonban sokkal könnyebben boldogult, így egy húsz perces küzdelem után partra segítette új 14 kilós rekordpontyát. Először szinte sokkolták az események, majd ahogy megnyugodott, elkezdett minket oktatni horgászatból.

Fater is gyorsan megfogta a maga rekord pontyát

Csak úgy feszült a büszkeségtől az öreg :o)

A hal a maga 14 kilójával majdnem két és félszerese eddig fogott legnagyobb pontyának

Fater nagyon sportszerű! Mindig óvatosan bánik a halakkal

Egy órán belül sikerült dupláznia. Még nagyobb harcban sikerült megküzdenie egy, az előzőtől alig fél kilóval elmaradó pikkelyessel. Érdekes módon a nagy pontyok egytől egyig tövesek voltak, bár Gábor mondta, hogy a hét elején ugyanitt fogott 21 kilós rekordja egy pocakos tükrös volt. Késő délután már nem akadt több kapás, de így is elégedettek voltunk, hiszen olyan élményben volt részünk, melyek egy életre belevésődtek az emlékezetünkbe. Megköszöntük Gábornak az önzetlen segítségét, majd összepakoltunk és hátrahagytuk a tavat, mely ezen a hétvégén olyan bőkezűen ajándékozott meg minket.

Csakhamar megjött a párja az első halának. Csak fél kilóval maradt el tőle

 A sapkámban már majdnem úgy néz ki, mint egy horgász... :o)

Magyarországon a horgászok többségének a kedvenc hala a ponty, így a legtöbben ezt a halfajt próbálják horogvégre keríteni. A legtöbbünknek egy betévedő tíz kiló feletti potyka élete halát jelentheti. Így voltam idáig én is, hiszen bár sokat horgászok pontyra, tízpluszost ezidáig nem sikerült elcsípnem. Ezért is izgatott fel Gábor telefonhívása, aki egy teljes hétig sátorozott a Római tó partján, amiben újságolta, hogy egy 21 kilós tükröst és több 15 kiló körüli pikkelyest segített partra már az első napon. Egész héten tartottuk a kapcsolatot telefonon, értesülve az egyre másra akasztott gyönyörű halakról. Péntek hajnalban jött el az én időm, amikor már a napkeltét követően robogtunk faterral a rekordfogással kecsegtető vízterület felé.

Kivételesen nem a stégsoron, hanem a gáton foglaltunk állást

Mikorra megérkeztünk Gábor már alaposan kipecázta magát, így igen önzetlen módon nekünk segédkezett, hogy a sikerélmények minket se kerüljenek el. Az ő eredményességének a kulcsa az volt, hogy a szerelékét két maréknyi pellet társaságában, egy etetőhajó segítségével húzta be a jónak vélt helyre. Sajnos erről a luxusról most le kellett mondanunk, mert a kishajó akkumulátora pont érkezésünkre merült le. Úgy döntöttünk, hogy csónakkal beevezünk és megszórjuk az előttünk lévő területet pelletekkel, bojlikkal. Ezt a műveletet Gábor végezte el, miközben én a partról navigáltam őt a megfelelő helyre. Amíg az etetés beért, kisebb halakkal próbálkoztunk. Én apróbb pelletet, fater pedig kukoricát és gilisztát tűzött a horgára.

A táj itt sokkal vadregényesebb. A partszakaszt nádas foltok szegélyezik

Az etetést halibut és ponty master pelletekből, illetve mézes bojlikból készítettük

A kisebb pontyok nem sokáig várattak magukra. Fater egymás után segítette partra a két kilós forma tükrösöket és én is hármat fogtam ki zsinórban. Bosszantott viszont, hogy a nagyokat nem tudtuk elérni, hiszen azok jóval beljebb tanyáztak, mely távolságot már dobással nem tudtunk elérni. Bíztam benne, hogy a beszórt nagy szemű pelletek és bojlik kicsalják őket a már partról is elérhető zónába. Kis idő elteltével átváltottam a nagyhalas horgászatra. Hajszálelőkémre az egyik boton egy szem 22 millis hallibut pelletet fűztem fel, míg a másik horog mellé ugyanebből két darab került. Még sosem használtam ekkora brutális csalit. Az első kapásra nem kellett sokáig várni. Egy hatalmas húzást követően megkezdődött a harc egy nagyobb ponttyal, amire már olyan régóta vártam, de sajnos alul maradtam küzdelemben, ugyanis a part közelében kipattant a szájából a horog. Izgatottan dobtam újat és a következő kapás sem váratott sokat magára. Ezúttal a két pellettel csalizott szereléket vette fel valami brutális dög. A bot karikába hajlott, és a zsinór elpattant a kötésnél. Jaj, éreztem, hogy nagyot hibáztam. A 27-es zsinór ide kevés lesz. Ezzel a damillal az ekkora halakat nem fogom tudni kifogni. Elkeseredve, vesztesként vártam az következő összecsapást miközben fater nagyon jól szórakozott a kisebb bajuszosok aprításával.

Amíg beért az etetés, kisebb halakkal múlattuk az időt

Lassan átléptünk a délutánba. Kicsit el voltam keseredve. Úgy érzetem, hogy a szerencsém elhagyott, hiszen ott volt kétszer is a nagy lehetőség, de egyszer sem sikerült élnem vele. Ráadásul, ha további nagy halak jönnének, akkor sem lenne könnyű dolgom, hiszen a 27-es zsinórom nem fogja bírni ezt a strapát. Ezen gondolkodtam éppen, amikor hitelen az orsómról valami recsegve kezdte letépni a zsinórt. Rögtön bevágtam és akasztottam. Éreztem, jó halat sikerült megcsípnem, iszonyatos erővel rohant ki újra és újra. Nem bízva a damilomban az orsó fékjét nagyon lazára állítottam és folyamatosan engedtem húztam rajta, így próbálva kimeríteni a halat. Olyan óvatosan bántam vele, mint a hímes tojással. Több mint fél órán keresztül küzdöttem vele így, mire Faternak sikerült alá tolnia a szákot. El sem hittem, hogy sikerült kifognom ezt a 10,6 kilós harcias tövest, amivel beállítottam az új egyéni rekordomat. A gyors horogszabadítás és száj fertőtlenítés után csináltunk pár közös képet és útjára engedtük a hétvége legagresszívebb pikkelyesét. Örömöm leírhatatlan volt, de nem sejtettem, hogy az események csak most fognak felgyorsulni...

Nagy méretű bojlis szákban a hal, amire oly sokáig vártam


Első tízpluszosom hatvan dekával haladta meg a tíz kilót


Ő volt a nap legharciasabb ellenfele


Óvatosan engedtem útjára a megfáradt vendéget

Közel egy órát kellett várni a következő vendégre. Ezúttal, a dupla pelletes horgot vette fel valami szörnyeteg, iszonyatos orsótépést produkálva. A fárasztás sokkal könnyebben ment mint azt az előző halnál tapasztaltam. Ez a töves jóval lomhábban és nyugodtabban viselkedett a horgon, így nem kényszerültem annyit játszani a fékkel. Óvatosan, de határozottabban tereltem a szák felé, ahol Gábor hamar rabul is ejtette őkelmét. Hihetetlen, de a rekordomat egy órán belül ismét megdöntöttem ezzel  a 12 kilós tőponttyal. Nagy gonddal megszabadítottuk terhétől, majd óvatosan visszahelyeztük a vízbe. A nagy méretű merítőszákkal és a szájfertőtlenítéssel próbáltuk kímélni a halakat, de sajnos a pontymatrac hiánya megtanított minket a leckére. Nagyon nehéz ekkora halakat, megfelelő matrac nélkül kezelni a parton és szabadon engedni. Muszáj lesz a jövőben beszerezni ezt a horgászfelszerelést is, ha kifejezetten nagyhalakra akarunk horgászni.

Remélni sem mertem, hogy ilyen hamar megdől az új egyéni rekordom


A gyönyörű töves kereken 12 kilót nyomott a mérlegen


Sajnos még nincs pontymatracunk. Így elég körülményes volt a halak kezelése

Közben fater gilisztával aprította a bajuszosokat. Főleg tükrösök, jöttek másfél és három kiló között, de látszott, hogy az öreg nagyon élvezi a helyzetet. Egymás után szedte ki a pontyokat. Gábornak és nekem gyakran kellet átszaladnunk hozzá meríteni, mert minden egyes kifogott hal után a szákot a háta mögött felejtette a domb tetején.

Gábor és fater akcióban. A kisebb pontyoknál a giliszta volt a favorit


Egy átlagos pecázáson egy ilyen hármas tükrös is nagy örömöt okoz

Ismét egy órát kellett várni a  következő kapásra, amikor az újabb jelentkező megrángatta a kutyanyelv alakú jelzőt. Sikeres bevágás és akasztás után meghűlt az ereimben a vér. Olyan erőt érzetem, amit még soha. Lassú méltóságteljes mozgással indult meg a tengeralattjáró a zsinór másik végén. Jaj, csak ezt bírd ki még, el ne pattanj a terhelés alatt! - fohászkodtam az éghez. Imám most meghallgatásra talált és sikerült a behemótot elterelnem a veszélyes, akadós zónából a vékony zsinór ellenére is. Lassan forgott előttem a vízben jókora örvényeket keltve, miközben olyan élményekkel ajándékozott meg, amelyekről ezidáig csak álmodoztam. Az egyik kezem folyamatosan a féken volt, tolerálva a hal ellentmondást nem tűrő kirohanásait. Lassan, lomhán, de megállíthatatlanul úszkált balra, jobbra előttem, miközben minden idegszálammal az eseményekre koncentráltam. Amikor megfordult előttünk és megláttuk méteres pikkelyes testét másodszor hűlt meg bennem a vér. A szákolás után alig bírtam kiemelni a vízből a mérlegen 16,5 kilót nyomó óriási tőpontyot. Három órán belül három újabb egyéni ponty rekord. Szinte hihetetlen. Végigsimítottam a hatalmas testet és fertőtlenítettem a horog által ütött sebet. A fényképezéshez alig tudtam megemelni a termetes tövest. Komoly erő kellet, hogy visszasegítsem a vízbe és búcsút inthessek neki, miközben egy méltóságteljes farokcsapással eltűnt a szemem elől. Egy álom vált valóra...

Soha életemben nem láttam még ekkora pontyot


A 16 és fél kilós behemótot alig bírtam megemelni a kamerának


Életem egyik legszebb horgászélménye volt ez a pillanat


Köszönöm, hogy megtiszteltél a jelenléteddel. Bocs, a horog miatt... :)


Találkozunk majd újra ha elérted a húsz kilót

A késő délután már nem hozott nagy halat, de fater továbbra is sikeresen bűvölte a kisebb pontyokat. Több három kiló fölöttit is sikerült megfognia, de természetesen az enyémekhez hasonló bajuszosokra nem volt esélye. Összesen 14 pikkelyest segített partra és látszott, hogy ura a helyzetnek. Késő délután a szakszerűen horogra fűzött giliszta ismét bizonyított, mikor a csalit egy hetvenöt centis harcsa vette fel. Leírhatatlan volt az öröme, hiszen legutóbb én fogtam meg a harit, amely az általa szakszerűen horogra fűzött gilisztát kívánta meg.

A kisebb pontyok között is akadtak gyönyörű példányok


Hát igen. A szakszerűen felhelyezett gilisztára ismét bejött a harcsa

Lassan elérkezett a csodás élményeket adó nap vége. Fater összecsomagolt és hazaindult, de én kint maradtam éjszakára Gáborral, hogy továbbra is a nagyobb testű pontyokat vegyük célba. Az eseményeknek még koránt sem volt vége, hiszen a tó még tartogatott számunkra néhány meglepetést, de ezt már a következő történetben fogom elmesélni...

Ősz óta a horgászataimat inkább a ragadozó halaknak szenteltem, de az április beköszöntével figyelmem újra, a már aktívan táplálkozó pontyok felé irányult. Tavaly az aggostyányi Római tavon elég tisztességes eredményeket sikerült elérnünk, ezért választottam ezt a tavat idei pontyozásaim első színhelyéül. Az időjós felhős, esős időt ígért, ami az előző napok derűs időjárásához képest némi lehűléssel járt. Szerencsére a hidegfront váratott magára egy napot, így egy kellemes, napsütötte áprilisi szombatot sikerült kifognunk.

A Római tó az áprilisi napfényben fürdőzik

Korán reggel, fél hat körül érkeztünk a vízpartra faterral. A tó szinte üres volt, így zavartalanul választhattunk magunknak horgászállást. Az L alakú stégsoron telepedtünk le, amit a tél folyamán újra ácsoltak. Nagyon időszerű volt már, hiszen a tavalyi évben többször megroppant alattam egy-egy korhadt deszka, ami nem kicsit volt balesetveszélyes. A stabil padlózaton felállítottam új bottartó állványomat, és a gyors csalizás után szerelékeim már repültek is a tó közepe felé.

A felújított stégsoron foglaltam állást. Piros pont a tógazdának :o)

Úgy döntöttem, hogy ezúttal két pontyfogó módszert fogok alkalmazni párhuzamosan. Az egyik botomra a már korábbiakban ismertetett fix ólmos, önakasztós szereléket kötöttem fel egy 90 grammos nehezékkel. Itt a horogra egy polip-tintahal-kagyló ízesítésű 16 mm-es pellet került hajszálelőkén felkínálva egy HAYABUSA P1-es horog alatt. A csalit egy hasonló aromájú dippbe tunkoltam bele, hátha ez fokozza a csalogató hatást. A másik botomon egy klasszikus etetőkosaras szereléket állítottam össze. Itt egy HAYABUSA K1-es nagyobb öblű horog biztosította, hogy a közvetlenül a horogra fűzött két szem CUKK csemegekukorica mellett is biztos legyen az akadás. Az etetőkosárba HALDORÁDÓ Pelletes Fekete etetőanyag került némi csemegekukoricával megbolondítva.

A mai napon használt csaliarzenál pelletekből, kukoricákból és dippekből állt

Az önakasztós szereléket messze bedobtam 100 méteren túl, ahol a betévedő nagyobb halakra számítottam. Etetést itt nem alkalmaztam. Tapasztalataim szerint a parttal párhuzamos etetett sávon túl, a nagyobb halak biztonságosabban táplálkoznak, viszont a veszélyes zónában csak az apróbb, frissen telepített példányokból lehet fogni. Etetni sokszor felesleges, hiszen a tóba mindenhol vödörszámra szórják a szemes takarmányt. Én inkább a megfelelően feltuningolt csalogató hatású egy, vagy két szem pelletben hiszek. Az etetőkosaras szerelékemet ellenben pont a fent említett sávba dobtam 60-80 méter távolságba, hiszen amíg a pellettel csalizott botomon várom a nagy halat, addig az etetőkosaras szerlékkel a frissen telepített potykák megtizedelésével jól szórakozhatok. Fater hasonlóan szerelt azzal a különbséggel, hogy ő az egyik horgára csemege kukorica helyett gilisztát fűzött.

A felszerelés beélesítve. Jöhetnek a halak

Az első kapásra nem kellett sokat várni. Az önakasztós botomat húzta el egy két kilós forma tükrös, ami rövid úton a szákba került, majd gyorsan vissza is nyerte a szabadságát. A következő kapás szintén pelletre jött, ám ezúttal egy valamivel nagyobb, kettő nyolcvanas tőponty volt az érdeklődő. Már ekkor látszott, hogy a dippelt pelletes csali lesz a nyerő a mai napon, de a tó még tartogatott meglepetéseket számunkra, hisz még csupán alig egy órája voltunk a vízparton.

 A nap első hala egy kettesforma tükörponty volt

A következő jelentkező egy hibátlan töves. Szintén a pelletet kívánta meg

Ekkor már lehetett tudni, hogy mozgalmas napunk lesz :o)

Reggel nyolc körül a kukoricás botomon is kiegyenesítette valaki a zsinórt. Mivel itt nem volt bekapcsolva a nyeletőfék és a szerelék sem önakasztós volt, nekem kellett a megfelelő időpontban besuhintani. Most ez tökéletesen sikerült és rögtön elkezdődött a harc a nap legnagyobb pontyával. A csata kimenetele nem lehetett kétséges. A fárasztást megnehezítette a nagyon sűrűn bedobott szerlékek sokasága, de kemény botommal könnyedén irányítani tudtam a kitörni igyekvő halat. Így nemsokára a stégen pihegett a valamivel három kiló fölötti töves.

A legnagyobb ponty aznap egy duci töves lett a maga három kilójával

Ezen a tavon nem számít nagy halnak, de azért örültem neki

Az ezt követő időszakban kapás kapást követett. Először két kisebb tükröst sikerült egy rövid ideig a partra invitálnom, majd egy újabb tőponty tette tiszteletét nálam. A favorit továbbra is a messzire behajított pellet volt, de időről időre kukoricára is érkezett kapás. Észrevettem, hogy nagyon fontos a kukorica helyes felhelyezése, mert ha a kemény mag kitölti a horog öblét, jóval kevesebb hal akad meg. Sajnos a kifogott pontyok nem mind voltak egészségesek. A tükrösök testén, kevés kivétellel, sebeket találtunk. Ezek a pontyocskák valószínűleg egy telepítésből származtak. Ellenben a tőpontyok kivétel nélkül gyönyörű, egészséges példányok voltak és a horgon is sokkal keményebben védekeztek, mint pikkelytelen társaik.

Sorban jöttek a potykák. Volt amelyiknek a pellet ízlett...

... és volt, amelyiknek kukoricára szottyant kedve

Előfordult, hogy egyszerre két botomon volt kapás, így miközben fárasztottam az egyik halat, fater tigrisként ugrott a másik botom után. Igazi örömpeca volt a javából. Lassan faternál is beindultak a halak, így most már felváltva szedegettük ki a bajuszosokat. Sajnos, késő délelőtt eléggé feltámadt a szél, ami eléggé megkeserítette a horgászatunkat.

Jól ment a hal. Nem volt ritka, hogy faterral egyszerre volt kapásunk

Később fater is felvette a ritmust. Itt egy kis tükrössel mosolyog

Mire a nap elérte csúcspontját, már alaposan elfáradtam, így minkét botomat átszereltem önakasztósra és az egyik hajszálelőkére egy szem mézes bojlit fűztem. Nem nagyon bízok a tészta golyókban, de így legalább kis pihenőidőt nyertem két kapás között. Természetesen, bojlira nem volt kapás, de pelletre továbbra is akadt érdeklődő. Bár, így kevesebb halat fogtam, mégis félórás pihenőkhöz jutottam, hisz előzőleg az etetőkosaras szereléket húsz percenként újra kellett csalizni. Késő délutánra összesen tíz pontyot segítettem partra, míg fater ennek a felével birkózott meg. Lehetett volna több halat is fogni, hisz a szomszédok kukaccal csalizva egymás után csörlőzték ki a kis tükrösöket, de én inkább nagyobb csalikkal darabosabb halakra számítottam.

A fogásra nem lehetett panaszunk aznap...

... bár igazán nagy példányt nem sikerült elcsípni

Délután négykor már készülődtünk az indulásra, ám a tó még egy meglepetést tartogatott a számunkra. Fater már hordozgatta fel a felszerelését a kocsiba, mikor arra lettem figyelmes, hogy az egyik kapásjelzője becsobban a vízbe, méghozzá azon a botján, amelyik gilisztával és egy szem hungarocell golyóval volt csalizva. Átsiettem a másik stégre és megfeszítettem a zsinórt, amire heves rángatózás volt a válasz. Rögtön be is vágtam, ám a hal elég furcsán viselkedett. Először mintha elakadtam volna, majd egyenesen felém úszott, szinte ellenállás nélkül. Amikor elém ért, össze vissza cikázott a víz alatt, nem ment oldalra, mint általában a békés halak. Hamarosan megmutatta magát a tettes. A horgon egy nyolcvan centis szürkeharcsa ficánkolt. A szákolás viszonylag könnyen megtörtént, a szomszéd stégen horgászó sporttárs segédkezett benne. Örömöm leírhatatlan volt. Megfogtam életem első harcsáját! Nem kapitális, de az enyém... :o)

Mindenre számítottunk, csak szürkeharcsára nem

A siker titka a fater által szakszerűen felfűzött giliszta volt :o)

Amikor fater visszaért, fogta is rendesen a fejét. Miért is hagytam ott a botot? - monda. Legyen ez örök tanulság minden horgásznak! Aki őrizetlenül hagyja a botját, az lemarad az élményről... :o) Érdekes, hogy az előző hetekben mindenféle elképzelhető módszerrel üldöztem a harcsákat. Próbáltam úsztatással, fenéken, stupekkal felszínen, bodorka csalival, nadállyal és semmi. Erre most egy 6-os pontyozó horgon felkínált kis kukaccal és 25-ös zsinórral megfogtam a bajuszost. Persze mondhatjátok, hogy csak a szerencsén múlt. Így is van, de a szerencse mindig jelentős tényező a horgászatban, akármilyen halra megyünk, akármilyen módszerrel. Fater szerint viszont a siker kulcsa a szakszerűen horogra fűzött giliszta volt... :o)

Bár nem érte el az öt kilót, de nagyon örültem első harcsámnak

A nap végén megesett fogás alaposan felkorbácsolta a lelkesedésünket. Jókedvűen pakoltuk össze felszerelésünket és hozzá láttunk a fényképezéshez. A Római tó ismét egy felejthetetlen élményt adott nekünk, hisz alig tíz óra alatt közel negyven kiló halat segítettünk partra ketten. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan ismét visszatérünk ide és a tó pikkelyes lakói közül sikerül majd még nagyobb példányokat is a szákba terelni...

Az aznapi zsákmány igen derekasra sikeredett

Köszönjük az élményeket! Hamarosan újra találkozunk!

A januári sikertelen próbálkozások után visszavonulót fújtam egy időre, ugyanis beköszöntött a zord tél. A tavak befagytak, a Duna is zajlott. Nem sok lehetőség maradt a környéken az eredményes horgászatra. Február közepén kis enyhülés volt érzehető az időjárásban, így kilátogattam az Által érre szerencsét próbálni. A kiszemelt préda természetesen a süllő volt, de tisztában voltam vele, hogy a téli jeges vízben nem fogom degeszre fogni magamat. Mindenesetre tucatnyi kishallal a csalihalas vödrömben bandukoltam a patak vége felé. A borongós, szeles, esős időben a hőmérő higanyszála alig kúszott 0 fok fölé.

A Derítő tavat még jég borítja, de az Által ér már horgászható

A választott módszer a halszelettel való úszós mártogatás lett. Ez azt jelenti, hogy kiválasztok egy helyet valamely vízbe dőlt fa, vagy belógó bokor mellett és úszós szerlékemmel a fenék közelében lebegtetem a halszeletet oly módon, hogy  a sodrásban minél közelebb kerüljön a csali az akadóhoz. Két botommal megpróbálom az akadó minden pontját meghorgászni. Amennyiben egy órán belül nincs jelentkező, tovább állok a következő ígéretes helyhez. Mivel a patakban jelentős a sodrás ez sokszor elég körülményes és sok beszakadással jár. Célszerű olcsó úszót választani, amely jól ellenáll a patak áramlatainak.

Az általam sikeresen használt süllőző úszók

Az úszóval tapogassuk körbe a vízbe dőlt fa minden lehetséges szegletét

Akadóban nincs hiány. A patakot teljes hosszában bedőlt tuskók szabdalják

A patak vízállása rendkívül magas volt. Az olvadó hó jelentősen megduzzasztotta az Által eret. Reggel óta egy jelentős partszakaszt horgásztam meg, de kapásig sajnos nem jutottam. Délután kettő körül a patak legmélyebb pontjához értem, ahol a mélység jó két méter és a sodrás is itt a legnagyobb. Általában hüvelykujjnyi halszelettel horgászok, de hirtelen ötlettől vezérelve feltűztem a horogra egy jó 16 centis bodorkát, ami ki volt belezve. A jelentős csalihal végre megállította a sodrásban az úszót. Nem nagyon bíztam benne, hogy lesz kapásom, de egyszer csak az úszóm elkezdett sodrásnak felfelé rohanni, majd eltűnt a víz alatt és csak pergett le a zsinór az orsómról. Ez most vagy nagy süllő lesz, vagy harcsa. Nyelessek, vagy bevágjak rögtön? Úgy döntöttem, adok neki egy kis időt. Hiba volt. Amikor bevágtam, karikába hajlott a bot. Megdöbbenve konstatáltam ez nem süllő... A halat nem bírtam megállítani a 28-as monofil zsinórral, így csakhamar akadóba húzta a szereléket a termetes harcsa. Nem tudtam kiszedni az akadóból, így szakítanom kellett a szereléket. A csalódottságom leírhatatlan volt. Annyit vártam erre a kapásra, ott volt a jó hal és mégsem sikerült kifogni. Aznap már több kapásom nem akadt.

A harcsakaland helyszíne a patak végén 

Persze nem vagyok az a típus, aki könnyen feladja. Így február utolsó hétvégéjén ismét a patak parton talált a hajnal. A patak vize még mindig nagyon magas volt, de Laci bácsi éppen azon munkálkodott, hogy felszabadítsa a zsilipet a rönktorlaszoktól. A magas vízállás általában nem kecsegtet nagy fogással. Sajnos ez előző heti heves kapás most nem ismétlődött meg, pedig jó alaposan átvallattam minden vízbe dőlt fát és gödröt. Sem süllő, sem harcsa nem tette tiszteletét a horgon, mégsem maradtam haltalanul. Egy szép kettőfeles tükörponty vette fel a fogasnak szánt falatot.

Szép, szép, de nem érte jöttem ma...

Néha felfelé is érdemes nézelődni. Fagyöngy borítja a vízparti fákat

Délutánra nagyon kellemes napos, meleg idő lett. Sütkéreztem a tavasz első napsugaraiban, miközben úszóimat figyeltem szemem sarkából. A táj szinte fürdött a napfényben. Remélem nem jön vissza a zord idő az elkövetkező hetekben. Próbaképpen feljebb vándoroltam a patakon az Y-on kanyarhoz, hátha a halak a sekélyebb részeket keresik ahogy a víz melegszik, de ott sem voltam eredményes. Persze még bőven az idény előtt járunk. A Derítő tó is csak a napokban olvadt ki, a víz még mindig nagyon hideg. Talán az elkövetkező napokra jósolt meleg kicsit megélénkíti a halakat... Nos, majd meglátjuk hamarosan. :o)

Az első tavaszi napfényben fürdőzött a vízparti táj

Mindenesetre elégedett vagyok a februári horgászatokkal, mert bár a süllők nem mutatták meg magukat, mégis nagyon tanulságos volt ez a két próbálkozás és hal is került végül a szákba...
 

Még soha életemben nem voltam horgászversenyen. Kicsit idegenkedek is is a halfogás versenyszerű űzésétől, a horgászújságokban is mindig átlapozom ezeket a rovatokat... Számomra a horgászat inkább kikapcsolódás, pihenés, természetjárás, mint gépies halkitermelés. Bizonyára a halfogás eme műfajának is megvan a maga szépsége, de engem ezidáig sosem érintett meg. Most ősszel mégis beneveztünk egy horgászversenyre, mert a cégcsoport, ahol dolgozom szervezett egy rendezvényt Sződligeten az Ordas tavon. Cégem /NETRISK, ahol a biztosítók versengenek Önért... :o)/ két darab háromfős csapatot indított, és meg is támogatott minket fejenként egy verseny szákkal, egy zacskó pellettel és egy zacskó etető kukoricával. Ezúton is köszönjük!
Tehát, az év utolsó pontyozása erre a nevezetes eseményre jutott. Nagy érdeklődéssel vártuk, hogy tudunk e bizonyítani a megmérettetésen. Mindkét csapatunkba két-két tapasztalt pecás jutott, illetve egy kamu horgász, aki el sem jött. :o)

Kora reggel érkeztünk a tóhoz. A gyönyörű napos idő szokatlan volt már így ősz derekán, de mi nagyon örültünk, neki. Sokkal jobb, mint esőben ácsorogni az őszi cidriben. A tavon végignézve ért minket az első csalódás. Hát ez az Ordas tó egy nagyon pici, keskeny, patkó alakú fóliázott tavacska. Mellette pár másik még kisebb, még keskenyebb, szintén patkó alakú tavacskával. Minket az öreg tóra sorsoltak, ami nem tudom, hogy mennyire lehet öreg. Nem hiszem, hogy a fóliát még az előző századokban fektették le. :o) Mindenesetre, rosszabbul is járhattunk volna, ha a keszeges, vagy a harcsás tóra kerülünk, mert ott aztán tényleg zsebkendőnyi lett volna a meghorgászható terület. Ezekre a kis tavacskákra jutott nem kevesebb, mint 160 horgász. Vagyis kettővel kevesebb, mert nekünk egyik csapatunk sem jelent meg teljes létszámban.

 A versenyt a sződligeti Ordas tavon rendezték meg

Általában a tavon szabály, hogy egy bottal, úszós készséggel lehet csak horgászni, de most engedélyezték a fenekező módszert is ólommal. Valahogy mégis sután érzetem magam, amikor a 70 grammos ólmomat beejtettem, nagyjából nyolc méter távolságra. Etetni csak szemes takarmánnyal lehetett. Szórtak is be a horgászok rendesen belőle. A nagyszámú horgászsereg iszonyatos nyomás alá helyezte a tavat. A verseny elején volt néhány szebb 7 és 10 kiló közötti potyka, de a halak nagyon gyorsan megérezték a veszélyt és a kapások fél óra után teljesen megszűntek. Kora délutánig nagyjából ez történt. A 160 horgász fogott talán egy tucat halat összesen. Mondanom sem kell, mi sem fogtunk semmit, mert az egyik lehető legrosszabb helyre kerültünk. A környékünkön nem nagyon kapkodták a halakat. Nagyon zavaró volt, hogy láttam, a tó melyik részén lennénk eredményesek, de ez a verseny. Ott kell próbálkoznod, ahová kerültél. További zavaró tényező volt, hogy a tavon sokan erősen italoztak és ordibáltak, duhajkodtak. Egy ilyen társaság pont mellettünk érzete jól magát. „Túl sok az eszkimó és túl kevés a fóka” A horgászok keresztbe dobáltak egymásnak és nem ritkán veszekedésbe torkollott a dolog. Mondanom sem kell, alig vártuk, hogy vége legyen a rendezvénynek. Hát ennyit a versenyről.

A tó méretei nem indokolták az erős felszerelést, amivel készültünk

Miután lefújták a horgászversenyt, mindenki összecsomagolt és a sörsátorhoz igyekezett, ahol zajlott már a pörkölt főző verseny. Mi nem vagyunk azok a fajták, akik ilyen könnyen belenyugszanak a kudarcba, ezért átköltöztünk egy másik állásra, ami sokkal több sikerrel kecsegtetett. Tehát, két csapatunk egyesült. Zoltán, a másik csapat legtapasztaltabb tagja már nagyon jól érzete magát az elfogyott söröknek köszönhetően. Egyszer csak arra lett figyelmes, hogy szép elrohanós kapása van. A sikeres akasztás után rövid idő alatt partra segített egy gyönyörű, aranyhasú tükörpontyot. A hal csodálatosan szép, egészséges volt és kereken négy kilót nyomott. Kis közösségünket rögtön elkapta a lelkesedés. Bár versenyen kívül, de mégis halat fogtunk! A pontyok valahogy megérezték, hogy vége a versenynek, mert elkezdtek táplálkozni. A kitartóbb horgászok jutalma itt is, ott is egy-egy szép fogás lett.

Zoli csodaszép négykilós tükröse volt a csapat első hala

Ahogy kémleltem a víztükröt a tavacska legszélesebb pontján pontytúrást vettem észre. Ide hajítottam be 12 mm-es epres pellettel csalizott horgomat. Volt érdeklődés rögtön, de nagyon finom pöcögtetések csupán. A halak nagyon óvatosan kaptak, nem úgy, mint a Római tavon szoktak. Ezért úgy döntöttem, hogy a szilikon előkét kicserélem egy rövidebb 1 centisre, így a csali közvetlenül a horog öbléhez tapad. Ez meg is hozta a várt eredményt, egy rezegtetős, ejtős kapás jelezte, odalenn valaki megakadt a horgon. A fárasztást nem siettem el, kiélveztem minden pillanatát. Legnagyobb meglepetésemre egy narancssárga koi ponty kőrözött előttem a vízben. A tó túlsó felén közben tartott az eredményhirdetés, amit egy pillanatra meg is zavartunk, mert a horgásztömeg figyelme hirtelen rám irányult, ahogy narancs színű, három kilós kínai pontyomat szákoltam meg. Egyszeriben megjött a kedvünk a horgászathoz. A kíméletes bánásmód és a gyors fényképezés után a halat visszaengedtük a vízbe.

Kifogtam az aranyhalat! :o) Az első halam egy narancs koi volt

Közben fater úszós készséggel próbálkozott giliszta csalival és akasztott valami szörnyeteget. Sajnos, rövid küzdelem után a hal helyben hagyta tépett zsinórral. „Látod Fater! Az elhanyagolt felszerelés ilyenkor bosszulja meg magát!” Sajnos ebből a tanulságot le kell vonni... Nem szabad esélyt adni a halnak a tavalyi zsinórral.
A túloldalon közben a halőr kiült egy székbe és mindenkinek beszólt, aki fogott valamit. Egy srác rakós bottal kifárasztott egy 10 kiló fölötti pontyot, amit még végignézni is élmény volt. Erre az öreg elkezdett pörölni vele, hogy úgy látta, a kopoltyúja alá nyúlt a halnak. A srác végigsértődött és természetesen csomagolt és el is hagyta a helyszínt. Többet szerintem nem jön ide horgászni...

És most jön a három kívánság, nemde? :o)

Már készülődtünk mi is hazafelé amikor hirtelen olyan orsórecsegtető kapásom volt, amilyen meg van írva a nagykönyvben. Mivel nem voltam közvetlenül a bot mellett szaladtam a botomhoz. Látván, hogy fater is célba veszi, rákiáltottam, hogy eszébe se jusson... :o) A nap utolsó hala szintén epres pelletre jött és igencsak megdolgoztatott. Nagyon jó erőben volt, de velem nem lehet kukoricázni, az év utolsó pontyának nem fogok esélyt adni. :o) Nagy meglepetésemre ez a hal is koi ponty volt, ám ezúttal citromsárga színben. Soha életemben nem fogtam kínai pontyot, most meg egymásután kettőt is. Még az is érdekes, hogy csupán egyedül én fogtam koit aznap. Úgy látszik, az epres Haldorádó pellet igencsak a kedvükre volt távol keleti kollégáinknak aznap. A horog nagyon jól ült. A partra segítés utána a hal 3,5 kilót nyomott a mérlegen. Kimondhatatlan örömünket beárnyékolta, hogy az öreg nekünk is beszólt, hogy ne fényképezgessük a halat, hanem engedjük vissza. Hát nagyon szép dolog mások örömét elrontani. Mindenesetre, azért is lefotóztuk és óvatosan visszaengedtük a citrom színű pikkelyest.

Az év utolsó pontya egy citromsárga színben pompázó koi lett

Összegzés képen megállapíthatjuk, hogy a versenyhorgászat és az azzal járó nyüzsgés, ricsaj és korlátok nekem nem jöttek be. Nem valószínű, hogy további versenyekre benevezek. Inkább marad a csendes örömpeca a természet lágy ölén. Az Ordas tóról sem alakult ki jó véleményem. Pici mesterséges, fóliázott műtó, ahol az ember a használható módszereket tekintve is korlátok közé van szorítva. Ráadásul a halőr rosszindulatú, unszimpatikus viselkedése is nyomatékosította bennem. Többet ide horgászni nem jövünk...

A szeptembert kényszerűségből horgászat nélkül kellett lezárnom, de már türelmetlenül vártam október első hétvégéjét, ugyanis ebben az évben utolsó alkalommal látogattunk el a tatai Római tóra pontyfogás reményében. A vénasszonyok nyara kissé eltolta a rablószezont, hisz a kellemes, szinte nyári melegben még hemzsegtek a vízben a kishalak. Így a zord idő beköszöntéig még lehetőség nyílt egy két békés halakra irányuló horgászatra, mielőtt a csukákat és süllőket vettük volna célba.

Ezúttal négyen vágtunk neki az útnak faterral és két kollégájával, Zsoltiékkal. Az indulás egyből bosszankodással kezdődött, ugyanis ősöm elaludt, így majd egy órát kellett várnom rá a hideg időben. Még így is elsőként, pirkadat előtt értünk a tóhoz, melyet vastag tejszerű köd borított. A sötétben raktuk össze a botjainkat. Ezúttal mindkét szerelékemet önakasztósra készítettem, a már megszokott fix 70 g-os ólommal. Mindkét horogra pellet került, felbuzdulva előző horgászatunk sikerén. A szakirodalom szerint ősszel, a lehűlő vízben inkább az édes ízek a nyerők a büdös jellegűekkel szemben. Nos, végül is erre az élet rácáfolt aznap, de ne szaladjunk a dolgok elejébe... Mindenesetre egyik szerelékre epres ízű, míg a másikra polip-tintahal-kagyló ízesítésű Haldorádó pellet kerül. Győzzön a jobbik!

Életem idáig fogott legynagyobb ezüstkárásza 1,1 kilót nyomott 

A hőmérséklet nagyon lassan akart emelkedni, és a köd is nehézkesen szakadozott fel. Délelőtt 10 órára tisztult ki a táj a szemünk előtt és ezt az időpontot a halak is megvárták. Az első kapásom a „Tenger kincse” pelletre jött, ilyen rángatós, ejtős jellegű. Bevágtam, de éreztem, hogy nem túl nagy az ellenfél a damil túlsó végén. Hát, ha ponty lett volna, nem is lett volna jelentős, de ez bizony életem eddigi legnagyobb 1,1 kilós kárásza volt. Olyan kerek volt, mint egy leveses tányér. Nagyon örültem neki. Az én szememben az „egyéb halak” is ugyanolyan értéket képviselnek, mint nemes fajtársaik, de azért a viccelődést nem tudtam kihagyni és odaszóltam Zsoltiéknak, hogy már majdnem megvan az apró hal kvóta, jöhetnek a pontyok... A választ kikerekedő szemek kísérték. Milyen apró hal? Mi is örülnénk, ha ekkora apró halat fognánk... :o) Ám hamarosan és és fater is kicsévéltek a partra egy-egy félkilós forma karcsit.

 A nap hala egy ötésfeles pikkelyes a hideg víz ellenére a halibut pelletet vette fel

Lassan előbújt a nap is, de addigra úgy átfagytunk, hogy a horgászat végéig már nem tudtunk átmelegedni. Próbáltuk minél nagyobb felületünket a nap felé fordítani és minél több hőt magunkba szívni. Miközben a napsugarak befogására koncentráltam, egyszer csak elfüstölt az egyik botom. Életem legbrutálisabb kapását éltem át, ahogy a megriadt hal pár másodperc alatt vagy 5 méter zsinórt tépett le az orsómról. A botomat megragadva, átváltottam a nyeletőféket és belevágtam a száguldó kapásba. Egyből érzetem, hogy derekas hal van a zsinór túlsó végén, de viszonylag könnyen boldogultam vele. Amikor már félúton volt, megindult bal felé, ezért Zsoltiék egyik botját ki kellett venni. Hiába, a stégek között maximum 2 méter a távolság. Végül megmutatta magát a gyönyörű pikkelyes tőponty, amit fater nagy rutinnal szákolt meg. Még a szákban tartva kivittük a stégről, hogy ne a deszkán verje össze magát. Lefektettem a puha fűre, megszabadítottam a horogtól és a gyors fényképez után kíméletesen visszaengedtük a tóba, ami minden öreg harcosnak kijár...

Mélyebbre fater! Mélyebbre! :o)

Nem sokkal késöbb, olyan dél körül, a másik boton is szép orsórecsegtető kapásom volt. Azt figyeltem, meg, hogy mióta ezt a Deáky Flat Pear ólmot használom, iszonyatos kapásokkal szembesülök. Nem kétséges, a saját magát megakasztott hal megérezve a horgot megiramodik, de talán ilyenkor a forgókapocs kiszabadul az ólom szorításából és a hal szabadon tud száguldozni. Nem tudom még, mi lehet az erőszakos kapásoknak az oka, de nagyon tetszik. Az újabb áldozat egy valamivel két kiló feletti potyka volt, ami az epres pelletet kívánta meg. Sikeres szákolás után rá is kérdeztem faterékra, hogy hol tartanak, mert én már 8 kilón felül járok az összfogást tekintve. A válasz csak hümmögés volt... :o)

Ponty és kárász csokor a nap végén

A délután már végig kapás nélkül telt. Senki sem fogott halat az egész tavon. Mondjuk, délelőtt is csak nekem volt kiemelkedő szerencsém. Nem nagyon nyúlkáltak sehol sem a botok után. Állítólag, a haltalanság oka az volt, hogy egész nyáron vödörszámra szórták a száraz kukoricát a vízbe és őszre a halak eltelítődtek. Én a tógazda helyében erősen korlátoznám a beszórható etetőanyag mennyiségét. Nem engedném, sem a csónakos behordást, sem a kishajóval történő etetést, mert mindkét módszerrel iszonyatos mennyiségű szemes takarmány kerül a tóba. Persze lehet, annak a horgásznak működik a dolog aki ezt alkalmazza, de egy bizonyos szint után, az ész nélküli etetés kártékony hatással van a tóra és a halak kapókedvére egyaránt. Mindenesetre, én nem nyugodtam bele a tétlenségbe és elővettem pergetőbotomat, hogy megvallassam a vizet ragadozók után kutatva. Az acélelőke végére egy ezüst színű DAM EFFZETT körforgó került 4-es méretben. Nyáron gyakran dobáltam a stégről mikor meguntam az egy helyben ülést, de a tó csak méreten aluli csukákat adott. Így volt ez most is. Egy méret közeli csukesz kapta el a műcsalit, ami a horogszabadítás után csobbant is vissza a vízbe.

Bár horgásztársaim nem voltak eredményesek én mégis elégedett voltam két szép pontyommal , kárászommal. Mindezek fejébe még egy pergetett csukát is sikerült kiszednem a tóból, pedig csak negyed órát dobáltam. Mondtam is a srácoknak, hogy most már csak egy jó harcsázás kéne. Jelezték, ha megpróbálom beledobnak a vízbe... :o) Hát, nem próbáltam meg, bár nem lett volna könnyű dolguk, mert jómagam 118 kilót nyomok... Ez a csuka volt a nap utolsó hala, lassan befejeztük a horgászatot. Hazafelé zötykölődve megbeszéltük a következő hétvégét. Akkor ugyanis a sződligeti Ordas tavakat vettük célpontba. De ez már egy másik történet...

Kedvenc horgászportálomon a Haldorádón olvastam először a pelletekről, mint csaliújdonságokról. Számomra azelőtt csupán a különböző módon előkészített kukoricák, puffik, földigiliszták jelentették a lehetséges alternatívákat csaliként, ha pontyot szerettem volna fogni. Úgy döntöttem, hogy most valami újat próbálok ki, hátha kellemes meglepetés fog érni... Utolsó horgászatom alkalmával több szép halat sikerült becsapnom a Haldorádó Feeder Master Red Tuning Vörös Démon pellettel, de akkor még csak néhány csalizás erejéig tettem próbát vele. Az interneten gyorsan rendeltem is még két dobozzal a „Nagy Ponty”, illetve a „Tenger gyümölcse” ízesítésű 12, illetve 16 mm-es pelletekből. Mellé beszereztem még egy Haldorádó Vörös Démon etetőanyag aromát is. Így az új csalik birtokában, teljesen felfegyverkezve vágtam neki a következő horgásztúrának.
 

A helyszínként kedvenc pontyos vizemet, a tatai Római tavat választottam. Egy párás augusztusi hajnalon érkeztünk a vízpartra édesapámmal. Itt muszáj időben kelni, mert a jó pozíciókat gyorsan elfoglalják a horgászok. A szokásos helyzet fogadott minket, a kedvenc helyünkön valaki otthagyta a felszerelését. Persze a környéken látótávolságon belül egy horgász sem volt. „Aki nem horgászik, ne foglaljon helyet sem”- gondoltam és a felszerelést lelkiismeretfurdalás nélkül arrébb tettem egy stéggel. Így a megfelelő hely birtokába neki is tudtunk állni a szerelék összeállításának.

A Római tó festői környezetben terül el Tata és Aggostyán között

Felszerelésem két 3,6 méter hosszú, 3,5 librás SHIMANO Vengeance Specimen bojlis botból és hozzá illő két SHIMANO Super Baitrunner Aero XTE-A 5000-es nyeletőfékes orsóból állt, melyekre szintén SHIMANO 0,28-as terepszínű monofil zsinórt csévéltem fel. Úgy föntöttem, hogy az egyik szereléket a hagyományos etetőkosaras módszerrel fogom szerelni, ami már sokszor bizonyított. Az etetőkosárba piros Maros Mix etető anyag került, amit természetesen a Haldorádó epres aromával és egy doboz csemegekukoricával bolondítottam meg. Itt a horogra is csemegekukorica került. A másik damilomon egy fixen rögzített 70 g-os ólommal nehezített önakasztós szerelék volt, melyen egy 16 mm-es „Tenger Kincse” halibut pelletet kínáltam fel szilikon előkén. Tehát két bot, két módszer. Érdeklődéssel vártam, hogy melyik lesz az eredményesebb... A csemegekukorica már sokszor bizonyított a közelmúltban, de a pelletekben is nagy bizodalmam volt. Fater hasonlóan csalizott. Az önakasztós szerelékére egy szem „Nagy Ponyt” ízesítésű pellet került. Az etetőkosaras szereléke horgára pedig giliszta. Azt tudni kell, hogy fater megrögzött giliszta hívő. Olyannyira, hogy bármikor megállítod az utcán, biztos van az egyik zsebében egy doboz vékony, a másikban egy doboz vastag kukac :) Szóval ez a pelletes csali nála is forradalmi előrelépésnek számított...

Ha hiba van a felszerelés összhangjában, az mindig a legnagyobb halnál fog kiderülni...

Az első jelentkezőre nem sokáig kellett várni. Fater „Nagy Pontyos” pelletel csalizott botján egy másfél kiló körüli kis pontyocska ficánkolt. A körülmények olyan szerencsétlenül alakultak, hogy fárasztás közben a másik botján is pont kapás volt, amire reflexből be is vágtam. Igen ám, de a másik szerelék pont keresztben volt a hallal, így elvágtam a zsinórt. Fater szentségelt is rendesen, hogy elszúrtam a halát, de válaszként felróttam neki, hogy mit kell órákig fárasztani egy másfél kilós pontyot. :) A öröm az ürömben, hogy mivel olyan ólmot használok, amiben a forgókapocs megszorul, így a hal könnyen meg tud szabadulni a nemkívánatos kolonctól.

Önakasztós szerelékemet két darab Haldorádó Vörös Démon pellettel csaliztam fel



Néha a kísérletezés hozza meg az eredményt

A pára lassan feloszlott a tó felett és az ég kitisztult. Látszott szép, napos időt fogtunk ki. Egyszer csak kapást észleltem a „Tenger Kincse” pelletes botomon. A sikeres akasztást rövid, egyoldalú küzdelem követte. Pár perc múlva a parton pihegett aznapi első, valamivel 2 kiló feletti pontyom. Őt hamarosan egy szebb forma kárász és egy tenyérnyi dévér követte. Nekik csemegekukoricára támadt gusztusuk....

A nap első jelentkezőjének a Tenger Kincse Haldorádó pelletre támadt gusztusa

Dél körül előkerült a félrerakott felszerelés gazdája. Olyan másnapos volt, hogy szerintem nem is emlékezett rá, melyik stégen volt előző nap. Talán még azt sem tudta, melyik tavon... :) Mindenesetre ahogy a nap elérte fordulópontját, elkezdtek mozogni a halak is. A tavon egyre gyakrabban láttuk a bevágásra emelkedő botokat, itt-ott szebbnél-szebb halakat akasztva. A szerencse ismét faterra mosolygott rá, mert megszákolt egy gyönyörű 3,2 kilós tükörpontyot. Sajnos a hallal együtt a hangja is megjött az öregnek, így muszáj volt már nekem is valami szebbet felmutatnom.

Fater 3,2-es tükörpontya

Úgy döntöttem újra csalizom az önakasztós botomat, méghozzá oly módon, hogy a szilikon előkén ezúttal két darab 12 mm-es „Vörös démon” pelletet kínáltam fel. A változtatást egy gyönyörű elszaladós kapás díjazta. Amikor besuhintottam éreztem, hogy nem mindennapi hal küzd a horgon, a fék recsegve adagolta a damilt a hirtelen kirohanásokhoz. Mivel kevés hely állt rendelkezésre a stégszomszédok között, nem kis kihívás volt kiegyensúlyozni a jobbra balra történő megindulásokat. Újonnan vásárolt felszerelésem összhangja gyorsan eldöntötte a küzdelem kimenetelét. A gyönyörű pikkelyes tőponty végül megfáradtan felfeküdt a vízre, jelezve itt a szákolás ideje. Kíméletesen kiemeltük és megszabadítottuk a horogtól. Sajnos megtépett száján látszott, nem először találkozott horgásszal. A mérleg kereken 8 kilót mutatott beállítva idei új rekordomat. Gyors fotózás után a potykát visszaengedtük lakhelyére, hogy a jövőben ismét lehetőségünk legyen találkozni vele...

A nap hala kereken 8 kilót mutatott a mérlegen



Fater! Nehogy sérvet kapj! :o)

Még fel sem csaliztam a botomat újra, amikor a másik szerelékemmel is elszáguldott valami. Megfordultam és azon nyomban bevágtam neki. Ez azonban nem volt olyan derék hal, mint az előző, még a két és felet sem érte el. Gyorsan meg is találta a kifelé vezető utat... Ekkor már nagyon jól érzetem magam és a bizalmam egyre nőtt az újonnan kipróbált csalikban.

Ezután több órás szünet következett. Megfordult a szélirány és megállt a tó. Máshol sem láttuk, hogy kapkodnának a botok után. Nekem volt csemegekukoricára több kapásom is, ami nem akadt rendesen. Pedig volt köztük olyan is, melynél rendesen éreztem a hal súlyát, de mégis néhány másodperc után megkönnyebbült a bot és üresen jött ki a szerelék. Érzetem, hogy az általam használt horoggal van valami gond. Gyanúm szerint amurok lehettek a tettesek és az általam használt kis méretű, vékony húsú horog nem tudta átütni a csontos szájúkat. A szomszéd horgász kölcsönadott egy HAYABUSA P1-es horgot kipróbálásra. Hát ez szenzációsan bevált. Azóta ezt használom és nemhogy halam nem ment el, de szinte minden kapásom meg is akadt azóta .Hihetetlenül hegyes, ragadós, és nagyon masszívan tartja magát a hal szájában. Nem is hagyott cserben, amikor a horgászat utolsó perceiben egy brutális kapással vagy négy méter zsinórral szaladt el a megriadt ponty. A nap utolsó fárasztása viszonylag könnyen és gyorsan megtörtént. A tettes egy 2,6 kilós gyönyörű, egészséges tőponty volt, amely a „Tenger kincse” halibut pelletet kívánta meg.

Búcsúzóul a tó egy szép egészséges tőpontyot adott



Kettőnk zsákmánya

A nap végén nem maradt más hátra, mint a csomagolás, fényképezés és a tapasztalatok leszűrése. Nos, pelletekkel három szép ponytot sikerült fognom közel 13 kiló összsúlyban, míg csemegekukoricára egy ponty egy kárász és egy dévér tartott érdeklődést. Utóbbiaknak az összsúlya a 3 kilót sem érte el. Tehát nem csak az derült ki, hogy a Haldorádó „Vörös Démon” és „Tenger kincse” pelletek kiváló horogcsalik, de szelektáló hatásuk is jól megmutatkozott, hiszen kizárólag pontyokat adtak, jóval nagyobb egyedsúllyal. Fater szintén eredményes volt a „Nagy Ponty” pellettel, de nála még több idő kell, míg a gilisztába vetett hitet sikerül majd megrendítenem. Egy javaslatom lenne a csali fejlesztőinek. El tudnám képzelni a Feeder Master pelleteket 16 mm-es, illetve a Carp Master pelleteket 18-20 mm-es méretben is. Talán a nagyobb csalival tovább lehetne növelni a fogott halak egyedsúlyát. Mindenesetre nagy megelégedéssel zártam a horgászatot és biztos vagyok benne, hogy az újonnan kipróbált pelletek a csalis dobozomban ezentúl kiemelt helyet fognak kapni...

A tesztelt Haldorádó pellettek és etetőanyag aroma

Az előző horgászat sikerén felbuzdulva, a következő túra sem váratott sokat magára a Római tavon. Egy szép júliusi szombati napra esett a választásunk, amikor végre egy gyönyörű napos időt sikerült kifognunk. Sajnos az utóbbi néhány pecázást esőkabátban kellett átvészelnünk, de most ilyesmiről szó sem volt. Egy átlagos nyári hétvégén általában a tó teljesen megtelik, így korán kell kelni, hogy az ember megfelelő helyet találjon magának. Így hajnali 4 órakor indultunk, hogy biztos pozíciót tudjunk foglalni.

A tóhoz érve messziről úgy látszott, hogy a szokásos helyünk szabad, de amikor közelebb értünk, azt vettük észre, hogy a kedvenc stégjeinken, hat bot be van dobva, de horgász 200 méteres körzetben sehol. Kérdem én, aki este a sok ital miatt megunja a horgászatot és helyette a mámoros alvást választja, miért hagyja bedobva a felszerelését? Hiszen ha ekkor jön hal, biztosan az akadóba vonszolja a szereléket, és megtépi a száját. Ez a sporthorgászat, amikor nem is foglalkozunk beélesített felszerelésünkkel? És milyen jogon foglaljuk a horgászlest, ha nem használjuk? Miért engedi ezt a tógazda? Teszem azt, ha egy héttel előbb én odahelyezem a kukacos dobozomat, akkor enyém a hely? Ilyen kérdések morfondíroztak a fejemben, de mivel ez először fordult elő velünk, azt hittük egyedi eset és a stégsor másik részén rendezkedtünk be. Mint majd meglátjátok, legközelebbi alkalommal, már lelkiismeret-furdalás nélkül, dobtam arrébb a gazdátlan felszerelést.

Párás hajnal a tatai Római tavon

Szóval elfoglaltuk nem szokásos helyünket és hozzáláttam új felszerelésem összeszereléséhez. Ezúttal már teljesen új botok, orsók és zsinórok álltak rendelkezésemre, amikért nem kis anyagi áldozatot hoztam, de biztos vagyok benne, hogy hosszú távon jó döntésnek fog bizonyulni. Tehát két új 3,6 méteres 3,5 librás SHIMANO Vengeance Specimen botomra két SHIMANO Super Baitrunner Aero XTE-A 5000-es nyeletőfékes orsó került 0,28-as szintén SHIMANO márkájú terepszínű monofil zsinórral. Az erős botra az akadók, a távoli dobások, az esetleges nagyobb halak, illetve a kis fárasztási tér miatt volt szükség, hiszen a Rómain a stégek nagyon közel állnak egymáshoz és ha nem akarjuk megkeseríteni a szomszédos sporttársak életét, akkor keményen kell tartani a halat. Két bottal két módszerrel próbáltam meg becsapni a pontyokat. Az első botot hagyományos etetőkosaras szerelékkel szereltem, itt a horogra a már jól bevált csemegekukorica került, a kosárba pedig a szokásos piros etetőanyag. A másik boton pedig egy számomra új dolgot próbáltam ki. Egy 70 g-os ólmot fixen rögzítettem a zsinóron és egy szem Haldorádó epres pelletet szilikon hajszálelőkén kínáltam fel és a nyelető féket is bekapcsoltam. Persze, ezt hívják önakasztós módszernek, de én ezelőtt még sohasem próbáltam, bizodalmam sem volt benne.

Bevetésre készen az új felszerelés

A kezdeti mérgelődés nagyon gyorsan jókedvbe csapott át, hisz a csemegekukoricás szereléken kapás kapást ért. Minden egyes csalizás után maximum 30 percet kellett várni a következő jelentkezőre és egymás után szánkáztak ki a két kiló forma pontyocskák és szebb kárászok, dévérek a part felé. Délutánra már a kifogott halak száma 10 fölé ért, és ez többeknek feltűnt a parton is, így néhány horgász megpróbált körém rendeződni. De hiába volt jobboldalt és baloldalt is tőlem 3 méterre egy egy sporttárs, valamilyen okból csak én fogtam. Pedig faternak ugyanaz volt a szereléke, a csali, az etető anyag, minden... Már mondogatták, hogy az előttem lévő párméteres sávban mozognak a halak. No, de keseregjen más, most én szórakozok. Hehe...

A bandanagy 2,5 kilót nyomott

Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy az önakasztós szereléken is elkezd recsegni az orsó fékje. Nosza, átváltottam a nyeletőfékről és kíméletesen beemeltem a botnak, ahogy a nagykönyvben meg van írva és meglepetésemre egy kis amur fickándozott a horog végén. Tehát a módszer működik, gondoltam. Az első ilyen módszerrel becsapott halam. Vissza is engedtem rögtön és ezért a tó megjutalmazott még egy potykával is ugyanezen a boton. Az új módszer sikeressége nagyon felvillanyozott engem, pedig ekkor még a másik bottal jóval többet fogtam.

 A zsákmány kiterítve a fűbe

Késődélutánra már 16 szákolt halam volt, melyeknek nagy része retúr jegyet váltott. Két szép dévér, egy kis amur, egy termetes ezüstkárász és egy tucatnyi pikkelyes ponty. A pontyok nem voltak nagyok, olyan 2 és 2,5 kiló közöttiek, de kit érdekel, amikor az ember ilyen jól szórakozik... Sajnos fater mellettem még mindig haltalanul méltatlankodott, így átengedtem a helyemre és az én felszerelésemmel ő is fogott egy bajuszost. Most, hogy már mindenkinek megvolt a sikerélménye, kezdtünk is pakolászni és indulni haza. Szomszédjaink alig várták, az indulásunkat, még ki sem értünk a stégről már az imént elhagyott helyünkön fárasztottak. De ez már nem foglalkoztatott, legyen nekik is szerencséjük. Hazafelé úton inkább ezen az önakasztós módszeren töprengtem, hogy talán mégis van benne fantázia, érdemes lenne vele kísérletezni. De ez már egy következő történet...